Észak-Magyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-10 / 136. szám
Qláiiuik ifijein ű néni történhet ! (?) 3tt a nyár — kivonultak az imtruktorok Elképesztő9 hogy mik történnek a világban! Most hallottam egy kis történetet, ami a közelmúltban Transutániában történt. Transutánia független, önálló állam valahol a legmagasabb bosz- szusági fok és a bürokrácia között. Kis ország, de annál több központi hivatal, igazgatóság, tájegységi és körzeti főnökség gondoskodik arról, hogy a fejlett irodabútoripar által termelt íróasztaltömeg mellé plántált hivatalnokoknak legyen mivel foglalkozniok. Transutánia egyik nagyobb vidéki városában, a. Hegyvidékiállomás félreuő kis irodájában körmölgetett békésen az Iró-Deák. Naponta szépen sorbarakta a fuvarleveleket, azokat beírta egy nyilvántartásba, onnan átmásolta egy másikba, ide ütött egyet a stemplivel, oda tett valami firkan- tást, szóval csendes, szorgalmas emberke volt. Történt pedig egy rekkenő kánikulai napon, hogy Iró-Deák részére szigorú ukázt kézbesített a hivatal- segéd, mely szerint másnap reggel a helyi vasút igazgatóság X. osztályán, az a/b. csoportnál feltétlen jelenjen meg! Iró-Deák elsápadt. Gyenge szervezetű ember volt és mindig rossz hatással volt rá. ha az igazgatóság személyzeti csoportja bármilyen vonatkozásban is »viszonyult hozzá«. Másnap közölték vele, hogy bizonyos átszervezésekre van szükség, tehát mit szólna hozzá, ha áthelyeznék ugyanabban a városban a másik, Síkvidéki-állomásra. Iró- Deák kétségbeesetten tiltakozott, mire hazaküldtek. Vegyes érzelmekkel tért vissza a Hegyvidéki állomásra és folytatta a szorgalmas körmölgetést. Teltek, múlták a hetek. Iró-Deák áthelyezéséről naponta ellenkező hírek szivárogtak *ki a személyzeti osztályról, míg végül szeptember elején távirati rendelkezés érkezett a Hegyvidéki állomás főnökéhez, hogy Iró-Deákot a szolgálat alól azonnal mentse fel és indítsa útba szolgálattételre a Síkvidéki állomásra, írásos rendelkezés útban. Iró-Deák kézbevette a segédhivatalban kapott körözőlapot és végigjárta az állomás tizenhat hivatalát, ahol külön-külön tudomásul vették á távozását, törölték a nyilvántartásokból, »holtanyagba« helyezték, a kartotékait és egyéb iratait elküldték a Síkvidéki állomás főnökségének. Rövid két nap alatt végzett ezzel is, zsebrevágta töltőtollát, ceruzáját, leparolázott munkatársaival és elindult az új helyre. Mielőtt az új helyén jelentkezett volna, a villamoson összetalálkozott az igazgatóság egyik illetékesével. Vissza az egész, mondta az igazgatóság, szó sincs az áthelye-v zésről. Telefon az igazgatóságra. Válasz: Iró-Deák azonnal menjen vissza a Hegyvidéki állomásra, az áthelyezés téves. Iró-Deák visszabandukolt. Addigra az állomás is távirati rendelkezést kapott, hogy az áthelyezés téves, Iró-Deákot állítsa vissza szolgálatba. Újra kezébe vette a körözőlapot, végigjárta a tizenhat hivatalt, mindenütt újra nyilvántartásba vették, kartotékot fektettek fel róla, visszakérték a Síkvidéki állomásra megküldött iratait. Ennek a kálváriának a le- zarándokolása után Iró-Deák újra leült az asztala mellé és rakosgatta a papírokat, körmölgette a számokat a rubrikákba rendületlen nyugalommal és szorgalommal. Decembert mutatott a naptár, amikor az igazgatóságtól újabb hivatalos papír érkezett: Iró-Deákot most már nem távirati úton, hanem a papírforma szerinti hivatalossággal is áthelyezték a Síkvidéki állomásra. Ezt már a szelíd és békés természetű Iró-Deák sem tudta elviselni szó nélkül és telefonon érdeklődött az igazgatóságtól. A következőket tudta meg: Még szeptember elején elindítottak egy ügyiratot az áthelyezésről a személyzeti csoportnál. Kitöltötték a blanketta minden rovatát, a belső oldalra -felírták;, hogy Iró- Deák áthelyezendő, és az ügyirat elindult. Iktatták, postázták, megküldték egy másik csoportnak, ott újra iktatták, kiszignálták, előadókönyvben kiosztották. előadói iktatóba a tárgyát bevezették, véleményezték, ketten-hárman aláírták, lestemplizték, újra postázták a harmadik csoportnak, ahol kezdődött minden élőiről. így vándo- rolgatott az ügyirat csoportról osztályra és vicaverza, mindenütt véleményezték, tudomásulvették, előjegyezték, nyilvántartáson átvezették, az áthelyezéshez hozzájárultak — teljesen függetlenül attól, hogy az áthelyezést már régen hatálytalanították. Miután az ügyirat az igazgatóság összes fő- és alosztályait, csoportjait végigjárta és a büfékezelő, valamint a kapus szignóját is magáragyüjtötte, visszakerült az elindító személyzeti csoporthoz, ahol szabályszerű »Kiadmány«^ készítettek róla és elpostázták Iró-Deáknak. Vegye csak át nyugodtan, nem lesz semmi, de »az ügyiratnak ki kell futni«. Író-Deák megvígasztalódott, s mosolyogva végezte tovább a körmölgetést. A főnök hivatalosan visszajelentette az igazgatóságnak, hogy Iró-Deák áthelyezése már szeptemberben hatálytalanítva lett, kéri az írásos rendelvény hatálytalanítását is. És a személyzeti csoport újra elindította az ügyiratot az előbb leírt kalandos útra, hogy vegye tudomásul minden illetékes osztály, csoport, stb. a hatálytalanítást. Iró-Deák azóta is a helyén ül és várja, mikor teszik végre irattárba azt az ügyiratot, amely hónapokon keresztül egy csomó embernek ad felesleges munkát és mikor ér hozzá a valójában meg sem történt áthelyezésnek a hivatalos hatálytalanítása is. Éízik benne, hogy még nyugdíjazása előtt meg is kapja. •Azt is hallottam, hogy Iró-Deák esete nem egyedülálló, Transutá- niában ez az előírásszerű eljárás. — De jó is, hogy a magyar vasútnál ez nem így van!(?) B. M. B OR S-o s . I ■■■■= ftfentt Szin: A MÁV Rendelőintézet (Szemere u. 4.) röntgenosztályának várószobája. 1956. június 7. Rendelés 7—9 óráig. Hatéves kislány félnyolckor érkezik az anyjával. Senki más nem várakozik. Röntgenasszisztensnő: Várjanak! Egy be teggel nem érdemes kezdeni! (Kislány és anya várnak. Nyolc óra után érkezik két beteg. Azok bemennek. Tíz perc múlva a rönt- genásszisztensnő átad az anyának egy söröspohár bizmutkását, hogy a kislánnyal itassa meg. A kislány sírva, de szorgalmasan kortyolgatja.) Röntgenasszisztensnő: (Zrínyi módjára kiront.) Ne erőszakolja azt a gyereket! Sír. nem issza meg, nem fogjuk megröntgenezni! Az orvosnak nincs türelme kivárni, amíg a gyerek lekinlódja a bizmutkását. Sebészeti asszisztensnő: (Belekeveredik a vitába.) Hagyják az egészet! Mi küldtük ide a gyereket, de nem fontos a röntgenlelet? Anya: Most mi legyen? Röntgenasszisztensnő: Kap egy igazolást és kész! (Kiad egy pecsétes igazolást arról, hogy a gyerek a kását nem itta meg.) (Az igazolás a Borsnál megtekinthető!) —ek —ős JEGYZŐKÖNYV, készült a -miskolci vasútállomáson Raktári Targonca sérülése ügyében. A sérült a következőket adja elő: Raktári Targonca vagyok, a háromkerekű fajtából, Miskolcon, a Borsodvidéki Gépgyárban születtem félévvel ezelőtt, testvéreim száma sokszáz. mivel jószülőnk, a szerelde, százas szériákban bocsájtott minket kerekeinkre. A sérülésem története a következő: Említettem már, hogy itt születtem a Borsodvidéki Gépgyárban. Születésem után vidáman várakoztam a készáruraktárban arra, hogy elkészüljön az utókalkulációm és egyéb körmölgetni való. Itt látott meg engem az üvegértékesítő embere, »Hoppla! Éppen ilyen három darab ügyes targoncára van szükségünk/« — mondotta boldogan. Már-már örülni kezdtem, hogy frissen olajozott kerekeimet megjárathatom, üvegtáblákkal, de- mijonokkal a hátamon vígan szaladgálhatok az üvegraktárban, de a szülőgyáram embere valami olyasmit mondott, hogy arról szó sem lehet, mert őket szerződés köti valami pesti elosztóhoz, engem kötbér terhe mellett oda kell küldeni, az üveges ember jöjjön utánam oda. Nem sokat értettem belőle, de erre az üveges ember olyat mondott, hogy még a miniumfesték alatt is elpirultam és dühösen távozott. pwotc -BuVAPECtJ s7 Jj1 zt követőleg rámmázoltak egy számot, rámdrótoztak egy kis címkét és a szállítási osztályon megírták a levelet Pestre, hogy indulok. A vasútnál ráírták a nacionalémat egy hatpéldányos fuvarlevélre, azt besorszámozták, rávezették egy munkalapra, kiadták egy szállítómunkásnak, az kikocsi- zott értem, átvételi elismervényt adott rólam, visszákocsizott velem, az állomásra, ott öt-hát helyen »berovatoltaik«, amíg a feladási raktárban kissé kifújtam magam. Kiszámították az utazási költségemet, ráírták a fuvarlevelemre, mind a hat példányra, abból kettőt kitéptek, egyet visszaküldték postán a. szüléimhez, a többi lapokat, ahol csak megfordultak, beírták a statisztikába. Az esti órákban markos emberek ragadtak meg és egy sötét vasúti kocsiba dugtak. Az utazás aránylag kellemesen telt el, egy kocsiban utaztam a Játék ktsz fajátékodnál), akik szintén Miskolcról utaztak Budapestre az elosztást végző nagykereskedelmi vállalathoz. Sőt olyan is volt köztük, amelyik már másodszor utazott a fővárosba, mert miután a nagykereskedelmi egy miskolci kiskereskedelmihez diszponálta, minőségi kifogást emeltek ellene és visszaküldték az elosztónak, a Játék Nagyker.-nek, hogy az majd újra visszaküldje Miskolcra a szüleihez, a Játék ktsz-hez. Nála még az is külön érdekesség, hogy ládában utazott és a ládát minden küldésnél külön kellett »átterhelni«. Utazás közben irigykedve néztem a játékosládát, mert annak az oldalát már olyan tömegben díszítették a különböző ragbárcák, mint az elegáns világutazók kofferjeit a szállodacimkék, viszont nekem még alig két-három cédula tapadt az oldaldeszkámra. Dudapestre érve a vasúti rak- tárban vártam, amíg újra »berovatoltak« néhány nyilvántartásba, majd a fuvarlevelem Két példányát kísérőlevéllel átadták egy másik hivatalnak, ott újra munkalapot állítottak ki rólam, kocsira raktak és kivittek egy kicsit levegőzni a városba. Alig láttam valamit szép fővárosunkból, már meg is érkeztünk egy nagy raktárhoz, ahol megfelelő okmányváltás után újra gazdát cseréltem. A fuvar let:elemből egy példány velem maradt, azt beadminisztrálták, kartotékokat fektettek fel rólam, bevételeztek meg nem is tudom miféle szertartások után az elosztó. vagy készletező vállalat leltárába, illetve anyagkészletébe kerültem. Ezalatt a vasútállomásról a kisérőirataimat beküldték a Lenin körúti naay vasúti központba. BVKH-nak hívják, ott leellenőrizték, ide-od,a bejeavezték, admi- nisztrálaatták, beküldték a Nemzeti Bankhoz, ahol leemelték az utazási költséaemet a szülőgyáram egyszámlájáról. Ezzel megszakadt a szüleimmel minden hivatalos kapcsolatom. ■Úgy látszik, az Üvegértékesítőnek nagy szüksége lehetett rám Miskolcon, mert utánam jött Budapestre a készletező, vagy elosztó mifenéhez. Egy ideig levelezgettek egymással, aztán kötöttek egy szállítási szerződést, azután kötbérez- ték egymást. Döntőbizottság elé mentek, stb. A vége az lett, hogy az elosztó is írt a vasútnak egy diszpozíciót, aminek alapján kiállították a fuvarlevelemet és így tovább végigcsináltak mindent, mint az első utazásomkor, csak most éppen fordított irányban utaztam: Budapestről Miskolcra. ' A miskolci állomásra érve va- ^ lami melegség járt át. Újra itthon vagyok a szülővárosomban, a szülőgyáramtól kétszáz méterre! De minek kellett nekem egyáltalán felutazni Budapestre az elosztóhoz!? Miért nem mehettem egyenesen a Borsodvidékiből az Üvegérthez? Mi szükség volt az egész fáradságra, törődésre, mi szükség volt az oda- és visszautban a te- méntelen adminisztrálásra, mi szükség van egyáltalán a központi készletezőre!? Miért kell a Nemzeti Bankot a felesleges fuvardíjbehajtásokon felül az áru értékének előbb az elosztótól való levonásával és a gyártó részére való átutalással, majd másodszor a vásárlótól való leemeléssel és az elosztó részére való átutalással terhelni!? Miért utazik ilyen módon keresztül-kasul az országon az a tengernyi áru, amelyekkel kalandos utazásom során találkoztam!? Miért kell a hátunkon bélyegző és bárcagyüjteményt csinálni? Ezeken töprengtem még akkor is, amikor friss munkalappal a kezében újra megjelent az a szállítómunkás, aki a Borsodvidékiből elhozott. Most újra kocsiba rakott és elindult velem az Üvegért félé. A sorompónál már azt hittemi hogy a szülőgyáram utáni vágyakozástól megszakad a tartógerendám. Tettem is egy önkéntelen mozdulatot a Borsodvidéki pirostáblás kapuja felé, de lecsúsztam a. kocsiról és a csővázam behorpadt. Most újra itt vagyok a raktár- ban, mert az Üvegért horpadt, sérült állapotban nem vesz át. Várom. hogy újra visszautaztassanak Budapestre az elosztóhoz, hogy az majd leküldjön javításra a szülőgyáram,ba, mint ahogy űzték a játékot a játékkal. Szeretném még elmondani azt is, hogy nekem ugyan csak három kerekem van, de azt mégis tudom, hogy azok a rendeletek, amelyek a fővárosi elosztónak a bekapcsolását írják elő még vidéki, helyi termékek ugyanazon városban való értékesítésében is. sokszor feleslegesek, ésszerűtlenek, csak az improduktív munkát szaporítják és a bürokráciát tenyésztik. Jó lenne, ha ezen a rendeletek szerkesztői is elgondolkoznának! ^ jegyzőkönyv vallomásomat helyesen tartalmazza és azt felolvasása után aláírtam. Raktári Targonca sk., vallomástevő. A jegyzőkönyvet felvette: BENEDEK MIKLÓS
