Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-30 / 99. szám

Kedd, 1957. április 30. északmagyarorszag 5 Az utóbbi időben egyre többet gondolok egy öreg ózdi munkásra, ükivei október 23-án ismerkedtem meg. A nevére már nem emlék­szem s azt sem tudom, a kohászat­nak melyik üzemében dolgozik, csak a kezére emlékszem. Erre a kérges, olajos munkáskézre, amely- lyel ott az ózdi kultúrház nagyter­mében ceruzát fogott. Igaz, kicsit ügyetlenül állt neki, bütykös ujjal közölt — rőtadásul olajosak voltak — meg-megcsúszott. A térdén tar­tott papírlapra írt valamit szembe­tűnő gondossággal. Az emlékezetes 23-án Ózd olyan volt, mint a megbolydult méhkas. Budapestről kósza hírek érkeztek s néhány vérgőzös röplap. A ko­hászat igazgatója a reggeli órák­ban érkezett Budapestről és fárad­tan, karikás szemmel állt a több mint 150 ember tekintetének kérdő kereszttüzében. A nagyterembe hívták össze a gyár legjobbjait, a kommunistákat, hogy tájékoz­tassa őket a budapesti események­ről; nyugalomra, fegyelemre intse a munkásokat. Ekkor lettem figyelmes az öreg munkásra. Az igazgató beszédére felállt és így szólt egy kicsit aka­dozva: — Amint hallják az elv társak, az ország bajban van. Budapesten a csőcselék rombol, gyilkol, pusz­tít. Én javaslom, küldjük el a kö­vetkező szövegű táviratot a párt központi vezetőségének. «Az ózdi gyár munkásai, becsü­letes kommunistái szívükben meg­rendülve vették tudomásul a bu­dapesti eseményeket. Mi elítéljük ezt és hazánk megvédéséhez fel­ajánljuk munkában edzett két ke­zünket.« Az öreg elhallgatott s a terem­ben ülők felé fordult: — Beleegyeznek? Elküldjük, elv­társak? — Nem. .. nem egyezünk bele, elég volt ebből a, szokvány távirai- ból — hangzott a kiabálás össze­vissza. Az öreg ott állt. zavartan, levette drótkeretes szemüvegét, mintha nem hinne a szemének, mintha lidérc vagy komisz délibáb lenne a sok kiabáló ember, akik megbokrosodtak s nem tudják, mit tegyenek. Nem szólt semmit. Lassan össze­hajtogatta a papírt, munkászub­bonya zsebébe tette s visszaült a helyére. Azóta sokszor jártam Özdon. Sem a gyárban, sem a városban nem találkoztam vele. Pedig sze­rettem volna megszorongatni a ke­zét. Azt a kezet, amely a legna­gyobb zűrzavarban is tudta, hogy neki és mindenkinek a proletárha­talomért kell fegyvert fogni. Neki nem kellett felsőbb instrukció, nem várt szempontokra, szíve, jó­zan proletáresze tudta, hogy baj­ban van az ország. Igaz, a táviratot nem küldte el, de én tudom, hogy az nem szok­ványtávirat volt. Szívből fakadt an­nak minden sora s azt is tudom, hogy az öreg munkás mindvégig hű maradt az abban írtakhoz, hű maradt a munkásokhoz — saját­magához. S ma, amikor a munkások száz­ezreit köszönti a lengő zászlók er­deje és a virágok ezernyi csokra, hadd köszöntsem én is e néhány sorral az öreg ózdi harcost, aki ne­kem is és még nagyon sok ember­nek utat mutatott akkor — októ­ber 23-án. K. R. Jólsikerülí a KISZ íáncversenye A május sisejei nagygyűlések megyei elöaöomatt névsora Szombaton már a kora délutáni órákban lázas izgalom uralkodott, a KISZ megyei szervezetében. Az esti táncverseny előkészületei folytak. A táncversehy este hat órakor kezdő­dött. Több, mint kétszáz pár jelent meg a táncesten. A zsűri először általában figyelte a tánc menetét, majd 8 órakor sor ke­rült az egyéni bemutatókra. Kiváló szakemberek foglaltak helyet a bí­rálóasztalnál. így többek között Téry Tibor és felesége, a miskolci Nemzeti Színház táncművészei, valamint több neves táncoktató. A benevezett pá­roknak 7 táncból kellett vizsgázniok. A bírálóbizottság elsősorban az ízlé­ses táncot pontozta. Az azonnal meghozott nyilvános döntések eredményei alapján a tánc­verseny első helyezettje: Béres Tiva­dar—Nagy Piroska táncospár. Ponf- szám: 355. Holtversenyben második lett egyaránt 338 ponttal: Horváth János—Birinyi Katalin és a Szép László—-Fekete Zita pár. A Szép— Fekete-pár táncolta legszebben a bé­csi keringőt. Harmadik helyen Virág András— Kertész Mária végzett 265 ponttal. A negyedik helyet pedig Szabolcs Lász­ló és felesége szerezte meg. A fenti öt pár tovább jutott a ver­senyen és résztvehetnek a Vasgyár­ban, egy későbbi időpontban meg­rendezendő továbbjutási versenyen. A táncverseny győztesét a VIT-re küldi ki a KISZ A továbbjutási ver­seny időpontjáról az érdekelteket a KISZ megyei szervezete értesíteni fogja. Megállapíthatjuk, hogy a KISZ ez- irányú kezdeményezése nagy lépéssel előrevitte fiatalságunk nevelésének Ügyét. Ha a KISZ vezetősége tovább­ra is ezen az úton halad, — amiben nem kételkedünk —, akkor komoly támasza lesz fiatalságunknak. A táncversenyen is találkoztunk jampizással. A közönség fejlett ízlé­sére jellemző, hogy az ilyen táncot kifütyülte, vagy kinevette, A néző szíve csak akkor szorult el, amikor látta, hogy nemzeti táncunkat, a csárdást, nagyon sokan nem tudták táncolni. Tudjuk, hogy ifjúságunk sokat ta­nulhat, mert akar. Akaratuk meglát­szott a táncverseny után is, amikor a zsűriben helyet foglaló tánctanáro­kat megrohanta a fiatalság: Szeret­nénk szépen táncolni. Tanítsanak meg csárdásozni. Országhegyi Ernő Sze-c&MŰ Szerencs Legszebb utcája a Rákó­czi út. Helyi szokás szerint fő ut­cának is nevezik. Itt vannak a köz­épületek, a legszebb üzletek és hellyel-közzel parkosították is ezt az utcát. Csak az a baj, hogy igen foghíjjas már az élösövény, pedig ezt nem sok fáradsággal ki lehetne egészíteni és akkor még szebb len­ne az utca. * A Rákóczi út egyik általános is­kolájának homlokzatán olt dísze­leg a Kossuth-címer. Nem a címer ellen van kifogásunk, csak azért már mégis furcsa egy kicsit: „Ál­lami Általános Iskola” hirdetőtáb­láját takarták el a címerrel. Re­méljük, nem szégyellik a szerencsi­ek, — és a pedagógusok —, hogy államosított iskolába járnak gyer­mekeik. Aszaló: Kerekes József. Kázsmórk: Bányai Béla. Szászfa: Hamar Emil. Krasznokvajcla: Visoczki István. Gönc: Ducsai Jolán. Vílmány: Vaik András. Tárcái: Bodnár Ferenc. Erdőbóuye: Tóth István. Olaszliszka: Szemes István. Bodrogolaszi: Pál Lajos. Bodroghalom: Kovács Kálmán. Sárospatak: Kilián Béla. IVIezöcsát: Iván István. Rudabánya: Simon Sándor. Sajókaza: Bcnyák Béla. Dédes: Szabó Lajos. Királd: Kovács Sándor. Mezőkeresztes: Fekete László. Szentisiván: Busznyák András. Bocs: Bátor! László. Hcrbolya: Cscrnyisov Károly. Ónod: Jászka András. A nagygyűlések mindenütt délelőtt 10 órakor kezdődnek. MSZMP megyei intézőbizottság ágit. prop. osztálya. Azt megértjük, hogy a járási ta­nácstól eltávolították azokat a sze­mélyeket, akik az ellenforradalmi időszak alatt nagyon aktívak vol­tak. Azt viszont furcsáljuk, hogy ezek a személyek a tanács egyes vezetőinek javaslatával az autója­vító üzemben helyezkedtek el, ma­gasabb fizetéssel. Nem furcsa egy kicsit? * A hasábfával megrakott társze- kerct méltóságteljesen húzta két muraközi ló. Mennyivel könnyeb­ben gurult volna a szekér, ha a csapágyak nem nyikorogtak volna, ugyanis a járdán menő gyalogos­nak is megütötte, a fülét a golyós­csapágyak „sírása”. To,lán nincsen tavotta-zsír, amivel megkenjék a kereket? EGY VÉN LAKÓHÁZ MISKOLC. FELSZABADÍTÓK ÚTJA 4. Öreg, roskadozó lakó­ház. Az utcára tágas szárazbej árásos kapu nyílik, anyaga rothadt, korhadozó. A zárt ud­varra számos ajtó és ablak tárul, kutatva az éltető napsugár után. — A lakások? Több­ségükben nedves, va­kolatlan, szűk konyhák és szobácakák. Tizen­négy csalód él ebben a már szinte lakásnak sem nevezhető százesz­tendős épületben. Él, mert élni kell. A lakáskérdés megoldása nem megy máról hol­napra. — Ezen az épületen még lehet segíteni. — határozták el az elmúlt évben a Miskolci In­gatlankezelő Vállalat­nál. Sürgősen hozzá kell kezdeni a tataro­záshoz. Nem sokkal később, — az ellenforradalmi események ideje alatt — a tervező irodából két szakértő kereste fel a lakókat és gondos tanulmányozás után el­készítették az öreg la­kóház újjáalakítás! ter­vét. így kezdte el ápri­lis elsején, a Miskolci L akás'karfoant art ó V ál - lalat a vén épület tata­rozását. Ml TÖRTtMK EGY csitUn laxAsübam ? Találomra beléptünk az egyik lakásba, ahol Weisz Imre lakó foga­dott,. Az udvarra nyíló konyha most a szobát is helyettesíti. A szoba üres. A friss vakolat szárad és utána várja a festőket. Ebben a szobában a vakolat 60 százalékát helyettesí­teni kellett. A régi ho­mokkőből épült fal évek óta ledobta ma­gáról a vastag vakola­tot. Most új köntösbe öltözött. A széles deszkapadló fele szintén korhadt volt. — Még az ágy lába is belesüllyedt, — mondja a házigazda. De most már szép. Ügye­sen kijavították az ácsok. Rosszul zár az ablak ip. Helyébe sokkal job­bat, dupla üvegüt tesznek. A villamosve- zeték eddig a falon kí­vül volt, most csőbe húzták és a falba épí­tették. Üj konnektoro­kat is kapott a lakás. A konyha is teljesen újjászületett. Itt is azo­nos munkákat kellett elvégezni mint a szobá­ban. A régi mozaik- lapokat, melyek jobban mondva csak töredékek voltak, felszedték és az egész aljazatot sí ma és fényes piros betonnal öntötték be. Ezzel szin­te újjávarázsolták az addigi gidres-gödrös konyhát. — Mi mindennek örülünk, — mondja a házigazda —, de talán legjobban az új víz­csapnak. Többé nem kell az udvarra, vagy a másik épületbe járni vízért. TIZENNÉGY LAKÁS - EZERNYI GOND — Egy Ilyen rossz épület helj'reállítása ezernyi gonddal jár. Ezt a megállapítást Tóth János, a MIK építési ellenőre közölte velünk. Hogy mennyire igaza van. arra jó pél­dák az elmondott té­nyek. — Nyíltan meg kell mondanunk, hogy kör­ben az egész épület egy építési szenny. Az olcsó és lelkiismeretlen épít­kezés, a múlt telekspe­kulációjának minta­képe. Mi ezen akarunk változtatni! A lakók legjogosabb panasza a fal nedvese­dése volt. A bútorok és bennük a ruhák való­sággal penészedtek, rotnadlak. Nem is be­szélve arról a bűzről, ami a lakásokat meg­töltötte. A rossz kémé­nyek (a tervbevett 4 helyett 13-at raktak át), omladozó falak, repe­dezett mennyezetek ki-» javítása sok gonddal és nagy figyelmességgel jár. Mikula Imire laká­sában az egyik szoba hátsó falát teljesen újjá kell építeni, mert a beomlás veszélye fe­nyegeti. A tetőszerke­zet, a víz és villanyhá­lózat teljesen kicserélő­dik. Sokan tették már fel a kérdést, hogy érde­mes ezt a vén házat ta­tarozni. Igen. Százhat­vanezer forint van elő­irányozva. Ebből csak két új lakást építhet­nénk, így viszont tizen­négy lakó jut szebb ott­honhoz. Persze akad­nak lakók, akik átala­kítást. műszaki meg­osztást szeretnének la­kásukban. Ezt a kérést nem áll módunkban, teljesíteni. A rendelke­zésünkre álló összegből csak a hibák kijavítá­sára jut. A vén lakóház »orvo­sai-«, az építőmumkások nehéz feladatot oldanak meg, megvalósítják a terveket, még ha élet- veszélyes is. így kíván­ják tőlük a családok, az egészségesebb lakás- körülményeket érdem­lő emberek. Szarvas Miklós Inául az MSZMP Megyei Intézőbizottság politikai előadássarozata Az MSZMP megyei intézőbizottsá­ga politikai előadássorozatot Indít a legfontosabb ideológiai, politikai és gazdasági kérdésekről. Az első előadást május 3-án, pén­teken délután 5 órai kezdettel tart­juk, a Lenin Kohászati Művek Bar­tók Béla Művelődés Házában (Marx Károly u. 15. sz.) Az előadás látoga­tása csak meghívóval. MSZMP Intézőbizottság ágit. prop. osztálya. Villamosok és autóbuszok közlekedése május Értesítjük az utazóközönséget, hogy május 1-én, szerdán a felvonu­lás és a nagygyűlés ideje alatt 9.00— 11.30-ig mind a villamos, mind az autóbusz közlekedés szünetel. 8.30 órakor indulnak az utolsó járatok a külső végállomásokról a város felé. 11.30 órakor indulnak az első autó­buszok a Városháztérről Vasgyár, Lillafüred Iclc. 11.50 órakor indulnak az első villa­elsején mosszcrelvények a Személypályaud­var, illetve a Vasgyár végállomásai­ról. A nagygyűlés után, 13.00 órától mind a villamos, mind az autóbusz­közlekedés rendes, menetrendszerű. Előestén, 30-án kb, 19.30—30.00 óra körül a LÄEV kisvasút és Ady-hid között — a lámpionos felvonulás ide­je alatt — a forgalom szünetel. Miskolci Közlekedési Vállalat. Keffpshrn l™ktaíunk a ITwCUC&UtU Lavaszl langy­melegben Patai Balázzsal, Köröm község párttitkárával. Az embernek fütyörésző kedve -■ támad a megújhodott táj lát­tán. Szeretné odakiáltani a döcögő szekéren bóbiskoló gazdá­nak, hogy lám, elinalt a tél, tovatűntek a borzalom napjai, ki­virított a tavasz, s mi újra élünk! Nem — újjáéledtünk! Az emberek többjének szivében is kipattant a rügy, a remény­ség rügye. Bizodalom lopakodott a fehérre meszelt házikókba, szünőfélben a rémes Nincs, s a határban is biztatóbban szök­ken a földből a zöld vetés, mert azé maradt, aki elvetette. Hej, de-azért nem végeztünk még úgy igazán a vetéssel! A megzavart emberi fejekből elébb ki kell irtani a gyomot, mit avatatlan kezek plántáltak belé, s csak azután lehet el­hinteni benne az igaz élet magvát. Lopva a párttitkár arcára nézek. Akár a barázdált föld. Mert ez az ember annyira ragaszkodott ehhez a földhöz, any- nyira a szívébe fogadta, annyira szerette és szereti, hogy szin­te hasonmása lett neki. Van az úgy, hogy akit nagyon szere­tünk, annak nem csupán tulajdonságait, de vonásait is át­örököljük. Patai Balázson kívül még öt ember él itt a faluban, aki nem szegte meg a hűségesküt, nem bontotta meg a frigyei, mit e földdel kötött, amelyből 12 esztendeje új élet sarjad- zott. Hiába volt a fenyegetés, — hajthatatlanok maradtak. Pedig miben különböznek attól a huszonkettőtől, akik el­hagyták őket? Talán annyiban, hogy jobban él emlékezetük­ben a régmúlt és sűrűbben felelevenedik az a kép, amikor a régi tavaszi reggelek egyikén kétszáznegyven körömi nincs­telen vállára akasztotta a tarisznyát és szétszéledt a várme­gyében, hogy valami módon kierőszakolja a télire valót. Mind a hatan egyívásúak a többiekkel, de van egy kivételes em­beri tulajdonságuk, .ami talán hiányzik amazokból: ösztönösen vagy sem, nem tudom, de feltétlenül tudnak hinni. Él ben­nük a természet dialektikája, s ha el is esnek olykor az egye­netlen úton, felkelnek és továbbhaladnak, hajtja őket az élet­ösztön: megállás nincs, mert az a halált jelentené... A huszonnyolc közül csak hat ilyen maradt —, a többi még nem kelt fel az esés után. A biztató szóra azt felelik: még várunk... Hogy mire, azt maguk sem tudják! Talán nincs erejük? Elfáradtak volna? Vagy segítő kéz kellene? Nos, azért megyünk..-. Hátha MIRE VÁRTOK? tíekonoimnk Berta Józsefhez. Azelőtt pártvezetőségi CÄUrubuu tag volt, s szemináriumokon maga is az igazságot hirdette. Jövetelünk zavarba hozza, megérzi, miről lesz most szó. Kerüli a tekintetünket. — Most még nem megyek vissza — mondja bizonytala­nul —, először látni akarom, kik lesznek a pártban. Majd ha minden jól megy, akkor..., akkor igen. Vitatkozunk. Hogyan? Komolyan gondolod ezt, Berta elv­társ? A bajban, a munkában magunkra hagysz, de ha. jól megy sorunk, akkor újból közibénk állsz? Vigadni akarsz ve­lünk, munkálkodni nem? Ha igazságszerelö ember vagy, magad sem gondolod komolyan ... Elszégyeli magát. Nem, persze nem így gondolja. De hir­telen új »érve« támad. — Még várok. Csalódtam a vezetőkben, még nem bí­zom ... Megint vitatkozunk. Bizonygatjuk, hogy a vezetők még nem maga a marxizmus. A Vezetők tévedhetnek, de a marx­izmus tiszta, igaz, csa,Ihatatlan. Ez sem ok a hűtlenségre. Lám, Kádár János valamennyiünknél többet szenvedett a vezetés vaksága miatt., s mégis töretlen híve maradt az eszmének. De ő csak fejét ingatja. Egyelőre hajthatatlan. Vár. Vár ő is, a harmadik is, vár mind a huszonkettő. De mire? Itt is, ott is bekopogunk, s az ismert választ kapjuk: várok... Nem csüggedünk. Baktatunk tovább. Hlavács István út- őr a következő. S ő hogy vélekedik? — Addig nem lépek vissza, amíg X. Y. (és megmondja az illető nevét) benne lesz a pártban. Haragszom rá! Hát ez is ok? A haragszomrád? A sértődékenység? Ne­vetséges dolog és elvtelen! Haragszom arra a másik em­berre, annak ellenére, hogy egy elvet vallunk, s ezért képes vagyok arra is, hogy elhagyjam a pártot, amely engem — ki tudja honnan — felemelt, s táplált, mint anya a gyermekét. Gyűlölöm a testvéremet —, ezért megtagadom az anyámat is! Nohát, gyürkőzzühk neki és vitázzunk megint! Nem kí­méljük. őszintén beszélünk vele. Az eszével és szívével egij- szerre. Látjuk, háborogni kezd belülről, viaskodik bensejében az indulat a megértéssel. Már nem olyan konok. Sőt..., ha még egy kicsit beszélünk vele, talán... De nem, nem célunk------------------------- --------- a rábeszélés. Maga vívja meg ö nönmagával a csatát, úgy lesz az igaz! Búcsúzáskor érzem, erősebb a kézfogása, mint jövete­lünkkor. No, majd elválik... És baktatunk tovább. Nem hánytorgatjuk fel, hogy lám, milyenek az emberek. Másra gondolunk. De mindketten azo­nos dologra, s ez a következőkből áll. Az orvos először megállapítja a diagnózist, s azután u felírja a legmegfelelőbb orvosságot. A mi teendőnk hasonló ehhez a példázáshoz. A diagnózist megálla­pítottuk: kicsinyhitűség, sértődékenység, elvtelen önérzetes­ség. Orvosság: igaz szó. Igen. A megtévesztettek vagy megfélemlítettek félreáll­tak, mert megrettentek a nehézségek láttán. Persze, akad kö­zöttük, aki a pártban nem egy egész társadalom építő esz­méjét fedezte fel, hanem a pártot csupán lajtorjának tekin­tette a pozíciók felé. Ezekre nincs is szükségünk, erre nincs is orvosság! De feltétlenül van az elszakadottak között olyan is, aki lila is vallja hitét, csak nem érett még meg arra, hogy az adott biztosítékot észrevegye. Ezek továbbra is a mi elv­társaink. Nem kell egyéb, mint lelkiismeretükhöz szólni, hívni őket, hogy segítsenek. S ha tíz közül csak egyet sikerül is visszatérnem, az az egy nekünk nagyon drága! Hirrlí'fni az *gaz szót> a mi igazunkat, a. márxizmus mniLli I igazságát, — ez ma a legfőbb pártmunka. Rendet teremteni az emberi fejekben, az ellenforradalom gő­zét józansággal felváltani —, ez ma a legfőbb teendőnk egyike. És ez kell Körömben is. Igaz, kevés az a hat kommunista, de éppen elég ahhoz, hogy a sikeres munkát elkezdje. Be­szélni egyszer, de ha kell, akkor tízszer is egyugyanazon em­berrel, azzal az emberrel, akinek látjuk, hogy lelke tiszta, csak a határozottság hiányzik még fejéből. Beszélni velük és megkérdezni: mire vártok? Várakozásra ma- nincs idő, mert az közönyössé, Pató Pállá tesz az élet folyásával szemben, már pedig az élet olyan lesz, q mily enné formáljuk. S hogy legyen hozzá elég emberi kéz, gyertek, segítsetek! Ne várja­tok tovább! CSALA LÁSZLÓ r^EZSZORITAS HELYETT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents