Észak-Magyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-18 / 168. szám
/ ! fmmmmusm U MDF BORSOB-BBBÖJ-ZEMPLÉH MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS B MEGYEI IflNÁCS LBFJB Xff. évfolyam, 168. szám 1956 július 18, szerda Szemveszteség nélkül Megyénk valamennyi járásában, községében aratnak. Kombájnok ©ratógépek, kézikaszák százai dolgoznak. hogy mielőbb betakarítsuk az ország kenyerét. Zalkod község dolgozó parasztsága gyors, pontos munkával már az elmúlt hét végén learatott s ma ugyanolyan gyorsan szervezetten, hordanak, csépelnek. Termelőszövetkezeteink közül pedig a borsodivánkai József Attila tagsága elsőnek teljesítette kenyérgabona- beadását. A keselyűhalmi állami gazdaság dolgozói mindent elkövetnek, hogy naponta minél több; holdról takarítsák be a búzát, rozsot., borsót, A gazdaság tizenegy aratógépe már közel 1000 hold kalászost vágott , le. Az idei aratási munkánk eddigi szakaszának jelentős részére jellemző gyorsaság nem véletlen jelenség. A hosszas esőzések után bekövetkezett erős meleg napok gyorsan aratásra érlelték az őszi árpát, majd a búzát, rozsot. Iparkodni kell a munkával. A tapasztalatok bizonyítják, hogy ahol csak egy-egy nappal is megkéstek — akár gondatlanságból, akár szervezetlenségből — az aratás kezdetével, ott máris jelentkezett gabonatermésünk egyik ellensége: a szempergés. Megyénk néhány járásában, községében — elsősorban az ózdi járásban az aratás eddigi szakaszában nagy gondot fordítottak arra a vezető, irányító párt- és tanácsszervek, a termelőszövetkezetek és egyéni gazdák, hogy a legmegfelelőbb érettségi fokon arassák az árpát, búzát. Ez igen jelentős dolog. Nem kell különösebb komplikált számítgatás arra, hogy kimutassuk, ha megyénkben az elmúlt évi 3 százalékos szem veszteséget az idén csupán 1 százalékkal csökkentjük, az több mint 20.000 mázsa búzát, 10.000 ember évi kenyérfejadagját jelenti. S ezt a mennyiséget megmenteni ugyan kinek nem érdeke, kötelessége. Zalkod község dolgozó parasztjai ©laposan felkészültek az aratásra. A tanács és a pártszervezet segítségével nagy előrelátással gondoskodtak arról, hogy időre még azok is learathassanak, akiknek nincs elegendő A Karéi—Finn SZSZK-t Karéi Autonom Szovjet Szocialista Köztársasággá alakít Moszkva (TASZSZ) A legfelső Tanács hétfőn Moszkvában végétért ülésszakán a Finn SZSZK Legfelső Tanácsának kérésére törvényt hoztak arról, hogy a Karél-Finn SZSZK-t Karéi Autonom Szovjet Szocialista Köztársasággá alakítják át és hozzácsatolják az ÜSZSZSZK területéhez. (MTI) Az NDK korínányküldöttsége Moszkvában Moszkva (TASZSZ) N. A. Bulganyin, a Minisztertanács elnöke jplius 16-án a Kremlben ebédet adott a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségének . tiszteletére. Szovjet részről ott voltak a fogadáson: Hruscsov, Malenkov, Molotov, Pervuhin, Sepilov, valamint a politikai és társadalmi élet más képviselői. (MTI) így nézett kJ Pácin közvetlenül a 24 család hajlékát elpusztító tűzvész után. Az üszkös romok között már megkezdődött az újjáépítés. Tégla és más építőanyag érkezett és még több van útban a község felé. Az első órák kétségbeesése után megnyugodtak a oáctmak. A képen látható. . amint a tű^károsiiiták az Állami Biztosító megbi- zottaitól átveszik , <: tüzkártérítést. Már. a? első héten több min' félmillió forint, \i)zkár- térítést kaptak kézhez. Vasárnap a borongós idő ellenére is sok ember lubickolt a miskolc-tapol- cai strandfürdő hűs vizében. Az Osztrák Kommunista Párt megerősödve került ki a XX. kongresszust követő vitából Bécs (MTI) Johann Koplenig, az Osztrák Kommunista Párt • elnöke a párt Központi Bizottságának legutóbbi teljes ülésén, beszámolót mondott az SZKP XX. kongresszusa után a munkáspártok és az egész világközvélemény körében kifejlődött kivi vitáról és annak tanulságairól. A kommunizmus ellenségei azt állítják, hogy a személyi kultusz következtéjpen elkövetett hibák a szocialista rendszer lényegéből fakadtak. A valóság megcáfolja ezeket a rágalmakat. Annak, hogy a személyi kultusz révén keletkezett hibák nem a szocialista rendszer velejárói, további bizonyítéka e hibák felfedésének és leküzdésének módja. Tény, hogy az SZKP saját kezdeményezéséből maga leplezte le a* hibákat és saját kezdeményezéséből maga foganatosított rendszabályokat e hibák kiküszöbölésére. Ez azt mutatja, hogy a szocialista rendszerben megvan a kellő erő ahhoz, hogy a súlyos hibákat is leküzdje és kijavítsa. Mi a biztosíték arra, hogy a múltban elkövetett hibák nem fognak többé ismétlődni? Az első és* legfontosabb biztosíték az a körülmény, hogy áz SZKP vezetői teljes nyíltsággal és kíméletlenséggel tárták rfel a*-hibákat a . szovjet lakosság tömegei előtt és tekintet nélkül . az. ebből adódó átmeneti nehézségekre, eltökélten, hozzálátnak a személyi kultusz szétzúzásához. Az, SZKP ezzel sem érte' be.' 1953 óta. egész sor intézkedés történt a kollektív vezetés visz- szaáljításara és a párton belüli .demokrácia. . biztosítására. A szovjet demokráciát a társadalom és a közélet minden, területén megerősítik# kibontakoztatják és kiszélesítik. A Szovjetunió fejlődésében bekör vetkezett mélyreható változások különös szemléletességgel jutnak kifejezésre a külfölddel való kapcsolatok új módszereiben és formáiban, az utazások megkönnyítésében, küldöttségek, valamint tudományos és műszaki tapasztalatok ki* cserélésében. Ellenségeink megpróbálnak zavart kelteni a kommunisták közötti Azt remélték, hogy megbonthatják a kommunista pártoknak a Szovjetunió Kommunista Pártja iránti testvéri kapcsolatait. De már a XX* kongresszust követő nemzetközi vita eddigi lefolyása is. világosan és félreérthetetlenül bebizonyította, hogy a különböző országok kommunistáinak egymás és az SZKP iránti szolidaritása minden kétségen felül áll és így ellenségeink spekulációi téves feltételezésen alapulnak. A kommunista pártok a legnagyobb megelégedéssel fogadták az SZKP Központi Bizottságának legutóbbi határozatát, amely lényegesen elősegítette a személyi kimusszal összefüggő kérdések tisztázását. Kétségtelen, hogy az Osztrák Kommunista Párt is megerősödve került ki a XX# kongresszuson - felvetett problémák megvitatásából. Ezek a. viták segítséget nyújtsanak nekünk ahhoz# hogy sorainkat szorosabbra zárjuk# új erővel telítsük pártunkat a ráháruló fontos feladat megoldásához? az osztrák munkásosztály egységének! megteremtéséhez — mondotta végezetül Johann Koplenig. (MTI) Orvosi jelentés Petru Groza erejük. A zalkodiak példáját sok tanács és pártszervezet, termelőszövetkezet követte. A hejőbábai Haladó, a gönci Rákóczi és más termelőszövetkezeteinkben az aratáshoz kiállt valamennyi családtag, de ahol arra szükség van, kiállnak a tanács, a tömegszervezetek dolgozói is, — hogy a , szemveszteséget elkerüljék. A karcé ai Dózsa Tsz gabonatábláin például ott arattak a tanács,' a földművesszövetkezetek dolgozói - is. ; Hiszen mindannyiunk kenyeréről van szó. S ezért szervezték, erősítették: meg például az ózdi és más járásokban is az érésfigyelő szolgálatot, amely értesíti a gazdát, ha beérett a terménye. És ez nem sürgetés, nem zaklatás, hanem segítség minden dolgozó parasztnak. Jelentős a figyelő szolgálat azoknál a tábláknál, amelyeket kombájnnal, vagy aratógéppel vágunk. Hiszen a viaszérésnél már érettebb kalászokat a gép — kombájn, aratógép egyaránt — jobban dobálja, mint a kézi kasza, tehát valószínűbb a szemveszteség. A megyei tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a mezőcsáti, sátoraljaújhelyi járásokban jó az érésfigyelő szolgálat, gyorsan, pontosan, eredményesebben halad az aratási munka, mint például a mezőkövesdi járásban. Minden /szem gabona drága és ezért minden perc drága Termelő- szövetkezeteink, egyénileg dolgozó parasztjaink ma minden erőt az aratásra fordítanak, ehhez nem férhet kétség. Azonban igen sok • helyen —* és kismértékben mindenütt — a párt és tanácsszervek, de elsősorban m gépállomások eredményesebb segítségére van szükség? A poznani zavargások ügyében folytatott vizsgálatról Varsó (PAP) Marian- Ryöieki, a Lengyel Nép- köztársaság főügyésze válaszolt a Lengyel Távirati Iroda munkatársának a poznani eseményekről feltett kérdéseire. Kérdés: Mióta folytatják a vizsgálatot az 1956 június 28-i poznani zavargások ügyében? Válasz: A poznani vajdasági ügyészi - hivatal és a főügyészi: hivatal ■ felügyelete alatt a zavargásokat követő első napokban megkezdték a vizsgálatot. A vizsgálat .célja, hogy minden oldalról megvilágítsa a Poznanban történt tragikus események összes körülményeit,, -valamint hogy felkutassa és bíróság elé állítsa a zavargások során elkövetett bűnök ketteseit. A vizsgálat során a nyomozó szervek szükséges megfontoltsággal ás igazságossággal megkülönböztetik azokat a munkásokat, . akik . elégedetlenségük hatására, .mivel -' nagyrészt indokolt- követeléseiket nem elégítették ki, resztvettek a sztrájkban és tüntetésben, azoktól a kalandoroktól, bűhös elemektől és provokátoroktól, , akiket a Lengyelországtól idegen és ellenséges központok bujtattak ’fél. Kérdés: A bűnösök milyen kategóriái ellen folytatnak eljárást? Mennyi a letartóztatottak száma? Válasz: A zavargások során és közvetlenül azok felszámolása után az állambiztonságí szervek és a endorség fogvatartott néhányszáz -.zemélyt, akiknél fegyvereket, vagy a zavargások idején lqpott. tárgyat találtak, vagy akiket azzal gyanúsítottak, hogy támadást intézlek az állami intézmények, a katonák, valamint az állambiztonsági - szervek §s a rendőrség beosztottjai ellen! Az összes fogvatartott személye- két az ügyészek, hallgatták ki. Azokban' az esetekben, ahol az ügyészek ügy találták, hogy nem volt alap a letartóztatásra, azonnal szabad- lábrahelyezték a fogvatartott személyeket. Az őrizetbevételt 323 esetben rendelték el. A fogvatartottak ügyében tovább folytatják a vizsgálatot. Az Őrizetbevettek között olyanok vannak, akikét az állami intézmények, . a katonák, az állambiztonsági szervek és a rendőrség beosztottjai ellen elkövetett támadással gyanúsítanak. , A letartóztatottak között 64-en vannak olyanok, .akik a zavargásokat arra használták fél, hogy betörést, lopást és tettleges bántalmazást követtek el.' A letartóztatottak közül 33 olyan bűnös van, aki a börtönből szökött meg és résztvett a verekedésekben és fosztogatásokban. Kérdés: Melyik bíróság tárgyalja majd a bűnösök ügyét? Válasz: A vizsgálat befejezése után a poznani vajdasági ügyészi hivatal — a bűntett nagyságától függően — a poznani vajdasági bíróság, vagy a poznani városi kerületi bíróság elé terjeszti a vádiratokat. A bíróságok a büntető törvénykönyvben előírt rendes eljárás szerint vizsgálják meg az eseteket. Kérdés: Kiderítette-e már a nyomozás, hogy ki lövöldözött először az állambiztonsági szervek poznani vajdasági hivatalánál? Válasz: Ezt még nem sikerült kp deríteni. Egyébként ' nincs kétség afelől, hogy a hivatal épületénél a támadók akkor kezdtek először lövöldözni, miután feltörték a Mlyns- ka-utcai börtönt és oda behatoltak, lefegyverezték a börtönőrséget és fegyvereket raboltak. • A lövöldözés első áldozata az állambiztonsági szervek vajdasági hivatalának egyik beosztottja volt, aki az épületbe köveket dobáló támadókra vizet öntött • az ablakból. Kérdés: Felhasználtak-e a hivatal beosztottjai minden más eszközt mielőtt fegyvert használtak volna a támadókkal szemben? Válasz: A hivatal beosztottjai csak akkor használtak élesfegyvereket, miután a támadók több irányból lövöldözni kezdtek az épületre és megpróbálták azt felgyújtani —1 csakis azután, amikor az épület védelmezői közül az első személyt megölték és megsebesítették. Kérdés: Megállapították-e a poznani események során megölt személyek számát? Válasz: Az 1956 június 28-án Poznanban megölt személyek száma — beleértve azokat is, akik belehaltak sebeikbe — harmincnyolcról — az első közleményben megjelölt számról — ötvenháromra emelkedett. Köztük van kilenc katona és az állambiztonsági szervek beosztottjai. A halottak között nincs asszony. A legfiatalabb, s ez különösen fájdalmas veszteség — egy 13 éves fiú volt, aki valószínűleg kíváncsiságból maradt a harc kellős közepén, s akit golyótalálat ért és ölt meg. (A főügyész átadta a PAP képviselőjének a poznani események halálos áldozatainak névjegyzékét.) Kérdés: Mennyi a sebesültek száma és milyen a jelenlegi egészségi állapotuk? Válasz: A zavargások közben több i mint 300-an sebesülték meg. Legtöbbjük már hazament, miután megkapta az első orvosi kezelést. Jelenleg még mindig I77-en vannak kórházban. Közülük 21 a lengyel hadsereg katonája, 13 az állambiztonsági szervek beosztottja és öt rendőrs (MTI) egészségi állapotáról Bukarest (Agerpresj Dr. Petru Groza, a .Román Nép- köztársaság Nagy Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének egészségi állapotáról július. 16-án a következő orvosi jelentést adták ki: »Az elmúlt napokban a szívkoszorúérrel kapcsolatos zavarok fokozódtak és a szívkoszorúér keringési elégtelenségének jelensége lépett fel. 1956 július 16-án az állápot súlyos. A hőmérséklet 37.2 fok, a pulzus száznyolc, gyakori extrasis- tolékkal. A vérnyomás százhetven} A beteg megkapja a megfelelő orvosi kezelést.« Az orvosi jelentést G. Lupu akadémikus, G. Iliescu professzor, Dj Koepplich egyetemi tanár, dr.- Ej Fronescu egyetemi tanár és dr; E? Caba egyetemi tanár írták alá. (MTI) *---------o-------— T űzvész New Yorkban Newyork (TASZSZ) Az Associated Press jelentése sze-^. rint szombaton Newyorkban hatal-^ más tűzvész pusztított. A város fennállása óta ez volt az egyik legnagyobb tűzvész.- A tűz megfékezésére több, mint ötszáz tűzoltó vonult ki. A tűzoltóságnak csak huszonöt órán át vívott elkeseredett küzdelem után sikerült megfékezni a tüzet. Oltás közben 169 tűzoltó kapott égési sebeket, több tűzoltó megfulladt a sűrű füstben.- A tűzvész következtében négy főútvonalon leállt a forgalom és a földalattai vasút több vonalán megbénult a közlekedés, mert a tűz oltása során hatalmas vízmennyiség szivárgott le és árasztotta el a földalatti vasút aknáit;