Észak-Magyarország, 1957. október (13. évfolyam, 229-255. szám)
1957-10-01 / 229. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1967. októberi. „jsuUovics (%é**i, jöjjön g.^acsan!" „3CtP-e.izU.L5-... ixaq.Lf, clhlU: aka-Muik?! A z ősz, mintha kár- ^ pótohii akarná a bódvaszilasiakat a reggeli hidegért, színpompás ruhába öltöztette a hegyoldalt. Rozsdás levelek szőnyegén suhant tova a nyár, s magával vitte a derűs, szép napokat. A kiskertben i3 sürget a munka, s így Zsukovics néni egész nap ott található. Az idén kövérre híztak a krumplik, azokat szedegeti fürgén, hogy mielőbb meglegyen. Gyorsan telik a kosár, s egyszer csak valaki szalad a léckerítés mellett, s *már kiabál is: — Zsukovics néni, jöjjön gyorsan, mert Erzsiké rosszul van!... És Zsukovics néni hagyja a kerget, a krumplit, szalad a konyhába, kezet mos, kapja a táskát, s rohan Erzsikéhez. így van ez mindig, mióta szülésznői pályára adta a fejét. Miért tette? Maga sem tudja, pedig már akkor sem volt fiatal, akkor is csillogtak ősz hajszálak a. kontyában. 37 éves fejjel kezdett tanulni s lassan húsz éve, hogy világra segíti a környékbeli gyerekeket, szépszóval csitítja a kínlódó anyákat, s megnyugtatja az aggodalmaskodókat. Ha szám- baveszi: kevés család van a faluban, akihez ne fűzné munkájának, emléke. Mikor először állt a petróleumlámpás, földes szobában, betegágy mellett, jobban izgult, mint az anya. Pál in ka ham isit ókat, árdrágítókat leplezett le a pénzügyőrség során 16 fok eltérés volt tapasztalható. A sajóecsegi földmű vessző vetkezet 1. számú italboltjában. Szakácsi József boltvezető ke reszt élőmunkája« nyomán 6.3 fokkal volt gyengébb a rum. Vége-hossza nincs a visszaéléseknek ... Tiszalúcon a 2. számú italboltban tartott ellenőrzés során csaknem minden pálinkaneműnél nagymértékű szeszfok-eltérés volt tapasztalható. Aratópálinkánál 6.4, szilva- pálinkánál 8.1, barackpálinkánál 11.3 fok eltérést mutatott a fokmérő. Hejőbábán a földművesszövetkezet l. számú italboltjában Varga Dániel boltvezető ellen eljárás indult, mivel a rumnál 7, a cseresznyepálinkánál pedig 6 fok eltérés mutatkozott az ellenőrzés alkalmával. Szikszó közSzánátei&zük---------------uwvwuwvuvi j-wwwvAn/vvv wuuuvwtfwm Bevert ablakok a menyei tanácsnál Százszoros súllyal nehezedett rá az a tudat: két életért felel. Később megszokta, minden természetes lett, s ment hóban, fagyban, sárban, kora hajnalban és késő éjjel, ha megkocogtatták az áblalcát: — Zsukovics néni, jöjjön gyorsan! — Nem kellett ébreszteni, percek alatt ott ült a szekéren, vagy a motoron, vagy a biciklivázon, esetleg lóháton, — mi- /cor hogy jöttek érte. Legtöbbször csak a lábai vitték a beteghez. A kezdet főleg azért volt nehéz, mert akkoriban még nem volt egészségvédelem, nem volt tanácsadás, a Horthy-Magyarországon keveset törődtek az anyák és a csecsemők sorsával. Egy kezén meg tudta számolni, hány rácsos gyermekágy volt a faluban, mert főleg ruliáskosár, vagy a módosabb helyeken generációkat kiszolgált bölcső várta az újszülöttet. Pelenka? Azt sem tudták, mi fán terem. Eldobni való rongyok kerültek a gyerek alá s a többi gyerekről megmaradt, agyonmosott kis ruhák fedték a testét. De mit bánta ő a ruhát! Szerette ezeket a kapálód- zó kicsinyeket, dobogó szívvel figyelte, mikor hangzik fel az első oá, oá! A rongyból készített cucli, a szemverés elleni köpködés, a seprön- szűrt vízben való fürdetés, a maradiság ezer•> De. ícdeUes tne-g-tna^acázza Medveemberek krónikája Egy fiatal régészből, harminc turistából és egy ölyvfoől álló furcsa karaván verte fel a nyolc év előtti reggelen az eldugott, bükki Szilvásvárad falu csendjét. Ezzel kezdődött az a nyolc esztendeig tartó komoly, izgalmas és viszontagságos, gyakran mulatságos epizódokkal teli kutató munka — az Istállóskői barlangban, a medvét istenként imádó ősemberek 80.000 év előtti tanyáján —. amelynek története: A medveemberek krónikája című könyv. A könyv szerzője Vértes László régész, október 5-én, pénteken este 6 órakor a TTIT és a Gondolat Könyvkiadó rendezésében szerzői estet tart a KPVDSZ (Széchenyi-u. 26. sz.) kultúrházban, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. Belépődíj: 2 forint, diákoknak 1 forint. Jegy kapható elővételben is a TTIT Széchenyi-u. 16. szám alatti helyiségében. ségben az 1. számú italbolt vezetője, Kóczián Istvánná nemsokára felelni fog azért, mert 8.2 fokos eltérést tapasztaltak a pálinkánál az ellenőrzés alkalmával a pénzügyőrök. Ügylátszik ebben a községben «-ragályos betegség« a pálinkahamisítás. A földmuvesszövetkezet Kioszk klubjában s 5. számú boltjában szintén nagymérvű vizezést találtak az ellenőrzés alkalmával. A tiszaketszi földművesszövetkezet 2. számú italboltjában Farkas Dániel vezetése alatt olyniérvű vizezést hajtottak végre, hogy a fokolásmál 4 fok eltérés volt tapasztalható. A tokaji MÁV utasellátó étteremben az ellenőrzés során a pénzügyőrség megállapította, hogy úgy a bort, mint a rumot felhígított «állapotban hozzák forgalomba. A bornál 5.1 malligand fok, a rumnál 3.5 fok eltérést észleltek az ellenőrzés során. Papp Miklós boltvezető ellen mindkét szabálytalanság miatt eljárás ndul. A földművesszövetkezetek központjai ellenőrizzenek alaposabban! Sorolhatnánk tovább a községei; földművesszövetkezetei italboltjainak számait s a vezetők neveit. A pénzügyőrség feltűnően sok helyen talált italhigítást, pl.: Kiskinizsen, Ongán, Mezőkövesden, Fajban, Mórán, Novajidrányban. Elgondolkoztatóak a tények. Vajon a földműves- szövetkezetek járási központjai milyen ellenőrzést gyakorolnak, amikor csaknem minden italboltban hígított, agyonvizezett pálinkát szolgálnak ki a dolgozó parasztoknak, a dolgozóknak!? A pénzügyőrség a közeljövőben még nagyobb mértékben fogja alkalmazni az ellenőrzés és a felelősségre* vonás eszközét. Megengedhetetlen, hogy egyes felelőtlen boltvezetők jogtalan pénzkeresethez jussanak —* a fogj-ászt ők becsapása árán! -----------o----------H ELYREIGAZÍTÁS Lapunk vasárnapi száméban «-Ünnepélyes keretek között nyitják meg Miskolcon az ellenforradalmi kiállítást« című cikkünk 5. bekezdésének utolsó két sora helyesen így értelmezendő: „...a megyei munkástanács népellenes munkálkodásáról.« URBÁN ERNŐ: A VÁLLÁN HÁROMNEGYED század terhe, fejét megette a dér, ha palántáival babrál, vagy rózsát szemez, okuláré billeg az orra nyergén, de egyébként — ami az evését’ a mély egyvégtében való aluvást, de főleg ami a munkát illeti — Szeli Samu bácsi még ugyancsak „aktív”. Annyira az hogy legutóbb, mikor a járás székhelyén standot kel’ett a teesznek nyitni, mert Samu bácsi keze alatt akkorára nőttek a káposzták, mint egy-egy suszterszék, hát oklevelet és kerek ezer forint prémiumot is kapott. A pénz azóta „elváltódott”: bekecs, egy pipaforma kis kalyha s egy üveg „Casino-rum” lett belőle. Az oklevél azonban megvan, üveg alatt van, a lakásán őrzi Samu bácsi: egy takaros, fehérfalú szobácskábán, amit vagy két esztendeje „közgyűlési határozatból kifolyólag” az üvegház végéhez ragasztottak hozzá a kőművesek. Mondom neki, mert nála, a szobácskábán ülünk, a morgó, haragos-piros vaskályha mellett: — Ez igen! — mondom. — Ez aztán oklevél! — Á! — hárítja el magától a dicséretet. — Van ebből másnak, másutt is. Csak a név rajta a differencia. — Az is elég. Mert gondoljon csak bele, Samu bácsi: ha van, hány kertész van, aki mint maga, hetvenöt esztendős korában kapott oklevelet? — No-no, — hátrál meg, s tűnődik el erre a „hetvenked- vc” is szálas, sudárderekú öreg. Mert ami igaz, az igaz. A kor, a hetvenöt esztendő egymagában sem kicsiség. Erő, tölgyfatermészet kell hozzá, hogy meg ne rokkanjon alatta a hordozója. Ami pedig a kitüntetést, s a magját: a „prémi- um”-ot illeti?... — Hát... mond valamit a kartárs elismerést Samu bácsi. PIPA-PREMIUM nyugtázza végre az Bólogat, kisújjával ügyes kis makra-pipájába kotor. No, gondolom magamban, egy kis türelem még, s mire *,szenyel”, majd teli hassal füstöt bocsát, a pipa, elhangzik, világot lát a nyilatkozat is, mely bükkfanyelven: újság- és rádióriportokból ellesett frázisokkal a jelen s a múlt közötti különbséget „hozza ki” az adott esetből. A PIPÁVAL NINCS IS BAJ, akkora füstöt lök, hogy egy kátrányfőző üstnek is dicséretére válna, ellenben Samu bácsi — mintha meggondolta volna magát — elkomorodik. vállat von, s rám se néz, úgy veti oda: — Egén... Mond valamit a kartárs. Csak rosszul mondja. Mer’ és má’ régebben, én kérem, má’ kilencszáztízben is kaptam prémiumot. — Kitől? — A gazdám: Pungor Ákos nagyságos úr adta. — Ügy? — szontyolodok el, mert ember vagyok, esendő, biztosra vettem, kárörvendve vártam a ..szabvány-nyilatko- zat”-ot, s most tessék: egyből, játszva kontrázza meg ez a tapintatlan, az öntudatot még hírből sem ismerő vénség. — Ügy bizony! — mondja felülről, kitanítva, s ni: még nevet is, csak úgy remeg a szája az alatt a ritkás. seszínű Icócbajusz alatt. — Aztán — nyelek egy nagyot, hogy időt nyerjek: erőt vehessek magamon — mennyi volt, hány korona az a fene- nagy prémium? — Sok! Egy valóságos kis vagyon... Nem hiszi? — Nem én! — Pedig elhiheti... Aztán véli-e, mér’ kaptam? — No mért? — Nyomozásért! — Á! — keseredek el végképp — maga csak ugrat, majmot csinál belőlem, Samu bácsi. Beszéljünk inkább másról. — No jó! — ad kegyelmet látszólag az öreg. Tűnődik, annyira szívja a pipát, hogy lyuk támad a képén, majd nyájasan, szinte rokoni szeretettel kérdi: — Maga ide, erre a vidékre valósi, igaz-e? — Igaz. — Akkor biztos tudja, emlékszik még rá, mi az, hogy himpér? — Hát persze. Málna. Málnának hívják magyarul a him- pért. — No jó... Hát azt tudja-e: mennyit, hány ezer forintot hoz annak a bizonyos himpérnek a kataszteri holdja? — Azt nem. — No látja. A gazdám viszont, Pungor Ákos, akit má’ mondtam, ü bezzeg tudta. Annyira tudta, hogy tíz. hallja? tíz teljes katasztert tétetett tele a vesszejével. Nekem: a kertésznek meg puskát akasztott a vállamra, hogy azt mondja: „Kertész, úgy vigyázzon rá, hogy a felesége' pöndölére se jobban!” — Aztán mi lett? — Mi? — hunyorog ravaszul, szörnyen ravaszul gz öreg. — Az, hogy megyek én eccer. kilencszáztízben, nem sokkal Péter-Pál után, kerülöm a kertet, aztán mit találok úgy az eleje fele, mingyá, a filagóriánál? Egy pipaszárat...! Az a filagória, az tudja-e mi, kartárs? — Hát... olyan hűsölő. Olyan lugas-féle, csak fala is van. — Másutt, másnál. De Pungor Ákosnál nem az volt. — Hát? — KERTIHÁZ. ABLAKKAL, ajtóval, meg aztán kulcscsal. Mer’ olyan egy „áldott” házsártos felesége volt Pun- gornak, tudja, hogy amikor nem bírta tovább elviselni a jóságát, oda: abba a filagóriába szokott menekülni a szerencsétlen ... Pipa, bor, könyv, eccóval minden megvolt ott. ami a férfiembert csak gyógyítani tudja. S bútor is, tiszta bőr, meg aztán ruhák, fehérnemű is, hogy amikor zengett az ég. hát tisztáért se muszáj ion a kastélyba visszaqvakodni az úrnak... No, hát itt, ez előtt a filagória előtt leltem én. kartárs, azt a bizonyos pipaszárat. Nézem, forgatom, látom, hogy meggyfa. No. de a szopókája! Hü. az fene uras. az színtiszta borostyán! Sárga, hogy a pergetett méz se sárgább, aztán nem akárhogyan — menettel szolgál bele a szárba... Netene! — mondok — Csak nem az úré? Azzal fordulok, nézem, hogy van-e madár a ka- lickába? S mit látok? Egy lyukat, kartárs, de jó nagyot a fal tövibe ásva. No, lármát csa^ pok én, hogy tolvaj, tolvaj, kirámolták a filagóriét! Az ispán csöndérekért futtat, Pungor káromkodik, az jstent húzkodja lábánál fogva az égbül, én meg észreveszem, hogy nyom, úgy mondva: szekércsapás visz kifelé a kertbül... — Ispán úr! — mondok az ispánnak. — Ad-e egy lovat? „Az minek?” Ne kérdezze, minden perc drága! Azzal föl én a lóra, kézbe a puskát, s irány egyenest, amerre a nyom: keresztül a réten, be a Rábafüzes rengetegébe... Mer’ akkor még nem úgy volt, tudja, hogy gát, meg töltés, meg kotrógép. Arra ment a víz. amerre akart, aztán a füzesek — megany- nyi sűrűfésü — Győrig kisérték a kacskaringót. Úgy bizony, Győrig, kartárs ... Az öreg elméláz, nézné a pipát, hogy mi baja, mért aludt ki, de mint a vizsla, ha nyomot lelt, most már nem hagyok neki békét: — A csapa! Mi lett a csapával? Hová vezetett, Samu bácsi? ' — Az, persze! A csapa! — „neszüdik” az öreg, hogy az volt a szóban, nem a Rába-szabályozás. — Hova máshova vezetett volna? Cigánytáborba. Én aztán rájuk a puskát: kezeket föl! Azok meg: csókolom a kezsi-lábát, csak most azs eccser legyen irgalmas! De én nem és nem, ahogy hoztátok, vigyétek is vissza a holmit, az isten, ü majd irgalmas lesz hozzátok, ha úgy tartja kedve. — Visszavitték? — Vissza. Az utolsó gombig. Mondta is Pungor, amikor lejelentkeztem nála, hogy „no, kertész” — azt mondja — „amiért ilyen belevaló emberem volt, olyan jutalmat kap, hogy holta napjáig megemlegeti”. S igaza is lett. Mer’ ha valami, az aztán prémium volt, kartárs! — De mégis! mit kapott? Ne feszítsen már keresztre, Samu bácsi. — Mit? — szívja magát tele, de pukkadásig az öreg. — Egy pipát! A szárhoz való pipát! — Micsodát? — maradt tátva a szám is, amire aztán úgy elkezd kacagni az öreg. hogy a szék is recseg alatta. — Pipát! Azt. ha mondom, no! Egy kiégett, agyoncíne- zet zsírkő-pipát. Úgy mondta Pungor, hogy „ereklye”. Hogy az ő szemében vagyonnal ér föl. Én meg, hogy köll a fenének. Ha ad tíz forintot, tartsa meg, legyen boldog az „ereklyédével. — S Pungor? Belement? — Á, fukarabb volt az annál. — Hát akkor...? AZ ÖREG NEM FELEL. Teszi, hogy a rágyújtás fontos neki, azzal van elfoglalva. De rázkódó vállán s a nyaka vörösségén látom, hogy nevet, nevet, alig bír magával. S abban is biztos vagyok, esküt mernék rá tenni, hogy a legközelebbi disznótorban már új adomát mesél, a pesti ember esetét, az én esetemet, a ,,pipa-prémium”-mal. Részlet a szerző „Bagős kasiiné'* című rövidesen megjelenő könyvéből* nyi megnyilvánulása ellen harcolt egymaga. Az öregasszonyok körében nem is örvendett nagy népszerűségnek Ma már más a helyzet! A gyereket csinos, tiszta ruhába öltözteti, és hófehérek a pelenkák is, mert az ingyenes kelengyét mindenki megkapja. Alig van ház, ahol ne lenne kiságy, szép zománcozott gyermekkád, vagy lavór, s ha nincs, a kismamáknak nyugodtan mondhatja, ezt vagy azt vegyenek a gyereknek, egyik sem feleli lesütött szemmel: nincs pénzünk... Ha végigmegy az utcán, hangosan köszöntik a gyerekek, ismerős mind, hiszen ha sorbaállítanák őket, egész kis »'hadsereg« lenne belőlük. Most 7nár 55 éves Lassan nyugdíjba mehetne, de nem tud lemondani a gyerekekről a nötanácsban végzet munkájáról, nem tudji elszakítani azt a láthatatlan köldökzsiTiórt amelyik az emberekhez fűzi. Ügy érzi, örökn elaludna, ha nem kacagtatnák többet abla kát, ha. nem hallgathat ná az újszülött sírását ha nem enyhíthetni több anya fájdalmán ha elmaradnának a túlléptek s nem hallaná c sok bizalommal és szeretettel feléküldött néhány szót: — Zsukovics néni jöjjön gyorsan! KECSKÉS RÓZS/ * 1 Minden különösebb műszer és minőségi vizsgálat nélkül is gyakran megállapítható, hogy egyes italboltokban a pálinkaféleségek rendkívül gyengék, magyarul: vízzel hígítottak. A pénzügyőrség tagjai éber figyelemmel kísérik a város és a vidék italboltjainak munkáját. Tevékenységük nyomán egyre több olyan pénzharácsolót lepleznek le. aki vízzel hígítja a pálinkát, s ezzel jogtalanul pénzt húz ki a becsületes dolgozók zsebéből. A Borsod meg}^ pénzügyőrparancsnokság az elmúlt hónapokban nagyszabású razziákat tartott a vidéki földművesszövetkezetöknél és vendéglátóiipari boltoknál. Szeri t- istvámbaksa községben Kiss Anna italboltvezető ellen feljelentést tettek, mivel a szilvapálinkát oly nagy mértékben felvizezte, hogy az ellenőrzés hanem az, hogy munkaközben kiverték az épület csaknem valamennyi ablakát, nem takarták le a bútorokat, — a kár többtízezer forintra tehető. Helyes lenne, ha a Tatarozó Vállalat vezetősége nagyobb körültekintéssel látna egy-egy szerződésben vállalt feladat végrehajtásához és tartózkodna attól, hogy ilyen károkat okozzon. Nagy a sürgés-forgás a megyei tanács Fazekas utcai épületében. A Tatarozó Vállalat emberei fúrnak, faragnak, festenek, vakolnak. Mintegy két hete kezdték el a munkát, aminek a végét kivárni nagyon nehéz, mert csigalassúsággal halad. Szóvá is tették ezt már illetékes vezetők, de nem használt. Nem is ez a főprobléma, amit kifogásolnak a tanácsnál, hivatkozott' német folyóirat is csak utólag közölte olvasóival, hogy csaK tréfa, ügyes fotomontázs és egy kis újságírói fantázia a csodálatos gép- detektívről közölt beszámoló. Ugyanazt a példát követi most az Érdekes Újság is. A magyarázkodáshoz csak ennyit: hogy a Neue Berliner Illustrierte olvasói hogyan fogadják ezt a »tréfát«, az az ő dolguk, de az Érdekes Újság nem vicclap és a 38-as szám sem április elsején jelent meg! A »tréfás« közlemények közzétételénél a lap hitelére is kell gondolni. — És még egy kérdés: Dr. Érdekes nem tisztázza, hogy a Neue Berliner Illustrierte helyreigazító magyarázata az Érdekes Újságban történt után közlés előtt, vagy után jelent-e meg. (b) • Az Érdekes Újság 38. számában • egészoldalas képes beszámolót közölt • »Röntgenszem, a csodálatos gépdetek- ;tív« címmel — arról, hogy a keletberlini rendőrség milyen fejlett technikai eszközökkel dolgozik a tolvajok, zsebmetszök és egyéb gátlásnélküli lovagok ellen. Mostani, 39. számában, (szept. 28.) arról ír, hogy az egész csak tréfa volt, ilyen berendezés — a technika mai állása mellett — még nincsen. Ezt — mint írja —, a lap olvasói közül is többen észrevették. Dr. Érdekes most azt mondja, hogy csak azért közölték a képes beszámolót. amit egyébként a Neue Berliner Illustrierte című német lapból vettek át, hogy próbára tegyék olva- sóikat, vajon észreveszik-e a beszámolóbeli lehetetlenséget. Állítólag a
