Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-02 / 207. szám

6 ÉSZAKÍR AGY ARORSZAO Vasárnap, 1956. szeptember 35. ! HUDY FERENC: A SZORGALMAS ÓNUDFA'Rl MIKLÓS A VEN HUNCUT ac Május végén egy hatalmas cso­magot vitt a postás a tanácshására. 'Talicskán cipelte, de meg is izzadt alatta. A csomag oldalán egy kely- het ábrázoló címke volt, s fölötte a felirat, «hogy: „NE DOBÁLD! TÖ­RÉKENY! A tanács vezetői, amikor a postás lihegve becsörtetett a tanácsházára, gyanakodva járták kör be-Kör oe a csomagot, s szinte féltek kibontani, attól tartván, hogy megint valami körlevelek, meg kimutatási jegyzé­kek vannak benne. Végülis az elnök­nek jött meg hamarabb a bátorsá­ga, tekintélyesen elővette a bicskát, eLnyisszantóttá a spárgát és bonto­gatni kezdte a papírburkolatot. No, lett is csodálkozás! Mert abban a csomagban nem kis érték volt, de nerrt ám! A járási tanács hangoshíradó be­rendezéssel ajándékozta meg a köz­séget. Ott volt az egész berendezés szépen, gondosan becsomagolva, ti­zenöt darab hanglemezzel egyetem­ben, mellette pedig az utasítás a fel­szerelésre és a kezelésre vonatkozó­lag. S a tanácsbeliek még ott, azon ■nyomban elhatározták, hogy már másnap megkezdik a hangszórók felszerelését. Ba-luska Mátyás pedig, aki éppen a vita hevében érkezett, altiszti minőségének teljes tudatá­ban és a hangosihírado feletti örö­mében úgy vágta az ütött-kcpoít do­bot a sarokba, hogy ezer felé sza­kadt a kutyabőr. S ez annál is in­kább érthető, mert a technika eme kitűnő vívmánya őt mentesíti első­sorban a fáradságtól. Eddig volt rá eset, hogy naponta háromszor is kö­rül kellett szaladni a falut, nyaká­ban a dobbal, minden tizedik ház előtt megállni, rázendíteni egy sort, hogy: tram... trara .. tram... trara... tram... tram... tram... aztán torok- köszörülés és kikiáltás, hogy: „Köz­hírré tétetik“. Majd megint torok- köszörülés. Szóval, ez nagyon fárad­ságos munka, különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy Baluska elv­társ lábát még az első világháború­ban megsebesítette egy srapnel és emiatt biciklizni sem tud, mert nem hajlik a térde, gyalog kénytelen róni az utcákat. Hanem ezentúl már könnyen megy majd a tanács rendeletéinek tudato­sítása. Elsajátítja az erősítő beren­dezés kezelését, kényelmesen leül a mikrofon elé és egyszerűen felolvas­sa a szöveget. Kiabálni sem kell ne­ki, mert azt is elvégzi helyette a rá­dió. S ami a legfőbb: csak egyszer, legfeljebb kétszer kell felolvasni ugyanazt a szöveget, amelyet dobo­láskor máskor vagy ötven helyen felolvasott a faluban. De ez még mind semmi! Ott vannak azok a szép hanglemezek. Nahát, ez meg egy kitűnő dolog! Ha unatkozik, hát felteszi a legszebbet, azt, hogy: ..Aki legény jöjjön velem kaszálniF Hogy milyen remekül énekli ezt az a Béres Ferenc... ! A falu meg puk- kadezik majd az irigységtől, hogy milyen jó dolga van a kisbírónak akarom mondani a községi hivatal- segédnek ebben a demokráciában. Mondom: így elmélkedett Baluska bácsi, s hogy kilátásai emígyen meg­növekedtek, hát örömében olyan tö­kéletesen berúgott a szövetkezetbe érkezett aratópálinkától, hogy csak hajnal felé keveredett haza, isten­tudja hányadszor énekelve végig az utcákat, hogy: „Aki legény jöjjön vélem kaszálni!“ Mire persze haza­érkezvén — Rózái néném az ablak mögül csendben megjegyezte: — Ugyanmár, mit akar maga vén lator? Hiszen azt sem tudja, hánya­dán áll. Márpedig ez nagy dolog, ha Rózái néném ezt mondja, mert csak ak­kor mondja, ha Baluska már har­madszor is körbetapogatja a házat és mégse találja meg az ajtókilin­cset. ilyen előzmények után persze mindenki azt gondolhatná, hogy közmegelégedéssel könnyen megy majd a hangoshíradó felszere­lése. Igenám! Csakhogy itt belép a történetbe Bora néni. És ezzel még nagy vihart kavar fel a későbbiek folyamán. A tanácsbeliek ugyanis úgy hatá­roztak, hogy a hangosihírado négy hangszórójából egyet a tanácsháza tetejére, egyet az iskola tetejére, a harmadikat a téesz udvarára, a ne­gyediket meg a falu szélére helyez­nék el, ahol a negyvenhatban kiosz­tott portaföldeken már egy egész kis újtelep épült ki. A választás a hang­szóró tekintetében tehát a Bora né- ti kertjére esett, mivel, ha itt állí- >nák fel a hangszórót, jól hallanák az újtelepiek is, meg a faluszéli ős­lakosok is. Ez éppen párhuzamosan van az iskolával és a vezeték miatt nem kellene kerülgetni a fákat. A terv tehát így jóváhagyatott és az elnök még másnap kiadta a pa­rancsot Baluska elvtársnak, hogy lásson hozzá azonnal a terülej; fel­méréséhez és délig jelentse, hány méter drót szükséges a hangszórók összekötéséhez. Baluska tehát hozzáfogott a nagy munkához. Egy tízméteres ru- dailókötéllel járta a kerteket, az ut­cákat: mért, spekulált, számolt, ve­szekedett a gazdákkal, akiknek ösz- szetapcsta kertjükben a káposzta- palántákat, megfenyegette a téesz elnököt*, akinek a méhei összemar­ták, Tóth Károly bátyáméknál pedig — tisztesség ne essék szólván — qz ül epéről' akarta lehúzni a kutya a nadrágait De azért csak haladt a 1 munka. Dél felé már a fél falu ki- : váncsi t gyereke segített a mérésben. ! Húzták a kötelet, átmásztak, a kerí­téseken, le tördelték a gallyakat a vezeték út jóból és Baluskáha.k csak i annyi dolga volt, hogy írja a számo­kat és mérnöki pontossággal irányít- j sa a munkát. A gyerekek persze nem tudnak csendben megfenni. Éktelen lár­mával verték fel Bora néni 15 év óta kihalt udvarát is. Ennyi ideje, hogy virtuskodás közben a Sajóba fulladt egyetlen fia. Urát pedig nem sokkal később — mezőőr lévén — meglőtte egy orvvadász és hamaro­san belehalt a sebesülésébe. Bora néni tehát magára maradt, aprójó- szágokat, kacsákat, libákat neveiget, ebből tengeti életét. Igaz, hívták már a téeszbe tízszer is, százszor is, Mondták már neki, hogy ott jobb dolga lenne, arany élete lenne, gondja se lenne semmire, mert ott megbecsülik az öregeket, ha meg annyira akar dolgozni, hát a kacsák­ra, meg a libákra ott is vigyázhat, részesedést kapna érte. De Bora né­ni alá mintha forróvizet öntötték volna ilyenkor. Hallani sem akarta, ha már a téeszről beszéltek előtte. Mert ő már annyira beletörődött a magányba, az öregségbe, hogy be­teg lenne» ha meg kellene válni tő­le. Hovatovább Bora néni már-már valósággá! iszonyodik az újtól éis most itt van ni, ezt a fránya hang­szórót szerelik fel a kertjébe, hogy itt ordítozzon neki egész nap. Nahát, abból nem lesz semmi! Mérgesen lép ki a konyhaajtón és a kezeügyében lévő bögre vízzel nyakonönti az útjában lévő Kerekes gyereket. — Mit csináltok itt, hogy az ég szakadjon rátok! Ez a szavajárása, mindenkit így szid, ha nagyon haragszik. A kérdésre Baluska válaszol tel­jes hivatali tekintélyével. . — Itt most nincs idő a vitatkozás­ra Bora néni. A tanács úgy döntött, hogy ide kerül a hangszóró, akkor nincs vita, akkor hatszáz. Vagyis végeztünk. Gyerekek! Húzzátok azt a kötelet! — adta ki az utasítást a megszeppent önkénteseknek. Ámde Bora nénibe, mintha min­den fiatalkori ereje visszaszáll! vol­na. Pillanatok alatt olyan veszeke­dést s«i kerített, hogy ettől már Ba- luskának is inába szállt a bátorsága. S Bora néni pedig — látván a ve­szekedés hatását — még jobban cif­rázta a szavakat, még a derekát is Megette hozzá. ■ — Az én kertembe nem teszitek be a koszos lábaitokat. Értitek-e? Nekem nem kell az a hangszóró, én nem hallgatom meg sdfese. Nekem ilyen ördögszerkezetet hé ássatok a kertem végibe, az én földem tisz­tességes föld. abba ne húzgáljatok mindenféle drótokat, hosv belecsap- ion nekem a villám. Miért vagyok én nektek terhetekre. miért nem hagytok békében még itthon se? S ezt olvan szánalmasan mondta, hogy a végén maga is sírvafakadt tőle. Erre persze Baluska sem tehetett mást. jobb megoldás híjján takaro­dó! fűit és dolga végezetlenül visszá­sam fordáit a tanácsházára. Az elnök előbb jót mulatott Baluska előadá­sán. aztán mérgelődött egy sort. maid végül maga is fontolóra vette a dolgot. Mert ami igaz, az igaz: Bora néni nagyon házsártos termé­szetű. Nemigen jó kikezdeni vele, mert iái annak, akin egVszer raj- * aköszörüli a nyelvét. Magyarázko­dásra, meggyőzésre pedig most nincs idő. A hangszórókat fel kell szerel­ni sürgősen. S ha Bora néni nem engedi a kertjébe, hát majd felállít­ják a kertje végébe, a mesgyére. Itt már nem dirigál, itt már a tanács parancsol. A döntés tehát elfogadtatott és a hangszóró másnap reggel Bora néni legnagyobb bosszúságára felállítta­— hlbeszélés — tott. Mire hazafelé tartott a libale­gelőről, már sugározta is egyenesen Bora néni fülébe, hogy »Aki legény, jöjjön vélem kaszálni-«. Kétszer is lejátszották egymás után a lemezt, mert Baluska sehogysem bírt eltelni a zenével. Erre persze Bora néni is. elmondta a magáét — más nem lé­vén jelen —, hát a libáknak. Este pedig a szokásos imádság jután, még egy üdvözlégyet is el­mondott, miszerint csak döglene be ! minél előbb az a hangszóró... Anu/e* rn.it tesz isten! Bora néni j reggel számolja a libákat. Kevesebb. Mégegyszer megszámolja, kevesebb. Most már a szemüveget is felteszi, úgy számolja, így is kevesebb. Egy liba elveszett az éjjel. Keresi az ud­varon, nincs. Hívja a kertben: libu- kám, libukám, patikám — nincs. S csak most eszmél fel igazán lélek­ben is. Elveszett egy liba, a leg­szebb gúnár, száz forintot is meg­ért volna. Most már sírva keresi, de. a csavargó gúnár így sem jeleniike- zik. S mintha csak éppen tetézni, akarná Bora néni bosszúságát, ismét megszólal a kert végében a . hang­szóró: ».Aki legény, jöjjön vélem, ka­szálni«. Bora néni az ég felé emeli tekintetét’ úgy fenyegeti aszott, so­vány kezével a hangszórót és ve­szekszik, átkozódik el-elcsukló han­gon. A zajra felfigyelnek a szom­szédok is. amikor pedig tudomásul veszik a liba eltűnését, az alsó szom­széd kisebbik fia, a kis Bognár Laj­csi rögtön eliramodik a tanácsházá­ra .; Bora néni pedig már a legelőt is bejárta, hiábavaló kereséssel és fáradtan ül le az árokpartra szent Antalhoz imádkozva. Ebben azonban mmdúntalan megzavarja á hangszó­ró, amelyben egymást váltják a talpa láva ló dallamok. Azt a lemezt is feltették már, amelyen. Bora néni leánykori kedvenc nótája van. Az, hogy: »Zöld a kökény, zöld a petre­zselyem«. Fel is figyel a dalra, de ekkor kattan a hangszóró, csend lesz egy ideig, aztán megszólal friss, tiszta hangon: .,Halló, halló figyelem! Tudtára adatik mindenkinek, hogy Szarka. Bora néninek elveszett a. gú­nár libája. Aki meglátja valahol, hajtsa haza és jelentse a tanácshá­zán:• Erre még a vér is ellhül ereiben. Valóságosan világossá vált előtte, hogy ördög szerkezet ez a hangszóró. Hát honnan is tudná, hogy neki el­veszett a libája, ha nem valami ör­dögi mesterkedés volna benne. Mi­csoda szégyen érte most emiatt a li­ba miatt! Kiki abél ták a nevét az egész világba*. Nahát, nem is lesz az ott sokáig, mert ő még az éjszaka kivágja azt az oszlopot, amire a hangszórót szerelték.! Azt se bánja, ha a börtönbe kerül miatta. Rá ne hozzon bajt ott a kert végében. Biz­tosan amiatt veszett el a liba is. S ebbe az elhatározásába annyira be­leélte magát, hogy már-már képes lett volna azonnal neki rohanni a fejszével az oszlopnak, ha - megint nem kattant volna a hangszóró, s a friss, tiszta hang most már imigyen meg nem ismétlődött volna: „Halló, halló, fiayelem! A liba megkerült. Megtalálója behozta a tanácsházára, ahol Bora néni azonnal átveheti!’1 Nahát, ilyet se látott még a vi­lág! Bora néni futva rohant a ta­nácsházára, s a liba megkerülése fe­letti örömében majdnem kezetcsó- kolt Baluskának. Ott volt a liba a sarokban. Egy harisnyamadza ggal volt összekötve a lába. hogy el ne szökjön Baluska éber szemei elől. Bora néni meg csak állt, állt elé­gedetten. hol a libára, hol Balus- kára tekinthetve, s nevetett, mosoly­gott fogatlan szájával. Aztán a ke­belébe nyúlt, kihúzta a madzagra kötött pé^zeszacskót (mert ezt min­dig magánál hordja). kikeresett egy ezüst ötforintost és a szabódé Baluska markába nyomta. — Nesze, a fáradságodért. — mondta meg^vőzően — fogadd csak el. mert ezt én már az előbb úgvb edaíö'értem szent Antalnak, ha meg- kerfi-l a liba. Aztán — tette" hozzá — ne haragudj, ha megsértettelek vol­na tegnap, de látszd már le mé« oct^zer azt a lemezt, bogv „Zöld a zöld a petrezselyem“. S hóna alatt a libával elégedetten hazaindult. Bár kicsit furdalta a lel­kiismeret az ötforint miatt, dehát szent Antal ezt bizonyára megbo­csátja neki... Azt a libát persze, még előtte való este, amikor a hangszórót sze­melték, Baluska vitte el a tulajdon két kezével. No, ne gondoljon rosz- szat senki, 6 sem akart rosszat Bo­ra néninek. Baluskától becsületesebb ember nincs is talán az egész vilá­Ha már rendben van egy munka, Nem nyugszik meg, mást kezd újra. Nem nógatják: „Csináld! Hallgass“! Nem válogat a szorgalmas. Végzi dolgát, szaporázza, Akkor is, ha más nem látja. Abból, amit jól elvégzett Nem kovácsol dicsőséget, Ünnepi művészeti eseménye nemcsak megyénk, hanem az egész ország kulturális életének a Her­man Ottó múzeumban ma, vasár­nap délben 12 órakor megnyíló II. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállítás, amelyen hazánk legis­mertebb képzőművészei mutatják be új alkotásaikat. Az a tény, hogy immár másodszor rendeznek orszá­gos kiállítást Miskolcon, követke­zetes megvalósítását bizonyítja annak a művészetpolitikának, amely eltünteti a -fővárosi és vidé­ken élő művészek közötti érték- megkülönböztetést, s kifejezi azt a törekvést, hogy egyenlő mértékkel mérjük művészeink alkotásait, akár a fővárosban, akár vidéken dolgoznak. A borsodi művészek eddigi eredményeikkel minden­eseire bebizonyították, hogy mű­veikkel elérték az országos értéke­lés szintjét és évről évre magasabb színvonalú alkotásokkal lepik meg a képzőművészet iránt érdeklődő dolgozók vagy tömegeit. Ez a kiállítás nagyjelentőségű művészeti esemény azért is, meid Nehéz hűen érzékeltetni az Állami Népi Együttes lenyűgöző művészi erejét. Kodály Zoltán óvja az írókat, hogy a zenét szavakkal próbálják tolmácsolni. Azt hiszem, ez a figyel­meztetés a táncra is vonatkozik. S nehéz az állami együttes bemutatója krónikásának dolga azért is, mert mindazt, ami művészi produkciójáról elmondható. — a dicsérő jelzők és pompázatos hasonlatok hosszú sorát — elmondta már Moszkva és Lon­don, Genova és'Varsó, Párizs és Bu­dapest közönsége. S mi maradt ne­künk? Hogy újra és újra felvilla­nyozva az átélt gyönyörűség emléké­től, lelkesülten a harmonikus mozgá­son, színeken, a mámorító és ringató muzsikán, ismételjük a lassan köz­hellyé váló elismerést: csodálatos, igazi művészet ez! Csupán annyit fűzünk hozzá: talán csak ha Petőfi verseket szavalnak, ha a Bánk bán, vagy valamelyik nagy Illyés-dráma történelmi alak­jai elevenednének meg a színpa­don, érezzük annyira, mint az állami együttes előadása közben, »mit ér az ember, ha magyar«. Ki tudná népünk gazdag képzeletvilá­gát, érzéseinek szépségét úgy elda­lolni, táncolni, mint az Állami Népi Együttes! Van-e olyarf közömbös, ellustult lélek, amelyikben nem vernek vissz­hangot a »Mátrai képek« síkongó- búsongó kezdő akkordjai? a pusztai ember fájdalmának távolbavesző si­ráma, »Hej Vidróczki híres nyája...« A fa hazánkban drága valuta, s éppen ezért évek óta azon folyik a kísérletezés, hogy hogyan lehetne olyan anyagokat előállítani, ame­lyek bizonyos helyeken pótolnák a fát. Ma már több olyan pótanyagot ismerünk, amely kitűnően helyet­tesíti a fát. Gondoljunk itt például csak a préselt fűrészporból készült faanyagokra. A pótanyagok előállítása terén Miskolcon is értek el eredményt. A Cementipari Vállalatnál még ez év májusában hozzákezdtek olyan salaklapok gyártásának a kikísér­letezéséhez, amely a parketták alatt helyettesíthetné a vakpadlót. Ezek a salaklapok salakfűrészpor és cement keverékéből állanak. A ‘száradás után szilárdságuk a be­gon. Az ő kezéhez nem tapad egy bűnös fillér sem. A libát azért vitte el, hogy más­nap bemondhassa a hangszóróba az előbbi szöveget, csak azért, csupán­csak azért, hogy Bora nénit meg­győzze, milyen jó dolog mégis a hangszóró, hogy milyen sok szolgá­latot tesz. Baluska csak arra várt. hogy hírét vegye, mikor keresi Bo­ra néni a libát. Ezt meg a Bognár fiú mopdta el neki. akivel mée a ve­zeték építésénél összeszövetkezett. Mindent felmér, mindent számol. Holnapba tekint a mából. Sohse vakítja el önhit, Mások terhén mindig könnyít, öreg korában se tétlen, Kint szöszmötöl hideg télben, ügy mint régen, mindent terme, Ha az erejéből telne. a XX. kongresszus szellemének megtermékenyítő hatása először mutatkozik meg itt képzőművé­szeink zömének munkájában. Most mutatkozik meg a szocialista mű­vészet és művészeti kultúra tisz­tult értelmezésének eredménye, valamint az az iránymutatás, hogy képzőművészetünkben teret kell adni az egyéni stílusoknak és ki­fejezési formáknak. Akár ebből a szempontból, akár a művészi szín­vonal szempontjából szemléljük a kiállított művek sokaságát, felül­múlják a tavaly rendezett első or­szágos kiállítás kétségtelenül gaz­dag anyagát. A tárlatlátogatóknak alkalmuk nyílik egész sor remek­műben gyönyörködniök és megis- merkedniök képzőművészetünk egyre változatosabb stílusgazdag- ságával. A kiállítást Darabos Iván nép­művelési miniszterhelyettes nyitja meg. Előzetesen kihirdetik a vá­rosi tanács és a borsodi nagyüze­mek által alapított képzőművészeti díjak odaítélésének eredményét. Kit ne hatna meg az »Ecseri lako­dalmas« ünnepélyes mátkatánca? A gyertyák imbolygó fényénél lépkedő legények és leányok mozgásában régelhantolt öreg szülők kelnek élet­re. Micsoda sziporkázó jókedv, dévaj humor, pajzán játékosság sugárzik az »Első szerelem« pompás figurái­ból! A suta-buta legény ke és a sze- mérmetességében is kacér kisleány, a tréfáló, gonoszkodó, egymásra ta­lálásukban mégis segédkező legény és leánykoszorú a falusi élet milyen vidám, bensőséges emberi kapcsola­tainak remek körképét mutatja! A férfitáncosok a »Györgyfalusi legé- nyesben« kitáncolják a falusi legény kivagyi hetvenkedését, a lányok a »Háromugrósban« a csapongó lány­iélek fékezhetetlen táncos vidámsá­gát, tipegő magakelletését. A nép erejét, elnyomorít'hatatlan gerincét, százszínű arculatát meg­mutatni — felülmúlhatatlan művészi feladat. S Rábay. Gulyás és Csenky ezzel a csodálatos művészcsoporttal megoldja a feladatot. Mit írhatnék még róluk? Gáncs, kifogás nem érheti őket, nem mond­hatunk mást a feledhetetlen estéért, mint köszönetét. (Sándor) ionéval vetekszik, ugyanakkor sze- gelhetők is. A kísérletezés után erőteljes ütemben indult, meg a gyártás. Ma már egy nap alatt kétszáz négyzet­méternyi terület lefödéséhez ele­gendő fapótló salaklapot gyárta­nak. Ez azt jelenti, hogy Miskol­con a második ötéves tervben épí­tendő ötezer lakás valamennyi lakásának vakpadlózatát pótanyag­ból biztosítani lehet, sőt ugyanakkor biztosítják a Salgótarján környéki építkezések vakpadló szükségletét is. A gyártást az elkövetkezendő időkben fokozottabban gépesítik, s ezáltal a teljesítmény mintegy harminc százalékkal emelkedik. A visszamaradó durva salakból salak blokkokat, gyártanak majd, ezzel is enyhítve a kislakásépítke­zések egyre növekvő építőanyag- szükségletéi. S a libát se kell félteni, mert adott ő annak annyi kukoricát az este, hogy két nap múlva se lesz éhes. ... Hát ilyen nagy huncut ez a Baluska. Mindig valami csalafintasá­gon törj a fejét, de rosszat azért még nem csinált senkinek. Neki ilyen a népnevelő módszere. Mond­ják is sokan, hogy ha a világhábo­rúban az a szerencsétlen srapnel el nem lövi a lábát, hát még talán ge­nerális is lett volna belőle. JIIjjl nyílik meg. a II. JtthJkoleL Oi'i/'jiq.ő-s 3Cép.zőnujj3ͱ/M± IXldRlhii Fa helyett -- szegezhető salaklap A népiélek művészei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents