Észak-Magyarország, 1957. november (13. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-07 / 261. szám
f Éljen a proletárinternacionalizmus 1 40 EV TÁVLATÁBÓL LENINTŐL KAPOTT MEGBÍZÁS (RÉSZLET FARAGÓ DEZSŐ RÉGI MAGYAR FORRADALMAK CIKKÉBŐL) A is első világháború idején ka- tana voltam a keleti fronton. 3919. július l-én a Sgtaraja-f olyanéi zászlóaljunkat az orosz csapatok bekerítették és foglyul ejtették. Ekkor kezdődtek meg bolyongásaim a cári Oroszország táboraiban. A táborpa- rancsnokságon eltitkolták előlünk, mi' történik Oroszországban. Az Októberi Forradalom győzelmének híre csupán 1917. decemberében jutott el hozzánk, amikor végre megkaptuk a rég óhajtott szabadságot. A hadifoglyok ingadozás nélkül az orosz proletariátus oldalára álltak. Én Moszkvába utaztam, ahol Kun Bélával és Szamuely Tiborral együtt rósztvet- tem a »Szociális Forradalom* című magyar hadifogoly újság szerkesztésében. 1918. április 10-án az internacionalista hadifoglyok kongresszusának befejezése után Kun és Szamuely elvtársak közölték velem, hogy másnapra meghívást kaptunk a Kremlbe, V. I. Leninhez. Kell-e beszélni arról, mekkora volt az örömünk! Hiszen a nagy Leninnel találkozunk. Másrészt viszont kissé furcsa volt: úgy tűnt, hogy bátortalan leszek, s nem fogok tudni beszélni Jijiccsel. Ilyen vegyes érzelmekkel mentem a Kremlbe, De már az első percektől kezdve megszűntek aggodalmaim. — Vlagyimir lljics egyszerűen és barátságosan fogadott bennünket és régi, jó ismerősökként kezdett beszélgetni velünk. — Vlagyimir lljics, engedje meg, hegy bemutassam Faragó Dezső elvtársat, a magyar vasúti munkások szövetségének volt vezetőjét és a »Magyar Vasutas* című lap volt Bzérkesztöjét *>*■ fordult Kun Béla Leninhez. — A jövendő magyar tanácsköztársaság közlekedési népbizto&jelölt- je — tette hozzá mosolyogva Szamuely. Lenin rám nézett és mosolyogva kezet nyújtott. — Milyen nyelven beszélgessünk? •— kérdezte Lenin oroszul. Néhány mondat után kiderült, hogy a fogságban szerzett orosz nyelviemére- lem nyilván nem elegendő á komoly beszélgetésre, s áttértünk a német nyelvre. A beszélgetés valóban komoly volt. L enint minden érdekelte: milyen a magyar vasutasok, gyári és üzemi munkások és a szegény- parasztok hangulata, Mindent elmondottam Leninnek, amit tudtam, de amikor figyelmes, összehúzott szemébe néztem, mindannyiszor úgy tűnt, hogy jobban ismeri a magyar- országi helyzetet, mint én. Lenin figyelmesen meghallgatott, s majd ismét Kun Bélához és Szamuely Tiborhoz fordult: — Adatok vannak Magyarországról, amelyekből arra lehet következtetni, hogy még az idén (1918.) polgári forradalom kezdődik. A munkások sztrájkolnak, s katonák szöknek a frontokról. A parasxtmüliók elégedetlenek és a háború befejezését követelik. A beszélgetés ezután a magyar hadifoglyok sorsára terelődött, akik közül már sokan beléptek vagy be akartak lépni a vörös gárdába, hogy segítsenek orosz testvéreiknek. Kiderült, hogy Lenin ezen a téren is legalább olyan tájékozott, mint mi, magyarok. Azt mondta, hogy az ellenforradalmárok propagandát folytatnak a hadifoglyok között és javasolta, hogy a legnagyobb hadifogolytáborokba a legjobb szervezőinket küldjük, — Itt van az első jelölt, — mondotta Szamuely Tibor felém bólintva. — Ügy gondolom, hogy két-három hónapra el kellene őt küldeni a Szamára melletti nagy hadifogolytáborba. Ebben a városban akkor mintegy 30.000 hadifoglyot, Szizranban pedig további 10—12 ezer hadifoglyot őriztek. — Nos, vállalja? — kérdezte Vlagyimir lljics. Bólintottam. —- Ha majd visszatér Moszkvába, nagyon kérem, számoljon be munkájáról. M ásnap Kun Béla a szerkesztőségben átadott nekem egy megbízólevelet, amelyben az állt, hogy az összes szovjet polgári és katonai hatóságok támogassanak a magyar hadifoglyokból alakítandó vörösgárdista csapatok szervezésében. A megbízólevél alatt ez az aláírás volt látható: V. Uijanov (Lenin). 1918. május l-én érkeztem Szamarába. A hatalmas hadifogolytáborban nyomban megkezdtem az agitácíós munkát, hogy a hadifogoly magyarokat bevonjam a vörös gárdába. Kiderült azonban, hogy főleg nem agitálnom, hanem szerveznem kell, mivel igen sok volt a jelentkező, mégpedig nemcsak a magyarok közül. Az üléseken tartott. beszédeimet nyomban lefordították németre, lengyelre és románra, s láttáig, hogyan^ ragyogott más országbeli társaim A szamarai munkát befejezve, átmentem Szizranba. Ott azonban az eredményes munkát ellenforradalmi lázadás szakította meg. Május végén az ellenforradalmáról elfoglalták Szizrant és a hadifogoly-szervezet forradalmi vezetőit kivégezték. Ezután megkezdték támadásukat Szamara ellen. A hadifogolytábor néhány vezetőjével együtt a Volgát átívelő vasúti híd védelmében vettem részt. 1918. június 8-án Szamara elesett, Megkezdődött a reakció véres tér* rorja. Nekem sikerült elrejtőznöm. Az el len forradalma rak elfogtak és eleinte borzalmasan megvertek. Azután kivittek a városon kívülre, hogy kivégezzenek. E szörnyű órákban sem váltam meg attól a kis papírlaptól, amely mindennél kedvesebb volt számomra. Ügy mentem a kivégzésre, hogy a keblemben volt a Lenin, aláírta megbízólevél A kivégzés előtti utolsó pereben azonban hirtelen futár érkezett azzal a parancs* csal, hogy kihallgatás végett azonnal vezessenek bennünket a parancsnokságra, Egy kis remény támadt bennünk a menekülésre. Hallottam azonban, hogy az ellenforradalmárok városszerte a moszkvai agitátort keresik, t Ekkor aztán meg kellett semmisítenem a drága megbízólevelet. Az igazolásnál, amikor már semmiféle okmányom nem volt, Fürszt- nek mondottam magamat és ilyen név alatt kerültem a «zamárai börtönbe ,,, 1919. tavaszán három elvtársammal együtt megszöktem. Annakidején ], egész Szibéria az ellenforradalom ke* zében volt és nem sikerült az európai Oroszországba átjutnom, 1920. telén Vlagyivosztokban egy francia fehérhajóra ültem, elhagytam Szovjet- Oroszország területét, s nem állt módomban Vlagyimir lljicsnek jelentést tenni munkám eredményeiről I gaz, helyettem megtette ezt a * számárai és szizrani hadifogolytáborokból kikerült sokezer magyar vörösgárdista, akik orosz testvéreikkel együtt, fegyverrel a kéz-J "bén harcoltak* ~a szovjaM* - halai- máért. [ EMLEKEZES LENINRE 1957. JULIUS 26-ÁN a borsodi VIT delegáció ellátogatott Gorkiba. Gorki Moszkvától kb. 25 kilométerre fekszik. Minket a kastély érdekelt, ahol Lenin betegsége alatt élt, dolgozott, s ahol meghalt. Környéke nagyon szép. Az épületet hatalmas fák árnyékolják be. Kísérőnk elmondotta, hogy a kastélyt valamikor 1810 körül építették. Az utolsó tulajdonon egy Morozov nevű tegctilmágnás volt. Az Októberi Forradalom véget vetett a kizsákmányolásnak, a földbirtokosok könyörtelen uralmának, s így a földet a parasztok kapták meg, s a kastélyt a népbiztosok tanácsa elnökének pihenőhelyéül jelölték ki. Kísérőnk elbeszélése szerint Lenin keveset tartózkodott a kastélyban, de a merénylet után feleségével együtt a kastély állandó lakója lett. SZOBÁRÓL SZOBÁRA JÁRVA, ismerkedünk a történelmi emlékekkel Először a földszinti termeket nézegettük. Minden, amit láttunk* a maga egyszerűségével is Leninre emlékeztetett. Nagy meglepetésben volt részünk, amikor kísérőnk bejelentette, hogyha akarjuk, meghallhatjuk Lenin hangját, egyik beszédét, amelyet 1919-ben a moszkvai tanács erkélyéről intézett a harcba induló vörös katonákhoz. Szinte visszafojtott lélegzettel figyeltük a szavakat, amelyet a lemez megörökített. Ez olyan élmény számunkra, amelyet soha nem tudunk elfelejteni. Pedig Lenin beszédének egy részét hallottuk csupán. Hangjából éreztük a szenvedélyességet, kicsendült belőle az akkori nehéz helyzet, amelyet a fiatal szovjet államnak óbban az időben át kellett élnie. S ez a szó forradalmi tüzeket gyújtott a J9-es vöröskatonákban, és bennünk is, akik hallottuk. A? EMELETEN MEG MINDEN olyan, mint annakidején. Itt van a régi telefonkészülék, amelyet Lenin gyakran használt. Betegsége idején ezen a telefonon diktálta cikkeit a Pravda szerkesztőségének. Sok emléket, kőnyuet őriz a könyvtárszoba is, A legtöbb időt Lenin dolgozószobájában töltöttünk. Az íróasztalt védő üvegbúra alatt még most is ott van Lenin utolsó, be nem fejezett kézirata. Címe: »Egy publicista jegyzetei> A falakon, a szekrények üveg- ionjai alatt Lenin*írásai, jegyzetei láthatók, A hálószoba kis asztalát is üvegbúra védi, alatta az a könyv, amelyet Krupszkaja utoljára olvasott fel Leninnek. A könyv még most is ott van kinyitva, ahol az utolsó na- pon az olvasáskor abbahagyták. TISZTELETTEL ÁLLTUNK a falinaptár előtt, amely 1924, január 21-ét jelez. Ezen a napon halt meg Lenin, a szovjet nép nagy fia, a nem-1 zetközi munkásmozgalom lánglelkű vezetője, Halála megrendítette milliók szivét. Az. QK/b/P, Központi Bizottsága felhívásában, amelyben a pártot és a dolgozókat értesítette Lenin elhunytéról, nagyságát így jellemezte: »Mindaz, ami a proletariátusban igazán nagy és hősi: a féletműét nem ismerő elme, a hajthatatlan, szilárd, mindent legyőző vasakarat, szent, a halálos gyűlölet a rabság és elnyomás iránt, a hegyeket megmozgató forradalmi szenvedély, a határtalan hit a tömegek alkotó erejében, az óriási szervező lángelme, mindez csodálatosan megtestesült Leninben, akinek neve az t*i világ szimbólumává lett kelettől nyugatig és északtól délig,'* VARGA ZOLTÁN SZEGEDI LÁSZLÓ: A MISKOLCI FÉSTÓIPARI VÁLLALAT Pártszervezete, Szakszervezete és Vállalat- vezetősége nevében szeretettel köszöntjiik a vállalat dolgozóit és kedves megrendelőit a NAGY OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 40-JK ÉVFORDULÓJA és a III—ik negyedéves terv 131 százalékra való teljesítése alkalmából. Munkájukhoz továbbra is sok sikert és egészséget kívánunk. OKTOBER, 1917 Rólad beszél a csodái a világ! Szavad a történelmet írja, S erősebb, hatalmasabb, mint A Mendozza vágta Inka Hídja. Te vagy a? Ember megmentő je, A rabszolgaság bilincsét letörted- Lettől a Holnap új, szent Kába-kője, A proletér'had leborul előtted. 'oifíaem melletted az antik 'ág fénylő Aikropohaa, Mount Everest is törpe, és addig ereaey ledől Ohufu piramisa. Lg Te élsz, mert halhatatlan öd és, szavad, öröik remény *gy, s Való, ésaben és szavakban lő; vérből faragott költemény. Vkikcr s azóta felébredt a szóra - Mint forradalmad negyven éve — \ vörös, győzelmes Auróra SoteáamiUiió, bátor, új legénye. S fedélzetén, — reszkessen a töke! — Kibontják a vérvörös lobogót! Szavad buzdít és szüntelen előre Hajtja e készülő, küzdő századot. (1997. novembar 3 ) ********* Kölni*>» Hot keleten, 99Keleten... az bi2t0s. Orosz földön is, magyar földön is, mindenütt az egész világon keleten kél a nap és bizonyosan csak nekem tűnt úgy a nagy ijedtségben, hogy eltévesztette az irányt. Odahaza, amikor korán keltem, gyakran megfigyeltem a nap ébredését. Úgy tűnt minden reggel, hogy a házunk végében ha a kert felé tekintek, ott kél fel a nap. Úgy húzódik aztán jobbkéz felé, félkörben a református templom irányába és, ha a torony tetejével egyvonalba kerül, akkor van dél. Volt úgy azonban, hogy egy arasszal már odébb volt, amikor harangoztak. Ilyenkor aztán vagy a nap sietett, vagy a harangozó késett. Alighanem a harangozó lustálkodta el az időt, mert a nap, ugyebár, az mindig egyformán mozog. Éppen ezen gondolkoztam és magam sem tudom, hogy gondolhattam ilyesmire, aráikor kisebb gondom is nagyobb volt tőle. De fiát a háborúban vannak pillanatok, amikor ilyen bolondságokon, töri a fejét az ember. r f, */„ f őriztünk tlzenketten Nezviszka mellett, a 'nttul határban, Irova József kapitány küldött ki bennünket, jól emlékszem a nevére, mintha csak tegnap történt volna. Ennek a rajnak egy Vancsiki nevű szakaszvezető volt a parancsnoka és velünk volt még — akiknek a nevére emlékszem: Kontra József, Gönczi József, Valuska József és egy Kmuss nevű katona. Egész éjszaka nem történt sem- thi. A folyóparton lapultunk> a géppuska mellett, és hideg is volt, éhesek is voltak, de főképpen a cigaretta hiányzott nagyon. Bár dohányunk iolt\ csak bátorság nem, hogy rágyújtsunk.. A. gyufdvillanás messzire látszik az éjszukában és sosem tudhattuk, hogy merre kószálnak a kozákok. Egyszer aztán éz a Vancsiki nem bírta tovább, pedig ő volt a szakaszvezető, neki kellett volna a legjobban vigyázni. Addig sürgölődött, forgolódott a dekunqhan, hogy rágyújtott. Én mindjárt sejtettem, hogy ebből baj lesz és ettől a pillanattól kezdve nekem már szaladhatnékom támadt. S ténylegesen hajnalban, mikor a nap kibújt, azt mondja nekem Valuska — Velejtére való fiú volt —» hogy azt mondja: — Komám, elvesztünk. S az erdő felé mutatott. De ekkor már jöttek. Jött ragu harminc kfizák jobb is, balról is: szabályszerűen be váltunk kerítve. Húsz fillér pem adtam volna az életemért. De legjobban a szakaszvezető gyulladt be,-az ügy megijedt, hogy később, amikor már fogHOL KÉL FEL A NAP! lyok voltunk, még akkor sem bírt felkelni a dokungbóL kozákok meg csak jöttek, jöttek és kiáltottak: — Bros száj, br ősszé j! Ez annyit jelent, hogy dobáljuk el a fegyvert és a bejövé tot. Hát most mit csináljunk ennyi kozákkal szentben? Eldobtunk mindent. nrnivi/ mondtak, hogy mostantól kezdve fog- uffU) fi lyote vagyunk és viselkedjünk tisztességesen, mert akkor ténylegesen szilává lövik az ülepünkön a nadrágot. Én aztán bejártam Kievet, Verkalóriát és onnan, mert betegség ütötte fel a fejét a táborban —- Dóriába vittek. Pedig Verkatóriában egészen jól kijöttem a. sorsommal, Egy fűrésztelepen dolgoztam. Később aztán elkerültem Moszkvába. Itt egy pékségben dolgoztam, másfél éve Oroszországban éltem már, megértettem magamat az orosz munkásokkal Ezek a munkások nemigen titkolództak a magyar foglyok előtt, úgy szidták a rendszert, mint a bokrot. Nem bánták ha hallom, nem féltek tőlem, de még engem is biztattak, hogy ha ők fellázadnák, álljak melléjük. Rendben van — mondtam —, én mellétek állok, ide figyeljetek, de aztán, ha elvernek bennünket, oda■ lesz ez a szép élet ebben a pékség* ben, mehetek vissza Dóridba, ha addig keresztül nem lőnek — Egyet se félj te magyar ember! — így az oroszok, ha mi egyszer úgy istenigazában felkelünk, akkor felborul a világ. Majd Lenin eligazítja a dolgot, Lenin, Lenin. Hallottam már máskor is azt a nevet. Mondom: beszéljetek nekem Leninről. Ez úgy május elseje körül lehetett 17-ben, mert azt mondja nekem az egyik rrrosz, ezzel barátságban voltam, hogy — azt mondja: akarod látni Lenint? Hát hogyne akarnám! — mondtam —, hol láthatom? — A vár előtt beszél majd az embereknek. Te is gyere •l velünk. No, elmentem. Hát az a felvonulás csodálatosan szép volt. Ennyi embert még sohasem láttam együtt Moszkvában, azt hittem, az egész Oroszország összegyűlt a vár elé. (A vörös tárról van ssó- Szerkó Forgattam a fejem mindenfeléi — Barátaimi hogy hol láthatom meg Lenint a sok ember között, mert. én azt hittem, hogy valahol majd köztünk lesz. Tíz órakor egy•* szer csak elkezd éljenezni a nagy tömeg, én is arra fordítom a fejem, amerre a többiek, hát látom, hogy a vár oldalán (a. Kreml falánál A szerkó ott áll öt, vagy hat ember és az én orosz barátom rámutat az egyikre és azt mondja, hogy az ott Lenin, Úgy láttam én Lenint, mint magát. Sok mindent megértettem a beszédéből, de mikor abbahagyta és még beszélt vagy három másik ember, egyszer csak tisztán magyarul megszólal odafent valaki: — Hát ez kicsoda? — kérdezem az én harciamat. — Földid. Ez magyar ember. Kun Béla. Most te mondd el nekem, hogy mit beszél? Én aztán valósággal ittam a szavakat. Kun Béla a ma-* nyárokhoz beszélt, mert vagyon sok magyar volt ott a tömegben és erre nagyon jól emlékszem, mintha tegnap történt "olna, hogy azt mondja: Álljunk a zászlójuk alá. Én veletek megyek. Harcoljunk a proletár ható* ’ómért. Nahát ez szép. Ha Kun Béla is velünk jön, akkor én is negyek. így elhatároztam magamban és mondtam is a ha-* atomnak: — Veletek megyek! No, dehát mégsem sikerült. Többet nem is láttam ezt az 'rósz péket, mert engem másnap elvittek onnan. Kivittek a brianszki erdőbe. Fát vágni. Már azt hittem, nem lesz a felkelésből semmi, amikor egyszer októberben csak hallomt hogy kitört a forradalom. Gyorsan szervezkedni kezdtek a munkások, két vagy három nap múlva jöttek a vöröskatOj nák is, úgy, hogy én velük mentem. Szabályszerűen beálltam közéjük. Megbíztak bennem, én lettem az egyik csoportnak a beszerzője, Éjszakánkint teherautóval hordtam a ke- '”>eret abból a pékségből, ahol valamikor dolgoztam. Mondták is mindig: — Ej, te magyar ember. Te vagyon jó ember vagi Hát így vettem részt a nagy forradalomban. Én voltam géhás...« Elmondta: Tóth József 66 éves tolcsvai lakos. Feljegyezte: Ónodvári Mikiéa
