Észak-Magyarország, 1955. április (12. évfolyam, 77-101. szám)
1955-04-22 / 94. szám
4 ftSZ AKM AGY ARORSZÄG Péntek, 1955. április VI. JÍUsköLei jcgjpíeick Sor kicsi sokra megy Az öntevékeny énekkarok és zenekarok seregszemléjével kezdődtek a miskolci zenei napok A mutt vasárnap villamosra szálltam a selyemréti strand elölt. Hsa. kaszjegyet kértem és 10 forintossal fixettem. A jegykezelő megkérdezte, hogy meddig utazom s miután megmondtam, hogy a Tanácsház térig, megnyugtatott, hogy addig megkapom a visszajáró 9 forint 50 fillért. Az idővel együtt a villamos is haladt, végül elérkeztünk a Tanácsháztérre és kértem a visszajáró pénzt. A Jegykezelő közönyösen a táskájába nyúlt és 9 forintot nyomott a kezembe. — Több nincs — tette hozzá — az 50 fillér helyéit. Bosszankodva gondoltam arra, hogy egy forhotért vettem meg az ötven filléres jegyet. Hétfőn este autóbuszra szálltam a Szemere-utcánál, 80 filléres je. gyet váltottam és most sem kaptam vissza 20 fillért. Ugyanez megismétlődött kedden reggel az állomásról jövet is, amikor 20 fillérem megint « jegykezelőnél maradt. Kedves jegykezelők! Mindannyian megdolgozunk a pénzért, gondoskodjanak tehát aprópénzről, ne kdro ítsák meg az utasokat! Mit szólnának vajon akkor, ha önöktől tanulva, az utasok kevesebb pénzt adnának, vagy fizetés helyett csak annyit mondanának: nincs apróm! SZABÓ LÁSZLÓ I Miskolc, Buzogány-u. 9. HÍREK Éjszakai ügyeletes orvos» szoigáiai 1 Meuvei KO; liar (telelőn 36—363). 2 Ka einczv u. 20 (15 -032 ) 3 Uldióseyör I u. *. sz rendelő (21 -287) Ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszakai készenléti szolgálat Miskolc Szabadság tér i. sz Malinovszkij u. 2. .Szám. — Uidiósgvőr: Marx Károiv u. 38 sz. Heiőcsaba Csabavezét u 68. sz IDŐJÁRÁS Várható idölárás pénteken estig: Felhőái- vonulások. futó záporok, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati, szél. A nappali hőmérséklet kissé csök- ken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma eli, kettő-öt. legmagasabb nappali hőmérséklet perileken tíz—^tizenhárom fok között. Az újesanálosi gépállomás DISZ-traktoristái kiveszik részüket a tavaszi munkából. Ruszkai Péter és Beluscsák József DISZ fiatalok tettekkel bizonyítják, hogy megértették a párt szavát. Ruszkai Péter fiatal traktoros 144 százalékot, Beluscsák József pedig 138 százalékot ért el. Mindketten résztvesznek a DISZ II. kongresszusa tiszteletére indított országos versenyben, s vállalták, hogy május 1-ig 200 százalékos eredményt érnek el. — Egymillió „Sztálinváros“’ cigaretta. Az első, hagyományosnak induló sztáLinvárosi vásár látogatóit sok kedves meglepetés várja. A dohányosok örömére különleges, jóminőségű „Sztálinváros'’ elnevezésű cigarettát gyárt a Dohányjövedék, amelyet a kohót ábrázoló ízléses, 25-ös csomagolásban hoznak forgalomba. Különböző sztáliinvárosi dísztárgyak és ajándéktárgyak is várják a vásár és kiállítás látogatóit. Az asztali díszekbe, porcellán tárgyakba, vázákba „Sztélinvárosi emlék'“ szöveget is beégették. A többszínű selyemkendőket, strand és zsebkendőket az új város vagy a Sztálin Vasmű színnyomásos képeivel díszítették.-— A Népművészeti és Háziipari Kszv április 29-től május 9-ig budapesti központjában (V. Régiposta utca 12.) a budapesti helyiipari vásárral egyidőben — országos árubemutatót rendez, a szövetkezetek, népboltok és kiskereskedelmi vállalatok részére. Nyitva; reggel 9 órától délután 5 óráig. Bemutatásra kerülnek: az ország összes tájain készült népművészeti cikkek. — a háziipari szövetkezetek által készített kötött és szövött-áruk, valamint kosár és fonásáruk. — A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete borsodme- gyei területi bizottságának tagjai közül többen április 4-én kormánykitüntetésben részesültek: Szilágyi Dezső területi bizottsági tag „Szocialista Munkáért’' érdemérmet, Gelb Miklós területi bizottsági elnök és Buchalter Henrik járási bizottsági elnök pedig Munkaérdemérmet kapott. Ra' -ék Miklós kultúrotthon igazgató a népművelésügyi minisztériumtól kiváló kultúrmun- kájáért 1500 forint pénzjutalomban részesült. — Az I. kerületi tanács vb. mező- gazdasági osztálya értesíti a szarvasmarhatartó gazdákat, akiknek állatai az I. kerület területén lévő legelőkre járnak, hogy léipfene elleni védőoltás, vemhességi vizsgálat és a legelőre való beírás végett szarvas- marháikat április 24-én, vasárnap reggel 7 órára vezessék elő Major utca 100. szám alatt lévő állatorvosi rendelőhöz. — A megyei tanács vb népművelési osztálya április 29-én délelőtt 9 órakor a Megyei Könyvtárban értekezletet tart az idei ünnepi könyvhét megrendezés! tervével kapcsolatosan Miskolc kulturális életében nagy jelentősége van a vasárnap kezdődött, négynapos programot felölelő zenei napoknak, amelyeket a Zeneművészeti Szövetség miskolei csoportja és a városi tanács népművelési osztálya kezdeményezett, szervezett és rendezett. A zenei napok rendezvényei azt a célt szolgálják, hogy képet adjanak. mekkorát fejlődött a felszabadulás óta eltelt tíz év alatt zenekultúránk s ezzel együtt hogyan fejlődött a tömegek zenei igénye, kultúrája is. Április 17-én, vasárnap délelőtt az öntevékeny ének- és zenekarok miskolci seregszemléjével kezdődött a zenei ünnepségsorozat a Déryné Színházban. A telt nézőtér a közönség nagy érdeklődését, a műsor folyamatossága a kitűnő rendezést igazolta. Egymás után vonultak a színpadra az úttörő, középiskolás, majd a különböző üzemi és más énekkarok, zenekarok. — számszerint 11 énekkar és .4 zenekar versengett szebbnél szebb kórusmíivekkel. illetve zeneművekkel a pálmáért. A kórusok és zenekarok műsorukat az élenjáró dolgozóknak, kiváló üzemeknek ajánlottá,k fel. A bemutató mindjárt győzelmet ígérő szerepléssel kezdődött: az I. kerületi zeneiskola úttörő kórusa Far- baky Gézáné vezényletével egységes, ízes értelmezéssel, fegyelmezetten tol máesolt Kodály- és Bartók-műveket, amelyeket a Lenin Kohászati Művek acélmű gyáregysége dolgozóinak ajánlott. Tudásuk megérdemelt jutalma: őket minősítették Miskolc °lső úttörő énekkarának és elnyerték a kórusok II. díját. De sok tapsot kapott a Maiinovszkij-uteái ált. iskola énekkara is, ame'v méltán jutott a miskolei bemutatóig. A kohó- és gépiparon kétezren nyerté'; el a szakma kiváló dnloozója címet A kohó- és gépipar területén 12 hónapi sztahánovista szinten végzett munkáért kétezer dolgozó nyerte el a szakma kiváló dolgozója címet és az ezzel járó — félhavi keresetnek megfelelő — pénzjutalmat. A jutalmak kiosztása megkezdődött. (MTI) 4 mozik mű sorú BÉKE. Április 22—23: Janika. Április 24—26: Liliomfi. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Kék vércsék erdejében. Kezdés: 4. 6. 8 óra. KOSSUTH. Április 21—27: Tartalékjátékos. Vasárnap délelőtt 10 és fél 12 órakor matiné: Különös házasság. Kezdés: fél 4. tél 6. háromnegyed 8 óra. TÁNCSICS. Április 21—26: Taxi úr. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Kőszív. Kezdés: 4, 7. vasárnap: 3. 5. 7 óra. FAKLYA. Április 22—23: Életjel. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 20—22: Sárkány rabjai. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Borodinői győzelem. Kezdés: 6 óra. HEJÖCSABA. Április 22—24: Még nem volt esküvő. Vasárnap délelőtt ÍO órakor matiné: Felhők titánja. Kezdés: 7. vasárnap: 3, egynegyed 6. fél 8 óra. MŰVELŐDÉS HÁZA DIOSGYÖRVASGYÁR. Április 22—26: Hamlet. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Kalin a sas. Kezdés: 5. 7. vasárnap: 4, 6, 8 óra. ADY FILMSZÍNHÁZ (Széchenyi u. 26. emelet) Április 24—25: Róma nyílt város. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné a napi műsorból. Kezdés: 6, 8 órakor. JÓZSEF ATTILA. (Petőfi utca 39. szám). Április 23—24: Kiskrajcár és Péntek 13: Kezdés: 4 vasárnap: fél 3. fél 5 óra. UJDIÓSGYŐRI BÉKE. Április 21-22: Nézz a tükörbe. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné. Kezdés: 5. 7 óra. A Déryné Színház műsora Este 7 órakor bemutató előadás: A harag napja. A Vidám Színpad műsora: április 25-én, hétfőn a Déryné Színház vendégjátéka: Hel- ta* Jenő: ..A néma levente*’. Vígjáték 3 felvonásban Kezdés délután fél 6 és este fél 9 órakor Jegvek elővételben a Déryné Színház pénztáránál, előadás napján a Vidám Színpad pénztáránál Kossuth u. 11. sz. alatt válthatók. A Megyei Temetkezési Vállalat közli az érdekeltekkel, hogy a miskolci köztemető II. és III. parcelláját ismét megnyitjuk a temetések számára, miután az előirt 30 éves határidő lejárt Kérjük ezzel kapcsolatban a megváltási igényekkel felvételi irodánknál Tanács- háztér 10. szám alatt 8 napon belül telentkezni. — Mezőkeresztesen április 24-én 9 órakor a megye termelőszövetkezetei és egyes állami gazdaságok legjobb juhtenyésztői részvételével állat-bemutatót tartanak, majd 10 órakor dr. Sohandl József Kossutih-dí- jae akadémikus „A juhtenyésztés soronLevő feladatai “ címmel előadást tart. Felszólal Mithalla Tibor kutató munkatárs is. A 3!. sz. Autóközlekedési Vállalat (TEFU) hétköznaponkint 16 órától este 24 óráig, vasár- és Ünnepnap reggel P órától este 22 óráig helyben és vidékre mindennemű fuvarozást vállal. Vasárnapi fuvarozás után 5 százalékos ked vezmény. Megrendeléseket fuvarvállaló Irodánkban Miskolc. József Attila u. 36 szám alatt állandóan felveszünk. A Miskolci Tüzép Vállalat a Kereske detmí és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének Széchenyi u. 26. sz. helyiségében április 27-én. szerdán délután 3 órai kezdettel alágyújtós bemutatóval egybekötött ismertető előadást tart az 1955 /56. háztartási és közületi tüzelőanyag beszerzésével kapcsolatban. Kérjük a vállalatok tüzelőanyag felelőseinek. valamint az érdeklődő feleknek megjelenését. Ezt az előadást a Szerencsi Tiizép telepen is megtartjuk. Apróhirdetések A bereute! központi szénosztályozó 16 éven felüli férfiakat állandó segédmunkára felvesz. Szállást és napi háromszori étkezési biztosítunk. Jelentkezni lehet a szénosztályozó munkaügyi osztályán. 792 Segédmunkásokat és lakatost azonnali belépésre felvesz a Miskolci Villanyszerelő Vállalat. Ady Endre u. 7. sz. 896 Családiház eladó beköltözéssel, szoba, konyha, kamra és pince 334 négyszögöl telek 40 darab termő gyümölcsfával. Laczkó László Felsőzsolea, újtelep. Ady E. utca 21. sz. 1794 A Közlekedési Építő Vállalat miskolci főépítésvezetősége Kruspér u. 2. vizsgázott gépkezelőiket és vontató vezetőt felvesz. 798 Elvesztettem Bán János nevére szóló V. 993303 sz. mumkaköny vemet. Megtalálója a kiadóhivatalba adja le. 1842 Eladó új rekamié. alig használt modern diófa 2 ágy. külön is. Buzogány u. 45. sz. (Tüzérlalktanya mögött.) 1828 Üzemkarbantartőt, aki a villamossághoz is ért és vizsgázott fűtőt keres a Patyolat Vállalat azonnali belépésbe. Sztálin tf; 40—42. 804 Lóhoz értő szikvízikihordót felveszünk. Szikvízüzem. Rudas L. u. 8. sz. 805 Fűtőt azonnal felvesz a Miskolci Fürdővállalat. Szabadság tér 4. 806 Vezető szakácsot vagv konyhavezetőt azonnali belépésre keresünk. Jelentkezés Állami Gazdaság Mező- csát. 808 Uj hálószobaibútor eladó. Dózsa György u. 7. sz. a. 1833 100 cm3 Csepel motorkerékpár eladó. Bacsó Béla u. 49. Solymár. 1838 Jó csikótüzhely és vaságy olcsón eladó. Széchenyi ti. 81. sz. 1831 Fűzőt, hasikötőt, fürdőruhát rendelésre gyorsan készítek. Pappné, Toronyalja u. 24. sz, 1796 Modern ebédlőkredenc eladó. Aba utca 12. Király- rojtom háta mögött. 1805 Eladó sötét hálószoba-bútor, asztal,1 ágysodrony, szék. Debreczenyi u. 6. 1821 Elcserélném szolnoki lakásomat miskolcira, vagv b u d a pestire. Ér deklőd n i: Molnár István Diósgyőr, Pázmány a, & t809 Kiadó férfi részére bútorozott szoba. Benke József (Albori). utca 3. 797 Kisebb ház eladó, a lakás szeptemberben beköltözhető. Közdomb 7. Pacsirta utcával szemben. 18I6 Férfi fizikai dolgozókat keres állandó munkára a Nyersbőr gyűjtő Vállaltat, Miskolc, Bessenyei u. 2. sz. Munkásszálló, üzemi étkezés biztosítva. 800 Konyhaszekrény eladó. Érdeklődni Gizella u. 4. 1786 Hatezer négyszögöl szántóföld öntözéses konyhakertészetnek alkalmas. eladó. Másfél kataszteri hold szőlő részeshaszonbérbe kiadó, esetleg többeknél? is. Almást, Sajókeresztúr. Rákosi u. 47. 801 Fehér, csővázas sportkocsi eladó. Ujdiósgvör. Tátra u. 34. 1830 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KORMOS IMRÉNÉ Lénárt Margit a legdrágább feleség, édesanya, testvér, rokon hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 23-án délután 4 órakor a mindszenti temető ravatalozójából. Kormos család. A * középiskolai énekkarok — a villamosipari technikum, a Vámos Ilon_ ka gimnázium, a Kossuth Óvónőképző, az Állami Tanítóképző (női) énekkara — közül az óvónőképző vitte el a pálmát lendületes, színes előadásával. Mind a négy énekkart igazi fiatal lendület jellemezte s az óvónőképző- sök, akiknek Tóth Lajosné a mesterük, igen erős versenytársra akadtak a tanítónőképzősökben akik hangerőben, frisseséiben vetekednek velük. Az óvónőképzősök, az I. díj nyertesei. a hejőcsabai cenieiitrmí Katona és Tóth brigádjának ajánlották borsodi népdalaikat. Liszt: Ünnepi dalát és Kodály egyik művét, míg a tanítóképzősök (karnagyuk Gergely Imré- nc) műsora a vasgyár durvahenger- déjje Novak ifjúsági hengerész brigádjának szólt, amely első negyedévi tervét 10.000 tonnával teljesítette túl. Finom élmény volt az 5. számú honvédkórház kamarakórusának — 7 nő és 4 férfi — gyöngyszem műsorszáma. valamint a kórház vegyeskarának műsora. Öröm volt látni, hallani, hogy a kitűnő hírű kórház egészségügyi dolgozói milyen lelkes ápolói a kultúrának is. Igen lelkes gárda a Szinvavölgyi együttes népviseletbe öltözött kórusa és a Miskolci Szövetkezeti Bizottság vegyeskara is. Az utóbbit a bírálóbizottság az énekkarok harmadik díjára tartotta érdemesnek. Kiváló karnagya Engj István az ünnepségen szereplő több énekkar vezetője. Mindjárt előrebocsáthatjuk, hogy az együttes d enget ős zenekara a zenekarok második díját kapta meg. A zenekarok versengésében a Lenin Kohászati Művek nagymultú, túlnyomórészt lelkes fizikai dolgozókból, álló fúvószenekara érdemelte ki az első díjat Dely Károly karnaggyal a» élén, Linka Kamilló Rákóczi emléke cimü művének előadásával. A zenüa kar a miskolci közlekedési vállalatok dolgozóinak ajánlotta műsorát, ezzel is kifejezve, mennyit segítettek a kohászat dolgozóinak hatalmas építő» munkájukban a közlekedési vállalatok. Sikerrel szerepelt a diósgyőri bányászzenekar Ls. Az ünnepség fénypontjai voltak a diósgyőrvasigyári minap kitüntetett művészeti együttes vegyeskarának ca szimfonikus zenekarának müsorszá- mai. Az énekkar amely a zenekarral együtt pár hónappal ezelőtt Liszt: A munka himnusza című nagyszerű kó» rusművével lepte meg közönségét, —* most Kodály „Mátrai képek“ címa nagy kórusát mutatta be. A kar da*a losainak minden képességét próbára tevő, kiadós müvet sikerült minden részletében hatásosan, érzékletesen megeleveníteni — dicséretére Forral István karnagynak, az együttes lankadatlan akaraterejű és lelkesedést» művészeti vezetőjének, aki a legnehe-i zebb feladatoktól sem riad vissza, ha az együttes becsületéről, művészi tekintélyéről van szó. A zenekar Erkel Ünnepi nyitányával lépett műsoron kívül a színpadra Bánhegyi Gyula karnaggyal az‘élén s ezzel a nagyszau bósú zenekari művel véget ért a zenei napok megnyitó műsora. A vasgyári együttest versenyen kívüli színvonalas szerepléséért a legszebb díjjal jutalmazta a bírálóbizottság. A vasárnapi nap további zenei es*eg ménye volt a miskolci zeneművészeti szakiskola növendékeinek délutáni „Bartók“ hangversenye és a ^ -yné Színház esti operaelőadása: Az eladott; menyasszony, (hb) Rövid hírek a földmüvesszövetkezetek munkájáról A Gönc és Vidéke Körzeti Föld- művesszövetkezet legutóbbi taggyűlésén a tagság kérte a vezetőséget, hogy gyümölcsöseik permetezéséhez adjon segítséget. A földművesszövetkezet teljesítette a tagság kérését s a permetezés folyamatos biztosítására permetező brigádot szervezett. A brigád a földművesszövetkezeti tagok gyümölcsöseit ingyen permetezi. A növényápolási munkák biztosításával is elősegítik, hogy a tagság minél jobb minőségű gyümölcsöt termeljen. A gazdák a földművesszövetkezettel szállítási szerződést kötötték a gyümölcs értékesítésére. * A mezőkövesdi földmű vesszövetke- zet dolgozói szép eredményeket, értek el a felszabadulási versenyben. A munkaversenyt most május 1 tiszteletére tovább fokozzák. 30 üzemegység 112 dolgozója tett értékes vállalást, amely kiterjed az előzékeny, udvarias kiszolgálásra, a szövetkezeti tagtobor^ zásra, a közös vagyon védelmének fokozására. Vállalták hogy a kiskeres^ kedelmi költséget 0.2 százalékkal csökkentik. * A harsányt földművesszövetkezet vezetősége elhatározta, hogy megaláz kit ja a községben' a termelőszövet* kezetet előkészítő bizottságot. Az ösa folyamán Harsányban is létrehozzák a termelőszövetkezetet, melynek megalakításánál a földmű vessz övei k í’zet vezetőségi tagjai fognak élen járni. * A Keletmagyarországi Földművese szövetkezetek Szállítási Vállalatának dolgozói üzemi értekezleten felajánlották, hogy az egész gazdasági évben patronálni fogják az ónodi Hl. típusú termelőszövetkezetet, KASSAI FERENCI levelező Sfto-ú A Miskolci Törekvés I. osztályú minősítő versenye A Miskolci Törekvés sakkszakosztálya március 18-tól április 15-ig I. osztályú egyéni minősítő „Felszabadulási verseny’“-t rendezett. A verseny színhelye a miskolci MÁV. igazgatóság kultúrterme volt. A versenynek 13 résztvevője között az alábbi eredmény alakult ki: 1. Tokaji Nagy György Di. Botvinnik 11 pont, 2. Fertőszegi Róbert 9 és fél pont. 3. Kádas Gábor 9 pont. 4. Dol- lák István 7 és fél pont, 5. Zs. Molnár Dezső 6 és fél pont, 6. Puhl Ferenc 6 és fél pont, 7. Balikó Zoltán 6 és fél pont, 8. Garami Sándor 5 és fél pont. A verseny első négy helyezettje az I. osztályú, Zs. Molnár Dezső, Puhl Ferenc és Garami Sándor a II. osztályú minősítést megerősítette. A versenyt Bodnár Béni I. osztályú versenybíró vezette le közmegelégedésre. sporthírek Vasárnap délután fél négy órai kezdettel kerül sor a népkerti labdarugó pályán a Miskolci Építők— Miskolci Honvéd csapatainak találkozójára. A mérkőzés előtt fél 2 órai kezdettel a Miskolci Dózsa játszik a Miskolci Törekvés II. csapatával, városi I. osztályú bajnoki mérkőzést. Mindkét találkozó érdekes küzdelmet és színvonalas játékot ígér. A Miskolci Építők városi választmánya vasárnap délután hat órai kezdettel a Miskolci Építők—Miskolci Honvéd Labdarugó bajnoki mérkőzés után a népkert) torna- csarnokban tartja a baráti kör alakuló ülését. Az elnökség a szurkolók megjelenését kéri. Gyermektornát indít a M. Törekit vés. A M. Törekvés városi választó mánya budapesti példára gyermeki torna foglalkozásokat szervez a vasutas dolgozók gyermekei részére. A2 órákat Bede Lajosné a Vámos Ilona leánygimnázium testnevelő tanár* nője vezeti. A foglalkozásokra a kora délutáni órákban kerül sor. Je4 lentkezni lehet a Vámos Ilona leánygimnáziumban naponta Beds Lajosné testnevelő tanárnőnél 18 órától 2 óráig. A Törekvés választ* mánya korlátolt számban nem vasé utas dolgozók gyermekeit is felve* szí. A Miskolc városi labdarugó baj* nokság I. oszt. mérkőzésének VIII, fordulójában szombaton délután 4 órai kezdettel a szirmauti sporttele* pen a Miskolci Postás—Miskolci Haladás mérkőzés kerül lejátszásra. A két egyforma képességű csapat küz* delméből valószínűleg a postások kerülnek ki győztesen. A Petőfi SE miskolci városi választmánya elköltözött a Hunyadi ts, 5. sz. alá. Telefonszáma: 15—228, ÉSZAKMAG YARORSZAG A Ma-var Dotcozők Pártja Menyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok: 15—015. 15—016. IS—017. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefon: 15—90T. 85-007. Terjesztik: a mesyel Postahivatal HtrJaposz* tálva és a hirlapkézbesftő oostahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dfj: 11 forint. Borsodmeevel Nyomdaipari Vállalat. Miskolc. • Felelős nyomdavezető: Koszt! kall»,- “ ES TESTNEVELÉS