Észak-Magyarország, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-25 / 175. szám
Vasárnap, 1954. július 25. CSZAKMAGYARORSZA6 5 KÁCSI JEGYZETEK... A DUNA MELLŐL Dunakeszinél így mentetlek a gabonát a betörő víz elöl. A háttérben az átszakadt gát. Vlagyar katonák ég a budapesti földalatti vasút építői Győr-Révfalu Szentendrénél a Cementárugyár ifjúmunkásai fáradhatatlanul kivet ték részüket a gát megerősítéséből. ■A Borsodi Szénbányászati Tröszt nagy gépkocsijában legalább tizenhármán szorongunk. Meleg van, a nyár úgy látszik mégsem feledkezett meg rólunk, s az országút két oldalán elterülő szántóföldek fölött aranyos ragyogással fénylik a nap. Makulányi felhő sincs, egyetlen kék izzás a levegő, s az eperfák mozdulatlan ágain halvány porréteggel borítva szunnyadoznak a falevelek. Körös-körül, amerre a szem ellát, vágják a rendet, keresztbe hordott búzakévékkel van tele a határ. Délután indultunk Miskolcról, hét bányászgyermeket viszünk Kácsra. Szuhakállói, rudolftelepi és • perecssi gyerekek. Szöszkék, barnák, kedvesek és egy kicsit félénkek is. A gyermeki csodálkozás őszinte derűjével figyelik az eléjük táruló „csodákat“, élvezik az utazást. Az otthon telepakolt táskát szorongatják kezükben, a világért sem engednék el. Hogy is ne, amikor édesanyjuk jól a lelkűkre kötötte „vigyázz ám rá, leikecském", .* Gondolkozom. Régi emlékeimről fejtegetem le az idők ködét, amiről már sokat írtam, de úgy érzem, mégsem eleget. Nem, nem. Erről nem tud eleget írni az ember s ha fájnak is az előbukkanó képek, mégis újra, meg újra elő keli szedni őket. Egy bányatelep jut az eszembe, ahol egyszer dolgoztam. 1938-at írtunk, a nyár sokkal melegebb volt, mint a mostani. Fojtó hőség nehezedett emberre, fákra, mezőre, mindenre. A bánya fél létszámmal dolgozott, az emberek egy része otthon a küszöböt nyergelte és nézték, egyre nézték kemény, eldurvult kezüket, amely nem tudott kenyeret keresni, amelyből erőszakkal tépték ki a csákányt, a fejszét. Szomorú, nincstelen napok. Az iroda ajtaján papírra függesztett rövid mondat feketélik: „Felvétel nincs!“ A gyermekek (ezekből nagyon sok volt) pőrére vetkőzve a telep vizesárkaiban játszadoznak, vagy mohó és kutató szemmel figyelik az út- széli eperfát. A napi étel javarésze innen kerül a szájukba, öröm télén nappalok! Az öröm azonban mégsem halt ki az egész környékről. Ó, volt itt öröm, de csak a telep szélén álló villákban, ahol az „urak" laktak. Az egyik perzselő júliusi napon hatalmas, álomszép, feketére lakkozott autó áll a villa bejárata előtt és hordják a táskákat a kocsira. Azután jön maga a tanácsos úr is két kis gyermekével. Elegánsan, frissen, óvatosan és félénken kerülgetve az utca porát, nehogy a fehér cipőn folt essék. Feldübörög a motor és néhány óra múlva már a magyar Lidó, Balatonfüred egyik pompás villájában hajtják álomra fejüket. A telepen kiapadt mellű bányászasszonyok főzik a tavalyi krumplit vacsorára. Az emberek ilyenkor sokáig fent vannak. Nézik az eget, a fénylő csillagokat, s átkozzák azt a pillanatot is, amikor megszülettek. A gyerekek nem tudják, hogy nyaralás is van a világon. Bükkábránynál letérünk a pesti országúiról Tibolddaróc felé. Még néhány kilométer s Kácson vagyunk. Enyhült a hőség és én most ébredek rá, hogy mindezt hangosan mondtam el a gyermekeknek. Nagy, kerekre tágult szemükben a megértés fénye csillog, s tekintetükből mintha ezt olvasnám: „Honnan tudod te mindezt, bácsi, nekünk erről soha senkisem beszélt." El is hiszem Nektek, kedves gyermekek. Egy csöppet sem csodálkozom ezen. Szüléitek bizonyára mélyen elrejtették már a múltat, gyűlölik az akkori emlékeket, s nem akarnak Előttetek szégyenkezni, hogy őket valamikor semmibe sem vették, hogy erejüket és idegüket összemorzsolta az úri gazság. De elfeledkezni mégsem lenne szabad ezekről még akkor sem, ha már készen van az új családiház, ha már 4 öltöny ruha lóg a szekrényben s ha a híg, löttyös paprikáskrumpli helyett rántotthús kerül vacsorára az asztalra. Mert az emberben igenis megmarad az emlék. A szép azért, hogy ápolja és az évek múlásával egyre színesítse, a csúf azért, hogy vigyázzon, meg ne ismétlődjék, zsefnek is ez a véleménye, többé nem lehet kétségünk efelől. No, meg amit az ember saját szeresével lát, azt is feljegyzi. Hanem gyerünk csak a gyerekek után. Keskeny, szűk földút vezet a strand felé. Aikonyodík, s a fürdőhely most, ezekben a késődélutáni órákban a legszebb. Csend, nyugalom, békesség. Talán ebben lehetne sűríteni jellegzetes vonását. De nem, ennél többet kell mondani. A levegő éles, jóillatú s ahogy a strandhoz közeledünk, a cser, tölgy és fenyőfákkal borított völgyben egyre jobban tágul tüdőnk és egyre éheseb- bek leszünk. A pajtások már jönnek „hazafelé“. Az első sorban haladó legnagyobb fiúnak futball szorul a hóna alatt. A vígan daloló, mintegy 40 gyerekből álló csapatot a miskolci Kossuth Lajos általános iskola igazgatója, Kőhalmi Gyula elvtárs vezeti. Ó itt a táborvezető, a pajtások pajtása; mindenki „Gyuszi bácsija" a kedves, mosolygósarcú pedagógus. Másik tanító is van velük, Papp Vilmos. Kettőjük feladata, hogy a két hétre érkező gyermekekre vigyázzanak és hogy minél több örömet, vidám percet szerezzenek a kispajtásoknak. '* Ki tudná hirtelen elmondani, mennyi öröm zsúfolódik össze két hét alatt. És most, ahogy egymás mellett beszélgetve ballagunk hazafelé, az egyre sűrűsödő alkonyban eszembejut minap folytatott beszélgetésem Rasztóczky Józseffel, a tröszt egyik pénzügyi emberével, akitől a következőket tudtam meg: Balaton- szemesen kéthetenként 37 bányászgyermek üdül 5 turnusban. Kácson 50 gyermek üdül kéthetenkint, ugyancsak 5 turnusban s csak ennek a két üdülőnek a fenntartása, a tíz hét összköltsége nagyjából számolva 250 ezer forint. Egy negyedmillió forint csak erre és csak ennél a trösztnél! Persze, ebből a pénzből aztán ugyancsak jó kosztot kerekítenek itt Kácson is. íme a hétfői menü: reggelire tejeskávé — vajaskenyér, tízórai: sajt, zöldpaprika, ebéd: karfiolleves, borjúpörkölt rizzsel, cukrozott málna, uzsonna: zsíroskenyér, zöldhagyma, vacsora: tejberizs, csokoládé. Ez csak a hétfői menü. A heti étrendben szerepel még szalámi, gulyásleves, madártej, töltöttkáposzta, csokoládékávé, zöldborsóleves, töltött borjúhús, göngyölt sonka, töltött kalarábé, krumplicukor, pulykasült, stb. Ilyen koszt mellett azután nem csoda, ha a gyerekek 2—3 kilót is híznak és otthon azután hónapokig beszélnek a nyaralásról. * Mielőtt meglátogattam volna Kácsot, a gyermekéért aggódó egyik bányászanyával beszélgettem. Azt mondta: jól nézzen szét az elvtárs s ha nem találja megfelelőnek a helyet, hozza haza a kisfiámat. Hát én innen üzenem kedves Szabóné: Gyermeke igen jó kezekben van. A pedagógusok apjuk helyett apjuk, a gondozónő, Szaniszlóné, szintén nagyon szereti őket. Az orvos, dr. Kadosa odaadóan ügyel a kis ember- palánták egészségére^ Sose több szeretetett Másként itt nem is lehet. A bőség es vacsora után bemegyünk a hálótermekbe. Óvatosan kattintjuk fel a villanyt, hiszen üél- órával túl vagyunk a „takarodőn“. Az ágyak felől egészséges szuszé gás hallatszik. A villanyfény bearanyozza a kis buksi fejecskéket. Némelyik még nem alszik, kidugja fejét a takaró alól és rámosolyog „Gyuszi bácsira". Lehet, hogy az izgalom nem hagyja őket aludni, hiszen holnap nagy nap lesz, az ,»angyalföldi" gyerekekkel fognak futballozni. Komoly mérkőzés lesz, fo- gadkoznak, hogy ők győznek, a borsodiak. Lassan aztán — bármennyire is nem akarjuk — az egyik ágyról Szuhakálló mond véleményt, majd Pereces, Rudolftelep, no és a kis Sólyom Gyula is — a legkisebb — (ha jól emlékszem, herbolyai), csatlakozik a vitához. A kis Banna Gyula, aki szintén perecesi, a ról integet (hát hogyne amikor régi ismerős). , / Azután megint kattan a villany és a bányászgyermekek párnájukra hajtva fejüket tovább álmodnak, így lesz ez holnap, holnapután és azután is, hiszen „az ember ötágú csillaga“ ragyog hazánk felett. Mert ami valamikor csak álom volt —ma már valóság. ♦ Hosszú sávot hasít az éj szakába az autó reflektora. Körülöttünk néma, hallgató sötétség. Kilométert kilométer után hagyunk hátunk mögött s bennem tenger módjára szétterül az öröm. Gondolatban már e riportot írom, s félek, hogy nem tudom elmondani mindazt, amit szeretnék. Mint ahogy nem ős tudtam. A múlt és a jelen tarka képei élnek bennem s vitatkoznék, de nincs kivel. Pedig nagyon szeretnék, különösen azzal a bányász barátommal, aki panaszkodott, hogy „nehéz, roppant nehéz, mióta csak 1800 forintot keresek havonta. Azon gondolkozom, hogy otthagyom a bá-i nyát". Ha jól tudom, a múlt turnusban a kislánya itt volt és tavaly is nyaralt. Erről szeretnék vele beszélni. Lehet, hogy majd alkalmam lesz rá. Most azonban jobb híjján hallgatva ülök és figyelem az éjszakát, hallgatom a motor duruzsolását. Ez az autó nem valami luxuskocsi. Kissé kopott már, mégis mennyi boldogságnak volt tanúja, mióta a mi bányászgyermekeinket hordja nyaralni. öreg éjszaka érkezünk Miskolcra. Az utcákon alig járnak. Az • Avas tetején sziporkázva tündököl az ötágú csillag s az árukkal megrakott egyik kirakatban széles papírszalagon vérvörös betűk izzanak: „Köszöntjük az Alkotmány Ünnepét". HOLDI JANOS Készülnek a borsodi dolgozó parasztok az őszi országos mezőgazdasági kiállításra Megyénk állami gazdaságai, termelőszövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai szorgalmasan készülnek az őszi országos mezőgazdasági kiállításra. A karcsai Dózsa tsz tavaszbúzáját mutatja be ezen, melyből a múlt évben holdanként 15 mázsás átlagot értek el. Somoly József tiszacsermelyi dolgozó paraszt szintén tavaszbúzáját állítja ki, amelyből egy holdon 16 mázsa termett neki. A nagymiskolci állami gazdaság dolgozói is lelkesen készülnek. Á kiállításra paradicsomot visznek fel, amiből a múlt évben is szép termésük volt, holdanként 165 mázsát takarítottak be. A klementina! állami gazdaság minőségi vetőmagokkal vesz részt a kiállításon. Az országos mezőgazdasági kiállításra az ország bármely területéről 50 százalékos vasúti kedvezménnyel lehet majd felutazni. SZIKORA ANDRÁS AZ ÉSZAKMAGYARORSZÁG CIKKE NYOMÁN Van már bakancsszög Rudabányán Az „Eszakmagyarország“ július 16-i számában olvastuk, hogy Rudabányán nem lehet bakancsszöget kapni, holott az elengedhetetlen az ércbányászok biztonságos munkájához. Az utóbbi időben a bakancsszög valóban hiányzott boltjainkból. A mdabányai vasbolt részére július 16-án szállítottunk bakancsszöget, egyidejűleg intézkedtünk, hogy a Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat is küldjön. Borsodi Bányászellátó Kiskereskedelmi Vállalat Szovjet katonák Kunszigetnél is ^lakossággal együtt dolgoztak a gát megerősítésén, a község védelmén. 1*1 (Rév Miklós felvételei.) Rendet teremtenek a Sztálin-úti bérházak körül Az autó zúgása « ahogy felfelé kapaszkodunk a dombra — komoly riadalmat okoz az udvaron kapirgáló tyúkok és a legelésző libák között. Fent a dombtetőn, a templom mellett áll a tröszt üdülője. Csendes a tájék, a többi gyermek a strandon van, csupán a konyhában folyik a munka. Igaz, csak ideiglenes az üdülő, a helyiség deszkából épült, de rend és tisztaság mindenütt. A konyha dolgozóiról az első öt percben annyi jót hall az ember, hogy szinte már túlzásnak hiszi; de hft már az itt lévő dr. Kadosa JóFehérvári Gyula sztahánovista műszerész „Mégegyszer a miskolci Sztálin úti bérházakról” című, július 1-én megjelent cikkére válaszolunk. A Sztálin út 92—94. számú házak között lévő földkupacokból — amelyek még az építkezés során maradtak vissza i—* az épület belső oldalán lévő meszes gödrök betöltését a napokban megkezdjük. Meg kell jegyeznünk, hogy a Beruházási Vállalat kötelessége lett volna a több száz köbméter föld elszállítása. A lakótelep-karbantartó üzem vezetője nem tudta ellátni feladatát, ezért leváltottuk. Természetesen az új vezető a többhónapos késést nem tudja azonal behozni. Az új üzemvezető feladata lesz az is, hogy megszilárdítsa a meglazult munkafegyelmet, Lenin Kohászati Művek KOVÁCS SÁNDOR osztályvezető „Kérem, hogy olyan nagycsaládosnak adják, amilyen as enyém...“ Homrogd községben Somosi Sándor ötholdas dolgozó paraszt, akinek 9 tagú családja van, azzal is kifejezésre juttatta együttérzését az árviz- sujtotta dolgozókkal, hogy megsegítésükre egy mázsa kukoricát, egy mázsa búzát és egy mázsa árpát ajánlott fel. Azt kérte, hogy az árvízkárosultak közül olyan nagycsaládos dolgozónak adják ezt a terményt, mint amilyen, az ő családja. r í Somosi Sándor azt is tudja, hogy az anyagi megsegítésen túl jó munkával segíthetünk legtöbbet az árvíz okozta károk pótlásában. Kaid- szosait már learatta, aratás után elvégezte a tarlóhántást.
