Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-20 / 248. szám
ffrcmtat. 19M, öWőber tö. CSZAK9IAGTAROKSZAO Egy tűzeset tiporván vetőd tem az ujgyőri To- rontéU utca 8~öa, ebbe a félig elké szült, vakolatlan, ezer hibája épületbe. A hátz egyik lakójának. Nagy Árpádnak a hőstettéről akartam írni, aki_ nemrég a házban füstből, tüzböl életét kockáztatva kimentett két kisgyermeket. Amikor az asszonyok meghalld- ták, hogy újságíró jár a házban, körülvettek, s ömlött belőlük a szó, de néhány mondat után már elte- relődött a tűzről, a mentés körülményeiről a beszéd. Lakó-gondok, lakáspanaszok kerültek elÓ. Ügy éreztem, az rejtőzik szavaikban, hogy a tűz, a mentés ugyan nagy szenzáció, de ez szerencsére már a tegnapé. A rettentő, gyötrő gondok azonban megvannak ma is, sajnos meg lesznek holnap is, — erről kellene írni, ezen kellene segíteni! Nem szívesen avatkozom lakás- problémákba. Meggyőződésem, hogy ezeket a kirívóan súlyos problémákat cikkekkel nem lehet megoldani. Arról nem ás beszélve, hogy nehéz tájékozódni az objektiv nehézségek miatt gyakran eUntézhe- tetlen lakáspanaszok dzsungelében. Mégis a Torontáli utcai lakók nevében szólnom kell. Nemcsak a. nekik tett ígéret. hanem az újságírói lelkiismeret is kötelez erre. A lakók vádló szavait, a második kerületi tanács jegyzőkönyveit, a Lenin Kohászati Művek lakótelepgondnokságának véleményét összevetve rekonstruálna próbálom a Torontáli utcai helyzetet. Ez az új ház, amelynek már külseje is bántó és disszonáns a többi tisztességes külsejű új ház között, 1953—54-ben lett lakóház. Ezideig a 34-es építőipari vállalat munkásszállása volt. Az építkezések befejezése után. amikor be kellett volna fejezni a vakolást, az erkély-, tető- és lépcsóházkorlátok felszerelését, a festését és a szálló lakóházzá átalakítását, a lakókat nem költöztették ki, ügy hogy egyidejűleg ú) lakhellyel is ellátták volna őket, sőt több új lakót utaltak be a félig kész épületbe. Utalt a tanács, s utalt a Lenin Kohászati ; £ TORONTÁLI-UTCA 8. Éj Művek Is, amelynek a ház tulajdonát képezi. Így esett, hogy a jelenleg a 32 kislakásban 54 (!) család lakik, 120 gyerekkel. Amikor a tűzeset történt nem volt víz. (Ez utóbbi gyakori eset a házban.) Van olyan lakás, amelyben a tömeges beutalások miatt 9—10 ember használ egy illemhelyet. Ezért történnek aztán valósággal közegészség és köztisztaságellenes merényletek az épületben. A tisztiorvos szerint a ház ilyen túlzsúfolá&a súlyos járványveszélyt rejt magában. Ezt az állítást igazolják a közelmúltban bekövetkezett meabeterredések. Az erkély- és a tetőkorlátok hiánya a gyermekek életét veszélyezteti. Ki vállalja ezekért a felelősséget? Sajnos senki! A tanácson gyűlnek az akták, az ellenőrök -jönnek és mennek, a helyzet azonban csak romVik. A lakók már nem is a régebbi bajok miatt, hanem a helyzet további súlyosbodásáért panaszkodnak. Panaszolják, hogy a szinte elképzelhetetlen zsúfoltság ellenére a tanács még újabb lakó- kai utalt be. Panaszolják, hogy a szárítójukat el akarják venni görög kultúrterem céljaira, pedig konyha sincs, az öklömnvi szobákban vedig ruhát szárítani — újnbb merénylet az egészség ellen. Panaszolják főképpen pedig azt. hogy még ezek között a nyomorult körülmények között sincsenek biztonságban, mert ha panaszkodni mernek, a lakáshivatal kilakoltatással fevveoeti őket. Elképesztő, szégyenletes a helyzet a Torontáli, utca 8-ban. Bosszantó az a határozatlanság is, amelyet a ház ügyében illetékesek tanúsítanak. A Lenin Kohászati Müveknek van anyagi fedezetük a házak átalakítására, az évitő vállalat azonban, amíg laknak benne, nem vállalja az építő munkálatok befejezését. A tanács szerint a gyárnak problémát jelent, hogy több nem a gyárban dolgozó ember is lakik itt. ! g e n 9 mindez probléma. De ez mégsem indokolja, hogy az akták csak gyűljenek, a. panaszok sú- mindezt az illeié- Lenin Kohá- s a lyosbodjavak, kés szervek (tanács, szati Művek szociális osztálya, 34-es vállalat) csak nézzék, jegyzőkönyvezzék, vitassák — de ne cselekedjenek. Szeretnénk néhány javaslatot tenni eb ben a szívbe mar- kolóan nehéz, borotvaélen táncoló ügyben. Jelenleg nincs olyan hatalom, amely az itt lakókat (akárcsak ideiglenesen is) ki tudja költöztet ni, mert nincs hová. A kérdéseket is az adott keretek között kell meg oldani. Tehát mindenekelőtt: új lakót semmilyen körülmények között sem szabad beutalni a házba A meglévő helyiségeket, a szárítót sem szabad sémmHuen körülmények köpött más célra fölhasználni Az építő vállalatnak kivételesen lehetőséget kell találni arra, hogy amíg a lakók benn laknak a lakásokban, legalább a legfontosabb pótlási munkákat elvégezze. A nem a Lenin Kohászati Müvekben dolgozókat fokozatosan —» de lehető ség szerint minél sürgősebben — az újonnan évülő és irodákból felszabaduló házakban kell lakások hoz juttatni. Addig azonban nem szabad kényszerkite lepitéssel fe nyegetni őlcet, mert ez ellenkezik az emberség elemi követelményeivel. Végül pedig jó volna lakógyűlést szervezni a tanács, a 34-es vállalat és a LKM szocm.Us osztály képviselőknek jelenlétében. A gyűlésen az itt lakók elmondhatnák gondjaikat, tanácskozhatnának arról, hoayan lehetne a bajokra közös erővel irt találni, hogyan fékezhetnék men önmanuk a köztisztaság ellen vétőket és azokat, akik még tovább rongálják a ház amúov is omlataa állagát. Elmondhatnák javaslataikat is. honyen lehetne szerintük és közös er6v°l segíteni a súlyos problémákon. XJgy gondolom. csak igy — nem pedig parancsolgatással. fenyegetőzéssel — lehet megoldani ezeket a riasztó gondokat. SÁNDOR LASZLf) Miskolci jegyzet IIMHIIINMNIIHlHIIIIIMHHIUINHt Harcai róligÉnlteliiilte,., A »jobb későn, mint soha* elmélet gyakorlati alkalmazása vált valóra a közelmúltban Miskolcon, Bezárták a »Vadlcocsa« néven ismert népszórakoztatási alkalmatosságot. Ügy látszott, megindul a »kevesebb csapszékkel a kulturált Miskolc ért«-mozgalom — a kulturált életre vágyók. nagy örömére és Bachus híveinek ezzel fordított arányú bánatára. Biztató jelenség, hogy a »Hági« néven közhirhedt éjjel-nappal', szórakozó- és pankráclós-intézmény jelenlegi forniájának napjai (és fogyóeszközei) is meg vannak számlálva, Ügy hírlik »átprofilírozzák« magasabb kategóriába sorolják, megszüntetik a söntés-kiszolgátást, s felemelik az árakat. Ilyen biztató kezdet után joggal vártuk (és várjuk!), hogy valamelyik napon nem húzzák fel a Diófa nevű 33-es italbolt és mentőautó-célállomás rollóját, sőt vártuk azt is, hogy a 19. sz- Népbüféből is végleg kisöprik a hűvös időjárás miatt nagyobb számban beszorult prostituált pillangó-kollekciót és egyéb söpredéket, — azután átalakítják otthonos étteremmé, vagy átadják valami közhasznúbb célra. Joggal várhattuk ezt, hiszen további biztató jelenség volt, hogy a jobb sorsra, érdemes Csaba vezér nevére hallgató koca maüzemet is törölték az árbevételi tervből és Miskolc arculatáról De haliga csak, mit suttog az alkoholgözös őszi szél? Azt suttogja, hogy a Sötétkapu mellett, a milliós költséggel megalkotott neo-müem- lék, a reprezentatív építészeti alkotás tövében, a Totozó volt helyiségében italboltot csinálnak. Azt mondja Árvái elvtárs, a városi tanács kereskedelmi osztályának vezetője, hogy nem italboltot, hanem »minőségi borkóstolóit és erre szükség vart. Értjük mi, kérem tisztelettel; a Nép- biifé és a 32-es italbolt előtt egyszerű részegek bukdácsolnak és fekszenek a járdán, itt majd minőségi részegek fognak heverni, amint a.z a szomszédos minőségi mü-miiemlékhes illik. Csak az nem elég világos előttünk, hogy a Totozó miért költözött a kocsma helyére, ha a kocsma a Totozó helyére megy? Mi ebben a ráció? Hiszen még tréfának üt rossz! (Benodek) Tetteket várunk! Sóik olyan levél érkezik mostan á- bagv gaerkesartőségünkbg, amelyekből kitűnik, hogy megyénk parasztjai figyelemmel kísérik az eseményeket és igyekeznek válaszolni a felmerült kérdésekre. — Ahelyett, hogy a falu lakói elvont témákkal foglalkoznának — írja Báthoni László Szőlősardóról —, nagyon jó lenne, ha megkeresnék azt a sok nehéz problémát, amelyet manapság igen nagyszámban meg lehet találni megyénk községeiben. Ezek megírása segítené a júliusi párthatározat végrehajtását, előre lendítené a parasztok ügyét. — Nem vagyunk az elvi viták ellen — írják többen is — csali félünk, hogy mellettük másod rangúvá válnak majd a gazdasági feladatok, a mindennapok apró gondjai. — Adjanak a lapban megfelelő teret — kérik mások —, hogy feltárhassuk a visszaéléseket, az igazságtalanságokat. Ha a maga területéin mindenki erre fog törekedni* ahelyett, hogy mondvacsinált problémákat jelentetünk meg személyeskedő hangú cikkekben —* lépést tettünk előre. Számunkra az előrehaladás azt jelenti, hogy soha többé ne forduljanak elő olyan hibák, amelyeket el lehet és el kell kerülnünk. Ehhez viszont mindenekelőtt az kell, hogy mielőtt mások szennyesét teregetnénk ki, saját életünket rendezzük, a mi kis közösségünk gondjait vitassuk meg. Példákat említenek erre a levelek és mi teljes mértékben egyetértünk velük. Ilyen megoldásra, vagy megtorlásra váró eset, ami nemrégen Szőlősardón történt. A járási begyűjtési hivatal vezetője, Molnár Géza »erélyes« intézkedéseivel már évek óta mély felháborodásra ad okot a parasztok között, önhatalmúlag, jóval a beadási kötelezettség lejárta előtt a közsó ' tanácstitkárral levágatott egy vemhes anyakocát, 23 kilogrammos sertéshús hátralék miatt. Ismétlem, mindez jóval a beadási kötelezettség lejária előtt történt! Súlyos kárt okozott ezzel Molnár Géza nemcsak az anyakoca gazdájának, de egész államunknak, hiszen ez a disznó már egy fél- nyájra való malacot, felnevelt és még most is fel tudott vokia nevélni negyvenet, mielőtt beállították volna hízásra. Törvénytelen intézkedését tetézte az is, hogy azt a járási pártbizottság figyelmeztetése ellenére tette. Választ várnak a szőlősardóiak arra a kérdésre is, hogy miért Vette él. Molnár Géza az emberek vető- enagját, holott az előírás szerint a vetőmagot nem szabad senkitől eia ßzent istvánb&ksalaknak. Kevesebb elvi eszmefuttatást és több cselekedetet, ha jó irányban akarunk előrehaladni! N. R. 'Tjöhbe. kerüli a háti, mini a hűi Hogy. mennyire igaz a fenti cím, Igazolja azt a következő számla, amelyet a Miskolci Vegyesipari Javító Vállalat állított ki augusztus 23-án írógépjavítás munkadíja fejében. A számla eképpen alakul: Közvetlen munkabérek a) 21.19 Ft. b) 2.11 Ft. összesen: 23.30 Ft. Közteher 28 sráralék s.52 Ft. Mtthetoregie w azáaalék 13.98 Ft. összesen: 49.80 Ft. Igazgat*»! költség 12% 5.97 Ft. összesen: 55.77 Ft. Haszon 2 százalék 1.14 Ft. Termelői forgalmiadé 15% 10.03 Ft. Összesen: * 66.94 Ft, Ha tehát kiszámítjuk, a 66,94 forinté« «zárnia végösszege és az elvégzett munka értéke közti különbözetit, akkor ez éppen 186 százalékos többletfizetést jelent, nem beszélve arról, hogy a javításhoz felhasznált anyagköltség a számla végösszegének még a 10 százalékát sem teszi ki, mert a javításhoz mindössze csak 6 forint értékű anyagot adott a vállalat- Ezzel kapcsolatban jutott eszembe az alábbi kis mese: Volt egyszer egy ember és ennek az embernek volt egyszer egy s?ép tehene. Meg akarta tudni, mennyit ér, elvitte a vásárra, de mivel a tehén tulajdonképpen nem volt eladó, hét a hóna alá vett egy szép kakast is. A vásárban aztán hamarosan vevő jelentkezett éa a tehén ára ekképpen alakult: A tehén 2 korona 50 krajcár. Mindenki meg volt botránkozva, hogy bolond ez az ember, mert a szép tehenet potom pénzért vesztegeti. De bezzeg meglepődtek, amikor jött; a csattanó. Mert a gazda azt mondta, hogy a tehenet nem adja, csak a kakassal együtt, «minek viszont 250 korona az ára. Úgy látszik, hogy az említett vállalat számlája is így lett összeállítva, csak azzal a különbséggel, hogy nekünk most már nincs módunkban félreállni a vásártól. SZÖGEDI LASZLÖ Borsodi Szénbányászati Tröszt Nagyfonfosságú intézkedések az oktatás területén Kónya Albert oktatásügyi miniszter bejelentései Pénteken az Oktatásügyi Minisztériumban értekezletre jöttek össze az egyetemek, a főiskolák vezetői. Részt vett az értekezleten Kónya Albert oktatásügyi miniszter. Sőtér István miniszterhelyettes, Orbán László, az MDP Központi Vezetősége tudományos és köznevelési osztályának helyettes vezetője. Kónya Albert bejelentette, hogy az általános iskolákban a jövőben megszüntetik a vizsgákat, elmarod az úgynevezett kisérettsógi. A gimnáziumban a III. osztály kémiai és földrajz tárgyak kivételével ugyancsak megszűnik a vizsga. Az érettségi marad, azonban itt is vizsgálat alá kell venni, hogy minden tantárgyból, avagy fakultative választhassanak érettségi tárgyat a diákok. A technikumokban a közismereti tárgyak vizsgái elmaradnak. A továbbiakban bejelentette a miniszter, hogy a közeli napokban e táram misztériumokkal történt tárgyalások a latnán megalakul a Felső- akta lási Tanács. Az egyetemeken módot aduink a fakultativ óralátogatásra is. Azonban, hogy melyek fezok a tárgyak, amelyeknél a hallgató választhat la A TANÁCSTEREMBŐL Több iontog kérdési tárgyalt a városi tanács végrehajtóbizottsága Október 13-án ülést tartott a miskolci városi tanács végrehajtóbizottsága. Az ülés kezdetén megvitatták a korábbi határozatok végrehajtásáról szóló elnöki beszámoló jelentést, majd a tanácshoz tartozó egyes kereskedelmi vállalatok eredmény- romlásáról és a tanács kereskedelmi osztályának ehhez kapcsolódó felelősségéről tárgyaltak. Az ebben a kérdésben beterjesztett jelentést a végrehajtóbizottság nem fogadta el és további érdemes kivizsgálás végett -£» a legközelebbi végrehajtó- bizottsági ülésre napirendre tűzve — visszautasította. A továbbiakban az OTP munkáját vitatták meg a kislakásók építésére történő kölcsönfolyósítással kapcsolatban. A tárgyalás során megállapítást nyert, hogy a szövetkezeti lakásépítési mozgalmat hatékonyabban kell támogatni, a kislakásépítési hitelkeret felemelése iránt felterjesztéssel kell élni a Minisztertanácshoz. Tárgyalta a végrehajtóbizottság a Köztisztasági, a Közlekedési és az Ingatlankezelő Vállalatok téli felkészülését is. Megállapítást nyert, hogy a várható hóesésre a Közlekedési és a Köztisztasági Vállalat felkészült, a hótakarítási eszközöket beszerezte, ügyeletet szervez az adódó nagyobb havazások esetére, pontos ütemtervet dolgozott ki á legfontosabb forgalmi útvonalak mentesítésére. A végrehajtóbizottság úgy határozott, hogy a város külterületén lévő, de nem a várős, hanem a KPM kezelésébe tartozó utak hómentesítése céLjából szoros kapcsolatot teremt a KPM megyei kirendeltségével. Az Ingatlankezelő Vállalat felkészülése nem kielégítő ahhoz, hogy feladatainak — különös tekintettel a beázó tetőkre, a vízvezetéki csőrepedésekre — meg tudjon felelni. A végrebajfőbizottság határozatot hozott, hogy a szükséges anyagi fedezetet és egyéb szükséges kellékeket a tanács illetékes szakosztályai biztosítsák és elsősorban a beázásveszélyes tetők kijavítása megtörténjem A végrehajtóbizottság megtárgyalta a tanácsi vállalatok IV; negyedévi pénzügyi terveit is. honvédelmi oktatás módszereit újból felülvizsgálják. A Honvédelmi Minisztériummal közösen megtárgyalják a kérdést ifjúságiunk kérésére. Cipőbefűzéei verseny Október 27-én a miskolci Kossuth utcai általános fiúiskola felsőtagozatos pajtásai érdekes versenyt rendeznek. A vetélkedés két részből áll. Az első a gombfelVarrás a második a cipőbefűzés lesz. A cél; ki tudja leggyorsabban, legügyesebben felvarni a gombját, befűzni a cipőjét. Be lehet nevezni két négyiu- kas gombbal, tűvel és cérnával, illetve magasszárú cipővel és fűzővel. A ver- seny: vigyázz, kész, rajt! szóra kezdődik. A cérnát ekkor kell a tűbe befűzni és két keresztöltéssel a gombokat fel- ölteúl. Az első helyezettek díjazást kapnak. Az első díj egy korcsolya, a második futbalbelsd, a harmadik díj egy pingpong labda. A verseny bírái a szülői munkaközösség tágjai lesznek. KÁRABÍNSZKI GYULA csapattanács elnök, _______________v Kossuth u. ált, Isk. A z eddigi legnagyobb totónyeremény B Az elmúlt héten 12 találattal 644 243 forintot nyert egy fogadó B Totózzék Ön is! • a Nyerhet On is! meg a látogatásit, arra vonatkozólag karonkiinit, szakorukint állapítsák meg és elégítsék ki a jogos kívánságokat. Az óralátogatás ellenőrzésének eddigi módszerét — véleményünk szériáit — meg kell szüntetni. Az egyetemen a tanulmányi időt öt évre felemeljük. A tanulmányi idő felemelése vonatkozik a műszaki egyetemre, a tudományegyetemen a tanárképzésre és számos szakképzésre. Marad az eddigi tanulmányi idő például a közgazdaságtudományi egyetemen és a tudományegyetem jogi karán. Szükségesnek mutatkozik — folytatta Kónya Albert —- néhány oktatandó tárgy felülvizsgálata és megváltoztatása. Indokolt a felsőoktatás területén a fakultativ nyelvoktatás bevezetése. E téren úgy intézkedünk hogy kötelező egy szabadon v:> lasztiható nyelv felvétele. Megszűnik az egyetemeken a kötelező testnevelési tantárgy. A hallgatók helyesen teszik, ha a Halad á? Sportegycsület munkájában vesznek részt. Az ideológiai oktatás területén november elsejétől a inagyar párttörténet tanítása heti két órában történik majd. Elmondotta még, hogy a yenni? Mi lesz a jövő évi gabona- érméssel, ha az emberek nem tudnak vetni? S hány ilyen ember van! Azt sem tudják neki elfelejteni a község lakosai, hogy három évvel ezelőtt megpofozott egy hetven éves nénikét, névszerint özv. Beme And- rásnét. Régen volt? . ? * De az emberek emlékeznek rá és nem felejtenek. Mégegyszer Ilyen nem fog előfordulni Sződősardón! Szentistvánbaksáról a nép vagyonának elherdálásáról írnak az emberek. A csobádi gépállomás vezetői október első napjaiban, ellenőrizték a kovácsműhely mellet' a cséplőket. A hasznost a kellemessel összekötve, Dt-liat liter elfogyasztása Után az erőgéppel ittasan hirtelen fordulással nekimentek az aratás* óta ott heverő artógépnek és összetörték azt is és az erőgépet is. — A gépek még ma is ott hevernek, siemkinek sincs gondja rájuk. Úgylátszik a gépállomás bővelkedik gépekben és kiesésük a termelőmunkából nem jár semmiféle kánál — mondja Kádas József szemiüstvám- baksai lakos. Lehet, hogy sokan azt mondják, ezek jelentéktelen esetek. De aki ezt állítja nem tudja, ho^v ezek a kis dolgok szerves részei életünknek. És hogyan várjanak az emberek nagy dolgokat, hogyan higyjenek, ha még ezeket az »apró dolgokat« is Ilyen lelkiismeretlenül kezelik, semmibe- véve az emberek, az állam érdekeit. | Igazuk van a szőlősardóiaknak ésl