Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-01 / 103. szám

Emlékezés egy moszkvai május elsejére RebjátalRebjátuski! Vsztavaj- tye • •. — Fiúk! Fiúk! Keljetek fel, elkésünk, * kiáltotta Szása a szobában fekvő fiúknak- — Nőm halljátok,, hat óra. Mintha sziréna hangjai riasztották volna fel az alvókat. A Mozsajszki Sosszó diákszállója pillanatok alatt megelevene­dett. Ajtók nyíltak, beszélgetés, lábdobo* gás hallatszott, zuhany vize spriccelt s a vidám diákok gyorsan kiemelték » szek­rényből az ünneplőruhát, nyakkendőt és tiszta irfget. Az álom elrepült még a diákszálló környékéről is. lleljct adott a korai, nap aranyló sugarának s a vidám ünnepi készülődésnek. — Készen vagytok? — Azonnal... — Siesselek! A távolból a leninliegyi egyetem hó fehér épülete látszott s friss víz illatát hozta a tavaszi szél a Moszkva-folyó felől Szása megkötötte nyakkendőjét. Tár­saihoz fordult. —1 Ti merre mentek? Horn Géza, a Moszkvai Filmművészeti Főiskola magyar diákja, nehezen felelt Kereste az orosz szavakat. — Nem tudom, — vallotta be őszin­tén. — A fiúk azt mondták, hogy men­jünk körbe villamossal... — Ugyani Menjetek metróval a For­radalmi tér felé; így a Kievszki állomás­tól eljuthattok a BotanyicsesZkij*Szádig, onnan pedig már troli' i» közlekedik. Na gyertek, anajd elkísérlek benneteket — mondta és mielőtt a magyar fiúk niegszó-t kihaltak volna, karonfogta őket és vitte a villamosmegálló felé." Géza és Máltai Iaci izgatottan követ tők őt. Már hetek óta készültek az első moszkvai május elsejére. Napokkal ez­előtt látták, hogy a város ünnepi díszbe öltözött, a házak falát drapériák fedik s Moszkva olyan, mint új ruhába öltöz­tetett fiatal gyermek, — de amit az ut­cán tapasztaltak, mégis meglepte őket. A korareggeli órák ellenére népes cso­portok lepték el a villamoskocsikat, trol- Icjbuszokat és a földalatti hosszú vagon­jait. Az emberek nevetgéltek, társalog­tak, örömmel köszöntötték ismerőseiket. Némelyikük harmonikát szorongatott ke­zében, mások virágot vittek. A sokszínű ruha közül feltűntek a sportolók piros, kék, fehér és zöld blúzai. Mosolygó ar­cuk, a jólvégzett munka után boldogan ünneplőket jellemezte. Olyan az egész, mintha lakodalomra készülnének — nézte CÓKa. a színes sokaságot. •k .*#«* Bota-nyic9eszkij Szád —~ kiáltotta n kalauz. — Én benézek az Alekszejevszkij diák­szállóba a többiekhez, maid az iskolánál találkozunk — mondta Laci. — Én meg megyek a mieinkhez — (búcsúzott Szása is. Ö a Lomonoszov egyetemen tanult 6 most visszafele vette ttját. Géza nem is felelt. Az utcát nézte. .HŐtte a kerület iskolásai labdáztak, mellettük a mezőgazdasági kiállítás építői gyülekeztek, távolabb zenekar próbál­gatta hangszereit- A magjar fiú gyalog ballagott a Mescsánszki Sosszén, hogy többet lásson a moszkraiak készülődésé­ből. Az IsIxOlcillCll élénk hangulat fo­gadta. Az alső pillanatban non is látta, mi történik, csak később, — mikor kö­zelebb ért — vette észre, hogy a főisko­lások elfoglalták az egész úttestet s az utca közepén román diákok táncolnak. Mozgásukat ütemes tapssal kísérik a töb­biek. Néha beszalad a körbe a vidám. Szerjóska és mókás orosz tánclépésekkel nevetteti a körülállókat, A nagy zajra odajöttek a szomszédos gyár munkásai is, s néhány perc alatt mindannyian táncraperdültek. Kipirosodtak az arcok, rnegizzadt a fiúk inge. Géza a magyaro­kat kereste a nagy forgatagban. ., — Vzdravsztvuj. ., — Vzdravsztvuj — köszönt Szkuzsev~ Szkijnek, egy magas lengyel diáknak. — Nem láttad c. magyarokat? — Ott vannak, nézd! — mutatott ISzkuzsevsikij az utca másik oldalára, ahol b magyar fiúk és leányok csárdást jár­tak. Az élelmes Laci még zenekart is szerzett. Gézát is elkapták, behúzták a körbe. Forgott, cifrázta s úgy köszöni ’jobbra-balra: ■— szervusz Zsenja... A Kdmstomol-titkár rárievetetr. — Szervusz Géza. Néhány perc múlva futótűzként ter­jedt a hír: indulás a Vörös tér felé. Zászlóerdö emelkedett a magasba, fél­mondatok, festmények, üzemek nevei, tarkították az utca képét, — olyan volt mint taväsZi virágos rét, A házak olda•' Ián hatalmas betűkkel: Éljen május 1. Tth'olról motor,zúgós hallatszott, lök- hajtásos gépek közeledtek. Először a ne­hézgépek suhantak el, azután a vadászok, Nem is lehetett követni. Szempillantás alatt elzúgtak az emberek feje felett. Kőiben a távoli országok fiataljai ha­zai dalokat énekeltek. Kim Nak Szép és Kim Dik Von kezdte. Szülőföldjükről, a Sokat szenvedett Koreáról daloltak. Kö­rették őket más országok fiai is. A kis tcsoportok dalai elszálltak az ősi város ifelett és elvitték a Moszkvában tanulok üzenetét a: otthoniakhoz. Valahol az utca ■végén pedig felhangzott egy régi dal Is­merős szövege: ,Drága föld, szülőhazámnak földje, Drágakőnél drágább kincset ád, Nincs a földön gazdagabb, szebb ország' Hol minden ember érzi, hogy szabad .. Száz- és százezer hang egyesült, együtt énekeltek a diákok, munkások, románok, lengyelek, csehek, koreaiak, kínaiak, ma­gyarok s mind egyet éreztek: nincs áfái­don gazdagabb, szeli!) ország, hol min­den ember érzi, hogy szabad... A VÖTÖS tét' előtt a nagyszínház­nál csodálatos kép tárult a szemlélődő elé. Az Ohotnij lijád két oldaláról 8 a i Géza hirtelen megszólalt: — Elvtársak, én mindenkihez el­megyek, hiszen még négy évig tanulok Moszkvában. Az elvtársak öten varnak, Minden évben elmegyek valakihez, — Do nálam kezdjük, — kiáltott Iván Petrovics. Az ötletet válasz után kirobbant a jó kedv. Ez mindenkinek tetszett. Már senki nem ellenkezett s az őszhajú mutr kás boldogan karolt újdonsült vendégébe, Iván Pelrovicshoz süran érkéz tek a vendégek. Munkások, munkásnak, üzemi ismerősök. Néhány perc alatt meg­érkezett Natasa is, az öregék kékszemú leánya. Az asztalon sütemények, saláták, eilékíitcákból 20-as 30‘as sorokban közeledtek a moszkvaiak, s a történelmi múzeum előtt két hatalmas sorba egye­sültek. A zászlóerdő mögül előtfinr, a. Kreml csipkéi bástyafala, a Lenin-mau-Ifjú*™ »ült tűsök, frissítő italok várták zoleum. Géza már nem is ment, vitték az! őket. Irina Pavlovna sürgött-forgott; ki- emberek. Elhaladt a Lerin-mauzoleum! Szaladt a konyhába s nagy, gőzölgő túl­élőit, látta: Sztálin, Malenkov, Molotov, han h°na a scsit. Mindenki szedett, ma­KaganOvics, Vorosilov, Bulganyin elvtár­sakat, s a szovjet kormány többi tagját. Amikor elhaladtak a díszcmelvény előtt, meglazultak a sorok ca Géza bir télén észrevette, hogy nincsenek itt i többiek, egy magyar diáko-t sem látott a közelben. A táncok, éneklés és vidám­ság alatt összekeveredtek a többiekkel. Nem is tudta, hogyan került a Sztá lin-amúgyár munkásai közé. Csak arra emlékezett, hogy egy bajuszos elvtárs be­mutatkozott : — Iván Petrovics, Irina Pavlovna, a feleségem. A beszélgetés során kiderült, hogy az elvtárs művezető a Sztálin-autógyárhan. De most hová menjen? Szíve tele volt a pillanat élményével, az egyedüllét azonban nem esett jól. Amerre nézett, mindenütt kisebb-nagyobb társaságok in­dultak hazafelé. Búcsúzni akart. — Hogyhogy — kérdezte tőle Iván Petrovics — maga, kedves barátom, a mi foglyunk. — Nem igaz Petrovics, a miénk, — mondták a többi Sztálin-gváriak. ■— Már hogy mondhattok ilyet, nem látjátok, hogy velem jött? Te is tanú­síthatod, Iván Alekszandrovics. Az őszhajú művezetőnek egyszerű gon­dolat jutott áz eszébe: — Kérdezzük meg magái a magyar elvtársat, kihez akar liienni? Géza elpirult. Most aztán mit tegyen: kinek a kedves vendégszeretetét utasítsa vissza? Töprengett. A munkások kíván­csian várták a választ. Mellettük kis tár­saság haladt el. Szőkehajú fiatalember játszott úi tangóharmonikárt. Játékát tánclépésekkel kísérte. Egy öreg néni, __ nyilván a mamája lehetett -— mosolyógVa kérlelte: — De. P rím 4; a. hagyd abb*. mar vege a felvonulásnak! — Prtniska bará­tai azonban nevetgélve körülfogták a tiltakozó öregasszonyt. v gának, de nem az étel felé fordultak, Gézát kérdezgették, kínálgatták, s mikor Iván Petrovics az ebed végeztével felállt és poharat vett a kezébe, köszöntője így hangzott: — F,ívtársak, igyunk a mi kedves ma­gyar vendégünk és az egész magvar nép egészségére. Géza szabódott: — Igyunk május 1-re, — mondta. A kedves vendéget szinte kézről-kézre adták. Nem is jutott lélegzethez. Pedig ö mindig az asztal másik oldalát figyelte, ahol Natasa ült. A két fiatal nem szólt semmit, néha egymásra pillantottak két szempár sokat beszélt... — Reszeljen nekünk Magyarországról kérlelték. Gézát. És Géza hozzákez­dett Szavaiból életrekelt az áj Ország, az épülő gyáróriások, a falu, az iskolák, egyetemek. Azután mindannyian útnak indultak, a Gorkij-utaán a Vörös tér felé. Az este már leborította fátylát, de a város nappali fényárban úszott. Reflek­torok ezrei világítottak a táncoláknak. A Kreml előtt szabadtéri színpadon tán­colt a Moj.szefev-együttes. Az utcán pe­dig a város lakói, A Forradalmi térre a különböző1 frissítőket áruló büffék sor­falán keresztül leheteti bejutni. Iván Petrovics biztosan vezette a kis társasá­got. A magyar fiú karját hirtelen meg­fogta valaki, — Géza. — kiáltott Mátai Laci —, már azt hittük, elvesztél valahol. — Mel­lette álltak a főiskola ismerős tanulói- Még Szása is velük volt. Géza rájuk né- e.tt, majd a Sztálin-autó gyári munká­sokra. s végüt Natasa pillantását kapta el. Elnevette magát. Hát el lehet itt veszni? — kiál­totta. Táncra fogta Iván Petrovics leá­nyát és elvegyültek a táncotok tömegé­ben. MOLNÁR LÁSZLÓ Az angol dolgozók élete A „Daily Mirror“ cimü angol burzsoá lap érdeke3 rajzos diagrammot közölt. A brit gazdaságot jelképező kis emberke rogyadozva hurcol a vállán egy óriási zsákot, a „védelmi kiadások terhét' Aláírás —- 1950. Az emberke 1952-ben már szinte a földig görnyed terhe súlya alatt, 1953—54-ben pedig a háborús ki­adások már a földhöz lapítják. ,,Könyör• gom, ha ez így folytatódik, rövidesen nem leszek, s nem lesz kit megvédeni'1, mondja az emberke a labouristák és a konzervatívok felé fordulva, akik a raj­zon az előző ée a jelenlegi angol kor­mányt személyesítik meg. E keserű irónia kifejezésre juttatja az angol közvélemény széles köreinek az ország súlyosbodó gazdasági helyzete miatti aggodalmát. A vezető körök „vc- deleni“ ürügyével fegyverkezési hajszát folytatnak. Az angol kormány nemrég közzétett „Fehér könyve“ után ítélve a a háborús kiadások jövőre csaknem el­érik az 1640 millió íontsterlinget, vagyis 3 millió fontsterlinggel felülmulják az idei katonai előirányzatot, „Életünk a gazdasági halódás felé halad, mert a „védelem“ a nemzeti jövedelem mind nagyobb részét emészti jel,..“ írta nem­rég a „Reynolds News“ cimü angol lap. A fegyverkezési bajsza egyre súlyos­bítja az angol gazdaság helyzetét. A dol­gozók életszínvonala gyors iramban süllyed. Évről-évre kevesebb életbevágóan fontos árut •— elsősorban élelmiszert — importálnak. Angliában mindmáig jegy­re adják a bust, * zsírt, a vajat, a mar­garint. a sajtot és » szalonnát. A kiske­reskedelmi árak évről-évre emelkednek. A „Daily Herald“ adatai szerint az ár­index 1947 ót« 40 százalékkal, «ót az élelmiszereknél 70 százalékkal nőtt. A „Tribüné" cimü burzsoá lapban ezeket az adatokat olvashatjuk: két év alatt e kenyér 25 százalékkal, a sertés­hús 62 százalékkal, a sajt 85 százalékkal, a liszt 68 százalékkal, a vaj 33 száza­lékkal, a cukor 25 százalékkal, a burgo­nya pedig 33.3 százalékkal drágult. De már azelőtt is állandóan emelked­tek az élelmiszerárak. Ezzel szemben a munkabérek színvonala messze elmarad az áremelkedéstől. Az egyszerű angol em­ber sehogy sem jön ki keresetéből, an­nál is inkább, mert a lakás, a fűtés, a világítás és a közlekedés egyre többe ke­rül. Nem csoda, hogy a dolgozók a leg* szükségesebb fogyasztási cikkeket sem tudják mind megvásárolni. Ez még a burzsoá sajtó adataiból is kitűnik. A ,,Reynold News’1 Shawcross labourists képviselő nyilatkozatára hivatkozva azt írja, hogy 1953-ban az 1950 évinél heten­te 2 millió tucattal kevesebb tojást és 15 ezer tonnával kevesebb vajat fogyasz­tott a lakosság. „1952-ben — írja a „Daily íForker“ — az angolok két és félszer kcvésebb vajat fogyasztottak, mint a háború előtt“. A tejfogyasztás négy év alatt ebben az évben volt a legalacsonyabb. Bármilyen kevés vajat, bust és mar­garint adnak is jegyre, sok angol a ma­gas árak miatt még ezt a kis mennyisé­get sem tudja megvásárolni. Tavaly no­vemberben 13.5 millió sajt, 8.2 millió margarin, 7.1 millió zsir, 1.9 millió vaj és 800 ezer bus jegyesáru maradt meg. Áremelkedés, a lakosság vásárlóképes- ségének rohamos Csökkenése, az élet-* színvonal katasztrófáiig süllyedése — ezek az angol fegyverkezési hajsza köz­vetlen következményei. Műemlék-ankét Miskolcon Az Építészeti Tanács és a miskol­ci városi tanács végrehajtó bizottsá­ga május 7-én és 8-án műemlék an­kétet rendez Miskolcon a városi ta­nács nagytermében. Május 7-én, délután 5 órakor Tóth Dezső, a városi tanács vb. elnökhe­lyettese nyitja meg az ankétot. Utá­na Marjalaki Kiss Lajos „Miskolc város területi fejlődése“, Gerő Lász­ló „Miskolc műemlékei“, Vakár Ti­bor pedig „A műemlékmentés és helyreállítás eddigi eredményei Mis- kolcon'* címmel tart előadást. Az előadásokat vita követi- Május 8-án az ankét részvevői megtekintik a város műemlékeit, az ujmassai kohót (ismerteti Korompal Győző), a diósgyőri várat (ismerteti Vákár Tibor), az a vasi műemléket (ismerteti Marjalaki Kiss Lajos), és a görögkeleti templomot (ismerteti Popovics Sz. Konstantin). Miskolci dolgozó parasztok figyelmébe A miskolci II. kerületi tanács mezőgazdasági osztálya felhívja a szarvasmarhatartók figyelőit arra, hogy május 3-án, hétfőn Diósgyőr, Temető út végén tartó és kihajtásra kerülő szarvasmarhákat oltásra ve­hessék elő. Az oltással egyidejűleg a kihajtási díj is lefizetendő. Kihajtási díj 100 forint, oltási díj 3 forint. Egyben felhívja a szőlő termelők figyelmét arra, hogy raffia szükség­letüket a helyi háztartási boltban sür­gősen szerezzék be. Az ipari tanulók művészeti versenyének második területi bemutatója Heggel 9 órától este 8 óráig egyfolytában gyönyör­ködtünk a daloló, táncoló ifjúság­iján. A művészetekkel találkozó és ölelkező munkás- és parasztgyere­kekben, akik utánozhatatlan bájjal és kedvességgel szólaltatták meg népünk dalait, elmélyült komoly­sággal játsszák klasszikusok és mai írók színműveit, felszabadult öröm­mel járják népünk táncait. Azokat az érzéseket, amelyek ezekben az órákban eltöltőitek bennünket, leg­hívebben az egyik hallott, vérpezs­dítő induló szavai fogalmazták meg: , Élni ma szép, élni ma jó. — Élni ma boldogság- — Ifjú erővel, lelke­sedéssel. — Építsd, szépítsd gyönyö- ű hazád!‘‘ Hogyne lenne jó ma élni, amikor az ember látja a holnapot is, amint szemébe mosolyog, felvoríul előttünk vidáman, bátran, erősen. Csábító feladat lenne arról be­szélni, hogyan tündökölt elénk ez a holnap az MTH vasárnap rendezett északmagyarországi területi verse­nyén: jó lenne idevarázsolni az uj- ságlapokra a kipirult arcokat, az ünnepélyes légkört, azt a sok mohón figyelő, lelkesen tapsoló ipari tanu­ló leányt és fiút, akik a diósgyőri ta- nulóváros hatalmas színháztermét megtöltötték. Most azonban inkább a második területi verseny tapaszta­latait boncolgassuk, tanulságait ösz- szegezzük! Ipari tanulóink kultúrális nevelé­se fölöttébb fontos feladat, hiszen a holnap szakmunkásairól van szó. Nagy terveink valóravaitásához ki­tűnően képzett, széles látókörű, sok­oldalúan tájékozott, az élettel eleven kapcsolatot tartó, művelt szakmun­kásokra van szükségünk. „Mi nem hinnénk a tanításban, nevelésben és műveltségben •— mondotta Lenin — ha csak az iskolára szorítkozna és fel volna szakítva a viharzó élettől." A kultúrmunka egyik fontos eszköze annak, hogy ifjúságunk, ipari tanu­lóink nevelése az élet követelmé­nyeihez kapcsolódjék. Azzal a szemmel figyeltük a ver­senyt, vájjon hogyan élnek ipari ta­nulóink azokkal a nagyszerű lehe­tőségekkel, amelyeket pártunk, kor­mányunk gondoskodása a kultúra területén is biztosit számukra. Öröm­mel szögezhetjük le: tanáraik, szak­oktatóik, művészeti vezetőik irányí­tásával jól élnek velük. A második területi verseny szívet-lelket örven­deztető fejlődésről adott képet. Fel­tárta természetesen a hibákat, a fo­gyatékosságokat is, amelyek számba­vétele annál inkább érdemes, mert jellemzőek a művészeti tömegmoz­galomra általában megyénkben. A több mint tízórás műsort egészében vizs­gálva, mindenekelőtt az igényessé­get, a szigorú követelményeket, a tartalmas mondanivaló keresését kell kiemelni. Egy-két rosszul meg­választott számtól eltekintve a mű­sort az irodalom és művészet java kincseiből szedték össze, gazdagítot­ták vele az ipari tanulók ismereteit, fejlesztették Ízlésüket, csiszolták mű­vészi érzéküket. A giccs, a hatás­vadászó fércművek, a ponyva kiszo­rult erről a versenyről. (Sajnos, még nem minden művészeti versenyről!) A résztvevők két kézzel válogattak nemzeti kultúránk mindig frissen- ható, tartalmas alkotásaiból. Egyik- másik csoport — a debreceniek, óz­diak — szinte hivatásának tekinti a saját táj, a szülőföld, a lakóhely népdalainak, táncainak felkutatását és megismertetését. Az előadó cso­portokat az öntudatos fegyelem, az éneklés, játék és tánc közös örömei, a közös alkotás —> egészséges szel­lemű együttesekké forrasztotta ösz- sze. A vetélkedés, az erőpróba, a mindig jobbra való törekvés a fejlő­dés állandó serkentője. * LegfírvenHetea&bb előrehaladás a színját­szásban tapasztalható. A 104. számú pereces: vájártanuló­intézet színjátszói a „Sorsdöntő per­cek“ című darabban megelevenítet­ték a szuhakállói bányászok emléke­zetes hősi kitartását, helytállását. Perceken belül elfelejtjük, hogy most színházat látunk, Nem, ez maga a valósági Ezek a fiúk önma­gukat játsszák, hiszen megszokott környezetükben, a bányában mozog­nak. Milyen őszinte féltés, aggoda­lom csendül ki a Hornyik frontmes­tert alakító fiú szavaiból, amint ren­dületlenül kiáltja a megsiketült te­lefonba: „Halló külszín, itt front! Halló gépház, itt front!“ Száz és száz kipirult arcú fiatal feszülten figyeli a cselekményt, s boldogan verik össze tenyerüket, amikor a várakozás súlyos percei után kint­ről megszólal a telefon és hirt hoz a bennrekedteknek, a párt meg­nyugtató, reménytkeltő, biztató üze­netét. A mozdulatok talán esetlenek, a beszéd olykor deklamálásba, ha­mis pátoszba téved, az embert mégis megcsapja az igazi színház levegője. A debreceniek Illyés Gyula: Tűvé- tevők című pompás darabját adták elő. Mennyire megérezték az író szándékát: feltámasztani az egykori vásári komédiák bőven és szabadon áradó, egészséges, realisztikus, ízes humorát, amely mindig azokon csat­tant, akik a nép bőrére loptak, csal­tak, spekuláltak, huncutkodtak. A nép okossága, évszázados tapaszta­lataiból leszűrt bölcsesége szólalt meg ezekben a komédiákban. A nyíregyházi lló-es intézet szín­játszói az ipari tanulók életéből vett jelenetet adtak elő megnyerő ko­molysággal, felelősségérzettel. —Mű­vészi gond, alapps rendezés, csiszolt- ság jellemezte á miskolci 101. sz. tanulóintézet színjátszóinak bemuta­tóját, akik Móricz Zsigmond Örök­szép színmüvének, a Légy jó mind- halálig-nak harmadik felvonását vitték színpadra. A bóruabuHura fejlődésének je­lei; ' az ének­karok zöme vegyes; méltó helyet foglalnak el a népdalok; az egy szó­lamé éneklés; a tömegdalók felkaro­lása; az előadás fegyelmezett. Egyik- másik helyen — Járdánházán, Sajó- szentpóteren — külső körülmények akadályozzák tekintélyesebb ének­karok megszervezését. A debreceni kórus országosan is kitűnőnek mond­ható. Nagy hatást keltett tiszta sző« vegkiejtésével, bársonyos lágy hang­jával. A nyíregyháziaknál különösen a zenekari kísérettel előadott szá­mok tetszettek. Forradalmi erővél szólaltatták meg a magyar munkás- mozgalom harcos emlékét: a Vörös Csepel-t. Fény éa árny váltakozott a tánccsoportok bemutatóinál. Megfelelő szakembe­rek hiánya és a népi tánc népszerű­ségéből fakadó olcsó hatáskeresés okozza, hogy az utóbbi időben — más művészeti csoportoknál is — el­szaporodtak az üres, tartalmatlan, idegen elemekkel felhígított sekélyes táncok, a formalisztikus helyi ko­reográfiák. A művészi alkotások eszmeiségének elve, természetesen, a népi táncra is érvényes. A mon­danivalót, — amit olykor talán ne­héz szavakba foglalni, de a fogé­kony néző nyomban megérzi, — a kompozíciók egyrészében elkápráz­tató sallangokkal, öncélú, oktalan csizmaveregetéssel és hejehujázással próbálják helyettesíteni. Ez a leg­biztosabb út a giccshez, a mű­magyarkodáshoz, a népi tánc meg­hamisításához. Milyen kifejező művészi megoldás az ózdiak erdélyi legénytánca, vagy a diósgyőriek színpompás három- ugrós leány tánca! De már az ózdi csoport széki párostánca túlzsúfolt, széteső, helyenkint mesterkélt. A pe- recesíek seprős tánca erőltetett. A járdánháziak leány-legény versengése ötlettelen, üres. Valamiféle ének- zenekíséretről minden csoportnak gondoskodnia keli, mert a mind­végig éneklő táncosok kifulladnak. Ax Min második lerüleli ver­senye az ipari tanu­lók művészeti tömegmozgalmának fontos, erőgyüjtő eseménye volt; most a csoportokon és vezetőikén a sor, hogy a szorgos munkával s a versenyen gyűjtött tőkét jól kama­toztassák, még jobban gyümölcsöz- tessék népünk fiaiban és leányaiban rejlő sok-sok tehetséget, aminek ki­bontakozásához, érvényesüléséhez szabad hazánkban minden út nyitva áll SÁRKÖZI ANDOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents