Észak-Magyarország, 1957. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-08 / 210. szám

ÉSZAKMAGY ARORSZ Vasárnap, 185?. s*©srt*mfcer *. Az ózdi új bérházak lakóinak panasza Az ózdi vasútállomás várótermé­ben 'hallottam a következő beszélge­tést: — Nagy öröm ért bennünket, új lakást kaptunk. — Hol? — Bolyokon a 'bérházban; — Ez igen — bólintott a másik fiatalasszony. — Most már nincs gondod, elégedett vagy ugye? — Nagyon. Csupán az bosszant, hogy 'nincs a környéken iskola és fél­tem a gyermekeimet. — A »gyújtó-« forgalmától talán? — Igen. Sok az autó és motorke­rékpár a főútvonalon, a gyerekek az úttesten közlekednek, mert nincs járda. Sajnos, hasonló beszélgetések gyakran hangzanak el Özdon, külö­nösen a bolyoki új városrészben, ahol a felszabadulás óta valóságos kis vá­ros nőtt ki a földből és napjainkban is tovább fejlődik. Jogos tehát a szü­lők 'aggodalma, amikor szóvá teszik az iskola hiányát. Hatszáz családnál is több lakik már, itt, az új házak között pedig legalább 1500 gyermek hancurozik, játszadozik, — csak a kisebbeket íigyelembevéve. Figyelmen kívül hagyott javaslatok Az egyik édesapa elmondotta, hogy a szülők már évek óta kérik a tanácsot, létesítsenek iskolát az új városrészben, hiszen minden szülő félti gyermekét a forgalmas, járda­nélküli főútvonalitól. — Lehet, hogy a tanács nem sokat tehetett — mondják —, de úgy gon­doljuk, ennél mégis többet tehetett volna, mint amit tett. A szülők már régebben javasolták, hogy kérjék el a magasépítőipari vállalattól a tágas, világos női szállót és létesítsenek ott legalább az első és második osztályos kisgyermekek számára egy kéttan- termes iskolát, mivel ez az épület a távoli években kivitelezésre tervezett iskola helyére épült és úgyis lebon­tásra kerül. A vállalatnak minden­képpen gondoskodnia kell új szálló­ról, s ha megértik a szülők aggodal­mát, úgysem zárkóznak el az át­adástól, hiszen ez a vállalat évek óta összenőtt a helybeli lakosokkal. Másik javaslatuk volt. hogy a há­rom évvel ezelőtt felépült »E« jel­zetű épület . háztartási bolt céljára készült nagy helyiségét (jelenleg rak­tárnak használják) adják át ideigle­nesen kéttan termes iskolának. Az üzlet még sohasem nyitott ki, a 600 család Ózdon vásárolja a háztartási cikkeket és a két tanterem megol­daná a legkisebb iskolások problé­máját. Hiába voltak jó javaslatok, hiába ■születtek megvalósítható gondolatok, az iskolakérdés még most, a tanév küszöbén sem oldódott meg Bolyo­kon. Azok a családok, ahol már na­gyobb gyermekek vannak, más pana­szokat is elmondanak. Ezek az egész település lakóinak és dolgozóinak gondjai, problémái. — Nincs sehol egy nyilvános tele­fon. Ha orvost kell hívni, csak sze­mélyesen lehet, — mondja az egyik anya, — Még postaládánk sincs, — pa­naszolja a másik. — Mi lesz itt ismét, ha beköszönt az esős évszak, meg sem tudjuk kö­zelíteni a főútvonalat, — aggodal­maskodik a harmadik. Négy évvel ezelőtt készítettek egy makadámutat, a leghosszabb házsor előtt, de ma már kevés zúzalékot le­het látni rajta. — Kikopott. A sok jármű »eszi az utat-« — mondják a gépkocsivezetők. Javításáról senkisem gondoskodik. Kilazult az alapkő is. — Ha a tanács illetékes osztálya annakidején erélyesebben követelte volna a bitumen útburkolatot, ma úgy a népgazdaság, mint a lakók százszorta jobban jártak volna — magyarázza az egyik építésvezető. (A motorosok például nem is közle­kednek a laza alapköveken, hanem a járdán száguldoznak, a szülők fé­lelmére.) Az érem másik oldala Nem lennénk őszinték, ha az érem másik oldalát nem tennénk szóvá. Nem csupán a lakóknak vannak pa­naszaik, — panaszkodnak a szép, új bérházak is. Népi államunk sok mil­lió forintot fordított az ózdi lakás­gondok enyhítésére, de ezek a mil­liók kárbavesznek, ha ... — Erélyes házkezelőségekre, ház­felügyelőkre van szükség, —■' mond­ják azok, akik szeretik a rendet és becsülik a nép vagyonát. Mások így: — Úgysem az enyém. Az államé. Mit törődöm én vele, hogy néz ki az épület, törődjön vele a gazdája! Érdemelnek az ilyen lakók új la­kást? Nem és nem! Egyesek fát vágnak a konyhában, mások gyermekeikkel nem törődnek, akik kedvükre firkálják, karcolják a lépcsőházak falait, az ajtókat, abla­kokat, a homlokzati kőporozott va­kolatot és egymásután törik be a pinceablakokat. Nem vonja felelős­ségre őket senkisem. De szüleiket sem. Még rendőr ügyeletes sincs az új lakótelepen. Pedig a nép vagyo­nát féltő, becsületes emberek így vé­lekednek:-— örvendetes látni rendőreink ke­mény fellépését a rendbontókkal szemben, de mi is szívesen látnánk a bolyoki új házak között egy rend- őrelvtársat, aki valóban a közrend őre lenne. Az »E« jelzésű nagy épület tetőze­tén a padlásszellőztető ablakok már hónapok óta nyitva vannak. (Még a keddi nagy vihar alkalmával is nyitva maradtak.) Az épület ház­mestere és a lakók bizonyára nem veszik majd örömmel, ha egy alka­lommal vízfoltok jelennek meg a# szépen festett szobák mennyezetén! # Esős idő esetén az épületek hóm- $ lokzati falai a lábazatnál átáznak,# mert a vízlevezető csatornák fejei# eltűnnek. Előbb a gyerekek össze- $ rugdossák, utána letörik és nyoma) vész. Játszótér sincs, ezzel szórakoz-é nak a hepehupás telepen. ^ f Tettekre van szükség ^ # Tanácsi szerveink , sok helyen azt $ mondják, hogy nem kapnak támoga-) tást a lakosságtól a hibák kijavítá-.} sára. Ózdon ez nem lehet mentség.) A dolgozók kapcsolata kielégítő a ta- ) náccsal, de a tanács nem veszi eléggé) figyelembe aprónak látszó javasla- ? taikat. Példa erre többek között a ' Borsodmegyei Állami Építőipari Vál-r) lalat ózdi főépítésvezetőségének és a? bolyoki építésvezetőségnek beadvá- £ nya, melyet egy hónapja juttattak elf és ajánlottak jó szándékkal a tanács# figyelmébe. # A beadványban pedig nem apró-# cseprő dolgokról, hanem elveszőben lévő százezrekről volt szó. »Tönkreteszik a 82.000 forint ér­tékű parkosítást.-« Vagy: »Ki kell ja­vítani a ma még fillérekbe kerülő hibákat, mert holnap ezrekre lesz szükség.« »Vonják felelősségre azo­kat a házfelügyelőket, akik köteles­ségüket nem látják el, amelyért fi­zetést és lakást kapnak!« És sorolhatnánk tovább a hasznos1 javaslatokat, amelyeket a tanácsnak1 hasznosítania kellene. De az ilyen! beadványra sem levélben, sem tet-f lekkel nem válaszolnak. Pedig most1 már tettekre van szükség, addig,.1 amíg kárba nem vész az az összeg,1 amelyet népgazdaságunk a dolgozók J életének szebbétételére ajándékozott/ SZARVAS MIKLÓS • Engedjétek hozzám a kisdedeket Egy 30 éves férfi visszaesett a gyermekkorba. Nem mese. Az tör­tént, hogy egy tekintélyes angol üzletember hihetetlen változáson ment át. Körülbelül egy évvel ezelőtt egy reggel, szokásához híven er­nyővel és irattáskával a karján elindult az Irodába. Gyanús volt, hogy nem volt hajlandó meginni kávéját, érintetlenül hagyta a gazda­sági folyóiratot, ezzel szemben képeslapot kért. Sőt, ahelyett, hogy — mint sok más ezer angol —, a City-be *igyekvő buszra szállt volna, nem hagyta el háza kertjét. Felesége rövidesen felfedezte, hogy ura a szö­kőkút közelében homokpogácsákat készít. Azóta a férj pontosan úgy viselkedik, mint egy kétéves gyermek. Dudlival és kanállal etetik. Rendkívüli érdeklődést tanúsít az összerakó-játékok iránt, nagyon sze­ret firkálni, de még nem beszél elég tisztán. Néha néhány évet öregszik, és ilyenkor megpróbál a fára mászni. A megfiatalodott ember csak igen rövid időre és kizárólag gyógyszerek hatására nyeri vissza valódi korát. Az orvosok tehetetlenül állnak e betegséggel szemben és híres angol pszichiáterek tanulmányozzák a különös esetet. A dolgozó parasztság szava Irta: Németh Imre, megyei tanácstag A NAPOKBAN FOGADÓÓRÁT TARTOTTAM választókerületem­ben, Ónod és Bocs községekben. Elbeszélgettem a hozzámforduló pana­szosokkal, a tanácsot kérőkkel, egyénileg dolgozó és termelőszövetkezeti parasztokkal arról, hogy milyen volt a kalászos termés, milyenek a ka­pások, hogy mint élnek, mi a véleményük a párt és kormány politiká­járól. Megelégedés és bizalom csendült ki a válaszokból a párt iránt, a kormány iránt. Vannak még panaszok, vélt sérelmek itt-ott a földvissza- adácok terén, de ezek is lassan rendeződnek. Ezidén a cséplés is másképpen folyt le, mint tavaly — mondják. — Szabadon rendelkezünk termésünkkel, s olyan árat kapunk termé­nyeinkért, amiben megtaláljuk a ráfordított munkát, a költséget, a tisz­tességes hasznot, ezért igyekszünk minél többet és minél jobbat ter­melni. Vidámabb az élet, a munka falun, mert nem előírásra, nem uta­sításra termel az egyéni gazda, a termelőszövetkezet, hanem okszerűen és célszerűen gazdálkodik a falu népe a maga hasznára, a haza.javára. Az egyik bocsi gazda megemlítette: ha nincs ellenforradalom, az árpát ősszel tudta volna elvetni, s jó pár mázsával több termett volna, mint a tavasziban. — Hála istennek — mondják —, hogy idejében-jött a Kádár-kormány, a szovjet segítség, s megmentették az országot a pusztulástól. Sötét hetek voltak azok ősszel mondják. Ónodban a község által megbecsült tanácselnöknek, Szalai Gyu­lának készítette a hurkot az a pribék, aki a napokban embert ölt. Azt gondolták a falusiak, hogy már kivesztek a volt földbirtokosok, akik mint kiskirályok uralkodtak a községekben a múltban és zsarolták a népet. De először csak ügynökeik jelentek meg, azután már személye­sen eljöttek, érdeklődni, hogy hol is van a „birtokuk”. Beszélik, hogy már lista is készült a tanácstagokról, azokról, akiknek a családjukban a néphadsereg tisztje van és olyanokról, akik önzetlenül dolgoztak, hogy előbbre* vigyék az életet. Ónodon Juhász Gábor agronómus, a Petőfi kör ügynöke vezette a „nemzeti felkelést”. A szomszédos községekből össze- toborzott huligánokkal támadta meg a tanácsot — adják a szót egymás­nak az emberek. — Bőcsön a Haladás Tsz-ről beszélnek. Tavaly 600 q vegyes termény beadása volt a Haladás-nak aratáskor. Ezért a mennyi­ségért ezidén 100.000 Ft-tal többet kaptak volna. Hol van még a kuko­rica, h|is, tej stb. beadási és felvásárlási árkülönbözet? — erről beszél­gettünk. Számítgattuk, hogy a Haladás-ban, ha megmaradt volna, több mint 100 Ft jutott volna egy munkaegységre. KISS SÁNDOR KÖZSÉGI TANÁCSELNÖK, a bőcsiek „Sándor bácsija” elmondja, hogy az olajat a tűzre a Miskolcról érkezett lövöl­döző „polgártársak” öntötték. Ezek ellenőrizték heteken keresztül, hogy végrehajtják-e tez-bomlasztó utasításaikat, a községi munkástanács­beliek? — Szörnyű idők voltak — állapítják meg valamennyien. És mósfc az ENSZ, amely a világbéke megóvására, a nemzetek, közötti jóviszony biztosítására hivatott, az „ötös bizottság” hazug jelentésével veszélyez­teti a nemzetközi légkört. Jellemző, hogy a beszélgetés során mindenki ellenforradalomról beszél, még véletlenül sem mondja senkisem „forra­dalomnak” az október—novemberi eseményeket. De nemcsak a választókerületemben, hanem minden községben, ahol megfordultam, egyenlő a falusi nép véleménye. Elítélik az ötös bizottság jelentését, durva beavatkozásnak tartják és visszautasítják. Hogy mennyire egy emberként áll a dolgozó parasztság Kádár János elv- táTs kormánya mögött, arra jellemző a tarcali községi tanács határozata. A tanácsülés egyhangú lelkes határozattal üdvözölte Kádár 'elvtársat, s kinyilvánította, hogy egyemberként áll a falu lakossága a kormány mögött. Ahogy a tarcafiak tanácselnöke, Bátori Lajos elmondta, még sohasem volt ilyen lelkes és aktív tanácsülés Tarcalon, mint a leg*- utóbb. DE EZ A HELYZET ÁLTALÁBAN. Á parasztság teljesen . tisztá­ban van azzal, hogy november 4-én a Kádár-kormány mentette meg ha­zánkat a pusztulástól és a szovjet hadsereg nyújtott segítséget az ellen- forradalmár huligán és a magyar néptől idegen elemek megtisztításá­tól, a néphatalom megmentéséhez. A gazdag termés betakarítása után és a még ezután következő ősziek és a szürethez való készülődés a jövő évi kenyerünk megtermeléséhez való előkészület mind azt mutatja, hogy a falu népe örömmel és boldogan dolgozik és egyemberként áll a magyar nép kormánya, a Kádár-kormány mellett. ÉRDEKES HÍREK MISKOLC-TAPOLCÁRÓL Tlil!lllllliilllllllllllllUtllUMIHIIIIIiiUllllirHIIU«llimililllllll!lll!lllllllllllllllin!illlliliillllllllllillHmiimHirmiilllF1llililllHI!HIIIIHI!llllinilUI!1fH?9l^ Miskolc-Tapolca hazánkban igen közked­velt, külföldön is híres üdülőjéről. Már igen sok cikk jelent meg, melyben a festői szépségű .környezetről, az ott üdü­lő munkás-paraszt és értelmiségiek él­ményeiről számoltak be. Ezúttal eltérve a szokásos formáktól, csupán híreket közlünk. Érdekes híreket, amelyek ön- maguktól beszélnek, csak meg kell érte­ni nyelvüket. EZ IS FELSZÓLALT, nz is felszólalt, minden­ki mondott valamit és mindenki azt tartotta a legfontosabbnak, amit ő mond. Egyik-másik résztvevő dühös pillantásokkal méregette azokat a fölszólalókat, akik sehogysem tudtak pontot tenni a mondat végére, vagyis beszélnek végki­merülésig, már a jelenlévők végkimerüléséig. Szóval értekezlet volt. Ott ül a két igazgató is. Az egyik iskolát, a másik állami gazdaságot igazgatott. Az utóbbi kerekarcú, tömöttbajszú szép szál ember, hig­gadt, kimért mozdulatokkal. A másik robbané­kony. Türelmetlenül fészkelődott akkor is és lát­szott az arcán, hogy valami nagyon fontos mon­danivalója lesz. — A pedagógusokat nem becsülik — rugasz­kodott neki a hozzászólásnak, mire az egyik je­lenlévő traktoros nagyot ásított, mintegy jelezve, hogy őt ez nem érdekli. Ö csak akkor figyel, ha a szántásról, meg az efféle dolgokról van szó. — Nem becsülik — ismételte meg az igaz­gató még nagyobb nyomatékkai, s már a nyelve hegyén volt a következő, gondosan cirkalmazott mondat, amikor valaki közbeszólt. — Ugyan, mondja már igazgató elvtárs, hogy ez miben nyilvánul meg? Az igazgató dühösen feléje nézett. Az iskolá­ban sem szereti, ha megzavarják. Most azonban lenyelte a goromba rendreutasítást, mert látta, hogy a közbeszóló nem más, mint a másik igaz­gató. Azért epésén válaszolt. — Például abban kedves igazgató elvtárs, hogy a gyerekek előtt a tanítóknak hazudozniok kell. — Miről? — kérdezte a másik igazgató. , — Miről? Ezt maga tudja legjobban. A nagy* üzemi gazdálkodásról, — volt a lesújtó válasz. Csak ennyi történt. Az iskolaigazgató — arckifejezéséről ítélve >=- azt gondolhatta, hogy most jól megmondta a \nagaét, érthetnek belőle. Hogy a másik igazgató y^Ielia tani Iják — a tani lót is ^ Maga micsoda? —- Fogatos. —És mondja, estén-, ként mit csinál? — Egyszer ezt, egy-, szer azt. — De mondjuk tegnap este mit csinált? — Olvastam. — Mit, újságot, könyvet? — Most éppen újságot. — Könyvet is szokott? — Nagyon. Hát miért ne? Ez idén már a ha­todikat — tette hozzá csak úgy mellékesen és amikor látta a csodálkozó igazgatót, még meg­kérdezte: — Talán még nem járt ilyen helyen az elv- társ? — Sajnos nem — vallotta be szégyenkezve az igazgató. A HÁROM TANÍTÓ egyre vidámabb lett és este, mikor megkezdődött a mulatozás, az egyik igazgató azt mondta a másiknak: — öreg barátom, nagyon örülök, hogy ide­jöhettem, mindent visszavonok, tudod, amit ak­kor tavasszal mondtam. Dehát mi erről nem tudtunk... S folytatta volna tovább, de a másik igaz­gató újból közbeszólt (úgylátszik ilyen a termé­szete): — Igyunk! S ittak. Utána együtt mulattak a traktoro­sokkal, a növénytermelőkkel, a tehenészekkel, meg a fogatosokkal. Később a traktorosok kö­rülállták őket és kérték a vezetőjüket: — Igazgató elvtárs, vegye már elő a harmo­nikát. ő elővette és húzta. * SENKI NE HIGYJE, hogy ez a történet va* lami pihenteszü ember agyában született. Ha az igrici vasútállomás mellett kitekint az idegen, épületeket lát. Állami gazdaságot. Nos, az egyik igazgató ott él, ott dolgozik, a másik egy megál­lóval odébb. (s — r) Nézzük mit is mondanak a számok? A LÁTOGATÓKRÓL Ez évben közel 2 millió ember járt Mis­kolc-Tapolcán. Üdülői állandó teltház mellett működtek. A látogatók. nemcsak a festői környezetben, Tapolca gyógyvi­zének örvendtek, hanem az eltöltött kel­lemes napoknak is, amelyek igen sok kedves, feledhetetlen emléket jelentettek számukra. Ez évben «közel 300 ezer em­berrel volt nagyobb látogatottsága a hí­res üdülőhelynek. A FOGYASZTÓKRÓL A tapolcai Anna Eltérem statisztikai ki­mutatása arról „árulkodik”, hogy ez év­ben az elmúlt év hasonló időszakához vi­szonyítva több mint másfélmillió forint­tal növekedett a forgalma. A szórakozók nagy hada 2 millió 200 ezer pohár sört fo­gyasztott el. Természetesen nagy .keletje volt a tokaji aszúnak is, amelyből 300 üveg került megvásárlásra. Nagymennyi­ségben fogyott pezsgő és vermuth is. Ha az összes italárukat literbe átszámítjuk, az több mint 120 ezer litert tenne ki. Ez azt jelenti, hogy Miskolc város lakossá­ga e mennyiségből 3 napig tudna víz he­lyet sört, bort és egyéb pálinkafélesége­ket inni. A BERUHÁZÁSRÓL A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat 9 helyi tanácsokkal közösen kooperálva több mint 300 ezer forintból új köntösbe öltöztette Miskolc-Tapolcát. Mindemellett természetesen bőven jutott más . termé­szetű beruházásokra is. Például az Anna Étteremben 116 ezer forintot fordítottak ezüst .készletre. Természetesen vásároltak 500 pár alpaka evőeszközt, 120 személyes herendi porcelán készletet, 1000 darab mintázott Ízléses porcelántányért, 300 da­rab fehér damasztabroszt, 500 darab kerti abroszt, 200 darab fonott széket és még sok miiften mást. így lehetne sorolni .a beruházás forintjaiból vásárolt ..üdülési eszközöket”, melyek mind a dolgozók kényelmét szolgálták. AZ EMBEREKRŐL Az üdülők mellett feltétlenül a dicséret hangján kell szólnunk az itt dolgozókról; A parkőrtől kezdve a pincérig, az üzlet­vezetőig, a strandmunkásig, Mind-mind valamennyien becsületesen, derekasan helytálltak a munkában. Dicséret illeti őket. Az Anna Étterem vezetői: Iván Já­nos, Hörcsik Zoltán, Mihalszki István, a szakácsok: Száraz Pál, Ézső János, a csa­posok: Tóth Sándorné, Spisák .Mária, a felszolgálók: Lovas Albert, Nagy Ferenc, Márton Gyula, Marosi Zoltán, Bekk Ödön, Forgó Béla, Mikó Lajos, Nagy Dezsőné, s a többiek lelkes és jó munkát végeztek, a fogyasztókért, a szabadságukat itt töl­tő. a szórakozni vágyó dolgozókért. Egyszerű számok ezek. melyeket meg­ismertünk. Beszédes számai:, érdem«* " k elbeszélgetni .. (dgy) mit gondolt, azt nem lehetett kitalálni. Nem szólt egy szót sem és az ülés után barátságosan beszélgetett, úgy tett, mint aki a korábbi kis vi­tát teljesen elfeledte. De nem feledte el. A TAVASZRA NYÁR JÖTT és az egyik igazgató barátságos meghívót kapott a másiktól. A. pedagógus a gazdaságvezetőtől. (De hogy a dolog ne legyen feltűnő, a gazdaság igazgatója meghívott még két tanítót, ugyanabból az iskolá­ból.) Az ünnepségre invitáló barátságos hívást nem lehetett visszautasítani és a három nevelő elment. Szívélyesen fogadták őket, sőt talán túl szívélyesen. A gazdaság igazgatója maga kisérte a vendégeket mindenhová. S a vendégek? Nem akartak hinni a szemüknek. Hát itt ná­lunk ilyen is van, méghozzá alig kőhajításnyira az iskolától? Ez csodálatos, ez hihetetlen. Csak ámultak, bámultak. A jószág gyönyörű, korsze­rű gazdasági épületek, gépek, felszerelés, vil­lany. munkásszállás és minden házban rádió. Az egyik öreg tehenész pedig olyan akkurátus elő­adást tartott a korszerű takarmányozásról, hogy..., hogy az ember azt se tudja fiu-e vagy lány. Az iskolaigazgatónak hirtelen eszébe jutott valami, Igen, az a tavaszi ülés. Szóval innét fuj a szél — gondolja és már-már hajlamos arra, hogy azt higyje, ez itt minden csak annak a kijelen­tésének a megcáfolására rendeződött, de elres- telli magát, hiszen látja, hogy ez nem igaz, hogy amit lát, az többéves munka és a nagyüzemi gazdálkodás eredménye. Morfondíroz: Dehát hol éltünk mi eddig. Ki- nek hittünk? Miért nem írnak erről még többet a lapok. Megkérdezte az egyik fiatalembert.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents