Észak-Magyarország, 1957. május (13. évfolyam, 100-125. szám)

1957-05-08 / 105. szám

4

ÉSZAKMAGYARORSZÁG

Szerda, 1957. május 8.

Hogyan védekezzünk a peronoszpóra ellen

A hazai szőlőfajták legveszedelmesebb ellensége a peronoszpóra (Plasmopara viticola). A levélzet, a virágfürtök, fiatal szőlőfürtök és hajtások részleges, vagy teljes elpusztításával okoz kárt. Számára kedvező időjárás esetén (párás, esős meleg idő) valósággal letarolja a szőlőt, felmérhetetlen kárt okozva a termelőknek. Ezek szerint tehát érdemes vele bővebben foglalkozni, hogy miképpen lehet ez ellen a veszedelmes ellenség ellen a legeredményesebben harcolni.

MI IS TULAJDONKÉPPEN az a peronoszpóra? Parányi gomba, mely a szőlő levelének szöveteiben élős- ködik.

A fertőzés akkor történik, amikor a szél, vagy eső révén a téli spóra a levél fonákéra kerül s a rajzó spóra kicsirázi'k. Ettől az időponttól kezdve a napi középhőmérséklettől függően 4—'18 nap múlva olajfolt alakjában jelentkezik a levélen a gomba pusztítása. Ezt az időt: a fertőzéstől az olajfoltok megjelenéséig nevezzük lappangási Időnek.

Az olajfolt fehéren »kivirágzik«. A kivirágzott felület olyan, mintha porcukorral lenne behintve. Az olajfoltok kivirágzása 20—22 Celsius fok hőmérséklet mellett 10—12 óra alatt bekövetkezik. Száraz időjárási viszonyok mellett a gombafonalak gyengén fejlődne^, vagy elpusztulnak, s a fertőzés megáll.

Ebből következik tehát, hogy a peronoszpóra éltető eleme a víz, az eső, a pára, a harmat, ami meg-, szabja az évi permetezések számát. Esős nyarakon többször kell permetezni, mint száraz nyarakon. Különösen a tavaszi gyors növekedés idejében és a gyorsan növő hajtású fajtáknál kell védenünk a tőke levélze- tét és a virágfürtöket a fertőzéstől. Általában két virágzás előtt és két virágzás utáni permetezéssel megóvhatjuk a szőlőt, azonban'esős nyarakon ennél jóval több * permetezés szükséges.

NEM MINDEGY az viszont, hogy mikor permetezünk. Sajnos, a tárgyi ismeretek hiányában számos termelő nem időben végzi a permetezést. Ez pedig kétszeres veszteséget jelent: először teljesen fölöslegesen pazaroljuk a drága védekező szert eléggé fáradságos munka mellett, másodszor pedig éppen akkor nem védekezünk, mikor a legnagyobb , szükség volna rá, így a peronoszpóra nyugodtan fejlődhet s végezheti pusztító munkáját.

Tervszerűen és eredményesen védekezni csak akkor tudunk, ha megfigyeljük a fertőzéstől az olaj föl tok megjelenéséig eltelt időt, a lappangási időt, amit a hőmérsékleti és csapadékviszonyok ismerete alapján előre megállapíthatunk. Az így nyert adatok lehetővé teszik a permetezés időpontjának a kitűzését. Arra íöl- tétlen ügyeljünk, hogy a védekezést mindig az olajfoltok megjelenése előtt egy-két nappal fejezzük be.

EBBEN A MUNKÁBAN nagy segítséget jelentenek a peronoszpóra jelző állomások, amelyek a megfelelő műszerek (esőmérő, maximum- minimum hőmérő) segítségével napokkal előre jelzik a lappangási

időt, illetve a védekezési időpontját és befejezését. Ehhez azonban föl- tétlen szükséges, hogy a jelzőállomások műszereinek felelős kezelője lelkiismeretes munkát végezzen, s napról-napra pontosan jegyezze fel a mérőműszerek által mutatott értékeket az erre a célra szerkesztett peronoszpóra naptárba.

A gyakorlat számára is értékes munka viszont csak akkor válhat belőle, ha valamilyen módon tudatjuk a gazdákkal a védekezés határidejét. Nagy szolgálatot tehetne ezen a téren a Magyar Rádió miskolci stúdiója, ha bekapcsolódna a jelzőszolgálatba. Ezen kívül hasznos volna, ha a fontosabb bortermelő községek forgalmas útkereszteződéseinél peronoszpóra-jelző táblákat állítanának fel, amelyekre a mindenkori állomás kezelője írná föl a szükséges adatokat.

AZ EREDMÉNYES VÉDEKEZÉS

elengedhetetlen föltétele az előírásoknak megfelelően, helyesen végzett permetezés. Sajnos, a gyákorla- ti tapasztalat azt mutatja, hogy egyes termelők nem elégszenek meg az 1 százalékos rézgálic (bordódé) permedével, hanem 3 százalékig is fölmennek, holott ez, amit a gyakorlatban már többször be is bizonyítottak, teljesen fölösleges s csak anyagpazarláshoz vezet. Sőt az első permetezést csak 0,5—0,75 százalékos permetlével kell végezni. Nagyon vigyázzunk arra, amit szintén elég sokan nem tartanak be, hogy a mész- tej'hez adjuk folytonos keverés közben a rézgálic oldatot, nem pedig fordítva!

A bordói lé csak akkor jó, ha gyengén lúgos kémhatású, vagyis a fehér kémlelő papírt (fenolftalein- papírt) megpirosítja. Ha színváltozás nem mutatkoznék, akkor még annyi mésztejet adunk a permedéhez, hogy a színváltozás bekövetkezzék. A helyesen elkészített permetlé nem perzsel. Ilyen kémlelő papírt minden szövetkezeti boltban ingyen kaphatunk.

A permetező anyagot ködszerűen kell kiszórni, hogy egyenletes, apró cseppek alakjában burkolja a növényi rész felületét. Ne permetezzünk csurgásig! Ezt úgy érhetjük el, ha a permetezőgép szórófejét távolabb tartjuk a tőkétől.

A SZŐLŐT csak derült, esőnélküli időben permetezhetjük. Esős

időjárás esetén az eső a védekező anyagot lemossa, mielőtt hatását kifejtené, ezért ilyenkor rézmészporo- zással védekezünk. A vizes felületre juttatott rézmészpor jól megtapad. Ugyancsak a rézmészport használjuk a fürtperonoszpóra ellen is, mert jól tapad.

Ne idegenkedjünk a porozástól, hanem bátran nyúljunk a használatához. Esős időjáráskor csak ezzel tudunk eredményesen védekezni, s ugyanolyan hatása van, mint a permedének, sőt még munkamegtakarítást is végzünk, mert ebben az esetben nem kell felvinnünk a hegyre a permetlé készítéséhez szükséges nagymennyiségű vizet. Arra mindig ügyeljünk, hogy porozáskor harmatos, (hajnali órákban) vizes (eső után) legyen a növény felülete.

A PERONOSZPÓRA ELLENI védekezés egyik legfontosabb sáere a rézgálic. Ezt azonban nehéz valutáért külföldről hozzuk be. Helyettesítésével sokan foglalkoztak már, s sokféle szert állítottak élő. Ezek közül legjobban bevált a Spritz-Cupral (olv.: Spric Kuprál) szintén réztartalmú védekezőszer, mely tökéletesen helyettesíti a rézgálicot. Nagyon ajánlatos volna tehát, ha a szőlős- gazdák ezt is használnák permetezésre. Próbálják ki először kisebb területen, s mikor már meggyőződtek annak hatékonyságáról, használják teljes biztonsággal egész szőlőterületükön.

Spritz-Cupralból a következőképpen készítünk permetlevet: az előírt mennyiségű szert kevés vízzel csomómentesen elkeverjük és erős keverés 'közben vízzel 100 literre egészítjük ki. Az első permetezést 1 százalékot^ a többit 1,5 százalékos permetlével végezzük. Használatának igen nagy előnye, hogy könnyen és egyszerű módon készíthetünk belőle permetlevet, mert gyorsan oldódik, sőt közömbösíteni sem kell, azaz a permedéhez meszet nem kell adni.

VEGYÉK FONTOLÓRA a szőlősgazdák az itt felsoroltakat s ezek szellemében végezzék a védekezést. Nem kell hozzá nagy befektetés, sőt kockázattal sem jár, csak egy kis akarat kell s eredményesen és gazdaságosan fognak tudni védekezni a szőlő első számú ellensége ellen, a peronoszpóra ellen.

KŐSZEGI LÁSZLÓ szőlészeti felügyelő

Tatarozzák a miskolci Herman Ottó múzeumot

A XV. században épült Miskolc egyik legrégibb épenmaradt épülete, a nagy természettudósról elnevezett Herman Ottó múzeum. A csaknem félévezredes épület vastag bolthajtásos falaival Borsod megye őskori leleteinek, néprajzi kincseinek őrzőháza;

A múzeum épületét most 150.000 forintos költséggel tatarozzák. A tatarozás során külsőleg is korhűen helyreállítják a nagymultú épületet. A tatarozást • használják fel egyúttal arra is, hogy a június 29-én

felállítandó Herman Ottó szobor részére a múzeum előtti parkosítást elvégezzék.

— Május 13-án, hétfőn délután 6

és fél 9 órai kezdettel a Béke filmszínházban Budapest Varieté vendégjátéka lesz. Az előadás címe: Automatic óh, főszerepben a két Latabár- ral. Fellépnek Géczy Dorottya, Hajdú Julia zeneszerző, Kornai Marian, Rodolfó bűvész, Szenes László és Szegedi Gyula jazz-énekes, Vay Jlus a három Schneller és a három Váradi. Jegyek kaphatók a Béke filmszínház pénztáránál mindennap délelőtt 11 tői este 8 óráig.

A HERNÁD VÁNDORA

VuipókokSör--*?

raiból szőnek hálót a víz fölé. Játékosan üldözik egymást. Fürgén korcsolyáznak a sima vízhártyán, mint a jégtáncosok hosszúlábú tündére. Szellő lebben. Jöttére megrepedezik, apró cserepekre törik a vízhártya — a pókokat elnyeli a mélység.

Megcsobban a víz. Ficánkoló halak bemutatója következik. Farkuk gyors csapásával magasra szöknek, néhány szaltó után visz- szacsúszna'k a vízbe. Ezüstösen csillognak, mint kék égtengerből előbukkanó, parányi repülők. Aztán elcsendesedik minden, Leszáll az alkony. A táj megtelik füvek illatos szagával. A fáik mozdulatlanul nézik elfutó képmásukat a sodrásban.

Az erdőszélen feltűnik a vándor. Lassan ballag a parton. Hetvenöt év terhét, a csempej (merítőháló) rúdját és káváit cipeli a vállán. Oldalán térdig-érő zsáknagyságú vászontarisznya. Benne ritkaszemű háló lapul, és egy kis harapnivaló duzzadozik. Görnyedt alakja felmagasodik. Tükörképe lenn a part alatt el-elmaradozva * lopva követi. Majd megbátorodik, elébe szökik, mint a kutya. Túl a kanyaron, ahol megcsendesedik a víz folyása, — megáll. Most olyan, mint egy csonka fűz, s vállán a káva két lelógó száraz ága.

A part alatt9 . k?el a víz

r > szmehez, veszszősövényből font, szénával bélelt halászhely rejtőzik a szederindák között. A vándor összerakja hálóját, rúdja végét lába alá helyezi. A leereszkedő hálószemek nyomán gyöngyözik a víz. Halkan remegnek a kávák. Gábor bácsi vár. óráknak tűnő perceket. Aztán felhúzza a hálót. Először a négy sarka bukkan elő. Az öble — a zsákmány tsejtető mély öble még lenn van. Rezeg, rángatózik. Kilós harcsa fetreng, vagdalkózik az erős fonálszemek között. Pár pillanat,,s gyakorlott újjak nyúlnak a kopol- tyúja alá, bedugják a tarisznyába.

Halk zizegéssel süllyed-merül a háló. Néhány, kisebb hal akad fenn a szemek között, Gábor bácsi visz- szadobja őket —, nőjjenek nagyobbra. Csak nagy halat rak a tarisznyájába.

Mire teljesen beáll az est, már a következő halászhelyről néz farkasszemet a mély vízben surranó halakkal. Neki is megvolt az „élete nagy hala“. 10—12 évvel ezelőtt lesett egy harcsára. Hosszú éjszakákon át kísérte a mozgását, míg elcsípte. 28 kilós harcsa volt, a libák és apró halak réme — öreg halász büszkesége.

Az öreg halászé, aki gyerekkorától halászik és úgy ismeri a Her- nád rejtelmeit, mint egykori szerelme testének titkos hajlatait. Évtizedek múlásával megváltozott a folyó is. Itt bedőlt egy fa, a paffot elnyelték a falánk tavaszi hullámok, ott új liget született a kavicsból, homokból sulykolt szigeten. Kíváncsibbak lettek a falusi házak. Régen csak kertjeiket nyújtogatták a víz felé, most ők is közelebb merészkedtek, kiültek a partra.

Megöregedett \v^t

talságból csak emlékek maradtak. Némelyik olyan elevenen él, hogy elég egy nyugodt pillantás a sötétlő' vízbe, s már újra ott lebeg előtte...

;.; Fülledt, világos nyári éjszaka volt, vagy GO évvel ezelőtt. Jól- lakottan ciripeltek a tücskök. Víz fölé hajló fűzfa ágain ültem, horgásztam, amikor megjelent. Óvatosan, vágyakozva, mint a szom- jos őzike. Félénken körülnézett, ledobta könnyű ruháit és belépett a vízbe. Szembefordult a víz sodrával, szinte nekifeszítette testét..« Hirtelen magára zúdított egy marék vífcet. Sikoltása végigszánkózott a hullámokon, mint nyakán és ébenszínű testén a vízgyöngyök.

Aznap este nem halásztam. Tág- ranyílt szemmel néztem a lány minden mozdulatát. 15 éves cigánylány volt, hosszú, kékesfekete hajjal, ólajsötét szemekkel. Azt sem vettem észre, hogy a horgászbot kicsúszott a kezemből.s

Ma már elnehezül a csempej rúdja. Elfáradt az öreg halász. Hálója egyre tovább marad a víz fenekén. Megpihennek benne a halak, aztán tovább úsznak. Most, most kellene felhúzni, súgja a fél- évszázados tapasztalatból tudatom sá sűrűsödött ösztön. Az izmok azonban merevek. Nehezen engedelmeskednek. A lábai még jók; Ezért vándorol halászhelyről halászhelyre. Egész éjszaka.

Ha pirkad, »“j1?1 eli?nti “

* 9 ebredes színe, illata — vállraveszi a hálóját, elindul hazafelé. Tarisznyájában még mindig lapulnak halak, igaz, már nem 4—5 kiló, mint régen, de Ci- dor bácsi ezt nem érzi. Számára a hal elvesztette a súlyát, ö ugyanis sajátjának érzi őket, akár a vízben vannak, vagy a tarisznyában. Ö már csak a halakért él. Kíséri útjukat a Hemád csörgőin, örvényein keresztül. 'Elégedett, ha meglátja felcsillanó testük hosszúságát.

— Nőjjetek nagyra, halacskáim!

Talán a halak is ismerik a Hernád vándorát. Ha megjelenik a parton és megáll, mint a csonkafűz, s vállán a káva, két lelógó száraz ága; a vízből kiugrálva köszöntik:

— Szerencsés halászatot! öreg Vándor,

ALEXA FERENC

Ulfä* csak U lem bácsi!

A napokban beszaladtam egy pohár sörre az egyik miskolci étterembe. Egyetlen vendég voltam. Rajtam kívül csak a hófehér terítés asztalok

Bizony belefárad az ember, mire a vasútállomástól a „csonka” torony mellett elhaladva Olaszliszka túlsó végére ér. De megéri a fáradságot, mert a község szélén olyan lenyűgözően szép kép fogad bennünket, amelynél gyönyörűbbet festő ecsetje sem varázsolhat elénk.

Jobbról Hegy alja nagymultu vidékének kék párában fénylő sátorhegyei. Balról almazöld vizével lustán kanyarog a Bodrog. Többszáz holdas árterületén frissen zsendül a rét, s zölden habosodó selymes füvén ezrével legelnek a libák. Hófehér anyaludak, félelmetesen sziszegő gúnárok és aranypihés, pityegő kislibák nagy csapatokban. Az országúiról úgy tűnik, mintha mozgó vattacsomókkal lenne telerakva a roppant kiterjedésű rét tündöklő pázsitja.

Hazánk egyetlen libatelepe működik itt Olaszliszka határában. Hogy miért esett annakidején az élelmiszeripari minisztérium választása a libafarm létesítésekor éppen Olaszlisz- kára, arról Balogh János, a telep vezetője tájékoztat bennünket:

— A nagyszerű legelő és a Bodrog friss, tiszta vize kiválóan alkalmassá teszi vidékünket a nagyüzemi libatenyésztésre. Telepünk mindössze 5 éves. de állandóan bővül. Méreteiben máris olyan hatalmas, hogy ehhez hasonló, elsődlegesen libatenyésztéssel foglalkozó üzem nemcsak hazánkban, hanem egész Európában sem található.

— Régi épületeink szükeknek bizonyultak, gépeink kicsinyek voltak a nagyarányú keltetésre. Ezért tavaly egy 50 méter hosszú, korszerűen berendezett új épületet kaptunk és bben teljesen automatizálva, nagyüzemi módszerekkel végezzük a keltetést. Összesen 62 gépünk van. Ezekkel természetesen tyuk- és kacsatojásokat is tudunk keltetni. Közülük 6 darab legújabb típusú, úgynevezett Gerqely-féle tízezres, vagyis rpindegyikbe 10—10 ezer tyúktojást lehet berakni egyszerre. A többiek kisebbek. 500—2500-as kapacitásúak. De kaptunk a baráti Csehszlovákiától 2 darab, egyenként 4500-as gépet is. Uj

C7L lióldŰLt Litxák bitó cíalmában

gépeink értéke meghaladja az egymillió forintot, az összes gépünkbe egyszerre berakható tojások száma pedig a százezret.

— Ennek a mérhetetlen mennyiségű tojásnak. az összegyűjtésére ki kellett bővítenünk mintaközség-hálózatunkat is. Ezért rendszereden végzünk vértisztasági vizsgálatokat és ennek alapján már a távolabbi bodrogközi községek: Riese, Cigánd, Tiszakarád, Zemplénagárd, Bodroghalom, Karcsú, Pácin dolgozó parasztjai is szállítanak nekünk tyuk- és kacsatojásokat. Libából 3100-as létszámú törzsállományunk van és csakis a saját tenyészetű tojásokat keltetjük.

Különös érzés tölt el, míg Migléczi János helyettes vezető kalauzolásával végigjárjuk a telepet. Vérpiros döngölésü padlózata van az új keltetőnek, ahol szanatóriumba illő rend és tisztaság fogad. Finom moraj, halk neszezés jelzi, hogy a „gépanyák” rekeszeiben százezer liba-, kacsa- és tyúktojás várja az élétté érés titokzatos pillanatát. Ebben az esztendőben 650 ezer csirke, 80 ezer kacsa és 30 ezer liba a keltetést tervük, s ezt kétharmad részben már teljesítették is.

Az elmúlt évek gyakorlata az volt, hogy a napos csibéket, kiskacsákat mind eladták a termelőszövetkezeteknek és dolgozó parasztoknak. A kislibák nagy részét felnevelték és a törzsállományuk kiegészítése után fennmaradó sok-sok ezer kislibát részint szintén eladták, más részét pedig meghízlalták, exportra szállították. A liba- hizlalást ezidén is folytatják, sok libamájat akarnak exportálni Svájcnak, Angliának, Amerikának. Ezenkívül próbakévven 7000 darab rán- tanivaló csirkét és 6000 pecsenyekacsát is nevelnek expressz hizlalással, ami azt jelenti, hogy 9 heti tartás után a csirkéknek a 70 de- kás. a kacsáknak pedig a 2.10 kilogrammos súlyt el kell érniük.

Lassan álkonyodik. ^ libapásztor lányok: Fekete Jolán, Kocsordi Julia, Szakács Mária,

Szathmári Sára és társaik most hajtják haza a délutáni legeltetésről a libákat. Csinosak, ked______________ vesek ezek a modern li' ” bapásztorok. Frissen vasalt munkaköpeny van rajtuk, fehérhabos kendő a fejükön. Libáik egyesével, hamisítatlan „liba- sorban”» vonulnak szállásaikra. Egy kicsit még gágognak, tollászkodnak a drótkerítéses udvaron, azután elcsendesedve aludni térnek nádfedeles, zöldablakos óljaikba.

Külön épületben laknak az anyaludak, gúnárok és külön nevelőóljuk van a kislibáknak. Minthogy a kislibákat gépanyák költötték, mindegyik nevelőólba csövekből szerkesztett „műanyák” vannak beépítve. Ezeket gyenge villanyárammal melegítik fel, így biztosítják mesterségesen az apróságok számára nélkülözhetetlen anyai test melegét. S a pihés, aranysárga jószágok betipegve a gondozóba, kisideig kedvesen elpityegnek még egymással, azután elálmosodva, teljes bizalommal bújnak éjszakai nyugovóra a pótmama langyos csőszárnyai alá.

Mint megtudtuk, nemcsak a legeltetés tartozik a lányok munkaköréhez, hanem állataik mindennemű gondozása is. Fő törekvésük: minél kevesebb legyen az elhullás és nagyobb a libák tojáshozama. Elsősorban az ő jó munkájukon múlik, hogy a keltető teljesíthesse kitűzött tervét, s nekik köszönhető, hogy a telep anyaludjai ezidén négy héttel előbb kezdtek tojni, mint a falubeli gazdasszonyoké és a gépanyák öt héttel előzték meq keltetés tekintetében a környék ösz- szes ludjait.

Eddig is tudtuk, hogy Olaszliszka nagy elismerést vívott ki magának a „libaszakmában” S most, amikor a leszálló langyos alkonyaiban magunk mögött hagyjuk megyénknek ezt a modern viziszárnyas televét, bizonyosak *vagyunk abban, hogy a keltető és a gondozó baboskendős le Anyai és asszonyai szaktudásukkal, ttvoraalmas munkájukkal ezután is mindent elkövetnek hogy vállalatuk továbbra is Európa legnagyobb és leghíresebb libafarmja legyen.

tlegpi József

és a terem másik végében egy fehérhajó pincér. Az öreg — karján kockás asztalkendőjével — a sarokban álldogált. Fáradt volt. A csendes, vendégnélküli délelőtt ha nem is akasztott túl nagy terhet meghajlott vállaira, malomkövek súlyával függött azokon a munkában töltött évek iosszú sora.

Nevezzük Jenő bácsinak az öreg pincért, aki naponta 8—10 órát rohan megrakott tálcákkal, ebédekkel, vacsorákkal, málnákkal, féldecikkel és szóda-borokkal. Rohan... rohan és ha akad néhány percnyi szünet, akkor behúzódik egy sarokba és áll; Áll..; áll és sóvárogva nézi az üres székek sorát. Áll, mert így írja elő egy régi, elavult törvény: a pincér etikett. Ez a törvény abban az időben született, melyben a társadalmi s osztálykülönbség átléphetetlen akadályokat, korlátokat vont ember és ember közé. Abban az időben, melyben a rang és pénz hatalma gúnyt űzhetett a szegényből. Abban az időben, melyben még rá lehetett bírni a »bandát-« arra, hogy ülve, asztal alatt, vagy hanyattfekve muzsikáljon. Abban az időben, mely az urak és szolgák élesen elhatárolt ideje volt. Ez a törvény írta elő, hogy a pincér szolgálata alatt egyetlen pillanatra sem ülhet le.

De hol van már ez az idő és hol vannak azok az emberek, akik elkívánják Jenő bácsitól — a fáradt öreg pincértől —, hogy állva töltse szolgálati idejét. Ma már nincsenek ilyen vendégek. Mi, a ma vendégei arra kérjük Jenő bácsit: üljön lé. Üljön csak le nyugodtan, ha nincs dolga. A vendéglátóipar vezetőit pedig arra kérjük, hogy vizsgálják meg és módosítsák ezt az elavult szabályt s hozzanak helyette újat. Jobbat emberségesebbet. Nézzenek körül ’í életünkben és vegyék ésere, njiinde- nütt irtsák a gazt, igyekezzenek hogy a rossz helyéit jót, a jó helyett pedig jobbat állítsanak.

VékcriQ Sándof,