Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-12 / 35. szám

Kedd, 1957. február 12. ESZAKMAGYARORSZAG 5 UPLA MAGYAROK. JJégóta ismert típus az a bízó- nyos dupla magyar, aki úgy tűzi gomblyukába az ő magyar mi­voltát, mintha valami versenyen nyerte volna. A dupla magyar, az extra magyar alkoholmámorában vagy udvarlása közben, ébren vagy álmában, politikai porondon vagy nászágyban úgy lobogtatja az ő magyarságát, mintha neki kétsze­resen mérték volna nemzetiségét. Csak egy kis baj van ezekkel a duplamagyarokkal, ezekkel a fene- jó magyarokkal, akik nem győzik féltéglával verni a mellüket, hogy ők az igaziak, ők a mustrák. Min­den ilyen melldöngetés mögött jó­adag elmaradottság, visszahúzó szándék és ebből fakadó gyűlölet rejtőzik a haladó magyarok és minden haladó eszme iránt. A duplamagyar azzal dicsekszik, ami rajta csak máz és szólam. Jól tud­juk, hogy magyarnak lenni és ma­gyarként fennmaradni itt a népek országút ján, Európa■ legkitettebb ütközőpontjában nem volt könnyű ezer év óta és nem könnyű ma sem. Tudjuk azt is, hogy mindig ráfizettünk, ha szembeállottunk a haladással s mindig azzal írtuk be dicsőségünket a történelem lapjai­ra, ha nemzeti érdekeinket össze­egyeztettük az emberi, a társadal­mi fejlődés egyetemes érdekeivel. A nemzeti sovinizmus, a dupla­magyarok hazug hazafisága mindig is átokként nehezedett nemzetünk­re. A duplamagyarok, a soviniszták már 1914-ben csúfosan vizsgáztak magyarságból. Ismeretes, hogy az osztrák-magyar hadsereg magyar katonáinak, tisztjeinek a hadüze­netig súlyos büntetés terhe mellett tiltották a Kossuth-nóta éneklését. De amikor a monarchia megüzente a háborút a kis Szerbiának, csodá­latosképpen megengedte a császár, hogy énekeljék a Kossuth-nótát. A duplamagyarok, akik örültek a hadüzenetnek, az előre nem látott tragikus kimenetelű háborúnak, bu­tán kapták be a horgot s Budapest kávéházaiban és minden nyilvános helyiségben tele tüdővel fújták és fiijatták a bevonuló katonákkal: Kossuth Lajos azt üzente . ■. * Megcsúfolták nemzetünk leg­szentebb hagyományait, Kossuth szellemét, amikor a Habsburg- házat ért sérelem megbosszulására indított háborúra Kossuth nevével lelkesítették a magyar népet. És mindjárt csináltak egy szégyenlete­sen ostoba katona-dalt is hozzá: »Megállj, megállj, kutya Szerbia, Nem lesz tied• soha Bosznia, Mert a magyar nem enged.-..« A becsületes magyarok, az igaz ** hazafiak akkor azt kérdez­ték: miért ez a háború, miért kell magyaroknak halálba indulniok Habsburg Ferdinándért, aki szívből gyűlölte a magyarokat? Miért kell száz- és százezernyi magyarnak harcbaszállnia a Habsburg és a német imperialista célokért? Az igaz hazafiak akkor is demokráciát, szabadságot akartak, azt kívánták, hogy népünk szabaduljon fel a gró­fok, nagybirtokosok, a nagytőkések elnyomó hatalma alól és teremt­sünk olyan országot, amilyenről Kossuth, Petőfi, Ady és nemzetünk többi legjobbja álmodott. Hogy hová vezetett az akkori duplamagyarok hazug lelkesedése, hazug jelszavaik, mindenki jól tudja. De az »extra magyarok«, az »ébredők« hamis hangja, félreve­zető politikája döntötte népünket a német fasizmus karjaiba, a má­sodik világháborúba is, akkor, ami­kor Hitler iskoláiban már közkézen forogtak azok a térképek, amelye­ken már »bekebelezték« a Harma­dik Birodalomba, a német »élet­térbe« hazánkat, Csehországot, Lengyelországot, Ukrajnát, a Balti államokat és még egy sor európai országot. Az ő hazugságaiknak kö­szönhetjük sok százezer magyar pusztulását, hazánk rombadöntését. A duplamagyarok jelentkeztek október—novemberben is, hogy az elégedetlenséget kihasználva eladják hazánkat a nyugati imperialisták­nak, a csápjait hazánk felé is ki­nyújtó amerikai monopoltőkének. Nem kevesebb mint 14 milliárd fo­rint kárt okoztak nemzetgazdasá­gunknak s pénzben fel nem becsül­hető az a kár, amit sok drága vér elfolyatásával, aljas propagandá­jukkal, a tömegek lelkének idegze­tének, tisztánlátásának megbolyga- tásával okoztak a pár hét alatt el­szegényített magyar nemzetnek. A becsületes magyar dolgozó milliók azonban ebből is tanultak. Tudják, hová tegyék a duplamagyarok hazug jelszavait. Tanult a munkásosztály, tanult a parasztság és az értelmiség. Tanul­tak a kommunisták is. Megtanul­ták, hogy a rosszul begombolt mel­lényt hogyan kell jól begombolni. Mert nem a mellényben — a szo­cialista rendszerben — van a hiba, hanem abban, hogy suta kezek rosszul gombolták be. Azért nem akart sehogvsem simulni a magyar ncp termetéhez. De ezután simulni fog szépen, feszesen, ahogy kell, ahogy illik a halaclás útját járó magyar nemzethez, a hatalomra ju­tott néphez. Kitűzték a vörös zászlót a mezőcsáti középületekre Az októberi események során az ellenforradalmárok féktelen uszítás és mocskolódások közepette sok he­lyen elégették, meggyalázták a pro­letár nemzetköziség szimbólumát. Az ellenforradalom szétzúzása után egy­re erőteljesebben újjászerveződő MSZMP politikai munkájának hatá­sára mind több és több becsületes dolgozó előtt válik világossá az ellen­forradalmárok célja. Egyre többen ismerik fel, hogy milyen szégyenle­tes és barbár cselekedet volt a szov­jet emlékművek meggyalázása, a vö­rös csillagok leverése és a vörös zászlók elégetése. A sajtó, a rádió mind gyakrabban közöl híreket ar* ról, hogy itt, vagy ott ismét kigyúlt a vörös csillag, s kitűzték a vörös zászlói. Legújabban Mezőcsátról kap­tuk a hírt, hogy a község középüle­tein, — rendőrségen, tanácsházán, földművesszövetkezet épületén és az MSZMP székházán — a nemzeti­színű zászló mellett a vörös zászlót is lobogtatja a szél és hirdeti, hogy a nemzeti érzés, a hazafiság elválaszt­hatatlan a proletár nemzetköziség­től. Üdvözöljük a mezőcsáti elvtársa­kat abból az alkalomból, hogy ezt megértették és példájukat követésre méltónak találjuk megyénkben min­denütt. BLIOCSOZHAK A PIACTERET, MAVA.UT váróterem is készülne — nincs cement Ónod község fejlesztési terve eb­ben az évben olyan létesítmények megvalósítását írja elő, amelyre már nagyon várnak a község dolgozói. Tervük egyik fő pontja az. hogy mintegy 25—30 ezer forintos költség­VÁLASZ a nyugdíjasok leveleire GOLBERT JÓZSEF SAJÓKAZA. A kormány rendeleíe értelmében azok a régi nyugdíjas bányászok, akik újból munkába lépnek, illetve visszamennek a bányába földalatti munkakörbe dolgozni, részükre a nyugdíj és a fizetés is folyósítható teljes összegben. A nyugdíj korláto­zás alá nem esik. IV. judicsAk József erdőhor­váti. Hadigondozási díja ügyében a járási tanács szociális osztályához kell fordulnia. Mezőgazdasági mun­kaviszony csak 1939 jam. 1-től szá­mítható, így tehát az OMRI könyv kellő igazolás a munkaviszonyra. Előző időt figyelembe venni nem le­het, így 1939-től számítva kell meg­lenni a 10 évi szolgálati időnek. * GALGÓCZI PÁL MISKOLC. Rok kantsági nyugdíj ügyében a közölt adatok alapján végleges választ ad­ni nem lehet, összes nyugdíj iratai­val jelentkezzék az SZTK nyugdíj osztályánál. ÖZV. KOVÁCS ANDRASXÉ. El­halt nyugdíjas férje után özvegyi nyugdiját az Országos Nyugdíjinté­zettől (Bp. Guszev u. 10.) kell kér­ni. Közölni kell az elhalt és a saját személyi adatait, csatolni kell egy régi csekkszelvényt és halotti értesí­tőt, tanácsi igazolást az együttélésről, valamint házassági anyakönyvi ki­vonatot. * PERECESI BÄNYASZNYUGD1- JASOK: A kérelemben foglaltakat a DIMÁVAG nyugdíjasokéval együtt intézzük és az illetékesekhez továb­bítjuk. Egyébként nyugdíjügyekben az SZTK alközpont nyugdíjosztálya ad tájékoztatást hétfő kivételével minden nap 8—12 óra között. A diós­győri gyár és a perecesi bányák dol­gozói az SZTK diósgyőri kirendelt­ségéhez (Vasgyári Kórház) fordul­hatnak kérdésükkel. (Vége.) B lengve! miniszterelnök ra re uslian Indiába u’azik Az AFP jelenti: Szombaton este Uj-Delhiben hivatalosan bejelentet­ték, hogy Cyramkiewicz lengyel mi­niszterelnök, az indiai kormány meg­hívására márciusban ellátogat Indiá­ba. Uj MSZMP szervezet alakult Ónod községben Megalakult az MSZMP hely! s zervezete ónod községben Is. A szer­vezet január 31-én tartotta alakuló ülését a régi helyiségében. Az alap­szervezetbe 42-en léptek be, akik azelőtt is tagjai voltak a pártnak. Az alakuló ülésen megválasztották az új vezetőséget, amely 7 tagból áll. Tit­kár Üveges Lajos elvtárs lett. Az alapszerv vezetősége a jövő héten fog összeülni, hogy kidolgozzák feladat-tervüket. Postahivataloknál is rendeshetnek szépirodalmi műveket a falusi olvasók A posta most valósítja meg a né­hány hónappal korábban kezdemé­nyezett tervét, a könyvterjesztő szol­gálat megszervezését. A fővárost és a megyeszékhelyeket kivéve minden postahivatalba könyvjegyzékeket küldenek, amelyekben a legújabban kiadott, főleg szépirodalmi könyvek ismertetése és ára szerepel. Ennek alapján a legtávolabbi, legeldugot­tabb települések lakói is könnyen hozzájuthatnak a könyvekhez. gél elkészítik a község piacterének betonozását. A piactérre kis elárusít tó asztalkákat is terveznek, ugyan­csak betonból. A másik fontos megvalósítandó feladat a MÁVAUT váróterem megépítése. Erre 9000 forintot irá­nyoztak elő. A váróterem tervei már el is készültek. Az építkezés megkezdését azonban akadályozza az anyaghiány. Nincs cement. Bár a cement,ki utalást már elég régen kiadta a járási tanács, a miskolci TÜZÉP telep azonban ak­kor még nem tudott cementet bizto­sítani számukra. A munkával meg­bízott Építőipari Ktsz nem kezdhette meg az építkezést. Most viszont az a helyzet, hogy az idő nem alkalmas az építkezés megkezdéséhez, bár ce­ment még most sincs. így csak a me­legebb időik beálltával foghatnak majd hozzá. Képviselői fogadóóra Miskolcon Mislócz'ky Mátyás országgyűlési képviselő fogadóórát tart folyó hó 15-én, pénteken délelőtt 9 órától dél­után 1 óráig Miskolcon, a Hazafias Népfront irodáján, Tanácsház-íér 5j sz. alatt. A választópolgárok felke­reshetik országgyűlési képviselőiket különböző problémákkal, akár köz- ügyekről, akár egyéni problémáról van szó. Berki Mihályné, Borsod megye országgyűlési képviselője fogadóórát tart folyó hó 13-án. szerdán délelőtt 9 órától délután 1 óráig, Miskolcon a Hazafias Népfront irodáján, Tanács­ház-tér 5. szám alatt Az .egész megye választópolgárai felkereshetik or­szággyűlési képviselőiket különböző problémákkal, akár közügyekről, akár egyéni problémáról van szó. A Hazafias Népfront * megyei irodája. «fed* HOLDI JÁNOS: — AZ UTOLSÓ KÉRELEM — — Csak moodd bátran. i— Tudod, hogy én sose említet­tem, de most nagyon-nagyon sze­retném, ha ... törvényes feleséged­ként halhatnék meg. Gáspár nézi a lányt. A piros, gyilkos lázrózsákat, az egész, szív- bemarkolóan csendes húsz évet. Is­tenem — jajául fel benne —, mit tegyek. Mit tegyek, hiszen a válási végzést még nem kaptam meg. Hogy magyarázzak egy haldokló­nak és... Ágnes újra alszik. így szokott lenni, a bódulat jön egyik percről a másikra és álomba ringatja. Jobb is így, lehet gondolkozni és Gáspár megint az asztalhoz ül. Tenyerébe hajtott fejjel, nyitott szemmel ta­lálja a bátortalan, ködös, rideg, sá­ros hajnali szürkület. S amikor úgy reggel nyolc óra felé Ágnes magá­hoz tér, bánattól terhes szívvel, de vidám mosoly álarccal arcán sut­togja a beteg fülébe: — Kicsikém, most hozta a postás a végzést. Szaladok, rohanok, ide­hozom az anyakönyvvezetőt és Ko­vács Gáspárné lesz belőled. • Kovács leszegett fejjel, felöl­tőjébe dugott kézzel sietett egyik ismerőséhez a. városon kereszt hl. Jeges, darával vegyes eső *szitált, ködfelhők húztak a házak felett, piszkos, szürke reggel nyomta az emberek kedélyét. Nem nézett se balra, se jobbra, ment a hazudott végzés nélkül egy kétségbeesett öt­lettel agyában. — Végig kell játsza­nom Ágnes előtt az egész házas­ságkötési ceremóniát, tanúkkal, • anyakönyvvezetővel egyetemben — gondolta. — Három embert kell szereznem, ha mindjárt fizetnem is kell nekik. Talán a Pocs Károly bácsi, az öreg postás vállalkozik egynek, a másik kettő... majd meglátjuk. Egy óra múlva kifáradva, re­ménytelen arccal lépett be az egyik kocsmába. Kisfröccsöt kért, s dü­hösen bámult ki a nagy, sima ab­lakon. Rágta a méreg belülről, meg a keserűség. Ismerősei közül sen­kit sem talált odahaza, hiába tal­palt, hiába futott. S most mit tegyen? Szétnézett a helyiségben. Sokan voltak. Két utcai kokott ujjnyi vastagon festett szájjal, em­berprédára éhesen vizsgálta végig. A pult mellett kocsisok „hosszúlé- péseztek” s vitatkoztak a „Manci” teherbírásán. A sarokban nagy em- bergyűrű közepette szürkesálas, kiskabátos, vagánykinézésű suhanc állt valami újfajta tyúkszemirtó­kenőcsöt kínálva. Bűz volt, a mű­bőr jellegzetes savanykás j szaga, keverve az édespálinka émelyítő illatával. A lábak alatt cuppogott az utcáról behordott sár és Ko­vácsnak forgolódni kezdett a gyom­ra. — El innen, el minél előbb — undorodott meg a piszoktól, de mégsem ment. Hogyan, emberek nélkül,. tanúk, ál-anyakönyvvezető nélkül... Ha máshonnan nem, hát innen visz pénzért, borért, csak jöjjön, mert Ágnes már biztosan várja. Várta is. Alázatosan és csende­sen. A kezét nézegette és lázas fe­jében millió színben ragyogott a sok emlék. Mfnd-mind Gáspártól való, vidámak és kedvesek, szomo­rúak és komorak, de most valahogy csak jó tolakszik előre, színes szi­várványszínbe öltöztetve a láztól. Hol is van ő most? Hát otthon, per­sze, hogy otthon, lám a pirospettyes zsebkendője is új még. Csak ne len­ne olyan meleg, mintha, mintha ... de hiszen nyár van, forró piros nyár és óh Istenem, ma van az esküvő napja. És ő még ágyban, van, jaj, hány óra? Minek ázások óra a falon? És ez a nagy csend? Most meg Gás­pár kiabál, megyek-megyek kedve­sem, csak várj egy kicsinykét, egy ici-picinykét. Tudom, a sötétkék ruhát veszem, abban tetszem a legjobban, csak nehéz a lábam, tu­dod, elzsibbadt. Agoes azt hiszi, hogy kiabál, pe­dig susog csupán. Hosszú percekig tart, míg kihámozza csupacsont tes­tét a paplan alól. Zihál, fújtat, a semmivé zsugorodott tüdő, szíve rendetlenül kopog, a végső akkor­dok az élet nagy szimfóniájában. Már ül, gyermek lábait lógatja az ágy szélén és rázza a köhögés. Azután hirtelen feleszmél. Az ön­tudat hideg kegyetlensége mindent rendbehoz az agyban, a lázrózsák megfakulnak és visszahanyatlik a párnákra. Ám a kitisztult ész to­vább dolgozik, sorra-rendre eszébe­jut minden, a végzés, a várt anya­könyvvezető és furcsa sajgó-fájó boldogság önti el. Istenem, csak fel tudnék öltözni — pihegi és vá­gyakozóan tekint a szekrény felé. És most már tiszta aggyal, az élet­energia utolsó fellobbanásával iszo­nyatos erőfeszítések árán odatá- molygott a szekrényhez. Kinyitja. Mázsás súlynak érzi a könnyű, egy-. szerű, kis sötétkék ruhát. Nagy, ke­retire tágult szemében az öröm lobban, amikor sikerül a cipőt is az ágyhoz vinni. Aztán a rúzs, meg a tükör... Háromszor is megpihen, míg ki­festi a száját. Köhög s a vér is az ajakra kerül. Már nem bánja, csak sietni, gyorsan, hadd legyen még egyszer utoljára szép. Istenem, mint nem is olyan régen! Most lát­ja a testét hosszú hetek óta és sír­ni kezd. A ruha lötyög a csontokon, a harisnya összecsavarodva a lá­bán ... Istenem, milyen fekete ködben van ez a szoba... Amikor Kovács belép a három emberrel, akkor kezd ébredni Ag­nes. Határtalanul könnyűnek érzi magát. Barátságos „jónapotot” le­hel feléjük s hagyja, hogy Kovács végigfektesse az ágyon: — Hogy tehettél ilyet szivecs­kém? — korholja szelíden a férfi és elrejti felhajtott kabátgailérja közé könnyes arcát. Iszonyatosat szerelne kiáltani., hogy meghallják ott fenn a magasságos égben: Isten, ha létezel, ne engedd! A három férfi topog és megille- tődött. Az egyik, a legjobban öltö­zött vaskos könyvet húz elő hóna alól. Félénk, bátortalan hangon kér­dezi: — Kezdhetjük kérem? — I-igen — mondja Kovács és a két tanúra néz. Mind a kettő kapa­tos s az egyik az ál anyakönyvve- zetö háta mögött a két kezével mu­tatja, hogy „három liter bor”. Ág­nes két, szokatlan fényben égő szeme csodálkozva nézi őket. Gás­pár arcán is zavar, húzogatja a jó ruhás kabátját: — Tegye talán az asztalra a könyvet. — Jó kérem. Kovács leül az ágy szélére. Meg­fogja Ágnes kezét. Forró, tüzes a csuklója. Valami hiú ábránd, hiábavaló reménykedés lopakodik szívébe ahogy a beteg kitisztult szemébe néz. Hetek óta lázfátyol takarta és most... csak észre ne vegye, hogy játék, komédia az egész, szerencse, már alkonyoaik, homályban a szoba, nem láthatja a könyvet, csak alá kell írni. A kopasz, jóruhás piros-fehér- zöld színű szalagot akaszt a nya­kába és fontoskodva felüti a könyvet. Azután elhangzik a két kérdés, egy halk és egy erőteljes igen, a kopasz szertartásosan a be­teg elé teszi a könyvet, s remegő, erőtlen kezébe nyomja a tollat. Ágnes főttbe hajol s lassan teírja a nevét. Olyan lassan, hogy észreve­szi és el tudja olvasni a rubrikák elnevezését. Kissé elmosolyodik, fáradt, hervadt ez a mosoly, benne van az ősz, az elmúlás, a tar me­zők és didergő fák csendes fejhaj- tása a feltartóztathatatlan előtt. Még akkor is mosolyog, amikor ez emberek elmennek s Kovács ked- veskedően könnypárás szemmel mellé ül. Lassan kitapogatja a férfi kezét s húzza magához fáradtan, erőtlenül és mégis boldogan. Csönd és szürkület ölelik eovmást a kis szobában s a haldokló lány megbé­kélve, abban a tudatban, hogy en­nek így kellett történnie, halkan suttogja: — Köszönöm Gáspár És Ágnes biztos benne, a '$rfi soha, soha nem tudja meg, hogy ő a. ..tartozik” rubrikába írta be a nevét. Vége.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents