Észak-Magyarország, 1957. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-20 / 42. szám

Äzerda. 1957. február 2C. Eszaitmagtaröäszäg 5 Újabb kormányintézkedések a dolgozó parasztság érdekében: RÉMHÍR JÁRÁS... NEM EMELIK AZ ADÓT, de meg kell fizetni a hátralékot A Pénzügyminisztérium közlése Szerint a kormány legutóbbi ülésén foglalkozott az 1957. évi adóztatás kérdésével és határozatot hozott a mezőgazdasági lakosság által fize­tendő adóról, továbbá az iparosok, •kereskedők, általános jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alá eső más adózók által fizetendő adókról. Az eddigi intézkedések nyomán ugyanis (kötelező beszolgáltatás, a gyermektelenek adójának, a mező­gazdaságfejlesztési járuléknak, a kötelező tűz- és jégbiztosításnak megszüntetése nyomán) lényegesen emelkedett a parasztság bevétele, — 1956-ban ez legalább egymilliárd fo­rint növekedést jelentett, ebben az évben pedig mintegy 5 milliárd fo­rintos jövedelemnövekedést jelent. Dolgozó parasztságunk körében te­hát gyakran beszélgettek arról, hogy ilymódon megnövekedett jövedelmük után a kormányzat vajon mennyivel fogja emelni adójukat? Hozzájárul­tak ehhez a különféle rémhírterjesz­tések is, amelyek azzal ijesztgették a parasztokat, hogy hamarosan meg­emelik az adót. Ennek ellenére úgy döntött legutóbbi ülésén a kormány, hogy a parasztság adóját nem emeli! 'Az adótételeket országos szinten az 1956. évivel azonos mértékben hagy­ta jóvá. Ez a döntés elősegíti a mezőgazda- sági termelés fellendítését. A nagy kedvezményt (kötelező beszolgáltatás megszüntetése) akkor adta a kor­mány, amikor az ellenforradalmi ese-' mények következtében az ország gazdaságilag nehéz helyzetbe kerti' . Teljesen érthető tehát, hogy pén - ügyi szerveink most a leghatározot­tabban megkövetelik, hogy az évi adó pontos megfizetése mellett min­den adózó lelkiismeretesen rendezze előző évi hátralékát is. Bár az utóbbi napokban jelentősen emelkedett a befizetett adó összege, még mindig akadnak olyanok, akik azt mondják, hogy a múlt évi hátra­lékot el kellene engedni, halogatják az adófizetést, sőt egyes helyeken iz­gatnak is ellene. Ezekkel az adózók­kal szemben a pénzügyi kormány­zat kénytelen lesz a törvény telies szigorával eljárni, s ha kell: zálo­golással és a lezálogolt termények értékesítésével biztosítja az adóbevé­teleket. A kormány ezzel az intézkedéssel egyidejűleg javasolta az Elnöki Ta­nácsnak, hogy módosítsa a mezőgaz­dasági lakosság általános jövedelem- adóját szabályozó törvényerejű ren­deletet. Eszerint újból szabályozzák az együttdolgozók körét és ezzel megszüntetik a földterületek indo­kolatlan összevonását és az ebből eredő magasabb adóztatást. Nagyfontosságúak azok a határo­zatok is, amelyek szerint ebben az évben már nemcsak a szőlő- és gyü­mölcstelepítés után adnak adómen­tességet, hanem az erdőtelepítés után is. Megszűnnek az eddigi megkülön­böztetett adótételek is. Például: ed­dig előfordult, hogy egy 15 katasztrá- lis holddal rendelkező adózó is a 25 hold feletti adótétel alapján volt kö­teles adót fizetni, ha megelőzően va­lamikor 25 holdnál nagyobb földte­rületen gazdálkodott. Ezután az úgy­nevezett «kulák-adótétellel« adózta­tott gazdák is jelenlegi földterületük nag,rsáónnak és földjük minőségének megfelelő adótételek szerint fognak jövedelemadót fizetni. Mentesülnek a ló után kivetett adó fizetése alól a falusi és tanyai körzeti orvosok, valamint az állatorvosok és a javas­lat szerint ezenkívül az öregeknek járó 50 százalékos — legfeljebb 1000 forintig terjedhető — adókedvez­ménynél a nők korhatárát 60 évre csökkentik. Nagy jelentőséggel bír az az intéz­kedés is, hogy a dolgozó parasztság kívánságára az adókivetés, adókeze­lés és adókönyvelés ,az adók első fokon történő intézése a járási taná­csoktól a községekbe kerül. Ezzel nemcsak sok bürokratikus intézke­dést kerülnek el, hanem lényegesen könnyebb lesz az adókezelés is. Sok helyen az a téves hír terjedt el, hogy a kötelező beszolgáltatás megszüntetésével megszűnt a földadó is. Ez a hír téves. A kormányzat a földadót nem szüntetheti me«?. Nincs szó azonban arról, hogy a földadók mértékét megemelnék. Beszélgetés Járat Jánossal Azzal a Járai Jánossal beszél- ^ gettünk a minap, aki 1937 óta küzd a munkásmozgalom sorai­ban. Megismerkedésünk után az első kérdésünk volt: miért kérte tagságának jogfolytonosságát az ok­tóberi események után. A kérdés kissé meglepte. Az egyszerű embe­rek tisztasága csillogott szemében: hogy lehet ilyet kérdezni! Pedig, ha valakinek volt oka az eltántorodásra, neki lett volna. Csak most, a zűrzavaros időkben derült ki egy véletlenül a kezébe jutott káderlapról, hogy tudtán kí­vül megsértették férfiúi büszkesé­gében — méghozzá alaptalanul, íme a mondat, amely még 1949- ben íródott Járai János káderlap­jára: „Párttag, de politikailag meg­bízhatatlan, mert 1937 óta szoc. dem. volt”. S ez az oktalan megál­lapítás hét esztendőn át Damoklész kardjaként függött a feje fölött anélkül, hogy ő bármit is tudott volna róla. És hogy vélekedik ró­la? — Bosszantott egy kicsit a dolog, d,e azután gondolkozni kezdtem. Mert ez csak egy ember véleménye volt, de nem a párté, az egészé. A káderes ráírhatta lapomra a meg­bízhatatlanságot, amit talán maga sem vett komolyan, hiszen a mun­kám, am\lyet a szocializmus építé­sének szenteltem, másról tanúsko­dott, — vagy talán semmiségért kaptam a társadalom megbecsülé­sét, a munka érdemrendjét? Talán semmittevésért, passzív, vagy éppen destruktív magatartásomért lettem háromszor is a szakma kiváló dol­gozója? Nem! De még ez sem magyarázza töké­letesen, miért maradt mindvégig töretlen a pártjához és eszméjéhez. Ö a pártja és eszméje nélkül nem tudja elképzelni az életet. Józan proletár. Talán inkább így: gondol­kodó proletár, aki felelősséget érez a történelemért és saját fajtájának boldogulásáért. Járai János ebben a szellemben nevelkedett. Apjától, aki 52 esztendeig volt szakszerve­zeti tag, s 14 éven át tanította a MÉMQSZ munkásdalárdáját a le­nini szózatra, napjában hallott a pártról, a munkásnép nyomoráról. Azaz nemcsak hallott, hanem maga is átélte. Megismerte a rendőrkard- lapot a 35-ös építőipari sztrájk idején, mert szót emelt az ellen, hogy Peyer négy fillérért elárulta a munkásosztályt, s paktumot kö­tött a kormányzattal és a GyOSö al. Az olvasó e fejtegetésre azzal is válaszolhat, hogy a múltban elvi­selt szenvedés nem adhat okot ar­ra, hogy érte ma bárkit is felma­gasztaljunk. Ebben igaza van, vi­szont a múltban eltöltött élet ma­gyarázatot ad arra, hogy az erősek, az önzetlenek megragadják a je­lent, hogy a jövőt kézben tarthas­sák, mert irtóznak a múlttól. yalószínű, a muit jrtózata kész- " tette Járai Jánost arra, hogy hite egy pillanatra sem szűnjék meg, s a meggyőződés serkentette, hogy közvetlenül az októberi ese­mények után megtépázott pártja segítségére siessen. S ebben kere­sendő az a történelmi felelősség- érzet, amire az előbb utaltunk. De adjuk át a szót ismét Járai János­nak, — Láttak-e már olyan embert — kérdezte —, aki fellázadt önmaga ellen? Ugy-e, nem. Hát ki az a jó­zangondolkodású ember, aki az októberi eseményeket forradalom­nak minősíti? A nép ki ellen szállt harcba, talán önmaga ellen? Ta­lán egy új társadalmi rendet akar? Nem. Nem véletlen, hogy az ellen­forradalmárok a szocializmus álar­cában léptek a politikai porondra, hogy a népet megnyerve, azután megsemmisítsék eredményeinket, s fasiszta rendszert teremtsenek. — Látják — folytatta —, ezért láttam az első percben a párt meg­szervezéséhez. Féltettem 12 évi munkánkat, amiért vérrel és verej­tékkel megküzdöttünk. És fejtegette tovább az érveit, nem egyoldalúan, hanem kritiku­san, az olyan ember vasszigorával. aki eltökélte magában, hogy ezen­túl nem enged a 48-ból. Azt mond­ta, hogy október bekövetkeztéért maga a párt is hibás volt. Túlzot­tan lojálisak voltunk az ellenség­gel szemben, engedtük szabadon szervezkedni a hátunk mögött. Amíg mi demokratizálni akartuk a közéletet és tanakodtunk rajta, miként lehetne szebbé tenni az éle­tet, addig a Petőfi-körben, irodal­mi vitákban, lapok hasábjain a reakció támadást indított a párt ellen, hogy utána belénk tudjon marni. Ezek az elemek hibáinkat felnagyították, úton-útfélen a fe­jünkhöz vagdalták, ugyanakkor eredménj'einkről hallgattak. Cnnek soha többé nem szabad L visszatérnie! Jogos tehát Já­rai János aggodalma az új pártért? Van-e oka félteni a félteni valót? Ma még úgy tűnik, igen. Hiszen a kibontakozás hosszú folyamat, s idő kell hozzá, ö maga rendületle­nül hisz, erre vallanak szavai; hisz azon túl, hogy Kádár Jánosnak és Marosán Györgynek személyes is­merőse, egyszerűségűk és nyíltsá­guk miatt nagy tisztelője, — mind­ezeken túl hisz, mert benne van a vérében, rajong a jövőért és irtó­zik a múlttól. (M. — Cs.) TELJESÜLT I CUKORRÉPflTERMELÖK RÉGI KIVÍKSiGI! Rendezték a cukorrépa 1957. évi árát. Megszüntették az igazságtalan prémiumrendszert, amely csak kedvező időjárás esetén biztosított nagy jövedelmet a cukorrépatermelőknek Az új cukorrépaár a szerződéses cukorrépatermelő«k által átadott minden mázsa cukorrépáért a következő: ti kg kr ist ályenkor 1 ermesset ben és 10 ft készpénzben A termelő kívánságára kristálycukor helyett 10.60 Ft/kg térítési árat fizet ki a cukorgyár. Ingven, térítés nélkül, változatlan mennyiségben megilleti a cukorrépatermelőket az eddig biztosított melléktermék járandóság, így •15 ka kétszer préselt nedves répaszelet, vagy ti ka szárított répaszelet és 0*50 ka melasz A megállapított új ár egyaránt érvény ti mind a termelőszövetkezet részére, mind az egyéni termelőkre. Ezek a feltételek nagyobb jövedelmet biztosítanak a cukorrépater­melők részére, mint amennyit az elmúlt években kanták 300 q kát holdanikénti termés esetén i legmagasabb összegű prémiummal. A cukorrépatermelési felelősnél lehet aláírni a szerződést. A régi szerződéseket újakra cseréljük ki. Kérjük cukorrépatermelőiniket. hogy az új és nagy jövedelmet bizto­sító cukorrépaár alapján mielőbb egész'^k ki eddig megkötött szer­ződéseiket, illetve akik még nem szerződtek, kössék meg 1957-re szóló cukorrépatermelési szerződésüket. SZERENCSI CUKORGYÁR Ülünk, beszélgetünk, — dícsörget­jük vendéglátó gazdánk borát (eny- nyi a fizetség érte...), de meg is érdemli, jó bor, itatja magát. A békéről folyik a szó. Latolgat­juk a háborús lehetőségeket. Házi­gazdánk megjegyzi: nem térnek a bőrükbe, acsarognak ránk, mint a kutyák. Atom, vagy mifene bombá­kat robbantgatnak, hogy féljünk. De akkor vonít a kutya a legjobban, ha fél... De mit is akarnak odaát? Háborút? Elegünk volt belőle. In­kább vitázzanak. Verjenek szét száz zöldasztalt, minthogy egy csöpp vér is kiömöljön, oszt megint pusztuljon az élet... Azt mondják a parasztemberre, hogy gyanakvó és fenntartással fo­gad mindent. Van olyan időszak, amikor ez a tulajdonság hálásnak bizonyul. Az októberi események idején a föld népe szinte mozdulat­lanságba merevedett, elzárkózott az ellenforradalmi törekvések elől, nem akart mást, mint sérelmeinek orvos­lását, a beszolgáltatás eltörlését. Persze, akadtak ott is olyanok, akik lövéstől szerették volna kidönteni azt a fát, melyet a magyarság re­ménye ültetett. De ezek a vandál törekvések nem találtak támogatás­ra a nép körében. A rémhírekkel szembeni állás­pontját is a józan bölcsesség jellem­zi. Nem «dől« be egyhamar. Borozgatás közben azonban szem­es fültainuja voltam egy sajnálatos esetnek. Senkisem tudja honnan, ki­től származott a hír, mely egy öreg­asszonyra oly hatással volt, hogy moccanni sem mert a félelemtől,» «Itt vannak az oroszok! Házról- házra járnak, összeszedik a férfia­kat, hogy Szibériába hurcolják őket. Vagy ki tudja kit keresnek, talán ellenforradalmárokal? .. .« Állt az ajtóban, egy pöttömnyi gyerek kezét szorongatva, akivel a falu túlsó végére akart menni, de útját állta a hír és befutott ide, hogy «felvilágosítást« kérjen tőlünk, merthogy a kocsinkat a kapu előtt látta. Természetesen a hír rémhír volt. A békétlenek, a gyűlölet és harag megszállottainak kelléktárából ke- rült elő, az illegalitásba vonult el­lenforradalmi erők lövöldöznek ilyen golyókkal, hogy ébren tartsák a fé­lelmet és elaltassák a sorsunkkal való józan törődést. Idegiháborút folytatnak a béke, a nyugalom ellen, kedvelik a zavart, a társadalmi anarchiát, mint penészgombák a sö­tétséget. Hogyan lehet ellenük védekezni? Miként a penészgombák ellen: fény­nyel, felvilágosítással, még széle­sebbre tárni népünk előtt a műve­lődés kapuit, hogy még az öregas­szonyok se dőljenek be ilyen ostoba rémhírnek.. f Gulyás Mihály ődak UUeíem!... A pult előtt sorban állok egy doboz Kossuth-ért. Nézem az órámat: félkilenc lesz tíz perc múlva, ha jól kilépek, még nem ké­sek el. Türelem, bizta­tom magam, mindjárt rádkerül a sor, csak az a kopasz ne alkudoz­zon olyan sokat, eléged­jen meg egy dobozzal, s ne akarja felvásárol­ni az egész Lágymá­nyosi Dohánygyárat. Még nyolc perc, hét, hat... s már előre li­hegek, elképzelvén, milyen marathoni fu­tást rendezek rögtön, mihelyt zsebemben ér­zem a doboz füstölgő kincset, amely nélkül egész nap elrágnám a. ceruzám végét. No végre, odébb áll a ko­pasz, már csak egy asszonyság van előt­tem, jaj, tessen már sietni egy csöppet, tes­sék szipóka nélkül ci­garettázni, vagy talán később megvásárolni a szipókát, hiszen már csak öt percem van hátra. Huh, milyen fu­tás lesz ebből, már ér­zem is a hátamhoz ta­padó vizes inget. No, hálistennek, csakhogy rám került a sor. — Kérek egy doboz... Ebben a pillanatban egy falusi bácsi korát meghazudtoló fürge­séggel toppan elém az ajtóból, s aszongya: — Aza izé... aza Ottó, vagy mi a szösz, Lotó van-é? Hadd néz­hetném meg! És vizsgálgatja, hogy engem a frász majd ki­tör, miközben hol az órámat nézem türel­metlenül, majd az öreg tarkóját tisztelet­lenül, kivörösödve és topogva az idegesség­től, mintha az ördög szánkázna a hátamon. Még négy perc! — Osztán — faggac- ja az öreg a trafikos- nőt —, hogy kell ezt csinálni? — s már le is pakolja a pulira matyóját, hogy két- kézzel jobban eligazod­jon az új csodabogá­ron, amire csak rá kell rajzolni az öt x-et és utána Fortuna isten- asszony úgy önti sza­rujából a forintokat, hogy csak győzd szá­molni. — Hehe — kacará- szik a lottó-főnyere­mény várományosa, — ördöngős jószág. — Ő nevet, miközben engem a bosszúság majd. szét­vet. Megböködöm az ol­dalát, s mondani aka­rom, hogy siessen, mert én is sietek, kü­lönben is én voltam a soros, de ő kíváncsis­kodó svak véli a dolgot s pmiből az orrom, alá dugja a rózsaszínű csodát. — Hájszen csak el­találja az ember, hová rakja az x-et. Igaz-é? Maga hová rakná? Mondanám hogy se­hová, mert én ..., de aztán cselhez folyamo­dtok, látván, hogy■ az öreg gondolatban tip­peli a szerencséjét, így szólok: — Egy doboz... —i hebegem izgatottan, órámra sandítok, meg- ■ hül bennem a vér: fél kilenc! — Egy doboz Ko... — Mondja csak kis- asszonykám — vág sza­vamba a kuncsaft jel-1 legzetes borsodi dia­lektussal és a legna­gyobb lelkinyugalom­mal —, mikor lesz az a húzás, vagy mi­csoda? — Csak márciusban, Az öreg fejét ingatja* Én is. Fél kilenc el­múlt három perccel. Hogy az a ... — Csak? — méltat.-* lankodik a bátyó! No, akkor még van idő. Meg kell azt gon­dolni. Hanem ezt a do-* bozot tessék felszámol■» ni — mondja és, mint■* ha a világ legtermésze- tesebb dolgát cseleked- né, elemeli orrom elöl a doboz Kossuth-ot, zsebrevágja, fizet és vagy komótosan kisétál a trafikból. (csaló) Érdekes kísérlet Moszkva (MTI) A TASZSZ közli: A Trud tudósí­tója ismerteti azokat a kísérleteket amelyeket szovjet tudósok rakéták­ban szállított állatokkal végeztek. 4 kísérletekhez főként kutyákat hasz­náltak. A kutatásokat kétféle rródon bo nyolították le. Eleinte a kutyákat és a szükséges berendezést a rakéta fejrészének légmentesen lezárt reke­szében helyezték cl. A repülés alatt a légmentesen elzárt kabinban ál landóan felfrissített levegőt kapott az állat. A rakétában elhelyezett műszerek mérték az állatok bőrének hőmérsékletét, valamint lélegzésé nek és szívverésének szaporasáeát. Repülés alatt filmfelvevőgép örökí­tette meg az állatok viselkedését. A rakéta 100 kilométeres magassága4 ért el. Az állatok mintegy 3 órát töltőt lek a rakéta kabinjában. Ejtőernyők segítségével biztonságban értek föl det a rakéta légmentes rekeszében A vizsgálatok második szakasza ban a kutyákat ismét a rakéta fej­részében, de most már nem légmen tesen elzárt kabinban helyezték el. Az állatokat magasreoülő-ruhába öltöztették. Az oxigén-ellátás három 2 literes tartályból történt. Ezt a kí­sérletet 12 kutyával végezték el. Az állatokat előzőleg edzették a repülő­ruha viselésére. A rakétát általában napkelte előtt 3—5 perccel bocsátották fel. Repülési magasságuk elérte a 110 kilométert. A kísérletek során egyetlen állat sem pusztult el. A szovjet tudósok — írja befeje­zésül a tudósító — munkásságukkal egyre közelebb hozzák azt az időt, amikor az űrhajózás a meséből va­lósággá válik, s amikor az emberek kozmikus űrhajókkal kapcsolatot teremthetnek távoli, ma még isme­retlen világokkal. FELHÍVÁS A mezőgazdasági lakosság általá- nos jövedelemadójának 1957. évi ki­vetéséhez a mező- vagy erdőgazdasá­gi ingatlant használóknak és a lótu­lajdonosoknak e hó végéig bevallást kell adniok. Aki bevallását február 28-ig nem adja be, annak adóját 5, 20, illetve 50 százalékkal felemelt adótétel alkalmazásával fogják meg­állapítani. Mindenki igyekezzen te­hát bevallását fenti határidőig a köz­ségi tanácsnál benyújtani. ' hogy a felemelt adótétel alkalmazásától mentesüljön. Megyei «enzügyi osztály*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents