Észak-Magyarország, 1957. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-10 / 211. szám
e hírek az ismeretlen gyomra nagyot T A INI Y^SI) iOLT JDecske-tanya gróf Zsenyei Béla egykori uradalma. >*Jó ember volt a sróf« — emlékeznek a volt zsellérasszonyok hajdani urukra es parancsolójukra. Nem állta útját cselédei gyarapodásának — összekoplalhattak egy-két hold földecskére, nem féltette tő-lük a »kenyerét«. Még templomot is emeltetett nekik, hogy ne kelljen Karcsúra fáradniuk bűneik feloldozásáért. Itt helyben követték el azt, helyben meg is kapták, amit érdemeltek érte — bűnbocsánatot. Bezzeg sóért, paprikáért mehettek a faluba, nem volt kifizetődő itt holtot létesíteni. Pedig 60 család lakja Becske-tanyát. — Jónapot! — Jónapot! Szolgálhatok valamivel? Az aprócska kiszolgálónő szolgálatkész mosollyal fogadja vendégeket. — Van itt valami harapnivaló? Kolbász, kenyér? — Csak májkonzervvel szolgálhatok. Kenyerünk nincs. — Kár. Vállrándítás, sajnálkozó mosoly — és a vendégek kordul. — Tulajdonképpen mit lehet itt kapni? — Van itt minden — veszi át a szót az egyik vásárló asszony. — Kolbász, kenyér nem is kell ide, az van a tanyasiaknak. Csak az élesztő! Ezzel van baj. — Hét kilót kaptunk két hétre — magyarázza a boltvezető. *■— Minek sütnek ennyit, — incselkedik az egyik vendég. — Megérdemeljük, megdolgozunk éne, — mondják az asszonyok. — A pálinkáért is? — mutat az évelődé vendég a sarokban álló üres szeszárus üvegekre. — Miért ne? Még annyit se érdemel az ember? No, meg itt volt a pa- ralizis, vagy mi az istenátka, oszt csak levette volna a lábáról a szegényt, ha nem iszik. Ez a legjobb gyógyszer. Az már igaz — bólintanak a vendégek. — ■ Mi nem kaphatnánk egy kupica sziverösitőt? — Dehogynem! S már önti is. Az egyik vendég beleszagol az eléje tolt féldecis pohárba. Elhúzza a száját. — Távolsági — mondja fanyalogva s látván, hogy az ottlévők nem értik a minőségjelzőt, magyarázóan fűzi hozzá. — Messziről megérezni a szagát. Az öregapám ezzel tartotta magától távol a csókos lányokat. — Magának ugyan pálinka se kell — kuncogja az egyik asszony. — De felvágták a nyelvét — mondja a vendég sértett önérzettel. Isznak és mennek. S utánuk gurul a tanyasi asszonyok üvegcsengésű nevetése. q m. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: nyugaton és északon több felhő, ott néhány helyen záooreső. esetleg zivatar. Máshol kevés felhő, eső nélkül. Mérsékelt, időnként ciénkebb délnyugati, nyugati szél. A nappali felmelegedés északon gyengül, máshol alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel tizenkettő—tizenöt, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északnyugaton 23—26, máshol 26—29 fok között. — TÁLLYA KÖZSÉGBEN e hónapban méltóan emlékeznek meg l.avottáról. A KISZ-fiatalok és úttörők rendbehozzák, a nagy zene- eeerző sírját és *29-én délután a miskolci színház művészeinek bevonásával emlékszerenádot adnak sírjánál. , — A SZERENCSI JÁRÁSI TANÁCS a Hazafias Népfronttal karöltve készül a nemzetközi művészek, írók halálának évfordulója megemlékezésére. Móricz Zsigmond halálának 15. évfordulója alkalmából Prügy községben, ahol a nagy realista iró legnehezebb életét élte végig, e, régi nádfedeles házra emléktáblát helyeznek, hogy ezzel is kifejezzék hÁlájulcat. — A SÁTORALJAÚJHELYI Sző*— VITAMINDUS ÉDESSÉGET GYÁRTANAK. Az Édesipari Kísérleti és Vizsgáló Intézetben kísérleteznek — betegek részére — különleges táperejű zselé, csokoládé, torta készítésével és diabetikus liszt előállításával is. Ebből a fajta lisztből különleges gyógykenyereket sütnek majd. — Hatezer mázsa mézet pergettek Veszprém megye méhészei a nyáron a kaptárakból. Csizmadia József ugodi méhésznek volt olyan »családja«, amely a főidényben naponta tíz kilót is összegyűjtött. — A VILÁG LEGÖREGEBB KOFÁJÁNAK szobra Göttingenben, a vasútállomás mögötti téren látható. Charlotte Müller asszony 95 éves korában halt meg és 71 esztendeig árulta a gyümölcsöt. Nyilvánvalóan jó emlékét márványtalapzaton, kőből faragott képmása őrzi. A Magyar Földrajzi Társaság miskolci osztálya és a TTIT Borsod megyei szervezete ma este 6 órai kezdettel az Értelmiségi Klubban (Miskolc, Széchenyi u. 16. I. em.) »Bulgária« címmel vetitettképes előadást rendez. Előadó: Benedek Imre gimnáziumi tanár és Frisnyák Sándor tanár, a Földrajzi Társaság miskolci osztályának titkára. Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség.-----------o----------V árosi tanácstagok fogadóórái Szeptember 10-én: Toppai József Anna u. 14. sz. 17—19 óx'áig. Szeptember 11-én: Sajó Aladár Dgy., Hegyalja u. 2. sz. 17 órától, Hlács Béla Nyirjesi népbolt előtt 13 órától, Varga György Selyemrét 1 bh. II. em. 24. 17—19 óráig, Mezei Lajos III. kér. Bartók Béla u. 80. 19 órától. Nádler Viktomó Széchenyi u. 96. 1/8. 17 órától. Szeptember 12-én: Kerékgyártó István III. János u. 97. 16—18 óráig. Szeptember 13-án: Radvánszki István Miklós utcai uj Iskola 17 órától, Buzási József m. kér. Mária u. 25. 16. órától. jMegalakult a Szabadegyetem nyelvi szakosztálya Szeretett városunk művelődni vágyó dolgozói joggal büszkélkedhetnek azzal, az utóbbi hónapokban kiforrott kuitúrélettel, amelynek néhány impozáns statisztikai adata már a minapi Népszabadság hasábjain is hirdette azt szerte az országban, hogy a dolgozók érdeklődési köréből fakadó kultúrigények a helyi illetékes szervek összefogásával, maximális támogatásával fokozatosan kielégülést nyerhetnek. Most újabb jó hírrel szeretnők a szíves érdeklődők táborát megörvendeztetni. A TTIT által szervezett Szabad- egyetem nyelvi tagozattal is bővül az idén. A nyelvi szakcsoport munkássága már az eddigiekben is kivívta városunkban igen-igen sok dolgozó elismerését, megbecsülését. Most azonban tágabb lehetőségek kínálkoznak. Mint a Szabadegyetem nyelvi tagozata kibővíthetjük kapcsolatainkat a Budapesten működő József Attila TEL1L@TT0 * a műkőiéi cA Hanti cAniház-han ffTudósítónktól.) tünk, — csak nézelőA hogy belépünk a ^ nagy Állami Árutünk, — dünk. G rundik Gyula igazgató elvtársat' az irodájában találjuk. Kérésünkre elmondja, hogy az áruház forgalma az ellenforradalom előtti időszakhoz képest lényegesen megnőtt. Az augusztusi forgalom tízmillió forint volt! Dicséretet érdemel az áruház valamennyi dolgozója a szép eredményért. Az eladók nagy többsége 100 százalékon felül teljesíti tervét. Kovács Barnáné, a darabosztály eladója szorgalmas, a vevőkkel szemben udvarias; terházba, neonfénytől megvilágított szép üzlet- helyiség tárul elénk. A polcok ezernyi különféle áruktól roskadoznak. A tisztaságtól csillog minden. A pultok előtt emberek tolonganak. A pultokon belül szorgoskezű kiszolgálók teljesítik a vevők kéréseit. Megállunk a bejárathoz legközelebb eső pult előtt, jobbra. — Kérek egy pár zoknit — szól egy vevő az elárusító kislányhoz. A kislány tesz-vesz és máris eleget tesz a ké- résekndk. Csodálatos gyorsasággal jár a keze. Tétlenül még véletlenül sem állna meg. Mint nevét később megtudjuk, Szakács Zsuzsikának hívják. Igaz, még csak tt nülókis ■ *ny, de ügyességével, finomságával a vevő kedvére tud járni. Alig telik el néhány perc és máris reánk kerül a sor. Zsuzsika kedvesen megszólít bennünket: — Tessenek parancsolni ! — Nem vásárolni jötvét 116 százalékra teljesíti. Bojtár Jolán, a méterosztály dolgozója udvarias, s emellett tervét 124 százalékra teljesíti. Máj er Bernét elvtárs, aki régi szakmunkás, a darabcsztályon dolgozik. Arról híres, hogy a fiataloknak átadja tapasztalatait. Ber- dó László, a cipőosztály dolgozója szintén udvariasságával vonja magára a figyelmet és tervét 116 százalékra teljesíti. — És hogyan tudnak felkészülni az őszi csúcsforgalomra, milyen az áruellátás? — tesz- szük fel a kérdést. — Sokkal jobb a felkészülés, mint tavaly. Reméljük, 100 százalékig ki tudjuk elégíteni a vevők igényét cipőből, női kötöttáruból, nylon pulóverból, Ausztriából érkezett gyapjú garnitúrából, gyermek tréningruhából, meleg női nadrágból. Rádióból és zománcozott edényből is kellő mennyiség áll a vásárlók rendelkezésére. Sajnos, az igényt csak részben tudiuk kielégíteni lakberendezési cikkekből, szőnyegből, férfi konfekcióból és fehérneműből. A cipőosztály helyén most átalakítások folynak. Gyermek konfekciók és a játékáru osztályával bővítjük. D úcsúzás közben ^ egy oklevélre téved tekintetünk. Az oklevelet az elmúlt év második és harmadik negyedévének kiváló eredményéért kapta az áruház. Bízunk benne: az év végén még egy dicsérő okirattal gazdagodik majd a bőségek »birodalma«. Körösi István Szabadegyetem nyelvi tagozatával rendszeres oktatási és tájékoztatási anyagot kaphatunk, kölcsönösen kicserélhetjük tapasztalatainkat, baráti találkozót szervezhetünk a két váré« Szabadegyeteme nyelvi tanfolyamaidnak hallgatói között, meghívhatunk külföldi vendégeket — egyszóval nyelvtanfolyamaink színvonalat fővárosi nívóra emelhetjük. Az elmúlt tanfolyamok bő tapasztalatanyagát szakszerűen feldolgozva, újrendszerű nyelvtanfolyamokat indítunic a legjobb tanerők bevonásával. Nagy gcndot fordítunk a gyakorlati oktatásra, a beszédkészség kialakítására még kezdő fokon is. Közép és haladó fokon a helyi igényeknek megfelelően .a beszédkészség kialakításán túlmenően publicisztikai szövegek, vagy a dolgozatok munkáját elméletileg támogató szakszövegek alapvető fordítástechnikájával is megismertetjük hallgatóinkat. Nagy segítségünkre lesznek munkánkban a közeljövőben megjelenő új nyelv és társalgási könyvek, szótárak is. A nagy érdeklődésre való tekintettel orosz, angol, francia, német tanfolyamon kívftl eszperantó tanfolyamot is szervezünk. A nyelvtanfolyamokra a jelentkezés 15-től indul meg a napokban, megjelenő plakátokon közölt módon. A Szabadegyetem nyelvtanfolyamaira iskolai előképzettség nélkül jelentkezhetnek a nyelvtanulás iránt érdeklődő dolgozók, iskolai, vagy ipaíi tanulók. Megfelelő számú jelentkező esetén helyi csoportok is alakíthatók: üzemeknél, iskoláknál, vállalatoknál stb. A tanfolyam elvégzéséről a hallgatók bizonyítványt is kapnak. Ezúton közöljük, hogy az elmúlt tanfolyam hallgatói közül azok, akik még bizonyítványukat nem vették át, a TTIT-szervezet helyiségében (Széchenyi-utca 16. sz.) a hivatalos órákban átvehetők, esetleges kérésre címre is kiküldjük. Gárdus Jámm Szabadegyetemi beiratkozás Az október elején induló Szabadegyetem 8 tagozatára (jogtudomány, loleklan- gyenneknevelés. világirodalom, művészettörténet, zenetörténet, biológia-egészségügy, modern fizika, villamosságtan) szeptember 9—21. között lehet jelentkezni a TTIT titkárságán, Széchenyi u. 16. telefon 35—309. Felvétel a jelentkezés sorrendjében.-----------ooo—-------A MISKOLCI RADIO MAI MŰSORA: 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Szív küldi szívnek szívesen. 18.23: A termelés pártellenőrzéséről. 18.27: Szerencsés nyertesek között. 18.31: A forintról volt szó. 18.36. Szív küldi szívnek szívesen. 18.49: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.53: Mezőgazdasági híradó. Hirdetésfelvétel délután 4, szombat on délelőtt 10 óráig. Apróhirdetés 10 szóig hétköznap 11 forint (első szó vastaggal szedve). Minden további szó 1 forint. Vasárnap duplája. iészeti Technikum a tanulnivágyó dolgozók részére levelező tagozatot létesített. A jelentkezési határidőt szeptember 20-ig meghosszabbították. A beiratkozásra jelentkezhetnek mindolyan 20—40 év közötti felnőttek, akik az általános iskola 3 osztályát elvégezték. — AZ ÉV LEGDRÁGÁBB KÖNYVE Valentina P. Vasson »A gombák története« című műve. Megjelent 512 példányban, ára 225 dollár. Az írónő harminc évig dolgozott egyedülálló tanulmányán. —A miskolci Földes Ferenc gimnázium Dolgozók Gimnáziumában a beiratkozások szeptember 12—13-án délután 5—7-ig lesznek. A beiratkozok az iskolai bizonyítvánnyal s a tandíj első részletével, 20 forinttal jelentkezzenek. A tanítás kezdete: szeptember 16, délután 5 óra. — A földművé,«szövetkezet e hónapban új italboltot létesített Monokon, melyre 26.000 forintot fordítottak. — A tokaji földművesszövetkezet mőtánácsa megválasztotta a földmű- vessző vet keze ti nőbizottságot. — .4 ROCK-AND-ROLL DIVAT Vallási vonatkozásával legutóbbi teljes ülésén Athénben foglalkozott a görögkeleti egyház szent szinódusa. — A földmüvesszövetkezetek vagyonvédelmével, termelési és felvásárlási tevékenységével kapcsolatos kérdésekről tárgyaltak a miskolci járás földművesszövetkezet igazgatói és elnökei. — Tánctanfolyam. Felnőttek részére •zeptember 10-én. kedden 7 órakor, diákok részére szeptember 12-én, csütörtökön 6 órakor kezdődik a Tánctanítók iskolájában. Debreczenyi u. 2. szám. Beiratások szeptember 7-től naponta 6 órától a helyszínen. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező vegyészmérnököket üzemvezetői beosztásban vidéki vállalat keres. Esetleges lakásigény kielégítést nyerhet. Jelentkezés Mis- ko'c 1. Postafiók 107. cím alatt levélben kérjük. Rádiójavítás azonnal is, garanciával Lengyelnél. Miskolc, Széchenyi u. 76. 2663 Páncélkasszák különböző méretben eladók. Cím a kiadóban, Széchenyi u. 23. sz. __________________________________ 2693 A Nagymiskolci Állami Gazdaság gyakorlattal rendelkező traktorosokat vesz fel. Jelentkezés Varosháza III. udvar, Nagymiskolci Állami Gazdaság Központiában reggel 8—9 óráig.________ 2765 M iskolci állami vállalat gyakorlattal rendelkező, vizsgázott szállítási előadót keres azonnali belépésre. írásbeli ajánlatot »Állandó állás« jeligére a Hirdetőbe. Széchenyi u. 83. ala kérjük küldeni. 2747 Fehér, zománcozott asztaltűzhely és üstház eladó. Győri kapu 82. III. lépesőház. fszt. 2.___________________ 9045 S ürgősen eladó Kavics u. 12. számú magános. kertes családiház cserével beköltözhető. • 9084 A 37. sz. Autóközlekedési Vállalat, űzd. Zrínyi u. 2., kalauzi szolgálatra alkalmas férfiakat és nőket felvesz. Korhatár: 18—30 évig. iskolai végzettség minimális 8 általános. Jelentkezni lehet: ózd. II. Zrinyi u. 2. szám alatt. Eladnám szikszói kétszobás kertes házamat. Vennék hasonlót, komfortosat Miskolcon, esetleg Miskolc környékit. Léoesi József Szikszó. _______________2746 N agyméretű asztal, szalongarnitura, sötétszürke férfiruha. felöltő, télikabát eladó Gutenberg u., 24. Martin telep.__9175 A céltűágyas Buksi kötőgép eladó. Cím a Hirdetőben. Széchenyi u. 83.___ 2725 N émet hálószobabútor, igényesnek eladó. Széchenyi u. 37.________ 9262 E ladó szép. sötét diófa hálószobabútor igényesnek. Petneházi u. 6. (Honvéd-kórházon túl).________' ■ . 9258 K őműveseket, kubikosokat, segédmunkásokat . azonnal felvesz. _a Vizműéoítő Vállalat Perkupára’ Munkásszállás, íizemi konyha biztosítva._____________ 9260 H ázhely bódéval eladó. Dankó Pista utca 91. szám alatt. 2775 Palát adok cserébe fél colos ólomcsőért. Harmat utca 5.' __________ 2774 G yermekázerető nőt felveszek azonnal- ra. Pázsit u. 3. Jelentkezés délután 6-tóL _________________________________ 2773 E ladó egy vemhes szamár. Érdeklődni lehet Horváth Lajos, Pereces, Csernely. _____________________________________ _ 9246 Berkei mérleg kifogástalan állapotban eladó. Tóth, Csabavezér u. 65. Hejőcsaba. 2771 I Eladó 4 szoba és mellékhelyiségekből álló. beköltözhető családiház, nagyobb telekkel. Cím a kiadóban. Széchenyi u. 23. ______________________________________ 9250 K önyvárusításra bizományost felveszünk. Jelentkezés Diósgyőr, Könyvesboltban, Árpád utca 45. _ __________ 2770 B ükkszentkereszten DIMÁVAG-üdülő mellett 100 négyszögöles telek eladó. Cím a kiadóban. Széchenyi u. 23. ■ ____ 9253 K isméretű kombináltszekrény eladó. Érdeklődni 5 órától Vörösmarty u. 16. __________.____________________9256 ó zdon Molotov utca 4. számú ház felerészben eladó. Érdeklődni Széchenyi utca 11. 9255 Perzsa össze kötőszőnyeg, karikás vaskályha, középméretű káposztáshordó eladó. Érdeklődni 4—6-ig. Latabár Endre u. 14. Strandfürdőnél._____________________9254 K épzőművészeti Alap Képcsarnoka (Színház mellett) keres helybeli és vidéki szervezőket fix fizetéssel és magas jutalékkal. Kizárólag tárgyaló és információképes egyéneke jelentkezzenek. _j_____9252 A Béke-tér környékén elvesztettem igazolványaimat. Megtalálója jutalomban részesül. Sajgó Ferenc Felsőavas. Teleki sor 542._________________________________ 9230 B izony Ákos utca 15. sz. alatt új kombináltszekrény eladó.__________________ 9251 E ladó fonottoldalú sportkocsi. Érdeklődni 17 óra után. Hősök tere 2. ___ 9249 N őstény farkaskutyát • találtam. Tulajdonosa József Attila u. 53. sz. alatt átveheti. 9248 A Bányászati Építő Vállalat Miskolc, Szentpéteri kapu — kórház építkezés (elvesz kőműves, ács, üveges, viz- és csatorna, villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokai Jelentkezni lehet az építkezés építésvezetőségén. Tiszta szállást, 7 forintért napi háromszori étkezést és ket- hetenkinti hazautazást biztosítunk. ÉPÍTÉSVEZETŐSÉG. Rádiójavítás, olcsón, jól, garanciával. Kormos i-ádióműszerésznél. Kazinczy u. 10., udvarban. Telefon: 16 490.__ 2438 E ladó Bükkaranyos Földvár u. 8. szoba-konyhás ház 12.000 forint._____ 2772 J ókarban lévő kombinált 100-as ,,Csepel” motorkerékpár sürgősen eladó. Megtekinthető mindennap délután 5 órától. Diósgyőr Árpád u. 38. 9244 Főzéshez értő bejárónőt délelőttre felveszek. Senyei, Kazinczy u. 3._____ 9242 J ókarban lévő Remington írógép olcsón eladó. Széchenyi u. 11. Szemesnél.___S247 E lcserélném szoba-konyhás lakásomat fáskamrával, ráfizetéssel nagyobbért, esetleg kétszobásért. Bárhol közel a villamos- megállóhoz. Jaskó János. Miskolc, SzondV "György u. 42 2._____________________9243 . Háromhónapos egészséges, szép kisfiámat. kimondottan intelligens családhoz örökbe adnám. Címet kérem a kiadóba. Széchenyi u. 23.___________________9241 A lbérleti szobát keresek azonnalra üresen vagy bútorral. Értesítés: telefon 15-610. 7 órától 3-ig.____________________9240 E ladó rekamié, fotelek. konyha és egyéb bútorok. Martintelep, Forgács u. 12. 9239 A Miskolci Nemzeti Színház színészei részére bútorozott szobákat keres. A címeket kérjük a színház titkárságán leadni. Eladó kétszárnyas ajtó. Megtekinthető délután 5—7-ig. Szigeti Mihály u. 8. sz. alatt. (Honvéd-kórház mellett.) _______9238 S ötét hálószobabútor sürgősen olcsón eladó. Szentpéteri kapu 75. sz._______ 9237 Használt hálószobabútor jutányos áron eladó. Mecsek László M.-Tapolca, Brassói u._______________________________________ 9236 2 darab 10 hónapos sertés eladó. Sánc utca 8. sz._______________________________9235 H áló és kombinált bútorok készen és rendelésre prima kivitelben kaphatók, Bu- dapest. IX., Mester u. 34. Vámos. 2732 Eladó univerzális porszívó gép. Érdeklődni: 65-ösök útja 11. alatt. 7744 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, Özv. NAZÁTH JÓZSEFNÉ életének 82 évében elhunyt. Temetése szeptember hó 11-én. délután 3 órakor a Ruzsin-utcai Szent József temetőben. _ ________________Gyászoló család.OPÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Miskolc város tanácsa végrehajtóbizott- ságanak tervosztálya pályázatot hirdet két műszaki ellenőri állasra. A pályázatot az eddigi munkahelyek és betöltött állások részletes megjelölésével a városi tanács vb. tervosztályához kell eljuttatni .'957 október 1-ig. (Miskolc, Tanácsháztér 8.) Pályázhat minden oklevéllel rendelkező építész, illetőleg kultúrmérnök, aki a kivitelezés és a beruházás terén megfelelő gyakorlattal rendelkezik. Fizetés a szolgálati időtől függően 2000 forinttól. Miskolc, 1957. szeptember 6. Miskolc városi tanács vb. tervosztálya.-----------oOo----------M OZIK MŰSORA BÉKE. Szept. 11-ig: Gerolsteini kaland. Uj magyar filmopcrett. Kezdés: 4, 6, % vasárnap: 3, 5, 7. 9 óra. KOSSUTH. Szept. 11-ig: Gerolsteini kaland. Uj magyar filmoperett. Kezdés: fél 4. fél 6, fél 8, vasárnap: fél 3, fél 5, fél 7, fél 9 óra. TÁNCSICS. Szept. 10: Elveszett nyom. Csehszlovák film. Kezdés: 5, 7 óra. FÁKLYA. Szept. 10—11: Tiltott játékok. Dán film. Kezdés: háromnegyed 6, háromnegyed 8 óra. HEJŐCSABA. Szent. 10: Gróf Monte Christó. I. Francia film. Kezdés: fél 6, fél 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Szent. 10—11? 305-os számú ügy. Szovjet film. Kezdés: 7 óra. DIÓSGYŐRI SÁGVÁRI. Szent. 10—Ili Jelentéktelen emberek. Francia fiLrn. Kezdés: 5, 7 óra. KEFTMOZI. Szept. 10: Traviata. Olass operafilm. Kezdés: 8 óra. UJDIÖSGYŐRI SZÍN V A VÖLGYI. Szept. 8—10: Nevetés a paradicsomban. Angol film. Kezdés: 5, 7, vasárnap: 4, 6, 8 óra. HÍRADÓ. Szeptember 9—10: Uj magyar híradó, 57/11. világhiradó, 57/5. sz. sport- hiradó. Munkácsy Mihály. Rajkózenekar. Gonosz hattyúk. Szept. 11: délelőtt 19 órakor: Gerolsteini kaland. Magyar filmoperett. M.-TAPOLCA. Szept. 11—12: Elárult szerelem. Kezdés: fél 8 óra. ÉSZAKMAGYARORSZÁG Az MSZMP Borsod megyei partbizott» ságának lapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség) telefon: 16-261. Kiadóhivatal telefonja: 16-213, Szerkesztőség: Miskolc. Felszabadítók út1a 24. szám. Kmiióriivarat; Miskolc. Széchenyi u. züKészült a Borsodmegyel Nyomdában* Mb. vezető; Szűcs Andor«