Észak-Magyarország, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-11 / 163. szám

Vasárnap, 1954. Július 11. ÉSZAKMAGYARORSZAG 5 Ű^éjiUáii /jjmr: Szciluidjcup tmiidÄizöodkezet... Eltalálták annak a vetését, kapálá­sát. Csodájára járhat a környék. De a répának is. Negyedszer kapálják a családok a művelésre felosztott te­rületet. Koczók István négyholdas egyénileg dolgozó paraszt is ott ül a magtár hű­vösében, a tréfáskedvű tsz tagok kö­zött. Cséplésre hozott egy szekér ár­pát. Nem akar elmaradni a tsz-től, no meg első akar lenni a falu gaz­dái között, s most együtt drukkol a Szabadság-beliekkel, hogy mikor puffog már az a fránya traktor. Közben bele-beleszól a beszélgetés­be. Nem érdeklődésképpen, hanem inkább tervezésképpen: hogy lenne jobb, hogy lenne t.öbb. Mert a cso­port munkáját, eredményét, a so­A z égről eltakarodtak a felhők. Reggel még sűrű cseppekben szemerkélt az eső, most meg érlelő sugarait küldi a nyári nap az ezer- rzínű határra. Meleg van. Szinte hallani, ahogy sercegve száradnak a szőke, félszőke búzakalászok. Érik a kenyér..* — Érik a kenyér... — K. Szabó Mihály, a Szabadság elnöke kinn áll a kerítésnélküli tanyaudvar kellős közepén. Kalapját fejebúbjá- ra tolva, nézi a felhőtlen eget. Sze­me fáj az erős napsütéstől, de le r~m venné tekintetét az égről, ha r'ígegyszer úgy fájna is, s már •'gy harmadszor kiáltja a magtár í'-nyékában falatozó csoport felé: — Érik a kenyér! Ez kell nekünk, ez - meleg napsütés. Ha kitartana, egy h ' t múlva kalász nem állna lábon, cl? még el is csépelnénk. — Különösen, ha így dolgozik a C'éplőgép, mint éz itt — kiáltja visz- s~a Sablai Imre két falat között, r’? úgy, hogy a megkezdett silógöd­mellett veszteglő cséplőgépek mellett is meghallják. A cséplő már vagy egy órája ott áll az udva­ron, pedig a magtár mögött két ka­réi árpa várja. — Négy órára punk­tum — mondta tíz óra felé Szabó, .'mikor az utolsó kévét kazalradob- ' ák a szekérről, s a tanyabejáratnál 'eltűnt a cséplőgép is. — Négy órá- r-> elcsépeljük, elsőnek az egész já- r isban, öt órára meg már be is ad- fuk, ami az államnak jár. — De az délelőtt tíz órakor volt, most meg már dél is elmúlt és egy lépéssel re jutottak előbbre, mert a gépállo­más traktora az udvar közepén meg­makacsolta magát, s nem ment to­vább az istennek se. — Bai van a csapággyal — újsá­golta a két traktoros. Vakarták a 'aiüket erősen, mert nem jó bemu- *otkozás ez, de ami megtörtént, meg- ‘"irtént. Hozzákezdtek serényen a •l'vitáshoz, csakhogy ettől mivel sem ’■ jnnyebbedtek meg Szabó Mihá- h’ék. Morogtak is egy sort a ricsei gépállomásra. Hogyne, amikor olyan szépen indult minden. Első­nek aratták le az árpát az egész környéken, s mindjárt üzentek is p cséplőgépért, nehogy megelőzze valaki a tsz-t. Kora reggel tizenöt dolgozó paraszt jött segíteni szeke­restől, behordták a termést a tanya­udvarra. TJgy ment minden, ahogy azt a tagság elhatározta, most meg a géppel van baj. S ahogy nézik, az elevátor se jó, pedig az árpa- szalmával a takarmánykazlat akar­ták betetőzni. Hát mit csinált eddig az a gépállomás? Hogy javította ki a gépeket.. s Czidják a bajt, mint a bokrot, ^ de tenni nem tehetnek sem­mit. Mert ha kaszálásról, kapálásról volna szó, vagy az eltörött szekér­kereket kellene kicserélni? Tiz nercbe se telne, dolgozna mindenki. A géphez azonban csak a gépészek értenek. Leült hát a tagság ebédel­ni a magtár elé, ami egyben istálló is. Egyik részében a sertések, ma­lacok, süldők nevekednek, a másik végében meg a juhállomány béget keservesen. Kívánkozna ki a zöld gyepre, de Kádár István bácsi, a juhász megkötötte magát, hogy az első gépelést azért nem szalasztja el. Az ő segítsége is elkel a törekka- parásnál, vagy egyebütt. Ünnepé­lyes pillanat az, amikor az évi ga­bonatermés degeszretölti az első zsá­kot. Mindannyiuk verejtéke, s a ve­rejték árán mindannyiuk kenyere gyűlik abban. Beterelték hát a ju­hokat az akolba. A tehenek is csak ott legelnek p. tanyaudvar mellett, s Nyerges Péter, a gondozójuk a traktorjavítók munkáját irányítgat- ná, ha értene hozzá. így csak nézi, nézi, s már ki tudja hányadszor ér­deklődik: ugyan mikor indul el! A friss hírrel azután megnyugtatja a tagságot — fél óra és beáll a gép a kazlak közé. Most már ott üldögél a Szabadság egész, tagsága a magtár előtt. Fala­toznak. Ki főttet, ki szalonnát, fe­hér házikenyérrel: Körülöttük han­gos gyereksereg hancurozik, akiket egyébként kötéllel se lehetne ott­tartani, szerteiámák a határt, de a cséplés az más. Onnan nem hiá­nyozhatnak a gyerekek sem, pedig még ezután a csénlés után jön az igazi. A huszonöt hold őszibúzát, a hat hold tavaszbúzát, meg a tavasz- árnát — ha kitart az idő — két- három nap múlva levágják az arató- üépek. Az lesz azután az igazi csép­lés! Búzából több mint tiz mázsát várnak holdankint. Árpából se ke­vesebbet. Nem csoda hát, ha a cséplőgépokozta bosszúság ellenére is nagy a jókedv. Különösen Kádár bácsival évűdnek az asszonyok, aki hosszúszárú pipával a szájában, legé- nyesen félrecsapott kalappal úgy jár­kál az udvaron, mint azt hajdaná­ban az ispántól látta. Meg is van az oka rá, százszorinkább, mint hajdan az ispánoknak, hiszen 217 juh van a „keze alatt”, s ezzel 20—25.000 fo­rint hasznot hozott a csoport kony­hájára. Hoz még többet is, mert jó- néhánv birkát elad a tsz, meg a go­molyából is árulhatnak, meg oszt­hatnak a tagságnak. Érték az, igen nagy érték. Mondogatja is hol egyik, hol másik csoporttag, hogy a juhállomány több hasznot hoz mint a sertések. Ám az ilyeneknek meg Nyerges Péterrel, a sertésgondozó­val gyűlik meg a bajuk, aki mint a szemefényét félti, védi a hetvenként sertést. Anyákat, süldőket, hízókat. Az igaz, hogy az idén sertésből még csak 8.000 forint volt a haszon. De néhány hét múlva készen a négy hízó, felnőnek a malacok. Akkor az­tán Kádár bácsi szívhatja a pipáját „bánatában”. 'Ű's mi? Mi semmik vagyunk, a Aj mi munkánkból tán semmi haszon? — mondogatja Borkesz Sándor, 3 növénytermelési brigád vezetője. — Meg kell nézni a kuko­ricánkat, a répánkat. Abból lesz a haszon! — Meg js lehet nézni a ku­koricát is, a répát is. A kukoricából ember legyen, de szálas, akinek ki­látszik a fejebúbja, vagy a kalapja. katigérő vetéseket jól ismeri ő, s nemcsak ő, de minden révleányvári dolgozó paraszt. Sőt nemcsak isme­rik, de segítik is, vagy ha úgy esik, segítséget kérnek a termelőszövet­kezettől. S ez igen nagy erőssége a csoDortnak. Reggel is tizenöt egyéni szekere állt ki, hogy behordja a Szabadság árpáját csépléshez. Máskor meg a szénát, lóherét segí­tenek kazalbahordani a tsz tanya­udvarán. Iski Géza, Katona Sándor, Sohajda András, K. Szabó András. Csak egy szót szóljon a csoport el­nöke, már mennek is segíteni. Se­gítésközben azután alaposan széjjel­néznek a portán. Megkockáztatnak egy-egy kérdést az előrelátható jö­vedelemről, a csoporttagok minden­napi életéről. S mint Szabó Mihály elvtárs mondja: — ez már nem csu­pán baráti érdeklődés. — Tapaszta­latból mondja. Tavaly így érdeklőd­tek a csoport munkája, élete felől Nyerges Péter és H. Balogh András is. És ősszel mindketten beléptek. Az idén meg már négyen jelezték, hogy októberben belépnek, Szakher Dezső, Barati Ida és még ketten ta­lálták meg a helyes utat. S ahogy az érdeklődés mutatja, lesznek töb­ben 1S . . , IV em nagy, nem milliomos tsz a ^ révleányvári Szabadság. Ti­zenhat tagja van csupán. De ez a ti­zenhat család olyan meggyőződés­sel, olyan akarással dolgozik, tervez, beszél, hogy öröm köztük lenni, kö­zéjük ülni. Bár volt idő, amikor ők is ingadoztak. Nem mindegyikük, csak néhányan. Azonban két fordu­lat megváltoztatta ezeknek 2 véle­ményét is. Az egyik az új szakasz volt, a párt, a kormány annyi érté­kes segítsége az elmúlt néhány hó­nap alatt, a másik meg, hogy K. Szabó Mihály elvtárs került a cso­port élére. A régi elnök, Vajda István dolgozott becsületesen, de hiányzott a lelkesedés, az erős kéz, a fiatalos lendület. S ez Szabó Mi- hályban megvan. Harminchárom évével, bizodalmával, akarásával, úgy dolgozik, úgy boldogul az egész tagság, ahogy azt ezelőtt is kívánta, szerette volna. Nem messze vannak attól, hogy milliomosok legyenek, a mi új, boldog életünk milliomosai... T óval túl jár már delelőn a " nap. A tagság már otthagyta a magtár hűvösét, s ott sürögnek, fo­rognak a cséplőgép körül. Segítene mindenki, még a járásról érkezett elvtársak is, akik az utóbbi hetek­ben gyakran és szívesen látogatják a szövetkezetét. Segítenek ahol és amit csak tudnak. Megérdemli a Szabadság a segítséget, mert ha gaz­dagságban nem is, de törekvésben, bóldogulniakarásban elsők az egész környéken. íme, elsőnek kezdik a cséplést, sőt az egyik beszélgetésben ugyancsak fogadalmat tett a tagság, hogy elnyerhetik még ők a minisz­térium huszezerforintos jutalmát, amely az ország első tsz-ének ju­talma lesz. A Szabadság tagsága pe­dig nem ígérget könnyelműen... Végre!... Egyet-kettőt puffog a traktor, majd éles berregése felveri a bodrogközi délután csendjét. Megindult a gép. Rohan mindenki a magtár mögé, a kazlakhoz. Már- megosztották jóelőre egymásközött a munkát, s amint odakanyarodik a traktor a cséplővel, Borgesz Sán­dor már munkára készen áll a ka­zal tetején. Néhány perc és indul a dob. Azaz csak indulna, ha jó len­ne az elevátor, de még meg kell ja­vítani. Iski elvtárs, a községi ta­nács elnöke bizony zsörtölődve má­szik fel az elevátorra segíteni. Nem azért zsörtölődik, hogy segíteni kell, segít ő szívesen minden bajon, min­den hibán, de most mérges. Jogo­san a gépállomásra. — No de ez sem fordul elő többet — mondogatja, amint emelgeti a vonóláncot. Felhí­vom megint a gépállomást, hogy jól nézzék meg a gépet, mielőtt útnak­indítanák ... ti a olykor nehezen is, de minden elérkezik egyszer, amit ' na­gyon vár az ember. Már ugyancsak lefelékivánkozik a nap az égről, amikor felzúg a cséplőgép dobja. A Szabadság tagjai körülkapják a gé­pet. Villát ragadnak, zsákot. Szabó elvtárs fenn áll a dobon, a mázsa mellé odaáll a szekér. Arra rakják majd fel az első teli zsákokat, any-i nyit, amennyit az állam kér a cso-í porttól. Mert ez az első! Kenyér kell a gyárak, üzemek dolgozóinak, S ünnepélyes, nagyon ünnepélyes pillanat ez, amikor Szabó elvtárs be-i ereszti a cséplődobba az első kévét. Büszkén, egyenesen áll a gép tete-i jén, s úgy állnak a kazalon, lenn a gép körül a többiek is. Az elnök köj rülnéz egy pillanatra. Jól látja on-1 nan fentről az egész határt. A kövér kukorica-, répatáblákat, - csendesen legelésző teheneket. De messzebb* sokkal messzebb néz és lát ennél* A jövőbe, amikor száz és száz hol-í dákon ring majd a tsz gabonája* száz és száz holdakon zöldéi a kuko-> rica, a tsz kukoricája. De az is le-« hét, hogy egy pillanatra visszanézett a háta mögé, s onnan e büszkeség. Vissza tizenöt esztendővel. Mert akkor is állt'már ő itt e helyt a cséplőgép tetején, a kazal tetején^ Hányta, dobálta a kévét,, s a töb^ biek, akik most lent serénykednek a gép körül, ugyancsak dolgoztak* nyelték a port, úgy mint most nye­lik. Csak akkor nem mosolyogva* nem jókedvűen, csakhogy, akkor mint báró Sennyei úr cselédjei* most meg mint gazdák, a környék* a határ, az egész ország gazdái.. * Hull, hull a kéve a dobra, hull* hull a termés az öblös zsákokba* Csépel a termelőszövetkezet... « BARCSA SÁNDOR Csépelnek a tsz-ben. Borkesz Sándor örömmel nyújtja az első kéve árpát... Szép a kukorica is ... Ez Borkesz Sándor, a növényápolási brigád ve­zetője és a brigád munkainak -redménye Révleányvár Kádár István, a csoport juhásza, a 217 juh lelkiismeretes nevelője K. Szabó Mihály, a tsz elnöke Id Balogh György gondosan ápolja a csoport szarvas- Jóízfien fogyasztják az ízletes ebédet a csoporttagok. marháit Barati László és felesége, H. Balogh András és Sablai Imre két gyermekével. K. Baratt István fogatos itatni viszi lovait. (EgDOOT JANOS FELVÉTELEI.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents