Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-05 / 210. szám
6 ESZ AK'íIAG Y ARORSZÁG Vasárnap, 1954 szeptember i. ASSZONYOKNAK GYERMEKEKNEK Hogyan öltöztessük Iskolás gyermekeinket Megkezdődött az iskolaév. Minden édesanyának gondot okoz, hogyan válogassa össze kislánya vagy kisfia iskolai ruháit. Meg kell vallanunk, hogy a modellkészítő műhelyek eddigi sikerei ellenére r— a kevés választék miatt a gyermekruházkodás még ma is elég fejtörést okoz. Az ősszel azonban a konfekciók között új modellek jelennek meg, amelyeket Budapesten szakemberekből, pedagógusokból és szülőkből álló értekezlet hagyott jóvá. A számos kimenőruha-modell között a nyomottmintás ingsza- bású leányka trlkotin-ruhák- nak volt nagy sikerük, melyeket derékba csokorba lehet kötni és így az mindig az alaknak megfelelően szabályozható. A kislányok iskolai öltözéke közül a kockás blúzzal kiegészített olimpia kelméből készült kö- tényruhák arattak sikert. A kötényruha a legkényelmesebb. Kivágása lehet négyszögletes, s hátul széles pántba megy át és a hát közepén mélyen egymásra, hajtva négy gombra csukódik. Kislányoknak nagyon célszerű és csinos az egyszerű kötényviselet is. Ezt még középiskolás lányoknak is ajánljuk. Kora ősszel, fiúknak észszerű viselet a tréningruha, amely nem is drága, 70—80 forintba kerül és jó meleg. Iskolai viseletre lehet még készíteni rövidnadrágot és düftinkabátot is, — amelynek ujját, nyakát és övrészét patentkötéssel díszíthetjük. — Igen jó viselet a melles nadrág is. Ha a nadrágnak nincs mellrésze, akkor ujjas, mellényszabású kabátkát is hordhat föléje a kisfiú. Nagykabátot vehetünk, vagy csináltathatunk kisfiúnak lóden- ből, kislányoknak kordbársonyból. Fordítsunk gondot a gyermekek lábbelijére is. Kisebb gyermekeknek csak egészcipőt ” vegyünk, mert ez egészségesebb, jobban tartja a lábat, mint a félcipő. Kicsi cipőt ne vegyünk, de túlnagyot se, mert ez is árt a lábnak. Legjobb, ha egy fél, vagy egy számmal veszünk nagyobbat, mert a gyermeknek gyorsan nő a lába. RECEPTEK SÜLTJÉRCE Hozzávalók: 2 kiló jérce, 3 deka só, 10 deka zsír, 2 deka paradicsompüré, fél csomag zöldpetrezselyem, 1 gramm majoránna, 5 deka vaj, 1 deka liszt. , A jércéket megtisztítjuk, jól megmossuk, két szárnyát visszahajtjuk, combjait a püspökfalathoz kötjük kis zsineggel, hogy sülés közben megtartsa eredeti alakját. Megsózzuk, belsejébe kevés sót, majoránnát és megmosott zöldpetrezselymet teszünk. Tepsibe rakjuk, zsírt és kevés vizet teszünk alá és jó forró sütőben addig sütjük, míg szép piros, puha lesz. Időnként megforgatjuk, zsírjával meglocsoljuk, hogy egyenletesen piruljon. Ha megsült, a jércéket egy lábasba áttesszük, zsírját lesütjük, beletesszük a paradicsompürét, szép pirosra lepirítjuk benne, meghintjük liszttel, egy-két percig tovább pirítjuk, kevés vízzel felöntjük, hogy a pecsenyelé se túl sűrű, de túl híg se legyen. Jól felforraljuk, elkeverjük és finomszitán rászűrjük a jércékre. Tálalásig fedő alatt melegen tartjuk. Tálalás előtt combjairól a zsineget és belsejéből a zöldpetrezselymet eltávolítjuk, szépen felszeleteljük és ízlésesen tálaljuk. SZŐLŐSLEPÉNY Hozzávalók: 40 deka liszt, 25'deka vaj, 32 deka cukor, egy fél deci likőr, 10 deka dió, 10 deka morzsa, 2 tojás, kevés fahéj, egy és negyedkiló szőlő. A gyúródeszkán összemorzsoljuk a lisztet, a vajat, 12 deka porcukrot, majd egy egész tojást hozzáadva, összegyúrjuk és egy órára hideg helyre tesszük. A szőlőt megtisztítjuk, megmossuk és lecsurgatjuk. Egy edénybe öntve, 12 deka porcukrot adunk hozzá, likőrrel meglocsoljuk és félóráig állni hagyjuk. A szőlőszemeket többször forgassuk meg. A diót megdaráljuk, morzsával, 8 deka cukorral és késhegynyi fahéjjal összekeverjük. A tésztát kétfelé vágjuk. A nagyobb felét ceruzavastagságúra kinyújtjuk és tepsiben félig átsütjük. Ha kissé kihűlt, rászórjuk a diókeveréknek a felét, rárakjuk a szőlőt és a tetejére rászórjuk a maradék diókeveréket. A másik tésztát is kinyújtjuk, ráhelyezzük a szőlőre, a széleit körülnyomkodjuk, tojással megkenjük, villával megszurkáljuk és mérsékelt tűznél 45—50 percig sütjük. Ha kihűlt, felvágjuk. PARADICSOM ELTEVÉS Az érett paradicsomot megmossuk, zománcedénybe rakjuk, összetörjük és puhára főzzük, a megfőt1 paradicsomot áttörjük. Az így nyert paradicsom levét felforraljuk és forrón előre elkészített meleg üvegekbe töltjük. A paradicsommal megtöltött üvegeket azonnal lekötjük marhahólyaggal és ruhák közé rakjuk. Ha kihűlt kiszedjük és hűvös helyre tesszük. fii hallotta? ... hogy Kína számos vidékének éghajlati viszonyai lehetővé teszik az évenkénti kétszeri-háromszori aratást. ,.. hogy egy ember körülbelül 300 kilogramm széndioxid nevű gázt, vagyis szénsavat lehel ki évente, az egész emberiség pedig kereken 750 millió tonnát. ... hogy a Föld kérgének hozzáférhető része 8 százalék alumíniumot, 5 százalék vasat, 2.5 százalék magnéziumot tartalmaz. ... hogy a kolhoz elnevezés a k o 1- lektivnoje hoz jalsztvo orosz szavak kezdőbetűiből származik. Jelentése: közös gazdaság. ... hogy a teknősbékák agyvelejük kivétele után még hat hónapig is elélnek. ... hogy a mi búzatábláink aranyszőkék, ellenben az Ausztráliában ki tenyésztett és elterjesztett fajták táblái sötét bronaszínűek. ... hogy az élő és úszó ember teste azért nem merül el a vízben, mert a belélegzett levegő könnyebbé teszi a víznél. s.. hogy a hírhedt Eszterházy Pál hercegnek 222 ezer hold földje 162 magyar falu határában terült el. Pajtások! Vége a szünidőnek, ismét tankönyveket vesztek a kezetekbe. Ne felejtsétek el, hogy a könyvek a legjobb barátaitok. Éppen ezért meg kell becsülni, vigyázni kell rájuk! Ne tegyétek le a könyvet akárhol, mert bepiszkolódhat, s akkor Nehezebben használható. A tankönyveket és egyéb könyveket tartsátok szekrényben, vagy o polcon. Ha nincs polcotok, kerítsetek deszkát, s készítsétek el magatok. A legjobb hely a könyvespolc számára az ablak körüli rész. A könyveket úgy helyezzétek el, hogy mindegyiknek meg legyen a maga helye. Ha annyi könyvetek van, hogy több polcot is megtölt, akkor azokat tegyétek közelebb, amelyeket a leggyakrabban használtok, tehát mindenekelőtt a tankönyveket. Ne felejtsétek el soha letörölni a port könyveitekről. A könyv legádázabb ellensége a nedvesség. Mi1. Egy gőzös oldalán acélhágcsót engednek le. Ennek alsó négy foka a vízbe ér. Mindegyik fok vastagsága 5 centiméter, a két fok közötti távolság 30 centiméter. Megkezdődik a dagály és víz óránként 40 centimétert emelkedik. Kérdés, hogy a hágcsónak hány foka kerül víz alá két óra alatt? 2. Egy pontos laboratóriumi mérleg két karján egy-egy pontosan kiegyensúlyozott üvegbúra Van. Az egyik alatt ül egy légy. Megmarad-e az egyensúly akkor is, ha a légy a búra alatt repdesnl kezd? Iskolások ügyeimébe helyt megjelenik rajta a penésg, gyorsan terjed tovább a többi könyvekre, vagy egyéb tárgyakra is. A penészes könyvet azonnal távolítsuk el a polcról. A gyakrabban használt könyveket kössétek be. Feliétien borítsátok be papírral tankönyveiteket, a könyvtári könyveket és azokat, amelyeket barátaitoktól kölcsönkaptatok. Sohase hajtsátok be a könyv lapjait, mert a gyürés helyén a papír könnyen elszakad. A könyv lapozásakor a lapokat felül fogjátok meg. Nedves újjal ne lapozzatok, mert ettől piszkos, foltos lesz a papír. Saját könyveitekben ceruzával aláhúzhatjátok a fontosabb részeket, hogy ha szükségetek lesz rájuk, könnyen megtalálhassátok. A köny vtári könyvekbe és a kölcsön kapoU könyvekbe azonban soha ne jegyezzetek be semmit. Találd, ki pajtásl mindig nagyobb, mint Celsius-hő- mérőn. Ez az egy fokot jelentő beosztás attól függ, hogy menny; higany van a hőmérő alján lévő gömbben és hogy milyen vastag a cső. 2. Egyik elektromos háztartási eszköz se melegszik fel, mivel ezeket a háziasszony «sor'oakapcsolta» és így az összellenállás olyan nagy, hogy az áramkörön csak igen gyenge áram haladhat keresztül. 3. A rúgósmérleg mutatója 7 kilogramm súly, azaz a kisebbik erőt mutatja, jß Körrejtvény. Előzőheti rejtvényünk helyes megfejtése: 1. Ha hőmérsékleti fokokról beszélünk, akkor 1 Reaumur-fok természetesen mindig nagyobb 1 Cel- slus-foknál, mégpedig egy negyeddel. Az azonban nem igaz, hogy a hőmérő skáláján az egy fokot mutató beosztás a Reaumur-hőmérőn í, Az olvasó véleménye szerint milyen hibát követett el a rajzoló, aki ezt az ollót lerajzolta? Multhetl rejtvényünk megfejtése: 1. A föld északi sarka felé mutat a mágnestű északi vége. Ez annyit jelent, hogy a föld északi felén van a földmágnes déli sarka. 2. Három a tánc. 3. Páratlan. Állandó hétköznapi műsorszámok kossoth radio Rádióműsor vezércikke. 7.30: Naptár, 8.20: Műsorismertetés. 10.00: Hirek. időjárásjelentés. 22.00: Hirek. tdöláráslelentéa. 6.30: Színházak és mozik 12.00: Hirek. Időiáráslelentés. 24.00: Hírek. Időiáráslelentés. 6.40: Torna. 4.30: Hirek. tdOiárásielentéa. 7"frek. Időiáráslelentés. “M?“* éS °0 \f. %£££&?'* ***** „ , , 6.00: Falurádió. 7 jg. Nst)(ár> 17.00: Hirek. Időiáráslelentés. “ 23.00: Idegennyehfl vfzlelző6.00: A Szabad Nép mai s'„,' Műsorismertetés 20.00: Hirek. Időiáráslelentés. MS*OFI RADIO szolgálat. 6.30: A kis Iskolások műsora. 23.06: Műsorzárás. Hétfő, *ocnt. 6 KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Gyermekrádió műsora. 10.10: A nemzet csalogánya. Etmlékezés Blaha Lujzára. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Hangszeres muzsika. 1L.30: Heltáí Jenő két elbeszélése. 12.10: Déli hangverseny. 13.00: Mi történt a nagyvilágban? 13.05: A magyar rádió népi zenekara játszik. 13.30: Magyar művészek operahangversenye. 14.25: Uttörő-hiradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 15.40: A lipcsei rádió fúvószenekarénak műsorából. 16.00: Ifjúsági fejtörő. 16.25: Műsor az úttörök zenei szakköreinek. 17.10: A földművelés keletkezése. Előadás. 17.25: Rimszkij-Korszaka? dalaiból. 17.40: Zenés irodalmi műsor svéd szerzők műveiből. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Szüreti dalok. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Tánczene. 20.35: Közvetítés a Főváros! ODerettszínházból: Két szerelem. Operett 3 felv. 22.10: Tíz perc külpolitika. 23.36: Éji zene. 0.10: Népdalfeldolgozások. PETŐFI RADIO 6.50: Népdalok. 14.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. Sárdy János énekel. 14.40: Szőnyi Olga énekel, 2ongo*rán kíséri Érsek Mária. 15.05: A magyar rádió szimfonikus' Zenekara játszik. 15.10: Szórakoztató zene. 16.00: Erdős László szatirikus elbeszélése. 16.40: Zenekari hangverseny. 17.10: Couperin: A dominók. 17.20: Ifjúsági műsor. 17.45: Szív küldi. 18.10: Kamién István irodalmi riportja. 18.30: Szórakoztató zenekari muzsika a népi demokratikus rádiók műsorából. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Pergolesi: Úrhatnám szolgáló. Vígoftera két jelenetben. 20.15: Sporthiradó. 20.35: Magyar szerzők zongoraművei. 21.00: A Német Demokratikus Köztársaság egészségügyi kiállítása. 21.10: Tánczene. 22.00: Szines népi muzsika. Kedd, sxept. 7 KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Szimfonikus táncok. 9.20: A kisiskolások műsora. 9.40: Zenélő doboz. 10.10: Magyar szerzők szórakoztató zenéje. 10.40:- Előadás. 11.00: Fuvósindulók. 11.30: Nagy nevek, kis történetek. 11.50: Hangszeres népi muzsika. 12.15: Vidám melódiák. 13.00: Dalok. 13.30: Népsze-fl balettzene. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. 14.55: Vidám népdalok. 15.15: Puccini operáiból. 16.00: A varázsló. Rádiójáték. 16.40: Bókay Csaba Paganini müveiből hegedűi, zongorán kíséri Bálint Ágnes. 17.10: Szív küldi. 17.40: Fiatal írók és költők műsora. 18.10: Tánczene. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Egy falu — egv nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Ismerkedés a zeneho- dalommal. 21.00: Fucsik-müsor. 21.20: Jó munkáért szép muzsikát! 22.20: Hazánk zenei eleteből. 23.30: Mi történt a nagyvilágban? 23.35: Éji zene. 0.10: Magyar nóták, csárdások. PETŐFI RAD1Ö 6.50: Kerlngök. 14.00: Zenekari hangverseny. 15.00: A magyar rádió kisegyüttese látszik. Í5.40: Karcolatok. 16.10: Mai operettekből. I7.fi: Beszélő atlasz. 17.30: Vasmegyei népdalok. 18.10: Kamarazene. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Vajda István doku- mentjátéka Bihari Andorról, a Szocialista Munka Hőséről. 20.17: Tánczene. 21.00: Oberahangverseny. 22.00: Szizes magyar muzsika. Saerda »rent. fí KOSSUTH RADIO 8.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. 9.00: Mi történt a nagyvilágban? 9.05: Vidám hangszerszólók. 9.20: Gyermekrádió műsora. 11.00: Zenekari muzsika. 11.30: Bolgár énekkarok műsora. 12.15: Hangos Újság. 12.45: A magyar rádió népi zenekara, játszik. 13.30: Indulók és táncok fúvószenekarra!. . 14.25: Uttörő-hiradó. 15.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. 15.40: Könnyű zene. 16.00: Gyermekrádió műsora. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk. 17.10: Szív küldi. 18.00: Iflú Figyelő. 18.30:. Tánczene. 18.50: Napló. Irta: Képes Géza. 19.05: Vidám népi muzsika. 19.30: A virágzó mezőgazdaság útján. 20.10: Hangverseny magyar szerzők műveiből. 20.33: Kodálv: Háry János. Daljáték. Közben: 22.10: Tíz perc külpolitika. 0.10: Verbunkosok, csárdások. PETŐFI RADIO 6.50: Kórusok fúvószenekarral 14.00: A magyar rádió kisegyüttese látszik. 14.29: Indulók. 14.50: Tíz perc tudomány. Az Alföld állatvilága. 15.00: Operarészletek. 15.25: Jan Rajnisz költészete. 16.00: Zenekar! hangverseny. 17.00: Vidék! zenei együtteseink műsorából. 17.25: Verbunkosok és csárdások. 17.40: Planétás ember. Részlet Goda Gábor ..Cirkusz" című szatirikus regényéből. 18.10: Magyar filmdalok. 18.20: „Te vagv a legeny...” Népi alakok a zenében. 19.00: Magyar kamarazenék. 19.30: Glázunov: Hangver- seny-keringő. 19.40: Sporthiradő. 20.00: Tánczene a tengyeT rádió műsorából. 20.40: Ml újság a tudomány és technika világában? 21.00: A magvar rádió népi zenekara látszik. 21.20: Népmese-feldolgozások. 22.00: Hanglemezek. 22.30: Dúlok. Cstttőrtők, _____sxept. 9 KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Gyermekrádió műsora. 10.10: Vidéki népi zenekarok műsorából. 10.30: Beszélő atlasz. 10.45: Régi muzsika. 11.10: Népművelési híradó. 11.30: Az állami tűzoltóság központi tuvószeneikara játszik. 12.15: Táncdalok. 13.00: Kovács Imre és zenekara játszik. 13.30: Soproni kórusok énekelnek. 14.25: A rádió gyermekujság műsora a kisiskolásoknak. 15.10: Kanosv Andor énekel. zongorán kíséri Kósa Gy. 15.45: Oyermekrádió műsora. 16.00: Bulgária [elszabadulásának 10. évfordulója. 16.30: Népművészeink műsorából. 17.10: Előadás. 17.45: Külpolitika! kérdésekre válaszolunk. 18.00: Szív küldi. 19.00: Egv falu — egy nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Zenés irodalmi tarka- est. 21.10: Tánczene. 22.20: A magvar rádió szimfonikus zenekara játszik. 23.10: Keveháza. Arany János elbeszélő költeménye. 23.30: EH zene. 0.10: Népdalok. PETŐFI RADIO 6.50: Szó! a harmónika. 14.00: Zenekari hangverseny. 15.10: A magvar rádió kisegyüttese látszik. 15.40: Operarészlelek. . 16.30: Oyermekrádió műsora. 17.25: Milliókat érő takarmány: A kukoricaszár. Horváth Sándor előadása. 17.40: - Részletek Kirculescu: . „A barátság dala" című gvermekoperettléből. 18.15: Részletek Szotovjev Szedő) „Az első kesztyű" című filmjéből. 18.30: Sándor András mélyhegedűn .látszik, zongorán kíséri Frevmann Magda. 18.46: Szeszler Tibor oboázlk. 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.30: Nagy mesterek Indulói — fúvószenekarral. 19.50: Német és lengyel ifjúsági kórusok énekelnek. 20.10: Sporthirádó. 20.30: Az oteÄ fejlődése. 21.30: Látogatás Bulgáriában. 22.00: Szórakoztató zen«,' Péntek. rmept. IQ KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Oyermekrádió műsora. 1Ö. 10: Dalok. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: A magvar rádió népi zenekara játszik. 11.30: Kenyér. Dállos Sándor elbeszélése. 12.15: Hapgos Újság. 12.35: Szórakoztató iúvósmu- Zsika. 13.00: Rádiőoperettek részletei. 13.30: Szovlet népi együttesek műsorából. 14.25: Uttörő-hiradó.' 15.12: Hanglemezek. 15.32: Haydn: Gordonkaverseny. 16.00: Orosz nyelvlecke. 16.20: Fiatalok sporthlradóia. 16.40: Mahler: Egy vándorlegény dalai. 17.10: Megérett a piros szőlő. 18.00: A magvar rádió énekkarának műsora. „ 18.20: Tánczene. 19.00: Jó munkáért — szép muzsikát! 19,40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Esti krónika. — 21.00: A magyar rádió, szlm- fónlküs zenekara játszik. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: A magvar rádió népi zenekara játszik. 22.50: Ábránd. Szovjet költők szerelmes verset. 23.00: Etl zene. 0.10: Hangszeres népi muzsika. PETŐFI RADIO 6.5Ó: Csárdások. 14.00: A Sztálin Akadémia zenekara látszik. 14.40: Hacsaturlán: Trio. 15.15: Dunalevszkii filmzenéiből. 16.00: Népdalok és táncok. 16.30: Szív küldi. 17.00: A Békéstarhos! Zeneiskola. Rzües László riportja. 17.30: Előadás. 18.00: Péter Hoyer: Szvit a ..Vizisnort — népsport” című filmből. 18.10: A bolgár nép felkelése 1944 őszért. 19.00: Az énfllő kommunizmus nagy országában. 20.00: Stfauss-művek fúvószenekarra. 20.10: Soorfhlradó. 20.30: Hazái tájak dalai. 21.30: Tánczene a bolgár rádió műsorából. 22.0Ó: Cimbalom-muzsika; _ 22.20: Rimszkij-Korszakov és Massenet operáiból. Smombat, »mept. II KOSSUTH RADIO 8.30; Indulók fúvószenekarral. 8.50: Glazunov: Az évszakok — batettzene. 9.20: Uttörő-hiradó. 9.45: Gyermekrádió műsora, 10.10: Hanglemezek. 10.40: Zenekari hangverseny. 11.30: A szivhangok jelentősége a szívbetegségek felismerésénél. Előadás. 11.40: A magyar rádió népi zenekara játszik. 12.16:. Fali Leó müveiből. 13.00: Tíz perc külpolitika. 13.10: Hangszeres táncok. 13.30: Csehszlovák fúvószenekarok műsora. 14.25: Az UJ Kína muzsikája Előadás. 14.55: Kuruckori dallamok. 15.20: Szív küldi. 15.50: Ki mit szeret. Irodalmi műsor a hallgatók kívánságára. 16.20: Ziehrer keringői. 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre válaszolunk, 17.10: Spanyol népdalok. 17.30: Szövetkezeti Híradó. 18.00: Egy falu — egy nóta. 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 19.00: Üzemi hangverseny. 20.10: Vidám zenés műsor. 22.20: Tánc éjfélit — közben: 23.00: Mi történt a nagyvilágban? 0.10: Magyar nóták, csárdások. PETŐFI RADIO 6.50 14.00 15.20 16.20: Hangszerszólók. Kóczé Gyula és zenekara játszik. 14.15: Mendelssohn: Szent- tvánélt álom — szvit. Mindenki operája. __ A régi és az úl bíráskodás. Előadás. 16.40: Énekkari hangverseny. Liszt Ferenc kórusmflvelből. 17.10: tiz perc közgazdaság. 17.20: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40: Tánczene. 18.00: Nehéz Igazgatónak lenni. Cseres Tibor elbeszélése. 18.30 19.00 19.30 20.10 21.00: Szív küldi. Hangos Újság. Chopin müveiből. Kemény: Ősz! séta. Népek dalai és táncai. 22.00: Magyar opera-részletek. tsnmórnnn. eaept. 12 KOSSUTH RÁDIÓ E.00—8.01:: Reggeli zene. 8.15: Egy falu — egy nóta. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Gyermekrádió műsora, 13.30: Jó ebédhez szól a nóta. 14.15: Jó munkáért — szép muzsikát! 14.45: Egv hét a külpolitikában. Előadás. 15.00: Szív küldi. 16.00: Hervad az a fózSa... Erdélvi János Jiépkólfésrf gyűjtését Orfutay Gyula ismerteti. 16.50: Tánczene. . . 17.40: Kincses Kalendárium. 18.40: Szerencsés utat. Gáspár László eseményji- téka a közlekedési eszközök fejlődéséről. 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. 20.10: A kis vő. Zenés vigJá- ték. ,. 21.40: A vasárnap sportja. Totó-híren. 22.10: Mesélő muzsika. Csajkovszkij Csipkerózsika című balettjét ismerteti Rácz György. . 22 50: A Ouartetto ttaliano játszik a satsburgl ünnepi , látékok keretében 23 43- Strauss keringőiből. 0.1Ó: Népdalok, kórusok előadásában. PETŐFI RADIO 8.00: Reggeli zene. 8.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezes- ládája. 10.10: Kerlngők szárnyán. 11.00: Hanglemezek. 12.00: Szines népi muzsika. 12.30: Bál után. Lev Tolsztoj elbeszélése. 13.00: Keitecskén az élet édes álom. Zenés összeállítás a legszebb operettkettősökbőb 14.00: Müvészlsmezek. 15.00: Lőcsei Casséndér András, Előadás. 16.20: A belügyminisztérium népi együttesének zenekara látszik. 16.00: Népszerű operarészletek. 16.40: A rádió gyermeksztmlá- zának műsora. 17.20: Szovjet könnyű muzsika. 17.40: Zenekari hangverseny. 18.35: Mozart katftáraművei- hől. 19.10: Káderhiány. Bajör Andor szatírája. 19.30: Tánczene. 20.15: A „Tartós békéért, népi demokráciáért” című lap ismertetése. 20.30: Részletek Verdi: Rigo- ietto című operájából. 21.30: Könnyű esti muzsika. 22.10: Zenekari hangverseny. Ni