Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-31 / 203. szám

Szombat, 1957. augusztus 31. ÉSZAKMAGYARORSZÁG 3 ^Sajószöqedi problémák Szeptemberben 78 új tanácstagot választanak Miskolcon U díitte tUn b őldőg mg. ü I BESZÉLGETÉS BULIK JUDIT VIT-KÜLDÖTTEL hetne végezni az átereszek megépí­tését is. Valamennyien hozzájárulnának ehhez a munkához a Dózsa utcabe­liek. Nagyrészben társadalmi úton végeznék el és a villamosításból ta­lán maradna annyi pénz, hogy a szükséges anyagot megvásárolják. Ilyen gondokról, bajokról beszél­tek a jelölő gyűléseken, amikor egyúttal a tanács összetétele felől is döntöttek. — Olyan embereket kell választa­nunk — határozták el —, akik fá­radtságot nem ismerve harcolnak érdekeinkért, a község felvirágozta­tásáért. Ezért kellett jól meggon­dolni, hogy kiket jelöljenek a vasár­napi választás listájára? A község nyolc választókörzetében jelöltek új, helyi tanácstagokat. Végülis, hosszas vita után Répási János, Ré- pási Ferenc, ifjú Kovács András, K. Tóth Béla, Doleszák József, Bodolai József, Juhász János és Gulyás Ist­ván személyében állapodtak meg. Je­löltjeikre holnap szavaznak és vár­ják, hogy munkához kezdjenek. Szívesen teljesítette a sajószöge- diek kérését e sorok írója is. Még aznap ellátogatott az ónodi kisipari termelőszövetkezet vezetőségéhez, ahol Nyitrai elvtárstól azt a választ kap:a, hogy a ktsz készséggel haj­landó felülvizsgálni villamosipari részlegének eddigi, sajószögedi tény­kedését — noha ez egyszer már megtörtént és azóta újabb panasszal nem keresték fel őket. Az szükséges azonban, hogy a sértett felek akár személyesen, vagy írásban juttassák el a vezetőséghez azokat a nyugtá­kat, amelyeken a pénz átvételét el­ismerték, de a munkát még a mai napig nem végezték el. Lelkiismereti kérdésnek tekintik, hogy eddig ki­vívott hírnevüket továbbra is meg­tartsák. (o. m.) Berlinben lerombolják a világ legnagyobb tegveoeimi óvóhelyeinek egyivei Nyugat-Berlin központjában van a dicst. n múlt egyik legutolsó szimbolikus maradványa, a »Gustav-« névre elkeresztelt légoltalmi óvóhely. Az óriási betonkolosszus bontását már 1955 őszén megkezdték. Ez volt a világ egyik legnagyobb óvóhelye, mert szükség esetén 40.000 személy befogadására is alkalmas volt. Az egész háborút kibírta és egy ameri- Jcai szakértő szerint ez volt a világ legszilárdabb építménye. 1947-be a az angolok 30 tonna dinamittal pró­bálták felrobbantani, de az óriási robbanások csak egy kicsit remeg­hették meg a hatalmas betonépít­ményt.------------ooo-----------­E % I s' e fi l Az Országos Cirkuszvállalat «-Ez igen« című műsoros előadását, mely­ben fellép a világhírű néger jazzéne- kes, szakszofon művész és sztepp­táncos, szeptember 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor megismétlik a Béke-moziban. Alberttelep iiiiiiiimiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiűiiiiiimiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiifiHiiifiNiiiiiir Az elnöki tanács rendelete értel­mében Sajószögeden is új tanácsta­gokat választanak a megüresedett helyekre. A beszélgetéseken és a ti­zennyolcadig jelölőgyűléseken, ame­lyeken kérelmekkel és javaslatok­kal látták el a tanácsba jelölt em­bereket, ismét fő helyet foglalt el a villamosítás. Régóta vajúdó problé­májuk ez és ma egyformán sokat vitatkoznak terveikről és az új ta­nácsválasztásról. Ezért függ szorosan össze az említett két dolog, mert a gyűléseken, amikor jelöltjeikre sza­vaztak, egyúttal a község gondjaival, bajaival is foglalkoztak; új terveket szavaztak meg és emigyen figyelmez­tették jelöltjeiket: — Pillanatig sem feledkezzetek meg a villamosításról, emberek! Egyébként — terv szerint — már *i múlt év őszén volt esedékes Sajó­szöged villamosítása, a közeli Muhi községi munkálatokkal egyidőben. Ám, náluk megakadályozta az el­lenforradalom. Muhin is csak az idén tavasszal tudták befejezni a munkát, őszintén szólva: irigykedve nézték a szögediek, amikor az ónodi vásárra Muhin mentek keresztül és a szerelők szemük láttára állítgatták fel az oszlopokat. Mikor a vásárra mentek, még csak a gödröket ásták és, mire hazafelé indultak, az ügyes szerelők már a huzalokat vezették. Bosszúság volt ez, hiszen Sajószö- ged mellett, éppen a kertek alatt majd tíz éve húzódik a távvezeték, egynémely faluszéli házban már ég is a villany és a község mégis kima­radt. — Ugyan, lesz-e mégis villany Sajó­szögeden? — kérdezték a szerelőket. Később felkerekedtek néhányan a tanácsbeliek és ellátogattak a me­gyei tanács tervosztályára, ahol megnyugodva tapasztalhatták, hogy' a mostani tervben első helyet foglal MOST SEM tud szabadulni a káprázatos, színpompás látványok, felejthetetlen emlékek csodálatos varázsa alól. Merengő, távolba ré­vedező szeme most is a Kreml egettámasztó, karcsú tornyait látja s úgy érzi, Moszkva utcáin lépked. Nem tudom, mit kérdezzek ettől a tizenhétéves, szép, ébenhajú leánytól. Talán azt, hogy örült-e, mikor küldöttnek választották? Be­szélgetünk s én nem kérdezőskö­döm, hadd meséljen arról, amiről úgy érzi, legszebb élménye volt. — Feledhetetlen boldogság ma­rad számomra a moszkvai út — mondja mosolyogva. — Annyi em­lék, annyi megcsodált szépség. Hirtelenjében nem is tudom, me­lyikkel kezdjem. — Már az utazásnál olyan forró hangulat telepedett közénk, hogy mindegyikünk zokogni szeretett volna örömében. Moszkva ... Moszkva... — suttogja az ősi vá­ros nevét és szemét is lehunyja — gyönyörű volt. Mindenütt, amerre vonatunk áthaladt, hatalmas tömeg várt bennünket. Emlékszem, Mun­kácsra éjjel érkeztünk meg. Zene­szóval és virágtengerrel köszöntöt­tek mindnyájunkat. Nem tudok mit mondani. Csak sírtunk a megha­tottságtól. És így volt egész úton. — S a moszkvai fogadtatás? — kérdezem. — Leírhatatlan ... Délután fél- egy felé érkeztünk Moszkvába. Olyan túláradó szeretettel fogad­tak, öleltek és csókoltak bennün­ket ... A sok kézfogástól a kezem is megdagadt. Virágszőnyegen mentünk egészen a szállodáig el községük villamosítása. Hanem ehhez pénz kell és nem kevesebb, mint százezer forint! Az ellenforra­dalom súlyos gazdasági károkat okozott, ezek helyrehozása nagy erő­feszítést igényel. Államunk tovább­ra is fokozott gyorsasággal újabb és újabb terveket, elképzeléseket való­sít meg: ez évben is több községet villamosítanak például a mi me­gyénkben is, de méginkább meg­gyorsul az ütem, ha ehhez a lakos­ság is hozzájárul a pontos adófize­téssel, valamint a községfejlesztési hozzájárulással. — No, ha pénz kell, akkor adunk, kitől mennyi telik! — mondták a szögediek — csak ebből a villamosí­tásból nehogy az idén is kimarad­junk! Gondos előkészítés után a legkö­zelebbi tanácsülésen előterjesztették és megszavazták, hogy házankint száz forinttal járulnak hozzá a köz­ségfejlesztéshez és az így befolyt összeget a villamosításra fordítják. A felajánlások szerint papíron már együtt van ez az összeg, de a tényle­ges befizetést halogatják az embe­rek, mert most meg az egri áram­szolgáltató vállalat tolta el már má­sodízben a terminust — noha a fel­mérési munkálatokat már elvégez­ték. Panaszkodtak az ónodi kisipari termelőszövetkezet villanyszerelő részlegének munkatársaira is, mert — a szögediek szerint több elvállalt munkát nem végeztek el, bár a pénzt felvették érte. Másik gondjuk, hogy ilyenkor, eső­zések idején, enyhénszólva, csónak­kal kell közlekedni a Dózsa utcán, mert a magasabban fekvő műútról lefolyik az esővíz és az utca, mintegy ötszáz méteres szakaszon járhatat­lan. — Erről sem feledkezzetek meg! — figyelmeztették a jelölteket —, a villamosítással egyidőben el le és a kerületi tanácsokba összesen 78 új tanácstagot választanak. A vá­lasztásokra való készülődést már megkezdték. A 78 jelölögyűlésből péntekig 12-őt megtartottak, amelye­ken a választók a népfront jelöltjeit fogadták el. hogy a 3 éves terv beruházásai so­rán a selyemréti új városnegyed is­kolakérdésének megoldására új, 24 tantermes iskolát épít. Ugyancsak új, 2 tantermes iskola építését vet­ték tervbe a III. kerülethez tartozó Hámorban is. A tervek elkészítésé­vel a Miskolci Tervezőirodát bízták meg, mely a munkához már hozzá is kezdett. Előreláthatóan jövőre az építkezéshez is hozzáfognak. — A Lenin Mauzóleumban vol­tatok? — Az volt a legelső útunk Moszkvában. Volt velünk egy gö­rög emigráns fiú is. Mikor meglát­ta Lenin és Sztálin elvtársat, han­gos sírásra fakadt. Ügy megrendí­tett bennünket ez a jelenet, ahogy a fiú a koporsókra leborult. Vele sírtunk. A FELIDÉZETT emlék most is szemébe csalta a könnyeket. Hall­gatunk s csak nagysokára kérde­zem meg: — A találkozó megnyitója szép volt? Jutka szeme felcsillan: — A legcsodálatosabb. Láttam Hruscsov és Vorosilov elvtársat. És ne gondold, hogy az elfogultság beszél belőlem, de a legtöbb tapsot mi, magyarok kaptuk. A felvonulá­son is és mindenütt, ahol csak megjelentünk Moszkvában. Na­gyon szeretnek ott minket, magya­rokat. — És mi volt számodra a leg­szebb, legmeghatóbb a VIT-en? — Az arabok ragaszkodása a Szovjetunióhoz. A felvonuláson megálltak a tribün előtt és úgy tapsoltak hosszú perceken át Hrus­csov elvtársnak. S ezt olyan jól esett látni az embernek. Mindennapra dús programúk volt. Ismerkedtek a várossal, a Kreml ősi falait, vagy a forgalmas Gorkij utcát csodálták, más világ­részek fiataljaival találkoztak. Gyönyörű volt a Gorki-i kirán­dulásuk. Megnézték azt a házacs­kát, amelyikben Lenin elvtárs élt éveken át, s ott is halt meg. Sze­retettel simogatták a dolgozószoba kedves bútorait és hallották Lenin elvtárs hangját is, hanglemezről, amint a hadbavonuló vörös kato­nákat búcsúztatta. Kíváncsian kopogtattak be a vá­roska többi kis faházóba is, de be­lépve igen meglepődtek. A legtöbb lakásban televíziót, rádiót és vil­lanytűzhelyet láttak, boldog szov­jet emberekkel. A FIATAL LÁNYOK ünnepe is felejthetetlen marad Jutka számá­ra. Három napig tartott a kedves ünneplés, s már az első napon ko­rán reggel virággal köszöntötték őket a fiuk. A fénypont a lányok nagybálja volt, a Szovjet Hadsereg Központi Házában és az épületet körülvevő parkban. — No és az ellenforradalomról nem kérdezősködött senki? Nem ostromoltak benneteket kérdéseik­kel a külföldi fiatalok’ — Lépten-nyornon arra kértek, mondjuk el, mi volt Magyarorszá­gon októberben? Könnyező szovjet édesanyák jöttek hozzánk, akik fiaikat vesztették el az októberi NEM IS OLYAN régen volt, csak a kilencszázas évek elején, amikor a talajkutató geológusok felfedezték »borsodország« termé­szeti* kincseit, a dombok, emelke­dések mélyén rejlő hatalmas szén­mezőket. Egyik-másik helyen egé­szen véletlenül bukkantak gázdag kletekre kútfúró mesterek, olaj után kutatók, sőt még sírásók is! — hiszen a felszín a sík területeken is gazdag szénmedencéket takart. Az ilyen véletlenül felfedezett szénkészlet meghozta az ipari ha­talmasságok egyre nagyobb étvá­gyát. Megkezdődött a geológiai ku­tatások kora s mire befejeződött, — ha ugyan befejeződött —, már többszáz bányavároska nőtt a szán­tóföldek helyén, szaporodtak a vas­traverzek. a levegőben futó csillék. A borsodi szénbányák fokozatosan bekapcsolódtak az ország szénellá­tásába. A felszabadulásunk óta eltelt 12 esztendőben ezeknek a bányaváros­káknak ugyancsak — mint a bá­nyámé! veknek arculata is — meg­változott. A természeti kincsek­nek, a szénnek, a vasércnek, a bauxitnak a gazdái maguk a bá­nyászok lettek, akik hosszú eszten­dőkön keresztül éhb^ren tengették életüket és a kulturális gócpontok­tól messze, sárban gadtan, villany nélkül, keserűen éltek. Bányásznapra készül az ország. A fekete gyémánt népe ünnepi műszakokkal fejezi ki becsülését népi államunk iránt, amely az el­maradott kis bányatelepeket a ci­vilizáció és kultúra termékeivel látja el. MINDIG ÚJABB és nagyszerűbb eredményekről számol be a sajtó és a rádió. Ma én egy olyan bánya­városkáról akarok írni, ahol hol- naD a borsodi szénbányák köz­ponti ünnepsége zajlik maid le, amelyiknek lakossága mindössze háromszáz ember, mintegy 30 szá­zaléka a bányában foglalkoztatott embereknek. A zöldelő dombok között sáros, kanyargós út visz az elmúlt évek alatt derekasan dolgozó bányászok Alberttelemére. A bekötőút mellett görög oszlopfős, nagy épület neon betűi kívánnak »Jó szerencsét!« A szorosan egymáshoz épült házak előtt még virágiában pomöázik a muskátli, a dália, a petúnia. Az ablakokon csipkefüggönyöket len­get a koraőszi szellő. A szemerkélő esőben már készí­tik a pavilonokat. A hatalmas dra­périák ma még áznak, de holnap kifeszítve hirdetik az ünnepet. Jól emlékszünk még az elmúlt esztendők eredményeire, amelyek­kel Alberttelep bányász népe dicse­kedhetett. Ma kritikus időszak van a bányában. A termelés sok kívül­álló körülmény következtében meg­akadt. Ha őszinték akarunk lenni, bizony Aiberttelepen mindenki szí­vesebben beszél az elmúlt és az el­következendő évekről, mint a je­harcokban és sírva kérleltek, mi # mondjuk el nekik az igazat, tőlünk # szeretnék hallani. Amerikaiak, an- # golok, olaszok kíváncsiskodtak. # — Az olaszok kötötték magukat # a „forradaloméhoz. S az ameri- # kaiak? Azt kérdezték tőlünk, mivel f kényszerítettek bennünket, hogy J Moszkvába jöjjünk? Olyan bárgyú \ volt ez a kérdés, hogy csak kacag- J ni tudtunk rajta. Én bele is őrül-J tem volna, ha nem mehetek a J VIT-re! Kényszeríteni? Nevetséges i dolog. á — Malojaroszlavecben egy idős, \ hetven év körüli, távolkeleti tanár- s nő kérdezte meg tőlem, hogyan i következhetett be nálunk az ellen- i forradalom? ö — mondotta — is- i meri a magyarokat, tiszteli népűn- é két és szereti is nagyon. De nemi tudja megérteni semmiképpen sem, i hogyan történhetett mégis. Mikori elmondtam neki néhány dolgot, ő# is megértette. # És beszél, beszél, az élményekr # bői kifogyhatatlan. Nagyon boldog, # Öröme határtalan, hogy láthatta # Moszkvát. S ő is képviselhette a # magyar fiatalok sokszázezres tő- # megét. Boldog, hogy látta az elmúlt # évtizedek és századunk két hatal- # más fiát, Lenin és Sztálin elvtár- # sat. Hogy utazhatott a csodálatos# Metrón, s egy moszkvai barátnőt f talált a VIT-en. És boldog, mert öt* és félkilót gyarapodott a feledhe- # tetlen egy hónap alatt. # MÁR NEM BESZÉL, rakosgatja# füzeteit. Néhány nap múlva kaput# tárnak az iskolák s neki is menni # kell, várják a gimnáziumi padok.# Ez lesz az utolsó éve. J — Pntaky Dezső r=±\ lenről. Főképp a jövőről beszélnek nagy lelkesedéssel, pedig a krízi- ses periódus körülbelül három év múlva zárul csak le. De 1960-rá a termelés napi átlaga 105, 1965-beh pedig 190 vagon lesz naponta. Ma mindössze 30 vagon van. A hamar kétségbeesők természetesen sopán­kodnak. Ezek igyekeznek elhagyni Albertteleoet. De a nagy többség — erről meg lehet győződni —ha hallgatja, figyeli az ember őket, tudja, hogy ez átmeneti állapot és tudja, hogy a vájárok, csapatveze­tők, lőmesterek, csillések, karban­tartók és műszakiak közös, megfe­szített munkája meg fogja hozni a jobb kort. EZT MONDJA Székely Tibor fő­mérnök is, aki ugyan nem régen van Aiberttelepen, de már magáé­nak vallja, megszerette és munkál­kodik ezért a jobb korért. Államunk minden lehetőséget megad. A vízveszély legyőzése ér­dekében már folynak a munkák egy új zsomprendszer kialakításán, amelyik az egész bányamező vizét központilag felfogja. Ennek követ­keztében a jelenlegi öt köbméter helyett percenkint 8 köbméter lesz a vízhozam és így a munkahelye­ket teljesen vízteleníti. Mert a két legnagyobb veszély: a víz és a tűz. Hősies munkával nemrég fejezték be a hónapokig tartó tűz eloltását, amely nagyon sok produktív munkást elvont a termelésből. De sok olyan ember volt, mint Soltész István vájár,, aki mindent megtett a mentés ér­dekében. Többmilliós forint beru­házással már elkészítették a függő­aknát és nemsokára befejeződnek a nagy fenntartási műszakok, ahol újszerűleg a faácsolatok helyett vas-biztosítást alkalmaznak. A bányásznapra való készülődés­ben már napok óta 100 százalékot teljesítenek azért a megfeszített, többirányú munka mellett is az al- berttelepi bányászok. És ezt az eredrhényt csak az tudja igazán értékelni, aki látja a nehéz mun­kafeltételeket a bányamélyben. A dolgozók 70 százaléka bejáró, vagy ahogy már megszoktuk, — kétlaki. A városkában és a szét­szórt falvakban lakó bányászok azonban egyformán részesülnek a kultúra és a civilizáció termékei­ből. A 600 személyt befogadó kultúr- ház, amelyet a tavalyi bányászna­pon adtak át, tisztán, fölékesítve várja a nagy ünnepet. Csabai Kál­mán festőművész már utolsó ecset­vonásait rója a nagyterembe füg­gesztendő pihenő bányászokat áb­rázoló vászonra. Az egy év alatt is mennyi változás történt magában csak a kultúrházban is. Most ren­dezték be a kis termet, bővítik* gazdagítják a könyvtárat, kényel­mes székeket, szép bútorokat vásá­roltak és az összejöveteleken mo­dern zenegép szórakoztatja a tán- colnivágyókat. A miskolci és fővá­rosi színészek hatalmas Ikaruszai gyakran meglátogatják Alberttele- pet nívós, szórakoztató műsorok­kal. Hetenkint négyszer mozielő­adás van, a kultúrházban lévő ve­títőteremben. A VÁROSKA UTCÁIN talán töbj) a motorkerékpár, mint Mis­kolcon. Igaz, az utak még eléggé rendezetlenek, de állandóan folyik építésük. Nagy problémát okozott a ruhá­zatban, háztartási kellékekben, éle­lemben jó ellátású telepen már hosszú évek óta a friss zöldség. Az idén már elkészült a kertészet me­legháza primőr és késő őszi zöld­ségfélék számára, a vitamindús táplálkozás érdekében. A telepet télen is illatozó szegfűkkel, rózsák­kal a most épülő üvegház fogja el­látni. A lakásproblémák is megoldód­nak jövőre. Állítólag 500 lakást épí­tenek az itt dolgozó bányászoknak, így nagyrészt sikerül majd a most bejáró, félig földműves, félig bá­nyász dolgozókat egységesíteni. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnék egy pár szót az al bérit ele­pi ek hagyományos »feljárójáról Két éve húzódó ügy ez, amely már sok kellemetlen órát okozott az itt lakóknak. Az üzemteret és az üzemi irodákat ugyanis egy vasúti vágá­nyokon, hatalmas pocsolyákon át egy ingatag vasalapú deszka-lépcső- zeten kell megközelíteni. Már két évvel ezelőtt elkészítették az üzem­ben egy új. biztonságos feljáró ter­vét. amit építenek is, de a MÁV nem ad engedélyt a továbbfolyta­tásra. Vajon miért? A SZÉNBEN igen gazdag albert- telepi bánya előtt nagy lehetőségek állnak. A műszaki vezetők és bá­nyászok nagy munkakedve, alkotói lendülete kormányunk nagy támo­gatásával párosul. A természet fe­nyegető veszélyeit vasbilincsbe záró emberek, a vízzel és tűzzel áll an- Anan vad harcot folytató bányászok minden dicséretet megérdemelnek. ÜKBÁN NAGY ROZÁLIA Miskolcon — az ország második legnagyobb városában — szeptem­ber -22-én üj tanácstagokat választa­nak azok helyére, akik megbízásu­kat lemondták, más vidékre költöz­tek, vagy összeférhetetlenség címén visszahívták őket. A városi tanácsba Uj iskolák épülnek Miskolcon Tanácsülésen is sokszor elhang­zott már, hogy Miskolcon kevés az általános iskolai tanterem. Emiatt nem egy iskolában „három műszak­ban”, — reggel 8-tól este 8-ig — ta­nultak a gyerekek. Különösen kevés a tanterem az új városrészekben, ahol az elmúlt, években többszáz nagyobbára sokgyermekes — család kapott otthont. Miskolc város tanácsa a lehetősé­gek figyelembevételével elhatározta,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents