Észak-Magyarország, 1957. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-20 / 16. szám

4 ÉSZA&MAGYAKORSZAU Vasárnap, 1937. Január 10. ÍRÓK FÓRUMA 41 FALUSI GONDOK TIAielőtt az égető problémákat, ”*■ gondokat megtárgyalnék, egy­két dolgot tisztázni kell. 1950-től minden társadalmi réteg­nek kijutott a maga része Ráko&iék bűnös politikája következtében. A parasztságnak is bőven kijutott a szenvedésből. A begyűjtés súlyos terhei, a padlásleseprések, az emberi és paraszti önérzetében való meg­sértés az úgynevezett »határidős* mezőgazdasági munkákkal, a ter­melőszövetkezeti szervezéseknél al­kalmazott zaklatások és emberte­lenségek. Az adózás súlyos terhei, a helyi kiskirályok basás'kodásai, mind olyan tények, amelyek elkese­redetté, föioútálóvá és hosszú időre bizalmatlanná tették parasztságun­kat. A parasztok maguk módján til­takoztak a Rákosi—Hegedűs-féle pa­rasztpolitika ellen. Tiltakozás volt az is, hogy számosán otthagyták a földet. Nagy szó ez egy olyan nép­nél, amely ölre és perre ment akár egy barázdáért, vagy a jussért. Na­gyobbik részük azonban ottmaradt a földnél és hősi harcot folytatott a mezőgazdasági bürokrácia hétfejű sárkányával. Övék minden tisztele­tünk, mert megmentette^ a magyar mezőgazdaságot a jövő számára. Pa­raszti őseiktől örököltén megmaradt bennük az a képesség, hogy miképp kell átvészelni a nehéz időket és ho­gyan kell túljárni egy nép erejét megtörni akaró politikai kalandor- társaság eszén. * parasztságnak tehát nem hul- lőttek ölébe a kedvezmények és tehercsökkentések. Az októberi józan követelők közt ott voltak a parasztok egyetemista fiai és a Rá­kosi—Gerő-klikk elsöprésében, mel­lettük. a parasztok munkás gyerekei is resztvettek. Egy évezred harcai közepette, mint a nemzet fennmara­dásáért mindig felelősséget érző osz­tály, most is megmutatta e nagy­szerű tulajdonságát, mert a köztük is sztrájkra uszító ficsuraknak oda­vágták: »jövőre is élni akarunk, ha nem vetünk, nem eszünk*. Évszázadok viharai között mindig ittmaradt. A terhektől és bürokra­tikus módszerektől és ezek gyakor­lóitól megszabadulva, felszabadulva, növekvő kedvvel végezte minden irányítás nélkül az őszi munkákat. Míg a dolgozó parasztok az »élet« magját vetették, addig a magyar falu örök vámszedői: basaparasztok, embernyúzó nagygazdák, »ügyeske­dők«, ku pecek, kufárok, urak ügy­nökei másfajta magot vetettek. A bosszúállás, a gyilok, az emberirtás, a testvérháború magváí. Ezek az »örök könnyenélők« voltak az első világháború falusi hadi gazdagjai, az ő érdekükben írt a főjegyző úr »fel­mentés iránti kérelmet« a felsőbb parancsnoksághoz, míg a földnélküli Jánosok véreztek a Donnál. Ok vol­tak a legfőbb feketézők 1945-ben, most is a zavarosban igyekeztek ha­lászni. Tanács helyett már elöljáró­ságot szerveztek vallásfelekezeti alapon, más helyen a divatosabb munkástanács álarcában igyekeztek szétrombolni az államhatalmat. Mi jogon zavarták el ezek az úri ügy­nökök. a jobbára parasztokból álló tanácsokat? A tanácsban lévő pa­rasztembereknek is ugyanolyan volt a terhük, mint a hozzájuk hasonló parasztoknak. Sőt nehezebb volt, mert mindig »példát kellett mutat­ni*. Ha valakinek panaszos volt az elmúlt hat év, akkor az a dolgozó parasztoké volt — akik a földnél maradtak — és nem pedig a falu örök vámszedőié. Nagygazdákkal szemben