Észak-Magyarország, 1957. december (13. évfolyam, 282-305. szám)

1957-12-29 / 304. szám

8 ESZAKMAGYARORSZÄG Vasárnap, 1957. december Í9. Világrészek lakói egy 150 literes akváriumban BENNE VAGYUNK a télben. A naptár s az időjárás is ezt mutatja. Jólesik azért a kellemesen fűtött szoba, méiha még az is, hogy oda­üljünk a duruzsoló kályha mellé. Különösen, ha cserépkályha árasztja a langyos meleget. Hazánk egyik legrégibb cserép- kályhagyára Sárospatakon működik. Mert ez a nagymultú hely nemcsak ősi váráról, öreg kollégiumáról neve­zetes, hanem arról is, hogy százado­kon át a magyar kerámiaipar köz­pontja volt. A fazekas-céh már a XVI. században megalakult, első sza­badalmát 1572-ben kapta. Tiszteletes Czeglédi Ferenc uram 400 éves cse­répkályhájából pedig maradt egy da­rab, rajta az 1569-es évszám látható, amiből viszont arra következtethe­tünk, hogy a kályhásmesterség is régóta virágzik a hajdan királyi vá­rosban, Sárospatakon. Ősi ipar tehát itt a kályhásság. Egész dinasztiák űzték ezt a szép mesterséget, mint a Szerencsi-, Csi- cseri-, Vida-családok tagjai. De még ma is megtalálhatók a híres elődök szorgalmas leszármazottai. Néhányan mint Önálló iparosok folytatják a kálvhásságot, többségük azonban fel­adta az egyént mesterség gondját- baját és a Sárospataki Cserépkályha- gyárban dolgozik. Különösen a fiata­lok vannak nagy számban a cserép kályhagyáriak között. Nyersanyagén nem kell messzire menni, mert Sá­rospatak határában, a Megyerhegyen gazdag kaoimtelepek vannak, s eb­ből a fehér morzsolható ásványból kitűnő szilárdságú, jó tűzálló és hő­tartó csempét lehet készíteni. A cserépkályhagyár a vasútállo­más közelében van, s aki mostaná­ban erre jár, szigorúhangú felírással találja magát szembe az irodában: »Megrendeléseket csak 1958 második felére fogadunk el!« — Ez valóban így van — tájékoz­tat bennünket Peimli László, a gyár fiatal főmérnöke. — Olyan nagy az érdeklődés cse­répkályháink iránt, hogy egy fél­évnél előbb semmiképpen sem tu­dunk eleget tenni az új megrendelé­seknek. Pedig szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy jól dolgozunk. Bi­zonyítja ezt az, hogy ezévi tervünket két hónappal az év vége előtt fejez­tük be, s így terven felül közel 700 komplett cserépkályhát készítettünk. — Honnan kapnak megrendelése­ket? — Elsősorban természetesen Bor­sod üzemeitől, vállalataitól, intézmé­nyeitől és lakosaitól. Ezenkívül sok kályhát szállítunk minden évben Bu­dapestre, Szabolcs-Szalmár, Hajdu- BAhar és Heves megyékbe is. — Mi az oka, hogy nem tudják ki­elégíteni a vásárolni szándékozókat azonnal? — Legfőképpen az, hogy üzemünk teljesítőképessége kicsi, gépeink nem korszerűek. Ez az üzem valamikor mindössze 8 munkással dolgozott, Jó eredményeket értek el a miskolci íűtőházak az őszi csúcsforgalomban (Tudósítónktól) Vasutas dolgozóinkat nagy felada­tok elé állította az őszi csúcsforga­lom. Szerte az országban a lelkes kezdeményezések nyomán munka­versenyek indultak. Hazánkban 70 fűtőház indult versenybe. 13 fő cél­kitűzése volt a versenynek. Ezekből négyet a miskolci vasutigazgatóság- hoz tartozó fűtőházak nyertek el. A jól végzett munka eredményeképpen a miskolci fűtőház 15, az egri 8, a szerencsi 5, s a bánrévei fűtőház dol­gozói 4000 forint pénzjutalomban ré­szesültek. Különösein elismerésre méltó az ország egyik legnagyobb fűtőházának — a miskolci fűtőháznak a sikere, hiszen a háromhónapos versenysza­kaszban négyezer tonna szenet taka­rított meg. A szerencsiek a tehervo- natok átlagos terhelésének növelésé­ben, a öánréveiek pedig a kilométer- teljesítmény fokozásában jelesked­tek. Dicséretet érdemel a miskolci fű­tőháznál Antal Károly mozdonyve­zető, Nánási László és Ficsor Ferenc fűtők, akik az őszi csúcsforgalomban 46 tonna szenet takarítottak meg. A szerencsi fűtőháznál Kaiser György mozdonyvezető, Tóth István fűtő végzett kiváló munkát. A bánrévei vasutasok büszkék lehetnek Ágoston Sándor mozdonyvezetőre és Varga József fűtőre, akik szintén nagyszerű eredményeket értek el. A fűtőházak a nemes versenyben nem feledkeztek meg a téli forga­lomra való lelkészülésről Sem. A von­tató és vontatott járművek gondos karbantartásával biztosítják a tél­okozta nehézségek sikeres leküzdé­sét. Újabb eredményeket' akarnak elérni a téli forgalomban. Reméljük, sikerülni fog. Fekete László Map-nap mellett gyermekek és * ■ felnőttek sora áll a Széchenyi utca 83. sz. ház díszhal- és madár­boltja előtt. Nézegeti az akváriumok díszhalainak, a kalitkák madarainak és ketrecek apró állatainak vidám játékát. Ma én is a kíváncsiskodók közé vegyültem, de nem elégedtem meg a kirakaton túli nézegetéssel. Betértem a kicsi, de gazdagon felsze­relt boltba. Érdemes volt, mert az itt látottak őszinte örömet szereztek számomra. Egy 150 literes akváriumot csodál­tam meg elsőnek. A délszaki növé­nyekkel telepített tartály szebbnél- szebb, csodálatosabbnál csodálato­sabb halak lakhelye. A vitorláshal az akváriumi halak királya. Ezüst-íe- kele csíkos ruhájában az Amazonas középső és felső folyásától, a bárso­nyos fekete hal a »Black Molly« és a tűzpiros »Xipbopgorus helleri« Mexi­kóból, az aranysárga, feketefarkú »Bella splenders« más néven fátyo­los, harcos hal Sziámból, a kékes­zöld színben játszó »Macropodus operculáris«, magyarul: paradicsom­hal — Kínából, az ezüst feketecsíkos Puntius telracona a messzi Szumat- áhól származva testvéri egyetértés­ben él hazájuk vizeinek ezerfajta te- 1 épített növényzete között, mert ré­gükre Horváth Sándorné, a bolt ve- -tője kényelmes otthont és megfe­jelő életfeltételeket biztosított itt a távoli magyar földön. A zonban nem elég a halak szá­** mára az otthoni környezet, élelemre is szükségük van, még pe­dig változatos élelemre. ízelítőül hadd közöljek valamit legkedvesebb csemegéik közül. Ilyenek az élő daf- nia (vízibolha), a cyclopus (apró ví­zirovarok). a tubifex (földben te­nyésztett agró gilisztafajta), az En­chytracus elbidus (földi televényfé- reg) és ugyan ki tudná elsorolni azt a sokféle Ínyencséget, amellyel ezek a szép kis díszhalak élnek. Tudni kell róluk, hogy a táplálkozás terén rop­pant igényesek és ha nem jutnak a megszokott változatos élelemhez, te- nyészképesség és szeneződés terén erős visszaesés mutatkozik náluk. Szépek, szépek ezek a halak, de nemcsak a kíváncsiak gyönyörködte­tését szolgálják. Testvéreiket ott ta­láljuk már az iskolák termeiben, laktanyák klubjaiban, lakások féltett sarkaiban a tanítást, a gyönyörködte­tést, és a szórakoztatást szolgálva. A halak beható csodálata után megtekintettem a bolt egyéb lakóit is. 'Madarak és apró állatok nyüzsög­nek mindenfelé. Papagályok, kaná­rik, cinkék, játékos mókusok, lusta kenőcök, pirosszemű fehér egerek, tengeri malacok, egy pár szibériai hörcsög él a szép tiszta kalitkákban. Nézegetem ezt a kis állatseregletet és szóbaelegyedek a bolt látogatóival is. Kesznyétenből egy fiatal tanító akváriumot, növényeket és halakat vásárol. Urbán Béla. a miskolci MÁV-telepi iskola nyolcadikos tanu­lója. haleledelt, Málnást Erzsiké a Dayka Gábor-utcai iskola hatodikos növendéke szárított bolhát, Szilágyi Imre pedig egy szép kis fehér egeret vásárol. Valamennyien szeretik az állatokat ás igen nagy örömükre szolgál, ha beléphetnek ebbe a bolt­ba. ahol álmaik összességével talál­kozhatnak. Mgy vélem, hasznos dolog ez a ^ madárbolt, mert a szórakozta­tás, díszítés és tanítás mellett egy igen fontos dologra tanítja meg gyer­mekeinket: az állatok szere tetére. (ú. s.f £ SZRRfíJRG VRRORSlQít Egy kis sportkör nagy öröme. A Növényolajipari Vállalat vezetősége boldog újévet kíván a vállalat összes dolgozóinak. 1958-as évre sok sikert é§ jó egészséget kíván. Az NB Ill-as labdarúgó bajnokság őszi idényének vegén az északi alszövetség csoportjában á bajnoki táblázaton ezt ol­vashatjuk: 2. Diósgyőri Bányász 15 10 3 2 23:10 23 pont. A rideg számok szép eredményről, mun- káshétköznapokról és küzdelmes vasár­napokról számolnak be. Ha az eredmény méltatásánál tartunk, meg kell állapíta­nunk, hogy a város végén, a hegy tövé­ben meghúzódó diósgyőri bánya dolgozói­ból alakult sportkörtől nagy teljesítmény volt az újra felélesztett NB III-as bajnok­ság egyik komoly bajnokjelöltjének lenni. Minden előfeltétele biztosítva van, hogy erről így beszéljünk, hiszen a bínyész- csapat két ellenlábasa az Ormosbánya es a MÁV SAC tavasszal Diósgyőrben kell, hogy megküzdjön a bajnoki pontokért. Ez pedig nagy jelentőséggel bír a bajnok­ság szempontjából. De mást is mondanak ezek a számok. Elsősorban azt, hogy a bányászcsapat nemcsak jó támadósorral, hanem kitűnő védelemmel is rendelkezik. Az egész mezőnyben a Diósgyőri Bányász kapott a legkevesebb gólt, számszerint tizet. Tizenöt mérkőzésből mindössze kettőt veszített, az egyiket Sá­toraljaúj helyen, még az idény elején; a másikat az értékes ormosbánj'ai győzelem után Mezőkövesd csapatával szemben,' sa­ját otthonában szenvedte el a diósgyőri csapat. A vereség okát kutatva, megálla­píthatjuk, hogy nagy része volt ebben az elbizakodottságnak! Éppen ezért bizonyá­ra okultak ebből a diósgyőri játékosok is és a tavasz folyamán minden csapat ellen egyforma erőbedobással fognak majd küzdeni. Amikor a csapat vezetőivel az eredmé­nyekről beszélgettünk, kiderült, hogy a sportkör évek óta tervszerűen készült a várható nagyobb feladatok megoldására, igen nagy súlyt fektettek az utánpótlás nevelésére és amikor most szükség'volt a csapat nagyobb. erőkifejtésére, saját ne­velésű, jórészt fiatal játékosaikkal meg tudták oldani a nehézségek leküzdését. Pedig nem volt könnyű feladat, hiszen Teleki Pál, a csapat edzője, aki immár natodik éve foglalkozott a bányász sport­kör labdarúgóival, a DVTK-hoz került át, s így új edző: Molnár Géza vette át a csapat irányítását, szakvezetését. Molnár G_éza odaadó munkája és Teleki Pál to­vábbi lelkes támogatása meghozta a várt sikert. A csapat az NB III. bajnokságának egyik nagy esélyes«/ A csapat jó szereplése szépszámú sZur- kologárdát toborzott össze. Egy-egy baj­noki mérkőzés alkalmával 2—3000 ember állja körül a pályát és biztatja fiait. De nem hiányoznak a jó vezetők sem. Simon Sándor sztahanovista vájár, a népszerű »Sanyi bácsi« nélkül el sem tudják kép­zelni a csapatot. Évek óta ott látjuk a labdarúgók között. Szabad idejének min­den percét a sportra áldozza. Oláh István sportköri elnök, Salkovics András szak­osztályvezető, Baráth János intéző, Mühl- mann, Reményi elvtársak, az elnökség tagjai lemérhetetlen naey segítséget nyúj- fltnak a sportkör nevelő munkájához. Amikor Teleki Pállal beszélgettünk volt csapata sikeredről, örömmel nyilat­kozott. A bányászcsapat erényeit a kö- véíkezőkben látja: — 1054-ben megyei bajnokságot nyert csapatunk. A szép eredmények láttán felbuzdulva elhatároztuk, hogy megszer­vezzük ifjúsági csapatunkat. Most kama­tozik ennek a gyümölcse. A fiatalok nagyszerűen beváltak az első csapatba A csapat eredményei közé tartozik a küzdőképesség, a jó baráti szellem. Erre vall az is, hogy az egyébként sokszor túlfűtött hangulatú NB in-as mérkőzések során az egész idényben egyetlen játéko­sunkat sem állították ki, de nem volt baj a közönséggel sem! ... A mi közönsé­günk igen tárgyilagos. A ' mezőkövesdi mérkőzés után elismerték, hogy játéko­saink elbizakodottsága volt oka a nem­várt vereségnek. Molnár Géza a játékosállományról be­szélt. Elmondotta, hogy a játékosok kö­zül különösen eredményes Stadinger, a két Slmkó testvér, a két Szabó, Kárpáti, Simonyi. A többiek is derekasan helytáll­tak, nagy részük van a sikeres szereplés-* ben. De véleménye szerint a csapatmun­ka volt az, amely a Diósgyőri Bányászt a Legjobbak közé emelte. így folytatta: — Csapatunk a tél folyamán sem feled­kezik meg a tervszerű felkészülésről. A holt Idény alatt évek óta jól bevált ta­pasztalat, hogy téli teremkézilabda igen ió kiegészítő sportág. Ezért elhatároztuk, az idén is részt veszünk a januárban induló teremkézilabda bajnokságban, mert az minden bizonnyal sok segítséget nyújt majd a csapat számára a téli fel­készül és Idején. A csapat fejlődésének komoly akadá­lya, hogy a csapat labdarugó pályája gén rossz, gondozatlan, talaja egyenetl­en. Nem is beszélve arról, hogy a fűcso- n ókkal tarkított, gödrös talaj állandó sé­rülési veszéllyel fenyegeti a Játékosokat, -.egsürgősebb feladat tehát még a tava­szi idény kezdete előtt, a labdarugópálya ílapos megjavítása. Sajnos nem sok támogatást kapott a sportkör, i°|?y feladatának eleget tehessen. Sem a iZenoányásaarí troiwt. sem pedig a Tana«» íem tartja szívügyének a* ftredraénvg* en működő helyi sportkör támogatassam 5edig megérdemelnék!... !*EMES F&FE2B 2. M­23. indent meg lehet szokni. Az éjsza­kai elsötétítést is. Kez­detben furcsa, hogy az ember, ha kilép a lép ­csőházból (ahol egyéb­ként hónapok’ óta egyál­talán nem ég a villany), az utcán teljes sötétség fogadja. Vakok és* tehe­tetlenek a járókelők, csupán ösztönükre és érzékükre vannak bízva. Tapogat ódznak, inkább hallás után, egymás lép­teihez igazodva közlekednek és ha nem muszáj nagyon, nem is igen indulnak messzire. Az üzle­tek zárva vannak, a vendéglők üresen ásítoznak, — ha éppen jókedvű német katonatársaság be nem vetődik. De nincs kedvük ezeknek sem. Leg­feljebb a tiszteknek. Ha azoknak is egyáltalán! Akkor pedig bort, pezsgőt szereznek — ami egyáltalán nem nehéz feladat, hiszen a közraktá­rat németek őrzik. Egyszóval pezsgő még akad (hogy mennyi minden elfér egy nagy közraktár­ban!) és úgysem kéri tőlük számon senki. Ha tíz üveg kell, biztonságból tizenötöt visznek. Amit ma megihatnak, nem halasztják holnapra... és ez alapjában célszerű gondolkodás, hiszen ki tud­ja, mit hoz a holnap? Legalábbis a németek nem sok jól várnak (a kutya is előre megérzi a vesze­delmet) és pezsgőt isznak — búfelejtőnek. Pezs­gő mellett könnyebb elviselni a vereséget, ha a győzelemről már le kell mondani! Voltak persze, akik még reménykedtek: majd a csodafegyver! Eldöntheti a háború sorsát, meg­fordul a kocka és aztán jaj az oroszoknak! Csak- hát, persze máris késő! Egy éve kellett volna. Legalább egy éve! Ha akkor bevetik a csodafegy­vert, azóta vége a háborúnak. Dehát van-e egyál­talán, vagy csak propaganda az egész? A német katonák sem tudják. Biztatják, biztatgatják őket, dehát ezért mégis mindig csak hátrafelé masíroz­nak. Szinte meg sem érkeznek pihenni a város­ban: egyik csapat jön, a másik csapat megy. Fá­radtak, kimerültek, gyűröttek és a korábbi lelke­sedés messze szállt belőlük. Nagy veszedelem elől futnak. Nem igen vidítja fel őket a csoda- fegyver ígéret. Ezek csak mennek, mennek és mindig csak mennek. Mintha egy nagy hatalmas folyó lenne az országút: gyalogosok, harckocsi­zok, autókaravánok vontatnak nehéz lövegeket, pattogós komandók zavarják félre a menekülő polgári lakosságot és aztán megint gyalogosok, harckocsizók jönnek. Napról-napra dagad ez a 1 s*r arsTT ry X _£. JSLái. X W " ttegeny írta : Ó n o dv ár i Miklós tengernyi emberáradat az úton. Te jó isten, sose lesz már Vége! Menekül mindenki, aki teheti. Céltalanul, ar­ra, amerre a németek mennek — bele a nagy­világba. Aki már elindult, megbánta, de nem for­dulhat vissza, örül, hogy előre haladhat. Hogy hova fér el ez a sok menekülő? Hogy nem foly­nak szét alattuk az utak? Mennek, mennek vég­telen sorokban, kétoldalt az út mentén, a szántó­földek mesgyéjén lovakkal, szekerekkel, bicikli­vel, gyalogosan és tolókocsival. Motyóban egy ki­csinyke gyerek sír, az anyjához kapaszkodna, de az anya nincs sehol, elkeveredett a nagy sokada- lomban. A tehénke ballag véle, húzza a Kétke­rekű kordét, beíine félzsák búza, szütyő liszt, fél­oldal szalonna, csattos üvegben tej a gyereknek az úton fejte meg a tehenet az anyja, felette tarka ruhanemű ágylepedőbe kötve és mindezek fölött rugdalódzik, kapálódzik a gyerek. Éhes szegényke, enni kér, dehát az anyja két kilomé­terrel odébb keresi és nem találja, mert egy szembejövő német szeroszlop előzi meg a kara­vánt. A gyerek — hároméves fiúcska — bambán, vigyorgó arccal bámulja az autókat, a kordé szé­lére kapaszkodik és leesik fejjel lefelé az útra. A tehénke ballag tovább, húzza az árva ruhács­kákat ... * Űjabb tehénkék, elcsigázott emberek: éhes. ideges vándorok érkeznek, félrehúzzák a haldok­ló gyermeket és halkan mondják: „Immár ennek bevégeztetett”. Annyi szörnyűséget láttak az úton, hogy már nem rendülnek meg tőle. Termé­szetes, hogy a háború halottakat követel. Men­nek, mennek tovább a végtelen utakon, dehát egyszer vége van a leghosszabb útnak is. Valahol csak megállnak ezek az emberek... Pakol, futkos mindenki. Kezdetben csak a városba érkeztek tábori menekülők. Átutazóban megpihentek a piactéren. Reggel aztán indultak tovább és mentek velük a városiak is. Ki sze­van — amihez így vagy úgy hozzájutott és már megvan. Mindenki félti az életét. Kapkod ide is — oda is: ezt is vinné, azt is vinné, ez is kedves, ez meg emlékezetes. De­hát mindent nem vihet magával. Valamit otthon kell hagyni, valamitől meg kell válni. De me­lyik legyen az, mikor mindegyik milyen kedves! Jr'úii.kUcii úr reggel óta futkos , a boltjában. Csomagol, falat bont (lehúzta a rollót, hogy senki ne lásson be), ide rejti az ékszereket — bár a bomba ellen úgysem dughatja jó helyre, dehát ha már a bomba becsap a házba, úgyis megette a fene az egészet! A kereskedők nagyrésze már el­ment. Magával vitte, amit tudott, a többit befa­lazta. Pankuch nem akart elmenni. Még mindig gondolkodott. Egy estét várt. A rádióhoz ült és hallgatta a híreket. Gondolkodik, hogy menjen-e, vagy maradjon... merthát: ,,Van-e csodafegyver vagy nincs?” Ha van, akkor marad, ha nincs, ak­kor megy. A rádió szüntelenül beszél, a bemondó rekedtre ordítja magát és annyij hazudik, hogy belepirul a hangszóró. Pankuch úr dönt: „Csoma­goljatok, reggel indulunk!” — Hová? — kérdezi a felesége. — Komáromba, az öcsémhez. — S olt biztonságban leszünk? Pankuch erre nem tud felelni. De nem is akar. Fő, hogy elmenjenek, amíg lehet. A többi majd kialakul. Háborúban nem lehet előre tér-, vésni. — S ha vége lesz a háborúnak, visszajövünk? , — Vissza — felel gépiesen az ékszerész, de valójában azt sem tudja, mit mondott. Megint a , csodafegyveren jár az esze: van, vagy nincs? Ismét a felesége töri meg a csendet. Az asz- szony szívesebben maradna, fél elindulni. — S Komáromból hova megyünk? Ezen gondolkodik az ember is. — Onnan már nem megyünk sehova. Ha Komáromban is veszélyessé válik a helyzet, ak­kor ... a németek elvesztették a háborút. Kint sötét az utca. Tisztára úgy tűnik, mint-, ha mindenki elmenekült volna és csak a házak maradtak volna itt, mert azoknak nincs lábuk,, hozzá vannak nőve a földhöz. Ha tudnának, el-* mennének ezek is és nem maradna a város he- \ lyén csak egy nagy pusztaság, meg a szeméthegy < az Ilona utca környékén. t (Folytatjuk,J jelenleg pedig 90 dolgozónk van, vi­szont a gépi •berendezésünk nem so­kat fejlődött. A hároméves terv so­rán jelentős beruházásokat fogunk végezni, hogy modernizáljuk az egész üzemet, s benne a jelenleginek több­szörösére emelhessük a termelést. — Es miben van a magyarázata annak, hogy a pataki cserépkályhák iránt olyan feltűnően megnőtt né­hány év alatt az érdeklődés? — ELSŐSORBAN ABBAN, hogy ma már nemcsak olyan nagy üze­mek, intézmények rendelnek tőlünk, mint az Ózdi Szénbányászati Tröszt, a Szerencsi Csokoládégyár, a MÁV misltolci igazgatósága vagy az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, hanem dolgozó parasztjaink is na­gyon sok cserépkályhát vásárolnak. Azt mondhatjuk, hogy falvainkban kályha dolgában is megnőttek az igé­nyek. A szép krémszínű és meggy­barna pataki kályhái: ugyanis — amellett, hogy tiszta higiénikus a velük való fűtés — díszei is a szobá­nak. Falusi vásárlóink között ter­melőszövetkezeti tagok és egyéni gazdák nagy számiban vannak. így szállítottunk a karosai Dózsának, továbbá Kisházi Lajosnak Tokajba, Gyüre Istvánnak Pácinba, Téglás Gézának Lácacsékére, Besenyődi Antalnak Hercegkútra, s százával sorolhatnám még a dolgozó parassztol nevét Borsodban és más megyékben Mert a most épülő új házakba mái nem búbos-kemencéket raknak, ha­nem cserépkályhát, némelyikbe ket­tőt is. —- Ugyanez a helyzet a bányász­lakásokkal. Megyénkben ezrévé épülnek a bányavidékeken a modern egészséges berendezésű lakások, s ezekbe mindenütt Patakról rendel­nek cserépkályhát. Albertitelepen Tóth László, Vavrik János, Sajó- szentpéteren Simon György, Hegedűi István, Sajóbábonyon Horváth Gyu­la, Perecesen Kántor Lajos és sorban a lyukói, tsomsályi, rudolftelepi, ede- lényi bányászok is mind-mind tőlünk vásárolják a cserépkályhákat. Csak az utóbbi hónapokban mintegy 65(1 kályhát szállítottunk a borsodi bá- ny ászfal vakba. ÍGY KEZDTE MEG térhódítását falvai tikban a cserépkályha. S bizo­nyosak vagyunk benne, hogy az ér­deklődés iránta az elkövetkező évek­ben még tovább fokozódik, és a haj ­dani búbos kemencék hamarosan mind kiszorulnak a házakból, és r régi nehéz paraszti élet többi érv’' kével együtt odakerülnek, ab— igazában valók: —- a múzev-mbr HEGYI .107 c" ' Búboskemence helyeit cserépkályha

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents