Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-10 / 214. szám

r ESZAKMAGIflRORSZÄ AZ MDP BOR SOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZO' Á sárospataki Járás pártszervezetei az új oktatási évre készülnek Vita a tanácstervény-icrvezeafll X. évfolyam 214. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1954 szeptember 10, péntek A tömegekkel való kapcsolat állandó erősítése HARCBAN A III. NEGYEDÉVI TERV TELJESÍTÉSÉÉRT T) ártunk és a dolgozó tömegek ■*" megbonthatatlan kapcsolata arra épül, hogy a párt szervezi, mozgósítja a dolgozókat a jobb élet elérésére, a szocializmus fel­építésére. Ugyanakkor a nép látja, hogy vágyait, akaratát a párt po­litikája testesíti meg, s ezért biza­lommal követi, aktívan támogatja ezt a politikát. Éppen ezért a szo­cializmus építésének mostani szaka­szában méginkább szükség van a kommunisták személyes példamuta­tására. Napirenden lévő nagy feladataink végrehajtása nemcsak a párt politi­kájának teljes megértését kívánja meg a párttagoktól, hanem megkö­veteli teljes odaadásukat, szilárd helytállásukat is. A kommunisták­nak kell az élvonalban haladva, ve­zetni a dolgozókat űiabb és újabb sikerek elérésére, a politikai mun­ka állandó fokozásával kell lelkesí­teni ókét a több, jobb és olcsóbb termelésre. Győzelmeink egyik legfőbb forrá­sa: a kommunisták szoros kapcso lata a tömegekkel. Pártunk lanka­datlanul növeli dolgozó’ népünk ak­tivitását, harckészségét, önbizalmát, kezdeményezését. Népünk érzi, hogy minden, ami ebben az országban épül, az ő munkájának eredménye, ezért mélységesen ragaszkodik pár­tunk vezetésével elért nagy vívmá­nyaihoz. Pártunk arra neveli tag­ságát, hogy «állandóan erősítse a tömegekkel való kapcsolatát, idejé­ben reagáljon p dolgozók igényeire és szükségeire, magyarázza meg a pártonkívüli tömegeknek a párt po­litikáját és határozatait, szem előtt tartva, hogy pártunk ereje és le győzhetetlensége a néppel való ele­ven és elszakíthatatlan kapcsolat­ban rejlik.» A párttagok kötelessége tehát, hogy állandóan megmagya­rázzák a tömegeknek a párt politi­káját. A felvilágosító munka fej­leszti a kommunisták öntudatát, harcosságát, megismerteti őket az élet sokrétű problémáival, elmélyíti bennük a tömegek iránti bizalmat, megmutatja nekik, hogy mennyi egészséges kezdeményezés, helyes elgondolás él dolgozó népünkben. A kommunistáknak minden feladatot a tömegekre támaszkodva kell meg­oldandók. A szuhakállói bányaüzem hosszú hónapokon át nem teljesítette ter­vét. A pártszervezet, élén Tömöri István elvtárssal, a tömegekhez for­dult, megmagyarázta nekik, miért kell többet, jobbat és olcsóbban termelniök, hogy mit vár tőlük pár­tunk és dolgozó népünk. Az ered mény nem maradt el. A szuhakál­lói bányaüzem hősei augusztusi ter­vüket 100 százalék fölött teljesítet­ték, sőt a bányásznap tiszteletére 127.5 százalékos eredményt értek el. A kommunisták türelmes felvilágo­sító, meggyőző szavainak hatása ab­ban is megmutatkozott, hogy az üzem területén több mint három hete nem volt igazolatlan mulasz­tás. A kommunistáknak jó agitátorok­nak kell lenniük. Érteniök kell ah­hoz, hogy a nagy elvi kérdéseket a helyj viszonyoknak megfelelően egyszerűen, érthetően megmagya­rázzák a dolgozóknak. Ilyen jó agitátor Kántor Barna elvtárs a diósgyőri nagyolvasztómű­ben, aki a fúvógépház berendezését gondozza. Napról-napra felvilágosí­tó munkát végez, meggyőzi a dolgo zókat pártunk politikájának helyes ségéről és a gazdaságos termelésre serkenti őket. Jó munkája nyomán a fúvógépház dolgozói augusztusban 10 százalékos kenőanyag-, olaj- és zsírmegtakarítást értek el. íyi indent meg kell tenni, hogy valamennyi párttag egyben jó népnevelő is legyen. Olyan kom munistákat neveljünk, akik a törne gek között otthon érzik magukat, megfelelően tájékozottak a világ- i eseményekről, ismerik hazánk vív-1 mányait, a helyi eredményeket, környezetük életét — akik szíwel- lélekkel harcolnak a dolgozó töme­gek megnyeréséért. A kommunis­táknak fokozott gonddal kell fog­lalkozniuk — politikailag és szak­mailag is — a faluról üzemekbe ke­rült új dolgozókkal, akiknek gon­dolkodásában még különösen fel­lelhető a maradiság. Jó példát mu tat az úi munkások segítésében Szőr Zoltán elvtárs, aki a diósgyőri nagyolvasztóműnél dolgozik. Három fiatal, új munkásnak is átadja mun kamódszerét, tapasztalatait, segít nekik a nehézségek leküzdésében. A párttag kötelessége, hogy helyt­álljon, példát mutasson a terme­lésben, s ezzel hősi tettekre lelkesít­se a dolgozókat. A kommunisták helytállása a párt és a tömegek kö­zött: kapcsolat elmélyítésének egyik legfontosabb feltétele. Molnár Jó­zsef és Bodorovics István a sáros­pataki gépállomás traktorístái átér­zik kötelezettségüket. Áldozatosan, példamutatóan dolgoznak. Szeptem­ber 2-ig már 106 kataszteri hold földön végezték el a mélyszántást. Vállalták, hogy őszi tervüket 120 százalékra teljesítik. Molnár és Bo­dorovics elvtársak fegyelmezett, jó munkájukkal kivívták a sárospata­ki-gépállomás és a környező terme­lőszövetkezetek dolgozóinak megbe­csülését, emelték pártunk tekinté­lyét. Lazítják viszont a tömegekkel való kapcsolatot azok a párttagok, akik nem teljesítik normájukat, fel­ajánlásukat, akik fegyelmezetlenek. A párt és a tömegek kapcsola- ** tának elmélyítését több párt- szervezetben fékezi az eredmények­ben való megnyugvás, az önelégül ség. Pedig a Központi Vezetőség figyelmeztetett a veszélyre: «Ahohel- harapódzik az önelégültség, az elbi­zakodottság, az a szellem, hogy elég erősek vagyunk egyedül :S nincs szükségünk a dolgozó tömé gek támogatására, ott rögtön meg lazul és később elvész a párt és a tömegek egészséges kapcsolata, pár­tunk elszigetelődik a dolgozó nép­től. Az ózdi martinacélmű 1. számú alapszervezetében a 7 tagú pártve­zetőség közül csak Bacsó János párttitkár elvtárs és a szervező tit­kár végez pártmunkát, a többi ve­zetőségi tag nem látja el feladatát, sokszor vezetőségi ülésekre, de még taggyűlésekre sem jár. Ennek kö­vetkezményeként a párttagság je­lentős része 6em kapcsolódik be a pártmunkába. A siker csak akkor érhető el, ha a Kommunisták a dol­gozó tömegekkel együtt minden erőt latbavetnek azért, hogy a nagy ügyet győzelemre vigyük. A dolgo­zó tömegek megnyerése létkérdé­sünk, a pártmunka alapvető fel­adata, hiszen a tömegek aktivitása, kezdeményezése, bírálata fejlődé sünk elengedhetetlen feltétele. A Párt és a tömegek kapcsola- ** ta az egyes kommunisták­nak a pártonkívüliekkel való szoros kapcsolatán nyugszik. A párttagok aktivitása a termelésben, a párt­munkában, szenvedélyes harca a pártdemokrácia érvényesítéséért, fe­gyelmezettsége, felelősségérzete fo­kozza a pártonkívüliek aktivitását, elősegíti, hogy a párt még mélyebb­re eressze gyökereit a dolgozó töme­gekbe. A párt politikájának végre­hajtásáért folyó harc tüzében el- téphetetlenné válik ez a kapcso­lat. Különösen fontos, hogy a tö­megszervezetekben dolgozó kommu­nisták mélyítsék el kapcsolatukat a pártonkívüliekkel, érezzék, hogy ]ó munkájukkal hatalmas tömegeket hoznak közelebb a párthoz, a tömé gek megnyeréséért szakadatlan har­cot kell vívnia valamennyi párttag­nak, a velük való kapcsolat erősí­tése pártunk tagjainak egyik leg- megtisztelőbb kötelessége. Minden kommunistának a dolgozók vezető­jévé kell válnia, olyan vezetővé, akit szeretnek, megbecsülnek, s a legnehezebb helyzetben is -követnek. Milliós megtakarítást jelentő újítást alkalmaznak a diósgyőri kohászatban Fejér Ernő technikus a Lenin Kohászati Müvek metallográfiái iabo rátéri urnában egyedülálló nagyszerű eljárást dolgozott ki néhány hónappal ezelőtt a hőnlló acélok pótlására. Kísérletei nyomán az úgynevezett alitá lási eljárást,, vagyis az acélok alumínium réteggel való bevonását teljes sikerrel végzik a gyár próbaüzemében. Az új eljárás tökéletesen pótolja a 18 százalékos króm és a 9 százalékos nikkelötvözet.ü hőálló acélokat, melyeket eddig drága pénzért külföldről kellett behozni. Eddig már 12.000 folyóméter különböző) méretű csövet alitáltak. A lőrinci hengerműben már 7 hónapja sikerrel használ jájc a próbaüzem által készített hőálló. gázelőmcleciin berendezést. A Lenin Kohászati Művek nagykovácsműhelyében a VII. számú ke menco is jól működik a házilag készített hőálló acélelemekkel. A közép sori csarnok építkezésénél már szerelik azt, az előmelegítő berendezést, amely szintén ebből a hőálló acélból készült. A Fejér Ernő elvtárs eljárásával alitált acélok ez 1100 hőfoknak és a szúrólángnak is ellenállnak. Számos üzemből, gyárból kutatóintézetből érkeznek megrendelések hőálló acélokra, ezért a minisztérium és a gyár egy korszerű üzem létrehozását tervezi, amely nagyobb mennyiségben készét he külföldre is szállít ilyen acélfajtákat. Az újítás milliós meg takarítást jelent népgazdaságunknak. Hogy mie!5bSi műtrágyát adton a kazincbarcikai vegyimű A kazincbarcikai vegyimű építése utolsó szakaszába érkezett. A műszaki vezetők azon iparkodnak a fizikai dolgozókkal együtt. hogy 1956 március 91-én. már műtrágyát termelhessen a gyár. Szeptember 9-én. csütörtökön tneg- kezdték a gőzátalakitó állomás föld- munkálatait. Ugyanis a hőerőműtől magasnyomású gőzt kapnak majd, melyet alacsonyabb nyomásra kell át­alakítani. Az átalakításnál a gázt áramfejlesztésre használják fel, az így nyert energiával biztosítják az o.ri­génüzem árnmszükséglelét. Az üzem építőt a műtrágyatermelés mielőbbi megkezdésének érdekében megfogadták, hogy még ebben az év­ben üzemképesen átadják az egymil­lió forintos költséggel épülő gőzátala­kító állomást. Élenjáró bányászok a több szénért Lyukóbányán Sztojka Gábor elv társ elövájási csapata szeptember S in 166.6 százalékra teljesítette napi tervét. A bánfaival bányában Agócs László 385 százalékot ért el, Albert- telepen Turucz Lajos 151.8 százalékot jelentett. A fejtési csapatok versenyében Dankó János vezet 172.8 százalékos teljesítéssel, második Szabolcsi Isti ván rndolftelepi bányász 162.4 ftzá zalékkal. , A diósgyőri finom hengerészek győzelme A Lenin Kohászati Művek finom« hengerdéje csütörtökre virradóra 118.6 százalékra teljesítette napi elő-J irányzatát. Ezzel az esedékes havi terv teljesítését 103 százalékra - fo« kozták. A középsoriak 138.7, a fi-» nomsoriak 127.7, a durvasori henge-» részek pedig 118 százalékos ered-» ményt jelentettek. A hengermű dol­gozói ezen a napon bőven kaptak anyagot a •martinacélműtől. A lyukAbányai DlSZ-fialatok méltók lesznek üzemük uj nevéhez A lyukóbányai Mátyás-aknát szep­tember 6-án Ság vári-aknának nevez­ték el. Nagy öröm ez a lyukói DISZ- fiataloknak, mert a jövőben az üzem ifjúsági üzem lesz. A DlSZ-fiaialok becsülettel végzik munkájukat. • Szeptember 7-én a Gö- ntöri DlSZ-brigád 168 százalékos ter­melési eredményt ért el. A szép siker a lobbi fiatalt is lelkesítette és így elérték, hogy az üzem hosszrí ideig tartó lemaradás után most néhány csille szén kivételével teljesítette napi tervét. „Olyan boldog még sose voltam mint most, amióta a termelőszövetkezetben dolgozom“ , Minden tiszavalki egyéni dolgo­zónak javaslom, hasonlítsa össze jövedelmét az én jövedelmemmel. Én igazán megtaláltam a számítá­somat. Fiammal és feleségemmel együtt dolgozom a tsz-ben s bár a fiam most bevonult katonának, év­végére mégis ezer munkaegységre számítunk. F,gy munkaegységre 3 kiló búza. 1 kiló rozs és 1 kiló ár­pa jut. így tehát 50 mázsa ter­ményt viszek haza. Ebbő! semmi kiadásom nincs. Büszkén elmond­hatom, hogy annyi terménye, de még annyi szénája sem lesz egyet­len középparasztnak sem a falu­ban, mint nekem. Ebben az évben néhány nap ki­esését nem számítva alaposan ki­vettem részemet a munkából.. Meg­ígérem, hogy jövőre még jobban dolgozom, hogy egyetlen nap so hiányozzék. Hálás köszönetemet fe­jezem lu pártunknak és kormá­nyunknak, hogy megmutatta szá­momra az egyedül helyes utat, amely a boldogulás felé vezet. LAKI KAROLY ■' Tiszavalk. TALÁLKOZÁS A TSZ,BEN „ j. , , . a volt Prónai- aorsoaivanKan féle kastély évszázados fái alatt nagy a sürgés­forgás. A konyhasátorban és mel­lette az asztalok körül szorgos asz- szony- és leánykezek tesznek-vesz- nek. Húst aprítanak, sütnek, főz­nek. Vendégeket várnak. A szép virágos park közepén hosszú asztalok sorakoznak egy­másmellen. Itt Is leányok és asz- szonyok szorgoskodnak. Abroszo­kat terítenek, poharakat hoznak, virágokat tesznek nagy figye- • lemmel az asztalok közepére. Az asztaloktól jobbra van a sön- tés. Izmoske2ű férfiak boros- és söröshordókat visznek .<■ hűvösre. Meleg ez a vasárnap. Még nincse­nek itt a vendégek, de már min­den készen van a fogadtatásra. Az egyik hordót most csapolták meg.. Habzik a jó hideg, világos sör a szép, tiszta pohárban, jólesik az ital mindenkinek az augusztusvég; meleg vasárnapon. Idős nénike lép be a konyha­sátorba. Kezében zsebkendőt szo­rongat, homlokát törülgeti. El­csüggedt hangon szólal meg: Nem jönnek a vendégeink leikecskéim. Hiszen már délidő lesz nemsokára. — Itt lesznek azok hamarosan szól közbe az egyik fiatal me­nyecske, aki a libasültet sózza. — Csak várni kell türelemmel. A város) elvtársak amit Ígérnek, azt be is tartják. — Ismerem én a városi embere­ket lelkecském — bizonygatta iga­zát az idős néni. — Az én fiatal koromba' is hívtunk meg városi embereket a faluba, de azok is csak úgy jöttek el hozzánk, mint ahogyan a hegy ment el Moha­medhez. Ugya. így lesz az most ts... Egy másik idősebb asszony szó­lalt meg ekkor: — A mi vendégeink nem olyan emberek ám, mint a régi városiak voltak. Nem először jönnek hoz­zánk. Eljöttek akkor is, amikor a gépekhez vasanyag kellett, meg aztán a magtár tetejét is eljöttek megjavitani, méghozzá úgy meg­csinálták, mintha új lenne. Most már nem ázik meg a gabonánk ... — Autót is küldtek az aratás­hoz — kiáltott közbe egy kisleány a sátor ajtajától. — Én meg a múlt vasárnap ven­dégségben voltam náluk Diósgyőr­ben amikor az ünnepi vásár volt és megígérték, hogy ma ők tesz­nek eleget meghívásunknak. Ezt a tsz egyik brigádvezetője mondta, aki az augusztus 20-1 munkás-paraszt találkozón valóban vendége volt a 28/rf számú Építő­ipari Vállalat dolgozóinak. Még folytatni akarta amikor a bejárat felől autóberre­gés hallatszott és a tsz dolgozói örömujjongással szaladtak a tsz- elnök és az agronómus felé, akik a bejáratnál álltak. Ideérkezett meg a vállalat személygépkocsija és utána még két nagy tehergépkocsi alakja bontakozott ki a porból. A fellobogózott teherkocsikról építőmunkások ugráltak le. akiket nagy szeretettet fogtak körül a tsz dolgozói. Néhány perc alatt ott ter­mettek a falu felől érkező asszo­nyok, leányok is, akik a jobbnál-jobb süteményekkel kedveskedtek a vendégeknek. Éppen delet harangoztak a falu­ban, amikor az asztal mellé ültek. Az asszonyok és leányok azonnal hozzákezdtek a terítéshez. Közben baráti beszélgetés kezdődött meg a munkás és paraszt dolgozók kö­zött. Legtöbben Csató Sándor fia­tal agronómus szavát figyelték, aki a tsz eddigi eredményeiről beszélt. Elmondotta, hogy már teljesítették mindenféle beadási kötelezettségü­ket. Előleget is kaptak a tsz-tagok. Ismertette, hogy megkezdték az ősziek vetését is. 180 hold föld van előkészítve az őszi gabonaféléknek. Az agronómus után Olasz József, a tsz elnöke üdvözölte a megjelen­teket. — Aratási ünnepünk alkalmából üdvözöltük kedves vendégeinket, a 28/3 számít Építőipari Vállalat dol­gozóit. akik patronálásukka] nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy eredményeink még nagyobbak le­gyenek. Megható jelenet következett ez­után. Mintegy 500—550 munkás és paraszt emelte össze koccintásra poharát: — Éljen a munkás-paraszt szö­vetség! Munkás-paraszt szövetség­gel a békéért! — kiáltották egy­szerre többen is. Ekkorra már a jó ebéd illata ter­jengett az asztalok körűt Jó ét­vággyal fogyasztották el a finom főtteket, sülteket. Utána borozás, sörözés közben beszélgettek, barát­koztak a munkások és parasztok* wi - - kis csoportokban t i an a elindultak megte­kinteni a tsz gazdaságát. Sok szem« lélője volt a hatalma« halastónak- amelynek kristálytiszta vizében a kilós pontyok méltóságteljesen úsz­káltak. A 10 holda« paprikatáblát is sokan megcsodálták. A baromfi- gazdaság, a sertéstenyésztőtelep és a nagy kert kincsei azt a meggyő­ződést keltették a látogatókban, hogy a borsodivánkai József Attila tsz dolgozói valóban milliomosok. Délután barátságos labdarúgó mérkőzést rendeztek a falu sport­pályáján. Idesereglett a falu apraja, nagyja. Mindenki a tsz ifi- csapatának győzelmét várta. Meg Is született, ár építők ificsapata gyengén játszott. A oarasztfiata- lok megérdemelten győztek 6:0-ra. A kultúresoport is sikeresen sze­repelt a tsz dolgozói előtt. Műsor után a fiatalok é« idősek vígan ropták a táncot. Már későre járt az idő. amikor a fellobogózott autók Ismét megjelentek a park mellett és sürgették indulásra a búcsúzkodó fiatalokat és időseket. , , t — . , álltak. Indulásra neszen amikor egy idős néni ke könnyeit törülget- ve szólt a tsz. párttitkárához: — Délelőtt ellenük szóltam, mert azt hittem, hogy nem Jönnek, most meg sainálom. hogy elmennek. Mégis csak más emberek a mai városiak, nem úgy mint régen. Ezek megváltoztak, ezek egészen más emberek. . Az autók elindultak. Ezzel a látogatással tovább erősödött a ba­rátság míndannyiuk szivében, hi­szen egyikük kenyeret ad. s másik házat épít. Mind békét akar.. SZARVAS MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents