Észak-Magyarország, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-15 / 243. szám
Levelek — tudósítások AZ MDP BORSOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA----------- --------------------:_________________ • ' ________________-____- ■ ^----XI. évfolyam 243 szara ARA 50 FILLER Miskolc, 1955 október 15. szombat Legyen méginkább szívügye a tanácsnak az ifjúság nevelése A DISZ népi demokratikus társa^ dalműnk egyik nagy és igen fontos szervezete. Nagy és fontos szervezet, mert az a feladata, hogy a társadalom leglelkesebb, legáldozat, készebb tagjait, az ifjúságot tömörítse soraiba s nevelje, szervezze a szocializmus építésére. Szüntelenül fáradoznunk kell azon, hogy állandóan tovább növekedjen az ifjúság szervezetének politikai és társadalmi súlya a gazdálkodás, a kultúra, a sport és a nevelés területén. Ezekkel a feladatokkal a DISZ egymaga nem képes megbirkózni. Az ifjúság sorsáért, fejlődéséért egész népi demokratikus államunk, pártunk és társadalmunk felelős. A Központi Vezetőség ez év májusában hozott határozata arra kötelezi a pártszerveket, a gazdasági, állami, tanács és más tömegszervezeteket, hogy szerezzenek érvényt ennek az irányelvnek. A határozat megvalósításából igen jelentős rész hárul a helyi tanácsokra is, amelyek mindaddig a legkevesebbet, mondhatnánk semmit sem törődtek a fiatalokkal. Különösen községi és járási tanácsaink, de maga a megyei tanács is elhanyagolta az Ifjúság nevelését. Lebecsülték az ifjúság erejét, nem vették igénybe kezdeményező képességét, nem ismerték fel szocialista építésünkben betöltött nagy szerepét. Pedig fiataljaink sokat hallattak magukról. Az üzemi ifjúsági brigádok, a traktoros-, arató- és cséplő-brigádok gyakran kitűntek termelési eredményeikkel. Bebizonyították nem egyszer, hogy nagy tettekre képesek. Il/I egyénkben a Központi Vezetőség határozata és annak végrehajtására vonatkozó megyei pártbizottsági határozat után bíztató kezdeti eredmények mutatkoznak a tanács és a DISZ kapcsolatának javulásában. Különösen az anyagi segítségben jutott kifejezésre a két szerv közötti megváltozott viszony. Mezőkövesden például DISZ-házat rendezett be a tanács. Bótán, Füzér- radványon és Kondón hangszerekkel látta el a DISZ-szervezetet. Figyelemreméltó az is, ahogyan a megyei tanács az ifjúság kéréseinek elintézésével foglalkozik.^ A gadnai fiatalok például 10.000 forintot kértek kultúr- ház építésére, a megyei tanács azonban 50 000 forintot biztosított részükre. Szeptemberben 40.000 forintért hangszereket s egyéb felszerelési tárgyakat vásároltak a fiatalok számára. Mindez arra mutat, hogy a megyei tanács ebből a szempontból tekintve megértette a határozatot. Az anyagi támogatás természetesen igen fontos s a fiatalság igen nagy örömmel is fogadja. Ez azonban nem minden! Főleg azért nem, mert a Központi Vezetőség határozata nyomatékosan leszögezi: ,,A szocializmus építésének ügye megköveteli, hogy a párt és állami szervek, a dolgozók nagy tömegszervezetei elsőrendű feladatuknak tekintsék az új nemzedék szocialista szellemű nevelését.“ A határozatnak ez a kitétele tehát nem zárja ki az anyagi támogatást, sőt mint a szocialista szellemű nevelés egyik előfeltételét, meg is követeli, de az anyagi támogatás csak bázis ahhoz, hogy jobb legyen a nevelési munkait kulturális és nevelési kérdések. ** ben a tanácsok oktatási és népművelési osztályai nyújtanak jelentős támogatást DISZ-szervezeteinknek- Különösen Szebeni Győző elvtárs, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője támogatja helyes kezdeményezéseivel, dicsére tremélt óan a Központi Vezetőség és az MB határozat végrehajtását. A megyei népművelési osztály mintegy 80 DISZ kultúrcsoportot alakított. Gondoskodott arról, hogy minden községben egy-egy pedagógus külön feladatként foglalkozzon az ifjúsággal. Sok községben a fiatal pedagógusok is tagjai a DISZ-nek. A kultúrotthonok vezetőségébe beválasztották a helyi DISZ vezetőségének egyik tagját. Ma már egyre kevesebb az olyan panasz, hogy a kultúrházat nem bocsátják az ifjúság rendelkezésére. A megyei tanács népművelési osztálya es a megyei DISZ-bizottság közös tervet dolgozott ki az ifjúság körében végzendő kulturális, nevelő és ismeret- terjesztő feladatok elvégzésére. Nagyon helyes, örvendetes, hogy a tanács és a DISZ kapcsolata már jó és egyre javul az oktatási és népművelési feladatok megoldásánál. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a tanács oktatási és népművelési osztályainak egyébként is kötelességük munkájuk középpontjába állítani az ifjúság nevelését. Az is igaz azonban, hogy a Központi Vezetőség határozata előtt nem volt olyan pontosan körülhatárolt ez a kötelesség sem, mint most. De még mindig van javítani való, van elég feladat. A DISZ-szervezetek segítséget várnak a tanácsok népművelési és oktatási szerveitől a Petőfi iskolák és más foglalkozások tartalmi munkájának megjavításánál- Például különböző színvonalas előadássorozatokkal is segíthetik az ifjúsági szakkörök munkáját. Az ifjúság nevelése azonban nemcsak a népművelési és oktatási osztályok feladata. A tanács valamennyi osztályának, a járási és községi tanácsok dolgozóinak kivétel nélkül szívügyévé kell váljon, sokkal következetesebb harcot Kell folytatniok a Központi Vezetőség határozatának végrehajtásáért. A megyei tanács tervet dolgozta** (ott ki a járási tanácsokkal, hogyan akarják támogatni a DISZ- szervezeteket. Ezek a tervek azonban nem azt mutatják, hogy tanácsvezetőink tökéletesen magukévá tették pártunk határozatát. Több járás, mint az abaujszántói, encsi és put- noki járás terve nagyon általános, felületes. Csak abban látják a tanács kötelességét, hogy helyiséget biztosítson a fiatalok részére. Akad olyan járás is, amely el sem készítette a tervet, sőt a megyei tanácson is van olyan osztály, amely még nem tudja, hogyan akarja segíteni az ifjúság nevelését. Nem egy vezető tanácsfunkcionárius elfeledkezett arról, hogy a Központi Vezetőség határozatának végrehajtásáért a maga területén minden tanácselnök — megyei, járási, városi és községi tanácselnökök — személyében felelős. Felelős azért is, hogy a tanácshoz tartozó valamennyi szerv végrehajtsa a határozatból adódó feladatokat. Nem újkeletű megállapítás, hogy minden határozat annyit ér, ameny- nyit megvalósítanak belőle. A határozatok pontos megvalósulásának egyik alapvető feltétele az ellenőrzés. A felsőbb tanácsszerveknek tehát fonfos kötelessége, hogy rendszeresen és alaposan ellenőrizzék a DlSZ-szer- vezetek támogatásával kapcsolatos feladatok végrehajtását. Ha jelenleg megkérdeznénk a tanácsok megfelelő osztályainak vezetőit, hogy a hozzájuk tartozó üzemekben, hivatalokban, intézményekben hány fiatal dolgozik, nem igen tudnának még megközelítően sem pontos adatot mondani. Hogyan tudnak akkor gondoskodni ezekről a fiatalokról? Sürgős feladata tehát minden osztálynak, hogy pontosan tudja a hozzá tartozó fiatal dolgozók számát. Ez előfeltétele annak is, hogy a tanács segíteni tudja ifjúsági szervezetünk taglétszámának növelését. A tanács feladata az ifjúsági brigádok számának emelése is, mind az ipar. mind a mezőgazdaság területén. Figyelemmel kell kísérnie az ifjú traktoristák versenyét s ha a tanács értékelni fogja a fiatalok eredményeit, ez bizonyára még nagyobb ösztönzést, lelkesedést ad ifjúmunkásainknak, dolgozó parasztfiataljainknakXT özségi tanácsaink eddig még ^ nem foglalkoztak elég behatóan az ifjúság problémáival. Halaszthatatlanul fontos, hogy ők is mielőbb tervet készítsenek az együttműködésre. Helytelen lenne, ha pártunk szerető gondoskodása elpuhulást eredményezne az ifjúság körében. A párt és az állam támogatása egyáltalán nem jelenti azt, hogy ifjúsági szervezetünkre ezután kisebb kötelesség hárul. Éppen ellenkezőleg, a segítés birtokában fiataljaink bátrabban nekivághatnak a munkának. Bátrabban kibontakoztathatják kezdeményező képességüket, öntevékenységüket. Eddig is büszkék voltunk eredményeikre, eddig is éreztük szocialista építő munkánk során lelkes segítőkészségüket, a Központi Vezetőség határozatának megvalósítása után még többre, még nagyobb tettekre lesznek képesek diszistáink. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL < ........... ......... ? ,i ........ A hercegkutiak nyílt levele a örömmel közölhetjük, hogy Hercegkút község dolgozói az őszi betakarítást már 90 százalékban elvégezték és két nap múlva teljesen befejezik. A vetés javában folyik. Kenyérgabona vetésünkkel a mai napig 80 százalékra állunk. A rozsvetést már befejeztük, a búzát legkésőbben október 24-ig elvetjük. Sajnálattal látjuk, hogy környékünkön — de a me gyében is igen sok helyen — súlyosan elmaradtak az őszi munkálatokkal, messze mögöttünk maradtak a feladatok elvégzésében. Ez annál érthetetlenebb, men nagyjából ugyanolyan körülmények között dolgozunk, az időjárás is ugyanolyan nálunk, mint a lemaradt községekben. Sokat gondolkoztunk azon, mi lehet az oka más községekben a lemaradásnak? ügy látjuk, hogy ennek csak egyetlen magyarázata van, az, hogy igen sok helyen a „ráérünk még“ hangulat uralkodik, — ez késlelteti a munkát. Igen sokan úgylátszik nem gondolnak arra, hogy késedelmeskedésük milyen nagy károkat okoz saját maguknak és a népgazdaságnak. borsodi dolgozó parasztokhoz Ami bennünket illet, mi már régen rájöttünk a halogatás kárára. Meggyőződtünk arról, hogy a korai vetésnek megvan a haszna. Ez a tapasztalat vezet bennünket évről-évre s a jó munkának az eredménye olyan, hogy a környező falvak is irigykedve beszélnek rólunk. * Javasoljuk minden dolgozó parasztnak, vessen el minél korábban s rá fog jönni állításunk igazságára. Ha valaki kételkednék szavunkban, jöjjön el hozzánk, szemléltetően bebizonyítjuk neki, milyen sokat ehet elérni a jókor végzett, gondos munkával. Eb ben :lmondhatjuk, felette állunk sok községnek. Rájöttünk, hogy sokkal jobb az irigyeltek sorába tartozni, mint az irigykedők között sopánkodni. FRIKKER JÓZSEF vb. elnök, STUMPF IGNÁC párttitkári Ifj. STUM JANOS term. biz. elnök, HUTKA JÓZSEF mg. áll. biz. elnök. Az ózdi karbantartók elsőnek fejezték be éves tervüket Az Ózdi Kohászati Üzemek gyárrészlegei között elsőnek a karbantartók jelentették, hogy e hó 14-én délelőtt 10 órakor sikeresen befejezték éves tervüket. A karbantartók nagyszerű eredményében részük van az újítóknak is, akik ebben az évben 330 újítási javaslatot adtak be. Ebből 224 javaslatot elfogadtak, s 195 újítást már be is vezettek. Az újítóknak 32 ezer forintot fizettek ki. A karbantartó gyárrészleg dolgozói hősi példát mutatnak a durvahengermű nagyjavításánál is. Az első eset a hengermű átépítésénél, hogy a karbantartó gyárrészleg nem igényelt idegen vállalattól segítséget, hanem saját dolgozói munkájának helyes megszervezésével látja el a nagy feladatot. Gyorsítsuk meg as őszí mezőgazdasági munkákat TERMELŐSZÖVETKEZETI TAGOK! EGYÉNI DOLGOZÓ PARASZTOK! gépállomások dolgozói; A kedvező időjárás ellenére nem kielégítő megyénkben a kapasnii- vények betakarításának és a kenyérgabona vetésének üteme. Az ezen a téren mutatkozó nagyarányú lemaradás komoly mértékben veszélyezteti jövőévi kenyerünket. Nagy károsodás érheti mind a termelőszövetkezetek tagjait, mind az egyénileg dolgozó parasztokat, mert minden pero késedelem a termésátlag csökkenését okozza. A kenyérgabona-vetésterv teljesítését törvény írja elő, tehát ai minden termelőszövetkezet és minden egyénileg dolgozó paraszt szá- mára kötelező. Az elmúlt évek terméseredményei beigazolták, hogy Borsodmegyében bő termést csak abban az esetben várhatunk, ha korán, a legmegfelelőbb időben vetünk, ha jó magágyba kerül a kenyérgabona vetőmagja. Egyénileg dolgozó parasztok! Termelőszövetkezeti tagok! Gépállo> mások dolgozói! A lemaradást még be lehet hozni. El lehet még végezni a vetést október ?.l-re. Ehhez az szükséges, hogy a rendelkezésünkre álló időt gazdaságosan használjuk fel. Haladéktalanul fogjunk hozzá a betakarításhoz és utána nyomban végezzük el a szántást és a vetést! A Megyei Tanács VB Mezőgazdasági Igazgatósága felhívással fordul a megye termelőszövetkezeteihez, az egyénileg dolgozó parasztokhoz és a gépállomások dolgozóihoz, hogy a lemaradás behozása érdekében vasárnap is végezzék a betakarítást és a vetést. MEGYEI MEZÖGAZDASÄGI IGAZGATÓSÁG. Elkészült az első hazai gyártmányú kétrétegű kéreghenger A Lenin Kohászati Művek Petőfi if júsági üzemének vasöntöi a műszaki konferencián megígérték, hogy hazánkban elsőnek négy darab kétrétegű kéreghengert öntenek. A nagy körültekintést és alapos szakmai tudást igénylő öntvénykészítés feladatát a diósgyőri vasöntök sikerrel meg is oldották és így elkészült az első hazai gyártású nyole- tonnás, kétrétegű kéreghenger. A szakértők megállapítása szerint az öntvény mind külalakra, mind minőségre nézve kifogástalan. Az első öntvényt csütörtökön adták át további megmunkálásra a DIMÄVAG Gépgyárnak. A diósgyőri vasöntödében a kéreghengerek kísérleti gyártása tovább folyik. Technológiájának fejlesztésével a jövő évben már jelentősen csökken a behozatal, 1957-ben pedig az egész hazai szükséglet ellátását biztosítani lehet. i ■ i mi —————a—————■— Építőm unkások az évi terv sikeréért A Borsodmegyei Állami Építőipari Vállalat lakatosüzemének dolgozói meleghangú levelet küldtek a vállalat igazgatójának. A levél szövege igy hangzik: „Jelentjük igazgató elvtársnak, hogy III; negyedévi tervünket 6 nappal előbb, szeptember 24-én teljesítettük, egymillió 272 ezer forint helyett egymillió 523 ezer forint értéket termeltünk. Vállaljuk, hogy a negyedik negyedévi tervet ismét hat nappal előbb teljesítjük és így éves tervünket december 21-re befejezzük.“ A vállalat vezetősége a lakatosüzem minden dolgozónak ezúton is köszönetét fejezi ki és sok sikert kíván további munkájukhoz. ÜNNEPELNEK A DIMAVAG IFJÚMUNKÁSAI Nagy győzelmet ünnepelnek a DIMÁVAG fiataljai — immár másodízben nyerték el a DISZ Központi Vezetőségének vörös vándorzászlaját. 34 ifjúsági — köztük 18 exportbrigád — dolgozik a gyárban, teljesíti túl napról-napra tervét, s érdemelte ki ezzel a nagy kitüntetést. A vasúti kerékpárüzem fontos exportgyártmányokat készít. Csehszlovákiába, Lengyelországba, sőt még Egyiptomba is szállít vasúti kerékpárokat. Igen fontos tehát, hogy ezeknek a gyártmányoknak az árával és minőségével verseny- képesek legyünk a világpiacon. Most sikerült is minden kerékpárcsoportnál több mint 12.500 forinttal csökkenteni az önköltséget. A fiatalok sokat tettek ennek érdekében. Két ifjúsági exportbrigád dolgozik a kerékpárüzemben. Biró Gyula brigádja — amely egyike a legjobbaknak a gyárban — szeptemberben 187 százalékot ért el. Tagjai alkalmazzák a szovjet módszereket, a Koleszov-féle szélesvágást és a gyorsforgácsolást. Újítanak is és emellett foglalkoznak a brigádon kívüli fiatalokkal. A SÍÍIlyesztékes kovácsműhelyben már szinte hagyományossá vált a Simkó és a Macsala ifjúsági brigád, versenye. Simkó Ferenc brigádja a 750 kilogrammos Icalapácsnál állandóan 200 százalék fölött teljesít. De Macsaláék a nyomában vannak. Simkó Ferenc gyakran hangoztatja:— Szeretek a fiatalokkal dolgozni, nagyszerűen összeműködünk. Ezt mutatja a magas százalék és a jóminőségű munka is. A többi ifjúsági brigádról is sok jót lehetne elmondani. Dicsérhetnénk a Jászói brigádot a nagyesztergából, Szabó Bélát. Juhász Istvánt és társait. Megérdemelten kapta tehát a DIMAVAG DISZ szervezete a DISZ Központi Vezetőség vörös zászlaját. Csütörtökön este teljesen megtelt a Vasas Otthon kultúrterme. Ott szorongtak a széksorok között az ünnepeltek, a DIMAVAG fiataljai. A diszemelvényen az elnökségben helyet foglalt Németh László elvtárs, a városi DlSZ-bi- zottság titkára. Huzsvári Kálmán elvtárs, a nagyüzemi pártbizottság titkára és Pálmai József elvtárs, az üzem igazgatója. A vándorzászlót Koós Béla elvtárs, a megyei DISZ-bizottság titkára adta át a győztes üzemnek. Elmondta, hogy miért kapták meg a DIMÁVAG fiataljai a nagy kitüntetést. Az üzem évek óta túlteljesíti tervét. Az első negyedévben 106.6, a második negyedévben 102.3 százalék volt teljesítménye. Ebben nagy részük van az ifjúmunkásoknak is. A 34 ifi brigád közül még a leggyengébb is 100 százalék fölött teljesít. Hangoztatta azonban, hogy a jelenlegi eredményeket még tovább kell fejleszteni, túl kell szárnyalni. Legyen még élénkebb, még izgalmasabb a verseny a DIMÁ- VAG-ban, küzdjenek a jövőben az ifjúmunkások „a szakma legjobb ifjúmunkása“ címéért.