Észak-Magyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-26 / 149. szám
AZ MDP BORSOB-ABAÖJ-ZEMPLÉI MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Xtl. évfolyam, 149. szám Ár a 50 fillér 1956 június 26, Gondos felkészülést az új pártoktatási évadra! A z új pártoktatási év előkészí- tése felelősségteljes, körültekintő munkát igényel a pártszer- vezetéktől. Feladataink nagyobbak, mint az elmúlt évben voltak. A második ötéves tervben meg jelelölt feladatok végrehajtása, a szocialista ipar továbbfejlesztése, az ipar műszaki színvonalának emelése, a mezőgazdaság szocialista átszervezése és a mezőgazdaság terméshozamának növelése megköveteli, hogy minden kommunista és becsületes párton- kívüli tudásának legjavát adja e nagyszerű célkitűzések megvalósítása érdekében. Ahhoz, hogy eredményesen harcolhassunk a célkitűzések megvalósításáért, ismerni kell a marxizmus —leninizmus tanításait* pártunk politikáját. Az elméletileg, politikailag képzett kommunista odaadóbban harcol, jobban érzi felelősségét az egész párt ügyéért, biztosabban dönt nehéz helyzetekben, ritkábban követ el hibákat munkájában. Ehhez a munkához adott nagy segítséget az SZKP XX. kongresszusa, melynek tanításait széleskörűen felhasználjuk és következetesen érvényesítjük a propagandamunkában is. F elhasználva az elmúlt év taA pasztalatait — a párt-, állami, gazdasági, tömegszervezeti vezetőkkel és a pártaktívákkal kell elsősorban megértetni a pártoktatás jelentőségét. Ha a kommunisták megértik, hogy a feladatok végrehajtásához nem elég a jóakarat, hanem politikai tudásra, széles látókörre is szükség van — akkor a legnehezebb feladatot is megoldjuk. Melyek most az új pártoktatási év elején a legfontosabb feladatok? Két főfeladatot kell jól megoldani. Az egyik: a propagandisták és hallgatók körültekintő, gondos kiválogatása. A mósiki a pártszervezetek rendszeres segítő és ellenőrző munkája az oktatás szervezésének kezdetétől a pártoktatás utolsó ünnepélyes .foglalkozásáig. E kettős feladat első részének jó megoldása a most következő hetek és hónapok feladata. A pártoktatás szervezésében két rendkívül jelentős aiapelvrőí egy pillanatra sem feledkezhetünk meg. Először: ne szervezzünk több oktatási formát, mint amennyihez jó propagandistát tudunk biztosítani. Másodszor: Csak azokat a párttagokat és pártonkívü- láeket vonjuk be a pártoktatásba, akik érdeklődnek az anyag iránt, szívesen, önként jelentkeznek tá- nulni. A pártalapszervezetek egyik legfőbb feladata tehát: jó propagandisták biztosítása. Van-e elég, jó propagandamunka végzésére alkalmas elvtárs? Van. Először is ott^vannak a régi propagandisták, akiknek jórésze évek során bebizonyította tudását, módszerbeli felkészültségét. Ott vannak funkcionáriusaink, akiknek többsége máris jó propagandista, vagy az lehet. Már az elmúlt oktatási évadban is több járási pártbizottság tagjai, illetve munkatársai eredményesen vettek részt az oktatói munkában. Ez évben e jól bevált módszert tovább kell fejleszteni. Támaszkodnunk kell a jól felkészült, sok élettapasztalattal© rendelkező különböző vezető beosztásban dolgozó elv- társakra, s főleg értelmiségünkre. Az értelmiség jó része képes lenne segíteni bennünket e téren is s munkájuk megbecsülését látnák abban, ha alapszervezeteink a pártoktatás felelősségteljes nehéz, de szép munkájával megbíznák őket. If ik legyenek a pártoktatás hall- gatói? Kizárólag azok, akik szívesen, önként vállalják a szervezett oktatásban való részvételt. Jó, meggyőző munkára e téren a jövőben is szükség lesz, de nem lenne helyes — a szervezeti szabályzatra való hivatkozással — olyan elvtársakat bevonni az oktatásba, akiket több éve beszerveztünk ugyan, de mindig lemorzsolódtak, vagy csak »végigülték« a pártoktatási évet — tanulás, hozzászólás, vita, általában eredmény nélkül, A pártoktatás sikere nem számszerű kérdés elsősorban — bár az sem lehet közömbös számunkra, hogy hány hallgatót oktatunk —, hanem tartalmi kérdés. A következő pártoktatási évben atyán szemináriumok legyenek, ahol jó propagandista vezetésével tanulni Vágyó, lelkes dolgozók sajátítják el • marxizmusr—leninizmus ismereteit. Az 1956—57-es új oktatási év tanfolyamainak anyaga szorosan kapcsolatban lesz mindennapi életünkkel, szélesebbkörű érdeklődésre tarthat számot, mint az elmúlt évié. Ez a tanfolyamok színvonalát emelni fogja, de ez csak a kérdés egyik oldala. A másik az: olyan elvtársak tanulják ezt az anyagot, akik tanulni akarnak, akik előképzettségüknél fogva alkalmasak arra, hogy a várható tartalmas vitákból kivegyék részüket. Azt pedig aligha várhatjuk, hogy azok javítsák a színvonalat, akiket különböző formális, nem meggyőző módszerek alkalmazásával beleerőltetünk egyes oktatási formákba. 2 gaz, hogy pártunk szervezeti szabályzata előírja: minden párttagnak kötelessége elméleti tudását fejleszteni. De az is igaz, hogy ennek nem kizárólagos módszere az iskolán kívüli szervezett pártoktatásban való részvétel. Többgyermekes családanyák, idősebb párttagok egy- része, szívesebben járna például havonként egv-egy — az időszerű kérdésekre választ adó — előadásra. Mások önállóan szeretnék tanulmányozni a marxizmus—leninizmus egyes területeit. A pártszervezet teremtse meg ezekre a lehetőségeket. Igaz, sokrétű munka kell hozzá,, de az eredmény is gazdagabb lesz. Az előadásos propaganda és az önálló tanulás is rendkívül fontos — sajnos eddig eléggé elhanyagolt — láncszeme propaganda munkánknak. A pártoktatási év előkészítése hosszú hónapok feladata. Helyes, ha a munka megkezdésekor alapszervezeteink értékelik eddigi eredményeiket, felkutatják a nehézségek okait, az esetleges hibák forrását, számbaveszik a lehetőségeket és ennek alapján látnak a szervezéshez. Mint minden munkában, ebben is a párttagok véleményére, javaslataira, tanácsaira kell támaszkodnunk. Ha ezt nem tévesztjük szem, elől, akkor a pártokfcatási év megszervezésé sikeres lesz. A megye legtisztább iskolája A tisztasági hónap eredményeit a | napokban értékelte a megyei tiszta- | sági mozgalom bizottsága. Megálla-1 pították, hogy megyénk iskoláiban | igen szép eredményt értek el a helyi | szervek segítségével. A legtisztább | iskola címet és zászlót a hejőkeresz- | túri általános iskola nyerte el. A | második és harmadik helyezést a | kissikátori és alberttelepi iskola érte | el. Jó munkájuk elismeréséül Okie-1 velet kaptak. 1 —— .....o...... | U f házak Kisinvevben 1 ESŐS, mí(fu aidánt jjjújjígi ta[álkő-ZÁ Hetek óta készültek a fiatalok a nagyarányú megyei ifjúsági talál* hozóra. Több tízezer fiú és leány részvételére számított a rendezőség, Debrecenből két, Egerből, Encsről, Ózdról, Sátoraljaújhelyről egy-egy különvonat érkezett a találkozóra. Terveztek a találkozó alkalmából re* pülonapot, erő és szépség ünnepét, kulturális seregszemlét, úttörő kiálU* tást és sok más eseményt. Az események egy részét elmosta a lassú nyári eső. A repülőnapot jövő vasárnap tartják meg, az erő és szépség un* nepére szeptemberben kerül sor. A fiatalok hangulata azonban megma* adt. Ezúton azokról az eseményekről közlünk tudósítást, amelyeknek z eső sem ártott. Tábortűz szakadó esőben — kidJurwitli&r tstwujő- alatt Az ifjúsági találkozó eseménynaptárában ennyi állt róla: Szombaton este 21 órakor tábortűz az Avason. Tábortűz, zene, tánc, szabadtéri bál — ezt a felejthetetlennek ígérkező szép estét akarta meghiúsítani az eső. Sajnos ez részben sikerült is, de csak részben, mert a miskolci fiatalok az eső ellenére ott voltak az Avason. A műsort adó kispajtások csalódottan nézegettek, egészen addig, míg az egyik diszista elő nem került egy kanna petróleummal, s az összerakott hatalmas máglyán fel nem lobbantak a lángok. Teljes lánggal égett, lobogott a miskolci fiatalok tábortüze. A Kossuth utcai általános iskola .úttörőinek műsora esernyő alatt került bemutatásra. Mindez nem zavarta a lelke« nézőket. Vidáman énekelve kisérték a tárogató hangjait, amely ugyancsak egy öblös esernyő alól tört elő. Este II óra tájt ért véget az ünnepség. A máglyát elhamvasztotta végül is az eső, de azt a lángot* amely a tábortüzön résztvevő fiataloknak a szívében gyűlt, azt nem sikerült semmiféle esőnek eloltani» 3 I A megye legjobb művészeti együttesei a Déryné Színházban i I Moldva SZSZK városaiban ésg falvaiban mind nagyobb mérete-1 két ölt a lakásépítkezés. Csupán a| kisinyevi lakásépítkezésekre többi mint 150 millió rubelt fordítottak ! A képen: Épül a 228-as lakóházi Kisinycvben. A falazás folyama § tos módszerrel történik, vasbeton-1 elemek, nagy tömbök felhasználó-1 savai.- I Mig Miskolc házait zuhogó eső mosta, a Déryné Színházban az érdeklődők sokasága töltötte meg a nézőteret, hogy elgyönyörködjenek a megye legjobb művészeti együttesei — énekkarok, tánccsoportok, zenekarok, szavalok és szólóénekesek műsorán. Sok dal csendült fel a színház ősi pódiumán: diákok, munkás fiatalok, s a földek szorgalmas dolgozói mutatták be éneküket, friss táncaikat. Láttuk az ormosbányai diszisták szép táncát, a vágáshutái szlovák nemzetiségű tánccsoport hamisítatlan nemzeti táncait. Gyönyörködtünk a Lenin Kohászati Művek és a D1MÁVAG országos hírű fúvószenekarának induló-egyvelegein és opera-részletein. A siker részesei voltak az ózdi táncosok is, — nagyhírű, mélyen átélt cigányiáncukkal. A bodroghalmiak népi szokásaikat elevenítették fel. s kedves szüreti játékukkal forró sikert arattak., A. pusztafalusi fiatalok legényavató ja, a falusi tradi* dók legérdekesebb, legromantiku- sabb mozzanatából adott Ízelítőt. A büttösiek népi játéka nyomán a fa- lusi délutánok szinessége, •üdesége elevenedett meg a nézősereg előtt. A megye dalos lányai, s legényei között megjelentek a miskolci ta# nítóképzősök, az ózdi gimnazisták* a sárospataki diákok, a hangjukról^ dalaikról megyeszerte híres abauy* szántói fiatalok, a diósgyőri mű- vészegyüttes, a szalaszendiek ének* kara, erdőbényeiek és még sokan mások. Vidám táncot roptak a farkas* lyukiak, kelemériek, felsőzsolcaiak* bódvarákóiak, s még nagyon sokan a táncoskedvü fiatalok közül. Ha hely lenne rá, mindegyik csoport megérdemelné, hogy vastag betű*. vei nyomjuk nevét az újság hasáb- jain. Hasonló elismerést érdemel* nek a rigmusbrigádok is, akik, friss, aktuális gondolatokat pen* dítettek meg. További sok sikert, jó munkát ÚTTÖRÖ-KIÁLLITÁS levél 5 arról 1 A borsodmegyei pártbizottsághoz egyre több és több távirat, érkezik, melyben az üzemek, bányák, fizikai és műszaki dolgozói számolnak be, hogy eleget tettek féléves tervelőírásuknak. A Decem-| bér 4. Drótművek dolgozói június 23-án jelentették, hogy hat nappal | a határidő előtt befejezték féléves tel jes termelési tervüket. A Borsodi | Hőerőmű dolgozói 24-én a következőképpen szövegezték táviratukat: { „Eleget tettünk második negyedéves termelési tervünknek!" Júniusi 25-én pedig a késő esti óráidban az Ózdi Szénbányászati Tröszt dolgo-I zói jelentették, hogy befejezték első féléves tervüket, ezzel több, mint| ötnapos előnyre téttek szert s mintegy 1 százalékos terven felüli ön-1 költségcsökkentést értek el. A félév végéig terven felül mintegy 20-0001 tonna szenet adnak népgazdaságunknak. | A borsodmegyei pártbizottság jókívánságát fejezi ki a tervüket tel-| jesítő dolgozóknak abból az alkalomból, hogy példát mutattak vala-1 mennyi üzemnek, bányának, s jóv al a határidő előtt befejezték féléves | tervüket- A borsodmegyei pártbizottság mindazon üzemeknek, bányák-1 nak, akik már eleget tettek első féléves tervüknek, további sok sikert,| jó munkát kíván. I A vasárnap egyik eseménye volt az uttörőkiállítás megnyitása. A kiállítás méreteiben nem nagy — az ott lévő tárgyak öt asztalkán elférnek. Más az, ami ebben a kiállításban megkapó. Apró mesterek szabad délutánjukat, egy-egy futballmeccset, vagy játékkal eltöltött óráikat áldoztak fel mindezért. Az első asztalon csodálatosan szép tárgyakat látni. A sajó- bábonyi öntő-szakkör készítette. Egyik egy karcsú szarvast, másik egy miskolci látképet ábrázol. Itt található a magyar és szovjet címer is ólomból öntve. A Palóczy utcai leányiskola fizikai szakköre detektoros rádiót, a kézimunka szakkör pedig szebbnél szebb kézimunkákat készített erre a kiállításra. A sajószentpéteri pajtások és a Day ka Gábor utcai iskola fotó* szakköre fényképfelvételekkel gaz* ttágították a kiállítást. A legtöbb apró készülék a Vörös* marty utcai általános iskola elek* tromos szakköréből került ki. Rá* diökészülékek, mellettük az anten* na karcsú oszlopa, villanymotor és detektoros készülék, s ki tudná mind számbavenni azt a sok érdé* kés tárgyat, amivel nemcsak meg* ismerkedtek a szakkörben, hanem önállóan el is készítették. A kiállítás érdekessége az a négy piroskötésü album, amely az egyik sarokban szerénykedik. A régi ricsei, edelényi, miskolci és put- noki járások úttörői készítették; Színes rajzokkal, képekkel megele- venítve minden községük múltját és jelenét mutatják be. Uj műhelyek a 100-as MTH-intézelben A Pataki Istvánról elnevezett diósgyőri lOO-as MTH. ipari tanuló intézet vezetősége a második ötéves terv mielőbbi teljesítésére üzemfejlesztési tervet dolgozott ki. A terv szerint az ipari tanulók elméleti és gyakorlati oktatásának tökéletesítésére egymillió forintos költséggel két új műhelyt létesítenek és azokba 24 korszerű forgácsológépet állítanak be s így tovább tökéletesítik az eddigi gyártmányaikat. Több új, korszerű géptípus gyártását is tervbevették. Az igényesebb munkát kívánó gyalugépek és kompresszorok gyállását már meg is kezdték. (Mfabb 400 fiatal indult Jllőháejira Megyénkből egyre több fiatal jelentkezik a mohácsi építőtáborba, hogy a sziget újjáépítésében segédkezzen. A tanév befejeztével, hétfőn reggel több mint 400 közép- iskolás indult el, hogy két hétig lelkes munkájával hozzájáruljon az árvízkárok helyreállításához. •«««IIHmitimiMMIIIIIIHIIlMIMHIHmMMilllHlllllHimil Gombaszüret a Bükkben 1 A keletbükki és az északborsodi | erdőgazdaságokban az Erdei Tér- § mékeket Feldolgozó Vállalat 341 gyűjtőállomást létesített. Ezeken | az állomásokon szorgalmas munka | folyik. Az elmúlt hónapokban pél- | dául — többek között — csaknem § 45 ezer lapát-, tízezer csákány- | nyelet és 90 ezer nyirág-seprüt | készítettek a dolgozók. Így a vál- = lalat második negyedévi tervét I eddig több mint 200 százalékra | teljesítette. § A nagy munka azonban csak | most kezdődik. Pár nappal ezelőtt | a Bükk hegység tisztásain beérett | az erdei szamóca. A kisgyőri és 1 bükkszentkereszti asszonyok a fi-1 nőm csemegéből már 250 kilo-1 grammot gyűjtöttek és szállítottak | a miskolci üzletekbe. Hétfőn reg- | gél már arról érkezett hír, hogy az | erdők sűrűjében megkezdődött a 1 gombaszüret. A terv szerint a vál-1 lalat 34 állomásán 500 vagon ró-1 kagombát gyűjtenek, s azt nyers j állapotban exportálják. A további | mennyiséget pedig nyersen tartósítják és az, mint savanyúság kerül a dolgozók asztalára. A csapa- 1 dékos időjárás igen gazdag §em- * batermést igéti § (lyermektioportók és színjátszók a 3Camaraizin házban A szombat délutáni színjátszó és táncbemutatót még meglehetősen gyér közönség nézte végig. Pedig az olyan produkciók, mint az encsiek birjáni üveges tánca, vagy a Lenin Kohászati Művek ügyes kis jelenete nagyobb érdeklődést érdemelt volna. Vasárnap azonban a gyermekcsoportok és a legkiválóbb színjátszók bemutatóját a Kamara- színházban többszáz ember nézte végig. Az első nagy sikert a hercegkúti iskola aratta. Megható volt, amikor a kis hegyközi község iskolásainak ajkán Josuin Depres Évszakköszöntőjét, Kodály népdalait hallottuk felcsendülni. Gazdag hanganyag és h zzáértő szakvezetés párosul itt. Nagy versengés alakult ki a diósgyőrvasgyári. a borsodnádasdi és a rudabányai iskola úttörő fúvószenekarai között? Örömmel tapasztaltuk, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező borsodi munkás fúvósoknak van utánpótlásuk. A gyermekközönség szinte ^átott szájjal hallgatta Szabó Vali úttörőt, a csemelyi iskola tíz egynéhány esztendős nesemondó- ját. A gyönyörű magyar nyelven mondott mese s a természetes előadásmód nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is lenyűgözte. Nagy sikerük volt az Ingatlankezelő Vállalat és a hejőke- resztúri iskola gyermektáncosainak. akik sajónémeti gyermekjátékot adtak elő. A tak- tahankányi általános iskolások pipacstánca, a hejcei sapkatánc és a felsőzsolcaiak bihari verbunkja is nagy tetszést váltott ki. A Malinovszkij-utcai iskola igen tekintélyes létszámú és színvonalas kórussal, a sátorai ja* újhelyi úttörők pedig összevont ének- és zenekarral jelentek meg. Felléptek a szent*« istváni gyerekek, sok*» színű, sokráncú matyó- káikban, közismert* kedves »gyereklagzi- jukkal«. A színjátszó csoportok versenyében a Miskolci Ruházati Bolt és Sajókaza színjátszói nyújtották a legmagasabb színvonalú teljesítményt. Vidám perceket szereztek a közönségnek a Kilián György Gimnázium színjátszói Goldoni Mi- randolinája egy jelenetének bemutatójával Különösen kitűntek « Cementipari Vállalat műkedvelői, akik a Szentivánéji álom mesterjeleneteiben igazi, talpraesett Orrondit, Gvalut és Zubolyt formáltak. (Á Sáspvári Endre leült««» ráfós seregszemle megvef döntőiének részletes bírál a* tára csütörtöki eaámunkbaá visszatérünk.)