Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-24 / 46. szám

2

ÉSZAKMACr TARORSZÁG

Vasárnap. 1357 februir 84

NEHÉZ ma nekem ez a toll, barátaim. Miintíha mázsás vasbunkót tartanék kezeimben. Meg a szív is nehéz és az agy. A gondolat lustán, jön elő, talán sánbasüppedt a székéi*, amelyen utazik, iragy az események gátja tartóztatja fel, az ördög *tudja. Lehet, hogy még nem szívódott fel eléggé vérembe, amiről írnom kell, azért suták, esetlenek a mondatok. Ilyenkor hiába minden, várni kell, újra meg újra, átgondolni, átélni a megtörtént dolgokat,

Lássuk csak.:

A múlt hét csütörtök reggeléin a szerkesztőségben jártam, valami novella, vagy vers ügyben, s akkor ütötte meg a fülemet az egyetemi ügy. Érdekelt, s ezt az érdeklődést látva a felelős szerkesztő megkérdezte:

— Nem írnád meg?

Gondolkoztam. Vajon, hány igen tisztelt írótársam merne rá vállalkozni? Aligha sokan, mert... mert..

Igen. Ez az átkozott »mert« ez mérgezi a levegőt, ez szítja a nyugtalanságot, s odázza a konszolidációt. .Ez az állandó készenlét, az estéli hallgatózás, kósza és ritka puskalövéseikre, a nagy »-valamire« való várakozás. Közben egyre kopik az ideg, satnyul a test és ami a legborzasztóbb, satnyul maga a lélek is. Senki sem biztos a reggelben, estében, éjszakában, s akkor még egy egyetemi ügy;;; ^

Vállaltam;

Egy óra múlva a műszaki egyetem autóbuszmegállója előtt állok. Szép tavaszias az idő, tavasziasan süt ? nap, holott a naptár 1957 február 21-et mutat. Bizonyisten megbolondult ez a február, sehol semmi hó, bárányfelhős és világoskék az ég. Zöld füvet is látni, az üt száraz, — poros.

Az épületeik felé haladva, kofferos — paikkos egyetemistákkal találkozók, sokan tartanak a buszmegálló felé, szigorú és gyanakvó pillantásokkal mérnek végig, pedig nem luxusautón jöttem, gyalogos vagyok mint ők. Némelyik gondterhelten nézi a fekete gyalogutat, és megy;; megy.

Mindenütt a gyanakvás fogad. Csak később, amikor az egyik tanulószobában ülök és elmondom, hogy mi járatban vagyok, akkor enged a bizalmatlanság. Öten-hatan vagyunk a szobában, nem előre megbeszélt találkozó ez, nem jegyzetelek, neveket sem írok. Azt hiszem, felesleges. A név egy ember, a névtelen ember beszélhet ötszáz helyett is. És a nehezen kivívott bizalmat sem akarom elveszíteni. Nem én, ők tesznek szívességet azzal, hogy elmondják a tegnap történetét. A következőket tudtam meg: 1957 február 20-án délelőtt az egyetem épületére kitűzték a vörös lobogót. A hallgatók egyrésze nem értett ezzel egyet és rövid idő múlva az épületek ablakaiban mindenfele piros tárgyak kezdtek megjelenni. Ki volt ott függesztve fürdőnadrág, harisnya, zokni, ing, lábas, egyszóval ami csak piros volt, vagy legalábbis rózsaszínű. Néhány tanár is kisétált, gyönyörködve e nagyszerű látványban. A hosszú folyosókon kipirult arcú hallgatók siettek, lázas izgalommal kutatva, újabb és újabb piros holmi után. Egy nagy suttogás lett egyszerre az egész egyetemváros. Valami fennkölt ünnepélyesség viharzott át a szíveken, hirtelen fellobbanó tüzes láng, s az arcokon mosoly bujkált. Volt ebben az egész dologban egy kis diá- kos csíny, olyan »csakazértismegmu- tatjuk« féle dac* holott.: s

Akik kitűzték a vörös zászlót, sápadtan nézték a dekorált ablakokat. Munkások voltak, a karbantartó vállalat dolgozói, egyszerű, csendes emberek, havi 1200—1500 forint fizetéssel, nagy családdal és a szocializmus iránt érzett forró szeretettel a szívükben.

KÉSŐBB, kót-három óra felé, kar- hatalimisták szállták meg az egyetemvárost. Végigkutattak mindent, pincétől az emeletig, fegyvereket, lőszert és kézzelírott röplapokat találtak. Estig tartott a házkutatás. 70 hallgatót és néhány tanárt tartóztattak le s vittek el magukkal.

Eddig a szigorúan száraz tény;

Nézem a fiatalokat, a hallgatókat. Az ajtó nyílik és újabbak jönnek. Szimpatikus, majdnem kész emberek, ötödévesek. Szemükben ész, intelligencia és ismét — bizalmatlanság. A napfény beragyog az ablakon, fényes, fehér a szfba, túlfűtött, forró a levegője és én azt mondom:

— Azért jöttem, hogy az igazat írjam. Azért vállaltam e cikknek megírását, mart megígérték, hogy a szívem-lelkem szavára hallgatva reálisan fejthetem ki véleményemet ebben az ügyben.

Várok. És a bizalmatlanság jege ismét kienged; És megtudom a következőket:

— »inkább hecc volt az egész A másodévesektől indult ki. De ezt aem vártuk, hogy egyszerű munkásfiatalokat bánt aknázzon a karhatalom. Fájt, nagyon fájt, nem a pofon, hanem az, hogy ártatlan is kapott. Azt mondtam hecc volt; De ha őszinHOLDI JÁNOS:

AZ EGYETEMEN VOLTAM...

tén beszélünk, meg kell mondanom, az is fáj*,, hogy az októberi eseményelv óta bennünket egyetemiistákat nem sokba néznek. Pedig emlékezzen elv csak. vissza, ha mi nem vesz- szüik kezünkbe a rend fenntartását, azokban a napokban, nyílt rablás, s egy olyan zavar keletkezik, amelyet nehéz lett volna megállítani. A másak pedig, az oroszok november 4-én tettleg nem bántottak bennünket. Pedig rájuk lőttünk.;:

Megyek lefelé a lépcsőn. Ki a szabadba, a napsütésbe, az Isten ege alá, ahol már nem is olyan fényes a táj, a fű ismét fagyos, fekete hervadt. Az ég sem olyan kék, nem bárány-, hanem viharfelhők azok. Megyek és közben megállítok egy fiatal elsőéves hallgatót:

— X. Y. vagyok. A szülei hol dolgoznak?

— Apámnak tíz hold földje van. Négyen vagyunk testvérék. A bátyám gyári munkás.

— Mit szól a tegnapi eseményekhez?

Hallgat és néz rám. Tejfehér az arca, és az első szeplőfutárok már az orra tövén ülnek. Gyanakodó is, mint az egész nagy egyetem. Vállatvon:

— Hát csuda hecc volt!

Megyek tovább, fel a rektori titkárságra, onnan a pártszervezetbe. Járkálok a behemót épületben, akár egy megszállott. Kisírtszemű asszonynyal találkozom, tanárfeleség, férje még a rendőrségen van. Élénk jövésmenés, ahány tekintet annyi néma kérdés: mit akarsz? miért jöttél? ki vagy?

Az ajtók mögött kollokválnak a Imi Igátok, már amelyik, egyesek »szolidaritásból« vizsga nélkül mennek haza. Haza, a szülőhöz, aki a szájától vonja meg a falatot, hogy úriember legyen belőle. De nem tudom mit fog mondani az apának. Elképzelem:

— Megjöttem édesapám!

— Isten hozott fiam. No, sikerült a vizsga?

— Nem vizsgáztam. Ez és ez történt . . ;

— És mi bajod a piros zászlóval? És ha kitették? Ti miért nem tettetek az ablakotokba nemzetiszínűt?

Valahogy így. De semmiesetre sem lesz az a válasz, hogy: Jól tettétek fiam!

Helyette majd két könnycsepp jelenik meg az anya szemében, mindegyik anya szemében, ahol tudják, hogy mi az élet, ahol megperdült a

végrehajtó dobja, ahol ismerik aj munkanélküliséget.

JÖNNEK-MENNEK a fiúk. A ko* ponyákban izzik a düh, a gyűlölet, — sokaknál. Jó lenne most mindegyikkel külön-külön beszélni* kikapcsolni tért és időt és az értelemhez szólni. Talán arról, hogy azt a piros zászlót amit gyerekes módon ki csúfoltak, a világtörténelem minden forradalmában magasra emeltek. Hogy Petőfi i$ arról énekelt, s a világ prole tárai a szabadság szimbólumaként tisztelik. Meggyalázni a piros zászlót, kicsúfolni egyet jelent a világ proletariátusának, a világ munkásosztályának az arcába köpni.

Súlyos szavak, de igazak.

így bizony barátaim.

Az a piros zászló nem a szovjet zászló volt, ezt jól meg kell jegyezni. És még sok mindent. Itt az ideje, hogy ne a meggondolatlanság, hanem az értelem győzzön. Tudomásul kell venni, hogy a mi sorsunk nem független, nem elszigetelt a nemzetközi politikától. Vajon igaz magyar ember-e az, aki a két világnézet harcában a mi hazánkat akarja csatatérnek?

Tragédiánk az, hogy kevesen és éppen Európa közepén vagyunk. S ha már őszintén beszélünk: a másik

Beszélgetés Szuromi Ferenc elvtárssal, a szuhakállói bányaüzem bányamesterével

A szuhakállói bányamesteri irodába ahogy beléptem, Szuromi Ferenc bányamester elvtársat nagy vita közepette találtam. Két bányász elvtársnak bizonyította be igazát. Végül is úgy határoztak, mindhárman gondolkoznak még a dolgon, s csak azután döntenek.

Szuromi elvtárs kérdésemre elmondotta, hogy bányaüzemük 32 vagon szenet termel naponta, az elmúlt időben még nem volt olyan nap, hogy az előírt naoi tervüket ne teljesítették volna. Szuromi elvtárs kijelentette, résen vannak, nehogy a Szuha-patak „megtámadja” őket, mint tavaly ilyenkor. A főmérnök elvtárssal felváltva éjjeli szolgálatot tartanak, hogy ne érje őket váratlanul az esetleges veszély. A riasztást is tökéletesen megszervezték.

♦Szuhakállónak ez évben biztosított a feltárt szénterülete, csak ki kell termelni. A nyár utoljára nagyobb- mérvü felfejlődés várható.

A bánya jövőjére terelődik a szó. Az ötös ereszke egyes siklójába öt csapattal TH-eyürüzik a vágatot, ezzel 5—6 évre biztosítják a nagy nyomás alatt lévő szállítóvágatot. A szállítóvágatban a zavartalan szállítás érdekében uj síneket fektetnek le és egyúttal a kavicsozási munkálatokat is elvégzik.

A hetes ereszkében főútvonalat létesítenek, s ígv sikerül megfogniuk azt a szénmezőt, amit Szelesakna már nem tud lefejteni. Ezzel mintegy két évvel növelik a bánya élettartamát.

ROSSZ JELSZAVAK alU

„Soha többé hazugságot!’*

Ez a jelszó töredelmes vallomása hirdetőinek arról, hogy hazudtak. De mint harci jelszó, olyasmit akar kifejezni, hogy a hazudozók nem jószántukból hazudtak, kényszerítette őket valamilyen erő a hazugságra. Milyen erő? A belső meggyőződés ereje? Merthogy eladdig egyetlen író sem vallotta be, hogy mást ír és más a meggyőződése. Avagy fegyveres rendőrök kényszerítették az acéltamásokat, zelkzoltánokat, hogy kitüntetésekért törtessenek, vagyonokat szerezzenek hazug írásaikkal? Igen, ezek szerint hazug írásaikkal. Hiszen a jelszó azt mondja, hogy addig hazudtak.

De ha sem a belső meggyőződés,

sem erőszak nem kényszerítette a vallomástevőket hazugságokra, mi volt mégis az az erő, ami őket belső meggyőződést nélkülöző írásokra kényszerítették? Nem nehéz a felelet. Elárulják magukat. A törtetés, az anyagi érdek. A kommunistáknak, a népi demokráciának ebben csak annyi a felelőssége, hogy hitt a hazug törtetőknek. $

„Teljes szabadság — teljes felelősség!’*

Be könnyű volt ezt az anarchista szólamot kimondani! De mit szólnának meghirdetői, ha a magyar nép szavukon fogná őket? Vállal- ják-e ma is a teljes felelősséget azokért a következményekért, amiket a teljes szabadság, az a szabadság okozott, amelyre a jelszó nyomán igényt tartottak októberben a magyar nép mindenfajta ellenségei, még a rablógyilkosok is?

„Az egységes magyarság szent ügye’*

jelszót is olvastuk egy irodalmi folyóiratban, azzal a megtoldással, hogy meghirdetői „mindhalálig” harcolnak a szent ügyért. Üsse kő, de ők nem nyugosznak addig, amíg egykori grófjaink, nagytőkéseink — elvégre ők is magyarok — nem táncolnak kánkánt volt béreseikkel, munkásaikkal; amíg az irodalom e jelszót hirdető bajnokai fából nem csinálnak vaskarikát: szocializmusból nemzeti szocializmust.

Várakozók

Az októberi keserű tapasztalatokból okuló kommunisták új pártot szerveznek. Sokan még várakozó állásponton vannak különféle indokolással: belépjenek-e az

MSZMP-be. Legtöbben — értvén a párt régi becsületes 'agjait — úgy gondolkoznak, megvárják, hogyan dolgozik az új párt, hogyan valósítja meg az eléje tűzött új és kétségtelenül nehéz feladatokat. Ez a várakozó álláspont emlékeztet az olyan emberek viselkedésére, akik nem vesznek részt az új szőlő telepítésében, gondozásában, de szüretre majd elmennek, —r- ha jó termés lesz. Pedig hogy milyen termés lesz, az rajtuk is múlnék — ha igaz kommunisták.

0 Miskolci Nemzeti Színház

fnusaca

Értesítjük a vásárlóközönséget, hogy

Ixát&rüzLetünk

a Széchenyi utca 23. szám alól — a színház mellől — Széchenyi utca 109- szám alá — a ncpbüffé mellé —- költözött.

Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat

Lucienne Boyer Mísvo con

Február 26-án, kedden este 7 órakor a Diósgyőrvasgyári Művelődés Házában Luciennc Boyer, az ismert francia sanzonénekesnő mutatkozik be a miskolci közönségnek. Konferál: Rácz György.

Jegyek az Országos Filharmóniánál kaphatók.

Olcsóbb lett a gvermekkocs

Jó hir a kismamáknak: többféle gyermekkocsi árát 40—60 százalékkal leszállították. így például azok a mély gyermekkocsik, amelyeknek ára korábban 1200 forint volt, most 800 forintért kerülnek eladásra. Az árleszállítás a sportkocsikat is érintette. A kereskedelem megfelelő raktárkészlettel rendelkezik, úgy, hogy a szülők a szaküzletekben minden további nélkül megvásárolhatják a tetszésük szerinti kocsikat* (MTI)

FELHÍVÁS

A mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójának 1957. évi kivetéséhez a mező- vagy erdőgazdasági ingatlant használóknak és a lótulajdonosoknak e hó végéig bevallást kell adniok. Aki bevallását február 28-ig nem adja be, annak adóját 5 20, illetve 50 százalékkal felemelt adótétel alkalmazásával fogiák megállapítani. Mindenki igyekezzen tehát bevallását fenti határidőig a községi tanácsnál benyújtani, hogy a felemelt adótétel alkalmazásától mentesüljön.

Megyei pénzügyi osztály.

Időjárás

Várható időjárás vasárnap estig: párás idő, több helyen reggeli köd. Változó felhőzet, holnap délnyugaton többhelyen havaseső, eső. Mérsékelt délkeleti, délire forduló légáramlás. A hőmérséklet alakulásában nem lesz változás.

Várható legalacsonyabb hőmérséklet mV éjjel: minusz 1, mínusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 3—6 fok között.

Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfő reggelig: Dr. Kiss József. Lakik: Jókai utca 6. sz. Telefon: 16—107. Betegbejelentés: 8—9-ig. 13—14 óráig.

Déryné színház (Déryné n. 5.)

Ma: Vitéz Tapsi kalandjai (fél 3). Bánk bán (6), H.: Nincs előadás. K.:

Szöktetés a szerájból (6). Sz. Cs.: Liliom (6).

DIÓSGYŐRI MŰVELŐDÉS HAZA

Ma: Csárdáskirálynő (5), H., K., Sz.:

Nincs előadás. Cs.: Csárdáskirálynő (5).

v y

Sxetencséf hoxl

V«gy«n 3 30-ért LOTTO szelvényt!

örökös nemzeti tragédiánk, hogy

nem tudunk összeférni, hogy a nem# zeti egység, amit én magam is öröm# mei üdvözöltem októberben, majd-*

nem széthullt, semmivé vált, néihóny- száz politikai kalandor jóvoltából; Bizonyára másként történik minden,, ha a »gyerünk, gyilkoljuk le a kommunistákat!« jelszó helyett inkább ez érvényesül: »magyar a magyar dolgozóra ne emeljen kezet!«

Hiányzik belőlünk az egymásárártti szeretet. Hanem gyűlölettel, egymás-' iránti gyűlölettel, azzal aztán megáldott bennünket a Mindenható.

Éppen tegnapelőtt jártam egy bányatelepen. Magam is tizenkét évig szenet vágtam, s vallom magam a munkásosztályhoz tartozónak. Beszélgettem olyan emberekkel, akik nem a legszebb módon nyilatkoznak a Szovjetunióról. Kint voltak valami három évig fogságban. Azt kérdezi az egyik:

— Igaz, ami az egyetemen történt?

— Igaz.

— És miért éppen a mi zászlónkat?

A többit nem írom le. Azt mondta „a mi zászlónkat”. Munkás volt. Ides s tova 20 éve vágja a szenet, soha semmiféle hivatalt, funkciót nem kapott. Szereti az egyetemistákat, és mindenekelőtt: magyar

És jártam kint a gyárban is. Nem helyeselték a piros gatya kifüggesztését az ablakba. Nem helyeselték azonban azt sem, hogy csak a piros zászlót tették ki, hiszen az egyetem magyar földön áll, magyar ember építette, magyar fiuk tanulnak benne.

A karhatalmistákról pedig . . . Való igaz, hogy kemények voltak. Tud róla az egész város, az egész megye, nem titok, írni kell róla és merünk is írni róla. De azt is meg kell mondani, hogy talán éppen azért öntötte el őket a düh, mert az egyetemisták 60 százaléka munkás- parasztfiatal. A hallgatók 90 százaléka ösztöndíjat kap, abból a pénzből, amit a munkásosztály keres meg számukra, az a munkásosztály, amelynek a piros zászlóját, örökös szimbólumát kicsúfolták.

NEM HÁNYTORGATOM én fel kedves barátaim azt az ösztöndíjat. Az se sok. Meg azt sem, ha valaki magyar akar lenni. Én is az vagyok és velem együtt még vagy kilenc- millióan, akik ha így mennek a dolgok, halálra vagyunk ítélve. Vagy rend lesz és nyugalom ébben az országban, vagy... Nem. Jobb erre nem gondolni. Az atom- és a hidrogénbomba korszakában, a kiéleződött nemzetközi helyzetben, a világ kettéhasadásának korszakában. Inkább vegyük elő a józan eszünket. Keressük meg szívünkben a szeretet, az egyetértés apró kis lángját, s ezt a lángot szítsuk, de úgv hogy az eget verdesse. Keresse meg ezt a lángot az ifjúság, a munkás, a paraszt, az értelmiség, de a karhatalom is. Ne a testvérgyűlölet átkos Káin-bélyege legyen az arcokon.

Délután hagytam el az egyetemet, A buszmegállónál három-négy kisgyerek játszott. Az egyik hangosan újságolta:

— Aztán jöttek az oroszok, eláll- ták az utat...

Az egyetemisták mosolyogtak. Én nem. Hirtelen holttesteket láttam magam előtt. Ártatlanul kivégzett embereket, fákra felhúzott, eltofzult arcú fiatalokat, síró szülőket, hiszen minden anya szívében a gyász, a gyermek elvesztése utáni fájdalom egyforma. Legyen az bár romlott életű, legyen az rablógyilkos, mégis csak fiú, mégis csak gyermek, vér a vérből és test a testből. És magarf előtt láttam az egyszerű emberek tízezreit, akik semmit sem' tettek, csupán egy elvet valltak magukénak és mégis lenézett, megvetett emberekké váltak, néhány lelkiismeretlen, demagóg uszító jóvoltából. És most, kezdődjék ugyanez? Hiszen elég ebben az országban egy picinyke rémhír a zavartkeltésre. Hol voltak itt oroszok? Hacsak nem a vasúti töltés mellett, ahol troszkút lapátoltak teherautójukba?

Hirtelenében ezekhez a gyerekekhez hasonlítottam az én fiatal, elsőéves egyetemista barátomat, akitől megkérdeztem, hogy mit szól a tegnapi eseményekhez. Éppoly felelőtlenül válaszolt, mint ahogy ezek a a gyerekek is, akaratlanul rémhírt koholnak. Veszélyes ez a játék. Ezek az ifjak puskaporos hordóval játszanak, anélkül, hogy tisztában lennének a hordó tartalmával. És erről kellene sokat beszélniük azoknak a tanároknak, akik hazafias felbuzdulásukban elvesztik józan ítélőképességüket.

•

Hajnalodik. Megírtam, amit a szívem és igazságérzetem diktált. Mielőtt letenném a tollat, hadd mondjam még el: jó lenne, ha ez a tavasz egy új magyar tavasz lenne a megbékélés, a szeretet, az ember! egymásratalálás tavasza.

VÉR ÉS ÁTOK nélküli tavasz, ai emberi értelem diadalmas tavasza.