Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-16 / 219. szám

eSZAKMAGI ARORSZAG Vasárnap, 1956. szeptember 1*. ozellemi élefünk kiválóságai A mai nappal új rovatot indítunk lapunkban, amelyben hétről hétre bemutatjuk olvasóinknak a megyénkben élő és dolgozó értelmiség legkiválób bjait, munkásságukat. LÁTOGATÓBAN FELED Y GYLLÁNÁL A. harmincas és negyvenes évek fordulóján állandó vendég vol­tam a sajószentpéteri bányatelepen. Jóbarátaim laktak, ott, velem egy­korú tizennyolc-tizenkilenc évesek. Naponta összejöttünk, kószáltunk, sőt olykor-olykor a bányatelepi kul- túrház kuglizójába is bemerészked­tünk. Egy tizenkét év körüli szőke, mindig mosolygó fiúcska is járt ve­lünk, akit bizony — éppen fiatalsága miatt — a közös szórakozásból gyak­ran kihagytunk. Ilyenkor elővett egy füzetet és abba rajzolgatott. Mi, idő­sebbek, »rangon alulinak« tartottuk, hogy a kisfiú rajzai után érdeklőd­jünk. — A kisfiút Feledy Gyulának hívták. 7? Ezt a rajzolgató kisfiút látom ma­gam előtt, amikor a miskolci mű­vésztelep egyik műtermében Feledy Gyula, Derkovicsrösztöndíjas grafi­kusművész műveit nézegetem és a sok vázlat, kész grafikai mű között egy-egy ismerős sajószentpéteri rész­letet, a bányatelep, a bányászok éle­tének egy-egy mozzanatát, egy-egy tizenhat év előtti emlékre utaló ké­pet felismerek. A műteremben né­hány készülő mű, befejezett művek, vázlatok légiója, a falra tűzve né­hány kedves emléket idéző rajz, az állványon egy' készülő olajfestmény, egy asztalkán, a Joliot-Curie-ről ké­szített portré. Velem szemben pedig, a mosolygó kisfiúból azóta országos hírű művésszé lett Feledy Gyula. Tizenhat esztendő emlékeit, élmé­nyeit idézzük. Milyen hosszú utat kellett megtennie a rajzolgató kisfiú­nak a sajószentpéteri bányatélep kis bányászlakásától, a nehéz anyagi gondokkal küzdő Özvegy édesanya háztartásától a Derkovics-ösztömdíjas művész műterméig! Negyvenhétben került a Derkovics Képzőművészeti Akadémiára, ahol Koffán Károly és Kmetty János voltak az első meste­rei. Ezerki lencszáznegyvennyolcban megnyílt az igazi tehetségek előtt a Képzőművészeti Főiskola kapuja is. Az unalmukban képzőművészetet ta­nuló úrikisasszonyokat a tehetséges munkás- és parasztfiatalok váltották fel. Feledy Gyula is odakerült, majd a következő év decemberében állami ösztöndíjjal Lengyelországba, Krak­kóba, a Lengyel Állami Képzőművé­szeti Akadémiára, ahonnan négy évi tanulás után, ötvenháromban tért haza Magyarországra, diplomájával a zsebében. Itthon nagy örömmel fogadták a már nagy tehetséget sej­tető művészt és a Képzőművészeti . Főiskola grafikai szakára nevezték ------------------------- — ___ k i tanársegédnek. Rövid két évig ta­nította az újabb művésznemzedéket, de sohasem érezte magát pedagógus­nak. Alkotásra vágyott, alkotni akart. Szülőföldjének életét, a szent- péteri bányászok életét akarta ecset­jével és rajzceruzájával, rézmetsző szerszámaival a világ elé tárni, meg­örökíteni. Hazajött szűkebb pátriá­jába. Öt éve rendszeresen ott látjuk mű­veit minden hazai képzőművészeti kiállításon, több külföldi tárlaton is, például ötvenháromban Dániában, Krakkóban ötvenkettőben már gyűj­teményes kiállítást rendeztek művei­ből. Ötvenöt nyarán a varsói VIT- nályázaton elnyerte a grafikai első díjat és részt vett a VIT-en. Ugyan­ebben az évben a tíz fiatal művész­nek kiadott Derkovics-ösztöndíj egyi­két nyerte el. Az ösztöndíj megadta *a lehe­tőségét annak, hogy a fiatal művész a kifejezés új útjait keresse. Ezt a ragyogó lehetőséget még hatványo­zottabban elősegítette, illetve bizto­sította a XX. kongresszus tanításai­nak valóraváltása során kialakult új légkör. Feledy Gyula él is a lehető­ségekkel. Témáit a megye életéből meríti, de megoldásaiban kerüli a provincializmust. Bár elsősorban a grafikai technikák érdeklik, foglal­koztatják, nem adta fel a festői szán­dékot sem, mint azt a műtermében látható befejezetlen olajképek, tanul­mányok is bizonyítják. Munkásságá­nak középpontjában a kísérletezés áll, tanulmányra jz-sorozaton dolgo­zik. Legközelebbi tervei között szere­pel egy rézkarc-sorozat, amely a bá­nyászéletet tárja fel. Általában a há­nyás zélet műveinek állandóan visz- szatérő motívuma. A bányász-szülők szeretető, a bányász testvérek, bará­tok iránti vonzódás, a bányatelep­szülőföld szebbnél szebb művészi al­Az Özdi Kohászati Üzemek DISZ- bizottsága és a mellette működő fiatal műszakiak tanácsa kezdemé­nyezésére az ózdi fiatalok kétnapos ifjúsági hengerészkonferencián lát­ják vendégül az ország legjobb ifjú és idősebb szakembereit. A konferencia pénteken reggel Petrái Lajos ózdi fiatal kohómér­nök megnyitó szavaival kezdődött. Utána Ürmösi László, a durvahen­germű üzemmérnöke tartott vita­litásokra inspirálja. Bányász témájú rézkarcaiért és tanulmányfejeiért nyerte el a II. miskolci országos kép­zőművészeti kiállításon a Borsodi Szénbányászati Tröszt 5000 forintos díját. A képzőművészet mellett nagy ér­deklődéssel fordul az irodalom felé. Irodalmi folyóiratainkat már eddig is számos, értékes képzőművészeti tanulmánnyal és művészi illusztrá­cióval gazdagította. Aktív résztve­vője az új miskolci társadalmi és kulturális lap, a Kilátó szerkesztő- bizottságának. Lángoló, fiatalos alkotókedve most újabb lendületet kapott. Sokat vár az értelmiségről szóló párthatározat végrehajtásától: kísérletezési lehető­ségeinek szélesítését, új kifejezési formák megvalósítását, művészi sza­badságának, továbbfejlődési lehetősé­geinek biztosítását. Lehetőséget vár az egyetemes világművészet, a kül­föld művészeti haladásának megis­merésére. a művészeti izoláltság fel­számolására és határozott törekvést a szűk prakticista szemlélet, a művé­szet valamely politikai, vagy gazda­sági cél érdekében segédeszközként való kizárólagos alkalmazásának megszüntetésére. Feledy Gyula említett vágyai nem légvárak. A XX. kongresszus terem­tette új légkör, az értelmiségről szó­ló párthatározat következetes végre­hajtása a biztosíték arra, hogy azok megvalósulnak. Ma még csak tíz fia­tal magyar művész megy ki Hollan­diába, Amszterdamba, a Rembrandt- emlékkiállítás tanulmányozására, de Feledy Gyula is köztük van. * 4 művészi elep udvarán fe­ketehajú asszonyka teregeti a frissen mosott ruhaneműt; Feledy Gyula fe­lesége, a krakkói rádió zenekarának hegedűművésze. Mellette két édes szőke csöppség: Ági és Zsuzsi. Ke- rekded. mosolygós • arcocskájukból újra a szenfcpéteri rajzolgató kisfiú néz rám. BENEDEK MIKLÖS indító előadást a fémek feldolgozá­sának rohamosan fejlődő techniká­járól, s a hengerlés időszerű felada­tairól. Az előadás után a jelenlévők kérdéseket tettek fel. Övári Antal termelési felelős a gyárvezetőség üdvözletét tolmácsolva, megemléke­zett az ózdi üzem 110 éves múltjá­ról. Ebéd után a fiatal hengerészek munkaruhát öltöttek és szakmai be­mutatón vettek részt.; Fiatal hengerészek tanácskozása Ózdon SÁSS ERVIN: Ljoldatj iá(jiuikat kéretni Ha én indulok: vissza nem térek soha, folyók vad, erős sodra vissza nem fordul.,* Ha én indulok, kemény, döngő a léptem, és soha meg nem kérdem, mi vár az úton? Villám cikázhat az égen szívem felé, erőm a legszebb jelé: a vágy űz tovább. Ha én indulok, vagy győzök, vagy elbukok, s küzdők, amíg csak tudok, míg vérem pezseg. Nem baj, ha ezren nevetnek, s gúnyolnak is sokan, meg nem adom magam semmi kénynek. Ha én indulok: vissza nem térek soha, folyók vad, erős sodra vissza nem fordul.. s Ha kiég a nap, s a Föld sem forog, megáll, ha pusztulna minden már, akkor is: tovább, hajrá! Előre még, még, és örök-ideig, űzd, vágy, emberek sziveit, boldogságunkat keresni!.. * MOLNÁR SÁNDOR: A TETT DICSÉRETE Elég a töprengésből, bamba álmokból, s az üres beszédből. Az eredmény csillagát a tett hatalma tépje le az égrőL Nem is ember, aki álmokkal van tele, de tettekre gyáva. Ki alszik csak, s míg aluszik, az élet vad önkénye dobálja; A legszentebb vágy, eszme is annyit ér csak, mennyit tetté váltunk, mennyit vassá, borrá, emberi mosollyá s dallá kalapálunk. Volt, ki bölcs szavaknak szentelte életét, és mit hagyott hátra? Volt, ki maltert kavart s a falak kövében él az igazsága! maiimtMiMttMiiiiiaMMiMiimiiMmHMmtiitHitmimiitiiitiHMt»» *•••■(■■«■!tilt Nem országoshírű hősi tettről, nem messze kiemelkedő termelési eredményről írunk most. Apró gesz­tusról, amely mellett talán el isme­gyünk anélkül, hogy észrevennénk, pedig megbecsülést, dicséretet érde­mel. Az edelényi járási könyvtárt is — mint megyénk sok más könyvtá­rát — tömegesen keresik fel az ol­vasni, művelődni vágyó, kultúrára szomjas dolgozók. Sokan közülük talán akkor hallják először Shakes­peare, Flaubert, vagy Balzac nevét, amikor a könyvtáros valamelyik művüket olvasásra ajánlja, de ha egy-egy művüket elolvasták, szeret­nének tőlük mást is olvasni. Szeret­nének, de nem tudják, hogyan kér­jék. Tudják, érzik, hogy az idegen neveket nem úgy kell kimondani, ahogy az le van írva és nem szeret­nék rosszul mondani, nehogy meg­mosolyogják érte őket. Inkább nem kérik, vagy körülményes magyará­zatokkal adjak a könyvtáros tudta* ra, hogy mit szeretnének olvasni; Nehéz is megmondani valakinek« hogy: elvtárs, rosszul mondta ezt a nevet; így, vagy úgy kell kimondani* Kellemetlen, alacsonyabbrendűségi érzés támadhat belőle. Az edelényi járási könyvtár vezetője, Slezsák Imre rendkívül tapintatos módon segített ezen. A könyvtárban kifüg­gesztett egy táblát a falra, amelyen a legnépszerűbb, legkeresettebb ide­gen szerzők neveit tünteti fel úgy, ahogy írják és úgy, ahogy ki kell ejteni. A kis táblának tudható be, hogy sok edelényi bányász ma már bátran kéri akár Shakespeare, akár más »nyakatekert« nevű író műveit és ha néhányszor már olvasta, nem is fogja elfelejteni; Kis téglácska népünk kultúrál is színvonalának emeléséhez, de min­denképpen dicséretes és követendő példái A TOLLTARTÓ------KARCOLAT ]-? gy napon, nemsokkal az isko­lai év megkezdése után be­állít hozzám a szomszéd kislánya, a hatodik osztályos Jucika. Megáll ve­lem szemben az íróasztal előtt és szerényen elém tesz egy darab pa­pírt, meg egy ceruzát, aztán szótla­nul megvárja, hogy leírjam a meg­kezdett mondatot. Jucika egyébként kevésszámú olvasóim közé tartozik. Olvasta már néhány írásom, sőt, je­len volt azon a vasárnapesti össze­jövetelen is, amelyen felolvastam ké­szülő regényem egyik fejezetét. S, mert Jucika még egyetlen egyszer sem kritizált meg, de annál jobban tisztel, — igazán mondhatom: szemé­lyes jó barátság alakult ki köztünk. Tehát, e személyes ismeretség és ba­rátság kapcsán Jucika bátran lépett be. hozzám most is. A mikor látja, hogy egyedül va­gyok, feloldódik kezdeti sze­rénysége és máris otthon érzi magát nálam. Ez persze elsősorban a maga­viseletében nyilvánul még. Mert azt meg kell mondanom, hogy Jucika kissé meggondolatlan, gyermekiesen szeles még. Ha bejön, idegesén kapkod, futkos ide-oda a szoléban, aminek az a természetszerű következménye, hogy leveri az asztalról a telefont, aztán meséskönyvet keres és magára borít­ja az egész könyvállványt, máskor meg az írógépet veri mind a tíz ujjá- val, hogy az egészséges ember feje majd bele bolondul, most meg a vi­rágvázát döntötte fel mindjárt az első percben. Dehát én ezt neki mind eltűröm. A barátságunk miatt. Mert ki tudja, nem lesz-e nekem még szükségem a Jucika barátsá­gára ...? — No, mi újság. Jucika? — nézek fel az írásból, amikor már idegekkel végleg nem bírom tovább. Erre aztán felhagy a többi beren­dezési tárgy elmozgatásával, s oda­húzódik hozzám bizalmasan, ahogy m már barátok között szokás. •»- Kérni jöttem... — Ugyan mit? — Hát;:: — tolja elém a papírt, meg a ceruzát —, azt, hogy a bácsi írjon nekem egy fogalmazást! — Ejha! (Ugy-e, milyen nagy do­log a bizalom!) Kíváncsian nézek rá. — És miről írjak? mi legyen a címe? C1 ölényesen beszélek, nehogy észrevegye rajtam az izgal­mat. Mert, komolyan mondom: iz­gatott vagyok az örömtől. Érzem, hogy dagad a mellem: no lám, mé­giscsak nagy az én tekintélyem! Ju­cika bizalommal fordul hozzám. ír­jak neki egy jó fogalmazást. Mert, amit én megírok, az őszerinte csak jó lehet... És már magamban azt sem bánom, hogy a könyökömön át­ázott a kabát a feldöntött virágvázá­ból odafolyt víztől. Megfogadom, hogy összeszedem minden tudomá­nyom, s írok Jucikának egy jó fo­galmazást, de olyan jót és szépet, hogy arra még a tanár úr is azt mondja: »— no..; dehát kislányom, ez mégis meglepő, hát igazán te ír­tad ezt?« És, hogy mit mond majd erre Ju­cika? Eh! hát az engem már igazán nem érdekel. Fő, hogy a fogalmazás sikerüljön és a tekintélyem legalább egy olvasómban végleg meg legyen alapozva! — No. szóval mi is legyen a címe? — kérdeztem és papírt fűzök a gépbe. Jucika már a rádióval van elfog­lalva, s csali úgy mellékesen veti oda: — A tolltartó. — Mi... í ? Hogy micsoda? — A tolltartó..; az én tolltartóm. 1J át erre aztán igazán néni szá- mítottam! Meglepetésemben még a papír is elszakad a kezemben. — A te tolltartódról írjak én fo­galmazást, az legyen a címe, hogy: a tolltartó? — Igen .;; — tekint rám Jucika kissé csodálkozva, — mindjárt meg is válom. És miután az ő részéről végleg befejeződött az ügy, mindenről meg­feledkezve, elmerül a rádió skálájá­nak tanulmányozásába. No már most tessék elképzelni az én helyzetemet! Egyszerre elhervad minden reményem. Hát, hogy írjak én fogalmazást egy tolltartóról, egy élettelen tárgy­ról, egy téglaalap alakú iskolai esz­közről, amelyben tollat, tollhegyet, ceruzát, radírgumit; a fiúk egy egész gombfoci felszerelést, a lányok pedig hajtűt. csatot, esetleg körömnyíró ollót is tartanak? Na tessék! írók, olvasóik, adjanak tanácsot, összeteszem a kezem, kö- nyörgök: adjanak egy egészséges, ép tanácsot, valami témát«, akármit, amit meg lehet írni. Mit írjak, hogy írjam? írjam azt címnek egyszerűen, hogy a tolltartó? Eh! ez sematikus, meg­szokott sablon! Már az én időmben is így írtuk: a »tolltartó«, a »kutya«, a »macska«, — azóta más szempon­tok, irányzatok vannak. A tolltartó az azonban mégiscsak tolltartó. Most is olyan, mint tíz évvel ezelőtt volt. 'jTehát hogy lesz ebből fogalma­zás, amely végeredményben, ha jól meg van írva, mégiscsak egy irodalmi műfaj. ‘Hiszen a tolltartó­ban tanszereket tartanak, s nincs benne pozitív‘meg negatív hős, nin­csenek benne figurák, — nincs ben­ne konfliktuss Hiányzanak belőle a szempontok, mit mond a lektor? — Édes istenem, mit csináljak? ígérem, hogy jó fiú leszek. írok ter­ven felül három elbeszélést, öt re­gényt, két színdarabot, s ha időm engedi, még egy film-forgatóköny­vet is, csak most az egyszer segíts meg valahogy! Csak egyszer, hogy ezt az izé... fogalmazást megírjam a tolltartóról, mert Jucika várja, az anyukája meg az apukája is várja, mert biztosan ők mondták neki, hogy: »én nem érek rá, kislányom. Ellenben .menj a Miklós bácsihoz. Majd ő segít. Úgyis mindig ír. Az a dolga« és az iskolában is várják. A tekintélyemről van szó. Igen, arról! Az írói tekintélyemről, mert ha nem tüdőm megírni, Jucika többé felém sem néz, s nem köszön élőre már messziről az utcán. Eh! nem megy..; nem megy. Tö­röm az agyam, gondolkodom, de nem jön egy egészséges mondat sem tol­iamra. Minden sablonos, minden se­matikus, elcsépelt, agyonpuffogtatott frázis. — Óh, csak egy épkézláb jó gon­dolatom lenne! Jaj, talán mégis! Gyorsan leírom, el ne felejtsem. A címe, igen, a címe mindenesetre esz lesz: A tolltartó. Igen. Ez egy jó gondolat. Benne van a tartalom a címben. Biztatom magam: — Tovább, csak továbbra is, öre­gem, az egyenes úton.:: a kezdeti nehézségeken már átjutottál. A cím már megvan. Most jön a tartalom. Hogy is kell írni a fogalmazást? Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Tehát a bevezetés: »A tolltartó az egy olyan hosszú­kás, keskeny.:; (öt percig gondolko­dom: édes istenem! mi is az a hosz­szúkás, keskeny 139 ja, megvan, írom) tehát egy olyan hosszúkás, keskeny doboz, amelyben a diákok ceruzát, tollat, tollhegyet és radír­gumit tartanak. A tolltartó többnyire fából készül* De van olyan is, amelyik bakelitből, vagy lemezből. A legújabb tolltartó­nak már redőnyös fedele van, ez drágább, huszonkilenc forint az ára.« 'I' ovább nem megy. Mi történik x a tolltartóval? Hol vesz részt a termelésben, milyen a jelleme, tár­sadalmi helyzete, milyen újításokat lehetne rajta alkalmazni? S hol a konfliktus, amely a tárgyalásban ki­bontakozik, éleződik, csúcsosodik, s a befejezésben csattan? Bele pusztulok, de mégsem hala­dok. Sematikus, száraz, színtelen va­gyok. Csak konkretizálok, nincs az egész eddigi írásban semmi élet. Nincs benne fantázia, hiányzik a történelmi hangulat. Már egy egész oldalt összefirkáltam. Jucika, Jucika! :.. De hátha csak ugratás az egész, próbára akarnak tenni! — Mondd csak, Jucika, tényleg a tolltartóról írjak, nem inkább vala­mi másról? Mutasd a leckefüzete­det! Meglepetten néz rám; — Mi.; 5 i, hát még nem tetszett megírni? — Most mit mondjak? Hogy térjek ki az igazság elől. A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta ku­tyát! — Fájdalom;:; Jucika, nem;:.! Én nem tudom megírni..; de nézd, neked adom ezt a meséskönyvet! Meg mindig csodálkozva néz rám, aztán odajön egészen az asztalom­hoz. — Igazán nem írt még Miklós bá­csi semmit? — Amint látod : ; : A kislánynak elborul az arca, szánakozó a tekintete. — Pedig én..; azt hittem, a Mik­lós bácsinak ez gyerekjáték. Én már megírtam volna, de nem tud­tam, ho?v a tolltartót hány 1-betűvel írják;;: ÓNODVARI MIKLÖS Követendő példa.,.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents