Észak-Magyarország, 1957. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-12 / 213. szám

Csütörtök, 1957, szeptember 12. ÉSZ ARMAGH ARORS ZÁG Az Északmagyarország pályázata: CESZTELYl „f OK KWA\ H i*f\uJi)í\\:Ji.'i\ i iJhf\ ü'J/'tf, i iJhí\ sTj/'.í\ i •>/,/v i \Tji'fí\ i Z^r.^1 vV, vi.’>Cr'J BORONGÓS REGGELEN, 1956 október 24-én egyik dolgozó paraszt- asszony ismerősöm izgatottan nyitott be hozzám. — Baj van Budapesten.. A rádió mondott este valamit. Még nem érteni, mi van, — mondta aggoda­lomtól el-elfuló hangon. Másnap már mindenütt az hang­zott: »kitört a forradalom«. Pénte­ken a faluban itt is, ott is embercso­portok beszélgettek. A miskolci piac­ról hazajövő gesztelyiek megriadtan beszéltek a miskolci megyei rendőr- kapitányság előtt lezajlott borzalmas eseményekről. A csoportokban össze­verődött emberek várták, figyelték jön-e még valaki Miskolcról, s mit tud valami újat, amit még nem hal­lottak. Másnap • Gesztelyre is átcsapott az ellenforradalmi terrorhullám. Este, a tanácsházára egy miskolci kiküldőit érkezett. Gyűlést hívott össze. A gyű­lés lefolyását a hangszóró az egész községben közvetítette. A falusiak zöme nyugodt volt. Nem kiabált, nem lármázott, inkább riad­tan szemlélte a történteket. De vol­tak ott bortól becsípett emberek, forrófejűén hevültek, és voltak tuda­tosan ellenséges érzületűek. A han­gulat fokról-fokra emelkedett, izzóvá vált. A gyűlés hangos kiabálássá, üvöltözéssé fajult, úgy hogy a hang­szóró már csak recsegve-ropogva tudta közvetíteni,, s olyan hangzavar volt, hogy nem lehetett érteni sem­mit, csak érezni, hogy valami nagy baj van készülőben. A hangoskodók a hangulatot a ta­nácselnök ellen kezdték szítani. Uszító szó harsant: — A tanácselnök Hajdú Balázs és a párttitkár Mihálszki tették tönkre a népet! Akasztani kellene őket! Valami furcsa, ideges, vibráló, vért felkorbácsoló izgalom futott végig a tömegen. A becsületes dolgozó pa­rasztok továbbra is higgadtak, s nyugodtak maradtak. Nem értettek egyet néhány rosszakaratú, forrófejű, részeg emberrel. Ebben a viharos életveszélyben idegesen, nyugtalanul, megdöbben- ten állt a tömegben Hajdú Balázs, mellette felesége, és az anya kezét fogva, tágranyík szemekkel bámuló, / * ötesztendös kisfiú; Ott állt Mihálszki József, az idős MDP-titkár is. Hogy mit éreztek, nem tudom, de rettene­tes pillanatokat élhettek át. • A lárma rövid időre elcsendese­dett. A gyűlést vezető kiküldött be­mondta a mikrofonba: — A tanácselnök lemondott. Lemondott a tanácselnök! Lemon­datták! És nem a nép, amelyik vá­lasztotta, hanem azok, akik szították ez ellenforradalmat, akik másokat akartak látni a tanácsházán, mint a munkások és parasztok képviselőit. Ezzel meg is történt az első lépés a hatalom átvételére Gesztelyben is. Tanácselnök nincs, így tanács sincs, s valamit választani kell. Másnap, október 28-án következett az úgy- nevézett »munkástanács-« és a »nem­zetőrök« választása. Hogy ki volt a jelölőbizottság elnöke? Mindenki jól ismeri a faluban. A múltban a Ma­gyar Élet Pártjának vezetője volt, a felszabadulás után egyideig rendőri felügyelet alatt állt. S hogy azóta* sem változott meg, nem lett a népi demokrácia híve, az szavaiból tisztán kicsendült. Üjból megszólalt a hangoshíradó. Választásra hívta, névszer int sorolva a jelölőbizottság tagjait. Sokan vol­tak. Volt közöttük múltbéli rendőr, csendőr, kisgazda, Pfeiffer-párti, csak éppen MDP-tag nem volt köztük egy sem. A falu dolgozói ezalatt a tanács­háza előtt gyülekeztek, hogy meg­tudják, mi lesz. Megtörtént a vá­lasztás. A jelölőbizottság elnöké nagy beszédet intézett a néphez. Azzal 'kezdte: nagyon meg van ille- tődve, mert újra szólhat a gesztelyi községháza előtt a néphez. Nyoma­tékos, erős hangon folytatta: — Elmúlt a tizenkétéves rémes álom. Felébredtem, hát szabadság van! —- majd így szólt: — Hallani kellett volna az összes gesztelyi la­kosnak a református templomban a mai prédikációt. Nagy az Isten ha­talma! Kegyesen megnyilatkozott, hogy ő megbocsát minden bántalmat, mely a 12 év alatt érte és más sem álljon senkin bosszút, Itt most nincs se kommunista, se pártonkívüli, magyar testvérek van­nak! És nem maradt ki' a szavaiból, hogy a - jövőben az értelmiség fog vezetni. A gyűlés, a valahonnan előszedett „Magyar Hiszekegy” éneklésével .zá­rult. Egyik kulák felesége elragadtatva szólt: — Megmondta, hogy nincsenek | már kommunisták! — és arca ragyo- $ gott az örömtől. ♦ És ezután már Gesztelyben is ti-£ los volt kimondani az elvtárs szót. * A munkástanács elnöke egy „üzemi? dolgozó” lett, aki a múltban fo&zol- r gabíró volt, és nemrégiben szabadult! az internálótáborból. í És a következő napokban a gesz- ♦ telyi hangoshíradó harsogva közve- ♦ títette a Szabad Európa adásait. ♦ Egyik nap a Szabad Európa mellőz­ve minden álcázást, ezt harsogta: — Halló! Itt a Szabad Európa be­szél! A kommunista pártot már szétzúztuk! Maradványainak felszá­molása folyamatban van! A véres tragédia szervezője nyíltan jelent meg az élet színpadán, tapsot várva. A dolgozók nem tapsoltak ne­ki Gesztelyben. A parasztemberek hürhmögtek, hogy mit csináltak az ,urak”, és mentek ki a határba szán­tani, vetnj. Budapestről kegyetlen kivégzé­selvről jöttek hírek. A nemzetőrök­nek a községünk békés biztonságára kellett volna vigyázni. De nem mind ezt tette. Néhány forrófejű nemzetőr kezei között pusztult el a vörös zász­ló, a proletárforradalom zászlaja. Egy nemzetőr, aki a múltban rendőr volt, két társával éjjel felkereste Hajdú Balázst a Iftkásán. Fenyegető hangon, kezükben kézigránáttal kö­vetelték: nyissa ki az ajtót. S ez a fenyegetés többször megismétlődött. Bántani nem bántották a tanácselnö­köt, hiszen ők az idegek tönkretevé- sére pályáztak. A fenyegető egyszer nekem is gúnyosan szólt a városi vé­rengzések idején, mondván: — Rákerül a sor a vidékiekre is! Nem került rá a sor. November 4-én kérésünkre segítségünkre érke­ző hős szovjet katonasággal legyőz­tük a gyilkos ellenforradalmat. CSOMA ESZTER Gesztely. ; Árucsere útján továbbra is sokféle külföldi áru érkezik Az Árucsereforgalmi Gazdasági Iroda már megállapodott a baráti államokkal a negyedik negyedév áru­cseréjében. így a következő hónapok­ban ismét jelentős külföldi árufélék­kel gazdagodik a kereskedelem áru- választéka. Csehszlovákiából textilfélék, pa­mut, selyem és gyapjúáru, férfi és gyermek készruha, fényképezőgép, üveg, porcelán, bizsu és írószer érke­zik. Valószínű, hogy kisebb tétel bú­tor is lesz a szállítmányban. A Szov­jetuniótól elektromos háztartási gé­peket, motorkerékpárt, evőeszközö­ket, írószereket és fotócikkeket ka­punk. Lengyelországból háztartási eszközök, különféle műanyag és gumi játék áru és sportszer érkezését várják. A Német Demokratikus Köz­társaság a közkedvelt bútorokból újabb szállítmányt küld, ezenkívül textilfélét és kulturális cikkeket is szállít. Romániából és Bulgáriából különféle faárut kapunk. Az említett cikkek egy része már szeptember végére megérkezik és nem sokkal utána megkezdik ezek árusítását. (MTI) 76allé, itt taxi / i feltárcsázzuk a 16—666-ot, rövid búgóhang után belerecesen a telefonba: — Halló, itt taxi! A sofőr felveszi a rendelést és a kocsi már indul is az Avas-szálló előtti állomásról a cél felé, hogy valakit, vagy valakiket a kívánt hélyre röpítsen. Viszontagságos a taxisofőr élete, de érdekes és szépség is akad s benne jócskán. Egy „kiszolgált” taxisofőr, aki 30—40 évet töltött ebben a szakmában, kötetekre menő élmény any aggal rendelkezik. Az élmé­nyek megoszlanak, csak azokat őrzi meg az emlékezet, amelyek méltók a megőrzésre, — az érdekeseket. Érdekesség? Naponként van benne ré­szük. Egyesek azt tartják, hogy a sofőrök a hajdani és mai kocsisok egyik változata, annyi különbséggel, hogy nem ló-, hanem motorvontatású al­kalmatosságot vezetnek, — amiben megegyeznek: könnyen odamondo­gatnak, ha valami nem tetszik nekik — úgyis mondhatnánk: káromkodó- sak. Ez bíz nem szép dolog, de az vesse rájuk az első követ, aki megáll­ná szó nélkül az utasok viselt dolgait. Valamikor, hajdanán, az aláren­deltségi viszonyok idején»»nagyonis egyoldalúan vették az udvariasságot. Aki „felül” volt, lehetett durva embertársaihoz, neki minden meg volt engedve. Egyes utasok ma is azt tartják, hogy a pénzükért még akkor is elvárhatják az udvariasságot, ha ők durvák, parancsolgatok. Tévedés! A pénzért ne várjon senki udvariasságot, de az udvariasságért ugyanaz dukál. Vannak lelkiismeretlen emberek, akik puszta szórakozásból meg­hívják a taxit, s amikor az a jelzett helyre érkezik — sehol senki. A ki­lométerórát nem lehet becsapni, az pontosan regisztrálja a kilométereket. A póruljárt sofőrnek a saját zsebéből kell kifizetnie az útiköltséget. Nem egyszer az is előfordul, hogy az utas fizetés nélkül „meglép”. Nem csoda tehát, ha a taxisofőrök bizalmatlanok — s olykor, udvariasság ide vagy oda, de előre kérik a tarifát, hiszen az ember nem lát bele az utasba és a — zsebébe. Olyan ez. mint a pincérélet, ha a vendég megfeledkezik a jónevelésről — a pincér állja a „cehhet”. Akadnak jópofa utasok is, akik pénz híján azzal fizetnek, ami ren­delkezésükre áll — öngyújtó, óra, bicska, sőt olykor a kabátjukat, vagy egyéb ruházati cikküket hagyják zálogban. Másnap aztán igyekeznek ki­váltani. Előfordult, hogy két pityókást. barátokat szállítottak. Nem volt pénzük. Az- egyik utas felesége szandálcipőjét „csapta” zálogba. A ..ba­rátot” tovább vitte a taxi. És a barát „megfújta” a zálogtárgyat, ráadá­sul még fizetni is „elfelejtett”. A sofőrt persze ette a méreg. Az egyik so­főrrel megtörtént, hogy a „jókedvű” utas kapuja előtt közölte vele — pénze nincs. Felszaladt a feleségéhez. A kardos asszonyság hallani sem akart a dologról. A férj nem volt rest, felkapta a másnapi ebédet, egy pár csirkét és — a sofőr meg volt elégedve a bolttal. A kad itt élmény bőven, de munka is. Felkerestük a taxifőnöksé­^ get. Baráth András, a főnökség vezetője tájékoztatott bennün­ket a vállalat munkájáról. — Jelenleg 62 kocsink van. 22 a városi forgalmat bonyolítja le, a többi hosszútávú túrakocsi. A városi forgalom jelentékenyen megnöve­kedett. A kocsiigénylés olyan méretű, hogy nem tudjuk kielégíteni az igényeket. Ez a 22 kocsi naponta kb. 1200—1500 személyt szállít. Több az emberek pénze, inkább áldoznak, semhogy a villamoson, buszon szo­rongjanak. A tavalyi havi bevételeket vettük alapul az ezévi egyhónapos bevételi tervekhez. Mondanom sem kell, hogy ezt lényegesen felülmúltuk. A múlthónapi bevételi terv 617 ezer forint volt — 750 ezerre teljesítettük. — Eredményeinkhez nagyban hozzájárult dolgozóink megváltozott munkaviszonya is. Lelkesen, odaadóan dolgoznak. Kormányzatunk itt is százszázalékos béremelést hajtott végre. Tavaly 700, most 1300 forint a taxisofőrök alapfizetése, ráadásul az óraszámot is csökkentették. A ko­csivezetők havi jövedelme nálunk meghaladja a 2000 forintot. Ez elég szép summa. — Dolgozóink önkéntes vállalást tetteik, amelyek szintén pénzt hoznak a vállalat és természetesen a dolgozók konyhájára is. így vállal­ták az üres járatok 20 százalékos csökkentését, a műhelyalkalmazottak pedig azt, hogy 5 százalékkal rövidebb idő alatt végzik el a kocsik kar­bantartását. A napokban fogadtuk el a többi főnökség versenykihívását, amely az új kocsikra vonatkozik. A 100 ezer kilométeres mozgalom lé­nyege, hogy a kocsik főjavítás nélkül fussák le ezt a 100 ezer kilométert. Van már olyan kocsivezetőnk, aki duplán is eleget tett a versenykihí­vásnak. Bodnár János JC 542-es rendszámú Pobjeda kocsijával már 230 ezer kilométert futott anélkül, hogy a motorhoz hozzányúltak volna. Némedi Béla JC 116-os kocsija sem marad sokkal alul a versenyben: csekély javítással 215 ezer kilométert tett meg. A Pobjeda személykocsik öregbítik a szovjet autóipar jóhírét — fejezte be nyilatkozatát Baráth András elvtárs. őnek az utazóközönség igényei Miskolcon is. A 36. számú Autó- közlekedési Vállalat miskolci taxifőnökségének dolgozói minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy kielégítsék .ezeket az igényeket. GULYÁS MIHÁLY N ÖREG EMBER - MÉM VEM EMBER NYITVA A PITVAR AJTÓ, mert így nemcsak meleg, ha­nem több napfény is jut a nyiszlett, kopott sarura. A talpa ment szét: az ördög vi­gye el, megint baj van a bőr minőségével! Vagy inkább régi? Azt hiszem, ez lesz itt a baj! A kamrába való, vagy fel a padlásra a többi elhasznált rongy közé. Igaz, ott volt sokáig, az egereknek sem kellett, mert úgy kiszáradt, elmállott, hogy nekik is elment tőle a gusztusuk. De Márton bácsi az idén nyáron megint elővette. Ráakadt a padláson: nézegette, forgatta, kocogtatta és hal­kan beszélt magában: — Nicsak, ebből még lehet valamit csinálni! Ha sokat nem is, de legalább egy sarut: eltart vagy két hónapig és a fűtorzsa az udvaron addig sem szúrja az asz- szony talpát és- ami a legfőbb: nem koptatja a módit... Hozzáfogott hát: levitte a konyhába, lekapargatta róla az évekkel ezelőtt rátapadt sarat, de akkor meg kiderült, hogy nincs faszeg. No, hogy a fene egye meg! Oda az újítás, pedig viár egészen beleélte magát a suszter mesterségbe. No, ha nincs, hát nincs: megint a sarokba vágta a két rossz cipőt. Most akadt rá ismét a múlt héten. Újra a régi lelkesedéssel emelte rövidlátó szemeihez, még meg is szagolta, de az isten­fáját. neki, megint nem volt faszeg! Persze, hogy nem volt, hiszen nem is hozatott azóta... — Akkor megszögezem vasszeggel. Asszony, keress nekem szeget! — adta ki a parancsot és maga pedig helyei kanyarított a szűk konyhában. Szembe ült az ajtóval: maga­dé a sámlira kalapácsot, dikicsnek egy rossz kést és ráspoly­nak egy kimustrált régi reszelőt rakott. , Amikor aztán így együvé került a szükséges szerszám- mennyiség, szeg is volt valamennyi, hozzáfogott a munká­hoz. Tulajdonképpen itt kezdődött a bosszúság, mert vagy a kalapáccsal ütött mellé, vagy a szög pattant ki a bőrtalp­ból: egyszóval, nem stimmelt a dolog. Azonfelül a gyerekek is feszt ott ólálkodtak az ajtó előtt, elfogták a napot. — Menjetek arrébb. Elég nagy a világ, játsszatok benne kedvetekre! — zavarta őket. De a gyerekek nem tágítottak. Akárhogysmint állt a dolog, mindenképpen élvezetes látvány volt, hogy a hetven éves Márton János bácsi itt: Sárospatak- malomkő gyárban susztermesterségnek adta a fejét. Kíváncsi volt rá még az ajtóba telepedő puli kutya is, hogy ténylege­sen lesz-e abból a kísérletből valami? Hát lett! Hiszik, vagy nem hiszik, de lett! Igaz, nem kiállításra való, de arra a célra, aminek készült, kiválóan megfelel. Jövő aratás idején még magam is a lábamra húz­nám, ha Márton bácsi történetesen nekem ajándékozná. MIKOR ARRA JÁRTAM, meg csak az egyik cipő volt kész, de már ebből is következtetni lehetett, hogy Márton bácsi ért valamit ehhez a kézmesterséghez. De mennyire, hogy ért! Vilagéletében ilyen, ezer mester féle volt! — újsá­golják a malomkőgyáriak, mert később aztán nemcsak a gyerekek, hanem az asszonyok is kíváncsiak az ered­ményre. Tulajdonképpen nem is lehet hivatalosan meghatá­rozni Márton bácsi korábbi foglalkozását, mert egyformán ért a kerékgyártó mesterséghez, a kovácsmunkához, a susz­termesterséghez és, ha valakire rá akar szakadni a ház, azon is segít. Volt úgy régebben, még az ánti világban, hogy orvos híján a beteg emberek is hozzá mentek tanácsért. Ez pedig onnan ered, hogy Márton bácsi az idők folyamán rengeteg élettapasztalatra tett szert, minthogy élete nagyrészét csa­vargással töltötte. Vándorolt egyik helyről a másikra: egyik földesúrtól a másikhoz. Mindenütt felvették, szívesen fogad­ták, mert ügyességének híre bejárta az egész környéket, csak éppen Márton bácsi nem maradt szívesen sokáig, mert akárhová ment, mindenütt hamarosan rájött, hogy a vérét szívják és ezt nem tudta elviselni. Szót nem mert emelni ellene, hát inkább odébb állt. Legtöbb ideig falusi csordás volt: aránylag ez a mesterség volt a legnyugodtabb. Kihaj­totta a teheneket, keresett valami jó legelőt és itt végre egyedül maradt a széles nagy ég alatt: elmélkedett a világ folyásáról, filozofált, amolyan egyszerű paraszti ésszel. Ha­nem az évek gyorsan szálltak és egyszercsak azon vélte észre magát, hogy megöregedett és egyedül maradt egy nyiszlett, rongyos cipővel. Nem gazdagodott meg, még egy tisztességes házat sem tudott szerezni, egy élet alatt ezzel a sokféle tudománnyal. — Hogy lehet az, Márton bácsi? Kinevet és majdnem valami gorombaságot vág a fejem­hez, ha attól nem tartana, hogy megsért vele. — Azért, kedvesem, mert a becsületes ember éhgyomor-» ral hal meg. Aki keres, az nem talál. — Azért akad valami a háznál? — Akadni akad. Most akad. Annyi van, ami nekünk elég. — Nyugdíjat kap, vagy dolgozik valahol? — Az asszony a szőlőbe jár, én meg favágok. — Meg lehet élni belőle? — Meg. Kettőnek meg. Elég hálaistennek. Addig taka- ródzunk, ameddig ér ... S beszélnénk még valamit a. jelenről, de Márton bácsi megint a múltba kanyarodik, fiatal korára. Hiába: öreg ember nem előre néz, hanem hátra! BEKECS VAN RAJTA, ezt is magának foldozta: nyáron is hordja, mert hasogatja a köszvény a derekát. Furfangos san határozza meg. Azt mond­ja: nyáron nem meleg, ősszel nem hideg. Igaz, nem takaros, de jó! — A betegség is a szegényt éri el hamarább, mert az uraknak pénzük volt: távol tartották vele maguktól. 9— Ezt hol szerezte? ■ — A háborúban kedvesem, még tizennégyben, Gúnya-* nál, meg Brecskánál, a vízben. Jártam én a tengeren is, mikor fogságba estem. Palermóban kötöttünk ki, a fene se gondolta volna, hogy ilyen nagy a világ! Irtózatosan, messzz van ide Sárospatakhoz. Később aztán Mondrálba szállítottak bennünket, ott feküdtem IS hónapig a kórházban. Egyszer bejön hozzánk egy nagyszakállú orvos, lehetett vagy hatvan éves és azt mondja: — Mija? t Mondom: — Mija, mija? Rihamiska! mert tudtam egy kicsit olaszul. , Megtapogat, nézeget, vizsgál és adnak nekünk utána valami zöld kenőcsöt. Mintha elvágták volna a betegséget. Felgyógyultam. Nagy nehezen hazakerültem, de vagy tíz évvel ezelőtt megint kiújult. Olyan ez a betegség tydja, hogy ha egyszer már bele fészkelte1 magát az emberbe, az ördög sem zavarja ki belőle. Hát ezért kell hordani most is a bekecset. Engem már nemigen néznek meg a lányok. — S Márton bácsi, azért megnézi őket? a Nevet, hunyorog, ingatja a fejét és rámkacsint. — Meg én. A macska rúgja meg őket. Hallgat, forgatja a javításra váró cipőt és hümmög. — Most volna jó fiatalnak lenni Várhattak volna velem, vagy ötven évig.. s Hirtelen felém nyújtja a cipői r— Nézze már, jó lesz-e? ■— Jó ez! — mondom. — Na lássa! Nem vagyok én még vén. Csak öreg-... S hozzáfog széles nagy mozdulatokkal, hogy egyenesbe irányítson egy elferdült szöget. ■— Menni kell ennek, kedr vesem! ARRÓL PERSZE, hogy a másik cipővel mi történi azóta, még nincs tudomásom. De, ha alkalmasint arra járok, ezt is megírom. ÓNODVÁRI MIKLÓS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents