Észak-Magyarország, 1957. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-06 / 54. szám

t ÉSZAKMAGTARORSZÍC Szerda, 195?. márcítts 6 PÁRTMUNKÁSOK FÓRUMA | Hogyan dolgozzanak pártszervezeteink Örömmel olvastam a párt lapjá­ban a pártélettel foglalkozó cikkeket. A konszolidálódás egyik fontos jele, hogy a mind jobban kibontakozó pártéletben véleményeinket kicserél­hetjük. Az MSZMP kijavítja a párt­vezetésben eddig elkövetett hibákat, ami hozzásegíti ahhoz, hogy eredmé­nyesebben, a dolgozó nép őszinte bi­zalmát kiérdemelve, a magyar sajá­tosságok figyelembevételével tudja vezetni országunkat a szocializmus építésében. E cél megvalósítását se­gíti eilő a pártélet kérdéseinek meg­vitatása, a helyes és jó módszerek kialakítása és elterjesztése. Nap­jainkban a pártélet legvitatottabb kérdései: hogyan dolgozzanak párt- szervezeteink és a párttagok, hogyan érvényesüljön a pártvezetés az álla­mi, gazdasági és egyéb szervek irá­nyításában stb. Egyes kérdéseket tisztáztunk már, de többségük még megválaszolatlanok. A gyakorlatban már kezd kialakulni a párttagság és a dolgozók által is helyeselt mód­szer. Az eddig megjelent cikkek so­kat foglalkoznak az 1945—47-es mód­szerekhez való visszatéréssel a párt­munkában. Vagyis vissza ahhoz, hogy a párt politikai céljait széleskörű politikai munkával, meg­győzéssel fogadtassuk el, s a vita so­rán elhangzott jó javaslatokkal egé­szítsük ki. E módszerekhez való visz- szatérést csak helyeselni lehet. A párttagság és a dolgozók igénylik, hogy a párt menjen közéjük, magya­rázza politikáját, mondja meg őszin­tén véleményét az egyes kérdésekről és vitázzon is, ha a helyzet úgy kí­vánja. Ahol az agitátor bizonyítani tudja a párt igazát, céljainak helyes­ségét, őszinteségét, ott bíznak a kom­munistákban és mind többen elfo­gadják vezetőjüknek az MSZMP-t. Eddigi tapasztalataink is az előbb említett módszerek helyességét iga­zolják. Sok helyen tartottunk már a pártszervezetek megalakulása előtt csoportos beszélgetéseket azzal a cél­lal. hogy lehetőleg minél több tisztá­zatlan kérdésre adjunk választ. így akarjuk elősegíteni, hogy a meggyő­ződés útján, az önkéntes^ elhatározás alapján lépjenek be pártunkba. — Egyes taggyűléseken, főleg kisebb létszámú, nemrégen alakult, vagy ép­pen alakuló pártszervezeteknél nem tartottunk beszámolót, hanem a je­lenlévők elmondták tisztázatlan kérdéseiket. Az ilyen gyűléseken a kollektíva többnyire helyesen foglal állást. Ne­künk csak a vita során még nem tisztázott kérdésekre kellett választ adni. Egyes elvtársak kezdetben tü­relmetlenek voltak az ilyen vitákon. Ma már helyeslik és szívesen csinál­ják, mert érzik, hogy alaposabb a munka, tartósabb lesz az eredmény. A csoportos beszélgetések egyben a pártegység gyakorlati erősítésének is fontos eszközei. Ugyanakkor a veze­tők is közelebb kerülnek a dolgozók­hoz, napról napra erősödik a párt és a tömegek kapcsolata. Két vitatott problémát szeretnék még megemlíteni. Az a véleményem, hogy a párttag­ság politikai aktivitása, az utóbbi he­tekben, különösen februárban jelen­tősen megnőtt, amit — őszintén meg kell mondani — a helyi pártvezetés színvonala nem tud követni. Egyes elvtársak mindent felülről várnak, a helyi politikát nem tudják meg- felfelően kialakítani és érvényesíteni. Fennáll annak veszélye, hogy a párt­tagság növekvő politikai aktivitását pártvezetőségeink nem tudják helye­sen felhasználni, ami a pártélet visz- szaeséséhez vezethet. A pártvezetés­nek, szerintem, az is feladata, hogy tartalmat biztosítson annak a jel­szónak, ho^v vissza az 1945—47-es módszerekhez, új módon dolgozni stb. Ennek tartalma, szerintem: aktív politikai, gazdasági program és an­nak tényleges végrehajtása. Ebben érvényesíteni kell a szó és tett egy­ségét, a dolgozók anyagi érdekeltsé­gét. Megyénkben minden lehetősége megvan a mák eredményes és jöve­delmező termesztésére. Az elmúlt években azonban sok termelő azért nem vetett nagyobb területen mákot, mert a sok kötelező egyéb vetés mi­att nem maradt rá terület. Most, hogy a dolgozó parasztságnak és ter­melőszövetkezeteknek lehetővé vált, hogy azt termeljenek, amit akarnak, bátran vállalkozhatnak a mák ter­mesztésére, mert ez kettős jövedel­met biztosít számukra. Egyrészt a megtermett mák jól értékesíthető úgy a bel-, mint a külkereskedelem révén, másrészt a mákgubó is, — amire igen kevesen gondolnak, — igen keresett cikk' és jó pénzt fizet érte bármelyik földművesszövetke­zet. Az elmúlt években például 90 forint/mázsáért vásárolták fel a föld­művesszövetkezetek a mákgubót. Sajnos, a mákgubót még igen so­kan mindig nem értékelik és kifejtés után kidobják a trágyadombra, vagy eltüzelik. Pedig a mákgubóból ké­szül ,az összes fájdalomcsillapítószer és a köhögés elleni gyógyszer alap­anyaga, amely másból nem állítható elő. A mákgubóból készült gyógy­szerből a világ minden tájára expor­tálunk. A másik kérdés, amit meg kívánok említeni, horv a dolgozók igénylik a párt felvilágosító munkáját. Őszinte tájékoztatást kérnek. Egyik csopor­tos beszélgetésen ezt így fogalmazta meg egy párton kívüli pedagógus: »Azt kérjük a pártot képviselő elv­társaktól, hogy időt álló válaszokat, véleményeket mondjanak.« Az el­múlt időkben, sajnos, ugyanazon kér­désekben többféle véleményt kellett közölni a párttagsággal, a dolgozók­kal. Ez nem erősítette a párt hitelét. Ma az MSZMP-nek e téren is ki kell javítania a múlt hibáit. Ennek érde­kébe az alsó és felső pártszervek között szorosabbá kell fűzni a kapcsolatot. A vezetők pontosabban és gyorsab­ban tájékoztassák az alsóbb funkcio­náriusokat az országot érdeklő belső és nemzetközi helyzetről. A párttag­ság a lakosság közt végzendő ered­ményesebb munkához1 feltétlenül szükséges az informálás megjavítása. SZABÓ JÓZSEF, az MSZMP járási szerv. biz. elnöke, Szerencs A mák vetésének ideje rövidesen elérkezik. Reméljük, a termelők élni fognak a mezőgazdaságban beállt kedvező termelési lehetőségekkel és a máktermesztés fokozásával. A sa­ját jövedelmük növelésén kívül hoz­zájárulnak az említett igen fontos gyógyszerek előállításához és a kül­földi szükségletek kielégítéséhez is. Nempnyi LfIi dalestje Misi» ocon Március 7-én, csütörtökön, este 7 órakor a Zeneművészeti Szakiskola hangversenytermében Neményi Lili dalestjét rendezi meg az Országos Filharmónia (harmadik.; bérleti elő­adás). Közreműködik Szűcs Hona, a Zeneművészeti Szakiskola művész­tanára (zongora). Az Országos Filharmónia felhívja a bérlettulajdonosok figyelmét, hogy a bérlet második részletét március 7-én, déli 12 óráig rendezzék, mert különben helyüket a Filharmónia biztosítani nem tudja. Fontos győöpep'apsnyafok készítését leszik lehetővé azax a termi dí, akik növelik a mr vetésterületét A GYÄSZOLÖ családnál MEGLÁTOGATTAM az árván maradt Op~ rendek-osaládot. A la­kásban még mindig őrt szomorít a gyász. A begyógyulatlan sebet szaggatja az emléke­zés. Könnycsepp bugy- gyan ki a szemből, só­haj tör elő a kebelből, amikor a tekintet az üres fogasra téved, amelyen azelőtt az el­hunyt jellegzetes gyári­szagot árasztó munka­ruhája függött, vagy az asztalra, ahol az ötö­dik teríték érintetlen marad a vasárnapi ebédnél. Hiányzik, nagyon hiányzik a családfő ... — Különösen a kicsi­nek, Lacikának — pa­naszkodott a gyász­ruhás Oprendekné — ő volt az apja kedven­ce. Valahányszor csen­getnek, mindjárt az ajtó felé les. A minap is fent volt Klajéknái, itt a harmadik emele­ten, s az előszoba ho­mályában összetévesz­tette a hazatérő KI aj Sándort az apjával. Kitárt karokkal tipe­gett eléje, hogy: — Apuk#! Aztán mikor észrevette tévedését, csalódottan gügyögte: — Nem apuka, báci.. — Sándor nagyon szerette a családját — folytatta szomorúan. — Emlékszem, pénteki nap volt, amikor utol­jára elment hazulról. Azt mondta, megyek mert biztonságban akarom tudni a csalá­domat. Elment és nem jött vissza többé ... SZEGÉNY vigaszta­lan család ... Mily ne­héz lehet elviselni a tudatot, hogy örökre elvesztettük azt, aki a szere tetet és boldogsá­got jelentette számuk­ra. Szerettem volna valami szép, bátorító szavakat mondani az özvegynek, dehát mit ér az ilyenkor! A szí­ven ejtett seb soha nem gyógyul be, leg­feljebb az idő múlása enyhíti a fájdalmat, így hát inkább rátér­tem az élet prózai ré­szére, s megkérdeztem, hogy s mint élnek, nem szűkölködnek-e vala­miben. — Megélünk abból, ami van — sírdogált Oprendekné. — Soha. még Sándor életében sem voltunk nagyigé- nyűek. A munkatár­sak, barátok és jóis­merősök összeadtak annyit, amennyiből be­ruh ázkod tunk és vet­tünk egy kis malacot. Tudja, nagyon jó érzés az, hogy nem hagynak el bennünket... Szin­te naponta jönnek hoz­zánk s kérdezik, segít­hetnek-e valamiben. Egyelőre nincs szüksé­günk semmire. Majd később, ha kissé meg­nyugodtam m?” dol­gozni szeretnék. Meg azt szeretném, ha ezt a lakást kiutalnák a csa­ládnak. Mert ez a ko­hászaté, szolgálati la­kás. — A nyugdíjat kap­ja-e már a férje után? — érdeklődtem. — Igen, épp most értesített az Országos Nyugdíjintézet, hogy folyósítanak 1325 fo­rintot. Hanem, ahogy írták, az rosszul esik nekem. Ezt nem vár­tam. Úgy írták, hogy: »Tekintettel arra, hogy férje szolgálati baleset áldozata lett.. « Hát • nem! Az én férjem nem szolgálati baleset áldozata lett, hanem letariátusért adta vé* rét. A családjáért épt> úgy, minit a többi muiv kás családjáért.,. MEGÉRTETTEM azt az igazságtalanságot, amit ezzel az asszony- nyal szemben követtek el. Sőt, többet ennél. A levélnek ez a sora, amelyet isten tudja miféle lélektelen büro­krata fogalmazott, nemcsak a családra sértő, nemcsak a csa­láddal szembeni igaz­ságtalanság. Több en­nél! Meggy alázása Op- rendek Sándor őrnagy emlékének, beszennye­zése hősként kiöntött1 vérének! És ahogy erre gon­doltam, rádöbbentem valamire. Pénzzel nem lehet megfizetni a csa­lád fájdalmát és vesz­teségét. Szavakkal és sajnálkozással nem le­het maradandó emlé­ke* állítani Oprendek őrnagynak. Valami szépet, valami felma- gasztalót kellene csele­kedni, ami örökkön-* örökké hirdetné egy hős proletár dicső tet­tét. Akkor, amikor elbú­csúztam az árva csa­ládtól, nem mondtam el gondolatomat az öz­vegynek, de tudom, jól esnék neki és az el­hunytnak is méltó em­léket állítanánk vele, ha a Tizeshonvéd-lak- tanyában, ott. ahol meghalt a hazájáért, egy márvány emlék­tábla Hirdetné mártír- ságát. AZT HISZEM, eny- nyivel feltétlenül tar­tozik a proletár iá tu» Oprendek Sándor őr­nagy hősi emlékének. hősi halált halt! A pro­CSALA LÁSZLÓ VÉKONY SÁNDOR: PAL A SZINVÁRŐL Fürge futással hajnali útra indult a csacska Szinvapatak. Messzi hegyekből száz kanyart írva itt susog el a kertem alatt. ... hajnali bíbor festi a tükrét, apró kp., piftf» medrében lenn. Messzi hegyeknek friss fia Szinva ■fiice rcn.le.. Í1IJM itt Barna ruháján száz cifra csipke lehellet-könnyű fodra lebeg, Habodba szórom vidd el magaddal legyen a társad a gondolat. ELSŐ FEJEZET Dél van.,, Tikkadt, fülledt a nyári le­vegő. Június huszonharma­dika, vasárnap. Ma nem sokan utaznak a helyiérdekün. Ott­hon ülnek az emberek. Mert a vasárnap arra való, hogy pihenjen az ember: kicsit lustálkodjon a hűvösben, vagy egy pohár sör mellett huszonegyezzen a korcsmában. Mi mást is lehetne Itt a hegyek között csinálni? Se mozi, se kulturház, se semmi a világon. Csak egy füstös, szegényes kicsi korcsma, ahol olyan rossz bort mérnek, hogy az em­bernek kinyílik tőle a zsebében a bicska. Lőre ez, nem is bor, közönséges lőre. Dobozi uram tavaly savanyította (van­nak, akik látták) Othelló. meg holmi direkttermö nova szőlő törkölyéből, összelapátolta a prés alól az egészet a kapitányos kádba, s vizet öntött rá, tiszta, friss kútivizet. Azzzal magyarázta ki magát a kíváncsi emberek előtt, hogy csak magának csinálja, mivel nem szereti a bort. Ha csinálja, hát akkor csak csinálja. Az övé. Azt csinál vele, amit. akar. Ha lőrét akar inni, hát akkor csak igyon lőrét, ha el nem csapja véle a hasát. De az mégsem emberség, hogy később a pincében összekeverte a borral (vannak, akik ezt is látták) és most méregdrágán a parasztok nyakába sózza ezt a lehetetlen csigert. Csuda, hogy nem sül le a képéről a bőr, vagy hogy még nem jelentették fel a csendőröknek. Igaz, a faluban ez még senkinek sem fordult meg az agyá­ban. S ha megfordult is: elnyomta magában a gondolatot. Eleget jelentgeti őket a segédjegyzö hol ezért, hol azért. Főjegyző akar lenni. Az eddigi már kiöregedett, nyugdíjba megy. A segéd pedig a helyére akar lépni. De ennek csak egy járható útja van: ha behizelgi maaát a főszolgabíró úr, meg az alispán úr kegyeibe. Vagyis hetenként legalább három feljelentést küld a parasztok ellen: ha megmutatja, hogy erélyes kézzel teremt rendet köztük. Mintha olyan iaen nagyon a segédjegyzö rendteremtése hiányozna nekik. Pe­dig ha tudná, hogy inkább elviselnék hátuk közepén a pú­pot. mint öt. amikor tengerinád-pálcáját suhoatatva végig­sétál az utcán, aminek következményeként délután, vagy másnap délelőtt express postával már útban van a felje­lentés a járáshoz, hogy Szarka Barna nem töltötte meg vízzel a kapitányos kádat, Kovács Lajos nem csináltatta meg háza tetején a tűzfogót — holott „erre külön felhívom n Tekintetes Főszolgabíró Ur figyelmét, már kéthete hogy figyelmeztettem”. A főszolgabíró aztán tovább adja az ak­tát, két-három nap múlva megjelennek az illetékesek: a járási tűzoltók, fináncok. Szarka Barnát, meg Kovács Za­jost felhivatják az elöljáróságra (ez még mindig jobb, mintha a járásra kellene utazni ilyen dologidőben), s meg­büntetik őket 5 pengőre, 10 pengőre. „Fegyelmezni kell a parasztokat Tekintetes Főszolgabíró Uram. Majd én ren­det teremtek itt köztük..Szarka Barna, meg Kovács Lajos haladékot kérnek a büntetés lefizetésére és káromkodva rohannak haza a kapilányos-hordóba vizet húzni, a zsúp- tetős házra tűzfogót készíteni. Elég baj ez nekik. Jobban félnek a segédjegyzőtől, mint a tűztől. Nem jelentgetik egy­mást még akkor se, ha okuk volna rá. Pedig Dobozi urain megérdemelné, de ráhagyják, legfeljebb nem isznak a bo­rából. Sört kérnek, jégbehűtött, frissen csapolt Dréher sert. Ezt nem tudja megkeresztelni. Csak ha sok oxigént nyo­mat bele, akkor tud többet kimérni egy-két pohárral. Ennek azonban örülnek a parasztok. Jó, amikor kicsit csípi az oxigén az ember nyelvét és érzi, hogy zuborog a hideg sör a gyomrában. ü^gy eilen korcsma van (az asszonyok szerint ez is sok), vasárnaponként itt jönnek össze az emberek. Dobozi uram portája a központ. Kugliznak, kártyáznak — néha verekednek. A napszámosok, akik az erdőgazdaságba jár­nak, tegnap hazajöttek. Szombaton két óráig van munka­idő, de mivel a vonat fHegykor indul, küldöttség ment a vezetőséghez és előadta a kérelmet, hogy félórát lerövidít­senek. Bepótolják máskor: hétköznap enyszer is, másszor is tovább dolgoznak tíz-tizenöt perccel és kijön a szombati félóra. A munkások meg hazamehetnek nyugodtan a korai vonattal. A messzelakók csak éjfél felé érnek haza, mivel Sze­rencsen sokat kell várni az átszállásra. Pedig otthon is munka várja az embert, nem pavlanos ágy. Le kell söpörni az udvart, meg kell locsolni a kertben a paprika palántá­kat, fát kell készíteni az asszonynak; a kutya kirágta a kerítést, azt is be kell csinálni, karikát kell húzni a malac orrába, mert feltúrja az ól földjét: a házon is mindig akad igazitanivaló. A parasztember örökké építkezik, egész életében. El­kezdi az égrenyíló szoba-konvhával, aztán mikor valame­lyest összeszedte magát, hozzáragaszt végtől egy másik szo- bácskát. Két év múlva (ha jó termés ígérkezik, vagy magas a napszám) kamrát épít, addig koplal, ciberén arat, mia egy borjura szert tesz, istállót ragaszt a kamra vénébe. íny megspórol egy fél falat, meg a szűk portát is jobban ki tudja használni). Mikor pedig már nyárikonyha is van az udvaron, elégedetten dörzsöli össze a tenyerét. Pedig de sok munka van még a házon! Ki- esik. az ablakok, nagyobbat kell venni. Üvegajtó is kell,—-lega­lább a konyhára. Aztán a kémény rongálódik meg, majd a vályogfal vedlik hirtelen — nem győzi simítani. A tető is beázik, elért rajta a zsúp: cserép kellene helyette, a tűz­oltó parancsnok is mindig beszél miatta. Szóval egy élet kell erre! Aztán meg mire egyenesbe jönne, meg is öregedik, meg iß hal hirtelen, meg se érkezik pihenni. Nem baj. Majd megpihen a másvilágon — ha egyáltalán megpihenhet. Mert ki tudja nem kell-e a szegénynek ott is dolgozni, hogy az úristen kegyében jár-* jón? Senki se jött még vissza, hogy megmondta volna. Ö rökös félelem az élet. Ideleni a földön: a segédjegyzö, odafent az égben meg az úristen dirigál. A paraszt meg hallgasson. Meg tűrjön, meg újjent hallgasson. Csoda-e hát, ha annyira fél a meghalástól? Mert idelent a földön már megszokta valahogy. Legfeljebb eltűnik a házban, ha látja a segédjegyzőt, vagy a csendőröket közeledni. Az ab­lakból lesi őket a függöny mögül és csak akkor bújik elő, ha már elhaladtak. De az úristen elől nem lehet elbújni. Mindenütt jelen van: mindent lát és hall. Még azt is, amit nem szereti az ember ha. látja. Még az a jó, hogy harag­jában nem csap le rögtön a tüzes mennykővel. Mert ennyi bűn láttán lenne itt olyan égiháború, hogy kipusztulna as emberiség. Az az egy szerencséje megvan a parasztnak, hogy a tiltott cselekedetekért csak odaát kell felelni. Van egy kis haladékja. Az úristen elnézőbb, mint az adóhivatal. Addig meg, amíg a számonkérés bekövetkezik a végítélet­kor, majd csak történik valami. Vagy jóváíeszi a bűnt és kiengeszteli az istent, vagy összeszerez valamit, módosabb lesz, gazdagabb lesz és akkor másként kezelik. Mert az úr-> nak meg a gazdagnak itt a földöv is másként mean a sora és bizonyos, hogy az égben is előnyben van. Somogyi Fe­renccel itt sem mer ujjat húzni a segédíenvző. mert nazda* ember. 60 holdja van és szén eladóianya. Neki előre köszön messziről. Mancikának men azt rrtondia. fin szabadságra jön a leánvnevelő intézetből, hoay.* ..kezcsökn'nm Mancika.”, A parasztnak meg jcsak fogheqnről veti oda. hogy ’pót... ami annyit jelent, honv iónanot De van únu is. hnmt p.mtdi+alán nem fogadja a köszönést. Csak elmegy a paraszt mellett, mintha levenő volna. De próbáUnn csak ne köszönni a pa­raszt! Inkább unorion feiiel a kútba. Lenaláhb nem hallja azt az ocsmánvkodást. amit a segédjeayzö csinál. Bezzeg az urak. azok nem bűnhődnek, annyit és azt a kicsi bűnt, amit. elkövetnek, könnyebb tővé tenni, meri a templomban is közelebb vannak az úristenhez. (Folytatjuk.) otka IY o MORTJSAG —í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents