Észak-Magyarország, 1957. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-27 / 148. szám

4 SZA&MAGTAKOflSZAü Cstttöríök, 1957. június ti. INNEN-ONNAN A MEGYÉBŐL ♦ Miskolci jegyzetek badulás után 10 hóid földét kapott. Szorgalmáról» becsülő tőségéről és igazségérzetéről köztiszteletnek ör­vend a községben. Az azelőtt termé­ketlen talajnak nyilvánított földet virágoskertté varázsolta. Persze eb­ben nagyon sokat kell dolgoznia. A 800 négyszögöles szőlőjében és a 400 négyszögöles g.yümőlcsosében télen- nyáron» hétköznap és ünnepnap kora reggeltől késő estig ott található. A sok munkának meg van az eredmé­nye. Kitűnő termés Ígérkezik Orosz bácsi gyümölcsösében és szőlőjében. Minden gazda elismeri, hogy aranyat ér a keze és a tudománya. Jelentés az adófizetésről TÖMÖR KÖZSÉGBEN az első ne­gyedévi adót 108 százalékra, a máso­dik negyedévi tervet június 20-ig 156 százalékra teljesítették s többen már a Ili. negyedévi adókötelezettségükéi rendezik. A megyei tanács pénzügyi osztályának értékelése szerint azon­ban az utolsóelőtti dekád zárása előtt 2 nappal még Öt járásunk 100 száza­lékon alul volt, a legutóbbi számla­kivonat szerint azonban val&meny- nyien 100 százalék fölé emelték ered­ményeiket s így 10 nappal a telje­sítési határidő előtt a megye minden járása és városa a második negyed­évi adótervet összességében és rész­leteiben is túlteljesítette. Rangsor szerint jelenleg az ózdi járás áll az álén, a második a mezőkövesdi, har­madik a putnoki járás. Utolsó helyen ;az ösázeredményt tekintve) az enesi járás áll. • • Üsd, váfyd, t*ttn apád... (Helyszíni közvetítés) pp s ebben. a pillanatban befutott a villamos. A kalauz még nem **' tó adta meg a mérkőzést kezdő fütlyjelet, a leültek csapata maris megrohamozza a leszállók kapuját. A jobbszélen egy terebélyes néni ügyes testeséivel átpasszolja batyuját az elölte átlő nagybajuszba hálára, és nem valami sportszerűen belekönyökölve az egyik leszálló veséjébe, igyekszik átjutni az ellenfél térfelére. Az edzők harsányan uta* sítják társaikat: húzzuk szét a mezőnyt, engedjük leszáltni a leszállókat! De a győzelemre éhes csapat, amelyik fennáll a peronon, heves ellen- állásba kezdi hogy megmeneküljön a »kieséstől", Egy szemfüles suhant kiugrik a bolyból, magára vonja az ellenfél védelmét, miközben rálép egy öreg bácsi tyúkszemére és leveri az őt támadó hórihorgas csatár pápa- szemét. Ejnye, ejnye, fiatal barátom, ez bizony szabálytalan volt... S mint aki érzi bűnét, elhagyja a pályát és a járdaszegélyről, a szurkolók, táborából bíztatja csapatát: Üsd, vágd, nem apád! A csapat fellelkesül. A lészállók fedezetpárja és hátvédhármasa nem bírja a nagy nyomású , Ellenállhatatlan a rohamozás. Sírás-rívás és fogaknak csikörgatása. És i a rokonok emlegetése — le- és felme nő ágon. Mennybélí istenségek,.» ♦ 4,. Még néhány másodperc van hátra. A leszállók balszéUője gyor* san lefut az alaplépcsőig, hatalmas ívben leadja 3 éves kisfiát„ miközben a gyerek taccsra kerül és éktelenül üvölt; mama, a pereceml A kalauz fütyül. Vége a mérkőzésnek. Jól játszott mindkét csapat Korszerű adogatással és bokarúgdosással közelítették meg az ellenfél tér* félét. Kemény közbelépésék jellemezték a játékstílust. Míndézék ellenére meg kell jegyeznünk: az erőnléttel baj WMK Játékosaink hamar kifáradnak, s egy-egy lefutás titán össze roppanna te már egy kis fejbeveréstől is, Alig akadt egyikét játékos, aki korszerű kőzbet Résekkel verte ki az ellenfél fogát. Csontraiörőbben kell játszanL í s ebben a sportágban is jó lenne bevezetni a több-bíró rendszert. Együttes erővel kevesebb vita nélkül lehetne fegyelmi elé dili* tani egy-egy »nem elég durván« küzdő játékost. E célnak olykor nagyon mégfelelné a közrend valamelyik őre. Reméljük a következő mérkőzése­ken ez a játékfelfogás érvényesül majd. (csakt) 1 SzéiltmLettéit IRODALOMRÓL, MŰVÉSZETRŐL A törtető író-ak&rnok minden gon­dolatot, eszmét egyforma meggyőző­déssel tolmácsol. De a meggyőződés likacsain keresztül a legegyszerűbb ember is belelát a2 ilyen tolmács hazugságaiba. * A kritikus megvizsgálhat minden szellemi ruhát, de ha mind magára akarja ölteni, ő maga semmibe vész. Minden író és művész veszély tele- mebbül - öHözhefcik mások ruhájába, mint a kritikus. * A művészi alkotás alapja az eszmei élmény. Az eszmei éknénytelenség átüt minden rutinbeli alkotáson. * Vámnak íróink, akik abból élnek, hogy haladók voltak egy korszakban. A haladás azonban az élő írók szá­mára neon olyan visszaható érdem, amiért Örök dicsőség jár. A haladás Örökké kötelező természetes követel­mény minden élő íróval, művésszel azemben. Szánalmas »haladó mű­vész« az. aki él ma is, de múltbeli haladottságát nem tudja túlszárnyal­ni. Az ilyen csökönyösek csak árthat­nak ifjúságunknak. * Haladni csak égyfelé lehet: előre. Az »előre* pedig soha sem volt vilá­gosabb értelmű mint ma, amikor a népek akarata diktálja, merre keli lépnünk. A népek akaratát olyan lángelmék nyilatkoztatták ki és jut­tatják érvényre, akikkel ma már minden író és művész csak a bukás, vagy nevetségesség veszélyével áll­hatnak szemben. Mert a művészet lehet »időtlen«, de sohasem lehet a megbecsülés, az értékelés igényével — embertelen.-* * * * A művészet általában az emberi, a társadalmi vonatkozásoknál kezdő­dik és csúcsosodik ki. Az az igazi művész, aki az embert fejezi ki ha­misítatlan emberségében. Korunk ügy tárta ki az emberséget, hogy a művész útját is megtisztította. Aki ma a haladás útját »keresi«, vakság­gal verték meg az istenek. HAJDÚ BÉLA Természctbarátok HERMAN 01 1Ó einlékünnepú A Miskolci Ünnepi Hetek ke­retében a Magyar Természetbarát Szövetség Boisod-Miskolci Alszö- vetség intézőbizottsága június 30- án d. e. 11 órakor a szentlélek! tu­ristaháznál Herman Ottó emlék­ünnepélyt tart, ahol Miskolc, Ózd, Kazincbarcika, Bélapátfalva termé­szetjárói vesznék részt. Felkérjük a természetjáró egye­sületeket, szakosztályokat, hogy mi­nél nagyobb számban vegyenek részt a csillagturával egybekötött Ünnepségen. Az. ünnepi megemléke­zést Kühne László technikumi ta­nár tartja. Vendégeket is szívesen látunk! intéző bizottság. Több mint 5000 fiatal a mezőcsáti ifjúsági találkozón VÉKONY SÁNDOR: EGYETLEN KE János bácsi ballagott — fürgén kopogott a bot. öreg keze nagy reszketve vesszőkosarat fogott. A kosárban mit vihet?..-. — Gyújtást, így szól az öreg — Tinka jányom ja) de várja tűzét ezzel rakja meg. Hát a Tinka rest talán? — Pattan a szó... s visszaszáll: Mán hogy vóna? ... Hóvá gondol! Helyre jdny az..., helyre dm. Csakhogy nincs több. — Egy szem ez -—* Tinka egyetlen gyerek. Kis korától így kímélem ez ad nékem örömet. S János bácsi otthagyott. fürgén kopogott a bot. Egy kiskapun bekiáltott: Tinka, lelkem..., itt vagyok. 1957. június 23-án tartották a me­zőcsáti járásban a VIT tiszteletére megrendezett ifjúsági találkozót. A találkozón a környékbeli községek fiataljai, kiszesei és idős dolgozói is resztvettek, Több, mint 5000 fia­tal vett részt az ifjúsági talólkdzó kultúráiig, sport és egyéb rendezvé­nyein. Az októberi ellenforradalom óta első olyan rendezvénye ez a já­rási KISZ és EPOSZ szervezőbizott­ságoknak, ahol az ifjúság bebizonyí­totta: érdemes velük foglalkozni, e fiatalok többsége követi a párt, a KISZ útmutatásét, elítélik az ellen­forradalmat. Az ifjúsági találkozót a járási KISZ szervezőbizottsága nevében Hegedűs Antal elvtárs nyitotta még, majd G. Nagy József élvtárs, a já­rási MSZMP intézőbizottságának tagja tartotta még ünnepi beszédét. Ünnepi beszédében arról szólt, hogy az ellenforradalom megtévesztette ugyan az ifjúság egy részét, de a já­rásban az ifjúsági szövetség fejlő­dése, úgy EPOSZ-, mint K1SZ­ÖREG PARASZT kaszál a hegyoldalon. Nem messze, alig száz lépésnyire innen már a füzért hegyek lá­bai tapossák a síkság szélét. Távolabb hegyes-völgyes dombhajlatok, erdőségek és fehéren vakító sziklák; magasan a fejünk felett pedig, mintha árnyékolni akarna bennünket a tűző nap melegétől — a füzérl vár. Gyönyörű ez a táj, különösen ilyenkor, Június közepén. Váltakozó színek; itt-ott már sárgul a búzakalász, megdőlt a rozs. jó termést ígér. Az árokparton szarkaláb és nefelejcs virágzik. Illa­tát az öreg paraszt felé fújja a szél. Megáll, feni a kaszát, pihen egy kicsit, kiegyenesíti fáradt derekát, s mélyet szippant az illatos levegőből. Jó ez a.hegyi levegő. Színia megfiatalítja, mert utána újult erővel, megkétszerezett gyorsaság­gal dől neki a rendnek. Suhog a kasza, dől a rend,, összegubancoló­dik lábai alatt a fü. Aztán megint pihen, újra feni a kaszát és egyenesíti fáradt derekát. Hiába, nol Nem. bírja már végig a rendet. Nem hosszú egy rend, talán húsz lépés mindössze, de neki ez is sok. Fiatalabb korában háromszor ennyit levágott egyszuszra, versenyt kaszált a többiekkel, anélkül, hogy fenni kellett volna.. Mert a fenés, a kaszafenés nemcsak azért jó, hogy élesebb lesz tőle a szerszám, hanem azért ís, mert ez ok a pihenőre. Aztán a fiatalság ügy van eszet, hogy inkább arat életlen kaszával, csak ne mondják róla, hogy sokat pihen a renden. MANEM Kretols Tstván bácsinak ez már ótyan mindegy. Nem igen nézik a falubeliek, hogy hányszor ált meg a renden. Pedig az út másik oldalán hárman is kaszálnak mellette, azok is pthengetnek. Néha oda-odanéznek az öreg felé. figyelik lassú mozgását, s hallgatják * kasza monoton suhogását PIHENŐ iiinmiitHiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiir iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii| lllllllllílllilllllllllllllllllllllillllilllllllllllllllilllllllllllllllllllUlllilllllllilllllHIIIIIllllllllllllllllllllllllTillllllilillllllllllllllllllllllllllltlIlllllllllllllilllllllllllllllllHllllllillllllilllllllillltlIlllllllllillllHIII gazdálkodik István — Segítenek, persze»J hogy segítenék — fa- * leli —, de azért én mégis ♦ csak önállóan gaz- $ dálkodom. Mert a gye-1 rekeknek is megvan a J maguk gondja. Egyik lányom Füzérradványba ment férjhez, 6 ott van, hát nem segíthet min­dig, Egy fiam meg itt lakik velem, de az is rok­kant. Ő meg a második világháborúban rokkant meg. Hát így vagyunk mi a háborúkkal! Meg­találják a családot... — Hát mennyi földön bácsi? — Őt höld van. — S meggyőzi? Nevet, s azt mondja: — Paraszt ember maga? — Az — mondóm. —■ Nahát. Akkor tudja, nem az számit, hogy meggyőzi-e. hanem, hogy muszáj. — Hát azért 76 éves fejjel, már meggondo­landó, hogy öt hold földön dolgozzék valaki ■— vetek ellent, Az igaz — mondja —, de én nem öt hold földön gazdálkodom, hanem még naguobb terü­leten. Ez a széna itt ni, nem. az enném, az es­peres úré. Neki kaszálóm, harmadába. Ez egy kétköblös földt megdolgozom lassacskán, mert kell a széna. Kell a jószágnak, meg mindennek. Én nagyon szeretek dolgozni, és akkor vagyok beteg, ha otthon kell maradni, Pihenni sem sze­retek sokáig. AZTÁN feláll, s mert megfeledkezett, hogy már egyszer megfente a kaszát, megint megfeni, lassan, ütemesen s nekiált a rendnek. Méa kér­deznék valamit, de az öreg már belelendült a munkába, egy vékonyszálu perjefü elsimul a kasza éle alatt. Megint nekisuhint, s rámnevet. ± — Vigvd****. mert elnylsszantöm. a lábát! J Öllúdvári Miklós $ vonalon bebizonyította, hogy az if­júság hamar ráébredt arra, mi volt az ellenforradalmérok célja, hol van az ifjúság helye, mi a fiatalok feladata, Beszélt arról, hogy a pért mit vár a fiataloktól, az ifjúsági szövetségtől; szervezze az ifjúságot a párt mögé, a szocializmus építésé­ben sokkal tevékenyebben vegye­nek részt, nevelje az ifjúsági szö­vetség a fiatalokat népköztársasá­gunk vívmányainak megbecsülésére, értékelésére, hazánk, pártunk, fel­szabadítónk szeretőiére. Az ünnepi beszéd után egésznapos színes, gazdag műsor szórakoztatta a találkozó résztvevőit, még a dél­utáni zivatar sem vette el a fiata­lok kedvét. Délután kultúrbemutató volt, ahol a környező községék KISZ- és EPOSZ-azervezétéinek kultúrcsoportjai léptek fel és adtak csaknem háromórás műsört. A leg­jobban a hejőkerésztúri EPOSZ- szervezet színjátszó- és szavalócso- portja szerepeit. Igen gazdag sport* műsort is láthattak a sportrajongók* Délután barátságos labdarúgómér­kőzés, majd női kosárlabdamérkő­zés volt. Az ifjúsági találkozó érde­kességei közé tartozik a nagy sikert aratott kutyabemutató, amit az if­júsági találkozó szervezőbizottsága a szabadságharcos szövetséggel együtt rendezett meg. Egésznapos vidám szórakozás, vi­dámvásár, körhinta és más egyéb érdekesség szórakoztatta a fiatalo­kat, feledtette velük a hétköznapok gondjait. A találkozó este a kultúr* helyiségben mintabállal és tombola- sorsolással zárult. A találkozón rész tvett fiatalok elmondhatják: jól mulattunk, jól szórakoztunk a já­rási EPOSZ és KISZ áltál rendezett találkozón. A mezőcsáti járási KISZ és EPOSZ ifjúsági találkozó szervező- bizottsága kö2Íi a tombol asoriolás eredményeit. A nyereménytérgya- kat július 10-ig át lehet venni a járási KISZ, illetve EPOSZ helyisé­gében: A főnyereményt a 619 501 sorszám nyerte, egy kerékpárt. Ezenkívül a 019 9Ö7 szám egy levéltárcét, a 619 525 egy könyvét, 619 632 égy könyvet, 610 662 egy süteményes- készletet, 619 675, 019 718, 610 803-as számok egy-egy könyvet nyertek, 619 996 egy rrtökkakészletét, 013 044 egy töltőtollat, 613 062 és a 013 081 egy-egy könyvét, 613172 egy ön­gyújtót, 613194 egy virágvázát, 013 197 egy könyvét, 613 243 egy bo­roskészletet, 813 260 egy cukortartót, 813 281 egy csipkegarnitúrát, 613 340 egy női táskát, 613 274 egy vajtartót* KISZ Járási SEB, Az öreg megint pihen. Végre, harmadszorra odaért a rend végébe. Megfeni a kaszát, kevés füt markol fel a rendből, s végighúzza vele a szerszám csillogó élét. V) rendbe akar fogni, de gondolkodik elébb. Haza kellene menni, elég ez mára. Az égen magasra hágott a nap, szívja, tikkasztja száradó ereit. Menne is, meg nem is. No, még meggondolja! S leül egy kicsit a fűre. einyujtóstatja fáradt tagjait. Annál is inkább, mert melléje telepe­dek és megkérdem tőle. hogy: — No, hát hogy is volt régen? Mosolyog, s legyint: — Régen rosszabb volt. Ugyan fiatalabb voltam az igaz. A fiatalság jó volt, most is jó lenne, de akkor hajtottak, sürgettek. Most meg nem számit, mikör Ütök le. Látja, most ís Ülők... Aztán megint kérdezek valamit, de ezt nem hallja. A szám mozgását figyelt, s azt mondja: — Nem értem. Nagyot haltok. — Hány éves most István bácsi? ELŐRENÉZ, messze a hegyek mögé, mint­ha onnan akarná kiszámolni s kis gondolkodás után felel: — Hetvenhat. S tovább sorolja élete körülményeit. Végig­járta az első háborút. Wi6-ban Janosztó mellett srapnelt robbant a dekungban, s a légnyomás­tól majdnem megsükettíít, De ez nem volt elég. Utána 22 hónap fogság következett a franciák­nál.. Hát ilyen körülmények között tett rokkant az öreg, Most Füzéren lakik, négy gyereke van, a félesége is él. az 64 éves. Mondom. aztán, hógy a gyereket is biztosan segítenek neki. szerint a megyében mintegy 650 ka­ta&zirális holdon végeztek gépi ka­pálást a termelőszövetkezetek. Általában a szakfelügyelők véle­ménye szerint is szépen, fejlődnek (különösen az utóbbi esőzések után) a kapásnövények és megyénkben bő termést ígérnek. 13 mázsás átlagtermés A GÖNCI RÁKÓCZI Termelőszö­vetkezet tagsága felkészült az ara­tásra. 24 aratópár és 2 aratógép várja, hogy megkezdjék a nagy munkát. Bár az utóbbi időjárás következté­ben sok helyütt megdőlt a termény, nehéz dolguk lesz azaratógépeseknek. Itt majd az aratópárok segítenek. Összesen mintegy 250 katasztrális hold termést kell learatni, Bő ter­més ígérkezik, a tavalyi 11 mázsás átlagtermés helyett 13 mázsát vár a csoport. Kitűnő a takarmány termés is. A közös állatállomány takarmá­nyozására eddig 400 mázsa lucernát tároltak és 160 köbméter silót készí­tettek. Üj utak AZ ÚTFENNTARTÓ VÁLLALAT szerencsi kirendeltsége 3 millió fo­rintos költségvetéssel a monoki út­vonalon négy, Legyesbényén keresz­tül pedig 3 kilométer hosszú és hat méter szélességű »bituittiid« műútvo­nal építését kezdte meg. Az új utat körülbelül szeptember 30-ra adják át a forgalomnak. Egy mintagazda portréja OROSZ JÓZSEF LEGYESBE- NYEI mintagazda, 10 gyerekes csa­ládapa, volt uraségt cseléd a íelsza­X MÁJUSI HŰVÖS, csapadékos időjárás hosszú ideig hátráltatta a növényápolasi munkát, de komo­lyabb lemaradást nem okozott. Leg­jobban talán a növényvédő gépállo­más hormon os gyomirtási akcióját gátolta, mr a termelőszövetkeze­tekben csupán 750 katasztrális hol­don végezhették el ezt a munkát. Emiatt természetesen több termelő­szövetkezet visszamondta a szerző­dést, mert a hormonos gyomirtás a vetések erős fejlettsége miatt nem lett volttá alkalmatos. Mindezek el­lenére örvendetes, hogy míg 1950- ban mindössze egy mázsa gyomirtó- szert rendeltek a földmű vesszővel- kezetek, ebben az évben már 38 má­zsát igényeltek, s mintegy 80 község­ben végeztek vegyszeres gyomirtást ez egyénileg dolgozó parasztok. Az eredmények mindenütt azt igazolják, hogy a vegyszeres gyomirtással tisz­tított vetés bő termést ígér. Június első felében már kedve­zőbb volt az Időjárás, ezt a termelő­szövetkezetek, egyénileg gazdálkodó parasztok eredményesen kihasznál­ták. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának értékelése szerint a ka­pásnövények ápolása általában kielé­gítő. Megyénk községeiben alig ta­lálható gyomos, kopár terület. Kifo­gás alá esik viszont az, hogy úgy a tsz-ekben, mint az egyénileg gazdál­kodó parasztoknál, még nem vált ál­talánossá a kukorica, a borsó és a napraforgó kikelés utáni fogasolása. Másik hiba. hogy a termelőszövet­kezetek a nagy munkákhoz nem ve­szik igénybe a gépállomás növény­ápoló és takarmánybetakorító gép­jeit, s így bizonyos lemaradás ta­pasztalható. Az eddigi számadatok Nagyszabású munkás-paraszt találkozó Miskolcon július 7-én, a nemzetközi szövetkezeti napon A Borsod megyei termelöszövetke­rvétek, a Mészöv és a Kii&zöv július r-éft, a nemzetközi szövetkezeti na­jön nagyszabású munkás-paraazt-ta- álkozót rendez Miskolcon. A szö­vetkezeti mozgalom mintegy 8000 agja mellett meghívják a Néokerr- D©n tartandó ünnepségre a diósgyőri L/éiUn Kohászati Müvek, az Özdi Kohászati Üzemek, valamint a ka­zincbarcikai gyárak dolgozóit is. A miskolciakkal együtt csaknem 20 000 dolgozó részvételére számítanak. A szövetkezeti nap során a megy« két Tisza-menti halászati szövetke­zete eredeti, szabad tűzön főtt tiszai halászlével, a szőlészeti szakcsopor» tok és tsz-ek pedig valódi hegyaljai borokkal várják a vendégeket. A termelőszövetkezetek, a földműves* szövetkezetek és a kisipart szövetke­zetek készítményeikből kiállítást ís rendeznek.

Next

/
Thumbnails
Contents