Észak-Magyarország, 1956. augusztus (12. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-03 / 182. szám
4 es* ARM AGY ARORSZÄG Péntek, 1956. augusztus 5. Miskolci jegyzet ] ÚJ SZÓRAKOZÁS TAPOLCÁN: /AZ ÄUTQiyil-TOT© „MISKOLC GONDDAI“ - a Lzdek Hubábaii11 _______________________________________________________%orjTfuwvvvan wuwwwww rvv\n/wvnnnnnnAnrvwvvvvvi J ó szórakozás a totózás. Igaz, csak a szerencsések nyernek, de izgulni valamennyi fogadónak jogában áll. Tapolcán a minap ennek az érdekes játéknak új formája honosult meg. Nevezzük autóbusz-totónak. Mi szükséges a játékhoz? Az első »kellék« 5—6 munkába induló dolgozó, akik az úgynevezett SZTK-megátlónál szállnak fel a 2-es autóbuszra. A második kellék néhány kékrefestett autóbusz, amely Tapolca és a Forgóhíd között közlekedik. A játék úgy folyik, hogy a dolgozók — miközben várnak a megállónál — totóznak: ha megáll, — ez az egyes; ha nem áll meg, — ez a kettes; ha lelassít, de aztán továbbmegy megállás nélkül az autóbusz, — ez az x. Ügye nem is olyan nehéz megtanulni?! A napokban már néhány perccel reggel 5 óra után elkezdődött a játék; először csak azok részvételével, akik hatra járnak dolgozni. Jött az egyik busz, jött a másik, de nem állt meg. S ekkor az egyik derűlátó várakozó így szólt: —1 Majd az ötnegyvenes megáll. Fogadjunk, hogy nem áll meg — mondta egy borúlátó. — Fogadjunk. Fogadtak és a derűlátó vesztett. Nemcsak a fogadást, hanem egy órát a munkából is, mert a következő busz csak 6 órakor jött. Újra kezdődött a játék, de most már sokkal több résztvevővel: megáll, nem áll meg? A derűlátók megint vesztettek. S mindez azért, mert előző éjjel Anna-bált rendeztek Tapolcán és a szórakozásból hazatérőkkel már a végállomásnál megteltek az autóbuszok. A Közlekedési Vállalatnak viszont nem jutott eszébe, hogy Miskolcnak erről a kedves üdülőhelyéről nemcsak a szórakozók utaznak a városba, hanem olyanok is, akik pontosan szeretnének munkahelyükre érni. S ugyebár ez megbocsájtható nekik? A Közlekedési Vállalatnak viszont nem bocsájtható meg, hogy elfeledkezett róluk, a bérletesekről. Vagy talán ők ilyen alkalmakkor — s ez nyáron nem megy ritkaságszámba — gyalogolják végig a 8 kilométeres utat? A viteldíjat már úgyis kifizették egyszerre, egész hónapra... Végül, a hitelesség kedvéért: történt ez legutóbb az Ür 1956-ik esztendejében, augusztus 1-én. BÉCS ISTVÁN HÍREK Válasz az Északmagyarország cikkére Július 6-án az Északmagyaror- szágban „Mázsamester voltam Mártabányánu címmel cikk jeleni meg. A cikkben foglaltakat a Borsodi Szénbányászati Tröszt főmérnökének bevonásával felülvizsgálták. Megállapították a jogügyi szakértők véleménye alapján, hogy bűncselekmény vagy fegyelmi vétség a cikkben említett esetekben nem történt. A cikk alapján a tröszt a jogügyi osztály javaslata alapján az ellenőrzés megszigorítására intézkedést tett. Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat !« Megyei kórház (telelőn: 36—363). 2. Kazinczy u. 20. (15—032). 3. Ujdiósgyőr 1. u. 1. sz. rendelő (21—287) ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc. Szabadság tér 2. sz. Malinovszki] u. 2. Heiőcsabá: Csabavezér u. 68. sz. UJdiós- eyó'r: Marx Károly u 38. sz. *•---------o--------I dőjárás Szárazföldünkre az Atlanti óceán felöl több ciklon is érkezett. Emiatt Nyugat és Közén-Európában szeles, esős és az évszakhoz kénest bűvös időjárás uralkodik.. Várható időjárás pénteken estig: Erősen felbős idő, sokfelé eső. Mérsékelt, id önkiint élérik szél. A hőmérséklet keleten még kissé csökken, nyugaton már alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjiek 12—15, legmagasabb n an patt hőmérséklet pénteken nyugaton 19—22, keleten 22— 25 tok között.----------o---------— A felsődobszai „Béke’* termelő- szövetkezet vállalta, hogy augusztus 20-ra teljesíti gabonabeadási kötelezettségét. A szövetkezet tagjai most táviratban értesítették a járási párt- bizottságot, hogy augusztus 1-vel már egész évi gabonabeadásukat teljesítették. (Kresék János tsz. elmék.) — ELKÉSZÜLT a DIÓSGYŐRI KOHÁSZOK mezőkövesdi üdülője. Augusztus 20-tól kezdve naponkint 90 diósgyőri dolgozó találhat gyógyulást az üdülő melletti Zsóry- gyógy fürdőben. — A miskolci postaigazgatóság hálózatépítő Miskolc I. és Miskolc II. fenntartási üzeme augusztus 4-én, szombaton tartja élüzem-avató üm- mepélyét. — AZ ÁLLAMI KERESKEDELMI BOLTOKBAN a »Luna« zománcozott asztali tűzhelyeket — amelyeknek ára 820 forinttól 1100 forintig terjed — augusztus 1-től kezdve hat havi részletre lehet vásárolni. — Négy országba szállítunk friss málnát. Bécsbe tálcákra csomagolva teherautókon viszik, hogy a gyümölcs frissen érkezzék oda. Hollandiába, Dániába és Svájcba előkonzervált málnát exportálunk. — A Népművelési Minisztérium a íömeg- fezer vezeték, üzemeik, szocialista szektorok (állami gazdaságok, gépállomás ok. termelő- szövetkeze tök) és egvéb szervek szakmai továbbképző és Ismeretterjesztő tevékenysége színvonalának emelése, azok szemléletessé tétele célliából megyénkben Ozdon és Sátoréin au ihel ven a járási, illetve városi művelődési háziakban.- Miskolcon a TTIT-nél kis- filmekbol (dokumentum, népszerű tudományos- és oktatófilmek) átló Him tárakat hozott létre. A filmeket a fent megjelölt helyekről ki lehet Ikölcsönöznt. levetíteni azonban csak működési engedéllyel ellátott ál- íanni, vagy társadalmi moziban, illetve vetítőgéppel rendelkező iskolában lehet. A film- tár .a filmek kölcsönzéséért költségtérítést számol fel, mégpedig 300 m. hosszú Filmért .10 forintot, ennél hosszabbért 20 forintot kér. A kölcsönzés. a filmek kezelésének, visszaszállításának médiáról részletes felvi- íágosítást adnak a filmtárak. Ozdon a járási művelődési ház igazgatóra, Sátoraljaújhelyen a városi művelődési ház igazgatója, Miskolcon a TTIT megyei titkársága (Széchenyi u. 16. sz.) és a megvet, valamint városi tanács vb népművelési osztálya levélben. vagy szeméi vesén. Ezúton is felhívtuk ■az üzemek, szocialista szektorok, tömegszer- vezetek, iskolák vezetőit, hogv élimek néni (államunk áltat biztosított uimbh^ lehetőséggel. amelynek béli a megkönnyíteni. élvezetesebbé tenni dolgozóink . művelődésé' Megvet és városi tanács vb. népművelési Osztálya, — Újítások bevezetésével hét hónap alatt több mint 13 millió forintot takarítottak meg a diósgyőri •kohászatban. Ez idő alatt mintegy 1300 újítási javaslatot nyújtottak be. Ezekből eddig 723 újítást vezettek be; — Több új cikk gyártását kezdték meg a Mosonmagyaróvári Kötöttáru- gyárban. Uj gyártmány a kötött anyagból készült pizsama. A zsinórral díszített gyermekpizsamáikon kívül női pizsamákat és hálóköntösöket is készítenek. — Az (BUSZ miskolci fiókra felhívja a külföldre utazók figyelmét, hogv a tömeges utazás miatt külföld’ vasúti legyeiket az irodában rendelkezésre bocsátott nyomtatványán. 4—5 nappal előre rendelték meg. mint ahogyan utazni kívánnak. Azonnali iegvkiiadást. a már elvállalt jegyeik nagy száma miatt, so rönk ív ül nem tud az iroda elkészíteni. BÉKE. Augusztus 2—8: Scuderi kisasszony. (Csak 16 éven felülieknek.) Augusztus 3-án délelőtt 10 és 12 órakor is: Scuderi kisasszony. Kezdés: 4V6. 8 óra. KOSSUTH. "Augusztus 2—5: A 45-ös körzet nem válaszol. Kezdés: fél 5. fél 7. fél 9 óra. FÁKLYA. Augusztus 3—4: Szitakötő. Kezdés: 6. 8 óra. TÁNCSICS. Augusztus 2-3: Öt barát. Kezdés- 5, 7 óra HEJÖCSABA. Augusztus 3—5: A léha asszony. Kezdés: 7. vasárnap: 3. egynegyed 6, fél 8 óra. UJ DIÓSGYŐRI BÉKE. Aug. 2—3: Tizenötéves kapitány. Kezdés: 6. 8 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Augusztus 3—4: Csillagos szárnyak. Kezdés: 5, 7 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Augusztus 2—3: Húsz János. Kezdés: 9 óra ÉRTESÍTJÜK a város lakosságát, hogy a Béke-téren tartandó ..Ünnepi Vásár’'-i építkezések miatt f. évi augusztus hó 8-tól az Ünnepi Vásár befejezéséig a szerdai és pénteki hetivásárokat, valamint napi vásárokat a Petőfi tértől a görög templomig terjedő Szeles utcai részen tartjuk. Városi tanács vb. V. kereskedelmi osztály. TOTÓN A z utóbbi hónapokban fővárosi ^ lapokban, folyóiratokban és különösen a Művelt Népben több olyan cikk jelent meg részben miskolci, részben budapesti írók, újságírók, zenei, múzeumi szakemberek tollából, amelyek Miskolc szellemi életének, kulturális helyzetének kérdéseit érintették vagy e kérdésekkel bizonyos összefogó kép igényével foglalkoztak. Legutóbb B. Nagy László vállalkozott arra, hogy Miskolc kulturális gondjait nyakába vegye. Csaknem egyoldalas írásában — kétségtelenül jó szándéktól, de szűk körben szerzett értesüléseitől vezettetve — igyekszik feltárni Miskolc kulturális életének nehézségeit. Eközben a »helyi lapnak«, már mint az Északmagyarországnak' szemére veti, hogy a miskolci »Pilvaxban«, a helyi írócsoport törzsasztalánál vitatott problémák századrészével sem foglalkozott. És számon kéri a laptól, hogy egy fiatal miskolci költőnek a Művelt Népben korábban megjelent cikkéről miér nem hallatott »egy nyikkanást sem«. Kiragadott példák alapján próbálja elemezni Miskolc kulturális helyzetét, miután megállapítja, hogy ebben a »behemót iparvárosban a kultúrának és a művészetnek is megkezdődött a forradalma«. Felsorol hevenyészve néhány jelenséget, mint amelyek félreérthetetlen jelei ennek a »kezdődő forradalomnak«. Ilyenek: az Antigoné előadása, az egyetem áldásos működése, az, hogy az ifjúsági seregszemlét »buzgalommal rendezték meg«, a zeneiskola működéséről »csak a lelkesedés hangján lehet írni« ugyanúgy, mint a diósgyőri munkások zenekaráról (azt már nem jelöli meg, melyik zenekaráról), művelődési otthonuk pezsgő életéről. A szerényen észrevett kulturális forradalmi eredmények után á cikkíró gyorsan átvág annak bizonyga- tására, hogy Miskolc mégis csak egy szörnyű város kulturális szempontból. Baj van a színházi kultúrával, mert a közönség az észtrádműsorokat ricsajos ovációkkal fogadja, míg a Rombadőlt fellegvár megbukott. A seregszemle műsorát sokszor a szakmai, dilettantizmus és a kispolgári ízlés jellemezte. Az egyetem elszigetelődik a város életétől, az ismeret- terjesztő előadásokat rosszul szervezik, az iskolák tanteremhiánnyal küzdenek, iskolaépületeket ma is más célokra használnak, kevés támogatást kapnak a könyvtárak, sántikál a műemlékvédelem, a színházi zenekar az idén nem kapott a várostól anyagi segítséget, az írók nem kapnak érvényesülési területet a megyei lapban, egy népfrontbizottsági ülés nem sikerült, a népművelési osztály nem foghatja össze Miskolc kulturális életét, mert rendezvények színhelyének dekorálásával, begyűjtési feladatokkal kell foglalkoznia. És így tovább. [VT em szándékozom részletezni, 11 hogy a cikkíró felsorolt, sokat markoló és keveset fogó érvei közül melyek a helytállóak és melyek a hajuknál előráncigált hibapontok Miskolc kulturális elmaradottságának bizonygatására. De tökéletesen egyetértünk például azzal, hogy az egyetemváros elszigeteltségének megszüntetése Miskolc kulturális fejlődésének egvik legégetőbb problémája. Ha a cikkíró figyelemmel kísérte volna az erre irányuló erőfeszítéseket, tudná azt. hogy a megyei pártbizottság és az Északmagyarország már két évvel ezelőtt behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel, történtek is kezdőlépések, hogy az egyetemet bekapcsoljuk Miskolc szellemi vérkeringésébe, de az már messzebbmenő magyarázatra szorul, milyen akadályokba ütközött és ütközik ez a feladat az egyetem fizikai távolsága és más okok miatt. EgyetSPORT UWWWMMUVU KERÉKPÁR A XVII. kerékpáros körverseny mezőnye augusztus 4-én. szombaton délután 13 és 16 óra között halad át városunkon. A versenyzők Debrecenből hajtanaik Miskolcra, s a Szemere utca 20. szám alatt lévő célba érkeznek be. A mezonv vasárnap délelőtt fél 10 óraikor az Avas szálló előtt sorakozik fel. hogv a szakasz győztesnek- átadják a liszte- tetdíiat. A versenyzők ezután Lillafüred felé továbbhaf tanaik. A nagyjelentőségű versenyen — melv a legnagyobb hazat kerékpáros sporteseménv — az ország legiobb kerekesei, érdemes sportolóik. I.. TI., osztálvú versenyzők, valamint a legtehetségesebb ifjúsági versenyzők vesznek részt s az 1200 km-es utón közel 7400 városon, falun és egvéb helységen haladnak keresztül. A miskolci sportszeríiségi verseny értékelése A Városi Testnevelési és Sportbizottság a közelmúltban értékelte a tavasszal kiirt snort szerű ségi versenyt, s dicséretben részesítette a következő sportköröket, mert sportolóik közül egvet sem állítottak ki. vagv dorgáltak meg: Bástya Pedagógus SK, Bástva Kórház. M. Kinizsi. M. Szpart'akusz, Törekvés Fő posta. Di. Tűzálló. Vasas Elektromos. Vörös Lobogó^ Ma. pénteken délután 78 órakor a Vasas VőrÖs Csillag pályán bajnoki mérkőzés keretében találkozik a DL Gépgyár csapata a Vasas Kossuthtal.' értünk az iskolai* 1 * * viszonyokkal kapcsolatos megállapításaival is. De részben az iskola-probléma is, különösen pedig több más, Miskolc rovására írt hiány és hiba szorosan összefügg az országosan megoldandó feladatokkal, vagy nem sajátos jellemzője Miskolc szellemi életének, kulturális viszonyainak. Megkérdezhetném példának okáért: a budapesti művészeti csoportok műsorában nem akad elegendő nyárspolgári ízlést tükröző szám? Budapesten még nem bukott meg magas irodalmi igényű darab? Budapesten nincs esztrád-ricsaj? Ami az irodalmi és művészeti ismeretterjesztő előadásokat illeti, nem elégedhetünk meg az érdeklődéssel. De az ilyesminek a sikere elsősorban az előadó vonzóerején, aztán meg a jó szervezésen, helyiségen, időponton, stb. múlik. Láttunk már igen jól sikerült előadásokat is. A cikkíró meglátásaiból, gondolat- menetének önmagába visszatérő görbevonalából általában az tűnik ki, hogy szándéka mégsem az volt, amit a cím sejtet. Eszeágában sem volt, hogy mélyére nézzen Miskolc kulturális életének, pedig ha ezt teszi, sokkal nagyobb eredményeket és sokkal lényegesebb hibákat vett volna észre. Nem forgolódna egész cikke egy rosszul hangszerelt másik cikk körül, amelynek elhibázott hangját és helyt nem álló általánosításait maga az írója nyílt vitán beismerte. B. Nagy végeredményben olyan léggömböt akart továbbfújni, ami már szétpukkant, de ő nem vette észre. Fújta, fújta a léggömböt és egy rossz dallamú nótát, amelynek refrénje: Miskolc szörnyűségesen elmaradt a világtól, itt belefojtják a tehetségekbe a szuszt, itt senki sem mer nyíltan beszélni, itt minden népművelési és pártfunkcionárius ellensége a kultúrának, gátja a szellemi fejlődésnek. Itt még csak most kezdődik a kultúra forradalma. És talán még most sem kezdődött volna el, ha a Művelt Népben nem jelenik meg a csatakiáltás, amely a forradalmat elindította. És ha B. Nagy László meg nem védi a miskolci kultúra forradalmának immáron mártír-glóriával övezett fiatal hősét, az »üldözött« fiatal költőt. Talán e glória egy fénykévéjének reményében serkenti az Északmagyarországot is arra, hogy azzal foglalkozzék és úgy foglalkozzék, ahogy ő azt magában elgondolta, mert hát »a lapnak igazán gondja kéne legyen a város szellemi élete«. JV os helyesbítem szavait. Az 1 Északmagyarországnak nem kéne, hanem kell (!), hogy gondja legyen nemcsak a város, hanem az egész megye szellemi élete, sőt egész politikai, gazdasági és kulturális élete. De ha B. Nagy elvtárs csak azon méri e gondjainkat, hogy nyik- kanunk-e más lap nyikkanása után, természetesen igen gondatlan gondozói lehetünk e szellemi életnek. Hogy a törzsasztalnál felvetett problémák századrészével sem foglalkozunk, ez való tény és ennek több oka van. Egyik az, hogy a törzsasztal társasága saját folyóiratában is igen gyéren hozza nyilvánosságra mondanivalóit, holott erre bő tere volna. így a bőséges irodalmi témahalmaz nagyrészt megreked a törzsasztalnál vagy az írócsoport heti vitáin. A másik ok az, hogy az Északmagyarországot nem a miskolci Pilvaxban szerkesztik. Van saját szerkesztősége. ahol bárki bármilyen problémáját megbeszélheti a szerkesztőkkel, munkatársakkal, megírhatja építő gondolatait, el is vitat- kozhatik bármilyen témáról, ahogy azt sok író meg is teszi. De kérdezem, — anélkül, hogy ezzel felelősségünket csökkenteni akarnám —. melyik lap vagy folyóirat foglalkozik akár csak ötszázad részével is azoknak a problémáknak. amelyek egy nagy város összes törzsasztalánál, klubjában, vitáin elhangzanak. A Művelt Nép talán kimeríti az ország minden közművelődési problémáját? Miskolcnak eléggé jelentős szellemi mozgató erejévé fejlődött a Széphalom köré tömörült írógárda, de ezenkívül még igen sok körben, a zeneművészek, képzőművészek, színművészek, pedagógusok, orvosok, jogászok, tudományos szakemberek, művészeti csoportok, az ifjúság köreiben, s nem utolsó sorban a szerkesztőségekben, a kulturális szerveknél is eleven szellemi élet lüktet és legalább annyi fontos, megoldásra váró probléma vetődik fel, mint az írók és írójelöltek körében. Hogy ezek milyen mértékben kerülnek nyilvánosságra, az természetesen lapterjedelemtől, a problémafelvetők politikai fejlettségétől, esetleg íráskészségétől és a lap »profiljától« is függ. Azok a miskolci gondok, amiket B. Nagy cikke sorol fel, kissé kúszán csoportosított gondok. Lényeges és csip-csup dolgok keveréke. Nagyrészük úgy viszonylik Miskolc kultúrájának egészéhez, mint a hulló falevél a fa koronájához, a fa erős törzséhez. Az ilyen probléma-lombok politikai életünk mai rohamos fejlődése közben rendesen elsárgulnak, mire az írás napvilágot lát és elsodorja azt a Szél, amelyről a Széphalom legutóbbi számában nagyszerű ódát olvastam éppen az agyonvédett Bihari Sándor tollából. örvendetes, ha Miskolc város valóságos és igazán nagy, nehéz kulturális gondjainak eloszlatására a fővárosi sajtótól is segítséget kapunk. De aki ezeket a valóságos nagy gondokat, a helyi kultúránk lombkoronájának zöldjét veszélyeztető problémákat fel akarja tárni és ezek megoldását elő akarja segíteni, arra kérnénk, sokkal mélyebben nézzen bele a város szellemi életébe. Tekintsen bele nemcsak egy szűk kör háztáji szellemi gazdaságába, hanem lásson rá az egész termőföldre, hogy helyes szemmértékkel értékeljen, minden értesülésének hitelességéről meggyőződjék és így segítsen ebben a nagy- rahivatott városban virágzó kultúrát* termékeny szellemi életet tererptenij Mindenek előtt tudnia kell azonban* hogy a kulturális forradalom Miskolcon sem 1956-ban kezdődött és minden tényleges nehézség ellenére sok országraszóló eredményt ért el. jVI iskolc a művelődés minden te* LVJ- rületén gazdag szellemi erőtartalékkal rendelkezik, ha erőinkből sokat felszippantott is a főváros és sokat elsenyvesztett az egészségtelen centralizáció. Művelődési forradalmunknak éppen azért győzelmesebb eredménye, mint bármely más vidéki városban az, hogy legfőbb bajunk; minden kulturális intézményünk már évek óta kinőtte régi bőrét és sürgősen bővebb bőrt követel. E követelményen kívül persze bőven vannak más napi gondjaink, hibáink, hiányaink kulturális életünkben s más vonatkozásban. De igazi gondjaink mellett elielentéktelenednek azok a hullófalevél-problémák, amelyeket az idők meggyorsult szele hamar elsodor. HAJDÚ BÉT.A ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magvar Dolgozók Párttá Megvet Bizottságának ép ® borsodmegvei tanáos eapilaoia Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc Széchenyi o 30 Telefonszámok- 15-015 t5-OI6. 15-017. KTADÖHIVATAb: Miskolc Széchenv’ ti 8n Telefon: 15—907. 35—007 Borsodmegvei Nyomdaipart Vállalat Miskolc. Felelő? nvomdavezefő- Koszt! Latos. Apró hiuöli esek Apróhirdetéseket péntek délután i óráig vesz fel a kiadóhivatal. Apróhirdetések díja szavankint hétköznap I forint, vasárnap 2 forint* Legkisebb hirdetés 10 szó. Martintelep, Tömöri u. 10 sz. 2 szobás ház eladó. Cserei® kássa 1 beköltözhető. Érdeklődni. Semraelweiss u 6. Re szegfőéi 4709 Aua'usztus 1-én a Miskolcról Sátor alt a uihei vre induló vonaton hagytam táskámat. Kérem a megtalálóiát. a benne lévő iratokat kü'die címemre: Rozgonvl Ernő Miskolc Bornemissza u. 39 Mangalica és berk-man- gaHca keresztezésé" 6—7 hónapos süldők darabon-kínt vagv 100-as tálkákban eladók. Kisül szállás Petőfi Termelőszövetkezet 1740 Eladó sürgősen szép sötét hiá ló s zob ab ű tor Beloi a-nni sz u. 7. (volt Szentoálv) 4730 I Használt dupla ajtó. üvegfal speizablak eladó. Tóth u. 6 4743 Igényesnek sportkocsi eladó Lévav J. 21. 1751 Gyakorlott gvors- és gépírón őt meghatározott időre azonnal felveszünk. Megvei Vízmű Várakat. Miskolc. Vörösmarty u. 12. sz. 1752 Rugókovács szakmunkásokat keres felvételre a Miskolci 31 AKÖV Jelentkezés a műszaki ősz tál von. Miskolc. József Attila u. 36. 1746 Villanyhegesztőket és esztergályosokat azonnal felveszünk. Cementipari Gépjavító Heiőcsaba. Mésztelep utca. 1743 A Borsodmegyel Vas- és Műszaki Nagvkereskedelm Vállalat Mi«kolc. Vágóhíd u. 6 sz alatt férfi kocsi kísérő munkásokat vesz fel 1736 Gépészt vagv építészt technikust gyakorlattal felvesz a Miskolci Gázgvár. József Attila u. 24. 1745 Szarufa (kémén vl eladó 5—6 méter nagyságban. Hu- .bert János. Málvi. 4747 Hentes tanulókat vesz fel a Borsodmegvei Húsipari Vállalat. Jelentkezni iehet Miskolc. Vásártéri u. 21. sz. alatt \ 1"47 Mindazoknak, de különösen a D1MÁVAG vezetőségének munika- tá r savnak, akik d rá 03 fér lem Kukta János temetésén megjelentek síriára virágot és koszorút helyeztek, ezúton mondunk köszönetét Gyászoló család.