Észak-Magyarország, 1956. április (12. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-24 / 97. szám

UtfiXMXGtÁMÓl&tAQ Kedd, 1956. iprül« M* * 1 ........... — J-..... ~ B érit nyilatkozala a nemzetközi helyseiről London (MTI) Aneurin Bevan, az Angol Mun­káspárt balfiXámyának vezetője be­szédet mondott egy deisburyi gyű­lésen. A münkásgárti politáfeus elsősor­ban a nemzetközi helyzettel foglal­kozott. A többi között a következő­két mondotta: Malenkóv már ellátogatott hoz­zánk. Bulganyin és Hruscsov most tartózkodik itt. Talán még túl korai lenne derűlátást tanúsítani, de mégis a nemzetközi helyzet javult.“ • Bevan sajnálkozott amiéit, hogy a nemzetközi politikáiban nincs sem­miféle brit kezdeményezés. „Meddig kell vámunk — kérdezte —, amíg vezetőinkének meg lesz a bátorságuk ahhoz, hogy kezdeményezést tegye- nek?“ Bevan beszédében élesen . bírálta Ny ugat-Németország új rafelfegy vér­zését is. (MTI) Felmentették a lengyel igazságügyi, valamint a kulturális és művészetegyi minisztert A Lengyel Népköztársaság állam­tanácsa a Minisztertanács elnöké­nek indítványára felmentette Henryk Swiatkowskit az igazságügyi minisz­teri és Wlodzimierz Sokorskit a {kulturális és művészetügyi minisz­ter tisztsége alól. Kö*%étetiék Egyiptom, Szaud^árábia és Jemen között megkötött védelmi szerződés szövegét Kairó (TASZSZ) Az egyiptomi fővárosban közzé­tették az Egyiptom, Szaud-Arábia és Jemen között Dzsiddában megkö­tött hármas védelmi szerződést. A szerződés kiköti, hogy a szerződő felék bármelyike ellen irányuló fegyveres támadást a szerződés mindhárom résztvevője ellen inté­zett támadásnak tekintik és ennek következtéiben a szerződő felek min­den rendelkezésükre álló eszközzel haladéktalanul a megtámadott or­szág segítségére sietnek. A szerződés megállapítja a továb­biakban, hogy a kifejtendő alkciók összehangolása céljából közös pa­rancsnokság létesül és megalakítják a három állam egyesített legfelső katonai tanácsát és főtanácsát. A szerződő felek meghatározott létszá­mú fegyveres erőket bocsátanak a közös parancsnokság rendelkezésé­re. A szerződés öt évre szól. (MTI) Kairó (MTI) A londoni rádió közli, hogy a szombaton mégkötött katonai egyez­mény értelmében Amer tábornok, R Rimán Népköztársaság kisipari szörilkezeteinis fejlődése A Román Népköztársaságban párt és a népi hatalom segítségével bíztató fejlődésnek indultak a kis­ipari szövetkezetek. Számuk jelen­leg eléri a 637-et, a szövetkezetekbe tömörült kisiparosok száma pedig meghaladja a 131.000-et. A kisipari szövetkezetek első kongresszusa óta eltelt négy év alatt ezek a szövet­kezetek több mint 12,700.000 darab konfekcióárit, több mint 7,800.000 pár cipőt, 10,240.000 négyzetméter textilanyagot, csaknem 4 millió da­rab kötöttárut. 30.000 irodabútort, 41.300 konyhabútort, többezer tonna fém háztartási cikket stb. adtak a vásárlóközönségnek.--------o-------­Köz lemény Czapit Gyula egri érsek betegségéről Április 19-én a Széher úti Ferenc- kórházban dr. Czapik Gyula egri ér­seken bélműtétefc hajtották végre. Áp­rilis 23-án a kormány képviseletében meglátogatta az érseket Bognár Jó­egyiptomi hadügyminiszter lett az ^ef külkereskedelmi miniszter. Meg- egyiptomi, szaudárábiai és jemeni l látogatták a beteget az Állami Egy- közös haderő főparancsnoka. (MTI)'házi Hivatal vezetői is. (MTI) Könyv készül a Tisza élővilágáról Több szegedi zoológus egyetemi és faiskolai tanár könyvet készít a Tisza élővilágáról. A kutatók a té­li hónapokban összegyűjtötték a több mint 120 régebbi tudományos értekezést, amelyek a Tisza nö­vény- és állatvilágáról egy-egy ér­dekes részletet ismertetnek. Pél­dául a dolgozatokból derült ki, hogy a Tiszában sok olyan halfaj­ta él, amelyekről még a halászok is keveset tudnak. A Tisza alsó szakaszán például angolnát, másutt sebes pisztrángot, lápipócot és más Htka halakat is leltek már. Több kutató, akik közreműködnek a Ti­száról szóló tudományos könyv megírásánál, már hosszú idő óta vizsgálja a folyó életét. Ebben a munkában a partmenti falvakban élő pedagógusok is tevékenyen résztveszpek, több fiatal egyetemi hallgató pedig a Tisza mellékfo­lyóinak élővilágát tanulmányozza. Rendbehozzák a bükki túristaházakat A nyári hatalmas várják a természetjáró- idegenforgalomra szá- kát. Bánkúton, a leg- mítva rendbehozzák a magasabban fekvő bükki turistaházakat, bükki turistaházban A Bükk egyik legvad- csoportos kirándulók ré- regényesebb, legtöbbek szére »vándorszállást« által látogatott mene- rendeznek be. A Bükk dékházába, Szentiélekre valamennyi turistahá- a tervek szerint a nyár zában csoportos látoga- folyamán bevezetik a tók fogadására külön vízvezetéket. A xbü'kk- női és férfi szállást lé- szentkereszti turista- telítenek. házban is frissen me- Égjük legnagyobb be­szélt szobák, kényei- ruházás a Jóevafőn lé- mes, matracos ágyak vő Tengerszem szálló átépítése. Az átépítés során mintegy 100 ágyas turista szállással bővítik a szűknek bizo­nyult menedékházat. Az átépítés ideje alatt alkalmi szállásokon gondoskodnak, a pihe­nőjüket Jósvafőn töl­tők, vagy az aggteleki cesppkőbarlang meg­tekintésére érkezett tu­risták elszállásolásáról és étkeztetéséről. I Magyar Delgezék Pártja Központi Vezetőségéire* jelszavai 1956 május 1-ra (Folytatás az 1. oldalról.) — 35. Állami gazdaságok dolgozói! A munkafegyelem megszilárdítá­sával, az önköltség csökkentésével, a népvagyon fokozott védelmével —* előre a mezőgazdaság terméshozamának növeléséért! Adjatok több és jobb minőségű vetőmagot, kiváló tenyészállatot a mezőgazdaságnak! Jó munkával küzdjetek népünk ellátásának állandó javulásáért! 36. Kereskedelmi dolgozók! A kiskereskedelmi üzlethálózat jó áruellátásával, kultúrált kiszolgálással járuljatok hozzá dolgozó népünk jólétének emeléséhez! Külkereskedelem dolgozói! Minden erőtöket összpontosítsátok a külkereskedelmi terv teljesítésére! Gyarapítsátok szakmai ismereteite­ket a szocializmus sikeres építése érdekében. 37. Munkásifjak és leányok! Kövessétek a dicső munkásosztály leg-« jobbjainak példáját! Legyetek kitartók, bátrak a munkában és a tanu­lásban! Váljatok a szocialista munkaverseny élenjáró harcosaivá! Állja­tok a szocializmus és a béke ügyéért folyó harc első soraiban! Éljen a Dolgozó Ifjúság. Szövetsége, a magyar dolgozó ifjak és leányok harcos szervezete, a párt hű segítőtársa! 38. Dolgozó parasztit jak! Legyetek élharcosai a mezőgazdaság! ter­melés emelésének és szocialista átszervezésének. Ezzel járuljatok hozzá a dolgozó parasztság jólétéért, boldog jövőjéért folyó harc sikeréhez! 39. Magyar nők, magyar anyák! Családotok, gyermekeitek bol­dog jövőjéért emeljétek fel szavatokat a háború ellen, neveljétek gyer­mekeiteket a munka, a haladó kultúra és drága hazánk szeretetére! 40. írók, művészek! Uj, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsétek né­pünket, ifjúságunkat a szocializmusért, a békéért vívott harc hőstetteire! Pedagógusok! Neveljetek művelt, népünket forrón szerető» a szo­cialista eszméktől mélyen áthatott fiatalokat a haza számára! 41. Éljen a Hazafias Népfront, a dolgozók nemzeti összefogásának mozgalma, a néptömegek alkotó kezdeményezésének fokozásáért, a bé­kéért, a szocialista haladásért folytatott harc hű támogatója! 42. Éljen a szocializmust építő népünk élcsapata, a harcökbanéd- zett és eggyékováesolt pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja! 43. Éljen a Magyar Népköztársaság! 44. Éljen a szocializmust építő magyar dolgozó nép! 45. A marxizmus-leninizmus diadalmas zászlaja alatt előre a szó* cialista Magyarországért! A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE. HÍREK fiszakai ügyeletes orvosi szolgálat I. Me evei kórház (telefon: 36—363). 2. Ka­zinczy u 20. (15—032). 3. Ufdiósgyőr I. u. I. sz. rendelő (21—287). ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Mis­kolc. Szabadságtér 2. sz. Malinovszkil u. 2. Hejőcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Ufdiósgyőr: Marx Károly u. 38. szám alatti gyógyszertár átalakítás miatt zárva. Helvette a Diósgyó’rvasgyár, Rózsa Ferenc u. 13. szám alatti 19/91. számú gyógyszer­tár tart állandó ügyeletes szolgálatot. ÓNODVÁRI MIKLÓS: ELETKEPEK A munkafegyelemről vitatkoztunk Kazincbarcikán a na­pikban egy kisebb csoporttal. A témát így, hogy munkafegyelem — én vetettem fel, mert őszintén szólva egyszerű munkásember szá­jából nem igen hangzik el ilyesmi. Az úgy mondja ehelyett, hogy „lei- mar ad“, meg „nem fűlik a foga a munkáhozvagy egyszerűbben, >,nem jól dolgozik a brigád, vala­hol hiba van“. Egyesek azonban akik előbb valahol a helyi rossz káderpolitika következtében admi- nisztrativ beosztásban dolgoztak. —, hogy régi hivatásukkal kérkedje- nek, használják e kifejezést. Ma­gukra szedték a brosúrákból. Per­sze csak a kifejezést. Tanulni nem tanultak semmit — azért is nin­csenek már régi helyükön. Itt is volt egy 28 év körüli lódenkabátos fiatalember, aiki szószerint a kö­vetkezőket mondotta: — Én, megmondom magának idefigyeljen. A politikában van a hiba. Nem magyarázzák meg a dolgozóknak kellőképpen, hogy a szocializmus építése szempontjá­ból milyen döntő fontosságú Ka­zincbarcika. Tudatosítani kellene ezt a dolgozók előtt és mindenek előtt emelni a fizetést. A másik dolog pedig, hogy mindenki a meg­felelő beosztásban dolgozzon. Itt vagyok én is például. Bérelszá­moló voltam. Itt voltam már a gyár születésénél, a bölcsőjénél. Bér-el-szá-me-ló voltam. Érti? És most egyszerű melós vagyok. Ej­tettek. Egy 19 éves tacskót tettek a helyemre. Akkor került oda. Vala­mi technikumot végzett. Hát itt a hiba.;. Habár nekem már meg­ígérték; hogy hamarosan visszahe­lyeznek. Tudom, mosolyognak most ezen az olvasók, de higyjék el: így volt. Gyorsírással, szószerint jegyeztem. És bizony azt is megmondom: megharagudtam erre az öntett, ‘fel- fumfkodotí emberre ás már-már az az érzésem támadt, hogy a cso­portból senki nem fog helyes vá­laszt adni, amikor egy népzenész, magyarul mondván muzsikuscigány tette váltamra a kezét. Addig szót­lanul álldogált oldalt a ,kis cso­port mellett. Hóna alatt a hege­dűt szorongatta, mit ilyenkor munka után elővesz, s a többieket szórakoztatja véle. Mert vérbeli cigánymuzsikus nem tud elszakad­ni a hangszerétől. Látszólag más­hová nézett, mintha nem is tar­tozna a csoporthoz, csak úgy vé­letlenül állt volna meg ott. De azért. (láttam) erősen felénk fi­gyelt. Amikor pedig a lódenlcabá- tos előbbi kijelentése után köszö­nés nélkül elrohant és felugrott egy induló „Faharuszm“ — az én muzsikusom valamennyiünk meg­lepetésére utána köpött. Majd .azt mondta kicsit belepirulva: — Az ilyen „stribékék“ miatt nem haladunk, mint ez is. Csak a szája jár, de más dolgozik helyet­te. Mink (s itt egészen tűzbe jött), mink fizetünk rá az egészre „él- társ". Tudja, az a hiba, hogy ilye­nek is vannak köztünk, akik nem szeretnek dolgozni, csak lófrálnak, a nők után futkosnak, meg elbúj­nak a szélvédett helyre sütközni. De amikor eljön a fizetés, ők az elsők. Mert nem egyedül van ám ez se. Persze a fizetést megnézhe­tik, mert nem sokat kapnak, de aikkai' meg jár a pofájuk, szidják a vezetőséget és bomlasztják a töb­biek kedvét is. Én, idefigyeljen, ha olyan nagy fiú volnék, mint amilyen kisfiú vagyok, mind a drótkerítés mögé zárnám őket... — Mondja! — fordultam hirte­len hozzá —, hogy hívják magát: —■ Czajkó Kálmán. — Mennyi iskolája vau? Kicsit meglepődött a váratlan kérdésen és már én is megbántam, hogy kimondtam, mert szégyenlő­sen sütötte le a szerhét. — Egy osztályt jártam. Azt is «»Alt tfliauj em Maid **m emelte tekintetét: — Rosszul mondtam valamit? Nem tanultam, én az ilyen beszédet sehol sem, csak így a magam módján. Azt hiszem, nincs miért szé­gyenkeznie. Egy fél osztállyal nem sokat tudhat ugyan Móricz Zslg- mondról, Angliáról, az egysejtű lényekről, vagy az atomokról, de ismeri a kötelességét és tudja, hogy mi a becsület. Ezt a cigányt a Tiszapart nevelte. Lehet, hogy lo­pott is azelőtt tyúkot, vagy kiska­csát. De amióta megfogták a ke­zét, egy sorban, dolgozik a többiek­kel és ma már többet tud a be­csületről, mint egy volt brosura- rágó bérelszámoló. Ennek cigány­nak több fogalma van a munkafe­gyelemről, mint három más ilyen embernek. Egyszer azt kérdezték tőlem Ka­zincbarcikán: hogy szilárdítsuk meg a fegyelmet elvtárs? Ennyi ember között sokféle van... Hát így kell. Ne sajnálják a fá­radtságot funkcicmáriiisaink, be­szélgessenek a dolgozókkal minél többet és ne üres frázisokkal, ha­nem emberi szóval. Ne Kazincbar­cikától tegyék függővé az embe­rei cet, hanem az emberektől Ka­zincbarcikát. És igaza volt valami­ben a lódenkabátosnak is. Minden embert á megfelelő helyre. Oda bizony. De ne bérelszámolót csinál­janak belőle, mert azzal többet ár­tanak, mint használnak. Meg kell nézni az ember képességét is. Nemcsak meghallgatni a beszédet. A fegyelemben benn foglaltatik a becsület és az erény is. A lusta, dőlogkérülő ember a leönnyebb pénzkeresési lehetőséget keresi és egy ilyen elronthat száz igazit. Mondóm, alaposan el kell be­szélgetni mindenkivel. Megéri a fáradságot. S bár a munkafegyelem lazulá­sának számtalan más oiko, szála van, de azt hiszem, az itt leírtak­ban is felgombolyítottam néhányat. (Folytattuk.) Időjárás Várható időjárás kedd estig: Változó fel­hőzet, több helyen eső, helyenkint zivatar. Mérsékelt, északnyugati-északira forduló szél. A nappali felmelegedés erősödik. Várható legailacsonyabb hőmérséklet ma éjiéi: nyu­gaton négv-hét. keleten hat-kilenc. a legma­gasabb nappali hőmérséklet kedden északon 13—16. délen 17—20 fok között. — Viss községben jó ütemben ha­ladnak a tavaszi munkák. A párt- szervezet és a tanács jó munkája mellett a pedagógusok is jól mozgó­sították a lakosságot. A kis iskolá­sokkal például »Hogyan teljesítették szüléink a tavaszi vetéstervet?« cím­mel írattak dolgozatot. — AZ ANGOL HADSEREGÜGYI miniszter bejelentette, hogy mái its 1-vel 6 napos polgári védelmi gyakor­lat kezdődik Angliában. A gyakor lat egyik fő célja annak kipróbálása, milyen módon lehet Londonban egy esetleges atomtámadás esetén véde­kezni. — A »Landler Jenő kultúrális se­regszemle« területi bemutatóját má­jus 5-én 13 órai kezdettel rendezik meg a miskolci vasutas dolgozók Er­kel Ferenc kultúrotthonában. A be­mutatón a legjobb miskolci, bánré­vei, sátoraljaújhelyi, sárospataki, sa- jószentpéteri, berentei és egri vas­utas kultúrmunkások vesznek részt. — SÁROSPATAKON megalakult a Rákóczi Múzeum Barátainak Köre. A széleskörű társadalmi szer­vezet nagy segítséget nyújt majd a múzeumnak és a vidéki kutatóknak. A jövőben a baráti kör fogja a „Sárospataki Rákóczi Múzeum Fü­zetei“ című füzetsorozatot kiadni. A sorozat ezévi négy száma már nyomdakész állapotban is van. — Tornádó pusztított Alabama ál­lamban. A Birmingham közelében fekvő McDonald’s Chapel kis község teljesen elpusztult. 21 ember meg­halt, 200-an megsebesültek és 400-an elvesztették otthonukat. Ezzel az áprilisi viharok által követelt áldo­zatok száma az Egyesült Államok­ban 62-re emelkedett. — AZ ORSZÁGOS FILHAR­MÓNIA májusban és júniusban négy előadásból álló bérleti soro­zatot indít a miskolci Déryné Szín­házban. A sorozat keretében má­jus 3-án, csütörtökön délután 6 és fél 9 órakor „A nagy szerep° cí­mű műsorban Honthy Hanna és Gábor Miidós Kossuth-díjasok, Ruttkai Éva, Angyal Nagy Gyula és számos más kiváló fővárosi mű­vész lép fel. — Az Állami Biztosító a kötelező tűzbiz­tosítás elánján Majoros Gvutáné hollóházi laikosnelk 14 ezer 300. Dúl József és Dúl Ágoston hangonyl laikosoknaik 2 ezer 450. il- 1 •'•*'** 8 fi£'A kártérítés.* ü-etett lel; Országgyűlési képviselők beszámolói Földvári Rudolf elvtárs 25-én dél­után 6 órakor Kjesznyétenben, 27-én délután 6 órakor Sajószeiitpéteren, Berki Mihályné elvtársnő 26-átt délután 6 órakor Sátoraljaújhelyen* Gácsi Miklós elvtárs 27-én délután 3 órakor az újdiósgyőri Vasas Ott­honban, Öcsai István elvtárs 27-én délután 6 órakor Tibolddarócon, Suszter Sándor elvtárs 29-én dél­után 4 órakor Domaházán, Loy Árpád elvtárs 29-én délután 6 órakor Rudabányán tart képvise­lői beszámolót. — EGY BÁTOR ROMÁN ÚT­TÖRŐ. A Román Népköztársaság- ban kitüntettek egy 11 éves úttö­rőt, aki bátor lélekjelenlétével megakadályozott egy súlyos vonat­szerencsétlenséget. A fiú iskolába menet észrevette, hogy a vasúti sin egy helyen eltört. Miután a nyílt pályán senkit sem tudott ér- tesíteni, a robogó vonat elé állva megállásra kényszerítette a moz* donyvezetőt. A vonat alig pár mé­terre tudott megállni az úttörőtől. — BORZALMAS szerencsétlenség történt Thaiföld egyik városában. Prachaubban. u A thaiföldi légierő egy gépe véletleneit bombát ejtett az egyik sportpályára, ahol a lakosság hagyományos ünnepre gyűlt össze. A rob­banás következtében 27 ember élétét vesz­tette és 32-en megsebesültek. A szerenea£t- lenséget a bomba kioldószerkezet defektje okozta.----------O------­m ngsmZ&s&m BÉKE. Április 19-től: Gábor diák. \ Szerdán délelőtt 10 és 12 óráikor is: Gábor diák. ... 1 Kezdés: 4. 6. 8, vasarn-ap fél 3. fel 5, léi /. fél 9 óra. . . KOSSUTH. Április 24-től május 2-lg: Gábor diák. " Kezdés: fél 5. fél 7. fél 9. vasáma-D fél 3 órakor is. FÁKLYA. Április 24—25: Viharban nőtték lel. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8 óra. TÁNCSICS. Április 24—25: Első szerettem, Kezdés: 5. 7 óra. HEJŐCSABA. Április 25—26: Erősebb az éjszakánál. Kezdés: 5. 7 óra. UJDIÓSGYÖRI BÉKE. Április 27: ; Riadó a cirkuszban. Kezdés: 6. 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 24-25: -il4J Díszelőadás. Kezdés: 6 óra. > *r MŰVELŐDÉS HÁZA. Április 24; A kapu bezárul. . , Kezdés: 5. 7 óra. ERKEL FERENC (Bunkó). Április 26: Civil a pályán. * Kezdés: fél 5 7 óra A színházak műsora: DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Ma: Csárdáskirálvnő (7)’,. Szerdán: Csárdáskirálvnő- (7V. CéütŐrtók. péntek: Három kívánság (7). Szombát: Há­rom kívánság (ifi. előadás. Odrv Árpád let. fél 3). Zeng az erdő (fél 8).' Vasárira#*- Három kívánság (7). KAMARASZÍNHÁZ Ma: Nincs előadás. Szerdán: Rombadőlt fellegvár (7), Cső* törlők, péntek, szómba*, vasárna©: Mént* martreí ibolya (7). Az Államtanács elhatározta, hogy Karol Kurylukot nevezi ki kulturá­lis és művésze tügyi miniszterré. A Minisztertanács elnöke Wlodzi­mierz Sokorskit a Lengyel Rádióbi­zottság elnökévé nevezte ki. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents