Észak-Magyarország, 1954. december (11. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-28 / 306. szám

Néhány megjegyzés az ózdi fiatalok oktatásáról Tej-tenger Kórmányki tüntetések J AZ MDP SOR SÓD -ÁS AU 3-ZE MPL§N4MÉGVEI a. évfolyam 308, szám Ara SO fillér Miskolc, 1954 december 28, kedd Kisipari szövetkezeteink jövőévi feladatai Irta: Koltai Zoltán, a KISZÖV megyei elnöke ■pártunk Központi Vezetőségének nagyjelentőségű októberi hatá- rozata után jelentős változás állott be megyénk kisipari termelő- szövetkezeteinek életében is. Főfeladattá lett a lakosság közszükségleti cikkekkel való fokozottabb* ellátása. E feladatnak mind jobban tesznek eleget kisipari termelőszövetkezeteink. Már ezévben is jelentős eredmé­nyeket értünk el, november hónapban például 4 millió 600 ezer forint­tal növeltük az árukészletet. Termelvényeinknek mintegy 65—70 száza­léka szolgálta a lakosság igényeinek kielégítését.;: A párthatározat alapján a jövő esztendőben méginkább növelni fogjuk a közszükségleti cikkek termelését. Erről tárgyalt a legutóbbi napokban a II. országos küldöttgyűlés is, amelyen fontos határozatok születtek a szövetkezeti mozgalom előtt álló feladatok hiánytalan végrehajtására. Többek között kimondották, hogy 1955-ben az össztermelésnek mintegy 85—90 százalékát kell köz­szükségleti cikkek gyártására fordítanunk. Ennek a nagy feladatnak tudatában ültek össze megyénk szövetkezeteinek vezetői, s készítették el az új év előtervezéseit. Jövő évben például 15 ezer lópatkót, 2 ezer szekérféket, 2 ezer boronát, 200 lőcsös parasztszekeret készítünk a mezőgazdaság részére, ezenkívül 7 ezer konyhamérleget, 60 ezer egyenes és könyök füstcsö­vet, 10 ezer szénkanalat, 5 ezer tűzhelyet, 200 komplett hálószoba bú- ft>rt, 40 ezer férfiinget, 40 ezer gyermekkabátot, 800 pár gazdacsizmát, 12 ezer 800 pár férficipőt, 14 ezer pár női cipőt, 26 ezer pár gyermek­cipőt, s még sok más, a lakosság igényeit kielégítő cikket gyártunk. I gén fontos feladat lesz 1955-ben a termelési költségek csökkentése. Ebben is értünk el már eredményeket. Ezév III. negyedében 584 ezer forinttal csökkentették szövetkezeteink a termelési költségeket. De még mindig tapasztalható néhol anyagpazarlás, ezért jövőre még kö­vetkezetesebben alkalmazzuk a kötelező anyagnormákat. Feladataink közé tartozik a bér- és a munkafegyelem megszilár­dítása is. Több szövetkezetünknél még mindig nincs arányban a kifi­zetett bér a termeléssel. Nem egyszer kifizetnek olyan munkabért is, amely mögött nincs termelés. A miskolci vasipari ktsz dolgozói a II. negyedévben 41 ezer forintot vettek fel jogtalanul. A sátoraljaújhelyi műbútorasztalos ktsz-ben egy-egy konyhaszék készítésére 13 forint he­lyett 31 forintot irányoztak elő. E visszásságok megszüntetésére a kö­vetkező évben változtatni fogunk a munkadíjazás rendszerén. Olyan prémiumrendszert dolgozunk ki, amely ösztönzőleg fog hatni, s lehető­vé teszi, hogy a kiválóan képzett szakiparosok megkapják az őket meg­illető bért. Igen fontos a minőség megjavítása is. Előfordult, hogy a szövet­kezeteink által készített áruk minősége kifogásolható volt. Több szö­vetkezeti vezető nem alkalmazza a selejtes termékek elszámolására vo­natkozó rendelkezéseket. Szövetkezeteink vezetői 1955-ben bátran és következetesen alkalmazzák mindazokat a rendelkezéseket, melyek a minőség megjaví ;ását szolgálják. Meg kell i mlíteni a lakosság figyelmes kiszolgálásának kérdését is. Ebben még i rindig tapasztalható hiányosság. Több helyen bürokra­tikusán bánnak a vevőkkel, "nem veszik figyelembe a dolgozók jogos kívánságait. A c pőjavításoknál például nem állapítják meg a sürgős­ségi sorrendet, í dolgozókat feleslegesen fárasztják, a megadott határ­időre nem készít k el a munkát. A további feladatok közé tartozik a munkamódszerátadás, a ta- ^ pasztalatcs ere-mozgalom kiszélesítése. Szükséges, hogy 1955-ben még fokozottabb; n biztosítsák szövetkezeteink a szakmunkás utánpót­lást, a fiatalok helyes nevelését. Jelenleg megyénk szövetkezeteinél 261 iparitanuló saját tja el a különböző szakmák ismeretét. Ez a létszám jövőre kétszeresére emelkedik. Szövetkezeteink kiváló szakemberei te­kintsék fontos feladatuknak, hogy a termelésben szerzett gazdag ta­pasztalataikat átí dják az ipari tanulóknak. Tovább kel fejleszteni a munkaversenyt és az újító mozgalmat is. Növelni kell a zakma kiváló dolgozója” és a „szövetkezet kiváló dol­gozója” büszke cím tulajdonosainak számát. Ugyanakko: fokozottabb gondot kell fordítani a szövetkezeti dol­gozók egészségvédelmére is. Szükséges, hogy meglegyenek minden szö­vetkezetben a b ilesetelhárítási és egészségvédelmi berendezések, me­lyek óvják a sző vetkezeti dolgozók egészségét. S nem utolsósorban fon­tos feladat a veze és zinvonalának megjavítása. A vezetés magas színvo­nalának biztosítás a nem más, mint a párt- és kormányhatározatok hiány­talan végrehajtás i. Ezért helyes, ha a jövőben az ellenőrzést végző kö­zegek megjavítjá c munkájukat, elősegítik a vezetők intézkedéseinek megvalósítását. A helyi, já ási és a megyei tanács nyújtson fokozottabb támoga­tást megyénk k sipari termelőszövetkezeteinek. Nem egyszer előfor­dul, hogy nehéz: égekbe ütközik egy-egy közszükségleti cikk elkészí­tése. A szoBabútc rok készítésére kiutalt 150 köbméter fenyő-fűrészárut, például a termeli vállalat a mai napig sem tudta szövetkezeteink ren­delkezésére bocsá ani. 1955-ben nagyszerű célkitűzéseinket csak ab­ban az esetben t ídjuk végrehajtani, ha a kiutalt anyagot nemcsak pa­píron, hanem a \ alóságban is megkapjuk. \ dolgozó nép igényeinek fokozottabb kielégítése, az életszínvo­nal álland i emelése nagyszerű feladatokat ad megyénk kisipari termelőszövetkeze einek. Végrehajtásuk azt bizonyítja, hogy méltó tár­sai vagyunk a ne gyüzemi munkásoknak és a dolgozó parasztoknak ab- ban a nemes har :ban, amelyet sikeresen folytatunk a szocializmus fel­emáséért. a béke megvédéséért. Csatlakoznak a Rákosi Mátyás Müvek felhívásához a DIMÁ VÁC Gépgyár dolgozói is Mi, a DIMÁVAG Gépgyár dol­gozói röpgyűléseken vitattuk meg a Rákosi Mátyás Művek által kez­deményezett szocialista munkaver­seny felhívást, amelyhez egyember- ként csatlakoztunk. Tíz év óta élvezzük a szabadsá­got, melyet a Szovjetúnió dicső hadserege hozott számunkra. Az elnyomás sötét időszakát felváltot­ta a békés építés boldog korszaka. Erre gondolunk, amikor hazánk felszabadulása tizedik évfordulójá­nak tiszteletére eredményeink to- vábbfokozására újabb kötelezettsé­get vállalunk. Az elmúlt tíz év alatt már többször bebizonyítottuk, hogy nemcsak óhajtjuk a békét, hanem harcolunk is érte. Ezt iga­zolja a nyolcszoros élüzem cím, a minisztertanács és a SZOT vándor­zászlaja, pártunk Központi Vezető­ségének legnagyobb kitüntetése: a kongresszusi versenyzászló. Most a béke megvédése, s a dol­gozó nép életszínvonalának további emelése érdekében az alábbi fel­ajánlásokat tesszük: 1. A termelés terén: Első negyedévi befejezett terme­lési tervünket 2 százalékkal túltel­jesítjük. Elsősorban a mezőgazda­ság részére készülő gyártmányok és export-gépek termelését növeljük. A vasúti-kerékpár gyárrészleg dolgozói a közvetett exportra szál­lítandó nagymozdony-kerékpárok- ból két csoportot, gondolakerékpá­rokból 10 darabot, direkttengelyek- ből 100 darabot gyártanak le ter­ven felül. Az egyedi gépgyártó egység dol­gozói vállalják, hogy a budapesti MÁVAG részére a 0—5—0 acélönt­vényekből 10 tonnát, a 275 NE for- gattyus tengelyekből 4 darabot gyártanak terven felül az I. negyed­év végére. A rúgógyártó gyáregység dolgozói a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár részére a II. osztályú személykocsi rugókból 240 darabot, az OS—1-es szerkocsirúgókból 280 darabot, a Ganz Vagon- és Gép­gyár részére közvetett export tar­tálykocsikhoz 220 darab rűgót, a Vörös Csillag Traktorgyár részére 700 darab dömperrúgót gyártanak terven felül. Fenti gyáregységek dolgozói e vállalások teljesítésével kívánnak hozzájárulni ahhoz, hogy más vál­lalatok is határidő előtt teljesíthes­sék export-kötelezettségeiket. A szerszámgépgyártó gyáregység dolgozói az SE 1300-as síkeszterga gyártását — új profil elkészítését — olyan ütemezésbe végzik, hogy a tervben szereplő. 18 darabot határ­idő előtt 2 nappal átadják. Ugyancsak határidő előtt gyárt­ják le az egyedi gépgyártó gyár­egység dolgozói a két darab 13000 m!»«g-os ellenütős kalapácsot is. A mezőgazdaság fokozott meg­segítése érdekében az I. negyedév végéig 100 darab KE 5 típusú ekét gyártunk le terven felül. Elkészí­tünk ezenkívül 50.000 forint értékű differenciál fogaskereket. Ä vasszerkezeti gyáregység dol­gozói az eddigieknél még nagyobb segítséget adnak a mezőgazdaság megsegítésére azzal, hogy az I. ne­gyedévre előirányzott 1500 darab fogatos ekét február 28-ra, a 8000 darab 1 ekekormánylemezt ugyan­csak február 28-ra legyártják, a 100 darab kalapácsos darálót pedig ha­táridő előtt 10 nappal elkészítik. 2. Az önköltségcsökkentés terén: Vállaljuk, hogy gyártmányaink önköltségét 4 százalékkal csökkent­jük. E célból precíziós öntödénket továbbfejlesztjük, viasz formázás­sal, különböző alakos szerszámok öntésére, mellyel a zavartalan szer­számellátást fogjuk biztosítani. En­nek bevezetésével mintegy 5—600 ezer forintot fogunk megtakarítani. Rezsiköltségeinket 1954 I. ne­gyedévéhez viszonyítva 6 százalék­kal csökkentjük. A fogatosekék önköltségét 10 szá­zalékkal, az ekekormánylemezek önköltségét ugyancsak 10 százalék­kal, a kalapácsos darálók önköltség gét pedig 2 százalékkal csökkente jük. Az anyag gazdaságosabb felhasz­nálásával az első negyedévben 90 ezer forintot, a törött szerszámok újrafelhasználásával 120.000 forin­tot fogunk megtakarítani. A füstgáz-hasznosító berendezé­sek fejlesztésével az I. negyedév­ben 200 mázsa szenet takarítunk, meg. A megmunkálási selejtet 1954 negyedik negyedév első két hó­napjához viszonyítva 10 százalékkal csökkentjük azzal, hogy újtipusú gyártmányainkhoz a felszerszámo- zást és a készülékezést biztosítjuk* Sztahánovistáink munkamódszerát- adását, valamint ifjú dolgozóink segítését tovább szélesítjük. A vasútikocsi álláspénzt 1954. évi átlagához viszonyítva 2 százalékkal csökkentjük. A termelékenységi mutatókat _a rezsiórák és túlórák, az állásidők, és a pótmunkák csökkentésével, a munkafegyelem megszilárdításával 2 százalékkal emeljük. 3. A «vártmánvok tovább­fejlesztése és a minőség megjavítása érdekében forgácsoló gyáregységeinkben a 7.5 tonnás autódaru, hengereszterga­pad, PN 2—4-es, PX 8-as excenter. prések, különféle kábelgyári gépek, valamint a karusszel-esztergák gyártásainak műszaki tökéletesíté­sét március 31-ig végre fogjuk haj­tani az üzemi adottságokra vonat­koztatva. Kovácsüzemünkben á Szovjet­únió tapasztalatai alapján március 31-ig bevezetjük a Pavlov-féle ko_ vácsolási módszert, mellyel egyes gépeknél 10 százalékos termelés­emelést fogunk elérni. A reszelők gyártásánál az első negyedévben új gyártástechnológiát vezetünk be és ezzel az I. oszt. re­szelők mennyiségét 15 százalékkal növeljük. 4. A forgóeszköz forgási sebességének meggyorsítására forgóeszközkészletünket 10 millió forinttal csökkentjük az I. negyed­év végére az 1954 november 30—i bázishoz viszonyítva. 5. A dolgozókról való fokozott gondoskodás érdekében vállaljuk, hogy újabb munkavédel­mi beruházások nélkül a balesetek miatt kiesett munkanapok számát az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva 5 százalékkal csökkent­jük. A munkásszállókban lakó dolgo­zók részére egy mosókonyhát épí­tünk és azt szárítóval, mosógéppel szereljük fel. Ezenkívül egy négy­szobás épületrészt építünk mintegy 25 fő elhelyezésére. Bölcsődénkben minden gyermek­nek egy-egy ruhaszekrényt biztosí­tunk. Gondoskodunk egy gyermek- kocsi tárolóhelyről is. Vállalásaink teljesítésének bizto­sítéka a párt és szakszervezet, va­lamint a műszaki vezetés jó kollek­tív munkája, a tömegekkel való szoros kapcsolata és munkásaink versenylendülete. HUZSVÁRI KÁLMÁN párttitkár URBAN BARNA ÜB. elnök FÉNYES TIBOR DISZ-titkár PÁLMAI JÓZSEF váll. igazgató DEMJÉN JÓZSEF váll. főmérnök MUHORAI TIBORNE MSZT titkár ZÖLDHELYI ELEMÉR munkaérdemérmes lakatos JÁSZÓI JÓZSEF munkaérdemérmes főművezető MOLNÁR FERENC munkaérdemérmes üzemvezető Harctan a vállalások teljesítéséért Lerch Ernő szerelőiakatos brigádja a DIMÁVAG Gépgyár északi szereldeiében dolgozik. Teljesitmenye 148 százalék. Példamuta­tóan harcolnak, hogy vállalásaiknak eleget tegyenek. Szabó László sztahanovista esztergályos, a DIMÁVAG Gépgyárban eredményesen alkalmazza a Bikov-féle gyorsforgácsolást. Teljesít­ménye 191 százalék. Jelenleg 1955. novemberi tervének teljesítésén dolgozik. Sikeresen adja át munkamódszerét is társainak. 7 és fé millió forinttal teljesítették túl évi teljes termelési tervüket az ózdi kokászok Az Ózdi Koh iszali Üzemek dolgozói kilenc nappal korábban, de­cember 22-én tel; esítették évi teljes termelési tervüket. Az üzem ko­hász, martinász, I engerész és karbantartó kollektíváinak nagyszerű küzdelme az év ltolsó napjaiban tovább fokozódik. A lelkes munka eredménye, hogy december 27-én, hétfőn reggelig 7.5 millió forinttal teljesítették túl é ri tervüket. Sok élenjáró dolgozó, mint például Bódi Béla Kossuth-díjas clö- hengerész, a szocialista munka hőse, Tengely István Kossuth díjas elő- hengerész, Suszter Sándor olvasztár, országgyűlési képviselő, Hűlik Sán­dor olvasztár, a szocialista munka hőse és brigádja már jóval előbb befejezte első ötév es tervét. Az ő jó munkájuk, a vállalat dolgozóinak összefogása, valan int a műszaki dolgozók segítése tette lehetővé, hogy az ötéves terv te jes termelési értékét az Ózdi Kohászati Üzemek dolgo­zói december 27 én reggelig 385 millió forinttal túlteljesítették.

Next

/
Thumbnails
Contents