Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-10 / 34. szám

& SftfcAKMAGYAROBSZAG 1957 február ttt. UÍz hzaki liatácszélen... Feni északon, hol ilyenkor télen sxkongva. nynrgalaszik a szél a völgykatlnn&kban, nyáron pedig a legszebb és legpompásabb palás­tot ölük magukra d hegyek, — itt élnek a mi korunk széltől cserzett arcú végvári vitézei. Edzettem, a természet viszontagságaival da­colva, éjjel és nappal hűségesen őrzik a haza határait. Keveset hallottunk és hallattunk róluk, s most e mulasztást próbálom jóvá­tenni. Arra nem vállalkozhatóm, hogy néhány sorban kötetekre szóló tartalmat szAkitsek le, hi­szen. a határőrök élete rendkívül gazdag élményekben, mint áltálá­ban a természetjáró embereké. Mondom, erre nem vállaÜtozháto/n, ellenben az olvasó elé vetítek htí- rom epizódot, s e képek által a# olvasó -próbálja megismerni a Ba* la.ssa áltál is annyira leimagasz­talt »-végek vitézit•*, @ump.is&*M az éiimkábatt Brrrü! Már a megnevezés is hát­borzongató. De tessék talán meg­hallgatni Szokola Károly úrvezető históriáiét. Úgy adom tovább, ahogy tőle hallottam, miután S. alezredes­sel a hangonyi őrsre érkeztem, s U- hadnagy őrspar ancenok megtette a jelentését. Tgy szól az őrvezető' legutolsó ka- land ja: — Január derekán a csohaziwák határtól mintegy 400 méternyire foglaltunk figyelő állást, A sóját éj­szakával sejtelmes, mozdulatlan te* hér fátyolként olvadt össze a hóbo­rította táj. Hármam, voltunk a járőr­ben. Egyszer csak, ahogy szemünket meresztve kémleltük a határsávok mozgó árnyakat vettünk észre. Nesz­telenül elindul tunic... Mire odaér­tünk, semmit nem találtunk csupasz bokrokon kívül, melyeknek ágai dermedt karként nyúltak felénk. Pe­dig az árnyak emberi alakokra val­lottak... Mit tegyünk? Mit tesz ilyen­kor a gyakorlott határőr? Nyomokat keres. Azt tettük mi is —- és meg is találtuk. Három pár lábnyom raj­zolódott ki a sötétben a hóból. Kö­vettük. S hogy jó felé indultunk, azt Jelezte • nem messze lévő tanyából felénk szálló kutyaugatás. Ehhez a tanyához vezettek a nyomok. A töb­bi már egyszerű volt. Tudtuk, hogy három ember él a tanyán, s amikor bekopogtunk, mégis hatot találtunk, Itt már nincs semmi kétség..; Az igazoltatásnál aztán kiderült a valóság: Berki József ózdi, Váradi József ózdi és Váradi János eusai lakosok személyében egy csempész-- társaság futott a hálónkba. Esír- szódát, szappant és kerékpárbelsőt hoztak Csehszlovákiából (bizonyáfa nem azért, hogy feltöltsék vele a megürült raktáraikat). Ugy-e mily egyszerű történet? De csak így, hallás után, mert aki áh éli, annak bőven van oka az ■ izga­lomra. Hiszen a csempész sem min­dig furkósibpttaj jár, s éppen ezért a határőr élete állandóan veszélyben forog. Különösen manapság, hogy a ■tforgalem« megsokszorozódott a ha­tár mentén. Néhány adat: december­ben és januárban összesen 62.500 darab Kossuth cigarettát vettek őri­zetbe szállítóikkal együtt. (Valószí­nű, nem ajándékozás céljából ipar­kodtak kijuttatni a közeli szlovák városokba.) Ugyancsak az utóbbi időben — és ezen a szakaszon — ke­rült az állam birtokába mintegy 270 darab mosószappan, 170 kiló mosó­szóda, 70 kiló zsír, töbjp pár halina- és gumicsizma; — A jelenlegi gazdasági helyzet­ben, de mindenkor is a legveszélye­sebb vámszedői a csempészek a nép­nek — mondja a fiatal, nyugodt- arcú H. hadnagy.--— A hangonvi fő- csempé^z .például Péter Jánosné, — akit legutoljára január* 12-én fog­tunk cl? s aki már egy házat ku fán­kodéit össze »mesterségével-* — a közelmúltban 28.000 forint értékű bútort rendelt az asztalosnál. Ez alapjában véve jó dolog, viszont sen­ki nem hiszi, hogy a háztáji gazdál­kodásból futná. Bíróságaink a törvény erejével keményen sújtanak le a csempészek­re. Nagy szerencse, hogy a becsüle­tes emberek összefognak a becste­lenség ellen, s közösen veszik fel ellene a harcot. A határőrök ezt nem győznék egyedül. Ámde ott a jóindulatú lakosság, — a legfőbb se­gítségként! Aki azt hiszi, hogy csak hangulat- keltésből teszem e megjegyzést, az, a kapcsolat után érdeklődve, kérdez­ze meg a helyi tanácstól, hány le­szerelt határőr kötött házasságot a faluban, s vált maga is hangopyi lakossá. így hát a határ őrzése nem csupán hivatalos munkává lesz, ha­nem tradícióiként ver emberek öntudatában, íme, ez az első kép, tessék követ keztetitii. ^DiiizidÁll a „fiavancutdk“ A második kép nem tartozik szo­rosan a keretbe, de érdemes elmon­dani. Az októberi zűrzavaros idők egyik napján egy Skoda állt meg a hango- nyi Örs kapuja előtt. Az autóból egy kis emberke, bizonyos Pollák Dénes »közismert ózdi író« (noha soha semmit nem olvastam tőle) és egy irgalmatlanul nagy behemót (való­színű a kis Dávid Gqjüátja) szállt ki. A mi közismert írónk köpcösen bevonult a parancsnok irodájába, fegyverével úgy hadonászott, mint dirigens a pálcájával, az asztalra patkóit —- hogy kétség ne essék! — vatfy két tucat igazolványt, s emí- gyey. szólt: A parancsnokot leváltom és m^agam veszem át a parancsnok­ságot. És hogy szavainak nyomatókot adjon, letelepedett a parancsnoki asztal mellé, majd —* mbit Napóleon a Waterlooi ütközet előtt —, a határ­kerület térképét vizsgálhatta nagy szakértelemmel, miközben egy* egy haragvó pillantást lóvéit a körül- álló határőrökre, Elvégre — fő a fe­gyelem ! Aztán, miután jól ineghányta*'ve­tette magában, miként lehetne Han- gomy községből történelmi nevezetes­ségű csatateret csinálni, melynek termeszeteken ő lesz a közszájon for­gó hőse, elkezdte parancsnoki tény­kedését — Italt! — rendelte el ellenkezést nem tűrő hangon, A fegyelemhez szokott katonák nem minden célzat nélkül ajánlot­ták Oroszlánszíyű Richárdunknak a — vizet. — Piha! — Ivöpött a bajnok. — Szeszesitalt l — Olyan nincs;-.? — felelték ár­tatlan arccal a határőrök. — Leg­feljebb a boltban udvariasko­dott az igazi, de most az író által levált ott tiszt. — Hozzatok! — Pénzt adj áll — Ejnye, «•— vakarhatta vitézünk a kobakját —, pénzem bizony nincs. Fiók, adjatok már össze egy kupicá­ra valót ;»i Bizis ten, nem bánjátok meg! A beim lévők magukba fojtották a mosolyt: no, ez aztán parancsnok, fityiszt neked! Tíz fillér nem sok, ele annyi sem került elő. Erre a Góliát, aki mfcidezideig arkangyalként ke­ringett a törzsfő körül, a fülébe sú­gott valamit. — Aha! — csillant fel az »író* szeme. Aztán egy papírfecnit tépett., s ráírta a szöveget, amelynek értel­mében két deci rumot kiutalt saját magárnak a közeli boltból. Mit lehet tenni, amikor így fejc- letejére állt a világ? Megkapta. És megitta. Aztán kiosztotta a szolgá­lati parancsot, amelynek ez volt a csattanója: gyökeret az - Én ugyan nem értek hozzá, srácok, csináljatok mindent úgy, ahogy akartok, de ha baj van, ne­kem szóljatok! Hát ami azt illeti, a baj meg is történt. Méghozzá milyen furcsa­mód! Az újdonsült hadvezér Góliát­tal együtt kocsiba szállt és — elhaj­tott a határ irányába. Azóta nem tért vissza. Hogy hová lett? Disszi­dált talán? ördög tudja, mi történt vele, annyi azonban tény, hogy a csehszlovák hatóság hat hónapot só­zott a nyakába. De bíz’isten mondom, a határ­őröknek nem hiányzik az ilyen »fő- parancsnok!«« De a Népköztársaság­nak sem! Mert mi a tanulság? Az olvasóm bízom,; i cÁz átof (ia Ez a harmadik eset bizony nem mindennapi történet, S. alezredessel a kultúrteremiben ülünk a harcosok között és beszél­getünk. Égysíercsak egy 12 év körüli vigyorgó kis fickó jelenik meg az ajtóban, baljában sapka, jobbját kopasz fejebúbjához szorítva igyek­szik szalutálni. — Erőt, egészséget! Azzal közénk ül. Nézem. Ki lehet ez a deli vitéz? Hogy ki? Hát az öcs fia! Vagy két hete karolták fel a ha­tárőrök a parancsnokság beleegye­zésével, s elhatározták, hogy felne­velik a kis cigánygyereket, Élelme- zik, ruházzák, iskolába járatják és ami a legfőbb! —- liatárőrt nevelnek belőle. Apja nincs, anyja ki tudja merre jár, öreg nagyanyja mellett úgyis nehéz volt az élete, mert csak abból tengődtek, amit a fiú apró- cseprő szolgálatokért összekérincsélt. Mert egyébként szorgalmas, jóra- való kis kölyök. — Tudsz-e nyulat fogni, békás? — kérdezem. Vigyorog, hogy csak úgy meredeknek gereblye fogai. —* Azt nem..., de a hatánsértőt el­fognám ám! — Aztán mi leszel, ha megnő ssz? — Ml? Hát határőr! — mondja a világ legtermészetesebb hangján. — .Hogy is hívnak? kérdezi S. alezredes, aki most találkozik először a fiúval. — Árva;?? összértékünk. Miért Árve? Mert mindenki így hívja a faluban, rajta ragadt a név, Az alezredes tiltako­zik; — No, dehogy! Hát van neked be­csületes neved is. Erre aztán a fiú szeme felcsillan és katonásan ki­vágja: — Az én nevem: Gáspár Vilmos határőr! —• Hát akkor nagyra nőj.!, vitéz, % ha évvégére ötös lesz a bizonyítvá­nyod, még egy őrvezetői csillagot is kapsz! Hát nem megkapó történet? És milyen tanulságos! Fent. északon a bércek körül-köd gomolyog. Csend, végtelen csend. Minden olyan halottnak tűnik, pedig az ormótlan sziklák mögött, a kopasz bokrok tövében, s a ka­nyargó, de most mozdulatlan pa­tak medrében határőrök figyelnek. Nem látom őket, csak érzem szúró tekintetüket, amint kocsink vissza­felé suhan az északi határról.. 5 CSALA LÁSZLÓ MŰVESZET ityicMA LAKÁSUNKBAN (Dr. Wesch-LehnerT cikke az NDK-ban megjelenő Wochenpost című képes folyóiratban; MA SOK ASSZONY VAN, aki­nek biztos az ízlése, ha a divatról van szó. Célszerűen és szépen öl­tözködnek, értik a maguk csinosí­tásának nagy művészetét (ami az okos mértéktartásban domborodik ki) és ebben kimutatják saját egyé­ni vonásaikat. De ugyanezek az asszonyok gyakran tanácstalanok, ha lakásuk díszeiről, különösen, ha képekről van szó. Pedig éppen la­kásunk képei árulják el legigazab- ban jó vagy rossz ízlésünket, érze­lem- és gondolatvilágunkat. Amellett a jó kép-dísz nem töb- bé-kevésbé szükséges fény űzési já­rulék, hanem szerves alkotó része az igazi lakáskultúrának, s a jó kép nemcsak dekoráció. Kettős rendel­tetése van: esztétikai és erkölcsi hatást gyakorol ránk. Egyáltalában nem szükséges, hogy a kép eredeti legyen, egy jó nyomat, egy fa- vagy linómetszet, egy fekete-fehér rajz, vagy egy művészi fénykép is be­töltheti ugyanazt a feladatot. A művészet csalóka látszatát la­kásunkban mégis a giccs (tetszetős rossz kép, Szerk.) akarja kelteni, és ezt bizonyos felületes, de egyúttal raff inát tabh módon teszi. Nem tá­maszt bennünk szellemi igényeket, mint a művészet, hanem túlságo­san könnyűvé, tunyává és elbiza- kodét tá tesz. SOK. egyébként modern és hala­dó ember otthonában élvez még polgárjogot és szokásjogot a giccs. Szívós fickó ez, aki a tegnapi régi maradványok mögé bújik és az ü.i hibákkal együtt, amiket a Holnap felé vezető utunkban elkövetünk, próbál újra bekúszni életünkbe. Ma. is vásárolhatunk még dagályos csendéleteket hivalkodó aranyra- mákban, vagy édeskés jdilleket rózsaszínű képzeletbeli tájakban. A giccs ügyesen álcázza magát mint emléktárgy, mint családi hagyaték. És ha lelepleződik, akkor is legrit­kábban fejezi be pályafutását mél­tó helyén, a kályhában, hanem vándorol szobán, előszobán keresz­tül a padlásra... ott él még sokáig kegyelemkenyéren és tudja, hogy a mi „jóságos” segítségünkkel akkor is pártfogásba veszi a régiségkeres­kedő. A művészet és a giccs halálos el­lenségek. A jó kép — ha már egy­szer hazug szomszédja mellett függ — végül is felülkerekedik. Mert végül is legyőzi a giccsíet mű« vészi erejével, eredetiségével. D<2 nem mindig könnyű jó képdíszre találnunk. Mert nincs arra recept* hogy első jószándékunkat feltétle­nül siker koronázza, nincs séma ar­ra, hogy képeinket hogyan Válasz- szűk ki, honnan vásároljuk, hová függesszük fel. Például egy tű Ínagy olajfestmény, ha még oly művészi is, egy kisebb, modern bűtorzatü szobát „agyonnyom”. LAKÁSUNK jó képdísze más és más lehet, — színes, komoly vagy vidám, csillogó vagy borongó, paj­kos vagy elgondolkoztató, izgalmas vagy megnyugtató, — aszerint, mi­lyen a tulajdonos lelkisége, vér- mérséklete. De mindig személyünk­ről beszél és kell beszélnie. No­csak a szoba méreteit, berendezé­sét és a használati célt tekintsük, hanem a lakás tulajdonosának egyéniségét, a házastársat, az asz* szonyt, a gyermeket is. Nem az teszi a kép értékét szá* inunkra, hogy az olajfestmény-e, hanem, hogy milyen igazan hat ránk a kép tartalma, amely külö­nös művészi formájában, vonalai­ban, ritmusában, színgazdagságá­ban fejeződik ki. Egy régi vagy modern mesté* művének jó színes reprodukciója ízléses keretben jobb szobadísz le­het, mint egy művészieden eredeti olajkép ízléstelen keretben. VAN egy régi közmondás, amely szerint a lakásban a háziasszony lelke tükröződik. A Jakásnak nem­csak háziasszonyaink lelkét, bar nem egész lényét kell tükröznie, A képzőművészek értékesítő társa-! bágai, amelyek sok városban mű* ködnek, az állami kép-iroűák, a művészeti kiadóvállalatok és a szakemberek tanáccsal segítenek bennünket ebben. Törekvésünk megvalósítása olymértékben sike­rül, amilyen mértékben növekszik igényünk a jó, szép képek iránt, — olyan képek iránt, amelyek nem* csak üres helyet töltenek be aa ebódlőszekrény felelt, vagy apinri kos foltot fedi be a heverő feletti hanem mint a mi képeink a mi la* kasunkban függenek, velünk él neki részei lényünknek, mint azok m kicsi, de szükséges dolgok, a melyeit életünket gazdagabbá teszik. (Fordította Hajáig Dolgozik az EPOSZ Mesőcsáton A mezőcsáti Eposz szervezete 1957 február 3-án beindította a hagyomá­nyos Maróczi-féle sakk emlékver­senyt. Meglepetésre a versenyen a korábbi 10—12 indulóval szemben 32 versenyző nevezett be. Az idősebb sakkozókon kívül nagy a fiatal ver­senyzők száma, akik már az első forduló után értékes győzelmeket szereztek. Különösen jó Szilágyi Ia- jocs szereplése, aki az első versenye­ken a jó helyezést elért versenyzőket legyőzte. A versenyt az Eposz helyi szervezete rendezte a tagság pro­gramtervezete alapján. Az anyagia­kat a helyi sportkörrel közösen fe­dezik, az első hat helyezett között 500 forint értékű szép díjak kerülnek kiosztásra. A sakkverseny még be sem feje** ződött, a szervezet máris megkezdi® a férfi és női asztalitenisz-verseny megrendezését. Sajnálatos azonban, hogy az Eposz és a kultúrotthon kö­zött nincs meg a megértés,. A kultúr­otthon vezetősége nem engedi át & kultúrtermet, illetve a karnevál megrendezésére jogot tart. Arinak el­lenére, hogy a farsangi karnevált a korábbi években is az ifjúsági szer­vezet rendezte. A kultúrotthon veze­tősége vegye figyelembe, hogy nem a fiatalok vannak a kultúrotthonért, hanem a kultúrotthon van a fiatalod kert. Véleményünk szerint itt van aa ideje, hogy a járási kultúrotthon n® csak egynéhány fiatalé legyen, ha-* nem a mezőcsáti fiataloké. Mezőcsáti Eposz helyi szervezetei Terhes Mihály sk., elnök Takács Erzsébet j. elnök h. Qipmnjek-ál b u M II. AZ ÖTÉVES CSALÁDFENNTARTÓ Zs. Józsikával az egyik eszpresz- szóban ismerkedtem meg. Ültem az asztalnál, s vártam az álomüző fe­ketét, Barátommal beszélgettem, éppen a készülő gyermekriportsoro­zatomról, a Gyermekalbumról, ami­kor ott termett mellettem a „térne az ötéves Zs. Józsika, Ma-szatós volt a képe, mégis bi­zalmat gerjesztett, hisz nagyon kedves gyermek volt. — Bácsi kérem szélt selypít­ve, meglepő udvariassággal —*■, tes­sék adni pár fillért, ™ Erszényem­be nyúltam s adtam neki néhány pénzdarabot. Minek az néked, fiacskám? — kérdeztem. — Kenyérre, meg húslevesre. Hirtelen végigmértem a kis kol­dust., Cipőjéből kikandikált a lába* ujja, nadrágját már rég bérbevette a moly. Kicsiny szive szinte mez­telen dobogott a rongyos ing alatt. — Apád él? —Igen hangzott a megdöb­bentő válasz. — 8 anyukád? ö is. — Apukád dolgozik? — Igen. A gyárban­— Sokan vagytok testvérek? — Nem. Akkor miért kell koldulni jönni? A gyerek hallgat, majd szégyen­lősen megjegyzi: — Mert apukának pénzt kell ad­ni borra... Józsika tovább meséli a számá­ra még érdekes élményt: Tetszik tudni, amikor fizetés volt a gyárban, apukát este bér ág­im hozták haza a bácsik. Bátyú po­fozta aput, én meg a talpát vertem. De nem ébredt fel. r— Es volt vacsorátok akkor? Igen, Mert akkor én 120 fo­rintot kerestem. íme: as ötéves Józsika koldulja össze egy Széchenyi utcai család megélhetését: Az apa, hogy átkoz szenvedélyét, borimádatát kielégítse, koldulni küldi legkisebb s talán legkedve­sebb gyermekét. Fogadom, ha a Jóska gyerek mégegyszer panaszkodik, apja ne­vét is megírom az újságba. Meg hogy lássa ország, világ, ki az a lélektelen ember, aki már ötéves korában koldustarisznyát akaszt gyermeké nyakába, a bor, a mámor kedvéért. (pásztor y) HOGYAN KELL A ÁSOTTON JÁTSZANI ? KÉRJEN TÁJÉKOZTATÓT A lottószelvény ára: Ft 3.30. Árusítás február 15-tel a Toto-" Lottó irodákban, az Országos Takarékpénztár fiókjainál, pos­tahivatalokban. d ahány ár udák­ban. az uiságárusohnál és a ki" jelölt árusítóhelyeken.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents