Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-01 / 103. szám
Fonró üdvözlet a testvéri népi demokráciáknak, amelyek velünk vállvetve munkálkodnak ________________a nép jólétének emelésén, a szocializmus építésén!________________ HOUHJANOS: piRQS KENDŐK A vfhar az estével együtt érkezett. Kissé szokatlan, korai és furcsa jelenség. A naptár április utolsó napját jelzi, mégis megdördül az ég. Tompán dübörög, vészesen és kíméletlenül, mintha le akarna szakadni. A rőt, ritkás, csenevész bokrokkal tűzdelt hegyek megkétszerezve visszhangozzák a súlyos akkordokat. Konok és tintafekete sötétség borul a bányatelepre. Az áramot kikapcsolták. Időnkint hosszúfarkú, vakító villámok szelik át a feketeséget. Csapkod kegyetlenül az istennyila s valahol az akna feletti „Csukás““ dombtetőn lángolni kezd egy fa. Roppant forgószél kerekedik. A Bükk felől ront a szerényen megbújó bányászházaknak s tépi, ci- bálja a tetőket, a rügybe borult fák ágait. Azután csepegni kezd az eső. Később már zuhog .,, egyre zuhog ... Az akna szájánál lámpák fénye villan. Először egy, azután még egy, majd egyre több és több. A vihar azonban nem tűri a fényt. Sorban eloltja a lobogó lángokat. Az orkán öl, pusztít, rombol, kegyetlen, miért tűrné éppen a fényt? Pedig a fény az élet! Egy óra múlva csend van a telepen. Az osztályozó nem zúg, a vihar sem üvöltöz, csupán a meleg tavaszi zápor veri az utat. Kipp-kopp, kipp-kopp, kipp- kopp . . . Beszélgetnek a háztetők. A fatelep őre előbújik rejtekhelyéről. Felnéz az égre. Biz ott fekete minden. Se csillag, se más. Az egymást űző telthasú felhőket nem látni. Előrehajol, hogy pipáját megvédje a víztől. Lépteket ball. Súlyosak a dobbanások. Hátranéz. Öreg a szeme, akár a sötétség. Jól megmarkolja göcsörtös botját, mert ki tudja ... Hirtelen elemlámpa sugara öltözteti fehérbe. Szeme elé kapja a kezét, még így is hunyorog. Durva hang csattan rá: — Maga a bakter öreg? — Én. Hát maguk? — Pofa be. Itt csak mi kérdezünk. Ismer mindenkit a telepen? — Igen. Ismerek. — No, altkor gyerünk. Megmutatja, hol laknak, akikért jöttünk. Mozgás! Az öreg már nem kérdez. Zsefore- vágja a pipáját, úgy tűzzel együtt. Hátha kigyullad ez az ócska condra, ami a testét fedi. Akkor talán nem kéne erre a gyalázatos útra menni. Cuppog a sár az öt ember lépte alatt. Elől az öreg. Hátamögött pedig négy csendőr. S az ég olyan fekete. Vájjon hol vannak a csillagok? A szelíd, kedvesfényű csillagok. Vájjon hol... hol.,. ? • Kényük a reggel és fénylenek a 1 rügyeken, fűszálakon s az apró, parányi leveleken himbálódzó esőcseppek. Mintha ékes rubinttal lenne tele- ezórva a telep. A nap kacag és pufók az arca, mint az igazgatóé. A csendőrőrmester a szilvórium kedvderítő hatása alatt mosolyogva kétszeresére nőtt mellel jelenti: — Móltóságos uram. Minden rendben. Az éjszaka hat kommunistagyanús egyént vettünk őrizetbe. Az igazgató atyailag nyújtja a kezét. Minden porciikája nevet. Külön az arc, a szem, a toka, a fül, a száj, a jólvasalt nadrág, a kemény gallér, s a gömölyű has a legjobban, mert minduntalan meg-megrázjkódik. Hanem a szeme, az a zsírpárnáktól körülbástyázott, fekete cipőgomb mégis elkomolyodik egy pillanatra: — őrmester! Biztos, hogy semmi, de semmi nem lesz? Tudja, azért választottam ezt a villámat, mert ez távol esik a nagydbb telepektől. Itt mintha biztonságosabb, nem gondolja? Az őrmester egy pillanatig sem késik a válasszal. Hogyisne. Még van az üvegben. A bajúsza szinte kétfelé mered az örömtől, hogy megnyugtathatja a méltóságost: — A mi személyünk a garancia méltóságos uram. Négyen vagyunk ezen a koszos telepen. — Kicsit előrehajol. Bajszának két hegyes vége veszélyes közelségbe kerül a két „cipőgombbal'“. Az igazgató ijedten hátrál. — no-no — akarja mondani. De semmi baj. mert az őrmester már tovább hadar: — A IV-es besúgó megbízható ember. Ez a hat volt a legveszélyesebb. A többi, a többi nem számít. Még csak mukkanni sem mernek. He-he-be. „ • félhomályos szoba. Az ablako1 kon szakadozott függöny, nem is begyéiWrhátán, hogy minél kevesebb fény hatoljon be. így azután a nap is hiába erőlködik, pedig ugyancsak fent jár már. Lassan délre érik az idő. A hat őrizetbe vett bányász felesége néha-néha vált szót. Kérdések és feleletek hullanak a csendben: — Vájjon mikor eresztik haza őket? . — Beletelik tán három nap is. — Vagy egy hét... kettő... — Az nem lehet, nincs semmi bűnük! — Most mindent lehet, hogy az a magasságos ég ... — Az igazgató műve ... — Félnek az urak, de csak féljenek! A csend a gondolat szülőanyja. A tetté a gondolat. Szó szót követ. A düh, az elkeseredés egyre több gondolatot érlel az asszonyokban: — Valamit tenni kéne! ■— Mi, az asszonyok? — Miért, mi tán utolsók vagyunk? — ököllel verném ki a csendőrök szemét! — Nem! Valami mást. Lássák meg, hogy mi így sem félünk, hogy azért is ünneppé tesszük, zászlós- lcbogós ünneppé ezt a napot. A telepen kedvelt színű kendő a piros. Vannak halványpirosak és égővörösek. Nincs ház, ahol ne akadna. Igaz, babosak, apró, vagy nagyobb fehér pettyek tarkítják, ki milyet szeret. De mégis piros! Futnak a percek, az órák. A lefüggönyözött szobában hat piros kendőt varrnak egybe az asszonyok. Az egyik frissen vágott orgonavesz- szőt hpz be, ez lesz a zászló nyele. Rákötözik: — Hogy vigyük odáig? — Valahogy a kendő alatt. — De ki mászik fel a tetőre? — Az én fiam. Ügyes. A körtefáról könnyen átléphet a tetőre. Hátul van, nem'vehetik észre. — kkor gyerünk. A móltóságos úrék ebédelnek. Hivatalos rá a csendőrőrmester is. Állhatatos arccal ül az asztalnál. Eszik és kitűnőnek találja a tavaszi rántottcsirkét. Az igazgató is jóízűen falatozik és egyre jobb kedvre derül. Elmúlt a dél és sehol semmi. Lehet, hogy másutt történt, dehát ott is vannak csendőrök. Derűs hangulatát nem bírja szó nélkül: t — ügy látom, őrmester, magának volt igaza. Ezek itt kevésbé bátrak, mint mondjuk, a „Darvas“ aknaiak. — Tudtam én, méltóságos uram. Persze, ha mi nem jövünk ki, bizony könnyen másként végződhet a mai nap. — De őrmester, ne értsen félre. Egy percig sem akarom lekicsinyíteni a maguk, illetve a maga érdemeit. Legyen nyugodt, illetékes helyen majd szólók.•• hm.,, nyugodt lehet. Aa őrmester hízik. S majd hogy szét nem feszíti a ruháját, amikor az igazgatóék meghívják feketére a kertbe. »» Tkl ilyen áldóan süt ez a májusi nap! Nyoma sincs az éjszakai viharnak, csupán a „Csukás“ ‘ tetőn szomorkodik a félig égett széncson- kos tölgy. A 15 éves Gyurka, a Gulyás Gyurka rögtön észreveszi, mihelyt kidugja bozontos üstökét a háztető gerince felett. Kicsit el is bámészkodik ezen, hanem lentről máris magáhoztéríti az anyja kemény, sürgető parancsa; . — Igyekezz-.,, Szorítsd valamelyik cserép közé a zászlót. Siess! A fiú, aki már nem is fiú, hanem érett ember, hiszen harmadik éve kocsisgyerek a bányában, mindenről megfeledkezve, óvatosan dolgozik- Ujjai — ezek az idő előtt megkeményedett vaskos ujjak — feszítik a cserepet. A nap pedig süt és piros lángglóriát von a feje köré. Homloka izzad, mint az igazgatóé. Most ér a kertbe az őrmesterrel. Fújtat- Kikeresi a legjobb fonott széket és helyet mutat az őrmesternek is. Az is fújtat. Füti a pálinka, meg az asz- szony utáni vágy. Hanem azért illenék valamit mondani az igazgatónak. valami szépet, de olyat, hogy elbámuljon rajta. Es kirukkol: — Milyen jó idő van, méltóságos uram Nézze, milyen kék az ég és . •. és ... Torkán akad a szó. Hápogva, kimeredt szemmel bámuj a villa tetejére, ahol Gyurka éppen elvégezte a feladatát. Valami állati ordításhoz hasonló tör elő az őrmester torkán. Az igazgató is észreveszi a piros kendőkből összevarrt zászlót. Egy pillanatig dermedten nézi: — Mi ez — ordítja — őrmester mi ez? Egy vörös zászló az én villámon, azonnal... azonnal. ■. Az őrmesternél mindig ott a puska- Lekapja a válláról: — Te rongy, te kölyök, le azzal 2 moslékkal. Farkasszemet néznek a fiúval. A fiúval, aki már ember, akit még elbúcsúzni sem engedett ez a csendőr az apjától. S a gyűlölet most magasra csap benne, mint a viharos óceán hullámhegye: — Az apám, az apámat adjátok vissza elébb! Kuss! Szedd le, te átkozott bolsevik ivadék. Hármat számolok és lövök! A fiúhoz felsír az anyja hangja: — Fiam, Gyurikám, gyere'le-.. Az őrmester számol:-— Egy... kettő . •, » Gyurka lehajol a zászlóért. Kihúzza a cserép alól. S ahogy újra a kezében érzi. nem tudja megállni, hogy felegyenesedve meg ne lengesse a feje fölött. — Három... — ordítja az őrmester és meghúzza a ravaszt. A tetőn álló alak meginog. Valami ütést érez a mellén, s a zászlót odaszorítja. Elhomályosodó szemével még egyszer körülpillant a tájon s alig hallhatóan — féltérdre bukva — suttogja: — Édesapám ■.. • r jszaka. Rügybontó májusi éj- jel. És mennyi csillag az égen! Kicsik, nagyok, fényesek és balová- nyak. Mintha versenyre akarnának kelni a bányatelep házainak fényeivel. Minden ablakban égő gyertya világít! Tüzes felkiáltójelek az éjszakában! Az utca macskakövezete szöges bakancsok kopogásától hangos. A gyertyák fénye csendőrszuronyokon villog. Egy — kettő — egy — kettő- , Egész szakasz vérre szomjuhozó fenevad! Kakastollas kalapjuk alól fürkészve meresztik szemeiket a sötétségbe. Azonban semmi sem mozdul. Csupán a gyertyák lobognak kitartóan. Az őrmester hangja felcsattan: — Szakasz állj! Két ember tovább őrködik, a többi utánam, a pihenőhelyre. Indulj! Egy — kettő — egy — kettő. És ebben a pillanatban a „Csukás““ tetőről először halk, majd egyre erős- bődő ének száll feléjük. Ki tudja hány bányász énekli • •, ötven .. száz ..,. kétszáz . -. Már zeng, zug az ének, betölti az egész Völgyet és száll, száll diadalmasan, töretlenül, égig szárnyaló erővel: Föl, föl, ti rabjai a földnek Föl, föl, te éhes proletár ■. .EMLÉKEZZ! Budapesten egy külvárosi nyomortanyán. így éltek a Horthy fasizmus idején a dolgozók-»*» ha volt munkájuk, .. MÄ.1US 1 Ezt a szép szót dalol var zengve mondd nyelvem — csengő rímben ejtsed, ha ajkamon jakad az üdvözlete — ezt értelmem soha ne felejtsed! Ezt a szép szót régóta ejtem így.-.. Suttogtam egykor mint imát. És úgy őriztem, mint egy szóvarázst sokkeserves éveken át.. Ez a szép szó szívemben úgy maradt, mint anyám neve — a drága; a legszentebb név — a titkos mélység gyöngye — a szívnek jósága ... Ez a szó komisz időknek fénye- Rabszolga népek csillaga. Lidérces éjeken a reménység hunyorgó csöpp lángja maga . .. E szóban tenger könny és fájdalom foglal magában neveket: mártírok vére, rabhősök kín fr csillogtat dicső tetteket... E szó 'láncot tépni erős kar. Sidbadsághordozó tenyér. És, hol szabadon él egy ndfnzcdéli — jóságos fehér, szép kenyér... Ez a szép szó: jelige és virradat — hol jövetelét várják még \ jármából lépni küzdő milliók, ahol még gyötrelmek tüze ég!. Legszebb dallamon dalolná ajkam így tovább a dícséretét, — minden nyelveknek gyönyörű zenéjén. Őt, mint az — Énekek“ énekét.. * ■ • a Micsoda lélek csentiül e szóban! Szavam színtelen kis szócska csak... Róla szólni méltó-méltatást: Ó, mind csak prózai szavak!.., E szó bennem él. Mélyen belül. Szivem ritmusán átalmegy, — ahányszor hittel ajkamra veszlek dicsérni — szabad szép Május 1! ... KELEMEN MÁTYÁS A mi fiataljaink Gyermeksors Iránban. MINDENKI hallott már a világszerte híres perzsa szőnyegekről, de |igen ker vesen tudják, mennyi könny és szenvedés árán készülnek ezek a szín" pompás szőnyegek. A tabrizi „Hadzs-Abolghasz- szem“’ szövődé műhelyei" hosszú asztalt nek legnagyobb része nedves, nyirkos pincehelyiségekben van, nincs szellőztetés, a levegő tele van porral és a festőanyagok kibírhatatlan szapadt, szemük gyulladásos, pusztít köztük a tüdővész és a trachoma. A MŰHELYEKBEN hiányzik még a legelemibb munkavédelmi rendezés is. Ezzel szemben minden helyiségben helyeztek el, amelyen a gyermekeket a legkisebb „fegyel" mezetlenségért“ is véresre verik a többiek szeme- láttára. Hasonló szörnyű gyermekek ' dolgoznak. Napi munkaidejük, 12—13 körülmények között él gával. A szövőszékek felett ezer és ezer iráni gyer- napi 12—13 órát görnyed- mek. Amint a „Hema" nek a műhelyben dolgozó yata“ című lap írja Ker- 12—18 éves fiúk és leá- marisa libán, a szőnyegipar nyolc.'Több mint 500*an központjában a különböző százaléka 15 éves sínylődnek itt. Arcuk sá- műhelyekben 7—12 éves előtt meghal. EMBERTELEN kizsák» mányoiás, kegyetlen bűnbe" tetősek, pusztító betegségek és járványok, ezek jelentik a gyermekkort Irániban. Az ország déli tartományaiban a gyemre» kék 90 százaléka maláriád 80 százaléka krónikus kötőhártyagyulladás» ban szenved, 65 százaléka pedig tüdőbeteg, A hivatalos statisztikai adatok szerint a gyermekek 8S kora ..Indiában Éhező, hindu gyermekek a nyomorúságos viskó előtt. Még öltözékül szolgáló rongyokra sem jut, nemhogy élelemre™
