Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-23 / 225. szám

ÉSZAKMAGYARORSZAC Vasárnapi, 1656. szeptember 23. 8 lu wni HÁROM hónapja múlt, hogy Stinklhuber Kamill büszkén dagadó mellel lépett ki az iskola kapuján, kezében a díszes nyomású bizonyít­vánnyal, amely arról tanúskodott, hogy a középiskola elvégzése után az alulírott bizottság »érettnek nyilvánította«. Mint ilyenkor lenni szokott, összeült a Stinklhuber csa­lád teljes kollektívája, hogy ünne­pélyesen fogadja a család megérett tagját és döntsön a pályaválasztá­sáról. Stinklhuber Eduárd úgyis, mint apa és úgyis mint nyugalmazott só­hivatali főtiszt, átvette a bizonyít­ványt, hosszasan szemlélte, majd c vikkerét az asztalra koppantva megszólalt: — Hiába, ilyen világ ez! Egy Stinklhubernek ilyen bizonyítványt képesek adni! Tiszta elégséges, csak éppen hogy megfelelő. — Szentséges istenem! Mi lett ebből a gimnáziumból! — siránko­zott a mama. — Jaj, amikor még főtisztelendő Blumenstock Xaver páter volt az igazgató, ilyen nem fordulhatott volna elő! Hogy fogsz most elhelyezkedni valahol, édes magzatom!? — Valami protekciót kell keríte­ni, anélkül ebben a világban nem lehet boldogulni, — vélekedett a papa. Kamillka egykedvűen piszkálgat­ta az orrát. Látszólag nem érdekel­te túlságosan a szülői jajveszéke­lés. Ö tudta legjobban, hogy még ezt az elégséges bizonyítványt is alig-alig érdemelte meg. Valahogy csak lesz majd, gondolta és várta a családi tanács döntését. Az nem sokáig váratott magára. Miután a családi tanács csaknem valamennyi tagja egyetértett abban, hogy Ka- millkának protekcióra van szüksé­ge, megbízták Melánia tantit, hogy azt szerezze is meg, mivel Melánia jelenlegi állása révén ide-oda tud­hat némi kapcsolatot teremteni. Melánia néni, hétköznapi életé­ben a HŰHÓÉRT vállalat gépíró­nője, legelőször is kiszemelte a vál­lalatot, amelyet Kamillka majd bol­dogítani fog. Hosszas megfontolás után a Transimpexre esett a válasz­tása, mert a szállítási csoportnál felfedezni vélt egy Kamillka képes­ségeinek megfelelő munkakört és a Transimpex igazgatójának a gépíró­nője, tavalyelőtt együtt nyaralt a Balaton mellett a Melánia néni só­gorával. etÖSZÖK is KÍSZEMEíTE A ííÁJAJATOT... Pontos haditervet dolgozott ki az ostromlott állás elnyerésére. Meg­kérte először az osztályvezetőjét, az ÜB-elnökét, az igazgatóját és a vál­lalati sportfelelőst, akik mind iga­zolták, hogy Stinklhuber Melánia kartársnő kifogástalan munkaerő, mindenhez és mindenkihez jól vi­szonyuk, stb., minekfolytán neve­zett unokaöccse sem lehet rossz ember és nem lehet alkalmatlan a Transimpex szállítási csoportjánál való alkalmazásra. Utána felkereste a háztömbbizalmit és attól kért és kapott egy hasonló tartalmú igazo­lást. Ugyancsak igazolást szerzett be arról is, hogy Stinklhubet Eduárd rendes lakó, fizeti a ház­bért idejében, a szemétdíjat is, éj­szakánként nem szokott kimaradoz- ni és járatja a pártsajtót, így Ka­mill fia az állás betöltésére alkül- más. EZEKET az igazolásokat szépen rendezte egy regiszteres dossziéban és azzal felkereste a kerületi, majd a városi tanácstagot és támogatásu­kat kérte. A tanácstagok feljegyez­ték a kérést. Ugyanezt tette még harmincegy különböző beosztású személy, akiket Melánia tanti támo­gatásuk kérése céljából felkeresett. A Stinklhuber család ragyogó arccal figyelte Melánia akcióit. — Nem hiába volt Melánia a csa­ládban a legélelmesebb mindig, — vélték, — ő ebben a világban is feltalálja magát. j Eközben a Transimpex igazgató­jához egymásután érkeztek az aján­lólevelek, telefonhívások, melyek mind az ifjú Stinklhuber Kamill jó­tulajdonságait dicsérték és alkal­mazásra ajánlották. Az első párat még türelemmel fogadta, később egyre idegesebben olvasgatta. Ki a csoda ez a Stinklhuber Kamill, hogy ilyen nagy cécót csinálnak ve­le? És miért kell a szállítási cso­portnál egy kis adminisztrátori ál­láshoz ennyi szükségtelen protek- tort igénybevenni? Miért nem je­lentkezik személyesen, minden pro­tekció nélkül? Gyanús, roppant gyanús! Behívta a titkárnőjét: — Mit tud erről a Stinklhuber- ügyről? — Nálam is ■'ián még néhány ajánlólevél, — mondta csendesen a titkárnő, — tavalyelőtt együtt nya­raltam az egyik rokonával. — No, és az mit jelent? — Tulajdonképpen semmit, de ez a Stinklhuber család, hogy is mond­jam, nem tudja elképzelni, hogy ■másképpen is lehet valamit elérni, mint protekcióval. — Na, hát majd megértik! PÁR NAP múlva a Stinklhuber család értesítést kapott, hogy a pá­lyázott állást már betöltötték. — Az isten se tud ezeken kiiga­zodni! — sóhajtott Melánia tanti. — Pedig mennyi protekciót szereztem! Űgylátszik, más ügyesebb volt ná­lam. (B. M.) BOR S-őj iméi AZ UTITÁRSHOZ T. Üti társam! /An bizonyára nem emlékszik rám, ha egyébként az uta­zásra emlékszik is. Az étkezőkocsi­ban láttam önt. Csendesen üldögélt egyedül, reggelizett, majd elégedet­ten kortyolgatta a sört abból az üvegből, amelyet a pincér az asztal­ra tett. Nagyon jó lehetett a sör. mert még a szemüvegét is feltette, hogy a címkét elolvassa. »Budwei­ser Bier« — olvasta, elégedetten bólintott és kortyolgatott. Látszólag unta magát. Két férfi ült az asztalához, esze­gettek, söröztek és beszélgettek, ön egy kis ideig csendben hallgatta, majd amikor arról beszéltek, hogy egyikük külföldre utazik rokonai meglátogatására, felélénkültén bele­kapcsolódott a beszélgetésbe. Elme­sélte, hogy gyakran jár külföldön, ismeri a köröttünk lakó népek gazdasági viszonyait, igényeit, tud­ja, hogy miben hol »szűk a kereszt- metszet« stb. A két asztaltárs álmél- kodva hallgatta. Azután részletes tanácsokat adott, hogy hová mit vi­gyen az ismeretlen, mit érdemes vinni, mit lehet előnyösen csemcsel- ni, a vámőröket hol és milyen mó­don lehet »átejteni«, Csehszlovákiá­ba milyen karórát, Romániába mi­lyen női retikült érdemes vinni. Mire Vámosgyörkre értünk, a két asztaltárs az Ön jótékony közremű­ködése folytán képzett külföldi uta­zóvá vált. össze is állítottak egy jegyzéket, hogy Budapesten miket szerezzenek be az utazás előtt, de gazdaságföldrajzi ismeretük is bő­vült néhány olyan adattal, amit az iskolai tankönyvekben hiába keres­tek eddig. A határátlépéssel összefüggő cse­rebere-oktatás lezárása után min­denféléről beszélgettek. Többek kö­zött az asztalon álldogáló sörös­üvegekről, illetve a sörről is. Egy­öntetűen dicsérték, latolgatták, va­jon a minősége és az ára hogyan »viszonylik« egymáshoz. Üjra Ön vitte a szót. A mindenhez értő szak­ember fölényével jelentette ki, hogy az importcikkek fogyasztói árában a csomagolás ára is benne van, te­hát akármennvibe kerül ez a sör, megéri, mert egy nagyon jóképű palack marad emlékbe a fogyasztó­nak, ami így, paradicsombefőzés idején, semmiképpen nem lebecsü­lendő dolog. Hatvan után az asztaltársak el­búcsúztak, gazdag tapasztalatokkal és két zónapörkölttel rakottan tá­voztak. ön pedig egy távolabbi asz­talnál ismerősöket fedezett fel és átült azokhoz. Nemsokára a pincér újabb üveg Budweis-söröket vitt az asztalához. /^sendben utaztunk közel hat­^ van kilométert. Rákos előtt jártunk, amikor az egész étkező­kocsi ön felé fordult. Hangosan vi­tázott, mondhatnám úgyis, hogy ve­szekedett a pincérrel, mert az az üres sörösüvegeket — mint a többi asztalokról is —- az ön asztaláról is el akarta vinni. Mindenki termé­szetesnek találta, hogy a végállo­más előtt a pincér az üres edénye­ket összeszedje, csak ön nem. Han­gosan bizonygatta, hogy a sör im­portáru, a palack pedig csomagolás­nak tekintendő, tehát az velejár. Pro és contra sokan beleavatkoztak a vitába. A vita egy kis mozgást vitt a félórás késéssel közlekedő vo­nat fülledt, meleg étkezőkocsijának tespedt hangulatába. Tetszik ismer­ni a régi római követelést: »panem et circenses«!? Hát ez esetben, a követelés első részét az Utasellátó teljesítette, a cirkuszt pedig ön szolgáltatta. A vita nem dőlt el az étkező­kocsiban, senki nem tudta megcá­folni a pincérnek azt az állítását, hogy ő meg van terhelve az üve­gekkel, s ezt mindenféle jegyzé­kekkel bizonyította is, így a vita a Keleti pályaudvar egyik hivatalos irodájában folytatódott, ahová ön olyan büszkén vonult be, mintha kizárólag ezért utazott volna fel Budapestre. Nem érdekel különösebben a vita kimenetele, csak egyre vagyok kí­váncsi és ezért írok Önnek isme­retlenül is: IVf i lett a sorsa annak a sörös­üvegnek, amit ön — még a csencselési oktatást követő sörös­üveg-eszmecsere során, tehát egy órával a pincérrel való üveg-vita előtt — szép csendben az aktatás­kájába rejtett? Erősen megkülönböztetett tiszte­lettel üdvözli: BORSODI BORS ESZ ARM AGY ARORSZ AG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának és a borsodmegyei tanács napilapja. Szerkeszt!: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc, Széchenyi u. SO. Telefonszámok: 15—015. 15—016, 15—017. RT ADÓHÍV AT Ali: Miskolc, Széchenyi u 30 Telefon: 15—907. 35-007. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlap- osztálya és a hírlap kézbesítő postahivata­lok. — Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat Miskolc^ ßöUet&kfa VAJON MOST KIVEL LESZ AJÁ NLATOS JÓBA LENNI strandol ^ ÍGY IS LEHET ORVOSOLNI A SÉRELMET AZ ÁTSZERVEZŐK FIGYELMÉBE Megfelelő embert megfelelő helyre! Megmagyaráztam Vasárnap volt, forró délelőtt. Mégis a játszóterek, parkok, az ut­cák megteltek vidám emberekkel. Én már hazafelé igyekeztem. Azon töprengtem, hogy vajon a Hold­rakéta eléri-e majd az ismeretlen bolygót, és, hogy a Marson terem-e görögdinnye... Eddig jutottam gon­dolataimban, amikor hirtelen elém kanyarodott egy ember. Kövér volt, izzadt kegyetlenül. Kezében kisebb csomag. Megállt előttem, s így szólt: — Tessék megmondani, merre van a H-épület ötödik szekciója? Sárospatakról jöttem, itt lakik egy jó ismerősöm, őt keresem. Szívesen megmagyarázom, csak jól tessék figyelni. — Menjen végig ai Á úton, a B- és az F-épület mellett. Az F-épület sarkánál forduljon balra, ott van a tanács, balra esik az M-épület, — még vakolatlan —. jobbra pedig az iskola. Az iskola mellett menjen végig egészen a moziig és a mozi mellett megtalálja a C utat. Itt az­tán a Q, az R- és az S-jelű kocka­épületek, illetve a Bükk-szálló és a C út déli oldalán megtalálja a H- épületet. Az idegen értetlenül figyelte ma­gyarázatomat, én pedig, mivel őt nagyon szimpatikusnak találtam, tovább magyaráztam: — A H-épület tehát megvan. Az ötödik szekció körülbelül a római egyes és a római kettes jelzésű épü­let közé esik. Ott csengessen be a házmesternek, s ő majd megmond­ja, hogy hol lakik, akit keres. Tet­szik érteni, úgye? Az idegen kissé elsápadt, egy pil­lanatig habozott, aztán katonásan kivágta: — Ho.;ke..; hogyne; ; . Hirtelen satikonfordult, s elindult. Jóebédhez szólt a nóta, mire ha­zaértem. Rádióztam, ettem, ittam, tétlenkedtem, de az az idegen se­hogy sem ment ki a fejemből. Ret­tenetesen fúrta az oldalamat a kí­váncsiság: vajon megtalálta? A fojtó meleg álomba ringatottj Álmomban megjelent előttem az idegen, s szúrós szemekkel, szemre­hányóan nézett rám és így kiáltott: — Becsapott! Gazember! Délután a feleségemmel sétára indultam arra a H-épület felé. Egy- szercsak..; jajj!... egy sarkon elém kanyarodott a délelőtti idegen* Szólni akart, de én megelőztem: — Hát... izé... öööö-... nem ta­lált? meg? Ne haragudjon, én nem tehetek róla, hogy eddig Kazinc­barcikán még nem adtak nevet az utcáknak. — Most már csak azt mondja meg, — sóhajtott az emberem, — hogy a vasútállomáshoz merre ve­zet a legközelebbi út. Ismét magyarázni kezdtem: — Kimegy az Á útra. A B-épület mellett átmegy a C-épülethez, az­tán ott a vasúti vágány mellett, a J-épülettel szemben... Mondanom sem kell, a magyará­zat miatt lekéste a vonatot is. (SZEGEDI) Építkezéshez, feltöltéshez kivá­lóan alkalmas ?enerátorsa!afeot a Miskolci Üveggyár nagymeny- nyiségben ingyen ad. Jelentkezés az üveg-gyárban. Miskolc, Tatár utca 56. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents