Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-28 / 229. szám
2 északmagyarorszá: Péntek, 1956. szeptember 2b. Nem egyformán látunk mindent... »Dolgozó népünk anyagi és szellemi felemelkedéséért mindeddig nem tettük meg mindazt, amit megtehettünk volna, és amit meg kellett volna tennünk, önelégültté váltunk és kissé fenn- héjázókká eddigi eredményeink alapján, idegesen utasítottuk el a mélyről felmorajló bírálatot és félrefordítottuk fejünket.. pT ordos László, a Kilátó első száÄ mában megjelent vezércikkének néhány sorát idéztem a fentiekben. A Kardos-cikk igen szépen, magabiztosan körvonalazza a Kilátó szellemi programját, célkitűzését. Az már más kérdés, hogy mit valósítottak meg e szellemi programból, célkitűzésből, de nem tarthat túlzónak senki akkor, ha hozzáteszem: én is örömmel szemlélem ezeknek a komoly, nagy és igaz céloknak indulását, látom, hogyan kél ki a mag, szökken szárba a zsenge fa, hajt szép leveleket, de szemlélődésem közepette azt is látom, hogy az üde hajtások között tüskék is akadnak. Féltem az új hajtást, féltem attól, hogy idővel — és talán már ma is — többször szúr, mint gyönyörködtet, akkor is, amikor erre nem is lenne szükség. Miért látom ezt? Elmondom őszintén, úgy, ahogyan érzem. Amikor cikkemet a »Beköszöntő-« néhány sorával kezdem, hozzá kell tennem azt is, hogy való igazságot mond szőkébb körre is: a miskolci írócsoportra, annak megnyilvánulásaira. Azt, hogy miért nem tettek meg mindent (ami már lehetséges is lett volna) Miskolc, Borsod dolgozóinak — elsősorban — szellemi felemelkedéséért, hogy miért divatos az önelégültség némely formája — sőt a fennhéjázás némely formája is —, a bíráló, segítő szó gyakori könnyen- kezelése, asértődékeny félrefordulás. — E néhány kérdésről szeretnék szólni, »a teljes szabadság jogán és a teljes felelősség tudatában«. Ha hangoztatjuk és hisszük a szabad véleménynyilvánítás írói őszinteségét, akkor ennek alapján ón is elmondhatom véleményem mindarról, amit üdvösnek tartok, de arról is, amivel nem érthetek egyet. Ügy érzem, hogy sok mindenben — a nagyon is helyes indulás után — újból átestünk a ló túloldalára és egy -— szabadjon így neveznem — új »dogma-« irányában kezd kibontakozni az induló törekvések kezdeti, nagyon helyes iránya. Vagy, talán most csak az a »divat«, hogy polgárjogot nyer minden vélemény, melyet vélt bizalmatlanságok szülnek, melyek Csak a tévedésekről szólnak? Ezekről is kell írni és kötelesség írni, de, — Nógrádi Sándor elvtárs cikkéből idézve: »Ne hagyjuk egy percre se nyugton sem azokat, akik a szektás hibákba akarnak bennünket belerántani, sem azokat, akik a jobboldali elhajlás hibáiba kergetnének bennünket.« Ha valaki ma óva int a túlzások ellen, ha valaki félti bontakozó, pezs- dülő, új életünk további fejlődését és nem egyezik véleménye mindenben mások véleményével, — akkor sem érheti vád, sem a mindenáron újat mondani akarás vádja, sem az esetleges vélt tehetségtelenség, mű- yeletlenség vádja. 1^ éressük tehát az igaz szavakat! Induljunk talán el abból a Kordos-megállapításból, hogy művészeti és tudományos tömegkultúránk felszínes és hiányos. Nos, valóban: ez színigazság. És folytassuk tovább szintén egy Kordos-k i j elentéssel: »... csak most tesszük az első lépéseket. Az egyik ilyen lépés.a Kilátó megjelenése.« Ez is igaz, és mindenki, aki együtt érez szellemi életünk új, nagyszerű harcaival, aki ebben a harcban nemcsak szemlélődő, de cselekvő akar lenni, az örömmel üdvözölte a Kilátót, annak szellemi programját, célkitűzését. E célok megvalósításának eszközéről is ír a »Beköszöntő« írója. »■Egyesíteni akarunk lapunk író- és olvasótáborában mindenkit, aki részt akar venni hazánk anyagi és szellemi felépítésének óriási feladatában ... Helyet akarunk biztosítani vidékünk fiatal íróinak és költőinek, de az esetleg régóta elhallgatott és félrevonult idősebbeknek is.« Nem vetek bukfencet akkor, ha a Kilátó egyelőre szűk írógárdáját és annak megnyilatkozásait összekötöm a Széphalom körül tömörült írócsoporttal, annak munkájával, megnyilatkozásaival, — hiszen a kettő egy és ugyanaz. Hol mutatkozik meg a Kilátó második számában — és általában a Széphalom utóbbi számaiban — az, hogy az idézett Kordos-megállapítás nemcsak most, hanem már előbb is élt, eleven erő volt és manapság egyre inkább megvalósul? Esetleg elindult ezen az úton, de ez az indulás még igen bizonytalan. Bőd Andor a következőket írta a Kilátó első számában: »A Széphalom fejlődése csaknem káprázatos ...« Ezek után már »csak« görögtüzet, harsonazengést és új irodalmi nagyságok díszbevonulását várja az ember az örök Parnasszusra. (Bár így lenne!) Ne bízzuk mi el magunkat és Bőd Andor se legyen önelégült a Széphalom fejlődésével, mert ez a fejlődés egyáltalán nem »káprázatos«, esetleg törvényszerű (a politi kai, irodalompolitikai élet eseményei nyomán kisebb-nagyobb mértékben) de nagyobb is. lehetne, ha a leírt szó a nagyobb tér biztosítása régi és új, feltörekvő (és nem törtető) tehetségekkel szemben ’— a Széphalomban és a Kilátóban is — egyezne a tettekkel és a tényekkel. A z ilyen hurrá-hangulatú cikk ^ egyáltalán nem használ a miskolci írók, költők fejlődésének; trombitaharsogás és dobpergés ricsajával agyba-főbe dicséri a szegény írót és majdnem hősökké formálja őket akik »talán még családi életet is élnek« — tisztes polgári foglalkozásuk, irodalmi áldozatvállalásaik után és mellett. Senki nem szereti az agyon dícsérést, a hős-csinálást, legalább is azok az írók nem, akiknek nem áldozat az irodalom művelése, hanem életszükséglet, amely nélkül számukra nem lenne élet az élet. Nem rosszízű és elgondolkoztató-e Bihari Sándor elvtársról, a csoport egyik jónevű, tehetséges költőjéről írott néhány sora: »... forró líraiságú, nagy belső küzdelmeit szólaltatja meg ódat magasságban. (Szél.) A kiváló fiatal költő sokrétű mondanivalója most a forma és az egyéni hang nemes összeötvözését, a szocializmusban kitéphetetlehül benne gyökerező magyar ízű és borsodi illatú teremtő lélek alkotását végzi.« Senki nem vitathatja, hogy Bihari Sándor szívből akarja és harcol a szocializmus győzelméért. De a »Szél« és éppen a »Szél« című verséről ilyen dicshimnuszt zengeni — enyhén szólva: túlzás. Túlzás azért, mert a »Szél« című költemény meglehetősen zavaros, tisztázatlan, mondhatnám azt is, hogy dekadens kinövésekkel erősen elborított mű, amelyben — hangsúlyozom, csak Bihari e verséről beszélek most — népi sok közösséget fedeztem fel a szocializmusban kitéphetetlenül benne gyökerező magyar ízzel és borsodi lélekkel. Jómagam többször elolvastam és csak nagy erőfeszítések árán tudtam a szemre és olvasásra szép szövegbe mondanivalót, eszmei tartalmat itt-ott belemagyarázni. Éppen ezért tartom elhibázottnak: mert e költérnénybé1 * sokféle eszméi," 1 elvi mozdító-erőt belemagyarázhat az, aki olvassa, mert nem félreérthetetlenül szocialista, nem nyílt szavú és nem úgy szimbolista, mint Ady, kinek szimbolizmusa egyértelmű volt, harcos volt, haladó volt, hiszen a vármegye-házára csapó lángból mindenki értette, hogy az úri-rend elleni forradalom szükségességét jeleníti meg így a költő. A »Szél«, — bár Ady költészetével Bihariét hasonlítani, párhuzamba vonni ma még merészség,— nagyon nyitott költemény. Olyan: »értsd, ahogy akarod« — írás, és ezt meg kell mondani róla, Bihari és minden miskolci költő tanulságára is. Vigyázzunk arra, hogy íróinkban, költőinkben nehogy egy új elei ántcsonttorony-elmélet foganjon meg, melynek könnyen lehet szülő- anyja a »teljes szabadság«, mely magához rántja a l’art pour l’art elméletet is, és a néptől való elszakadásban érhet gyászos végét. |V/I iért állítom azt, hogy a Kilátó »Beköszöntőjében« kitűzött program megvalósítása, melyben az írók és olvasók táborának gyors és szükséges szélesítéséről esik szó, még nagyon is botorkáló, bizonytalan lépésekkel halad előre, nemcsak a Kilátónál, hanem a Széphalomnál is? Miért állítom azt, hogy divatos még az önelégültség és fennhéjázás sok formája és a sértődékeny íélre- iördulás is? Miért állítom azt, hogy a Kilátó legutóbb megjelent számában a cikkem elején említett igaztalan tüskéket kellett felfedeznem? Miért állítom azt, hogy ezek így, e formákban visszahúzó erőt is jelentenek vitathatatlanul nagyszerű és biztos jövőnk építésében? Nézzük sorjában! Van-e Miskolcon széles írói összefogás? Ott van-e az írócsoportban mindenki, akinek ott kellene lennie? Kap-e teret Miskolcon mindenki, akinek teret kellene kapnia tehetsége, tudása alapján, és a Kordos- vezércikk'ben leszögezett program alapján is? Nincs ott mindenki, és nem kap teret mindenki! E megállapításból adódik a kérdés: hűért? Sajnos, talán azért, mert az írócsoport vezetősége csak szavakban tartja főkérdésnek új tehetségek és a régi, megszólalni vágyó tehetséges emberek támogatását, segítését. Kap-e ma teret és megbecsülést a miskolci írócsoportban —* a meglévő minden teret és lehetőséget féltve őrző és görcsösen szorongató tízegynéhány költőn, írón, kritikuson kívül például: Regős Sándor, aki legutóbb novellájával pályadíjat nyert és jó-r tollú költő is? (Még csak nem is tagja az írócsoportnak!) Hol van Kőkúti Endre, Filip László, Kovács Lajos, Szakát» Albert és mások is, — akik néha-néha megjelennek ugyan, de korántsem tehetségükhöz mérten? Ugyanakkor olyan kijelentéseket hallani Bihari Sándortól: nincs jő vers, nincs itt tehetség, esetleg csak egynéhány, akik elfogadhatót írnak, ők a Kilátó, a Széphalom »háziköltői« (akiknek tehetségét nem vonhatom kétségbe, de szerénységüket egy kissé igen) és akik főként a szerkesztőbizottságok bábáskodása mellett érték el ezt a »rangot«. Az írószövetség közgyűlésén hasonló tárgyban elhangzottak alapián mindezekről beszélni és cselekedni is, — kötelesség. Mi sem bizonyítja jobban a fejlődés egvhelyben topo- gását, az önelégültséget, mint az. hogy Bihari Sándor már úgy véli. kijelentheti: Miskolcon nem feilőd- het, mert nincs kivej versenyeznie. Erre csak egy lehet a válasz: üdvös néha a túlzott önbizalom, de azért kapásból is, vagy jó féltucat költő < tudnék versenytársul ajánlani Bihari Sándornak és nem lenne számára könnyű a verseny. 4 A rról is kell beszélni, hogy miért vélek — engedtessék. m^g. hogy így fejezzem ki magam: — hatásvadászó tüskéket felfedezni ütött a Kilátóban? Elsősorban ezért, mert az az érzésem, hogy lassan fétist csinálnak a bírálatból, a tévedésekből. Abban azt hiszem megegyezhetünk: valamennyien azon' dolgozunk, hogy megszüntessük az élműlt évek súlyos hibáinak okait. De úgy megszüntetni, hogy most mindenki az igazság bajnoka akar lenni, állandóan beszélni az igazságról, de nem mondani meg az igazságot (például Bihari: „Az igazat mondd“ c. cikkében) nem lehet. Mert helyes-e úgy mondani, hogy a nép érdekében születő írói állásfoglalásból, igazságból nem lehet engedni jottányit sem és hatalom, erőszak sem kényszerítheti erre az írót? Valóban nem lehet engedni a nép érdekében való igazságból, de miféle hatalom akarná még ma is, vagy ezután hazugságra késztetni az írót? A párt talán? Nem mondja ki, de ezt érezheti bárki, aki látó szemmel olvassa a cikket. Ez viszont nem más, mint nem a teljes bizalomra, nem a teljes pártegységre való törekvés, ugyanakkor, amikor a teljes bi?a- k>m, szoros pártegység elengedhetetlen a júliusi határozat egyértelmű igenlése és végrehajtása érdekében. Véleményem szerint Bihari Sándor igen helytelen következtetéseket von le a „teljes szabadság — teljes felelősség“ igényéből is: Minden író csak azért a tettéért vállalhat teljes felelősséget, amelyet teljes szabadságban követett el“. Ez nem más, mint utólagos önmosogatás. Tehát senki, az író sem vállalhat teljes felelősséget azért, amit eddig írt és amiről az élet kimondta a halálos ítéletet?! Aki dicsérte a személyi kultuszt, aki az elmúlt időszakban vakon hitt cselekedetei igazságában, a nép érdekében való megvalósításában, — az már nem is felel helytelen tetteiért? Volt szabadsága nem megírni, amivel nem értett egyet (vagy egyetértett?) és ezért nem vonta és nem vonhatta felelősségre senki és azért még író maradhatott, mint ahogyan sokan azok maradtak több éves hallgatás után is. Pontosan erre utal Szekrényesi Lajos elv-» társ „A'nép nevében“ című írásában. „De hová jut az az ember, aki még arra sem képes, hogy mindazokat a hibákat, bűnöket, amelyeket a nép kárára követett el, maga is annak tekintse?“ Talán oda, hogy tagadja a tetteiért a teljes felelősséget, mert azokat nem teljes szabadságban követte el? Ez nem tiszta dolog és nem is kommunista író tol-» Iára való gondolat! "P s „hogy ml a nép érdeke, azt a néptől kell megtudnunk“ — írja Bihari Sándor. Valóban. De kérdezem, — és joggal — van-e elég kapcsolata Bihari Sándornak és a többi írónak, költőnek, az egész írócsoportnak a néppel? Nehéz erre pozitív választ adni; A TTIT-ben ugyan rendeztek már Széphalom szerzői estet, de ez még édeskevés tett a jó irányban. Pedig várják íróinkat, költőinket mindenütt. Kézzel fogható bizonyítékai vannak e ténynek. Legutóbb, amikor a TTIT klubjában írók, művészek, értelmiségiek találkoztak vezető pártfunkcionáriusokkal, — többek között a Lenin kohászattól jött elvtárs elmondotta: mennyire szeretnék, ha a miskolci írókat köszönthetnék körükben. Elmentek-e a miskolci írók költők? Nem. H-§. tervben van, most ez sem mentség. Tág a város, tág a megye: tessék, teremtsünk kapcsolatot a néppel. Ha nem olyan versekkel, írásművekkel közeledünk, megyünk ki a dolgosok közé, .mint a „Szél“, akkor siker is lesz, és nagy tett. egy-egy irodalmi est, baA NÉPHADSEREG NAPJA ELŐTT Egy nap váJlaszt el bennünket szeptember 29-től, amikor hatodszor ünnepeljük az első igazán népi magyar hadsereg, a 48-as honvédsereg születésének napját. 1848-ban e napon aratta a fiatal, rosszul felfegyverzett hadsereg elsöprő győzelmét Pákozd—Sukoró alatt, a jól felfegyverzett, és túlerőben lévő Jellasics-hordák felett. Szeptember 29-e ma már nemcsak 1848 emlékeként él bennünk, hanem a hősi példát követő, 1945- ben újjászületett néphadseregünk ünnepeként is. Mi, néphadseregünk tagjai — Miskolc helyőrség katonái — büszkék vagyunk arra, hogy 1848 harcosait vallhatjuk példaképünknek. Az ő példájuk lelkesít a nagy lettek és a hétköznapok munkájának maradéktalan végrehajtására, a helytállásra. Mi még harctéren nem tudtuk bebizonyítani — és reméljük, nem is kerül erre sor —, hogy méltóak vagyunk 1848 hőseihez, de bebizonyítottuk már olyan ellenség, mint a dunai árvíz és a tavaly Borsodban pusztító árvíz megfékezésével és elhárításával. Bebizonyítottuk kiképzésben elért eredményeinkkel. Miskolc lakossága büszke lehet katonafiaira, akik a kiképzés maradéktalan elsajátításával biztosítják a város légterének sérthetetlenségét. Egyik fényes bizonyítéka, hogy szükség esetén helyt tudunk állni a ránkbízott hatalmas értékek megvédésében a közelmúltban megtartott légvédelmi csapatok közötti lóverseny is, amelyen a miskolci légvédelmi tüzérek jól megálltak helyüket, első és harmadik helyezéssel tértek vissza városunkba. Tudjuk, hogy városunk lakos* sága szeret bennünket, minden támogatást megad részünkre feladataink jó elvégzésére. Az eltép- hetetlen kapcsolat bizonyítékai hogy amvlcor szükség volt rá, ka* tortáink aratással, máskor a hó* akadályok elhárításával nyújtottak segítséget neki. A segítség* nyújtás azonban kölcsönös volt, építkezéseinknél a város lakossága, üzemi munkássága és fiatalsága szombatjait, vasárnapjait feU áldozva, segített nekünk. Mindeddig ezért nem mondtunk nyilvánosan köszönetét, s ezt most, az ünnep előestéjén pótoljuk. Köszönetét mondunk a segítségért is mindazoknak, akik akár fizikai munkával, akár tanáccsal, vagy egyéb módon segítettek feladatunk megoldásában. Nagy feladatok állnak még előttünk, különösen második ötéves tervünk maradéktalan végrehajtása érdekében, hadseregünk továb- bi erősítésében. Ezeket ezután is csak úgy tudjuk sikeresen megoldani, ha még szorosabbra fűz-* zük kapcsolatainkat a dolgozók és a néphadsereg katonán, Miskolc la* kossága• és a miskolci helyőrség katonái között. Mi, a miskolci helyőrség tisztjei, tiszthelyettesei és harcosai a jövőben is mindent elkövetünk, hogy a kialakult jó viszonyt tovább szilárdítsuk. Biztosak vagyunk abban, hogy Miskolc lakossága a jövőben is mindé támogatást és segítséget. megad számunkra feladatunk elvégzéséhez. a haza védelmének biztosításához. ILLÉS MIHÁLY szds, Jövőre már fehér cementet is gyártanak a heiőcsabai cementgyárban A hejőcsabai cementgyárban már régebben kísérleteznek — aa épületeket díszítő műkövek gyártásához szükséges — fehér cement hazai anyagokból történő előállításával. A kísérleteket siker koronázta és ennek alapján tervbe vették a gyár fehér cementgyártó üzemmel való bővítését. Erre a célra a forgókemencés mészüzemet alakítják át, s a széntüzelés helyett pakuratüzelést vezetnek be. Az új üzem építését a jövő évben kezdik meg és arra több mint nyolc millió forintot fordítanak; Az új üzem termelése teljesen fedezi majd a hazai fehér cementszükségletet; Jól halad az oszt mezőgazdasági munka a felsődokszai Petőfi Tsz-ben A napraforgó betakarítását 9,5 katasztrális holdon szeptember 20- án befejezzük. Megkezdtük a kukorica és a magkender betakarítását is. A napraforgót géppel csépeltük; 9,5 holdon 96 mázsa termett, tehát holdankint 10 mázsás átlagtermést értünk el. 15 katasztrális hold heterózis kukoricánkról holdankint 35—40 mázsás átlagtermést várunk. Az ezideig betakarított két hold kukorica holdankint 30 mázsát adott. Az őszi és tavaszi vetés alá folyik a talajelőkészítés, az őszi vetések alá a talaj- előkészítést 70 százalékban elvégeztük. A 100 katasztrális holdat kitevő kötelező kenyérgabona vetéstervből eddig 8 katasztrális hold rozsot, 44 katasztrális hold keresztsoros búzát, valamint 18 katasztrális hold egyirányú búzát a mai na- pig elvetettünk. Már csak 30 katasztrális holdat kell bevetnünki hogy tervünknek eleget tegyünk. A gépek rendelkezésünkre állnak^ ágy, hogy október 10-re befejezzük az őszi vetést. Ezzel egyidőben folyik az őszi mélyszántás is, ame- lyet eddig 20 katasztrális holdon végeztünk el. Nem feledkeztünk meg a talaj tápanyag-tartalmának' pótlásáról sem, 30 katasztrális holdon elvégeztük az istállótrágyázást. Valamennyi őszi és tavaszi vetés alá műtrágyát adtunk, tavaszra nem marad szántatlan földünk. MOLNÁR ISTVÁN tsz. mezőgazdász. ráfi beszélgetés, akár üzemben, akár falun. Jó versekkel, a népnek szóló, érthető írásokkal: ki a nép közé, tanítani, tanulni, látni, érezni és valóban a néptől tudni meg, hogy írói tetteink, cselekedeteink, gondolataink a nép érdekében valók-e, avagy nem? Arról a megállapításról pedig, -<~ amit szintén rossz tüskének tartok, hogy „a pártmunkásoknak akkora felelősségük legyen, amekkora irányító hatalommal rendelkeznek“ újból csak előbbi véleményemet támaszthatom alá. Azt, hogy hatásvadászó hangot, nem a legteljesebb őszinteséget és még mindig élő bi-» ^álmatlanságot vélek felfedezni egyes megállapításokban. így álta* lánosítani — helytelen. Talán minden pártfunkcionárius felelőtlen volt irányító „hatalmában“, és az ma :s? Visszaélt, vagy visszaél vele ma iá? Ez nem volt jellemző és' elsősorban nem ez jellemzi a párt ténykedéseit. Az ilyen és így „szélnek eresztett“ gondolatok nem a legjobbak a szilárd pártegység megteremtése érdekében. A júliusi határozatokért, a nagy,, szerű, pezsdülő új életért mindent megtenni nem is olyan nagy áldozat a népért harcoló író számára. iyNézzünk jobban előre, mint hátra“ — írta a Szabad Nép hasábjain Nógrádi Sándor elvtárs, és színigazságot írt. Ne felejtsük ostorozni a múlt évek bűneit, ne felejtsük szenvedélyesen irtani, ami dogmatikus, ami szék táns-visszahúzó, ami jobboldali, opportunista, — de ne rágódjunk többet ezeken, csak annyi, amennyit szükségszerűen kell hogy tanuljuk meglátni a jövő feladatait és tanuljunk meg küzdeni azokért! Úgy, ahogyan azt a Kilátó beköszöntőjében Kordoe László írta: „Emberek vagyunk, csalódhatunk és megcsalathatunk, de szent célunkról, dolgozó népünk felemeléséről, a szocializmus végső győzelemhez juttatásáról soha le nem mondunk“ De arra- nagyon vigyáznunk kell, hogy a szent cél leple alatt meg ne húzódhassanak olyan törekvések, amelyek nem annyira a szent célt szolgálják, — bár nagyon hadakoznak érte — hanem sokszor a kritikán felül álló csalhatatlanság vélt hitében, kevesek, vagy sókak irodalom-csinálási gőgjét és fétisét, ezen túl pedig olyan burkolt és hatásvadász, „jól meg merem mondani, Ugye?“ célokat és akarnokságot, melyből sokan húzhatnak ugyan hasznot, de a nép soha! SASS ERVIN
