Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)

1955-07-03 / 155. szám

Vasárnap, Í955 jtíHus 3 északmag yarobsz-Ag 3 Aratás A KESELYUHALMI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN porron tűz a nyári nap. Amerre L a szem ellát, végtelen gabona­tenger. A rónaságban az érésbe hajló kalászok milliói köszöntenek i— az új kenyér gazdag ígéretéi. Keselyűhalom Mezőcsáttól három kilométerre fekszik. Az utat eper­fák ágai hűsítik. Az egyik emel­kedő tetejéről újonnan épült, csi­nos házsorok villannak elő. Az ál­lami gazdaság lakásokat épít dol­gozóinak. A labdarúgópályát két vakítóan íehérremeszelt kapufa sej­teti. Román elvtárs, a keselyűhalmi állami gazdaság igazgatója, nap­barnította fiatalember. Kedvesen, barátságosan fogad bennünket. — Az aratást ma kezdjük, — vá­laszol kérdésünkre. — A gépek már kimentek a Keszi-tagra. A Keszi-tagban találkoztunk a x * járási pártbizottság munka­társaival, Imre és Kocsis elvtár­sakkal. Ritkán látni ilyen szép ter­mést — fogadnak bennünket. — Úgy gondoljuk, meglesz a 12 má­zsás átlagtermés. — Mi annyiba számítunk — szól közbe Román elvtárs. — Nem hiá­ba, a pétisó és a szuperfoszfát meg­tették a magukét. Román elvtárs tovább magyaráz: Ma két aratógéppel kezdjük a munkát. Holnap már a két Zetor is munkáiba áll. A Zetorok a burgo­nyakapálásnál is jó munkát végez­tek. Az összes kapálás 45 százalékát gépek végezték. Hogy hány ember helyett dolgozik egy ilyen arató- és kévekötőgép? . .. Körülbelül 25 ember munkáját végzi. pz már beszéd. És a szemvesz- teség...? Azzal nem lesz hiba? Román elvtárs válasza meg­nyugtató. A szemveszteség 5 száza­lékkal kevesebb, mint a kézi ka­szálásnál. Ez érthető is, a gép gyor­sabban arat és a rázóhatás kisebb, s szemek nem peregnek annyira, mint az erős kaszasuhintásnál. A mi gazdaságunkban gépi aratással három és fél vagon gabonát takarí­tunk meg azáltal, hogy csökkentjük a szemveszteséget. Ezt az 50 holdat learatjuk 2 nap alatt. 14 ogyan készültek az állami *"*• gazdaságban az aratásié? Keresztesi István aratóbrigádvezető erre így válaszol: Egész télen át ta­nulmányoztuk a gépek kezelését. A hibákat idejében kijavítottuk, min­den gépünk üzemképes most. A bri­gádok vállalták, hogy az aratási tervet 140 százalékra teljesítik. Ha itt véget ért az aratás, megyünk a Miskolci Állami Gazdaságnak se­gíteni. A mi gazdaságunkban szak­tudásukkal különösen nagy segítsé­get nyújtottak eddig Ladányi és Sepsi elvtársak. Sepsi elvtárs na­gyon fontosnak tartja a tanulást­— Még ma délelőtt is oktatás volt — mondja —, a tanulás sosem elég. Ahhoz, hogy jól menjen a munka, tanulni kell. Az aratás megkezdése előtt fel­sorakoztak a gépek. R_omán elvtárs néhány szóval üdvözölte a kenyér­csatába induló dolgozókat. — A jó aratás előfeltételeit meg­teremtett.;':’: — mondotta —, most itt az idő. hegy hasznosítsuk a té­len tanultakat. Tudom, hogy nem fogúnk bennetek csalódni, elvtár­sak! Imre elvtárs, a járási pártbizott­ság első titkára is köszöntötte az aratókat: — Az aratás volt régeb­ben a legnehezebb mezőgazdasági munka. Ma a gépek itt is könnyí­tést nyújtanak. A megváltozott munkaviszonyok azonban még jobb munkára köteleznek. A z ünnepség végén az úttörők *"* üdvözölték a kenyércsatába .induló dolgozókat, A gépek üteme­den dübörögve vágtak, bele az. 50 holdas ősziárpa táblába, hogy meg­vívják az 1955. évi kenyércsatát. OP.SZAGHEGYI ERNŐ ’ kult. ig. Mezőcsát Bo/dog nyár a Bükk ben Muassitie Nincsen olyan évszak, hogy hazánk leggyönyörűbb vidékét, a Bükk hegységet ne keresnék fel a kirándulók, üdülök százai, ezrei. A dolgom zóknak a jólvégzett munka, diákoknak az egész évi tanulás után gytU nyörű ajándékot nyújt a Bükk, mely különösen most a nyári hónapok* ban ezernyi szépségével, a legkülönbözőbb szórakozási lehetőségekkel várja az ország minden részéből érkező látogatókat. E néhány fénykép a boldog bükki nyár egy-egy kedves emlékét örökíti meg. A budapesti 20-as számú MTH intézet ta/nulói és a buda* pesti Szigeti utcai általános iskola kis úttörői sosem felejtik el Lillafü* redet, a Szalajka völgyét, a tapolcai strandot, a vidám csónakázást és a bükki kirándulások sok más kedves, színes élményét.-------------------------------------­^(JirójQők cl gjjA/Jxan Amint elhagyjuk a moszkvai „Kdlibr" szerszámgyár kapuellenör* zését, gyönyörű park tárul a látogató elé. Mindenütt fenyők, jázminok és egyéb más virágfajták. De a „Kalibr“-gyárban nemcsak a parkban láthatunk virágot. A gyár több üzeme első pillantásra pálmaházhoz hasonlít. Az állványokon és az ablakokban szebbnél-szebb virágok pom* páznak, a szellőztetőcsöveken, sőt a futószalagok mellett is virágos•* vázák diszlenek. Gondos munkát igényel a virágok kiválasztása egy-egy üzem ré* szére. Van virágfajta, amely nem bírja a benzingőzt, de van olyan, ame­lyik a benzingőzt elnyeli s így aromával tölti meg a levegőit. Vannak virágok, amelyeknek fényre van szükségük, de mások nagyszerűen vi­rágoznak sötétben is, — vannak olyanok, amelyek csak meleg helyen élnek, megint más fajtáknak pedig jó a hideg hőmérséklet is. A virágoknak itt nemcsak az a rendeltetése, hogy az üzem díszévé váljanak, hanem egészségügyi szempontok is közrejátszanak. A gyár­ban speciális bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel. Ezek a dolgozók igyekeznek valóságos „virágoskertté“ változtatni a gyárat. Munkájuk­ban sok segítséget kapnak a lelkes gyári munkásoktól is. De nemcsak a gyár munkásai segítenek, hanem a tudományos akadémia botanikus kertje is. A botanikus kert dolgozói választják ki a virágokat és * többi növényeket. A „Kalibr“-gyár tapasztalata egyre terjed a többi moszkvai válla­latnál is. A képen: A moszkvai „KaUbr“-gyár egyik üzemei A moszkvai Sztálin-gépkocsigyár befejezte ötéves tervét Emlékezetes élményem marad az a kedves este, amikor összebarát­koztam Kardos József DISZ-titkár elvtárssal. Kardos Jóska és én kö­zöttem 46 év a korkülönbség, ön éves, én — számítsa ki, aki akarja. Bár mindössze vagy másfél óráig beszélgettünk, kitűnt, hogy igen jól megértjük egymást. Az eset úgy történt, hogy engem is meghívtak az „öreg harcosok és fiatalok baráti találkozójára“, ame­lyet a városi DISZ bizottság és a Szakszervezetek Megyei Klubja kö­zösen rendezett a klub kultúrter­mében. Mi tagadás, nagyot dob­bant a szívem az örömtől, amikor a meghívót megkaptam. Kétszer is elolvastam. Másodszor figyelmeseb­ben. És akkor elmosolyodtam. Mert kicsit furcsán hangzott a szöveg: „Szeretettel meghívjuk az elvtársat a ........ kedden este 7—11-ig tar­tandó öreg harcosok és fiatalok baráti találkozójára“. Ügy hangzik ez, mintha az öreg harcosokat tartanák meg kedden este 7—11-ig, nem pedig a találko­zót. És ha az óra elüti a 11-et, to­vább nem tartják őket. Talán szél­nek eresztik... vagy ki tudja, mit terveznek a fiatalok, a „kedden es­te 7—11-ig tartandó öreg harcosok­kal“. Mosolyogtam, mert naponta olvasunk ilyen hibás szórenddel megszövegezett meghívókat, ame­lyeknek furcsa értelműit van. De­büt mi öregek is sokat vétünk édes anyanyelvűnk ellen, sőt még ne­ves íróink is. A KLUBTEREMBEN üdítően derűs és ünnepélyes hangulat fo­gadott. Öregek és fiatalok sokat vártak ettől a találkozótól — ezt le­hetett leolvasni az arcukról. Ott volt a mindig mosolygó Frank Mik­lós elvtárs. aki 1918 óta kommu­nista párttag és vezető tagja volt a Kommunista Ifjúmunkások Szövet­ségének, a DISZ elődjének. Frank elvtársnak van miért örökvidám- nak lennie ma, ha visszagondol, mennyit kínozták, ütötték, verték a Horthy-fasizmus pribékjei és mé­gis milyen hatalmas fává terebé­lyesedett az akkori magból kisar­jadt pompás ifjúsági szerveze­tünk. Ott volt Vrbancsok Mihály elvtárs, a Hazafias Népfront váro­si bizottságának elnöke, Barla An­na élvtárs, a miskolci felszabadító harcok partizánnője, id. Gállá Já­nos elvtárs, akinek ellenállási tevé­kenységéről nemrég számolt be az Északmagyarország. És ott voltak még sokan mások a munkásmoz­galom, a haladás, a szocializmus régi harcosai közül, mellükön ki­tüntetéseikkel. öröm volt hallgatni Németh László elvtársnak, a városi D1SZ- bizottság titkárának beszédét kon­gresszusi tapasztalatairól, az ott hozott lelkes határozatokról, ame­lyek mindennél ékesebben bizo­nyítják, hogy ifjúságunkban mé­lyen gyökerezik a párt iránti sze­retet, hűség és hála. Ügy éreztük, hogy ez a találkozó is ifjúságunk­nak a párt iránti hűségét, ragasz­kodását fejezte ki, A múlt, a jelen és a jövő adott itt találkozót, hogy ifjúságunk a folyamatosság fona­lán töretlenül haladhasson az elő­dök harcos útján a végső célig: a kommunizmusig. KULTÚRMŰSOR következett. Fiatalok és öregek váltakoztak fi­nom ízléssel válogatott műsor sze­replői közt. A fiatal Kárpáti Béla szavalata után Buri Rudolf népmű­vész xilofon szólóját jelentette be Szűcs Zoltán elvtárs. Rudi bácsi saját készítésű faxilofonján az öre­gek ifjúkorának, hallgató nótáit, s lassú, majd gyors csárdásokat ját­szott. A régi dalok nem egy öreg harcosnak könnyes mosolyt csaltak a szemébe. A gyorscsárdásnál bo­szorkányosán pergett a cimbalom­verő Rudi bácsi kezében. Ez akkor lepett meg, amikor Szűcs elvtárs közölte: — Buri elvtárs 73 éves, de mint látják az elvtársak, ma is úgy pereg kezében a cimbalomvarő, hogy jó volna, ha sok fiatal kezé­ben úgy peregne a munkaszer­szám. A felcsattanó, hosszantartó vas­taps jelezte, hogy Rudi bácsi meg­vette a szíveket: fiatalokét és öre­gekét. Hogy milyen nagy művész ő, csak akkor tiint ki igazában, amikor viharverte cimbalmához ült és ámulatba ejtett gyönyörű játé­kával. Miért is nem szerepelt Buri Rudolf más ünnepélyes alkalmak­kor is? Vajon tudják-e Pesten, s másutt, hogy nekünk van egy Buri Rudi bácsink, egy nagy népművé­szünk? Ö kisérte a klub fiataljai­nak „fergeteges csárdását“ és re­mek borsodi táncait. Gyönyörköd­tünk a változatos hang szer szólók­ban is: Faragó Lajos tárogatószóló­jában, Ruszó János bőgőszólójában, Balikó Béla hegedűszólójában. MŰSOR UTÁN került sor az öregek és fiatalok ismerkedésére, barátkozására, pohár sör mellett, szórakozás közben. A klub táncze­nekara csárdásra, majd keringőre zendített, s amíg sokan táncraper- dültek — még az öregek közül is —. mások az asztaloknál társasjá­tékokat játszottak, sakkoztak és így beszélgettek. Kis csoportok ala­kultak az öreg harcosok körül. Én magam egyik asztal sarkánál ülő „marokkót“ játszó három fiatal — egy lány, két fiú — mellé ke­rültem. Invitáltak, játsszam én is. Hadd legyek csak szemlélő — tér­tem ki a kedves ajánlat elől. Ar­cukról szerettem volna leolvasni, milyen munkakörben dolgoznak. Figyeltem szemüket, elejtett sza­vaikat. Mosoly játszott ajkuk kö­rül, amikor valamelyik megbillen­tette a csomóban heverő pálciká­kat. De ez a mosoly más volt, mint a felelőtlen fiataloké. Amikor a já­tékot abbahagyták, szomszédom ér­deklődéssel fordult felém: — Szabad tudnom, hol dolgozik az elvtárs? EZZEL KEZDŐDÖTT ismerke­désem, barátkozásom Kardos Jóskával, aki a 100. számú iparitanwló intézet villanyszere­lő szakmáját most végezte, a 2/30-as osztály DISZ alapszerveze­tének titkára, s tagja az intézet DISZ-bizottságának is. Társai is DISZ-vezetőségi tagok. — Mindennapi vendégei a klub­nak? — Nem, csak ha valami ünnepé­lyesebb alkalomra meghívnak. Ebből megérthettem, hogy Kar­dos Jóska és fiatal társai nem akármilyen DISZ-esek. A példamu­tatók közé tartoznak. Az iparita­nuló intézet ifjainak életére tere­lődött a szó. — Véleményem szerint — mond­ta Kardos Jóska — ifjúságunk ne­velését megkönnyítené, ha egy klubhelyiségünk lenne. Ifjúságunk egyrészének hibája a közöny, amit le kell küzdenünk. Ha polna klub- helyiségünk, ahol mindennap ösz- szejöhetnénk gs szórakozás közben a fejlettebbek észrevétlenül is ne­velhetnék a visszamaradottakat, hamarosan leküzdhetnénk a kö­zönyüket. ■ Mindjárt elő is sorolta elgondo­lásait. milyen módszerekkel lehet­ne a kollektív szellemet felébresz­teni a közönyösökben is. — Én kezdeményeztem, hogy Vladucz Péter tanár elvtárs, aki kint járt Auschwitzban, tartson az osztályunkban előadást ottani ta­pasztalatairól. A másfélórás előa­dás mély hatást gyakorolt fiatal­jainkra. Ekkor láttuk, hogyan le­het mozgósítani arra, hogy a többi alapszervezet is kövesse példánkat. Beszélgettünk a DISZ kongresz- szusról, párthatározatokról, a fiata­lok mindenkori példás magatartá­sának fontosságáról, s csak úgy ömlött a szó Kardos elvtárs ajká­ról. — Tapasztalatom az — mondotta nagykomolyan Kardos elvtárs —, hogy ahol az alapszervezet jól dol­gozik, ott az egész osztály maga­tartásán meglátszik ez. Egykori általános iskolája igaz­gatójának kérésére arra is öröm­mel vállalkozott Kardos Jóska, hogy segít az úttörők nevelésében. MINÉL TÖBBET beszélgettünk, annál nagyobbra nőtt szememben Kardos elvtárs, annál jobban el­mosódott a köztünk levő korkü­lönbség és mélyült barátságunk. Észre sem vettem, hogy már más­fél órája hallgatom okos szavait és figyelem értelmet sugárzó szemé­nek lobogó fényeit. Vele izgultam, az ő problémáikért, közös harci feladatainkért, miközben közeledett a 11 óra. Már nem voltak aggá­lyaim, hogy tovább nem tartják az öregeket. Meleg kézszorítással bú­csúztunk és megígértük egymás­nak, hogy a baráti kapcsolatot to­vábbra is fenntartjuk. Ígéretemet már azért is jmegtartom, mert ere­detileg azt hittem, ö fog tanulni tőlem, s ime én tanultam igen so­két Kardos Jóskától. De talán ő is valamicskét az öregtől... És még akarunk tanulni egymás­tól. HAJDÚ BÉLA A moszkvai Sztálin gépkocsi­gyár dolgozói elhatározták, hogy ötéves tervüket 1955 júliusában befejezik. A gépkocsigyártók ha­táridő előtt teljesítették ígéretü­ket: június 24-én elkészültek az ötéves tervben előirányzott utolsó gépek is. A gépkocsigyár dolgozói évről- évre növelik a termelést. Négy és fél esztendő alatt a termelés 64 százalékkal növekedett. A gyár 5500 újítóval és éssze- rüsítővel büszkélkedik. Az ötéves terv folyamán a gyár újítói 62.274 ésszerűsítő javaslatot nyújtottak be. A főiskolák és technikumok esti és levelező tagozatán 1300 fia*? autógyári ifjúmunkás tanul. T* ezren a munkásifjúság iskol gyarapítják ismereteiket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents