Észak-Magyarország, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-19 / 300. szám

I Vtteára**», 1964. december 19,

^BoLdűg átlőtök

ctdani&mej. <tlűna.:

PETUS n

■ z rtüZT miskolci székházában rengeteg játékban gyönyörködhetnek <i gyermekek és látogatók a játékvásáron. Képünkön a miskolci úttörök vidám dobszóval hirdetik a vásár megnyitását. (Erdődi János felvétele)

A megyei tanács és a Hazafias jNépfront megyei bizottságának ünnepi ülése

December 21-én, kedden délelőtt 10 órakor 3 megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága népi államhatalmunk megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából Miskolcon, a megyei tanácsháza nagytermében ünnepi ülést tart. ünnepi beszédet mond Kelemen Sámuel, a megyei tanács vb. elnökhelyettese.

A tanács és a vállalatok kapcsolata Mi kolc 1. kerületében

Miskolc város I. kerületében már a választások előtt megmutatkozott, hogy az új tanácstagok kezdeményező készsége mily nagy segítséget jelent a dolgozók kérelmeinek megvalósításában.

Még a jelölőgyűléseken szó esett arról, hogy a kerület néhány utcája nagyon sáros. A Hazafias Népfront I. kerületi bizottsága és a kerületi tanács végrehajtó bizottsága már intézkedett, hogy hozzákezdjenek az utcák salakozásáihoz. Ebben a munkában nagy segítséget adnak a kerülethez tartozó vállalatok is. Dicséretes módon eleget tett vállalásának a Semmelweis-kórház, a Teherforgalmi Vállalat és a MÁVAUT vállalata.

A Festőipari Vállalat, a Borsod- vidéki Vízművek és a Kertészeti Vállalat megígérte, hogy a Szondy- telepet, az Építő Fuvarozási Vállalat pedig, hogy a Gyár utcát és környékét lesalakozza, vállalásuk azonban eddig csak üres ígéret maradt.

Az ilyen jelenségek nagymértékben rontják a választók bizalmát, a tanácsok csak abban az esetben tudják jól betölteni hivatásukat, ha kellő segítséget kapnak azoktól a vállalatoktól, amelyek közvetlenül a lakosság gazdasági és szociális igényeinek kielégítését szolgálják. Csakis közös erővel, együttes akarattal tudjuk valőraváltani politikai és gazdasági törekvéseinket.

Szuhakállói példa

A szuhakállói bányászok közül löbben befejezték már éves tervüket. De nem elégedtek meg az eredményekkel, a napi terveket is rendszeresen túlteljesítik,

Antal B. József és Császár László vájárok december 17_én napi előirányzatuknak 232.2 százalékra

csak! Halk nesz, óvatosam közeledő léptek. Többen vannak.

— Hóóódii! 1— suttogja valaki halkan.

— Jöhettek — szól vissza.

cd nétpj emb-er megindul. tót-fáig osonnak. Megállnak, hall- gatóznak. Semmi nesz. Tovább! Egyre távolodnak a lövészárkoktól. Ott, ott már az erdő sűrűbben sötéttik, csak azt elérjék. A németektől nem kell tartamok, azok már hátrahúzódtak kiépíteni az új aravonalat. Ha meg a szovjet előőrsbe ütköznek, az egyenesen szerencse lenne.... A fegyvereket egyébként, mihelyt biztosabb körülmények közé jutnak, eldobálják, csak néhány kézigránátot tartanak maguknál. Ki tudja..,

— Állj!

Megáll a szívverés, földbe gyökereznek a lábak, de a következő pillanatban mind a négyen hasra- vágják magukat. Erre nem számítottak. Magyar felderítő járőrbe ütköztek. Itt nincs visszakozz!

Dörrennelt a fegyverek Visszalőnek. Először négyen, aztán hárman, rriajd csak ketten. Hódi is megsérült. Érzi, melegség önti el a mellét, aztán zuhan, lefelé, egyre mélyebbre.

*

'Agyban fekszik, fegyveres őr áll mellette. Egy tiszt lép hozzá.

— Te, te piszok hazaáruló! Szökni akartál? Mit Felélj!

Minek tagadjon... TJgyis hiába, tudja, mi vár rá. Nem védekezik, de legalább bátran távozik az életből. Csak ez a gyengeség ne lenne rajta, alig bírja kinyitni a szemét, zúg a feje, forog vele minden,

*-• Felelj, kutya!

“ ... Maguk, maguk a hazaáru- lók... akik vásárra vitték a bőrünket és eladták a hazánkat. Nekünk. .. nem érdekünk... a.., háború.

Mi? Kutya*, őrségi Kivinni! M-et&m! Felsorakoztatni a zászlóaljat

tettek eleget. Lőrinc Ferenc és Szabó Sándor vájárok ugyanezen a napon 271.9 százalékot teljesítettek. Bokk Pál ifjúsági brigádja már szeptember 1-től átlagosan 151.1 százalékot ért el és már eddig terven felül 671.8 tonna szenet adott

és mindenki szemeláttára agyonlőni, mint egy kutyát!

Jtíe^igxidjdk, leemelik szalmaágyról. Lépni nem tud, úgy húzzák, vonszolják... Milyen sok arc... Ismerősök,.. De miért olyan szomorúakt Persze, így szokott lenni kivégzéskor. Istenem, hát csakugyan pusztulni kell? Hát csak eny- nyiből áll az élett...

Összeroskad. Talpraállítják. Újból összeroskad. Megragadják, egy fához cipelik és odakötözik. Húsába mar a kötél. Kötésén átszivárog a vér, végigfolyik testén és pirosra festi a földet a lába előtt.

A zászlóalj némán néz rá... nem, csak a fejek fordulnak feléje.., a legtöbb lesüti a szemét. A tiszt föl s alá sétál. Beszél. Mondatfoszlányok ülik meg a fülét, oly messziről hallatszik: „...alávaló, hazaáruló... az ilyen nem magyar.“

Fegyverek emelkednek rá. Vége, mindennek vége. Szeretteim, ég veletek! Kicsi fiam, soha nem látlak meg..,.

Eldördül a sortűz. Hódi István feje a mellére hull. Nem roskad össze, Erősen tartják a kötelek...

'★

...edz 0-FCL tel utáni hármat üt. A tízéves fiú nagyanyjához bújik és megcirógatja arcát. Tekintete az asztalon heverő papírra és iollra téved.

— Nanóka, mit irtaif

— Mit, kis bogaram? Ejnye, látod, m'ajd elfelejtettem.

Feláll, az asztalhoz telepszik, kezébe veszi a tollat, összeszoritja ajkát, s határozott kézmozdulatokkal

befejezi a levelet

..........Gyermekeink

nevében követelem a békét, ae életet!“

Unokájára mosolyog. Szemében szent elhatározás tüze ég.

— Hadüzenetet- Írtam, kisunokám, hadüzenetet a háború ellen!

VSALA ZÁSZLÓ

SY7 ovembervégi esős nap volt. A sajóbábonyi la- ' kótelep legújabb házai között nagy tócsákban állt a sár. A lakótelep párttitkára gondolkodva kerülgette a vizes gödröket. A bölcsőde felől kendőbe bu- gyolált nő közeledett vele szemben.

— Most megy haza Petus néni — gondolta. — No lám. milyen hamar végzett a takarítással Rendes '■edves nérnke. Ha minden öregünk .ilyen lenne..

"■'ódig mosolyog, megfoghatatlan derű ül az arcán.

S ahogy kösz?"?' Olyan szívből tudja mondani: „Sza- 1 -odsási!” P^dis nem is pí-ttsc, s nem is valószínű, ogv az lesz hiszen már 60 éves.

Összetalálkoztak, de Petus néni most nem ment ovább köszönés után. Dolgos öreg kezét előbujtatta a k°ndőből. s indulattól reszketve szorította meg a nárttitkár kezét:

— Elvtárskám. ma van ugye a névnapja? Kívánom magának, lelkecském, hogy sok boldog évet érien mAg meg. A mostani kommunistáknak legyen boldogabb a soruk, rmnt a mienk volt. ..

— Hogy mondja, Petus néni? Mint a maguké volt? . . .

S Petus néni, akiről mindenki elfelejtkezett, eay este mesélni kezdett. Már elmúlt 8 óra, amikor a munkából megérkezett. Kényelmes helyet csináltunk neki a kályha melletti fotelban, s míg odakint egyhangúan kopogtatott az aMakon a héfehér havat ronda nocsolyává varázsoló eső, Petus néni beszélni kezdett.

— Hol is kezdjem, lelkeoskéim, elvtárskáim? Megoldotta álla alatt a fekete kendőt, öreg kezeit

melléhez emelte, s szavai nyomán egykettőre megtelt emlékekkel, emberekkel, jókkal és gonoszokkal a kis szoba.

★

f> sküvőre harangoznak a csenyétei református ^ templomban. A pap áldását adja az új párra, Beke Erzsébetre és Petus Jánosra. Az áldás azonban nem fogan meg ezen a házasságon. Alig telik el egy év, a menyecske egyedül maradt. Petus János Amerika felé vette útját. Elment szerencsét próbálni és sorsára hagyta áldott állapotban lévő asszonyát.

A gyermek megszületett, s lassan enyhült a bánat. János azt ígérte, ha jól lesz sora, viszi magához az asszonyt is. Ez táplálja a reményt. Közben 1914-re fordul a naptár lapja. Háború, ínség. Ahogy telnek az évek, új, eddig ismeretlen szellem kezd lassan ter- jengeni a faluban. Mire kitör a forradalom, a Beke- ház a kommunisták találkozóhelye lesz. Az öreg Beke Ferenc Erzsit is egyre jobban bevonja megbeszéléseikbe. S amikor a forradalom győzedelmeskedik. Fel- sőgagyon is, Erzsire, a falu egyik kommunista vezetőjének lányára már úgy nézhet Ilka András, a járási párttitkár, mint elvtársnőjére.

Ilka András gyakran eljár Bekéékhez. Újságot, plakátot, röplapokat hoz. Ilyenkor Erzsi karjára akasztja a csirizes vedret, s büszkén ragasztgatja a nagy vörös kalapácsos ember plakátját a fákra, házak falára. Milyen kimondhatatlanul boldog a menyecske, amikor Ilka elvtárs közli vele, hogy felveszik párttagnak:

Tizennyolc azonban olyan hamar elmúlik, mint egy édes álom. Az álom gyorsaságával ment el, de mégis, mégis olyan beteljesült valóságként él Erzsi lelkében, amit soha, soha nem lehet onnan kitörülni. Életkedvet ad neki, s olthatatlan tenniakarási vágyat csöpögtet belé:

A Horthy-terror kegyetlenül dühöng. Bekééknél egy időre megritkulnak az összejövetelek, mindenki úgy dolgozik, titokban, ahogy tud. Erzsi a megmaradt plakátokat, röpcédulákat nem égeti el. Nincs szíve hozzá. Kiviszi az udvarra, s berakja a ház tetejét fedő szalma közé:

Feküdni készülnek már egy este, amikor a kutya veszettül kezd ugatni; Beke kimegy, s néhány perc múlva beszól:

— Gyere csak, jányom!;:3

Erzsi senkit sem lát. Az apja az udvar sötét sarka felé mutat, ahol két ember áll:

— Szállást kell adnunk nekik; Csinálj helyet a pádon:

Erzsi nem kérdez semmit, tudja, érzi, kik az idegenek. Jó, kényelmes szénaágyat készít nekik. A szénaágynak ezután hosszú hónapokig majdnem minden éjjel akad lakója :;:

Lassan-lassan elcsitul a vihar nagyja annyira, hogy ismét gondolni lehet a munkára. Erzsiről, az ő szavukkal Erzsiké elvtársnőröl — nem feledkeznek meg; Útlevelet kap Csehszlovákiába; Komoly, felelősségteljes a megbízatás. Nagyon kell vigyázni, ö maga nem is nagyon ismer mást, csak Ruszkai ügyvédet Szikszóról, akitől hozza és Surányi újságírót Csehszlovákiából, akihez viszi a leveleket:

Cingul János, aki szintén Felsőgagyon lakik, ugyancsak gyakran átjár a határon; Egy alkalommal őt is megbízza valaki, hogy hozzon át levelet Ruszkai- nak; El is hozza, de itthon ahelyett, hogy személyesen elvinné, postára adja; Ruszkait azonban már figyelik, s leveleit elfogják:

Petusné ezalatt mitsem sejtve, Csehszlovákiában van: Hazafelé jövet ottani rokona 6 éves fiacskáját is magával hozza; Ahogy átjönnek a határon, furcsa, rosszalló előérzete támad;

— Elemér, te már nagy fiú vagy, ügye?

*— Nagy hát, Erzsi néni;

— Nézz ide, — szól az asszony, s ruhájából három levelet húz elő. Kigombolja a gyerek ingét, s inge alá csúsztatja a leveleket; — Ezek fontos írások. Nagyon fontosak, fiacskám: Jobban kell vigyáznunk rá, mint az életünkre. Ha valami történik, szaladj haza vele édesapámhoz; Érted ügye?

■—1 Értem, <— rebegi a gyerek: Á három levél szinte perzseli kicsiny mellét, s úgy lépked az asz- szony mellett, olyan komoly elszántsággal, hogy Erzsi önkéntelenül elmosolyodik:

Már közel járnak a faluhoz, látszik a kis akácos. Mikor odaérnek, az asszony érzi, hogy a gyerek belemarkol szoknyája szélébe. Abban a pillanatban ő is észreveszi, hogy a kis akácos megmozdul. Katonák ugrálnak fel a földről, s a fák mögül előlép néhány tiszt és csendőr: Erzsi megriadt pillantása találkozik a gyermek elszánt tekintetével* aki abban a pillanatban eliramodik a falu felé. A katonák nem ügyelnek rá, s az asszony most már kissé, úgy befelé, mosolyogva nézi ezt a nagy készültséget, amely egyetlen kommunista asszony elfogatására felfegyverkezett.

*■

jp ok, milyen sok könyv is van egy községházán

O — gondolja Petusné, amint a főjegyző irodájában álldogál.

Csend van. Nem szólnak hozzá. A katonák előszedik a szekrényekből a régi, öreg anyakönyveket, s az ablakba rakják. Nő, egyre nő a könyvtorlasz, már csak fenn szűrődött be némi világosság.

— Minek ez? — tűnődik az asszony. Biztosan ott van az a könyv is, amelyikbe beírták, hogy Petus János feleségül vette Beke Erzsébetet. Vagy talán az, amelyiket most emel fel az a katona? Lehet, hogy abba írták öt évvel ezelőtt, hogy megszületett a fia?

így kergetik egymást lázas gondolatai. Végre elkészül a torlasz. Bezárják az ajtót, s az egyik tiszt eléáll:

— Add elő a leveleket!

— Nincs nálam levél...

A vakítóan fehér úrikéz két pofont mér az asz- szony arcára.

— Nincs?

— Nincs! — jelenti ki Erzsi határozottan. A következő pillanatban szédülten dől a falnak. Arcán záporoznak a pofonok. — Nincs, nincs, — nyögi.

A tiszt keze sokára fárad bele a pofozkodásba* A fiatal menyecske arca kék, zöld, dagadt az ütésektől, úgy elzsibbadt, hogy már nem is érzi.' A hóhérok ismerik a zsibbadtságnak ezt az állapotát. A főhadnagy úrnak remek Ötlete támad. Félretolja kifáradt társát, s a pofonoktól kifejezéstelenné vált arcú asszony elé áll.

— Tagadsz, te piszkos, aljas kommunista!? Hát azt hiszed, nem verem ki belőled? Homokzsákot neki! — ordít a katonákra.

A homokzsák tompa, vak puffanásokkal táncol á gyönge női háton, karon és lábon.

— Nincs levél?

— Nincs, — leheli Erzsi.

— Vezessék ki, jöjjön a másik!

Cingulát hozzák be. Elszörnyülködve néz végig az agyongyötört asszonyon. Most ő következik ..;

A délutánból este lesz, az estéből éjszaka. A kétí szerencsétlen egymást váltja a kínzókamrává alakított jegyzői irodában. Holtfáradtak a hóhérok, s halá- losan agyongyötörtek a vallatottak. Petusné úgy érzi* minden tagját összetörte a homokzsák.

— Nem, nem bírom tovább! — kiáltja, amikor aa éjjel ki tudja hányadszor, ismét ráké: ül a sor. Ne kínozzanak, ne kínozzanak, nem bírom.

— Rendben van, hol a levél?

■— Nincs, nincs levél, nem tudom, — rebegi rémülten, félve az újabb ütésektől.

A főhadnagy dühtől elfakult arccal lép hozzá; Tudja, hiába pofozza, hiába már a homokzsák, most fél a kis pihenés után az ütéstől, de ha hozzákezdenek, megint elfásul, elzsibbad, mint eddig. Uj kell! Olyan fájdalom, amit még nem érzett. Megtapogatja kezén a hatalmas kövesgyűrűt, kövével a tenyere felé fordítja, s mégegyszer felteszi a kérdést:

— Add elő a leveleket. Add elő. mert halálra kínozlak:

Petusné összeszorítja a száját, lehunyja a szemét, s nem szól. A következő pillanatban éles sikoly tör ki a száján. Pofon volt ez is, de más. Pofonok ezek is, de kibírhatatlanok. A gyűrű köve ott táncol közben á halántékán, pontosan mindig egy helyen. A vakszemét éri a hideg, kemény kő.

/M éhány nap múlva új fogoly érkezik a miskolci Rudolf-laktanyába: Petus Jánosné. Már két nő van abban a szobában, ahová bezárják. Egy asz- szony és egy fiatal munkáslány;

Petusné, sírva borul ágyára: Teljesen megviselték idegeit az elmúlt napok hurcoltatásai. Kétségbeesésében csak később veszi észre, hogy a lány ott ü! mellette.

— Vertek?

— Igen, — zokogja Erzsi.

— Ne sírj, engem is vernek; Minden nap. Va itt egy főhadnagy, aki a nőket különösen szívesen üt Készülj el, hogy még ezután is megvernek;

Az agyonkínzptt asszonyból lebírhatatlan érővé ’

tör fel a sírás;

— Talán nem ilyen vigasztalást vársz tőlem, - simogatja meg a lány, — de miért hitegesselek? Kommunisták vagyunk, tudjuk, mi vár ránk; Engem :s ütnek, ezek mindenkit ütnek:

::; Eljött az éjszaka, s az eddigi fáradalmak mély álomba ringatják Erzsit. Éjfél tájban azonban hal ■ visszafojtott beszédre, csendes sírásra ébred. Figyel. Szobatársai beszélnek:

>— Mi történik? — ül fel ijedten az ágyán:

— Kivégzés, már megint kivégzés, — reszketi in kább, mint mondja a kis munkáslány; Megint kevesebben leszünk:

Az ablak alatt gyors léptek kopognak: Nem be szélnek kint sem. Aztán elcsendesednek a léptek r. majd az éjszakába belehasít egy borzasztó hang:

<— Tűz!

Egyszerre durrannak a puskák, aztán tompa zuhanás hallatszik: Kocsi zördül, elindul a hullákkal, majd visszaköltözik a megszokott éjjeli csend.

Petusné reszketve ül. Némák mindhárman, míg végül így szólt az asszony:

— így van majdnem minden éjjel:

Másnap kihallgatás. Nem bántják. Á tiszt szobájának egyik falánál földigérő tükör áll. A tiszt hátat- fordított neki, s a tükörből figyeli, amíg beszél velej A munkáslányt megverték;

Délután sétálhatnak, s ilyenkor tudnak is néhány szót váltani egymással. Van köztük egy szakács s egy Brokop nevű hadnagy. Ezek bátorítják, vigasztalják, biztatják a fáradtabbakat. A szakács derültséget hoz* a hadnagy pedig a Szovjetunióról, a közelgő szabadságról beszél,

(Folytat juk;*!