Észak-Magyarország, 1957. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-22 / 195. szám

Világ proletárjai egresül Jetek r fmmmsm A MAGYAR SZOCIALISTA M UNKASPART BORSOD MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGA LAPJA V ^ V u XJ11. évfolyam 195. sióm Ara 50 fillér 1957 augusztus 22, csütörtök S\ y ^lazánkban népi hatalom van és lesz a jövőben is46 Ünnep Ozdon Pofon és símogatás Tanulságok az Újpesti Dózsa—DVTK mérkőzésről j Kádár János elvtárs több mint százezer ember előtt beszélt az Alkotmány-ünnepen9 Kisújszálláson A Tisza régi, szelíd szőkeségében köszöntötte a nagy sokadalmat, s a friss szél csattogtatta a jáiműveket díszítő szép zászlóerdőt. Már a Ti­szántúlon vonult innen Cegled felől a nép, mikor az országútokkal ölel­kező sínpárokon ott robogtak a kü­lönvonatok. Közöttük a budapesti is, melynek utasai között ott volt Dobi István és Kádár János, a fővárosi üzemek ötszáz tagú munkásküldött­sége, diplomaták és újságírók. A két államférfi a munkásokkal beszélge­tett a napi életről, mindenkit érintő kérdésekről. Az ablakban álltak és nézték a tovafuíó, gazdag, betakan- tásra érett tájat. A Nap el-elbújt a felhők szürkeségében s többen azon tanakodtak, milyen lesz az idő, ked­vez- e majd a nagygyűlésnek. Kádár János megnyugtatta mindnyájultat: mindenféleképpen jó idő lesz, ha nem esik, nem ázunk meg, ha vi­szont esik, az jót tesz a kukoricának. De a kisújszállási állomáson már ragyogó napsütés köszöntötte a $ok vendéget, azt a 40 ezret, akiket a különvonatok hoztak. Akik eljöttek Hajdúságból, Békésből, Biharból, az egész Tiszántúlról és a Duna-Tisza közéről. Eljöttek mintegy 100 ezren a Hazafias Népfront első mszágos méretű nagygyűlésére. Ide, a Nagy­kunság fővárosába, ahol régen a magyar romantikának oly sok feje­zete termett, de a valóságot csak Győrffy István és Móricz Zsigmond igazságot kereső tolla örökítette meg. A színpompás ember-erdő felett dísztribünön elsőnek Dobi István ál­lott a mikrofon elé. ő, aki ugyan­abban a szegény paraszti sorban . élte életének jórészét, mini régen e hall­gatóság többsége. De küzdött a tá­voli Dunántúlon azokért is, akikről itt a Tiszántúlon feledkezett meg a Hivatalos Magyarország. Dobi István beszélt sok mezőgazdasági és pa­raszti problémáról. Ünneplés harsant fel, amikor bejelentette: clighogy novemberben elhallgattak a fegyve­rek, elsőnek e vidék küldöttsége je­lent meg nála és tett hitet a szövet­kezeti gazdálkodás mellett. A mikrofon elé lépő Kádár János­ban nemcsak az államférfit ünnepel­ték, hanem köszöntötték azt a férfit, aki egy nagy nemzeti tragédia ide­jén bátran tudott cselekedni. Az oly »hideg« kunok őszinte szeretettel fo­gadták, s erre a szeretetve alapozta a kormány elnöke beszédének egy későbbi kijelentését: magunk között vagyunk, munkások és parasztok között. Kádár János és Dobi István be­szélt a Hazafias Népfront új.mun­kájáról, jelentőségéről. Elmondották, hogy a Népfrontnak eddig is — kü­lönféle formákban ,—r megvoltak a szervezetei, más-más bizottságai. E kijelentést legjobban éppen ez a nagygyűlés példázta, ahol ez a közlés elhangzott. A Hazafias Népfrontnak volt bátorsága és ereje ilyen országos méretű nagygyűlést összehívni. Emel­lett a Hazafias Népfront a Nagykun Napok keretében augusztus 20-a elő­estéjén igen jelentős irodalmi estet tartott Kisújszálláson. Itt íróink ja­varésze megszólalt, közöttük sokan olyanok is, akik az ellenforradalom óta most először álltak a nép elé. Az ünneplő, a gyűlés szónokait hallgató tömeg széle ott állt, ahol Móricz Zsigmond első hazai szobra hirdeti a nagy író emlékét. Jól ülik a mai szép ünnepségre Ady Endre két emlékező sora: »Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted, Aszúra fog érni minden szép gerezded....« S most, a gerezdet érlelő nyárban győzelemre érik mindén régi törek­vés, terv és vágyakozás, amelyről a nagy író álmodott s melyért, a kunok és jászok küzdöttek századokon át. Biztosíték erre a Hazafias Népfront augusztus 20-i nagygyűlésén itt Kis­újszálláson elhangzott szó. Dobi Ist­ván és Kádár János beszéde..* Dobi István elvtárs beszéde Á Himnusz hangjai után Borok Imre, a városi Népfrontbizottság el­nöke- és Nánási László országgyűlési képviselő, a város szülöttje mondott megnyitót. A munkásság nevében Antal István, a Vörös Csillag ^Trak­torgyár művezetője, a parasztság ne­vében Varga B. Andrásné hétgyer­mekes karcagi parasztasszony üdvö­zölte a nagygyűlést. Dobi István beszéde elején a Nagy­kun Napok jelentőségéről, a népgyű­lés jelentőségéről emlékezett meg. Majd így folytatta: — Október végén, november ele­jén kevesen látták olyan világosan a helyzetet és a feladatoíkat, mint a Szolnok megyei dolgozó parasztok. Nehéz volt a helyzet Budapesten, de idekint sem könnyebb, hiszen Nagy Imrét a földosztó miniszternek, a népszerű. 1953-as politika megalkotó­iának és képviselőjének hírneve övezte. — Nem az én feladatom, hogy Nagy Imre elméleti tévelygéseit vizsgáljam, végezzék el az ideológu­sok. De a gyakorlati politikában ti­zenegy esztendeig közvetlenül közel­ről láttam Nagy Imrét és tudok fe­lelni, vajon megillették-e őt azok a dicséretek, amivel körülvették. — 1945-ben Nagy Imre földműve­lésügyi miniszter volt a debreceni ideiglenes ^ormányban. Ügy lett földosztó miniszter, hogy március 14-én Vorosilov marsall magához kérette az egymással már kezdetben is torzsai kodó, állam vezetésiben já­ratlan koalíciós politikusokat és ta­nácsolta nekik, mint-tapasztalt, öreg forradalmár, hogy sürgősen csinál­ják meg a földbirtokreformot, mert amíg Magyarországon nagybirtok- rendszer van, mindig, fennmarad az elnyomás és a fasizmus viszatérésé- nek veszélye. A Magyar Kommunista Párt magához ragadta a kezdeménye­zést, mint ezután is a nép érde­kében való sok-sok nagy kérdés elintézésében. Megvitatták a földkérdést a többi párttal, és a forradalmi időkhöz mél­tó gyorsasággal kidolgozták a föld­reformot. — Végrehajtását természetesen’ a földművelésügyi miniszterre bízták, így lett Nagy Imre földosztó mi­niszter. Ezután, jellemezve Nagy Imre te­vékenységét. utalt arra. hogy 1953- ban az MDP Központi Vezetőségétől programot és teljes felhatalmazást kapott a mezőgazdasági politikában elkövetett hibák kiigazítására, az életszínvonal emelésére, a törvényes­ség és a szocialista demokratizmus szellemének érvényesítésére a köz­életben. Nemcsak Rákosi ellenállá­sán, hanem éppen annyira Nagy Im­re tehetetlenségén is múlt, hogy ezt a programot nem hajtotta végre. — De — folytatta — Nagy Imre nemcsak miniszterelnök, nemcsak földművelésügyi miniszter, hanem begyűjtési miniszter is volt. Mint a begyűjtés gazdája, itt a Nagykunsá­gon épen úgy, mint a Dunántúl és a Duna-Tisza közén vagy az északi megyékben, könyörtelenül kiseper- tette a parasztok padlásait. A Minisz­tertanácsban pedig olyan léhán, fél­vállról számolt be embertelen intéz­kedéseiről, hogy az embernek ökölibe- szorult a keze. Az ellenforradalom leküzdéséről szólva a kővetkezőket mondotta: — Amint 1944—1945-ben szovjet katonák véreztek értünk, hogy or­szág és nép felszabaduljon, most me­gint szovjet katonák mentették meg veszélyeztetett szabadságunkat. A Szovjetunió nem riadt vissza a nyu­gati rágalmaktól, a mocsikolódástól, a fenyegetésektől, hanem vállalta ér­tünk az áldozatokat. Mikor pedig véget ért a fegyveres felkelés és itt. álltunk kifosztott raktárakkal és áru­házakkal, — ezeket talán az angya­lok rabolták ki, mert az ENSZ ötös­bizottsága azt mondja. . hogy a mi ellenforradalmárainik semmihez sem nyúltak..... — nos, mikór itt álltunk az éhínség, a nyomorúság, a pénz­romlás küszöbén, a Szovjetunió ezer- vagonszámra küldte nekünk az anya­gi segítséget. És példája nyomán a Kíhai Népköztársaság s valamennyi néni demokrácia, mindegyik a maga lehetősége szerint segítségünkre sie­tett. Mióta világ a világ, ehhez ha­sonló segítségnyújtásról, jó barátok hasonló összefogásáról nem tud a történelem. — Élünk és élni fogunk, tisztelt, nagygyűlés és ezért örök hála illeti a Szovjetuniót és népét, örök hála a baráti nemzeteket. Tisztelet és becsülés párttagoknak és pártonkivülieknek ... — Tisztelet és becsülés idehaza mindazoknak, párttagoknak és pár- tankívülieknek, akiknek az ellenfor­radalom nehéz heteiben helyén volt a szívük és az eszük. Ma már tud­juk, hogy nemcsak Budapesten, ha­nem kint az országban is ezrével és tízezrével voltak névtelen kommu­nisták, akik korán felismerték a ve­szedelmet és volt bátorságuk csele­kedni. Ha módjuk volt rá, fegyverrel helytálltak, mások gyárakban, ter­melőszövetkezetekben, állami gazda­ságokban, városok és falvak tanács- házaiban. gyűléseken és megbeszélé­seken becsülettel őrizték a szocializ­mus lángját, maguk köré gyűjtve a népi hatalomhoz hű embereket. — Sok ezer apró sejt alakult ki ily módon és. miután a népi. uralom helyreállt, ezek a sejtek karhatalmat állítottak, fegyveres erőt szerveztek és segítették a munkástanácsokból kiseperná az ellenforradalmárokaí. Körülöttük kristályosodott ki az új rend és ők lettek a szervezkedő Ma­gyar Szocialista Munkáspárt funda­mentuma. — Pártonkívüliekről is beszél­tem, s nem ok nélkül. A paraszt­küldöttségeket, amelyek novem­berben, decemberben az ország különböző tájairól felkerestek, fegyvert és feladatot kérve, kom­munisták vezették, de szépen együtt voltak bennük a legkü­lönbözőbb felfogású, felekezetű emberek, szövetkezetiek és egyé­nileg gazdálkodó parasztok. Falusi nép, közülök való vagyok és velük elbeszélgetve, jól esett elgan- dőlni, hogy ezek az emberek tulajt bonképpen Tolnában, Békésben, Csongrádban, Borsodban és mit tu­dom még merre, a szükségben mán megcsinálták a maguk népfrontját* talán erősebbet, mint amit Budapest ten ki lehetne gondolni. És hány ilyen láthatatlan és névtelen, de va­lójában működő népfrontszervezet: lehet még az országban, amit külön­böző felfogású emberek októberben* novemberben azért hoztak létre, tud­va. vagy öntudatlanul, mert egy do­logban feltétlenül egyetértettek: akátf fegyverrel is hajlandók voltak har­colni a szocializm-usért. Ha pedig egyszer valaki harcolni hajlandó a szocializmusért — dolgozni biztosad hajlandó érte. Dobi István beszéde befejező ré­szében részletesen foglalkozott í| magyar mezőgazdaság problémáivá^ Kádár János elviárs beszéde Ezután Kádár János mondott be­szédet. Tisztelt Nagygyűlés! Kedves hall­gatóim! Elvtársak! Augusztus 20-a a Magyar Népköztársaság Alkotmá­nyának ünnepe — kezdte beszédét —. Hagyomány nálunk, hogy ezen a napon a munkások és a parasztok közvetlenül találkoznak. Ebből az alkalomból rendezték. ^ meg; Szolnok megyei elvtársaink a régi történelmi hagyományokkal rendelkező Nagykun A jövő a munkás Ezután összehasonlítva azokat a körülményeket, amelyek között a magyar nép büszkesége, az 1919-es forradalom lejátszódott, a mai kö­rülményekkel, megállapította, hogy azóta á nemzetközi erőviszonyok gyö­keresen megváltoztak. A régi világ urai támadhatnak — fognak is még támadná —, de győzni többé nem fognak. Aki a munkás-paraszthatalom híve, arra gondoljon, hogy a ml utunk nem lesz mindig lakoda­lom és ünnepi poharazás, olyan lesz, mint az élet útja: dolgozni kell, harcolni kell, lesznek nehéz­ségeink és örömeink, de a jövő a munkás-paraszt hatalomé. Ez biztos. Kádár János emlékeztetett ezután arra, hogy az élet legfőbb kérdései­ben milyen változás történt Magyar- országon: — Emlékezzenek vissza, a régi vi­lágban. itt Szolnok megyében a föld fele a nagybirtokosok és a falusi tő­kések. a kulákok kezén volt. Itt Kis­újszálláson a föld 70 százaléka volt a kulákok kezén. A felszabadulás után 34 000 család kapott Szolnok megyé­ben földet. Ez lényeges változás az életben. A régi világban, mondj tik 1934-ben. Szolnok megyében 34 000 munkanélküli volt. Most az embe­rek élnek és dolgoznak. Nem azt mondom, hogy lakodalomban van­nak, de az a helyzet, hogy a minden­napi kenyérért reszketnie kelljen a dolgozó népnek, ahogyan a Horfchy- rendszerben kellett, Magyarországon megszűnt. — De ez az új élet népi hatalom nélkül nem jöhetett volna létre. Mert ha nincs népi hatalom, akkor a nép természetesen dolgozhatik — amikor dolgozhatik —, de amit megtermelt, az semmi szín alatt nem az övé. — Ez a népi hatalom persze olyan, hogy bizonyos embereket megbüntet, más embereket korlátok között tart. Jelenleg a világ olyan, hogy kétféle hatalom van: Az egyik, ahol kevés kiváltságos tartja félelemben és ret­tegésben a népet és veti börtönbe a kommunistákat és a békeharcosokat. Ez a sokat feldicsért nyugati hata­lom, még akkor is. ha demokráciá­nak nevezik. És van egy másik ha­talom, ahol a grófok, a nagybirtoko­sok és a nagytőkések ágenseit csuk­ják be egy kicsit börtönbe, hogy ki­józanodjanak. Éneikül a hatalom nélkül nem lehet a dolgozó emberek­nek szabad éle^e. Persze, hogy van­Napokat. így számunkra összetalál­kozik egy országos nagy ünnep és a Kunság népének helyi ünnepe. — Az a harc, amelyet a Kunság népe vívott, része az egész magyar nép. az egész magyar parasztság harcának. Ebben a harcban az urak évszázadokon keresztül nagyon sok győzelmet arattak, de végül a nép kerekedett felül, a nép győzött és az a vereség, amelyet Magyarországon 1945-el az urak elszenvedtek, halá­los csapós volt. paraszt hatalomé nak olyanok, akiknek ez nem tetszik. De hát mit csináljunk? Olyan rend­szert, amely mindenkinek tetszik, nem lehet csinálni. Mert hiába, ami tetszik Weiss Mamfrédnak, az való­színűleg nem tetszik annak az elv- társunknak, aki most a csepeli gyár­ban dolgozik. És ha már választani kell, akkor mi azt mondjuk: inkább olyan rendszert védünk, tartunk és erősítünk', amély 5 millió felnőtt dol­gozónak tetszik, mint ami 300 000 ki- zsákmányolónak és lakájának tetszik. .4 becsületes értelmiségi dolgozó a néppel tart — A mi állami rendünk alapja a munkás-paraszt szövetség, s mi úgy gondoljuk, hogy a becsüle­tes és tisztességes érzésű értelmi­ségi dolgozó a néppel tart. Ha a munkások és parasztok mil­lióinak nincs jó sora, nincs emberi élete, nincs szabadsága, nincs hatal­ma. akkor az értelmiség sorsa is a cseléd és a rabszolga sorsa. — A mi alkotmányunk kimondja: — Van az imperialistáknak a mi rendszerünkkel másféle bajuk is. Azt mondják, nem jó ez a rendszer, hi­szen náluk lehet az üzletekben ezt, meg azt kapni, ami Magyarországon az üzletekben még nincs. Ez igaz. Nyugodtan kijelentem, hogy Auszt­riában több nylon kombiné kap­ható, mint Magyarországon. Az is valószínű, hogy jégszekrényből is többet árúsítanak, s még van néhány fajta cikk, amelyből ők többet tud­nak adni. Ez baj. Nekünk dolgoz­nunk kell. és fogunk is dolgozni, s nálunk még nylon kombiné is több lesz, mint náluk. Tudni kell azonban azt, hogy ugyanezekben az országokban több dobra vert és tönkrement paraszt van, több munkanélküli munkás van, több olyan mér­nökember van, aki villamoska- lauzi állásra pályázik, mint a mi rendszerünkben. És ha csak annyit is tudtunk elérni a tizenkét év alatt, mint amit elér­tünk, annyit, hogy a dolgozó ember létbizonytalansága megszűnt, hogy fedél van az emberek feje fölött, hogy kenyér van a gyermekek ke­zében, hogy ruha van az embereken és hogy Magyarországon minden dol­Magyarország — Népköztársaság; á Magyar Népköztársaság a munká- sok és a parasztok állama s a Ma-* gyár Népköztársaságban minden ha** talom a dolgozó népé. Ez a dolog lényege. Amíg ez az alkotmány ér-* vényben van, addig a népnek van je-* lene és jövője. Ha ez az alkotmány veszélybe kerül, akkor veszélybe ke** rül a nép élete és jövője is. — A m,i rendszerünket persze táj* madják. De miért támadják? Azé'rtj mert népi rendszer. A nyugati irnpei rialisták rádióikat, újságjaikat tele-* kiabálják azzal, hogy a Kádár-kor-i hiány kegyetlen.. Amikor mi. találj kozunk az elvtársakkal, mint pél** dául most is, mikor a vonattal jöt-* tünk!, s beszélgettünk a rmankóskül- döttségekkel, — akkor a mi munká** sajnk' és parasztjaink azt mondják, hogy nem elég kegyetlen; Az impe­rialisták szerint kegyetlen. De itt nem valami erkölcsi dologról van szó. Ha mi történetesen a tőkések kormánya lennénk, biztosan azt kö­vetelnék, hogv vérözönt csináljunk, Az idősebbek emlékezhetnek 1919-re, Annak a vége az lett, hogy ezer­számra legyilkolták a nép legjobb­jait, tízezerszámra elűzték őket. Mintegy kilencvenezer ember mene* kült ki az országból — nem szökött* mint a mostani disszidensek, — ha­nem menekült. Hörthyék — magával Horthyyal az élen — gyilkolták és csonkították a népet, mégsem volt szó semmiféle tiltakozásról. Mi nem vagyunk kegyetlenek, de engedjék meg nekünk — bir­kák sem vagyunk. Nem türjük meg többé, hogy a nép ellen a kést fenegessék, hogy a kést a népi hatalom hátába döfjék. gozó embernek nevezheti magát —•; akkor azt rriondjuk: a mi rendsze­rünk százszor jobb, mint az övéké, Azt a jót, ami esetleg ott még van* nem fogjuk szégyellni átvenni tőlük. De ami nem jó. amitől annyi száz év kínja és gyötrelme után végleg megszabadult a magyar nép, azt mi soha többé vissza nem kívánjuk. — Októberben, mint ismeretes, meg akarták semmisíteni a pártot, mint ennek a rendszernek politikai vezető erejét, likvidálni akarták az Elnöki Tanácsot, az Országgyűlést, a helyi tanácsokat, egyszóval a népi hatalom minden szervét, és helyet­tük be akarták vinni a hatalomba a burzsoá pártokat, s valamiféle búr- zsoá rendszert kiépíteni: visszaadni az uraknak azt, ami régen az övék volt. Mindszenty szeretett volna meg többet ártani — Az ellenforradalom Magyaror-' szágon nem győzött, de októberben, helyenként, néhány napig szabadon garázdálkodott. Ezalatt megmutatta igazi arcát, s azok az emberek, akik ezekben a napokban a parlament­(Folytatás a 2. oldalon.) A mi rendszerünk százszor jobb, mint az övék

Next

/
Thumbnails
Contents