Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-18 / 140. szám

4

ÉSZAKMAJGYARORSSAc,

Kedd, 1959. június 18.

•*

QJjUWfi

OLLÓHAZÁN

D

ohogva igyekszik velünk a keskeny vágány ú vasút apró mozdonya. Két^három ska- tulyányi kocsit visz csak magával, de Pálháza i#tán, egy-egy kaptatóra kapaszkodva, már hangosan fújja a gőzt, s hangosakat prüsszög. Lépésben megy, hogy szinte kedve támad az embernek leugrani a lépcsőn, jó csokornyit szedni az erdőszéli harangvirágból, mosolygó margarétból, rózsaszín réti szegfűből. Aztán mintha misem történt volna, tovább gyönyörködni a vonat bélyegnyi ablakából a Hegyköz elbűvölő szépségében.

Bármilyen lassan döcög is a kisvonat a meredek emelkedőkön, las- san-lassan elmaradozik Bózsva, Nyíri és már meg is érkeztünk a végállomásra, Füzérkomlósra. Az ember azt hinné, hogy nincs tovább. Pedig újabb szépségek várnak a kirándulóra. Jó is, hogy gyalog kell folytatnunk utunkat, legalább tovább szívhatjuk magunkba a vidék ezernyi pompázó színét, fűszeres illatát, lenyűgöző varázsát.

Jobbra, egy kiugró hegy tetején a füzéri vár. Üde fenyveserdő koszo- rúzza körös-körül, s ennél elbűvö- lőbb talán a mesekönyvekben sem található. Kétoldalt ismét csak hegyek, hegyek, zsongó erdők. Közöttük fehéren kígyózik az országút. Mellette kristálytiszta, hűs vizével ■csobog, csörgedezik a Török-patak. És ahol a legédesebb az erdők illata, legkellemesebb a játékos szellők áramlása, egyszercsak váratlanul elénk bukkan a fenyők közül egy nyurga gyárkémény, s erről tudjuk meg, hogy vége a Hegyköznek, Hollóházán vagyunk.

Ide is igyekeztünk. A híre hozott ebbe a hegyek közé ékelt, kicsi, de nevezetes faluba. Mert ünnepre készül június 22-én Hollóháza, amely nemcsak a Hegyköznek és Borsodnak, hanem a magyar gyáripar történetének is kimagasló ünnepe. Ugyanis most van 125 esztendeje, hogy Hollóháza neve kitűnő, tartós kőedényei és majolikatárgyai révén ismeretessé vált az egész országban. Egy-két nap még és megállnak a masszamalmok, az ördöngős gyorsaságú korongok, kialszik' a tűz a kemencékben, a festők is leteszik ecsetjüket, hogy gyáriparunk történetének ezt a ritka évfordulóját megünnepeljék.

A jubileumról beszélgetünk Kristóf Bálint igazgatóval, Briszi Béla párttitkárral, Kertész István, Zsof- csák Gyula műszaki vezetőkkel, Steiner Béla üb. elnökkel, akik maguk is sok-sok évet töltöttek a korongnál,, a gépeknél, s eredményekben gazdag, munkásélet után kerültek a dolgozók bizalmából a gyár élére. Érdekes és szép dolgokat tudunk meg a gyár múltjáról, jelenéről. Kiderül, hogy Hollóházán már 1809- ben működött egy üveghuta, s amikor az megszűnt, akkor építették a kőedénygyárat 1832-ben.

A feljegyzések szerint, 1867-ben ®»ár 20 koronggal dolgozott az üzem,

1871-ben pedig egy 12 lóerős gőzgépet, 1880-ban egy agyagmalmot és újabb 10 korongot szereltek fel. Ezeknek a korszerű gépeknek a segítségével az 1880-as években már évi 640 ezer darab különféle kőedényt tudott előállítani az üzem. Később megkezdték a finomabb majolikatárgyak gyártását is, amelyek a felhasznált agyag kitűnő minősége, a színek és minták érdekessége folytán igen kapósak lettek. A múlt század végétől kezdve néhány évtizeden át cserépkályhát is gyártottak, legújabban azonban kizárólag porcelánfélék készítésével foglalkoznak. Az utóbbi két esztendőben pedig teljes mértékben áttértek a finomabb porcelánedények és dísztárgyak előállítására.

E

s tegyük hozzá gyorsan: egészen finomak, művészi kivitelűek a hollóházi porcelánok. Avatatlan szem aligha tudná megkülönböztetni őket nagy versenytársától, Herend készítményeitől. Amint az igazgatói iroda díszes vitrinjeiben szétnézünk, az az érzés fog el bennünket, mintha az erdők összes virágai beköltöztek volna ebbe a nagymúltú gyárba, olyan tökéletesen odavarázsolta őket ezekre a finom csészékre, tálcákra, kancsókra Koczor Sándornak, a festőüzem vezetőjének és munkatársainak, a fiatal Kababik Margitnak, Kotterle Erzsébetnek az ecsetje. Pici barkák, lila harangvirágok, rózsaszín réti szegfűk és az erdők ezer más virága ékesíti a remek vázákat, gyönyörű dísztárgyakat, teás, mokkás és süteményes készleteket. A festődé művészei ugyanis a Hegyközben található vadvirágokkal díszítik gyártmányaikat, így juttatva kifejezésre ennek a lenyűgözően szép vidéknek megkapó természeti pompáját. A díszítő elemeket azzal is különlegessé teszik, hogy alájuk halvány alaptónosú színt adnak. Erről és a gyár új emblémájáról, a pici zöld fenyőről mindenütt meg lehet ismerni Hollóháza porcelánjait. I

S vajon honnan tudja biztosítani a gyár magának a festőket, akik ezt a sok-sok kézi díszítést elvégzik? Kétségtelenül nagy gondot okoz az üzemnek a ^estőutánpótlás kérdése. Hiszen menhél finomabb porcelánt akarnak előállítani, annál művészibb díszítést is kell adniuk hozzá. A mostanában megindított nagyüzemi termelés természetesen sok jó festőt kíván. De Hollóházán valósággal |es- tődinasztiák élnek. Néhány diákjuk

ma is tanul Pécsett és Herenden, de az a tervük, hogy hamarosan saját festőiskolát nyitnak, mintegy 25—30 helybeli és környékbeli tehetséges ifjú számára.

De nemcsak a forma és díszítés, hanem a gyári kivitelezés tekintetében is finomak, ízlésesek Hollóháza gyártmányai. Hogy honnan kapja hozzá a nyersanyagot? Az üzem vezetői szerint, Herendtől eltérően, Hollóházának az a feladata, hogy túlnyomórészt hazai nyersanyaggal, kaolinnal dolgozzék. Ezért 70 százalékban magyar kaolint használnak és csak 30 százalékban vesznek igénybe importanyagot. Itt. a Hegyközben két kaolinbánya is működik. Régebb idő óta szállít alapanyagot a füzér- adványi bánya és nem régen nyitottak egy újabbat Hollóházán, az úgynevezett Szuroki-dűlőben. Igen sokat várnak a hamarosan megnyíló harmadik borsodi bányától, a végar- dóitól, ahonnan az eddigi eredmények szerint, igen kiváló minőségű k^ljnf fognak kapni.

N

agyon szép és gazdag tervet készítettek a gyár jubileumára. Már működik egy új elektromos kemence. Ezenkívül mintegy 4 millió forintot fordítanak további beruházásokra. Átépítik az elsőszámú kemencét és egy későbbi időben újjáépítik a főépületet, amely maga is idestova százesztendős. Űj festődét is létesítenek, továbbá új gépeket, szárító-automatákat szerelnek be.

De nem feledkeztek meg az üzem dolgozóiról sem! A gyárban üzemi fürdőt, a közelben pedig 24 új, piroscserepes munkáslakást építettek.

Mindebbpl az derül ki, hogy kedves ünnep színhelye lesz szombaton Hollóháza. Mint ahogy nagyon szép az az idő is, amellyel hazánknak ez a legrégibb alapítású porcelángyára rákerült a magyar gyáripar történelmének lapjaira. És ezeknek a nagy időknek olyan kiváló tanúságtevői vannak, mint Odrobina Jenő korongos művezető, Miki Nándor festőmester, Würfel Gyula mintázó, Tokár Ferenc égető, akik 40—50 esztendeje dolgoznak ebben a nagymúltú hegyközi üzemben.

A

zért valahányszor teázás, vagy feketézés közben finom porcelán jaimk alján megcsillan Hollóháza új gyári jegye, a halványzöld, pici lúcfenyő, gondoljunk ennek a 125 éves üzemnek minden művészlelkű dolgozójára szeretettel, melengető büszkeséggel.

HEGYI JÓZSEF

'Muzsikáló tavasz

A Lenin Kohászati Művek szabadtéri színpadán (Diósgyőrvasgyár. Szabadságkert) 19-én, szerdán este fél 9 órakor „Muzsikáló tavasz” címmel a határőrség szimfonikus zenekara opera-operett hangversenyt rendez. Közreműködnek: Orosz Julia Kossuth-díjas, érdemes művész, az Állami Operaház tagja, Zentai Anna, a Fővárosi Operettszínház tagja, Erdész Zsuzsa, Domahidi László, Kishegyi Árpád, az Állami Operaház tagjai. Konferál Kerekes Emil, a Magyar Néphadsereg Színházának tagja. Vezényel: Holényi Gyula alezredes. Jegyek elővételben válthatók a Lenin Kohászati Müvek kultúrosztályán, a Bartók Béla Művelődési Ház gondnokánál és Miskolcon az MSZMT klubjában, délelőtt 9 órától délután 17 óráig.

(Zmllag már a véndiák...

Ormosbánya bányatelepen már a korai órákban iskolás lányok és fiúk. életnek, kezükben virággal az iskola felé. Ballagnak a nyolcadikosok; 17 leány, 16 fiú. A lányokon fehér blúz és sötét szoknya, a fiúkon fehér ing és sötétkék ruha. Üdék, szépek.

Ahogy közeledik a tíz óra, az utca megélénkül, mindenki az iskola felé tart, a szülők vidám arccal, de olykor mégis könnyes szemmel.

Nekünk, időseknek ebből az örömből nem jutott. Nekünk hétköznap volt az iskola elhagyása és ezt az örömünnepet akarták októberben az ellenforradalmárok most is elvenni. Ezt a vígságot akarták az ifjúság szívében keserűséggé változtatni, s rájuk kényszeríteni az elnyomást és a múlt sötétségét. Hála a Szovjetuniónak, megmentette ettől a sötétségtől az ifjúságot és bennünket és lehetővé tette, hogy az iskola befejezésével a ballagást, ezt a szép örömünnepet megtarthassák.

Az iskola kapuja 'feldíszítve és kivirágozva áll, mind többen érkeznek szülők, a párt és a többi szervezetek vezetői, jönnek, hogy átvegyék gyermekeiket az iskolától, a nevelőktől és hálájukat rójják le a tanárok szép és nehéz munkájáért. Az iskola minden terme kidíszítve szépen, virágerdőhöz hasonlít és ilyen virág-feliratokat olvashatunk: »Elmentek, az élet vá”. búcsúzáskor a szívünk fáj!» — Isten veletek, cimborák, szerencsés utat«. Minden tanteremben búcsút intenek a feliratok.

A nyolcadik osztály elindul tanterméből Tóth Szabó tanár elvtárs vezetésével és felhangzik az ajkakon: »Ballag már a véndiák«. Végigjárják a nyolc tan termes iskolát, hogy minden osztálytól búcsút vegyenek. A búcsúzó gyermekek könnyes szemmel, a szülők kíséretében mennek körül az iskola ud- varán és az emelvénynél foglalják el helyüket. Négyszáz gyermek, köztük sok szülő meghatottan hallgatja végig a nyolcadikosok búcsúverseit, búcsúszavait a nevelőktől, a barátoktól. Tóth Szabó tanár búcsúztatja a ballagó nyolcadikosokat.

— Nyolc évig voltunk együtt, nyolc évi munkánkban voltaik hibák, de voltak szép eredmények is. Mi, tanárok igyekeztünk tudásunkat átadni nektek, hogy amikor az éleibe kimentek, ezt hasznosítsátok. Most, amikor búcsúzom tőletek, Kívánom, legyetek boldogok, az élet útjain távolítsatok el minden röget és egészséges, fejlett szervezettel, tudással építsétek a szocializmust a mi országunkat.

A nyolcadikosok nevében Tóth Juliska búcsúzott a tanároktól és barátaiktól. Bárdos Miklós a hetedik osztályosok, Márkus Zoltán igazgatóhelyettes a tantestület és az iskola nevében szólt a nyolcadikosokhoz. A tudás hatalom, becsüljétek meg és használjátok fel az életben, vagy a felsőbb iskolákban — mondotta. Majd felhangzott ismét a »Ballag már a véndiák.« A 400 gyermek virágokat adott át a búcsúzoknak, a nyolcadikosok pedig szép ajándékokat a tanároknak. Aztán felkerült a vállra a fokos a kis tarisznyával, a tarisznyában pogácsával, sóval és az emléklappal, hogy mégegyszer körülvonuljanak iskolájukon, mégegyszer átléphessék az iskola küszöbét.

A Himnusz hangjaival befejeződött a ballagás. A délutáni órákban a hetedik osztályosok vendégül látták a nyolcadikosokat és iskola- bállal zárták le a szép ünnepet.

SZÉKELY LÁSZLÓ k ultúrotthoaiigazgaió

Városi tanácstagok beszámolói

Június 21-én: Dr. Szendrői Károly, Batthyány sor 1. Tűzálló- anyaggyár. Legény szálló kultúrterem, 17 órakor. Deák Lajos, Szeles u. ált. iskola, 18 órakor. Jáborcsik Lajos, 48-as utca 1, 18 .órakor. Nagy Károly, Széchenyi u. 96. Kiszöv. kultúrterem, 18 órakor. Nádler Viktorné, MIK kultúrterem.

18 órakor. Fényes Tibor, Bársony J. u. iskola, 18 órakor. Zajácz Sándor, Nyírjes, Tatár Béláné háza előtt, 18 órakor. Debreceni László, Tapolca, tanácskirendeltségi épület,

19 órakor. Nyíró Sándor,. Vár utca (volt Erzsébet u), kultúrotthon, 19 órakor. Dr. Grigási Pál, Szeles u. ált. iskola, 19,30 órakor. Kiss Ferencné, Bornemissza utcai iskola 19 órakor.

Június 22-én: Bede Lajos, Rudas László u. 2., Vámos I. leányiskola, 17 órakor. Komáromi József, Mali- novszkij u. ált. iskola, 18 órakor. Csorba Istvánná, Palóczy u. 4., 18 órakor. Krabák József, Szeles u.

iskola, 18 órakor. Árvái László, Garbai Sándor u. 17. sz. udvarán,

19 órakor.

Június 23-án: Rusznyák Bertalan, görömbölyi kultúrház, 12 órakor. Id. Árvái András, görömbölyi kultúrház, 12 órakor. Mikita György, görömbölyi kultúrház, 12 órakor. Gaál József, felsőhámori iskola, 16 órakor. Toppay József, Anna u. 14, 16 órakor. Guba Barna. Hejőcsaba, Hejő u., 18 órakor. Bu- zási József, Diósgyőr, 18 órakor. Daragó Jánosné, Görömböly, Németh István úti sarokház, 18 órakor.

Június 24-én: Dr. Barna László, Vámos Ilona gimnázium, 17 órakor, Kóródi László, Dayka Gábor u. 6, 18 órakor. Benedek József, Szeles utcai Vasvári iskola, 18 órakor.

Varga György városi tanácstág folyó hó 19-én 19 órakor a József Attila úti termelőszövetkezet helyiségében tartja meg féléves tanácstagi beszámolóját.

Nemrég jártam Szomolyán.

A táj változó képe meglepett, fiók új ház épült, amióta itt jártam. Egykor arról volt híres ez a község, hogy 200 barlanglakója van. »Elvették a medve otthonát« — mondották akkor az emberek, amikor tréfáltak egymásnál. S most micsoda változás.

Ha már történelmet írunk, illik, hogy hűek legyünk a tárgyhoz: »1949 május 7-én este 9 órakor nagygyűlést tartott Szomolyán a Magyar Dolgozók Pártja. A sötétség eltűnését ünenpelte akkor a falu dolgozó népe. Az új életet, kultúrát, műveltséget jelentő villany csodálatos fénye •akkor szökkent először a zsellérek, a volt summások házaiba. Micsoda öröm!... Mondanom sem kell, amit jelentett ez akkor.

Az ünnepi szónok, a képviselője- mt Harmati Sándor, a párt akkori megyei első titkára, az ajándék átvétele előtt bejelentette:

— Száz új lakást építünk Szomolyán a barlanglakóknak, állami hitelből.

Hatalmas tapsorkán süvített végig a termen. A nagy öröm hallatára, a boldogság érzése a kétliteres demi- zson helyett még húszliterest is adott volna az ünnepi szónoknak, .persze megtöltve jó szomolyai borral, ajándékként.

A hűség és az igazság kedvéért érdemes visszapillantani; Mi valósult meg 1947. május 7-től.

Akik az új házakat lakják, saját maguk érzik, hogy milyen a különbség az új lakások és az egykori barlanglakások között. De azt is tudjak, hogy a beígért szám duplára emelkedett. Sétálgatok, nézegetem az új házakat. A tsz elnökének házán a honiak finom szemcséje úgy ragyog a ncpsugarto^ mint a gyémánt,

//

szegény em

béri

meg az ag is huzza...

a

A falu csendjét ZV^egy Csepel, aztán egy Pannónia motor zúgása zavarja meg ... Te ember, mehetnél lassabban is. Hiába repülsz, tüntetsz, nem újdonság ez, hiszen van már család, ahol nem is egy motorral büszkélkedhetnek Egykor talán még két lovat sem hajtott ez a gazdr az udvaráról. No, de ez helyi virtus, hagyomány, hiszen még a gyerek is úgy ül a kerékpáron, mintha Pelyvásy, vagy valamelyik országoshírű kerekes haladt volna el mellettem.

Gyönyörű kép: cseresznyések, szilvások, szőlők, tsz. gazdaság, 200 új ház, 60 motorkerékpár, villany és a naponta közlekedő Ikarusz r.ind- mind új és csodás ebben a faluban. Igaz, a volt barlanglakok ma már ezt megszokták és természetesnek veszik, hogy reggel a piacra, vagy a vonathoz autóbusz viszi őket. Vissza is azon jönnek.

Van még valami, amiről meg kell emlékeznem. Rövid ideig új neve volt ennek a községnek: Gömbösfalva. Mivolt ezzel a cél? Mit akart a fasiszta miniszter, amiért névadója lett a falunak? De hát csak nevet adott, kultúrát, bért annál kevesebbet, vagy semmit! De megírjuk a teljes igazságot, mert a méltóságos miniszter úr mégiscsak »adott« valamit, amit felejteni nem lehet, mert »élmény« maradt az emberek lelkében.

Gömbös úr egy mellszobrot adott a községnek ajándékul. Hogy miért? Bizonyára azért, rn^ért őrá is szavaztak. Akkor épült a községháza, meg a jegyző lak. A feljegyzések arról Szólnak, hogy ezt az akkori jegyző összeköttetései évén saját maga intézte el a minister segítsége nélkül, így tehát ehhez se igen sok köze volt Gömbösnek. Ezért még jobban utálta a nép, majd 945 után ledöntötték a Gömbös mellszobrát. De hagyott ő még mást is: summástarisznyát a szegénynek, meg részes-aratást és bor- tárolást tizedén. Ea azt jelenti, hogyha olyan ember, akinek hordója nem volt és táró akarta borát, 100 liter bor után 10 litert kellett adnia hordóbérbe:

* , Tudja ezt a

Igen, így volt. falu is, csak dr. Kerekes János úr feledkezett meg róla. Igaz, ő hosszú időkön át az úr szolgája volt, mint a jezsuita rend papja. Zarándokolt mezítláb és saruban és hirdette: »Boldogok a szegények, mert övék a mennyeknek országa«. Bizonyára maga sem hitte amit hirdetett, ezért később kilépett a rendből, hogy világi életet éljen. Foglalkozásként a pedagógus nályát választotta.

Úgy látszik azonban, a földi boldogsághoz még hiányzott valami a volt jezsuita papnak. Pedig mindene megvolt, ami egy világi embernek szükséges; szórakozás, mozi, stb. Ha már lúd, legyen kövér — gondolta — és ha mód van rá, miért ne szerezze meg a hatalmat is a világi funkcióhoz. Ezért lett a múltév októberében a helyt ellenforradalmárok vezére. Ugyan most hogy érzi magát?

Csak azért bátorkodom érdeklődni

hogyléte felől, mert amikor ott jártam, szólt a hangoshíradó, pedagógus ünnep lévén mindenkinek küldtek dalt a szülők és a gyerekek, csak éppen dr. Kerekes Jánosnak nem. No látja, nem kívánja magát a nép, mert az a 70 ember, aki maga körül »erőlködött« októberben, az nem volt mind a maga, barátja és még ez nem jelent hatalmat. Ezt az is bizonyítja, hogy négyszer kellett összehívni »falugyűlést«, mire elérték, hogy egy tanácsfunkcionáriust leváltsanak. így folyt az öldöklő harc napokon, heteken keresztül. Bizonyára emlékszik, hogy az egyik ilyen tülekedési napon a tanácstitkár megkérdezte öntői: — A 12 év eredménye az semmi? Erre ön azt válaszolta — kikelve minden emberi mivoltjából: — Még erről is mer beszélni?!

A herce-hurcának november 4-e véget vetett, majd december 15-én a helyi tanács 35 tagja, egy kivételével összeült, ' hogy véglegesen elsöpörjön minden ellenforradalmárt, közte önt is, aki betolakodott a hatalmi funkcióba.

Hiába, Kerekes uram,

foganatja a beszédének, a paraszt nem felejtett. No, meg sokat fordult 45 óta a világ kereke, mert a. faluban már öt tanár nőtt ki az egykori zsellér és summás gyerekekből. Értik már ők is a matematikát, számvetést tudnak készíteni, nem lehet őket becsapni, nem bizony!

Jól emlékeznek arra, hogy mwycTi világ volt akkor, amikor maguk voltak hatalmon Gömbösekkel, A példa*

amit megemlítek, szakmába vágó, az* az közvetlen közelről érinti tx>U hi-> válását. Esküvőre készültek az egyik parasztháznál. Ilyenkor az volt a szokás, hogy nászajándékba csonttáblá- jú imakönyvet vásárolt a vőlegény a menyasszonynak. 10 pengő volt egy könyv. És ezért több mint 10 mázsa szőlőt kellett eladni. De a lagzihoz még más is kell. Egy mázsa búzáért 100 liter bort kellett fizetni. Ez pe- dig már egy hektó bor, amiért bizony nagyon sokat kellett kapálni és görnyedni. Olyan világ volt ez akkor, amelyre azt mondták az emberek: »a szegény embert még az ág is húzza«. Az is baj volt, ha gyerm-ek született, az is, ha meghalt, de még a menyegző is sújtotta a szegényt.

A maga szava azért sem talált talajra, mert olyan barátai voltakt mint Gyenes László, aki disszidált, qkl a temetőből ellopta a sírkövet, vagyis papi nyelven szentségtörést követett el. De hogy férhetett össze az ilyen ember a maga »szentelt« leikével.

Gyenes hazug, zsivány és részeges volt, meg csalt is, mert mielőtt elment, több mint 3 ezer forintot kért kölcsön. Hogy mikor adja meg? Talán sose! Majd a felesége visszafizeti, aki egy becsületes asszony, aki eddig is sokat szenvedett férje mellett.

Látja, „tisztelendő”-tanító úr,

így válaszol az új történelme a réginek és ezért pusztult el a régi rendszer, amelynek már Szomolyán sincs gyökere. Nincs, mert nem kap táplálékot, ezért járt így a maga »tábora« is, mert nincs már gyökere* csak a törzs, de az is szárad szerencsére, menthetetlenül.

BIRÓ PBTBX