Észak-Magyarország, 1957. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-19 / 167. szám
PaZAKMAGTARORSZAO Péntek, 1957. Július 19. A munkabér és a termelés Az a körülmény, hogy a munkásosztály kivívta a politikai hatalmat, hogy a magántulajdont társadalmi, szocialista tulajdonná változtatta, és a kizsákmányoló osztályokat felszámolta, — gyökeresen megváltoztatta az ember helyzetét a társadalomban. A termelési viszonyok valamennyi régebbi típusától eltérően, amikor az ember társadalmi helyzetét rendi és osztálybeli hovatartozása, nemzetiségi eredete, vagyoni helyzete, vagy neme határozta meg, a szocialista társadalomban az ember helyzetét személyes képességei és személyes munkája szabja, illetve határozza meg. Az új, szocialista termelési viszonyok elvi változásokat okoztak népünk munkaviszonyában. A munka ma a szocializmus építéséért vívott harcban vált minden munkaképes ember kötelességévé, és becsületbeli ügyévé. A szocialista termelési viszonyok új, haladó, hatékony, a szocializmus előtti más társadalmi rendben nem ismert ösztönző erőt adtak a munkának. Melyek a munkára ösztönző új tényezők? — vetődik fel a kérdés. Mindenekelőtt látni kell, hogy a szocializmusban a munkára ösztönző új tényezők előfeltétele a szocialista termelési mód, amelyben a termelési viszonyok alapján a termelőeszközök állami tulajdonban vannak, azaz egész népünk tulajdonában. Azt is tudni kell, hogy a szocialista termelési mód a munkásokat anyagilag érdekeltté teszi munkájukban, mint- hogy a szocialista társadalom minden egyes tagja önmagáért, saját államáért dolgozik. A munka révén termelt termóktöbblet nem a kizsákmányoló osztályokat gazdagítja, hanem azzal a szocialista társadalom rendelkezik és azt a szocialista termelési viszonyok bővített újratermelésének érdekében használják fel. Lenin elvtárs tanításaiban nem egyszer hangsúlyozza, hogy a dolgozók egyéni anyagi érdekeltsége milyen hatalmas ösztönző erő a szocialista társadalomban a társadalmi termelés fejlesztésére, a munka termelékenységének fokozódására. Lenin elvtáiis »Az októberi forradalom negyedik évfordulója« című cikkében, azt írta, hogy a szocializmust nem lehet közvetlenül a lelkesedésre építeni, hanem »a nagy forradalom által felébresztett lelkesedés segítségével egyéni érdekre, egyéni érdekeltségre, a jövedelmezőség elvére kell építeni azt...« Kijelentette: »önök más úton nem jutnak el a kommunizmushoz, más úton nem vezethetik az emberek tiz- és tízmillióit a kommunizmushoz. Erre tanított bennünket az élet. Erre tanított bennünket a forradalom fejlődésének objektív menete.« (Lenin müvei XXVII. köt. 29. old.) Lenin elvtárs tanításai ma különösen megszívlelendők, amikor az ellenforradalom okozta nehézségek leküzdéséről, az Ipari üzemek rentabilitásáról és versenyképességéről van szó. Tanításaiból azt a következtetést kell levonnunk, hogy a munkában való személyes anyagi érdekeltséget teljesen fel kell használni, s altkor a mi szocialista gazdasági rendszerünkben a termelés növekedésének nem lesz határa, Érvényes a mi társadalmunk szocialista szektorára is, hogy a munka, a társadalmi Összmunka terméke teljes egészében a dolgozóké. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a dolgozók az összterméket felosztj ák maguk közt és elfogyasztják. Már Marx foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mekkora az a része a társadalmi Összterméknek, ami a szocialista társadalomban az egyes termelők közt elosztásra kerül és megállapította, hogy a társadalmi összértékből lé kell vonni: »... A termelés kibővítéséhez szükséges pénzt, az elhasznált termelő- eszközök pótlására szükséges fedezetet, a tartalék, vagy biztosítási alapot Szerencsétlenségek eseteve és elemi csapások okozta zavarok ellen... így marad az Össztermék másik része, amely fogyasztási eszközként szolgál. Ebből, mielőtt az egyének közötti felosztásra kerülne sor, le kell ismét vonni: az általános, nem a termeléshez tartozó igazgatási költségeket, a munkaképtelenek alapját> s azt ami a szükségletek közös fedezésére szolgál, mini iskolákra, közegészségügyi intézkedésekre stb.« Marx fejtegetéseit még ki kell egészítenünk azzal, amit nyilvánvalóan le kell vonni az elosztás előtt s ez pedig nem más, mint a szocialista társadalom megvédését szolgáló honvédelem. Amennyire nyilvánvaló, hogy — ha a társadalom egyáltalán élni és fejlődni akar — az egész társadalmi össztermék nem kerülhet felosztásra és elfogyasztásra a dolgozók közt, hanem csak az összterméknek a fenti levonások után fennmaradó része, oly nyilvánvaló az is, hogy a termelők ezek által a levonások sitt nem rövidülnek. Pontosan annyit Ha siketül is telibe tatái... AZ ÖRÖM akkor teljes, ha nincs benne üröm. Viszont, ha már üröm is vegyül bele, keserűbb, mint egy házikenyérnyi pirula. Van egy ismerősöm, aki a közelmúltban ekkora „kenyeref* nyelt. Majd megfulladt bele. Egy napon arra adta fejét, hogy lottószelvényt vásárol. Még a tollat is kipucolta, ha a keresztberakott vonásokat, az x-eket rajzolja, nehogy valahol halvány legyen. ' Idegesen szívta a cigarettát. A nagy erőlködésben még az izzad- ság is kövérebb gyöngyökben patakzott homlokáról. Nem kis dolog egy ilyen szelvény kitöltése. Ha sikerül és telibe talál, esetleg egy ház, egy autó és egyéb inyencfalat kerül a horogra. Mi tagadás, ő se (no meg jómagam se) vetné meg az ilyet. Ahogy közeledett a húzás napja, úgy sűrűsödtek gondolatai s mond- juk meg őszintén, tervezgetései is a lottó körül. — Mit is vennék, ha nyernék? — tért vissza minduntalan a kér- dés nyugtalan szívébe. Becsületére legyen mondva, hűségesen állta a küzdelmet a várakozásban. ÚGY DÉDELGETTE az x jelzéseket, mint anya a gyermekét. Ha valaki álmából felébresztette volna és megkérdezi: — No, mi is volt legutóbb a nyerőszám? — ismerősöm úgy fújta volna, mint a nacionáléját. S azon a napon este, amikor Pesten az ördongős kerek öM*ör fordult, nem lehetett bírni vele. Dolgozott ö becsületesen, de alig tudott odafigyelni munkájára. Ilyenkor lecsapta a tollat, felállt és érdeklődött a szerkesztőségben: — Fiam édes... Nem jött még meg az eredmeny? Többször kapott nemleges választ, de a reményt, hogy nyerni fog, nem adta fel. , S amikor az este már jól belenyúlt az éjszakába, akkor mar a nyomdát hívta fel, ahol ugyancsak engem talált. Ismerve a lottószelvényén áthúzott számokat, négyet telitalálatnak mondottam be — naaa örüljön szegény. A telefonból kivettem, hogy majdnem a plafonig ugrott örömében. Száz szónak is egy a vége, amikor már tetőfokra hágott öröme, türelmetlenségében a nyomdában is felkeresett és áldomást ígért, megsajnáltam barátomat és közöltem vele, hogy vicc volt az egesz. HITETLENKEDETT, mint a bibliai Tamás. Alig lehetett győzni, hogy egy lyukas garast sem nyert. Ekkor lógó orral hagyott Ott, de az ajtóból még visszaszólt nagy szomorúan: — Legalább hagytad volna, hogy még egy kicsit örüljek! (tőth) gyelmezetten elvégzett munka adhatott. Igen tanulságos az a cikk, amelj legutóbb a Nyugat-Németarszágbai megjelenő Spiegel című hetllapbar látott napvilágot. Többek között e: olvasható benne; »... A magyaro! (disszidensekről van szó) számán furcsa a munkatempó. Nyugati szak emberek véleménye szerint a magyar gyárakban rendkívül alacsony lehe- a munka intenzitása, gyenge lehet c termelékenység. A magyarok otthor sokkal kényelmesebben, lassabban mondhatni tempósan dolgozgattak, — rosszabb technikai berendezésű gyárakban. Szidják a sztahanovizmust amely pedig dicsőségessé tette azt ami nyugaton minden munkás elem kötelessége —, ha meg akarja tartan állását... A munka nagyon keméni — panaszkodnak a magyarok. És c nyugatnémet munkások így felelnek iá: Mi is így dolgozunk. Magatok választottátok ezt az életformát.. .* *• Az angol Times egyik számában ei olvasható: »'...A magyaroknak Angliában minden penny bér mögött reális termelés van, s ezt az értéket meg kell termelnie. A magyarok azt mondják, az angol gyárakhoz képest az otthoni munka szanatóriumi üdülés ...« Nem arról van szó. hogy a tőkés gyárak embertelen «-fegyelme-** lenne a mi példaképünk. Ettől is, ez eher is védte meg a magyar dolgozókat november 4-re. Csupán azért idéz* tünk e nyugati lapokból, hogy tisztább fényben álljon a mi igazságunk, Mindezekből láthatjuk, ha azt akarjuk, hogy hazánk gazdaságilag erőssé váljon, ha azt akarjuk, hogy a dolS ozó emberek gondtalanabbul, jóban éljenek, ha azt akarjuk, hogy véglegesen leküzdjük az ellenforradalom okozta súlyos anyagi károkat, mindannyiunknak fegyelmezetten, szorgalmasan, becsületesen meg kell dolgoznunk érte. Milyen feladatok állanak üzemeink, vehetői előtt? , Az év elején végrehajtott béremeléskor az egyes szakmák között fennálló aránytalanságokon sikerült csökkenteni. De nem sikerült sem a bérelt spontán emelkedését megállapítani, sem pedig elejét venni újabb aránytalanságok keletkezésének. Ha tehát tartani akarjuk a mai reálbéreket, és elejét akarjuk venni, hogy a kereseti arányok tovább romoljanak, feltétlenül szükség van az uzemenkinti maximális bérszint meghatározására. Ezt a célt kell hogy szolgálja az átlagbérellenőr zés is. Az üzemeknek / most teljesen szabadkezük van a béríörmák kialakításában. A megszabott átlagbérszintet azonban nem léphetik túl, vagy ha túllépték, a túllépésnek megfelelően —* bármilyen fájdalmas is —de csökkenteni kell a béreket! Ha a bérekről van szó, általában azt mondják: kényes kérdés. Tény: nem tartozik a népszerű feladatok közé. Különösen akkor nem, ha a bérfronton rendet kell teremteni! De a további fejlődés, a termelékenység növelése megköveteli, hogy ahol izükség van rá, feltétlenül meg kell tenni a szükséges Intézkedéseket, mert csak így tarthatjuk mefc a mai reálbéreket s csak így vehetjük eleiét újabb kereseti aránytalanságoknak. Csak így tehetjük jövedelmezőbbé az üzemeket s biztosíthatjuk az évvégi nyereségrészesedést. DRAGOS GYULA ILLETÉKES SZERVEK ! .................................................................................................:s|p «LrrC- • : ::::::::: Megyei tanács tervosztály. Léh község húsz dolgozója azt kéri hozzánk küldött levelében, hogy 300 méter vezetékre van szükségük ahhoz, hogy a villany kigyulladjon lakásukban. Oszlopot biztosítanak társadalmi munkában. Bánnennyire szükiben vagyunk is, de ez a húsz család megérdemli, hogy kigyulladjon a várva- várt világosság. * Abaujszántói járási tanács ipari osztálya. Sándor .Péter tornyosnémeti dolgozó dicsérte levelében a gönci pékek munkáját. ízletes kenyeret sütnek, szemre is szép a kenyér, csak furcsának tartják, hogy egyszer sparinrvwwy^rvvvvvuwfVXMunAnnA/» gát. máskor cigarettavéget, legutóbb pedig korhadt deszkadarabot találtak a kenyérben. Ugyan miért van ez így? A szitahasználatról gondoskodni kell s akkor már eleget teszünk a követelményeknek. Meg lesz a jó kenyér, meg a hírnév is. * Miskolci Autóbusz Közlekedési Vállalat. Két éve, hogy két autóbusznak a váza Tapolcán a Fenyő-utca végén alussza boldog álmát. Az illetékes vállalatnak nem hiányzik ez a leltárból? Ha hiányzik, ha nem, vigyék el már a megmaradt roncsokat, mert nagy részét már- úgyis elhordták illetéktelen kezek. A bolti kiszolgálók hangjáról ■ kap vissza a társadalomtól, amennyit - ad a társadalomnak! Amennyi mup■ kát adott a társadalomnak valamilyen formában, annyit kap vissza más formában! Mindezekből láthatjuk a munkabér nagyságát, s azt, hogy a szocialista társadalomban a munkabél* nemcsak anyagi ösztönző erő, hanem fontos tényező éppen a termelékenység növelése szempontjából. Azt is látni kell, hogy a munkabér nagyságát tehát kizárólag az szabja meg, hogy a társadalmi össztermékből — amely a termelés állandó fokozása következtében jön létre, — a különböző levonások után mennyi marad a termelők közötti közvetlen elosztásra. Végső fokon tehát a munkabér nagyságának a társadalmi össztermék nagysága szab határt. Minél nagyobb a társadalmi össztermék, annál nagyobb a munkabér! Az ellenforradalom súlyos károkat okozott az országnak, elsősorban azzal, hogy csökkent az ipar termelése, s az összkomfortos sztrájkok megrendezésével milliók lettek kifizetve munkabér címén, melyek mögött termelési érték nem volt. Ez természetesen magával hozta a laza munkafegyelmet, amely a termelés kerékkötőjeként lépett fel s jelentkezik napjainkban is. Mindenekelőtt le kell szögeznünk — éppen az ellenforradalom okozta nehézségek miatt —, hogy az 1957. esztendő nem folytatója az 1956-os évnek. Ma egyik legfontosabb feladatunk az, hogy elérjük az 1956. október 26-a előtti termelési szintet. Ennek érdekében kormányunk számos intézkedése révén ezév'ben 5.1 millió forintot fordítottak a munkások bérének rendezésére. Látnunk kell azt is, hogy a termelékenység csökkenésének és a munkabérek emelésének együttes hatására az iparban a 190 forintra eső munkabér az év első negyedében 27 forint 80 fillér volt, a tavalyi 19 forint 10 fillérrel szemben ...! Ez rendkívül kedvezőtlenül hatott az önköltség alakulására. Ez év utolsó negyedévében a tervezett termelékenységemelkedés megvalósulása esetén is a 100 forint termelésre eső munkabér még mindig 22 forint 30 fillér lesz, az önköltség pedig az egész iparban 7.9 százalékkal lesz magasabb, az elmúlt év I—III. negyedévi átlagánál. Ezek a számok azt mutatják — de arra is figyelmeztetnek: —, hogy a reálbérek jelenlegi színvonalát csak a termelékenység emelése mellett lehet és tudjuk biztosítani! Ha a szénbányászat munkáját vizsgáljuk, a következőket állapíthatjuk meg: kormányzatunk 33 százalékos béremelést hajtott végre a szén- bányászatban. Ezzel szemben például az ózdi tröszt ma 60 százalékkal drágábban termel, mint egy évvel ezelőtt. Nem egy olyan bányaüzemünk is van azonban, -ahol a termelési költségek megkétszereződtek. Például megyénkben még mindig igen magas önköltség mellett termelik ki a szenei bányászaink. Amíg az elmúlt évben 150 forint volt a szén önköltsége, addig ma még mindig 200 forint felett van ez a szám, A* szén az ipái' kenyere — hangsúlyozzuk gyakran. Ez viszont azt is jelenti, ha magas a szén önköltsége, ez megdrágítja egész iparunk termelését, így a fogyasztási cikkek termelését is... Ennek pedig a háziasszonyok nem igen örülnek! E hibák, elsősorban onnan keletkeznek, hogy aránytalanul nagy a kiszolgáló és a nem termelő létszám bányaüzeme-; inknél, s ugyanakkor alacsony a! szénfalnál dolgozók száma. Nagyobb! gondot kellene fordítani a helyes 1 műszakarányok: kialakítására is.! Ugyanis, a helyes műszakarányok ki- < alakításának a teljesítmények nöVe-j lésében azért van különös jelentő-í sége, mert a szénbányászat összkölt- < ségeineik 65 százalékát a munkabérek < alkotják!... S mindezekből látnia* kell a trösztök és bányaüzemek veze- < tőinek, hogy ez a Járható útja az ön-< költség csökkentésének és semmi- * képpen sem a jogos keresetek csök-j kentése, az úgynevezett bérfaragás. * Szólnunk kell a szocialista] munkafegyelem kérdéseiről is. Első-i sorban azért, mert mint a példák is] bizonyítják, ma a fizetések, a bérek] nincsenek arányban a végzett munka ] mennyiségével és minőségével. Tisz-1 tességes dolog-e, annak tarthatja-« ] egyetlen jóérzésű ember is, hogy a] mostani felemelt bérekért kevesebbet] dolgozzon? Összeegyeztethető-e a ] munkások erkölcsével, hogy a mai] nehéz gazdasági helyzetben egyesok] igazolatlanul hiányoznák, munkaidő ] alatt a napót lopják, s a szabad ] munkavállalás jogával visszaélve, i hónapról-hónapra más gyárakban, j vállalatoknál ütik fel tanyájukat? ] öntudatos munkás csak nemmel \ válaszolhat ezekre á kérdésekre, hiszen a munkásöntudat egyik táplálója mindig is az a jogos büszkeség volt, amelyet csak becsületesen, íeVALAHOL megjelent egyszeregy vicc, mely arról szólt, hogy a zsúfolt villamoson utazó ifjú titán e szavakkal adta át ülőhelyét egy öreg néninek: «.. . nia tegye le magát nyanyus!«. Napjainkban ezzel a visszataszító udvariassággal olyan helyen találkozunk, ahol ezt nemcsak egyéni j ól nevel tség, hanem a közízlés is tiltja: a kereskedelemben. A kereskedelem minden dolgozója helytállt & legnehezebb időben is. A közönség elismerése és megbecsülése teljes. Ennek ellenére említésre való is akad. Az idősebbek, a tapasztaltabbak és azok a fiatalok, akiknek érzékük nyaklevesekkel ösztökéli. S amikor jó távolra kerülnek a szomszédoktól, belevág a gyerek arcába. A szomszédok mindezt még látják. Hangulatuk egy-kettőre megváltozik, a gyerek pártjára kelnek. Micsoda gorombaság!.. .« «Most már értem, miért félt annyira a gyerek ...« «Karóba kéne húzni az ilyen anyát!-** Hát azt éppen nem. De egy kis leckéztetést megérdemelne. Kétségtelen, nem valami szófogadó a gyereke. De ki nevelte? A gyerek olyan, amilyennek nevelik. Lehet, hogy valami rossz fát tett a tűzre Pista, és nem mert hazamenni, félt a veréstől. Viszont az a kérdés, milyen mérvű az a verés! Egy kis nadrágolástól nem hisztériázik a gyerek. Valószínű, őt nem megverni, hanem félholtra verni szokta az anyja. A látottak után legalábbis erre lehet következtetni. A második dolog pedig: megígéri a gyereknek, hogy nem veri meg és mégis megveri. Csoda, ha a gyerek nem hisz szülőjének? A fiú idegroncs. Mi lesz vele később? Milyen jellemű ember lesz? Fólős, sunyi, ravasz, álnök, — de egyenes soha! Jegyezze ezt meg magának az a fiatalasszony, aki tegnapelőtt a gázgyár mögött ököllel belevágott Ötéves kisfia arcába. (Cs. L.) van az udvariasságihoz, megtalálják azt a hangot, amely vonzóvá teszi őket éti boltjukat. Sok helyen azonban ilyen kifejezések röpködnek: «No, magának mi kell mama?-** «Jó ez édesapám, csak vigye el.« «Kérjen csak anyám, hadd halljam mi kell.** «Nézze öregem, ezt nyugodtan megveheti.« «Mit adjak magának szépasszony« stb. Először is a fejkendős paraszt- asszonynak szeget üt a fejébe, hogy miért tesznek megszólításbeli különbséget közte és a városiruháa asszony között. Miért van az, hogy ha annak kijár a «parancsoljon asz- szonyom«, akkor neki már csak egy odavetett «mi kell anyám?« jut. Másodsorban, legyen az akár falusi, akár városi, a másik idegentől soha, semilyen körülmények között nem veszi az «apám«, «anyám«, «öregem« stb. megszólításokat udvariasságnak, inkább bizalmaskodásnak. Van azután a megszólításon kívül egy másik kivetnivaló is. Ez az, amikor az eladó elkezd a vevővel szellemeskedni és sokszor elragadtatja magát a kétértelmű viccekig; Ez talán még visszataszítóbb a megszólításnál is és a vevő nevetés helyett rendszerint megdöbbenve veszi tudomásul, hogy személyét nem veszik komolyan. Ez sértő és igen rossz szájízt jelent a közönségnek. Lehet, hogy jelentéktelennek létszók ezek az észrevételek, de hegy mennyire igazak, azt könnyen be lehet bizonyítani. Szocialista kereskedelmünk egyik legfőbb jellemvonása az, hogy az újonnan épült, vagy renovált boltok külsőségekben nagyvárosi nívót tükröznek, ez csillogást és fényt jelent a vidék szemében és a mesterkélt udvariasság nem győzi meg őket arról, hogy a csillogás nekik is szól. EGY PILLANATIG sem vitatjuk, hogy könnyű minden vevővel udvariasan bánni, mindenkinek észrevétlenül a kedve szerinti tónusban beszélni. Egyet azonban megkövetel a közönség: ne akarja az eladó egyéni elbírálásban részesíteni a vevőket, és a fejkendős nénivel parasztosan, a jólöltözött fiatalemberrel jampec nyelvein beszélni. Ezek, sajnos, tapasztalatok. FEKÉSHÁZY GE2JÁ Ez nem gyermeknevelés 1 szomszéd ok: Kiaiinax a kapuba, nézik a jelenetet. Haragszanak a gyerekre. Micsoda szófogadatlan teremtés! Sajnálják az anyát, aki egyre kiabál az ötéves fiú után. — Gyere haza Pista, nem bántalak! » A gyerek megáll, aztán, hogy közeledik az anyja, újból futásnak ered. — Állj meg! Ne félj, nem bántalak! A fiú bömböl. — Jaj, jaj de félek, anyukám, ne bánts! — Gyere ide azonnal! — Félek. — És hisztérikusan üvölt. Reszket, mint a nyárfalevél. A szomszédok szidják: — Fogadj szót, te haszontalan! Nem látod, hogy anyád kiszaladja a lelkét!? A fiú még jobban megijed. Futásnak ered. — Fogjátok meg! — kiélt az anyja két nagyobbacska leánynak. Kiállják a gyerek útját, földretepe- rik. Az asszony odarohan, megragadja a fiút, felrántja. Dühösen vonszolja maga után, szorítja a csuklóját, hogy szinte belekékül a gyerek kezefeje. — Jaj, de fáj! Jaj, de félek! Ne bánts anyukám! Nem akar menni; Az asszony
