Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-06 / 133. szám

6 Egy hentes felháborító „szokásai“ Szombaton délután több dolgozó várakozott Miskolcon a Vásárcsar­nok épületében levő hentesüzlet­ben. A boltban többek között két hatalmas marhacomb függött a horgokon. A vásárlók közül néhá- nyan arra kérték Szlavkovszki Istvánt, a bolt vezetőjét, hogy a marhacombokból mérjen ki ne­kik. A bolt vezetője semmibevéve a dolgozók kívánságát, megtagadta a kérést s arra hivatkozott, hogy „a marhacomb még friss, ilyenkor nem szokás bontani*'. Kijelentette: jöjjenek el reggel, akkor majd kapnak a marhacombból. A vásár­lók joggal háborodtak fel, hiszen akkor jöttek munkából és nyilván­valóan semmi kedvük sem volt ar­ra, hogy reggel ismét elmenjenek a boltba, csak azért mert Szlav­kovszki István felháborító módon, kényelmességből nem hajlandó a húst kiszolgáltatni. A vásárlók az esetet bejelentet­ték szerkesztőségünknek. Hala­déktalanul eljártunk az ügyben, a hentesmester azonban ezekután sem teljesítette a dolgozók kérését, sőt gúnyos megjegyzéseket tett. Az illetékesek a legsürgősebben járjanak el, hogy ilyen boltveze­tők, mint Szlavkovszki István — akivel hasonló eset már máskor is előfordult — ne gátolják pártunk és kormányunk határozatainak végrehajtását, a dolgozókról való fokozottabb, még jobb gondosko­dást. A tanács is figyeljen fel, mert megengedhetetlen és tűrhetetlen, hogy ne szolgáltassanak ki olyan árut, amely nyilvánvalóan azért van a boltban, hogy a dolgozók asztalára kerüljön. Erre nincs mentség! Hogyan harcolnak a kongresszusi határozatok végrehajtásáért a diósgyőri acélöntődé műszaki vezetői Idejében kaszáljuk rétjeinket, szakszerűen gyűjtsük és kazaiozzuk a szénát Vasárnap, 1954. június 6. A diósgyőri acélöntöde ebben a hónapban még nem teljesítette ki- szállítási tervét. Öntési tervének azonban mindennap 100 százalék felett tesz eleget. Arra a kérdésre, hogy ezt a lemaradást mi idézte elő, Korbely István gyárrészlegvezető h. a következőket mondotta: A nagy lágyítókemencét most ja­vítják, ami előreláthatólag ma este készen lesz. A homokráégéseket az Öntvényeknél úgy igyekszünk leszo­rítani, hogy nagyobb mennyiségben címmel tart az Országos Filharmó­nia június 7-én, hétfőn este 8 óra­kor vidám előadjíst a Népkerti Sza­badtéri Színpadon. Az előadáson közreműködnek Sárdy János, Pet- ress Zsuzsa, Fekete Pál, Járajj Ka­talin, Péter bűvész, Kovóts Aladár, használunk fel a formázáshoz kvarc­homok helyett magnezit és krómérc- port. Ennek eredményeként csökken az öntvénykikészítési munka igé­nyessége. A homok minőségének megjavítá­sa céljából mérnököt állítottunk a homoklaboratórium élére, azóta nincs selejtünk. Az acélöntöde dolgozói megfogad­ták, hogy a hónap végére túlteljesí­tik tervüket s azon igyekeznek, hogy gyárukat hozzásegítsék a kitüntető élüzem cím elnyeréséhez, Keszthelyi Mária, Kassai János, Tóth László és a Tóth énekegyüttes. Ezúton teszi közzé a Filharmónia, hogy kedvezőtlen időjárás esetén az előadást délután fél 6 és este fél 9 órai kezdettel a Déryné színházban tartja meg. ÉSZAKMAGYARORSZÁP Silóznak a borsodivánkai József Attila és a szentistváni Béke tsz-ekben A gyakori esőzés erősen hát­ráltatja az őszi takarmánykeve­rékek betakarítását. Több ter­melőszövetkezetben — miután látták, hogy nem tudják meg­felelően megszárítani a takar­mánykeveréket — nagyon he­lyesen úgy határoztak, hogy be- sílózzák. Egyharmad, vagy egy­negyed részt szalmafélével ke­verve, besilózták a takarmány- keveréket. A szentistváni Béke 100 köbméter, a borsodivánkai József Attila tsz tagjai 100 köb­méter silót készítettek már. Rö­videsen befejezik a takarmány- keverékek silózésát a tiszatarjá- ni Alkotmány tsz tagjai is­Járásaink verseny sorrend je a növényápolásban A cukorrépa egyeseltsével 85.1 száza­lékra, az első kapálással 77-2 százalékra áll megyénk. A kukorica kapálását 67.9, a burgonya kapálását pedig 67.8 száza­lékra teljesítettük. Legjobban baled a itaprafo-rgo kapálása. 91 százaléknál tar- tunk. A járások közötti verseny értékelésé­nél figyelembe vették valamennyi kapás­növény ápolásának eredményét. E szerint a sorrend a következő: Járás: Százalék: í. mezőcsáti 87.0 2. sátoraljaújhelyi 84.4 3. szerencsi 73.8 4. ricsei 68.7 5. mezőkövesdi 66-7 6. edelényi 64.7 7. miskolci 63.4 8. encai 60.6 9. sárospataki 60.4 10. Miskolc város 55.6 11. szikszói 53.4 12. afo-auj szánt ói 48.7 13. putnoki 46.8 14. ózdi 41.8 Dolgozó parasztságunk - egyik igen fontos feladata, hogy a fejlett széna­készítés módszereinek alkalmazásá­val biztosítsa a takarmányfélék gyors betakarítását. A szénabetakarítás — különösen csapadékos időben — nagyon ala­pos, körültekintő munkát igényel. Csapadékra pedig számítani kell most is. Ha a széna egyszer is meg­ázik, tápértékének 35—50 százalékát elveszti. Hiába szállítottunk ha­za két szekér szénát, ha az egy szekér jó szénát sem ér. A mennyiség nem pótolja a minő­séget. Különösen nagy gondot kell for­dítani a lucerna és általában a pil­langós takarmányféleségek betakarí­tására. A pillangósvirágú takarmá­nyoknál a legtöbb tápérték a levél- zetben van. A levélrészek gyorsab­ban száradnak, mint a vastagabb szárak, ezért ha nem ügyelünk, a levelek könnyen leperegnek és csak a szalmaértékű kórót, illetve szárat takarítjuk be, a búzakorpával egyenértékű levélzet viszont kárba- veszett. A Ievélpergés csökkentésé­nek egyik módszere, a legtökélete­sebb módja a vülahegyen való szá­rítás. Ez a következőképen történik: a levágott lucernát, vagy egyéb pil­langósvirágú zöldtakarmányt ka­szálás után 2—3 nap múlva villahe­gyekbe kell rakni. Egy nap múlva a villahegyekbe rakott szénát 300— 350 kilogrammos petrencékbe rak­juk, s így hagyjuk mindaddig, amíg a nedvességtartalma 30 százalékra nem csökken. Ez kedvező időjárás mellett 3—4 nap alatt következik be. A nedvességtartalmát úgy ellen­őrizhetjük, ha egy maréknyi lucer­nából kötelet csavarunk, s a szárré­szek csavarás közben már nem ned- veznek, de húzással még nem sza­kadnak el, elértük a kívánt nedves­séget, megkezdhetjük a behordást. A veszteség elkerülése céljából a megázott petrencék tetejét napos időben le kell szedni, s 1—2 órai szárítás után meg kell kezdeni a petrencék behordását. Nagyon fon­tos, hogy a hordós gyorsan történ­jén, ezért ha lehetséges, minden vonóerőt erre kell beál­lítani. A nem kellően száradt lucerna (pillangós széna) kaza­lozásakor a bemelegcdés ellen 20—25 centiméteres rétegenkint 10—15 centiméteres tavaszi szal­maréteget kell teríteni. A nem kellően száraz szénát 2.5— 3 méter széles és 2—3 méter magas kazalokba célszerű rakni. A szénakészítés másik jó módszere a Kund-féle hengeres szénaszárítási eljárás: kaszálás után 3—4 órával rendsodrógéppel, vagy kézigereblyé- vel 30—50 centiméter vastag 1-5 méter hosszú hengerekbe sodorjuk a kissé már megfonnyadt lucernát és egyéb pillangós takarmányt. A ge- reblyézést a szálak fekvésének irá­nyában kell végezni. A megfonnyadt takarmány 2 nap alatt elveszti hengeres alakját, s a harmadik na­pon gereblyével továbbgördítve, megfordítjuk, Így a takarmány szik­kadt talajra kerül. Kedvező időjá­rás mellett a negyedik nap már megkezdhetjük a behordását, kaza­lozását. A hengereket hordáskor is lehetőleg egészben kell a szekérre rakni. Esős időjárás esetén a hor­dást korábban is megkezdhetjük, de ilyenkor a befülledés veszélye ellen a kazalokba szellőzőkürtö­ket építünk be, vagy 20—25 cen­timéteres rétegenkint 10—15 centiméteres tavaszi szalmaréte­get teszünk. Ahol nyárs, vagy szénaszárító áll* vány áll rendelkezésre, a széna szá­rítását ezen végezzék el. így a szé­nát nem kell forgatni, csapadékos időben sem romlik a széna minősé­ge, nem húzódik ki belőle a táp­anyag, mert a lefelé csüngő takar­mányról az eső lepereg. Erősen csapadékos időben, ha a szénát nem tudjuk megfelelően szárítani, helyes, ha a pillangós ta­karmányt köbméterenkint 3—5 kilogramm melasszal besilózzuk. Ha nincs melasz és van kukorica, azzal is besilózhatjuk. Kukoricából 8 százalékot lehet keu verni a pillangós takarmányhoz. A gyakori, vagy állandó esőzés mellett ne várjuk a szénaszárításra alkal­mas időt, a lekaszált takarmányt egynapi fonnyadós után silózzuk be, KOCSIS IMRE agró. prop. A VÉGÉN MINDEN KIDERÜL Xllandó hétköznapi műsorszámok: Rádióműsor KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek. Időjárásielentés. 5.00: Falurádió. 6.00: A Szabad Nép mai vezércikke. 6.30: Színházak é* mozik műsora. 7.00: Hírek. Időjérásjelentés. 7.30: Naptár. 8.20: Műsorismertetés. ’0.00: Hírek, időjárási elentés. 12.00: Hírek, időiárásielentés. 14.00: Időjárás- és vízállás- jelentés. 17.00: Hírek, időjárásjelentés. 20.00: Hírek, időjárásjelentés. 22.00: Hírek. ídőiárásielentés. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Vfzlelzöszolgálat. 0.15: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 6.30: A kis iskolások műsora. _______június 7 KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Orosz nyelvlecke az ál­talánosiskolák Vili. osztá­lyának. 9.40: A Debreceni Uttörőház ének- és zenekarának mű­sora. A gyermekrádió mű­sora. 10.40: Muzsikáról — minden­kinek. Ádám Jenő előadása a fuvoláról. 10.30: Napos Palkó. Óvodások műsora. 11.00: Címbalomművek. ii.30: A tekintély. Földeák! Béla elbeszélése. 12.10: Két magyar daljáték zenéjéből. 13.00: Mi történt a nagyvi­lágban? 13.05: A magyar rádió népi zenekara Játszik. 13.30: Operarészletek. 14.25: Uttörő-hiradó. 14.50: Heti zenés kalendá­rium. 15.40: Dalok. 16.00: Most légy okos Domo- kosl Ifjúsági fejtörő. 16.25: Műsor az úttörők ze­nei szakköreinek. Kodály III. T6.40: Táncdalok. 17.10: Az energetika lövőjé­ből:. a tengermozgások energiájának felhasználása. Előadás. "17.25: Schumann: Pillangók (zongora: Zempléni Kornél) 17.40: Boldog gyerekek. Mű­sor a szovjet gyermekekről. 18.10: A pénzügyőrzenekar új műsorából. 18.30: Hangos Újság. 19.00: A magyar rádió aján­dékműsora Gyöngvössoly- raos község dolgozó pa­rasztságának. !3.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.1Ó: Jó munkáért szép mu­zsikát! 21.00: Magyar művészek .epe- rahangversenyé. 22,10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Hazánk zenei életéből. 33.3d: Készletek Lehár: Ci­gányszerelem e. operettjéből. PRTÖFI RADIO 6.56: Szól a harmónika. 1400: A magyar rádió kis­együttese Játszik. "14.40: Brahms: C^dur vonós­hármas. 15.10: Szórakoztató zene. 16.00: Keresztül-kasul Ma­gyarországon: Soproni ké­peskönyv. 76 20: Szlovák népdalok. 16.40: Délutáni hangverseny. 17.20: Szilvás! Lajos „Közép- iskolások” c. könyvének ismertetése. Ifjúsági mű­sor. T7.45: Szív küldi. 18.10: , A körlevél. Kamién - István elbeszélése. 18.35: Nagy mesterek nép­szerű műveiből. 19.00: A moszkvai rádió ösz- szeállítása. 19.30: Operettrészletek. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Az előadóművészet mesterei. 21.00: Hogyan napozzunk? Beszélgetés dr. Kálmán Ernővel. 21.10: Tánczene. 22.00: Az opera fejlődése. VI. Rossini müveiből. Hedd, júniii* 8 KOSSUTH KÁDIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: A kakas meggyógyul. Mese. A gyermekrádló mű­sora. 9.40: Kis muzsikusoknak. Szovjet zeneiskolák anya­gából. 10.10: Szórakoztató muzsika. 10.40: A gyermek lelki fejlő­dése. Előadás. 11.00: Cseh fúvószene. 11.30: Lillafüred. Munkásüdü­lő. Képes Géza versciklusa. 11.40: A magvar rádió népi zenekara látszik. 12.15: A magvar rádió nép! zenekara látszik. 13.00: Könyv, muzsika, szín­ház. 14.25: Hangverseny gyerme­keknek. 14.55: Vidéki népi zenekarok műsorából. 15.15: Részletek Erkel operái­ból. 1 16.00: Vidám turisták utazása az Alföldön. A gyermek- rádió műsora. 16.40: Énekeljünk Óvodának. Csokonai versek. Farkas Ferenc feldolgozásában. 17.10: Szív küldi. 17.40: Látogatás Bulgáriá- ban. Nagv László iro­dalmi műsora. 18.10: Tánczene. 18.30: Hangos Uiság. 19.00: Egv falu — egv nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Közvetítés a? Ifjúsági Színházból: Darázsfészek. 23.10: Ml történt a nagyvi­lágban. 23.20: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.50: Verbunkosok és csár­dások. 14.00: Délutáni hangverseny. 14.49: Dalok. 15.00: A magvar rádió kis­együttese látszik. 15.40: Egy kosár hazai. Gal- góczi Erzsébet elbeszélés- kötetét ismerteti Fekete Gvula. 16.10: Operettrészletek. 17.15: Beszélő atlasz: £ Temze torkolatától — .. Londonig. 17.30: A magyar, rádió népi zenekor a játszik. 18.10: A proletárnemzetköziség zászlaja alatt. Előadás. 18.30: Bartók és Kodály nép­dalfeldolgozásaiból. 19.00: A moszkvai rádió összeállítása. 19.30: R. Schumann: Karne­vál. Előadás. 20.00: Tánczene. 21.00: A cárnő cipellője. Csajkovszkil Gogolv novel­lája nyomán írt operáját Pusztav Ernő ismerteti. 22.00: Népek dalai és táncai. Szerda ______június 9 KOSSUTH RADIO 8.30: Rácz Béla és zenekara játszik. 9.00: Mi történt a nagyvilág­ban? 9.05: Részletek Borozov ,,Dr. Jajdefáj” c. balettjéből. 9.20: A természet ABC-je. A gvermekrádló műsora. 9.40: Daltanulás. A gyér- mekrádió műsora. 10.10: Kamarazene. 10.30: Derék Jankó. Óvodások műsora. 11.00: Zenekari muzsika. 11.30: A magyar rádió ének­karának műsora iskolások számára. 12.15: Hangos Uiság. 12.45: Operett- és filmzene. 13.20: Fúvószene. 14.25: Uttörő-hiradó. 14.50: Népi zene. népi kórus. 15.10: A moszkvai rádió ösz- szeállítása. 15.40: Bögöly, A gyermek­rádió műsora. 16.40: Kedves hallgatóink. Levelekre válaszolunk. 17.10: Szív küldi. 18.00: Ifjú figyelő. 18.30: Tánczene. 18.50: Napló. Irta: Veres Pé­ter Kossuth-díjas. 19,10: Magyar nóták és csár­dások. 19.30: A virágzó mezőgazda­ság útján. 20.10: Jó munkáért — szép muzsikát! 20.50: KI mit szeret. Irodal­mi .műsor a hallgatók kí­vánságára. 21.30: Polgár Tibor: A kérők. Vígopera 3 felvonásban. 22.30: Tíz perc külpolitika. PETŐFI RADIO 6.50: Reggeli zene. 14.00: A maavar rádió kis­együttese játszik. 14.29: Tánczene. 14.50: Tíz perc tudományi A kőolajtól a benzinig. 15.00: Operarészletek. Cseh szerzők művel. 15.35; Vidám- zongoristák. 16.00: Zenekari hangverseny. 16.50: Salfapin énekel. 17.00: Üzemi kórusok. 17.25: A dollár álarc nélkül. Előadás.-18,00: Fiatal művészek Each műveiből adnak elő. 18.30: Operettzene. 19.00: Dalok, , SäHgC' 19.30: Fúvószene. 19.40: Sporthíradó. 20.00: Tánczene. 20.25: Bumeráng. Dühovics- nij és Szlobodszkai szati­rikus elbeszélését rádióra alkalmazta Juhász Tibor. 20.50: Hazai tájak dalai. 22.00: Haydn és Mozart ka­maramüveiből. Csütörtök, június IQ KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: A tej. Ligeti Vilma írása. A gvermekrádió mű­sora. 9.40: Gárdonyi Zoltán nép­dalfeldolgozásai. A gyer­mekrádió műsora. 10.10:: Gyertek gvertek kis pajtások. 10.30: Beszélő atlasz: Szófia. Rádió énekkarának hang­versenye. 10.45: Magyar szerzők zon­goramüvei. 11.J0: Kedves szóval, víg dal­lal. Népművelési híradó. 11.30: Indulók és táncok fú­vószenekarral. 12.15: Tánczene. 13.30: Népzene. 14.26: A rádió gvermekujsag műsora a kis iskolásoknak. 15.10: Haydn: D-dur tflo. 15.45: Magyar mezők^ virágai. A gyermekrádió műsora. 16.00: Jean Richard Bloch. Gyergyai Albert előadása az fró születésének 70. évfor­dulója alkalmából. 16.30: Népművészeink műso­rából. 17.10: Részletek Mascagni^ Pa­rasztbecsület c. operájából. 18.00: Szív küldi. 18.30: Hangos Uiság. 19.00: Egv falu — egv nóta. 19.40: Válaszolunk falusi hall­gatóink kérdéseire. 20.10: Szivárvány. Zenés iro­dalmi tarkaest. 21.10: Tánezene. $2.2Q: A magvar rádió szim- fónikíis zenekara játszik. 23.18: Éji zene. PETŐFI RÄDIO 6.50: Filmdalók. 14.00: Délutáni hangverseny, 15.QQ: A magvar rádió kis* együttese játszik. 15.40: Bizet operáiból. 16.30: Zeneszerzői arcképek. A gyermekrádió műsora. 17.25: Készüljünk fel a vesz­teségmentes aratásra. Lő- rincz József szakoktatási fő­igazgató előadása. 17.40: Klasszikus operettek. 18.30; Wagner művészete. 19.00: A moszkvai rádió ösz- szeállftása. 19.30: Szórakoztató fűvószene. 20.10: Sporthiradó. 20.30 Esteledik, alkonyodik. Népdalcsokor. 21.30: 800 millió... 22.00: Részletek MilJutvin Ha­vasi kürt c. operettjéből, 12.40: Tánczene. Péntek9 ____június 11 KOSSUTH RADIO 8.30: Vivaldi: A négy évszak. 9.20: Tarasconi Tartarin, Daudet regényének ismer­tetése. A gyermekrádió műsora. 9.40: Tarka bokréta. Zenés részletek a gvermekrádió műsorából. 10.10: Színes hangszeres muzsika. 10.30: Óvodások műsora. 10.5Q; A gvermekrádió műsora 11.00: A magyar rádió népi zenekara látszik. 12.15: Hangos Újság. 12.35: Fúvószenekari hangver­seny. 13.00: Részletek Polgár—Ke­rekes: Dérvné c. filmjéből. 13.30: Külföldi népzene. 14.25: Uttörő-hiradó. 14.50: Gaál: Adagio. 15.05: Lemarqeu: A fiakker- kocsi. 15.10: Janacek: Ifjúság — fúvóshatos. 15.30: Zenekari hangverseny. 16.00: Orosz nyelvlecke az általánosiskola V. osztályá­nak. 16.20: Fialok sporthfradója. 16.40: Magyar szerzők dalai­ból 17.10: A magyar rádió aián- dékműsora a karcagi Sza­bad Ifjúság tsz dolgozói­nak. 17.40: A Szervezeti szabály­zatról. 18.20: Tánczene. 18.45: Nemzetközi kérdések. Előadás. 19.00: Jó munkáért4— szép muzsikát. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.ló: Tegnaptól — holnapig. 21.00: Richard Strauss: Don Ouifote — szimfónikus köl­temény, 21.55: Bartók: Allegro barbaro 22.10: Tíz perc külpolitika. 22-2Ö; Bura Sándor és zene­kara íátszik. 22.50: Gondüző borocska mel­lett. Petőfi Sándor bordalai­ból,' 23.00: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.SO: Húros hangszerszólók. 14.00: Szórakoztató zene. 14.40: A Zeneművészeti Főis­kola hallgatóinak hangver­senye. 15.10: Részletek Farkas—Va- gzy: Viharsarok c. szvitjé­be 16-QQi. Vidám magyar nép­dalok, 16.30: Szív küldi. 17.30: Háztüznézőben. Borisz Laszkon elbeszélése. 17.50: Részletek Kiciilescu Hepven-völgven lakodalom c. operettiéből. 18.10: Nemzeti múltúnk di­csőséges lapjai: Burái __ Kund. Előadás. 18.30: Hangverseny Wagner közzenéiből. 19.00: A moszkvai rádió ösz- szeáilítása. 19.30: Jókai Mór élete és mű­vei. VI. Az Aranyember. 20.00; Fúvószene. 20.10: Sporthiradó. 20.30: A magvar rádió népi zenekara játszik. 21.00: A rádió-színház bemu­tatója: Dr. Arrowsmith. Rádiódráma. 22.35: Debussy: Prelüdők. Saombat. iúniua >2 KOSSUTH RADIO 8.30: Magyar fúvósindulók. 8.50: Balettzene. 9.20: Uttörő-hiradó. 9.45: Táborozók ^ dalai. A gvermekrádió műsora. 10.10: Goldmark: Szvit. 10.40: Zenekari hangverseny. 11.40: A fővárosi népi zene­kar játszik. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Tíz perc külpolitika. 13.10: Néger dalok. 13.30: A belügyminisztérium belső karhatalom fúvósze- nekara játszik. 14.25: Uj zenei újság. 15.25: Szív küldi. 15.50: Tavaszi madár a varjú. Msztiszlávszki könyvét is­merteti Makai Imre. 16.20; Szombat délután. Da­lok Fényes Szabolcs ope­rettiéből. 16.40: Kedves hallgatóink. Levelekre válaszolunk. 17.10: Híres népi zenekarok műsorából. 17.30: Szövetkezet! Híradó. 18.00: Egv falu — egv nóta. 18.30: A moszkvai rádió ösz- szeállítása. 19.00: Színes szombatost! mu- zsika. 20.10: Tarka-barka. 22.20: Tánc éjfélig. 23.00: Mi történt a nagy­világban? PETŐFI RADIO 6.50: Verbunkosok és csár­dások. 14.0Ó: Varga Julcsa. Vavri- necz Béla népdalfeldolgozása. 14.45: Délutáni hangverseny* 15.20: Mindenki operája. Verdi: Falstaff. 10.20: Nagv nemzeti kincsünk a Szépművészeti Múzeum. Előadás. 16.40: A pénzügyminisztérium ének- és zenekarának mű­sora. 17.03: Liszt: Ricordanza. 17.10: Tíz perc közgazdaság. 17.20: Szülőknek a nevelésről. A gyermekrádió műsora. 17.40: Szól a harmónika. 18.00: Magvar tengerészekkel a Közel-Keleten. Barát Endre utinaplóla. 18.30: Szív küldi. 6.40: Torna. 11.30: Műsorzárás. 23.00: Idegennyelvű vizjelző- szolgálat. 23.05: Műsorzárás. 19.30: Liszt műveiből. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Könnyű muzsika. 21.00: Dallal — tánccal. Színes népi muzsika. 22.00: Híres operarészletek. Vasárnap. június 13 KOSSUTH RADIO 6.00—8.00-ig. Reggeli zene. 8.15: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. 9.00: Zenés fejtörő. 10.00: Vasárnapi levél. 10.10: Csilicsala csodái, A gyermekrádió műsora. 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: A magvar rádió nép: zenekara, játszik. 14.15: Jó munkáért — szép ^ muzsikát. 14.45: Egv hét a külpolitika« ban. Előadás. 15.00: Szív küldi. 16.00: Arcképcsarnok. 16.35: Tánczene. 17.40: Kincses Kalendárium. 18.40: Rádió-lexikon. 19.10: Népzene. 19.30: A moszkvai rádió ős»* szeállítása. 20.10: Szabadság, szerelem. A rádió Irodalmi folyóiratai 21.10: Itt a nvár. Tánczene. 21.30: A vasárnap sportja. Totóhirek. 22. IQ; Klasszikus bécsi opereta tek» ) 23.00: Helyszín! közvetítés 1 Budapest hangversenytér- ’ meiből. PETŐFI RADIO 8.00: Vidám reggeli muzsw ka. 9.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezesláa dáia. 10.10: Könnyű zenekar! tnuJ zsika. 1100: Színes népi muzsika, 11.30: Édesanvnm rózsafája. Magyar népdalok. 12-30; A világirodalom humoJ ra: Sveik bevonul. 13.00: Mai operettekből. 14.0Ö: Müvészlemezek. ­1500: A tudomány úttörői: Koch Róbert. 15.2Q\ A magvar rádió néni zenekara látszik. 16.00: Szerelmi kettősök. Operarészletek. 16 40: A rádió gvermekszin- házának műsora. 17.20: Tgv látom... Alföldi Imre szatírái. 17.40: Hangverseny Hifidé! és Bach műveiből. 18.20: Dalok. 18.30: Schumann: Kreisle-, rfana 19.10: Kőnnvű zene. 19.40: Tánezene. 20.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért! c. lap is­mertetése. 20.30: Wagner* Walkür című opera egv felvonása. 21.35: Szén esti muzsika. 22.00: Hangverseny J műveiből.

Next

/
Thumbnails
Contents