Észak-Magyarország, 1957. április (13. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-26 / 96. szám

2

Eszakmagyarország

Péntek, 1957. április 26.

Nemesítő,

szívből jövő kezdeményezés legyen!...

DÉLUTÁN van. Gondolatok és beszámolók cikáznak a sűrűn go- molygó, szinte vágható kékes cigarettafüstben. Mindnyájan az érkezett külföldi segélyek ismertetését hallgatjuk, amely leírva talán kissé propagandisztikus, de a valóság nappali fényében megfogható igazság. Nékem mosoly csupán a lyukas francia zokni, a szakadt ujju holland kabát, a többszörösen stoppolt norvég lepedő. De a szép, tartalmas lengyel, szovjet és csehszlovák ajándékcsomagok, úgy hiszem, sok-sok örömet hoztak és fognak hozni számtalan rászoruló, többgyermekes póstáscsalád körében is.

Igen, itt ülök a Postások Szak- szervezetének területi bizottsága által összehívott megbeszélésen, ahol most nem kis dologról van szó. A jövőről jöttek ide tárgyalni a postások. Körülöttem nagy szakmai gyakorlattal rendelkező, tapasztalt postai üzemvezetők cserélik ki egymással nézeteiket és álláspontjukat.

Folyik a vita, pattognak az érvek, egymást kergetik á hozzászólások. Ahogy most figyelem a megbeszélést, emlékeimben egykét esztendővel ezelőtti ülések képei idéződnek fel. A hivatalosan kirendelt előadók végnélküli „beszámolója”, a „szóljanak a szaktársak hozzá”-t követő farkasszemezés, a kínos, hosszú csönd, majd végezetül: „ha nincs hozzászólás, megköszönjük az értékes előadást” — és ... minden maradt a régiben.

Ám mintha évszázadot repültem volna Wells időgépén előre a szocializmus századába, úgy csodálkozom most! A kényszeredettség- nek, szócséplésnek, időtrabló frázisjátékoknak itt nyomát sem találni, melyre tanúim azok az olvasók, akik velem együtt voltak itt.

A SAJÁT és családja, nemzete jövője mindenkit érdekel, aki embernek érzi magát. Segélyekből élni szégyen akkor, ha igenis, tudunk magunkon segíteni. Becsülettel élni csak az önön munkánkra támaszkodva lehet és kell is! Az itt elhangzó véleményekből megállapítható, hogy a miskolci postások is megértették és egyöntetűen vallják, hogy hónapos kieséseket egy ország életében, a nemzetgazdaság egészében máról-holnapra pótolni nem lehet. De ahogy a betegnek sem közömbös, vajon menynyi ideig is fog tartani a felépülése, cikként egyikünknek sem lehet mindegy az az ütem, mely alatt hazánk a veszteségeket kiheveri. A munka mennyiségét, minőségét, a termelékenységet növelni, illetve javítani szükséges. De itt is megszívlelendő a régiek tanácsa, hogy aki gyorsan segít, az kétszeresen segít! Ez tulaidonképpen a versenyek alapja. S a postások elhatározták, versenyezni fognak. A munkaversenyek lehetőségeivel élve fogják jobbá, alaoosabbá. biztosabbá tenni a szolgáltatások minőségét.

Most a területi bizottság elnöke, Horváth Kálmán szaktárs beszél s szavainak őszinte hangja, a nyilt, kertelés nélküli beszéd felbátorítja az embereket.

— Mi nem kívánunk senkit sem utánozni, vagy még inkább, munkaverseny feltételeket „szabni”. A verseny célját csak akkor tölti be helyesen, ha megfelel a helyi adottságoknak és a sajátságos üzemi követelményeknek.

A hallgatóság bólogat és a legtöbb üzemvezető előtt felrémlenek a régi, bürokratikus módszerekkel agyonszervezett és felülről irányított „feltételek” és „kiértékelések”.

— AZT SZERETNÉNK elérni — hangsúlyozza Tóth szaktárs, az üb. elnöke —, hogy a szocialista munkaverseny ne papírformává zsugorodó akta, hanem a dolgozók életét megjavító, nemesítő, szívből jövő kezdeményezés legyen!

És kérés nélkül ágaskodnak a hozzászólók. Igaz, nincsenek nagy hangú kihívások, jólhangzó (és nem kiértékelhető) vállalások, óvatos finomkodó helyesbítések. Józan, higgadt, okos javaslatok, tanácsok hangzanak el. Számtalan figyelmeztetés vonatkozik a dolgozók foko zottabb érdekeltté tevésére mun kájukban. Nagyhaju Ferenc, a mis kolci üzem vezetője az új feladat szintek egybehangolásáról és or szágos ismertetéséről szól. Ezután sok szó esik a munkaversenyek alapján kiemelkedő, szakmai és fegyelmi szempontból egyaránt pél damutató dolgozók társadalmi és anyagi megbecsülésének szerepéről és az eddigi gyakorlatról is. A távbeszélő üzemosztály küldöttje példának hozza fel a telefonközpont gépházának vezetőjét, Schab lik Gusztáv szaktársat, aki jó mun kája eredményeként 1955-ben elnyerte a sztahanovista oklevelet ezt követően 1956 májusában a „Kiváló dolgozó” címet és oklevelet, majd 1956 decemberében a „Szakma kiváló dolgozója” címet és az ezzel járó félhavi keresetének megfelelő pénzjutalmat is. Ennek ellenére az a munkamódszer mellyel rajta kívül még a hozzá beosztott két gépész is „Kiváló dolgozó” oklevelet nyert, mégsem lett széles körben propagálva az ország gépházaiban.

KÉTSÉGTELENÜL voltak hibák eddigi munkánkban — mint meg állapították az értekezlet résztve vői —, de ezeknek helyes, bátor feltárása, a dolgozók véleményének és javaslatainak meghallgatása alapján bízunk abban, hogy az újonnan beinduló munkaversenyeink nemesítő, szívből jövő kezdeményezések lesznek!

RÉTHLY GYULA

A szovjet külügyminisztérium emlékirata

A TASZSZ jelenti: Az Egyesült Államok moszkvai ideiglenes ügyvivőjének a szovjet külügyminisztériumban az alábbi tartalmú emlékiratot nyújtották át:

Az utóbbi időben az Egyesült Államokban észrevehetően fokozódott <a Szovjetunió washingtoni nagykövetsége és munkatársai tevékenységének megrágalmazására irányuló hadjárat. Rágalmazó koholmányok láttak napvilágot a Szovjetunió Egyesült Államok-beli nagykövetére vonatkozóan is.

Az Egyesült Államokban hasonlóan ellenséges hadjárat folyik a szovjet ENSZ-képviselő és a képviselet munkatársai ellen is.

Hangsúlyozni kell, hogy ezt a megengedhetetlen hadjáratot, amely összeegyeztethetetlen a Szovjetunió és az Egyesült Államok normális kapcsolatainak fejlesztésével, bizonyos amerikai hivatalos körök támogatják, sőt ösztönzik.

Mindez zavarja az Egyesült Államokban működő szovjet nagykövetség és a szovjet ENSZ-képviselet munkáját. Meg' kell jegyezni, hogy a Szovjetunióban az Egyesült Államok nagykövetségével és annak munkatársaival é szemben semmi ilyesmit nem követnek el.

A szovjet kormány, midőn a fent kifejtettekre felhívja a figyelmet, elvárja, hogy az Egyesült Államok kormánya megteszi a szükséges intézkedéseket arra, hogy a washingtoni szovjet nagykövetség és a szovjet ENSZ-képviselet részére az általánosan elfogadott nemzetközi gyakorlatnak és szokásoknak megfelelően normális körülményeket teremtsen az ezekre háruló hivatalos funkciók ellátására.

15 cséplőgép vár javításra

___ Fontos feladata

a gépállomásoknak, hogy a csép- lés megkezdése előtt időben és jó minőségben befejezzék a gépjavításokat. Néhány gépállomáson ezzel kapcsolatban lemaradás tapasztalható. Például a baktakéki állomáson még 15 cséplőgép vár javításra.

A CÉL FELE

Az első lépést már megtettük, — ^nyugalom, csend borul az éjre.

A riadt arcok elsimultak, de a kétely kísértetl'énye fel-f ellobban a gond ködében:??

A gond-iköd napról napra ritkul; A kétely-fény árnyékká málik, ha arcunkat a hajnal árja felé fordítjuk. Ránk pompázik sugárözöne — lánggá válik.

Lánggá, lázzá, mely ereinkben a lüktető vért űzi, hajtja — agyunk, karunk nagyobbat alkot, — az »egyre jobb« lesz akaratja.. ?

— Ez a jelen s a jövő hangja!

:Az első lépést már megtettük.

Nehéz lépés volt, — de megérte.

A gond-köd napról napra ritkul.;. Valóság lesz szívünk reménye: jobb élet.;; béke... béke ... béke.

CS. EDE GYŐZŐ

Üzenet

a vílágbéke érdekében

A világ közvéleménye előtt, de különösen az angol nép körében ^ élénk visszhangra talált az az üzenet, melyet Bulganyin elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke MacMillan, Nagy-Britannia miniszterelnökéhez intézett. A kiterjedt érdeklődést bizonyítja az is, hogy az angol lapok csaknem mindegyike vezető helyen foglalkozik az eseménnyel. A Times így kommentálja: várható volt a Szovjetunió részéről, hogy a nemzetközi helyzet éleződése, a Bermudák után kezdeményező lépést fog tenni a nemzetközi bizalom, légii őrének visszaállítására. Az angol rádió, a BBC pedig miután ismerteti az üzenet lényegé';, a következő megjegyzést fűzi hozzá: az üzenetre jellemző, hogy barátságoshangú, de feltűnő, hogy azt nyilvánosságra hozták, — majd hozzáfűzi: arra következtet az üzenetből, hogy új béke-offenzíva várható a Szovjetunió részéről.

Az üzenetet tanulmányozva valóban a Szovjetunió vezetőinek újabb lépését látjuk benne, amellyel, ellentétben a hidegháború szítóival, aggódva a nemzetközi feszültség népeket veszélyeztető voltán, békés irányba igyekeznek terelni a nemzetközi eseményeket.

— A közel- és közép-keleti tartós béke biztosításának feladatai — mely meggyőződésünk szerint — megkövetelik, hogy a nagyhatalmak szigorúan betartsák az e térséggel összefüggő és őket érintő vitás kérdések békés rendezésének elvét, tiszteljék a közel- és közép-keleti államok szuverenitását és függetlenségét és ne avatkozzanak be ez országok belügyeibe, — írja Bulganyin elvtárs.

I avasolla, hogy nyíltan el kell ítélni az erőszak alkalmazását, ^ mint e térség megoldatlan kérdései rendezésének eszközét. A leszereléssel kapcsolatban javasolja, hogy ha még egyelőre nem is lehet átfogó egyezményt kötni, lehetőség volna azonban arra, hogy addig is egy-egv részletkérdésben megegyezzenek a nagyhatalmak. Például a hidrogén-fegyver kísérletek haladéktalan betiltásában. Szerinte ennek az ellenőrzése nem okozna különösebb problémát, hisz a tudomány jelenlegi állása azt lehetővé teszi. Ugyanis a nyugati hatalmak a leszerelésénél mindig az ellenőrzés bonyolultságával igyekeztek eltussolni a dolgot. Javasolta Bulganyin elvtárs, létesítsenek Európában demilitarizált övezeteket, valamint korlátozott mértékben felfegyverzett körzeteket. Javasolta továbbá: jöjjenek létre a legközelebbi jövőben olyan együttes intézkedések, amelyek a Szovjetunió és N agy- Bri tann i a kulturális, tudományos és technikai cseréjének jelentős bővítését biztosítják. Ez gyümölcsöző volt és lenne a jövőben is a népek között. A szovjet vezetők, valamint az egész szovjet nép határtalan jóindulata, az embereknek a béke iránti szereteíe tükröződik ebből az üzenetből. Az angol rádiónak pedig arra a megjegyzésére, hogy újabb béke-offenzíva várható a Szovjetunió részéről, csak annyit: szeretnénk már látni, hogy az angol vezetők ragadjál? magukhoz a béke érdekében történő kezdeményezést. A Szovjetunió minden bizonnyal megragadná ezt a lehetőséget. Ami pedig a Times megjegyzését illeti, hogy várható volt a Szovjetunió újabb lépése, ezt mi is helytállónak találjuk, mert a Szovjetunió számtalan esetben megmutatta már a kivezető utat a népek számára a háborús félelem alól. '

D emeljük, hogy a legújabb kezdeményezés sem lesz hiábavaló,

1 ' amikor a népek számára olyan nagy veszélyt jelentő háború ellen harcolunk, mint az atomháború, amely veszélyezteti az egész emberiség jövőjét. Hogy ezt az üzenetet rögtön nyilvánosságra is hozták, ami meglepett bizonyos angol köröket, csak bizonyítékul szolgál arra, hogy a Szovjetuniónak nincsenek takargatni valói és amit tesz, bátran tárhatja a világ közvéleménye elé. (K—K)

Washington nem kifogásolná, ha MacMillan esetleg ellátogatna Moszkvába

Mint a Reuter rámutat, az Egyesült Államok kormánya figyelemmel kíséri a kibontakozó szovjet béke- oíi'enzívát. Buiganyin marsallnak

MacMillan miniszterelnökhöz intézett levele nagy érdeklődést keltett, kormánytisztviselők azonban eddig nem voltaik hajlandók kommentálni.

Mikojan sajtónyilatkozata bécsi tárgyalásairól

Bécs (MTI)

Julius Raab osztrák kancellár szerdán este fogadást adott Mikojan- nak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének tiszteletére. Mikojan a fogadás során válaszolt az újságírók különböző kérdéseire. Az AFP szerint kijelentette: „Az osztrák—szovjet megbeszéléseken

ugyanolyan légkör uralkodott, mint 1955 áprilisában, Raab kancellár moszkvai látogatása alkalmával. Egyelőre ez minden, amit mondhatok, mert nem akarok elébe vágni annak a sajtóértekezletnek, amelyet szombaton, Moszkvába való visszautazásom előtt tartok a bécsi szovjet nagykövetségen”. (MTI)

Városi tanácstagok fogadóórái

Április 26-án: Kovács Nándor Ságvári úti iskola 18—1!) óráig, Vida Józseiné Kossuth u. 11. SZOT 16—18 óráig. Szend- rői Károly Batthyány-sor 1. 17—18 óráig, Kövér Imre Martintelepi ált. iskola, Makár Ferenc Kun József utcai iskola 17—19 óráig.

Április 27-én: Busku Lajos Szirma, Erkel u. 45. 19—21 óráig. Klein Zoltán Széchenyi u. 47. sz. 16—19 óráig, Fincziczki Ferenc III. kér. tanácsháza 18—20 óráig. Garadnal István Nagyváthi úti iskola 17—19 óráig, Csépányi Árpád Hámor, Tanács kirendeltség 16-18 óráig, Radvánszkj István Miskolc, II. Miklós u. ált isk. 17— 19 óráig, Homolya Ferenc Miskolc, II. Miklós u. ált isk. 17—*19 óráig.

A VEN ZÁSZLÓTARTÓ

azánkovács volt, magas, szé- lesvdllú, deresedé hajú. Durván, érdesre cserzett bőrét talán negyvennyolc tavasz szele barázdálta. Arcának ránccá gyúródott szövetei közé, az emléktemető re- dők mély árkaiba beette magát a gyár szürke pora. Szeméből a vas- rudak fehér izzása tüzelt, fénylett merészen. Ruhájába a gyárfüst lehelte be a munka éhes szagát.

Régóta ismertem. Valamelyik május elsején, talán negyvenhétben, negyvennyolcban ő vitte a menet élén a zászlót. Karcsú, hosszú rúdja volt, fényesre lakkozott, könnyű aluminiumcsőből, a végén, a lándzsahegy formában ötágú csillag piroslott. A széles, suhogó selyem közepében Lenin bépét simogatta a frissdallamú májusi szél.

Emlékszem, kora reggel volt. A májusi levegő élesen nyilait tü- > dombé, — nem tudtam betelni ve- | le. Tiszta volt, mint a kicsiny, er- \ dei tisztásokon harsogva, füstölőg- S ve száguldó hegyi patakok csevegő 5 vize. Áldott-dús orgonabokrokról \ vett illatot a kalmár szellő, önfe- í ledten, mámorosodva és táguló | orrcimpávál lélegeztem be a föld | leheletét és József Attilát dúdol- í tam: A mi tüdőnkből száll ki a ta- \ vaszi szél!«

; Már sorakoztak a gyár előtt. A \ munkában görnyedő hátak most mind egyenesek voltak. S a tömöttrezárt sorok előtt ott állott ő. Vállán pihent, a rúd köré tekerve drága selymével, a zászló. Egy fiatal fiú hozzáment a sorból.

— Hadd vigyem én a zászlói. Maga már öreg, idős, nem bírja.

A kovács szemöldöke csodálkozó ráncba ugrott, mosolygós szemében magasra csapott a tűz.

— öreg? Hadd lám, milyen erő van benned? És kézfogásra nyújtotta a fiú felé száraz, csontos jobb kezét. A fiú nem próbálkozott, ol- dálogva hátrament és beállt a sorba.

Elindult a menet.

Kimért léptekkel haladt az élen. A zászlót gondosan rúdjára csavarva nyugtatta vállán. Olyan volt így, mint a múzeumokban a féltve őrzött, drága és harcokban megszentelt vérfoltos selymek. Régi májusok lengő lobogóira emlékeztetett, azokra a zászlókra, amelyek alatt az erejét próbáló vasgyári munkások vonultak régen. Pihent a vállán s ahol a ráncok között pirosabbá mélyült a színe, ott olyan volt, mint a vér. Olyan volt, mint a kiömlött vér.

Az utca szélességében hömpölygött az emberfolyam. Az első sorból egy öregebb munkás előre szólt a kovácsnak:

— Hallod-e, vén zászlótartó? Aztán majd magasra emeld azt a zászlót, hadd lobogjon, hogy nagynak lássák. Hogy mindenki észre- vegyen bennünket!

Már a város falai között dongott a macskakő lépteik alatt. Ök voltak az elsők. Az utcák torkolatából már mindenhonnan özönlött a sok nép, táblákkal, jelszavakkal, virágokkal, szépen rendezett sorokban. Hirtelen feltámadt a szél. Belekapott, beletúrt az emberek hajába, megcsipdeste a gyerekek arcát, bebújt a munkások kabátja, inge alá, csiklandozta bőrüket.

A hangszóró pattogó indulót harsogott. A lépteket meggyorsították. S mintha a szél is erősödött volna. Lobogásra csábította a selymet. A Jcovács fölemelte válláról a zászlót. A szél belefútt, lobogó lánggá bontotta szét, s úgy csapódott, repde- sett, csattogott, mintha sivító, fütyülő golyók téptek volna belé. A hangszóróból úgy dongott a dob. mélyen puffogva, mint az ágyú s

mintha a kürtök is fortisszimóba fújtak volna vad rohamot. A munkások szeme nevetve, csillogva tapadt a vérszinű selyemre, mintha ezt kiáltotta volna mindenik tekintet: »Kiállunk érte, mint a kémény, lássák!«

A Béke-téren nem mozgott o le- ^ vegő. Erősen tűzött már a nap, ■meg-megvillantak az ablaksorok, mint a szuronyok pengéje. Megálltak. Valaki dalba kezdett, de csak kevesen folytatták, álltak összezsúfolódva. A zászló is lekókadt, kicsinek látszott, mintha elfért volna egy kabát alatt is, mintha nem lett volna nagyobb egy fejrevaló kendőnél. De ekkor már mindenki tudta, hogy milyen óriási, milyen nagy. A sorok megzavarodtak ott, a téren. Álltak és várakoztak.

De innen már egyfolytában mentek tovább. Alig fértek el az utca szűk partjai közt. A járdákról asz- szonyok integettek, virágokkal hadonásztak, nevettek. És mindenünnen áradt a zene, áradt a hangszórókból és mögöttük is jöttek, vonultak a zenekarok. A zászlók erdővé sokasodtak. Piros, szélfútta erdővé.

Már látszott a tribün. Vonultak « az emelvény elé váll-vállhoz, össze- jj zárt sorokban. Mindenki teljes í Szívből énekelt, a kovács is bele- : hágott a dalba. Félszemmel hátra- jj nézett, hogy lássa társai biztató te- • kintetét. A járda széléről egy gesz-S: tenyefa mellől egy kipirult, karcsú jj lány lengette feléje kicsi kendőjét. jj Megmarkolta a zászlórudat egészen i a végén és felnyiíjtotta a szélbe, : amilyen magasra csak tudta. A szél jj merészen lobogtatta, lengette, emel- : te a zászlót, úszott a suhogó, pi- : ros selyem, közepében Lenin arcú- \ val, a végtelen kék ég magasában. •

* :

Tatába várom, lesem, keresem.

Már nem láthatom őt soha, sehol. Nem lesz ott a felvonulók között. Az ellenforradalom aljas • provokációjának áldozata lett. : Üveges, meredt szeméből kialudt í a vasrudak f ehér izzása. Halálba jj dermedt, miegkékült ujjai görcsösen, : alvadt vércsomót szorítottak össze • öreg tenyerébe, a kilehelt élet • utolsó mozdulatával. A vére piros : volt, mint a csattogó, lobogó, suho- ■ gó selyem, közepében Lenin arca- jj

val. a végtelen kék ég magasában... ;

:

PATAKY DEZSŐ l

„

..................................................