is történtek törvénytelen­ségek. A szocializmust magyar mó­don építeni akaró demokratikus erők az ő érdekükben is szóltak, mert tudták, hogy közöttük is voltak a Horthy-világnak ellenzői. Közöttünk a magyar módon való élniakarásban az a különbség, hogy mi a kizsák­mányolás nélküli életet akarjuk. Ép­pen ezért széliünk szembe azokkal, akik a tanácsokat és a termelőszö­vetkezeteket igyekezte^ bomlasz­tani. Az igaerő nélkül maradt em­berek kénytelenek lettek volna 4—6 napi gyalog napszámért igénybe yenni a nagygazdák igaerejét, vagy a gépállomásról »visszaszerzett trak­torát*. Szerencsére ez a »jó világ« nem tért vissza. A földhözjutottak megvédtek volna földjeiket a »nagy halakkal szemben«. Nem árt. ha fél- szémmel továbbra is figyeljük őket. Ismét megtanultuk, hogy némely volt urakkal még mindég nem jó egy tálból cseresznyézni. ási.k szemünkkel a visszahúzó erőket kell figyelnünk, akik azon az elven, hogy a káposzta fel­melegítve jó, úgy gondolják, nyu­godtan íelmelegítihetik régi, a nép j által októberben szemétdombra do- i bott módszereiket. Nem kertelünk. Megmondjuk őszintén, sokan aggá­lyoskodunk, vajon nem jön-e vissza a régi Rákosi-világ. A régi világ nem egy túlteljesítő embere van még magas polcon, nem egy közülük egy­re arcátlanabb. A »meleg napokban« bújtak volna mindenüvé és kerestek menedéket a józan demokraták és becsületes hazafiak oldalán, akik a szocializmust kívánják, de Rákosi— Gerő módszerek nélkül. Mit tesz is­ten. Most ezeket a józan és becsüle­tes embereket ellenforradalmi tevé­kenység, vagy megnyilvánulás miatt igyekeznek racionalizálni. Álljunk meg egy szóra. 1956 október 14-én, amikor meghirdettük megyénkben a nemzeti összefogást, nem ebben ál­lapodtunk meg. Egyes embereknek csak a pozíciójuk szent, és nem a nemzet egyetemes érdeke. »Két po­gány közt kell tehát megtalálni a szocializmus magyar útját.« I-í eszélnünk kell a munkás-pa- raszt szövetségről is, amiről eddig úgy esett szó, hogy a munká­sok adnak a parasztoknak gépeket, a falu meg köteles a begyűjtést tel­jesíteni, hogy a városban legyen éle­lem, azon kívül egynéhány erőszak­kal összehozott termelőszövetkezet­nek segítettek a különféle csoportok. Ilyenformán az egész munkás-pa­raszt szövetség nagyon naivan élt a köztudatban. Annyit tettek még en­nek érdekében, hogy néhány község élére, vagy1 termelőszövetkezeti el­nöknek, vagy a gyárból vagy a vá­rosból funkcionáriusokat küldtek ki. A piacon, meg a vonatfülkében másképpen beszéltek a munkás-pa­raszt szövetségről, mint a szeminá­riumokon vagy a plakáton. A munkások ismét előbbre léptek egyet a munkástanácsok létrehozá­sával. A munkások politikai szerepe megnőtt. A Rákosi—Gerő-féle bü­rokratikus klikk elsöprése idején válóban megmutatta az erejét, al­kalmas tehát a proletárdiktatúra gyakorlására. A parasztság azonban politikai, gazdasági és kulturális ér­dekvédelem szempontjából teljesen szervezetlen. Márpedig a szövetség csak úgy szövetség, ha az egyenjo­gúság alapján létesül. Ha a paraszt nem lesz szervezett, akkor aláren­delt szerepe lesz és örökké elégedet­len marad. A munkás-paraszt szövet­ségnek a munkástanácsok és a pa­raszti érdekképviselet szoros együtt­működésén kell alapulnia. A parasztság köréből is felnevel­kedett egy értelmiségi réteg, akik ismerik a marxizmus—leninizmust. Iskola nélkül is sok komoly vezető került ki a parasztságból. Közülük szinte minden falu megtalálja a ma­ga vezető emberét. Bízzunk tehát bennük, mert ők a demokrácia és a szocializmus hívei. A parasztság jól tudja, hogy szá­mára is a szocializmus jelenti a fel­emelkedést és a munkásosztály nél­kül, vagy ellenére nem mehetünk előre. magyar parasztság különböző rétegei akár külön-külön vagy együtt, mindig küzdöttek azért, hogy legyen érdekvédelmi szervezetük. Jogos és időszerű ez a kívánság. Van, aki Kamarára gondol, vagy annak demokratizált utódjára, van, aki a magyar Parasztszövetséget akarja felmelegíteni. A MEDOSZ hívja a régi DÉFOSZ tagokat, van­nak, akik a különféle termelési ágan­ként akarnak, érdekvédelmi egyesü­leteket létrehozni. Mi borsodi pa­rasztok és parasztmozgaimi embe­rek a mai helyzethez mérten, a nem­zeti egység és a dolgozó parasztok egysége jegyében »Magyar Földmű­velők Szövetsége« mellett foglaltunk állást. Ha a munkásoknak és alkal­mazottaknak joguk van szakszerve­zetben tömörülni, akkor a demokrá­cia elvei alapján legyen joga a föld­műveléssel foglalkozóknak is arra, hogy szervezkedjenek. Érdekvédel­mi szervezetének pártoktól és kor­mánytól függetlennek kell lenni. Az alkotmány és a törvények alapján akarunk működni, társa­dalmi, gazdasági és kulturális érde­keink védelmében és helyzetünk ja­vításáért. Legfőbb cél a mafyar me­zőgazdaság általános fejlesztése, te­kintélyének és külföldi piacainak vissza hódítása. Ennek érdekében kö­veteljük a beruházások arányának a mezőgazdaság javára történő meg­változtatását. v Tisztességes árakat akarunk elérni termelvényeinkért. amelyek az egyes rétegekhez képest, elmaradt paraszti életszínvonal emelkedését biztosítják. A paraszti A gazdálkodásnak — egyéninek, ter­melőszövetkezetinek — egyaránt a szabadságra kell épülnie és mentes­nek kell lenni a kizsákmányolástól. Földet tehát csak földműveléssel foglalkozó vásárolhasson, azt is maximum 25 kh-ig. A tagosítást a jövőben az érdekvédelmi szervezet közreműködésével lehessen csak vé­gezni. A tartalékföldek a haszonbér- let lejárta után a földműveléssel foglalkozóknak visszaigényelhetők legyenek, vagy azokat kártérítésre használják fel. A kormánynak segít­séget kell nyújtani a talajjavításhoz, mert a Rákosi—Hegedűs-féle mező- gazdasági politika következtében nagymérvű volt a talajromlás. A dolgozó parasztságot hozzá kell se­gíteni kisgépek vásárlásához. Az ál­lattenyésztés terén íajtakörzetekeí kell kialakítani. Rendbe kell hozni legelőinket, rendezni kell a legelő- jogot, s teljes önállóságot kell adni a Legeltetési Társulatoknak. Trágya- mintatelepeket kell létesíteni, ahol a helyes trágyakezelést bemutatókon kell ismertetni. Segíteni kell az ön­tözéses termelést, bemutató telepek létrehozásával kell emelni az öntö­zéses kultúrát. Keresni kell a táj­egységi és belterjes gazdálkodáson belül a nagyüzemi termelés hazai hagyományokon alapuló legjobb módszereit. Létre kell hozni a föld­művesszövetkezetek széles értékesí­tési hálózatát exportálási lehetőség­gel. Életre kell kelteni a tej- és hi­telszövetkezeteket. A sok felvásárló vállalat helyett ezt a tevékenységet a földművesszövetkezetek végezzék, mert így ez jobb és olcsóbb. A fel­dolgozó ipar, mint pl. a szeszfőzdé­ket és a kisebb tartósító Vagy kon­zervüzemeket a szövetkezetek üze­meltessék. A művelődés terén sok kívánni­való van, mert a falu nagyon lema­radt a város mögött. Sok helyen még mindig nincs alkalmas hely, ahol összejöjjenek és az ifjúság kedve és érdekei szerint szervezeti életet élhessen. Az öregeknek pedig nincs hely arra, hogy a gazdakörben pipázgatás közben gondolatindító és tettre buzdító beszélgetéseket foly­tathassanak. Már pedig, ha versenyképesek akarunk lenni a világpiacon, akkor a szakmai ismereteket és az általá­nos műveltséget is növelői kell. Amíg e téren nem lesz frontáttörés, addig nem beszélhetünk a mezőgaz­daság komoly újjászületéséről. A fia­talság számára rendkívül fontos a téli szakiskola, amely a mezőgazda- sági munka inaséveinek számítana, míg a katonaévek letöltése után ön­kéntes jelentkezés, vagy minőségi válogatás alapján a népfőiskolában az általános műveltséget és a gazda­sági vezetés tudományát növelnék, illetve sajátítanák el, hogy utána valóban a falu, vagy a szövetkezet képzett, okos vezetői legyenek. Az érdekvédelmi szervnek kellene megrendezni a téli oktatáson kívül a nyári gyakorlati bemutatókat, szö­vetkezeti látogatásokat, határjáráso­kat és egyik-másik jellegzetes he­lyen a mezőgazdasági kiállításokat, bemutatókkal egybekötve. A falusi művelődési otthonokban okvetlenül társadalmi irányítás szükséges és meg kell szüntetni a »szempontok« alapján irányított népművelés és »kincstári szellemet«. A megye parasztságának okvetlenül szüksége van egy jól szerkesztett pa­raszti hetilapra. Rendezni kell a dolgozó paraszt­ság betegbiztosítását, orvosi ellátott­ságát és gyógyszerellátottságát is. A betegbiztosítást és a paraszti nyugdíj ügyét az Önkéntesség alap­ján kell intézni. Gondoljuk, több érdekvédelmi kérdés is felvetődik olvasóinkban. E cikknek azonban nem az a célja, hogy ezzel a problémával foglalkoz­zék. W ok szó esik mostanában arról, hogy megnőtt a termelési kedv a falun. Ezt a szántóföldeken lehet csak valóra váltani. Ezért van most nagy harc a faluban a földért. A jó­zan elgondolások és a legfékevesztet­tebb kívánságok listája tárul elénk, a különféle küldöttségek és egyéni panaszkodó!* elmondásaiból. Vegyük sorra a dolgokat. Az állami gazda­ságokra, mint a parasztság minőségi vetőmaggal és tenyészállatokkal való ellátása és a városi lakosság élelmiszerrel való ellátása szempont­jából szükség van. Területükhöz te­hát hozzányúlni káros volna. A fel­oszlott szövetkezetek földjeiből az »ősi föld« visszaszerzése szintén helytelen. A betaeosított területen < BORSODI GYULA: JHit ntandanak Mit érdekel, hogy kit szerettél, hitegettél, vagy vele mentél ■izombati zsongó délutánon. Presszó, vagy korcsma, azt se bánom, Vagy a fűszerest jártad véle, vártál a borra, csemegére, íogy este otthon lámpafényben vacsorát készíts nagy serényen, S mikor a dugó hangja pukkant, i csók, mint visszhang rája cuppant, Elmondtad, milyen szép az élet, s hogy a szerelmed nem ér véget. Mit bánom én, hogy bárki várt már, mit bánom cn, hogy meg nem álltái mikor a lángok hangja hívott, — hazudhatsz most is, hogyha bírod, csak a hitemmel higyjem szentöl, hogy hű vagy hozzám, hű, szívedbü hogy minden minden: múltak árnya ami ma ebből fájna, fájna, hogy elfeledtél minden utat, régi szerelmet, régi búkat. Nézd, az idő eljárt felettünk, közömbösökké öregedtünk, mit hoznak ránk is majd a percek?. Elmondom hát, hogy úgy szeretlek, s vagyok, — átfogva így a vállad, mindent feloldó bűnbocsánat. FÜZES-F1LIP LÁSZLÓ: SZÁMADÁSFÉLE Sokszor ittak már egészségemre, s ma újra ezért lcoccant a pohár, üvegünk üres, borunk megittuk, éjfél is elmúlt, jó későre jár. A vendégeim dalolva mennek, álom csókolja fáradó szemem, veszni induló emlékeimet, gondom, örömöm, most számba veszem. Hányszor futottam talmi fény után, hányszor hajszoltam érte meg lovarr eltékozoltam gazdag tavaszom, s üresen talált csóktalan nyaram. Huszonnyolc évem értélce mi lett? Néhány vers talán, számba sem veszem, és forgatott már lapátot, puskát, meg ceruzát is néha a kezem. Fiú, feleség, szép, szolid derű, mint tiszta napfény, úgy ad új erőt, s van egy népem, ki fiának mondja a gondja közt is véle ébredőt. S így élni jó, és szólni néha kell, ha nem is tetszik mindig énekem, de fizették-e egyszer is a dalt, n\ely rád nyitotta tüzet: Értelem? És így mérlegre téve tetteim: Tág a határ, s én benne oly kevés, egy fejsze voltam erdőirtásban, kit nem ítél el tán a számvetés. feloszlott termelőszövetkezet tagjai közt kell kiosztani. Helyes volna ilyen esetekben a tsz tagok részére úgynevezett kistagosítást végrehaj­tani, már persze ott, ahol a föld mi­nősége alapján ezt igazságosan meg lehet csinálni. Az egyéni parasztok a termelőszövetkezetek szervezése idején ellenérvként nem egyszer azt vetették fel, hogy tagcsítsák az ő egyéni földjeiket is. Ha rokonok ke­rülnek így egymás mellé a koTubban divatba volt kölcsönös segítés alap­ján,- valamifajta egészséges^ .társulás létrejöttét lehetett volna elősegíteni. Úgy megszerezni az »ősi földet«, hagy erőszakkal szétverjük a terme­lőszövetkezetet vagy az állami tarta­lékterületből kiverjük a kishaszon- bérlpt, ez törvénytelenség és alkot­mányba ütköző cselekedet. A tago­sítás helytelen módszereit elítéljük, a kormányzat is igyekszik ezt rend­behozni. Kár volna a korábbi hely­telenségeket törvénytelenséggel te­tézni. Ha az egyéni dolgozó parasz­tok termelési biztonságot és segít­séget kívánnak, akkor a termelőszö­vetkezetek hasonló óhaját is tartsuk tiszteletben. Nagyon elmaradt em­bernek kell lenni annak, aki olyan ellenségesen viselkedik a termelő­szövetkezeti mozgalommal szemben, mint a 47-es »csajkás« időben. A technika és a számvetés gondolata a mezőgazdaságban is érvényesül. Ezt számításon kívül hagyni annyi, mint lemondani a magyar mezőgaz­daság fejlesztéséről, újjászületéséről. Aki a munkás-paraszt hatalom és a szocializmus mellett tett hitet, an­nak el kell ismerni a termelőszövet­kezetek létjogosultságát. Nyilván abban egyetértünk, hogy a Rákosi— Hegedűs-féle módszerekkel nem le­het termelőszövetkezetet szervezni. Az erőszak ideje lejárt. Sokkal he­lyesebb, ha a jövőről beszélünk. Ez esetben pedig okvetlenül szobakénül, hogyan tovább! Szocializmust építünk, tervgazdál­kodás van, földjeink leromlott álla­potban vannak, kevés a műtrágyánk, szőlőink felújításra várnak, magter­melésünk gyenge es keressük a he­lyes, sajátos nagyüzemi formákat. Van tehát tennivaló bőven, gyürkőz- hetünk. A tél hátralévő heteiben még sok hasznos munkát végezhe­tünk, ha nekilátunk. Elsősorban azokról a munkákról és feladatok­ról kell beszélnünk, amelyek legkö­zelebb vannak hozzánk, tehát a ta­vasz,! munkákról. Ehhez persze az kell, hogy január végéig a »föld­ügyek« nagyrészét rendezzük. A megmaradt termelőszövetkezetek ter­melési feltételeit biztosítani kell, az elhurcolt javakat vissza kell vinni. Rendezni kell a feloszlott, vagy tsz- bol kilépett tagok elszámolását, tör­vényesen és igazságosan, ne úgy, mint 1953-ban, hogy az akkor kilé­pettek közül sokaknak még most is rendezetlen az ügye. A legközelebbi tennivalókkal ^ párhuzamosan beszélni, tár­gyalni és határozni kell a távolabbi kérdésekben. Dolgozó parasztok és szakemberek most aztán előjöhetnek azokkal a tervekkel, gondolatokkal, amelyeket 1949-től a Rákosi—Hege-, diis-fele mezőgazdasági politika, mellőzött. Perspektivikus terveink­nél abból kell kiindulni, hogy me­gyénk az. ország legnagyobb ipari megyéje, itt van az ország második városa, három nagy ipari város és három bányavidék tartozik ide. Ezek ellátása nagy gondot okoz. Szakem­bereinknek tehát a gyakorlati gaz­dákkal együtt arról kell tárgyalni, hogy hol legyen a megyében zöld­ségtermelés. öntözéses és száraz. Elő­vehetjük a Heroád-völgyi komplex tervet, szabályoznunk kell. a Sajót, hogy a Sajó völgyében ' Hét mellett másutt is nagyobb mértékben fog­lalkozzanak káposzta- és Zöldségter­meléssel. A Bodrogköz is segít eb­ben. Ott azonban már a tartósításra is kell gondolnunk a szállítási ne­hézségek miatt. A monyhalanyai szeszgyárat tartósító üzemmel is ki. lehet egészíteni. A sok embernek a zöldség mellett hús is kell. Gönc környékén és a mezocsáíi járásban kell különösképpen fejleszteni. A városokhoz közel lévő állami gazda­ságokban lefejő tehenészeteket kell létesíteni. Nagyon sokat beszéltünk már Tokaj-Hegyalja rekonstruálá­sáról, de keveset haladtunk előre; Itt az ideje, hogy a néppel együtt megtárgyalva cselekedjünk is. To­kaj-Hegyalja mellett a bükkaljai és miskolci szőlő- és gyümölcsrekon­strukcióról sem szabad megfelejt­kezni. A talajjavítás terén is sok a tennivalónk. A mezőcsáti járásban, a szikesekkel, az ózdi, put hoki és edelényi járásban pedig a talajeró­ziót kell megállítani. Ha már a táj­egységi területeket meghatároztuk, akkor beszélhetünk arról, hogy ott milyen társulással, vagy milyen szö­vetkezeti formával fejleszthetjük mezőgazdaságunkat. Figyelembe kell venni a munkaerő ellátottságot és ezután lépünk kapcsolatba a Diós­győri Gépgyár munkástanácsával, hogy nekünk milyen gépeket gyárt­sanak. Fejleszteni kell megyénkben, a ^ mezőgazdasági ipart is. éppen ezért fel kell kutatni az erre alkal­mas üzemeket, épületeket. A termeléssel már meglennénk, de hogyan csináljuk az értékesítést? A föld mű v esszöv e t keze tek f öl v ásárlő hálózatának mintaszerűen és büro­kráciamentesen kell ezt megcsinálnia Beszélnünk kell tehát arról is, hogy a földművesszövetkezeteket hogyan erősítsük meg. Legyen ott valóban szövetkezeti demokrácia, érvényesül­jön benne a parasztok akarata, oko­san és gazdaságosan vezessék. A z elmondottak nem ismeretle- nek előttünk. 1954 óta a Ha­zafias Népfront megbeszélésein, vagy a gazda- és olvasókörökben — már ahol volt ilyen — sok szó esett ezek­ről. Szervezzük újra a gazda- és ol­vasóköröket, hogy ezekről a közeli és távolabbi problémáinkról nyu­godtan, okosan elbeszélgessünk. Ezt az országot nekünk kell szebbé tenni* HEGYI IMRE országgyűlési képviselő

Next

/
Thumbnails
Contents