Észak-Magyarország, 1956. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-11 / 162. szám

Bn5AKWAGYAKOKS7ÄO Pártélet ☆ Az elmúlt pártoktatási év tanulságai a putnoki bányánál Szerda, 1956. julius 11* A. közlekedési és postaügyi minisztérium ligyelmébe Már szinte megszokott az a megállapítás, hogy leszűrjük a ta­pasztalatot a régi pártoktatásról és öz újabb szervezésnél kiküszöböljük e hiányosságot. A valóság azonban nem így néz ki. A valóság az, hogy évről évre találkozunk, illetve bele­esünk egy és ugyanazon hibába, me­lyet korábban elkövettünk és miért? Azért, mert nem vagyunk olyan harcos kommunisták, mint ezelőtt 5—6 évvel is voltunk. Kissé kényelmesebbek vagyunk, vagyis elbizakodottabbak, mintha már nem is volna ellenségünk, aki igyekezik szabotálni a fejlődést. Vagy megszűnt talán a reakció, amely nem volt híve az újnak, a vál­tozatosságnak? Aki a régit kívánta vissza? Nem! Nem szűnt még meg az ellenség, sajnos még dolgozik. A hiba bennünk van, hogy nem harcolunk eleget és sokszor a kom­munisták íülehallatára agitálnak. Mindez azért történhet meg, mert párttagjaink jelentős része nem szí­vesen, vagy egyáltalán nem szeret tanulni. De nemcsak politikailag, ha­nem még szakmai vonatkozásban sem fejlesztik magukat. Erre példa a putnoki bányaüzemnél dolgozó párt­tagok magatartása. Elsősorban is a Vezető beosztású elvtársakat kell megemlíteni, akiknek példájuk után igazodik a tagság. Elsőnek talán Sallai Elek üb. el­nök elvtársat említhetném meg, aki szívesebben elment egy moziba, vagy más, egyéni szórakozóhelyre, mint a pártoktatásra. Ezért volt az, hogy az üb. többi tagjait sem tudta megszervezni a rendszeres pártok­tatásra. De így lehetne vázolni a vájárképző tanfolyam szervezését is. Ez persze rányomja bélyegét a szakszervezetben végzett munkájuk­ra is a vezető elvtársaknál. De nem kivételesek a hiba alól a műszaki vezető elvtársak sem. Berta B. József bányamester elv­társtól kezdve egészen a szállítófel- vigyázókig, kivételt képeznek Feke­te János és Poprádi Zoltán elvtár­sak. De a többi, mint pl. Sasvári Béla, Geczkó Mihály, Szabadvári István, Gaál János, Mellik József, Vranovics János aknász elvtársak nem vettek részt a rendszeres okta­tásban. Reméljük, hogy nem fo£ meg­ismétlődni még egyszer. Az oktatás sikertelenségének nem utolsósorban a pártvezetőség is oka, mert még mindig nem elég kollektív a szer­vezés. Rendszerint & párttitkár végzi el ezt a hatalmas feladatot. De az er­re kijelölt elvtársak nagyon fárad­tan végzik a megbízatást. Igaz, hogy Radics elvtársnő adott nagy segít­séget mint elbeszélgető bizottsági tag a szervezéshez, de mit ér az olyan szervezés, amikor a vezető kifelejti saját magát beosztani vala­melyik fokozatra. Reméljük, ez sem fog többet előfordulni. Az 1956—57. pártoktatási évben három fokozatot indítunk be. Az el­ső fokozat a marxizmus—leniniz- mus tanítása a társadalom fejlődé­séről. Ezt azoknak az elvtársaknak a ré­szére tervezzük, akik most első eset­ben fognak résztvenni az oktatás­ban. A második évfolyamot azoknak az elv társaknak a részére tervez­zük, akik a múlt évben elvégezték az első évfolyamot. Az egyéves gaz­dasági ismeretek tanfolyamát pedig azoknak az elvtársaknak, akik gaz­dasági vezető beosztásban dolgoz­nak, mint pl. műszakiak, admi­nisztratívok, stb. A pártoktatás szervezése elsősor­ban a pártvezetőség feladata, tekin­tet nélkül mindenki reszortjára. Ezenkívül a pártcso por tvezető elv­társak feladata, végül pedig minden párttag kötelessége, hogy részt ve­gyen a képzettségéhez mérten az ál­tala megválasztott fokozaton. Az ok­tatás sikere a jó szervezésen múlik. Azonban hiba volna azt hinni, hogy elég ha a kijelölt határidőre elbe­szélgetünk a tagsággal és ezzel már biztosítva lesz az óktatás. A gyakor­lat bizonyítja, hogy ez nem elég. Tavaly is9 tavalyelőtt is voltak elvtársak, kik saját kezük írását adták, hogy részt fognak venni ez oktatáson, s mire eljött az oktatás ideje, sokan közülük már nem is tudtak róla, hogy ővelük beszélget­tek is volna valaha. Persze ez nem vall egy kommunistára, mert a kom­Serény munka folyik ezekben a napokban a hejőcsabai Béke Tsz- feen. Tíz hold ősziárpájukat már learatták, s megkezdték az őszi­búza aratását. Az aratással egyidő- ben a fogatosok hozzáláttak a hor­dáshoz. Az ősziárpának fele már szérűn, kazalban áll. Tegnap reg­gel felbúgott a cséplőgép is a tsz gazdaságában, s egymásután teltek a zsákok a terménnyel. Az első munisták szavahihetők és minden időben helytállók. Ez a kommunis­ták jellemzője. Az elbeszélgetett párttagokkal gyakran kell az oktatás fontosságá­ról beszélni. Azt nem lehet megha­tározni, hogy kétszer vagy három­szor, hanem akkor helyes, ha any- nyiszor beszélgetünk el, ahányszor az adott helyzet megköveteli. Pl. ha az elvtárs nem teljesíti a tervét. Itt is beszélek az oktatás fontosságá­ról. Ha az elvtárs elhallgatja a rossz híreket, illetve rémhíreket. Elnézi a kártevőket, a selejtgyártó- kafc, a lógósokat, esetleg ha a tag maga is beleesik valamely hibába, esetleg kimarad műszakból. Minden ilyen alkalomkor helyes, ha ismer­tetjük a pártoktatáson szerzett sa­ját tapasztalatainkat. Végül is az a legfontosabb az ok­tatás sikeréhez, ha minden műszaki vezető, legyen az főmérnök, vagy üzemvezető, vagy aknász, ha min­den párt- és tömegszervezeti vezető és minden pártcsoportvezető saját maga mutatja a jó példát és saját magán keresztül követeli meg min­den vezetettjétől az oktatáson való részvételt. Tehát a korábban elkövetett hi­bákat csak akkor fogjuk tudni fel­számolni, ha az 1956—57-es pártok­tatás szervezése nem csupán a párttitkár feladata lesz, hanem az egész vezetőségé és valamennyi tö­megszervezeti vezető elvtárs aktív munkája lesz. Ma a pártoktatás éppen olyan fontos feladat, mint bármelyik más termelési tervmuta­tó 100 százalékig való teljesítése, a kettő szorosan egymáshoz tartozik. NÉMETH ISTVÁN üzemi párttitkár. Megjelent az Ózdi Bányászban. zsákokkal teli szekér nem a mag­tárba, hanem Miskolcra a Béke­téri terményraktárba kanyarodott; már a délelőtti órákban örömmel jelentették, hogy ősziárpából telje­sítették hazafias kötelezettségüket. A hejőcsabai Béke Tsz tagjai első­nek adtak új gabonát a miskolci termény raktárba. Sok sikert, jó munkát kívánunk nekik az aratás- cséplés sikeres elvégzéséhez! A »Borsodi Műszaki Élet-«, a METESZ miskolci folyóirata figye­lemreméltó tanulmányt közöl arról, hogy miként segíthetné jobban a vasút a kohászat munkáját. Töb­bek között javasolja, hogy a nagy- Volumenü anyagok (szén, koksz, vasérc, stb.) szállítására a. szállítási fővonalakon (pl. Záhony—Diósgyőr —ózd), a Szovjetunióban és más országokban kitűnően bevált a fe- nékürítős kocsikból álló szerelvé­nyeket közlekedtessenek. Ennek gyakorlati kivitelezése is könnyű, mert a MÁV-nál újabban forga- lombaállított ú. n. »Kab«-tipusű teherkocsik jelenlegi konstrukció­juknál (koporsó-fenék) fogva fenék­ürítésre való átalakításra kiválóan alkalmasak. Az átépítés költsége szinte elenyésző ahhoz az idő- és erőmegtakarításhoz képest, amelyet alkalmazásával el lehet érni. Mivel a tiszapalkonyai hőerőmű kb. napi 400 vagon szén szükségletét is vasúti szállítással kell majd ki­elégíteni, a fenékürítős kocsik al­kalmazása feltétlenül szükséges volna. Sőt, elengedhetetlenül szük­séges, mert a hőerőmű egyik szén­bunkerét (amely a napi szénszük­ségletnek kb. a felét fogadja) ki­zárólag fenék ürítős kocsik fogadá­sára tervezték és építették. A miskolci MÁV igazgatóságon Tóth József osztályvezetőhelyettes, a fentebb hivatkozott tanulmány szerzője tájékoztat a fenéküritős kocsi alkalmazásáról. Megtudjuk például, hogy a »Kab-«-kocsiból át-* alakítható, 60 tonna befogadóképes- ségű fenéküritős kocsi kb. 5 perc alatt üríthető ki és adható vissza a forgalomnak, míg fenékürítés nél­kül az ürítést jórészt kézilapátolás­sal kell megoldani, ami hosszú órák keserves munkáját igényli j Záhonyban, az átrakóállomáson is* minimálisra csökkenne az átrakási munka fenékürítéses vagonokkal; Jelenleg azonban — a miskolci MÁV igazgatóság tudomása szerint — az a helyzet, hogy a MÁV-nak egyetlen fenéküritős kocsija sin­csen és új kocsik építését, vagy a »Kab«-kocsik átalakítását a KPM tervbe sem vette. Ez pedig a gya­korlatban azt jelenti, hogy a na­gyon drága pénzen megépített, de fenéküritős kocsik hiányában nem használható tiszapalkonyai fenék«* ürítős bunker mellett — az üzemek közötti kooperáció legnagyobb di­csőségére — kézilapátolással, em­bertelen fizikai munkával és hosszú késésekkel fogják üríteni a vasúti kocsikat, — hacsak a KPM illeté­kesei a legrövidebb időn belül át nem alakíttatják az erre alkalmas kocsikat. Foglalkozzék ezzel a KPM! —** Érdemes! BENEDEK MIKLÓS Jugoszláv tánczenekar Miskolcon A hazánkban nagy sikerrel vendécszereplő ljubljanai Jugoszláv művészcsoport csütörtökön Miskolcra érkezik. A ljubljanai rádió 20 tagú tánczenekara július 12-én, csütörtökön este fél kilenc órakor a népkerti szabadtéri színpadon vendégszerepei. A műsorban a legújabb jugoszláv, népidemokratikus és több nyugati ország táncdat újdonságait játsszák. A könnyű és tánczene kedvelőinek, kitűnő szórakozást Ígérő mű­sorhoz Darvas Szilárd frt keretjátékot, melyet Rév Erzsi és Agárdy Gábor »ovarort művészek adnak elő. Jegyek már csak korlátolt számban kaphatók az Országos Fllhar- mőnia kirendeltségén. _ Beszédes borsodi számok K LAKÁSVISZONYOK MEGJAVÍTÁSÁRA A megyei tanács ezévi költségvetése az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal nagyobb összeget irányoz elő a lakosság közvetlen szükségletei­nek jobb kielégítésére. A lakásviszonyok megjavítására — főleg a tata­rozásokra — az elmúlt éveknél jóval nagyobb összeget, 2,900.000 forintot fordítanak 1956-ban megyénkben (Miskolc nélkül). * Elsőnek teljesítették ősziárpa beadásukat a hejőcsabai Béke Tsz tagjai ISMERJÜK MEG MEGYÉNKET-(^amdna maid t&rtéíiele ü éges-régen, amikor még 99*-'- embememjárta őserdők bo­rították a garadnai dombokat, jött egy félkarú vitéz, s jobbágyaival ezen a helyen vert tanyát A vitéz Mátyás király hős seregében szol­gált, s bátorságáért és a csatatéren hagyott balkarjáért kapta e vidék birtoklásának jogát. A vitézt Garad- nának hívták, ezért lett a falu neve ás Garadna ? : .« így szól a mese, amely fényt pró­bál deríteni a falu keletkezéséi-e és nevének eredetére. De ez a történet nem felel meg a valóságnak, csak mese és semmi több. Ha belelapo­zunk a vaskos történelemkönyvekbe, a sárgult írások nagyobb múltra en­gednek következtetni. A falu kelet­kezésének története a honfoglalást megelőző idők homályába merül. Feltehető, hogy a falu alapítói szláv pásztorok voltak, akik a zord hegyvidékről lehuzódva, letelepe­désre alkalmasabb helyet nem is ta­lálhattak volna maguknak. A Her- hád-völgy asztallapos rétjein kövér legelők várták a hegyekben elcsigá­zott jószágot s a síkság széléig le- huzódó erdőkben gazdagon termett a vad, a Hennádban a hal. A honfoglaló magyarság a XI. században szánhatta meg ezt a terü­letet. Anonymustól tudjuk, hogy a Hemád-völgyet teljes egészében az Aba nemzetség uralta. A letelepe­dett magyarság számbelileg messze túlhaladta az itt talált szláv ősla­kosságot, amely lassan felszívódott, teljesen elmagyarosodott. Ezt a tör­ténelmileg szükségszerű fejlődést bizonyítja az is, hogy a szláv falu­név beleilleszkedett a magyar nyelv hangrendszerébe s a magyar szavak­ra jellemző változáson esett át. A faluról szóló első adatunk 1234- ből való, neve ekkor még teljesen szlávos: Gradna, de alig egy évszá­zad múlva, 1312-ben már mai alak­jában szerepel: Garadna; A szó hangtani fejlődése nem kíván bő­vebb magyarázatot. A magyar nyelv Kaiáf/vc törviénvA. Iiopv a ilrifrifés könnyítése céljából feloldja a szó­kezdő mássalhangzó-torlódást. A szláv telepesek emlékét őrző Garadna helységnév jelenté­se »várhoz tartozó« falu. Hol lehe­tett a vár, melyhez a község tarto­zott? Garadnától alig 4—5 kilométerre a Hemád baIpariján a zempléni hegysor örökkék kúpjai magasod­nak. Szabadszemmel is jól láthatók a Regécki és Boldogkő várak rom­jai. Tudjuk, hogy egy-egy várhoz nemritkán egész megye tartozott, önmagát kínálja a megoldás: Ga­radna is az említett várak valame­lyikéhez tartozott. De mást mond a falu íratlan kró­nikája, amely nemzedékről nemze­dékre továbbélteti az ősi emlékeket. Figyeljük csak meg a községi határ dűlőneveit. Az egyik domb, mely ma már művelés alatt áll, a Sárvár ne­vet viseli. Vajon mivel érdemelte ki ezt a nevet? Valamikor nyilván vár állott rajta, amely földből és sárból gyúrt vastag falakkal védte a domb lábánál meghúzódó falucska békéjét; ha ellenség mutatkozott a Iá határon, a lakosság ide mene­kült, fegyvert ragadott és védte az életét. Ezt a feltevést látszik bizonyítani az is, hogy ez egyik falurész alatt alagutakra bukkantak, melyek le­het, hogy a hajdani várba vezettek. Egyszer az egyik ilyen alagút egy szekér alatt beszakadt. A sötéten ásító lyukból évszázadok dohos le­vegője áradt, összeszaladt a fél fa­lu. Az emberek sápítoztak, a vén­asszonyok a poklot emlegették, s a gyerekek éjszakákon át nem tudtak aludni a félelemtől. A fantázia bo­szorkányokkal, túlvilági lényekkel népesítette be az ősök nagy fárad­sággal megépített földalatti buvóhe- Iveit.. A faluról meglepően sok adatot ^ találunk, ami annál fur­csább, mert lélekszám tekintetében elég kicsi, még most sem haladja meg a nyolcszázat. Az adatok egy­behangzó számadatai azt mutatják, hogy a község évezredes történelme alatt sohase volt nagyobb. Körülöt­te falvak haltak, falvak születtek, de Garadna állta az idők viharát. A közeli Szebenye puszta például va­lamikor virágzó falu volt, most né­hány megroskadt ház szerényke­dik az erdővel övezett tisztáson. Ha belelapozunk például az Anjou­kon okmánytárba, lépten-nyomon szemünkbe tűnik a falu neve. Csak egyet a sok közül. I. Károly 1312- ben Sárospatakon kelt adományle­vele a következőket mondja: »Koz­ma fiának, a hűtlen Jánosnak a Hernád vize mellett Abauj megyei Garadna nevű birtokát az Aba nemzetségből való Nekchei Sándor comnesnek adományozza : ; .« A XV—XVI. században még in­kább megszaporodnak az adatok. Ebben a két évszázadban a megye nemessége itt tartotta évi közgyűlé­seit, a tisztújítások ünnepi dáridói- tól volt hangos a vidék, örök titok­ként áll előttünk, hogy mi vonzotta ide az ülésező nemeseket, a falu sa­játos szépsége, földrajzi helyzete, vagy valami más? Nem tudjuk, a szájhagyomány hallgat róla, a falu vénjei se emlékeznek már sem­mire. Ez érthető is. A falu mai la­kói nem az őslakók leszármazottai. Az évszázadok folyamán többször kicserélődött a falu népe, járványok tizedelték, háborúk pusztították, s a falu ui*ai telepesekkel pótolták a megfogyatkozott jobbágyságot. A la­kosok névsorában lengyel, szlovák és ukrán neveket találunk; Megszámlálhatatlan sok gazdája volt a falunak főurak vetélkedtek birtoklásáért, az istenadta nép véres verejtékéért. Garadna 1466-ban Mátyás király jóvoltából Kassa uradalma Tett. A város kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal egészen a múlt század köze­péig birtokolta a falut, amikoris megkezdődött a nagy mammutbirto- kok felbomlása. Ekkor indult meg a falu osztályrétegeződése is. Egyes volt jobbágyok megszedték magu­kat, mások a jobbágyi sorsnál is megszégyenítőbb cselédsorba süly- lyedtek. A gazdasági különbözőséget mutatják a falurészek is. A módosabbak az országút két oldalán laktak, a szegényebbek pedig a Szug és a Part zsupfedeles házai­ban. A szugosiak és a partosiak szolgálták az olcsó munkaerőt, ők voltak a falu proletárjai: napszá­mosok, részesaratók, azaz kepések, akik tizedében vágták a gazdák ga­bonáját, harmadában kapáltak, lá­tástól vakulásig túrták a mások földjét. Az agrárproletár negyedet termé­szetes határként választotta el a fa­lutól a patak, amelyen rozzant fa­híd ívelt keresztül. A szugosi gyei*e- kek szívdobogva lépegettek át rajta,-' mintha egy másik világba lopták volna be magukat, ahol más törvé­nyek, szokások irányítják az életet Mitől féltek? Nehéz lenne megmon­dani, talán a jobbmódu gyerekektől, akik »kódisnak« csúfolták a szugo- siakat. A hadiállapot állandósult a falusi és a szugosi gyerekek között nem szalajtották el, ha alkalom kí­nálkozott arra, hogy alaposan elpo­rolják egymást. Talán az apák elnyo­mott dühe tört ki belőlük, a gyerme­keknek még szabad volt lázadozni a nyomorúság ellen, a gazdák ellen akiknek kezében a boldogító föld volt. A község 1944 decemberében érte meg a felszabadulást. S alig hogy a hadak elvonultak és elolvadt a hó* új honfoglalásra indult a falu sze­génysége. A vilmányi Patay-féle uradalom 360 holdját osztották szét a nincstelenek között. Megindult a harc a föld megmunkálásáért. S ez valóban harc volt, kemény ütkö- zet, melyet hősiesen megvívtak a falu újdonsült gazdái. Nem volt szerszám, igásállat — kapával álltak neki, felkapálták a perjés földet. 1947-ben újabb harc győzelmét ünnepelte a szegénység, a Magyar Kommunista Párt választási győ- zelmét. Ragyogtak az arcok, a zsupfedeles házakon itt is, ott is vörös zászlókat lengetett a szél. Kő-» szönet és hála volt ebben a törté­nelmi igazságtevésért, a fényért, a lehullott láncokért — a földért és a szabadságért. Ha valaki negyvenöt előtt járt Garadnán s most újra meglátogatja, meglepő változást tapasztal. Az állo­másról jövet szemébe tűnnek a?, új* modem lakások. Tíz év alatt több ház épült, mint azelőtt ötven év alatt. A posta előtt az autóbusz- megálló tábláját láthatjuk. Pár lé­pésre innen a tanácsháza sárga épü­letében egyszerű emberek ülnek, a hatalom birtokosai — tanácstagok; TTj élet indult meg itt, új sor­sok születtek, amelyek a nép egyszerű gyermekeit emelik a szel­lemi élet magaslataira. Megnyíltak az iskolák a szegény emberek cse­lédsorsra szánt gyermekei előtt, sza­bad a pálya, nem áll elébük az úri világ, lehet belőlük — mérnök, or­vos, tanár — minden. De nem fejeződött még be a harc* van még itt tennivaló. Szívós meg«* győző munkával, s jó példákkal kell megmutatni a még nagyobb kenye­ret. boldogabb életet ígérő közös felé az utat. Minden út a közös gazdálkodás felé vezet, a lehetősé­I lgek szabad kibontakozása csak ott válik teljesen valóra. GULYÁS MIHÁLY!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents