Észak-Magyarország, 1954. október (11. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-26 / 253. szám
Kedd, 1954. október 29. 3 r ^W*ákma:cyarország Jánosi Ferenc elvtárs beszéde A Hazafias Népfront országos előkészítő bizottságának megbízáséból Jánosi Ferenc ismertette * Hazafias jiNépfront-bizottságok működésének uegfcmtosabb kérdéseit. Tisztelt kongresszus! — A működési szabályzat a Hazafias Népfrontot így határozza meg: „A Hazafias Népfront népi demo. nkratilkus állami és társadalmi rendünk legszélesebb társadalmi politikai mozgalma, a Magyar Dolgozók ■Pártja -irányításával és a pértonkí- vüli dolgozók legszélesebb tömegeinek részvételével." — Mit jelent az a meghatározás, hogy a népfront tömegmozgalom? Jelenti azt, hogy a dolgozók legszélesebb rétegeit fogja át, azokat is, amelyek, tömegszervezetekben, társadalmi, kulturális és egyéb szervekben tömörülnek, s azokat is, amelyek ezeken a szervezeteken kívül vannak. Jórészük gyakran közömbös és bizalmatlan. Ezeknek a bevonása a közéletbe, megnyerése nagy feladataink közös megtárgyalására és megoldására —• alapvetően fontos feladat. A tömegszervezeti formával egy sereg megkötöttség jár együtt <tagdíj, tagsági könyv, a jogok és kötelességek körülírása és így tovább). Nekünk pedig teljes erővel arra kell törekednünk, hogy minden becsületes hazafi szabadon, akadálytalanul résztvehessen a népfront munkájában. Ha a népfrontot, mint egy új tömegszervezetet fejlesztenénk ki, ezzel — figyelmünket a népfrontra fordítva — elsorvasztanánk meglévő szervezeteinket. így megfosztanánk magunkat attól, hogy ezeknek a szervezeteknek a segítségével is újabb tömegekhez jussunk el, erősítsük, szélesítsük a népfront munkáját — és megfordítva: eleven, gazdag népfront-munkával közelebb vigyük a dolgozókat tömegszervezeteinkhez és erősítsük azokat. — A tömegmozgalom Így a legjobb forma minden építő erő összefogására. Minél erősebb, szilárdabb lesz a népfront-mozgalom gerince, a munkásosztály testvéri szövetsége a dolgozó parasztsággal, annál győzelmesebben haladhat előre ez a tömegmozgalom, s annál inkább élő megtestesítője lesz a nemzeti egységnek, annak a nemzeti egységnek, amelynek a megteremtésére, összekovácsolására a Magyar Dolgozók Pártja, dicsőséges történelmi hivatását teljesítve, fáradhatatlanul dolgozott, « amely egység most, a párt útmutatásával a Hazafias Népfront útján teljes valósággá válik. — A Hazafias Népfront, mint tömegmozgalom, társadalmi-politikai életünk elengedhetetlenül szükséges, széleskörű demokratizálódását biztosítja, nem utolsó sóiban azáltal is, hogy szabad érvényesülést biztosít a dolgozók sokoldalú kezdeményezésének, széleskörű öntevékenységének. — Milyen feladatok megoldására lakarja összefogni a Hazafias Népfront a dolgozók kezdeményezését, öntevékenységét? A működési szabályzat tömören összefoglalja ezeket a feladat okát. Biztosítani akarja a népfront, hogy a dolgozók legszélesebb rétegei egyre elevenebben résztvegyenek politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életünk legkülönbözőbb kérdéseinek megtárgyalásában, bátran, önérzetesen véleményt mondjanak az országos és helyi ügyekről, népünk érdekeit tartva szem előtt. Bíráljanak és javasoljanak, legjobb tudásukkal segítsenek megvalósítani kormányunknak a széles politikai közvéleményre támaszkodó intézkedéseit. — Biztosítani akarja a népfront, hogy népünk — új meg új rétegekből egyre növekvő alkotóerejével — még sikeresebben haladjon előre a boldog, virágzó szocialista haza felépítésében, vigye teljes sikerre az új Iszakasz népi egységre épülő és népi egységet építő politikáját. — Nagyszerű feladata a Hazafias Népfrontnak, hogy népünk legszéle- jsébb rétegeit közös frontra állítsa a béke ügyéért, segítse, hogy a szovjet és többi testvéri népekkel való barátságunk egyéb országokkal való sokféle együttműködésünk mind gazdagabban kibontakozzék. —« A Hazafias Népfrontnak egyik fegmetisztelőbb, legnemesebb feladata, hogy minden eszközzel segítse történelmünk, irodalmunk, művészetünk, tudományunk rendkívül gazdag hagyományainak összegyűjtését, hogy felhasználja azokat egész népünk nevelésére. Mennyi feladat vár a népfrontra tebfoan a tekintetben is, hogy tömegmozgalmi lehetőségeivel támogassa állami szerveinket népművészeti értékeink megőrzése és továbbfejlesztése, építészeti sikereink megóvása terén csakúgy, mint a hagyományos művelődési, szórakozási, társas együttléti formák egészséges felhasználásában. A széleskörű, gazdag, hazafias nevelőmunka a leghathatósabb segítséget fogja jelenteni népünk anyagi és kulturális jóléte állandó emeléséhez. De a Hazafias Népfront közvetlenül is segíteni fogja — a felvilágosítás, a meggyőzés sokféle eszközével, az egészséges kezdeményezések kibontakozásának biztosításával —, hogy mezőgazdaságunk fejlesztése valóban nemzeti ügy, győzelmes ügy legyen, hogy egész gazdasági életünk egészségesen fejlődjék tovább. Segíteni fogja, hogy kultúránk egyre színvonalasabbá, a nép oldalán a néphez szólóvá, szélességében, tartalmában és formáiban egyre demokratikusabbá váljék. A Hazafias Népfront ott lesz mindenütt, ahol a közműveltség fejlesztéséért, ifjúságunknak, jövőnk zálogának neveléséért tenni kell: teljes odaadással segíteni fogja a népfront értelmiségünk hazafias népművelő, ifjúságnevelő munkájának Idbonta- kozását. Az állami vezetés napy Iskolája a tömegek számára A Hazafias Népfront döntő feladata, hogy népünk minden becsületes fiát bevonja az állam vezetésébe, az állami szervek ellenőrzésébe, továbbfejlesztve ezzel népi demokratikus rendszerünk demokratizmusát. Hogyan valósítja meg ezt a népfront? Demokratikusan választott bizottságai útján biztosítja, hogy a dolgozók rendszeresen megtárgyalhassák a felmerülő országos és helyi ügyeket, politikai, gazdasági, kulturális életünk kérdéseit, hallathassák szavukat, véleményüket, bírálatukat és javaslataikat, résztvegyenek a közéletben, a politikai közvélemény ki alakításában. Ebből a célból a népfront gyűléseket, értekezleteket fog összehívni, a helyi lakosság, a járás, a megye, vagy több megye dolgozói számára biztosítani fogja a népfront, hogy a lakosság résztvehessen a helyi népgazdasági tervek előkészítésében, széleskörű tapasztalataival segítse a helyi lehetőségek feltárását, s javaslatokat tegyen az illetékes állami szerveknek. Bizottságai útján kezdeményezni fogja a népfront, hogy a lakosság körében széleskörű mozgalom induljon a városok, községek fejlesztésére, csinosítására. A dolgozók bírálatára és javaslataira, a széles közvéleményre támaszkodva megvalósítja a népfront, hogy a városok, községek életének minden területén foganatja legyen a dolgozók szavának. Bizottságai útján be fogja venni a dolgozók kisebb-nagvobb csoportját a boltok, vendéglátóüzemek, kisipari szövetkezetek, a lakosság szükségleteinek kielégítésére hivatott kereskedelmi- gazdasági szervezetek, az állami szervek munkájának társadalmi ellenőrzésébe, csakúgy, mint művelődési-szórakozási lehetőségek, a köz- egészségügy, köztisztaság és egy sereg más kérdés megvizsgálásába, s ezekkel kapcsolatos javaslatok kidolgozásába. Be fogja vonni a dolgozókat a lakosság igényeinek (pl. « bolt - hálózat fejlesztése, kulturális szociális létesítmények életrehivása, stb.) feltárásába — s ugyanakkor meg fogja szervezni a népfront a dolgozók hozzájárulását, társadalmi munkáját az igények kielégítésére. Kezdeményezni fogja a Népfront, hogy a dolgozók a helyi népfront-bizottságok mellett e bizottságok működési helyéül is szolgáló olvasóköröket, gazdaköröket létesítsenek, kialakítsák a politizálás, művelődés és szórakozás egyéb egészséges formáit. A Hazafias Népfront még közvetlenebbül is az állam vezetésének nagy iskolája a széles tömegek számára, mégpedig a választásokban betöltendő döntő szerepe révén. Népünk a Hazafias Népfront, illetőleg annak bizottságai útján választja meg a tanácstagokat, az országgyűlési képviselőket, s e bizottságok útján számoltatja be őket a tanácsban, illetőleg az országgyűlésben végzett munkájukról. A működési szabályzat éppen ezért helyesen hangsúlyozza azokat a fontos feladatokat, amelyeket — a tanácsok tagjainak választásáról szóló törvénynek megfelelően — a Hazafias Népfrontnak, illetőleg bizottságainak meg kell oldaná. Biztosíta- niók kell, hogy a jelöltek valóban a nép jelöltjei legyenek, hogy a jelöltek személyét széleskörűen, felelősségteljesen megvitassák, hogy a jelölések a legszélesebb egyetértés alapján történjenek. A választási elnökségek, a választókerületi bizottságok és szavazatszedő bizottságok tágjainak, több mint félmillió dolgozónak meofelélő kijelölése, a soktízezer jelölőgyűlés szélesen demokratikus megszervézése, a választások politikai ellenőrzése, a lakosság javaslata alapján a tanácstagok és országgyűlési képviselők rendszeres beszámoltatása — mindmegannyi olyan feladat a népfront-bizottságok számára, amelyeknek helyes megöl dása széleskörűen biztosítja, hogy a dolgozók egyre fokozottabban résztvegyenek a hatalom gyakorlásában, gyakorlatilag megtanulják államunk vezetését. A közeledő tanácsválasztások alkalma lehetőség ts, kötelesség is a Hazafias Népfront számára, hogv betöltse ezt a nagy nevelő szerepét, tovább erősítse a hatalom gyakorlásába tevékenyen bekapcsolódó milliók, egész népünk erkölcsi-politikai egységét. Továbbmenőleg: a működési szabályzat kimondja, hogy a Hazafias Népfront országos kongresszusa által demókrati'kiusan választott országos tanács, illetőleg annak elnöksége tesz javaslatot az országgyűlésnek, illetőleg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a minisztertanács, vagy egyes tagjai megválasztására, ezenkívül törvényeik meghozatalát is kezdeményezheti. így tehát a helyi tanácsoktól kezdve egészen a minisztertanácsig, a helyi gazdasági, fejlesztési tervektől a törvények meghozataláig — a dolgozok legszélesebb tömegei kapcsolódhatnak be — közvetlenül és közvetve >— a Hazafias Népfront útján népi demokráciánk egész életének irányításába. A Hazafias Néprant így valóban az áijam- vezetés széles demokratizmusának döntő biztosítéka. Segítse, támogassa a népfront a tanácsokat A működési szabályzat kimondja, hogy a népfrontnak segítenie kell a tanácsokat feladataik megoldásában. A tanácsok — az államhatalom helyi szervei, — ugyanakkor a tömegek legszélesebb, legátfogóbb tömegszervezetei is, amelyek a lakosság széles tömegednek bevonásával oldják meg feladataikat. A Hazafias Népfrontnak viszont, mint tömeg- mozgalomnak, amely az összes tömegszervezeteket, s a rajtuk kívül lévő rétegeket, tehát •— úgyszólván egész népünket átfogja, még szélesebbek a kapcsolatai, mint a tanács óiknak, ezért az a feladata, hogy fejlessze, erősítse tanácsaink kapcsolatát a lakossággal, a többi tömeg- szervezetekkel, társadalmi, kulturális és egyéb szervekkel. Másfelől: a népfront-bizottságok állandó fórumot teremtve az országos és helyi gazdasági, politikai, kulturális kérdések széleskörű megvitatásának, a mező- gazdaság fejlesztése, az ipari termelés növelése megtárgyalásának, tervek, javaslatok kidolgozásának, g helyi igények és lehetőségek feltárásának, a dolgozók bírálata szabad megnyilvánulásának, a társadalmi kezdeményezések kialakulásának —, mindezzel a leghatékonyabban tudják segíteni a tanácsok munkáját, s ezer más módon tudnak széles tömegeket bevonni a tanácsok feladatainak megoldásába. így többek között a tanácsülések jó előkészítésébe, a tanács határozatainak ismertetésébe, a határozatok végrehajtásába, az állandó bizottságok munkájának kiszélesítésébe, stb. összefoglalva: a népfrontnak az a feladata, hogy minden eszközzel támogassa, cegitsé a helyi tanácsokat sokféle feladatuk minél eredményesebb megoldásában. íme, ezek azok a legfontosabb teendők, amelyeket, a működési szabályzat a Hazafias Népfront feladataiként megjelöl. Olyan feladatok ezek, amelyeket népünk minden igaz fia magáénak vallhat, amelyeknek megoldásáért minden hű hazafi szívére hallgatva közös frontba tömörülhet. Természetesen a szabályzat — megfelelően g népfront céljának, tömegmozgalmi lényegének — nem törekszik a feladatok teljes és minden részletében pontos felsorolására- és ez így a helyes. Maga az eleven élet, a mozgalom, a népfront-bizottságok élő működése fogja kialakítani, gazdagítani, színesíteni a feladatokat. > E feladatok megoldására a népfront-mozgalom ki fogja alakítani a maga sajátos módszereit is; a községekben, városokban, a járás, megye, vagy több megye dolgozói számára tartott politikai gyűlések, értekezletek, a képviselők, tanácstagok beszámolói, a törvények, kormányrendeletek, a tanácsok határozatainak ismertetése, megvitatása, a helyi gazdasági, politikai, kulturális, vá- rosszépítési, közegészségügyi és egyéb kérdések megbeszélése, a kérdés-felelet estek, az olvasókörökben, gazdakörökben tartott politikai beszélgetések, a lakosság különböző rétegeinek szóló rendezvények, műsoros összeiövetelek. a dolgozók széles érdeiklődését kielégítő ismeretterjesztő munka, a sajtó, a szemléltetések, a művészeti munka és egy sereg más meglévő eszköz és módszer között fog a mozgalom a maga sajátos feladatainak megfelelően válogatni, fogja azokat módosítani, s fog minden bizonnyal új eszközöket, új módszereket teremteni, figyelem- bevéve az egyes vidékek, tájak sajátos kérdéseit, hagyományait, színeit. A helyes módszerek kialakításában,, általában a népfront-mozgalom egész munkájának irányításában fontos szerep jut majd a Hazafias Népfront napilapjának. Természetesen, ehhez a sokoldalú munkához alapvetően szükséges, hogy a népfront tagjai, úgy, ahogy erről a működési szabályzat beszél, odaadóan segítsék a népfront-mozgalom munkáját, célkitűzései megvalósítását. A különböző tömegszervezetek, társadalmi, kulturális és egyéb szervek, amelyek csatlakoztak és csatlakozni fognak a népfronthoz, minden lehető segítséget meg kell, hogy adjanak a népfront-mozgalom erősítéséhez, a népfront-rendezvények eredményes megszervezéséhez, a dolgozók tevékeny részvételének biztosításához ezeken a megmozdulásokon. Ugyanakkor saját kereteik között, saját tagjaik körében is eleven, hatékony népfront-munkát kell végezniök. Fokozzák tagjaik politi« tikai érdeklődését, támogasság kezdeményezésüket a politikai, gazdasági, kulturális élet minden területén; népszerű, eleven politikai felvilágosító munkával küzdjenek soraikban a közömbösség-, a haza, az ország ügyeivel szembeni nemtörődömség, a cinizmus, a véleménynel- küliség, az országos és helyi kérdésekben a határozott állásfoglalás előli kitérés ellen. Erősítsék tagjaikban népünk, hazánk odaadó szere- tetét, a nagy nemzeti célkitűzéseink iránti cselekvő lelkesedést. Csak így segíthetik tagjaikon keresztül a népfront-törekvések minél szélesebb rétegekhez való eljutását. Minél inkább megadják azt a segítséget, annál több segítséget fognak kapni a népfront-mozgalomtól. Nyilvánvaló, hogy amilyen mértékben nő a tagságukat körülvevő néprétegek aktivitása, politikai érdeklődése, ugyanúgy erősödik tagjaik aktivitása és viszont. A magunk és népünk boldogabb jövőjét formáljuk, amikor érőnkéi a közjóra áldozzuk A Hazafias Népfront ugyanakkor azt várja mindazoktól, akik származásra, foglalkozásra, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül, tehát a legszélesebb demokratizmus alapján résztvehetnek ' és részt fognak venni ebben a hatalmas tömegmozgalomban, hogy egyetértve a népfront célkitűzéseivel, teljes odaadással segítsék azok megvalósítását. A maguk és népünk boldogább jövőjét formálják, amikör idejüket és erejüket áldozzák a közjóért, együtt százezrekkel és milliókkal! A Hazafias Népfront által megtestesített széleskörű demokratizmust tükrözik a működési szabályzatnak a népfront szervezeti felépítésére és működésére vonatkozó rendelkezései is. A demokratikus választási elv, a szótöbbségi határozathozatal elve következetesen érvényesül a községi népfront-bizottságoktól kezdve az országos kongresszusig. Az országos vezető szervek, valamint a lépcsőzetesen létrehozott népfront-bizottságok segítségével minden fokon biztosítani akarjuk, hogy a népfront-mozgalom egészségesen fejlődjék tovább, hogy valóban úgyszólván egész népünket átfogó tömegmozgalom lehessen. Ugyanakkor a megyei jogú városi, a megyei, a fővárosi népfront-bizottságok. valamint az országos tanács mellett irodát hozunk létre, a bizottságok, valamint a tanács munkájának közvetlen segítésére. A működési szabályzat egyik fontos rendelkezése kimondja, hogy a területi, tehát a fővárosi, megyei, megyei jogú városi és járási népfront-bizottságok a területükön lévő helyi népfrontbizottságok küldötteit megbeszélésekre hívják össze a terület politikai, gazdasági, kulturális kérdéseinek, a mozgalom továbbfejlesztésének, a helyi népfront-bizottságok munkájának megtárgyalására. Az országos tanács, illetőleg a tanács elnöksége ugyancsak konferenciákat hív össze az országos kérdések megvitatására. Ezzel lehetővé tesszük, hogy népünk életének különböző kérdéseit a széles tömegek véleményének tükrében egyre nagyobb összefüggésben megismerhessük, ennek alapján reálisan meghatározhassuk a népfront-mozgalom további feladatait. De lehetővé teszi ez azt is, hogy népi demokráciánk 'egész politikája a széles tömegek véleményének figyelembevételével még szilárdabb, még meggyőzőbb, még eredményesebb legyen. A működési szabályzat végül kimondja, hogy a munka anyagi alapját a népfrontba tartozó tömegszervezetek, társadalmi, kulturális és egyéb szérvezetek hozzájárulása képezi. A Hazafias Népfront működési szabályzata híven tükrözi a felhívás elveit és célkitűzéseit, helyesen határozza meg a népfront országos, területi és helyi szerveinek felépítését és munkáját. Váljék ezért ez a szabályzat szilárd alapjává a Hazafias Népfront munkájának, annak a magasztos törekvésünknek, hogy népünk minden hű fiát megnyerjük a haza szent ügyének szolgálatára! — fejezte be szavait Jánosi Ferenc. A nagy tetszéssel fogadott besz^ móló után az elnökséghez javaslat érkezett, hogy a működési szabályzat- tervezet felett ne nyissanak vitát Akinek a működési szabályzattal kapcsolatban észrevétele van, az írásban küldje meg a Hazafias Népfront elnökségének: A javaslat szerint az írásban megtett észrevételeket há-- romtagu bizottság vizsgálja felül: Ä háromtagú bizottság: Erdei Ferenc, Jánosi Ferenc és Harrer Ferenc: A kongresszus a javaslatot elfogadta* majd egyhangúan elfogadta a működési szabályzat tervezetét. (MTI) Fugádé* a Hazafias Népfront országos kongresszusa tiszteletére Ä Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Népiköztársaság Elnöki Tanácsa a Hazafias Népfront országos kongresszusa résztvevőinek tiszteletére vasárnap este fogadást adott az Országházban. A vendégeket Nagy Imre, a minisztertanács elnöke és Doth István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke fogadta. A fogadáson megjelent Gerő Ernő, Farkas Mihály, Hegedűs András, Apró Antal, Hidas István, Ács Fajos, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai, Bata István és Mekis József, a Politikai Bizottság póttagjai, Vég Béla és Ma- tolcsi János, az MDP Központi Vezetőségének titikáral. Jelen volt a fos gadásom Szabó Pál, a Hazafias Nép* front országos tanácsának elnöke, Darvas József és Harrer Ferenc* a Hazafias Népfront országos tanácsán inak aleinökei, Jánosi Ferenc, a Ha« zafias Népfront országos tanácsának főtitkára. Megjelent az MDP Köz*» ponti Vezetőségének, a mirtiszterta-i nácsnak, az elnöki tanácsnak és a Hazafias Népfront országos tanácsa* nak sok tagja, a társadalipá, politikai* gazdasági, kulturális élet képviselői* az egyházak számos vezetője. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos ve* zetője és tagja. ”wn A kongresszus Szabó Pál Kossuth* díjas író zárószavaival ért véget* A népfrontkongresszusról hazatérve |M osolygó, a visszaemlékezéstől ^ meghatott arccal ül velem szem. ben Kósoh János, a miskolci Földes Ferenc gimnázium tanára. Látom rajta, hogy beszél a népfrontkongresz. szusról, hogy lélekben iámét átéli az elmúlt ké»t napot. 1 v — Milyennek látta a kongresszust! — Impozáns, nagyszerű volt! Csak a legnagyobb elragadtatás hangján beszélhetek róla. Olyan felemelő, szi- vet-lelket melegítő érzés volt látni, amint munkás, paraszt, értelmiségi, a társadalom minden rétegének képvise- lője őszintén, szívből lelkesedik ugyan- azon célért. A történelem során való- ban soha nem volt még példa ilyen hatalmas egységre, összeforrottságra. C zülettek-e elhatározásai, tervei ^ a kongresszuson! — Igen. Éppen az volt a nagyszerű az egészben, hogy a referátumokból mindenki érezhette, mi az ő feladata. Darvas József beszplt többek között az ifjúság neveléséről is. Arra gondoltam közben, hogy nekünk pedagógusoknak különösen a tanulmányi fegyelmet kell jobban megerősíteni a fiatalságban. El is határoztam, hogs; tanítás közben ezentúl soha nem mulasztom el, hogy a matematika és fizika mellett erősebb, szilárdabb fes gyelemre neveljem a fiúkat'. — Bőszt vett e máskor is ilyen nagyobbjelentőségű politikai megmoZj dúl ásón.?, IV em, még eddig soha. A felazaha- dulás előtt kizárólag szakmai dolgokkal foglalkoztam. 1945-ben mér részt vettem az akkori választásokban, de azóta megint csak a szak* mámba vágó dolgokkal foglalkoztam. — Melyik népfront-bizottság küldte a kongresszusra! — A miskolci I. kerületi bizottság választott meg, s ott ért az a várat-; lan és igen megtisztelő feladat, hogy képviseljem a kerületet az országos kongresszuson. Arról nehezen tudnék most beszélni, hogy mennyire megörvendeztetett, s meghatott ez a bizalom. 40 éves nevelői működésem egyik legszebb jutalma volt, hogy szemtanúja. résztvevője lehettem ennek a történelmi jelentőségű kongresszusnak,