Észak-Magyarország, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-25 / 98. szám
Vasárnap, 1954. április 25. ÉSZAKMAGYARORSZAE ÍJ Pártélet _________-fc Héttőn kezdődik a II. békekölcsön Ujabii sikereiért harco nak a cigándt lötnnninisfák a Spots’ versenyben négynapos sorsolása Clgándon a párt, a tanács és a tö- megszervezetek legjobb kommunistái célul tűzték ki, hogy községük a mezőgazdasági munkában és a beadásban az elsők közé küzdi fel magát. Felvilágosító munkájuk eredményeképpen a község határidő előtt befejezte a tavaszi kalászosok, a napraforgó és a burgonya vetését. Most a község vezetői, a kommunista népnevelők és a beadásban élenjáró dolgozó parasztok harcba indultak, hogy a dolgozó parasztok soraiban végzett felvilágosító munka eredményeképpen községüket a beadásban is az elsők közé sorakoztassák fel. Ebből a célból aktívaértekezletet tartottak, amelyen megbeszélték, hogy milyen érveket használjanak agitációjuk során. Az aktivaárteKez- leten sok hasznos javaslat hangzott el. Fodor József H. elvtárs javasolta, hogy a népnevelők ne csak a beadásról beszéljenek a dolgozó parasztoknak, hanem kérdezzék meg véleményüket a párt és a kormány politikájáról, a helyi szervek munkájáról, hallgassák meg a jogos panaszokat és kérjék javaslataikat a hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Többen javasolták, hogy az agitáció során le kell leplezni az ellenséget, a kulákokat és a volt csendőröket, akik az utóbbi időben esténként szervezetten hallgatják „Amerika hangját'* és terjesztik a rémhíreket. Az egyik népnevelő elmondotta, hogy rá kell mutatni arra, hogy egyes dolgozó parasztok a kulákok agitá- ciójára hallgatva, halogatják a oc- adás teljesítését. De előfordul súlyosabb eset is, jVIolnár Mihály dolgozó paraszt például sertéseit Sárospatakon lakó leánya nevére iracta. félre akarta vezetni a tanácsot, hogy ne kelljen beadását teljesítenie Lakatos István 8 holdas dolgozó paraszt az ősszel egy szem burgonyát sem adott be, arra való hivatkozással, hogy nem termett neki, holott most tavasszal 25 mázsa burgonyát adott el. Más elvtársak javasolták, hogy az agitáció során beszélni kell a becsületes, a beadásban élenjáró dolgozó parasztokról, népszerűsíteni, {»éldaképül kell állítani őket a község többi dolgozói elé Az aktívaértekezleten jelenlévő nép nevelők lelkesen vállalták, hogy a kongresszusi begyűjtési verseny során jó felvilágosító munkával Ci- gándot a beadásban élenjáró községek közé emelik. Bállá János népnevelő vállalta, hogy 3 kisgyűlést tart és 20 hátralékos családdal beszélget el a begyűjtésről. A kommunista pedagógusok vállalták, hogy meglátogatják a hátralékos szülőket A DISZ népnevelői elhatározták hogy jól látható helyeken felírják az élenjáró beadók nevét, így népszerü- s’tik őket. Fokozta a népnevelők lelkesedését az is, hogy a járási és a helyi párt-, tanács- és tömagszerve- 7etek vezetői jó példát mutattak, ők is résztvesznek az ag’tációs munkában és kisgyűléseket tartanak. Nem lehet kétséges, hogy a cigán. di kommunisták a járási pártbizottság segítségével eredményesen harcolnak majd a kongresszusi begyűjtési versenyben Kövessék példájukat megyénk többi falusi pártszervezetei is. SZEMES ISTVÁN M. B. ágit. prop. osztály munkatárs A kecskeméti Katona József színházban hétfő délután félnégykor kezdik meg a II. békekölcsön negyedik sorsolását A négy napig tartó sorsoláson naponkint arányosan elosztva 116 900 kötvényt húz.jjpk ki nyereménnyel, 82.17t>-et pedig törlesztéssel. összesen tehát 199.070 kötvény kerül kisorsolásra. A nyerők száma azonban enné! sokkal nagyobb — körülbelül 280 ezer — tekintettel arra, hogy a húzások 200 forintos névértékű egész kötvényekre vonatkoznak, s ígv a száz forintos névértékű félkötvényekkel ketten az ötven forintot névértékű negyed kötvényekkel pedig négyen nyernek egy húzás alkalmával. Napról-napra új tagokkal erősödnek földművesszövetkezeteink, amelyeknek tagsága megyeszerte örömmel fogadta a vásárlási és értékesítési visszatérítés bevezetését. Ennek hatására egyre több dolgozó paraszt kéri felvételét a tagok sorába. Garadnán 32, ZemplénagárA nyeremények összege 47.7 millió forint, a törlesztéseké több mint 16 millió. A nyeremények megoszlása a következő: Egy darab százezer forintos főnyeremény, 23 darab ötvenezer forintos, 46 darab huszonötezer forintos, 117 darab tízezer forintos, 347 darab ötezer forintos nagynyeremény. 5800 darab ezer forintos, 17.300 darab ötszáz forintos és 93 266 darab háromszáz forintos nyeremény. Névértékben 82.170 kötvényt sorsolnak ki. A sorsolás mindennap fél 4 órakor kezdődik és 7 órakor ér véget. dón 25 dolgozó paraszt lett a napokban a helyi földművesszövetkezet tagja. De nemcsak új tagokkal erősödnek a földművesszövetkezetek, hanem mind az új, mind a régi tagok rendezik részjegyfizetésüket is. Bőí*s és Kes/nyélen predmínrci páros versenye Uj tagokkal erőműdnek a f5ldmdven»sövelkexetek DIÓSGYŐR MÁJUS 1 ELŐTT az ünnep előtti napok a 1-------1 készülődés és az emlékezés napjai. Visszaemlékezés sok-sok régi május 1 előtti napokra, amikor akár zord szelek tépték a diósgyőri vasgyár kéményének füstjét, akár napfény öntözte az utcákat, — a kép mindig ugyanaz volt. Tétlen munkások lézengtek a bejárat körül, bent pedig visszafojtott lélegzettel figyeltek az emberek. Csendőrök nehéz csizmái kopogtak az utca kövezetén Megerősítették a gyári őrséget, a falakon hirdetmények kiabálták: Május 1-én senki nem hagyhatja el munkahelyét! A munkások tiltakoztak volna, de nem lehetett, a csendőrök készen álltak. Azért hozták őket ide, talpig fegyverben, hogy őrködjenek, letöröljék a mosolyt az emberek arcárólDe kisütött az ünnep napja, megsimogatta a sápadt arcokat, s hívta, csalogatta a munkásokat a szabadba. A gépek azonban tovább zakatoltak. a kiiáratok környékén csendőrök ólálkodtak. A bátrabbak még ki is szöktek. Elbújtak az erdőben, halkan énekelték az Internacionálét, beszélgettek, s várták az jdőt, amikor majd szívük szerint ünnepelhetkosi-kertet és a stadiont. Május elsején zenés ébresztő után a gyár előtt gyülekeznek a dolgozók, hogy zászlók alatt vegyenek részt a hatalmas miskolci felvonulásban. A menetben az elsők a gyár legjobb dolgozói, az országszerte ismert nagyolvasztói kohászok lesznek. Mögöttük hozzák a népviseletbe öltözött lányok a májusfát, s utánuk a hengerészek, martinászok, kovácsok és ^ gyár többi dolgozói jönnek. A felvonulás - után a Rákosi-kertben este 10 óráig vidám napot rendeznek. Délelőtt gyermekjátékok; ie- pényevés, zsákbafutás, rollerverseny, kötélhúzás szórakoztatja a fiatalokat. Délután az MTH VIT-díjas együttese, s a gyári MTH együttese ad műsort, amit tűzijáték fejez be. Utána reggelig tartó utcabál lesz. Másodikén sport, és kultur-műso- rokban gyönyörködhetnek a diósgyőriek. minden | Vidám késaOlöiléu ____________ üzemben. Az asztalosműhelyben fúrnak, faragnak; a zászlókat, táblákat készítik. A kultúrtermekben fiatal lányok a májusi táncokat tanulják. Élénk, /i_ dám a hangulat abban a tei'emben is, ahol a zenekar próbál. Felhang- zanak az ismert dalok motívumai. Szorgalmasan készülnek a színjátszók is a májusi ünnepre. A Rákosi-kertben már javítgatják a szökőkutat. átalakítják a színpadot, gereblyézik a pázsitot... Május elsején többek között állandó könyv- és játékpavillon is nyílik itt, ahol a dolgozók mindent megkaphatnak gyermekeik számára. Lelkesen készülnek az ünnepre a Lenin Kohászati Művekben dolgozó görögök is. Esténkint magyar és görög dalokat gyakorolnak, a fiatalabbak táncolnak. Béketáncukat aján- déknak szánják, ________ !\agyon izgulnak j a ünnepségek rendezői. Sikejrül-c a kétnapos ünnep, jól érzik-e majd magukat a dolgozók, tetszenek-e majd a zene- és a táncszámok, sikert aratnak-e a színjátszók bemutatói, mókás jelenetei. Nem tudunk jósolni. Egy azonban bizonyos-. A diósgyőri dolgozók örülnek az ünnepnek, amely 1945 óta az öröm ünnepe... és most már a jövőben is az lesz(MOLNÁR LÁSZLÓ) *' teljesítette. A miskolci járás területén a III. párt- kongresszus tiszteletére több község és sok dolgozó paraszt kötött párosver seny- szerzödést arra: melyik végzi el hamarább a tavaszi kalászosok és a kupásnövér nyék vetését, ér el jobb eredményt az állattenyésztésben és a beadásban. Ilyen versenyszempontok alapján kötöttpk egymással párosversenyszerződést Bocs és Kcsznyéten dolgozó parasztjai is. A két község termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjaiból alakult közös versenybizottság a napokban értékelte az eredményeket a kongresszusi verseny eddigi szakaszában. A bőcsiek megbízottjai zászlókkal feldíszített kocsikon érkeztek a kesznyéte- niekhez, akik már izgatottan vá-ták őket. Az egynapig tartó versenyértékelés során megállapították, hogy a két község termelőszövetkezetei között az állattenyésztésben és a beadóiban a kesznyéteni Szabadság termelőszövetkezet érte el a jobb eredményt. A szövetkezet egész évi vágómarha beadási tervének eleget tejt, emellett első negyedévi tojás- és baromfi- beadási kötelezettségét 140 százalékra, hizottsertés beadását 100 százalékra, tej- beadási előírását pedig 120 százalékra 4 termelőszövetkezetben 24 anyakoca után 7.5 jelnevelési átlagot értek el. A szarvasmarhajuh-, ló- és baromfitenyésztésben is jobbok a kesznyéteni Szabadság eredményei, mint a bocsi termelőszövetkezeteké. A két község egyénileg dolgozó parasztjainak versenyében a beadási kötelezettségek teljesítésében a bőcsiek értek el jobb eredményt. Első negyedévi beadási kötelezettségeiket mindenből 100 százalékig teljesítették, míg a kesznyéteni dolgozó parasztok csak 90 százalékban tettek eleget állam iránti kötelezettségeiknek. A tavaszi kalászosok vetését a bocsi termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok 5 nappal előbb befejezték mint a kesznyéteniek. A kapásnövények vetésénél is a bőcsiek bizonyultak eddig jobbnak. A kukorica kivételével már valamennyi kapásnövényt elvetettek, illetve elültettek. A kesznyéteni Szabadság termelőszövetkezet a kapások közül mégcsak a cukorrépa vetését fejezte be. így a két község párosve’senyében a megtisztelő első helyre a bőcsiek kerültek. NYERJAK JÓZSEF miskolci járási vb. elnök iiuiiiiiininniiiiiiiiiiiiiiiiiiniiniiiiiiiii:iiiiiiiiiiiniiiniiiiiiimi!iHHiiiiiiiiitiiiniiiriniiiiiiiiimiiininiiimiiiiiiiiiiiiiiiniiii!)iiniiiiiinimnniiiiiiiiiiiui iniiiiuiiiiiniiiiiiiiiiiiinii!iiiimiiiinin)iiiiiiini:niiiiniiiiiiiiiiiniiniiiiniiiniiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiinuiininniiiimiiiiniiniiinniiiniiiniiiiiii)ntimmnnnit MISKOLCI VIZ nek .j. ________________ lgv beiaélnelt I a rég>> e1' ■—--------------------1 múlt elnyomatás éveinek ünnepeiről a vasgyári veteránok: Mislócki, Somlai, Kremnicki elvtársak, s így beszélnek a többiek is. Szavaikban meg- rezdül a sötét emlék keserűsége; egy évtized távolságából is felmerül a nehéz múlt egy-egy távoli képe. Erőszakkal kergetik el a fájdalmas emléket. — Ami volt, az már nincs és Magyarországon nem is lesz többé! — mondják határozottan. — 1945 óta új fejezetet írunk a történelemben. Nézzen körül a gyárban elvtárs — figyelmeztetnek. — Nézze meg, hogyan készülünk május 1-re ma a Lenin Kohászati Művekben. S ezt valóban érdemes is megnézni. Lelkesen dolgoznak a diósgyőri munkások. Kimagasló termelési eredményekkel köszöntik a munkások nemzetközi szolidaritásának ünnepét, május 1 napját. A nagyolvasztónál hatalmas üstöt visznek a csapolócsatorna alá. Izzó sugárban ömlik bele a folyékony vas. Forr, habzik az acél a martinkemencékben is. Csapoláskor ezernyi szikrája ünnepi díszbe öltözteti az öntőcsarnokot. A durvahengerdé- ben befejezéshez közeledik a nagyjavítás. I . 7771 frisse« mozgó, I Mindenfelé j moso]ygp szemű munkások serénykednek. Ünnepre készülnek egész Diósgyőrben, s az ünnepi tervekből elénk tárul az első májusi nap színpompás képe. Az ünnep napjára zöld gályákkal, transzparensekkel, zászlókkal díszítik a gyár területét, az egyes kaputól a tanácsházig vezető utat, a RáMész, cement, gipsz fedéllemez es szerszámnyelek kis tételben beszerezhetők a Tiizcp Vállalat Béke-téi 19. sz. alatti biseiaflási bolt iában Vállalatok és szövetkezetek anya ebe- szerzését és értékesítését budapesti telefonos irodahelyiséggel rendelkező szakember alkalmazottként vállalja. Budapest, XIII. Katona József utca 25. Fábri Sándor. A \ A technika fejlődése folytán ma már annyi minden természetes és megszokott. Nincs semmi különös abban, ha a szobában megcsavarok egy gombot a falon és egyszerre nappali fény önti el a helyiséget. Éppen ilyen magátólértető az is, hogy a falba helyezett csapból bő sugárban ömlik a pohárba a kristálytiszta hideg víz — akár a negyedik emeleten is. Ez már minden városban így van, kivéve Miskolcot. Itt a víz úgy jár a vezetékben — mint a higany. Hol megtölti azt, hol nyomtalanul eltűnik. Pereces lakói sokat tudnának beszélni arról, hogyan figyelik hajnalban, sőt éjszaka is a csapnál:, jön-e a víz? 1000 köbméter vízre lenne szükség Perecesen, de csak 250 köbmétert kap naponta. Pedig Miskolc környékén van víz, csak eddig egyesek nem tudták, vagy nem akarták megérteni, hogy a fejlődő város sokkal több vizet fogyaszt, mint valaha. Ezt igazolja a vízművek irodájában elhelyezett hatalmas grafikon, amelyről leolvashatjuk, hogy míg 1913-ban *00.000, 1935-ben két millió 400.000, 1945-ben 3,800.000, addig 1954-ben már közel 7 millió köbméter víz fogy el. Ezzel a hatalmas mértékben megnövekedett fogyasztással lépést kellene tartania a vízhálózat fejlesztésének is. Az utóbbi időben a Borsodi Vízművek végre nekilátott Miskolc vízellátási problémáinak megjavításához. Nézzük meg, honnan várhat a város több vizet. tt* Nagx llAvnr üözepén alacsony házacska áll. Két kis helyisége, egyenkint alig kétszer két méteres. Éppencsak, hogy elfér benne egy szivattyú. A mélyben zuhog morog a víz, amely a löld- alatt széles csöveken fut Diósgyőrvas- gyárba. Bö a forrás, ellátja a gyárat, sőt többre is telne. Ez a berendezés azonban kicsi. A napokban szerelők érkeztek a sei- vattyúházhoz. Uj gépet szerelnek fel Ezzel a berendezéssel naponta 2 ezer köbméterrel több vizet lehet felszívatni. Ez a vízmennyiség a miskolci vízellátást javítja meg. A villanyszerelő vállár- iát úgy ígérte, hogy május 1-re befejezi a munkát. * A lillafüredi pai0taszálló alatt az Anna barlangban kőfejtő brigád dolgozik. Már a bejáratnál hallani a légfúró mélyről jövő tompa zúgását A keskeny, villanynyal kivilágított folyosókon mindenütt a földön futó csatornában kifelé siető víz mellett haladunk. Az egyik folyosó végén eltűnik a kis patakocska. Nehéz kősziklák zárjak el a forráshoz vezető utat. Itt dolgozik Szalai János vájár és brigádja. Valamennyien szivükön viselik, hogy Miskolc ebből a forrásból is mielőbb vízhez jusson Szalai János jó példát mutat brigádja tagjainak. Állandóan 170— 180 százalékra teliesíti tervét. Jól sikerült újításával 71.000 forintot takarított meg államunknak s egy hónappal rövidítette meg a munkaidejét. öt éve dolgoznak itt. öt éve keresik a kemény dolomit kőzetben a víz forrását. Lassan haladnak, mert robbantani nem lehet. A sziklákban ismeretlen üregek lehetnek, amelyek esetleg a rázkódtatással beomlanak, s veszélyeztetik a Palotaszálló épségét is. A nyáron már kutat mélyítenek itt és ezzel 10 ezer köbméter tiszta ivóvizet fognak meg. amely jelenleg a Szin- vába folyik. A barlangban ezenkívül még két bővizű forrás van. Több 10 ezer köbméter vizet nyernek majd innen. Ha ezt elvezetik, jó időre megoldják Miskolc vízellátásának problémáit. A Közlekedési és Építő Vállalat kapta azt a nagy és szép feladatot, hogy megépítse az Anna támfalat és a vezetéket Az eredeti terv szerint az egész vezetéket 1955 július 30-ra készítik el* a legfontosabb szakaszt pedig *— a perecesi elágazásig — ezév decemberére. A városi tanács és a vízművek mindent elkövet, hogy ezt a határidőt megrövidítse. A vízművek több, az építéshez szükséges anyagot bocsát a kivitelező vállalat rendelkezésére saját készleteiből, a városi tanács pedig vállalta, hogy a még hiányzó alkatrészeket biztosítja. A tanács még munkaerőt is ad a vállalatnak, hogy a miskolciak és a perecesiek minél előbb több vízhez jussanak. Ilyen támogatás mellett a Közlekedési és Építő Vállalat főmérnöke vállalta, hogy ez év június végére levezetik a vizet a perecesi elágazásig. Ez azt jelenti, hogy már a nyáron lesz elegendő víz Perecesen. Csege András elvtárs, a vízmüvek igazgatója és Hajós László főmérnök személyesen is figyelemmel kísérik az építést Hajós főmérnök igyekszik jó javaslatokkal és tanácsokkal elősegíteni, hogy a vezeték mielőbb elkészüljön. * Néhány hónappal ezelőtt lázas munka folyt Tepolcán. Uj kút,at kerestek. 18 fúrást végeztek s ebből kettőt megfelelőnek találtak. A vízmüvek május 1-re bekapcsolja a két kutat, amely 5-,—6 ezer köbméter vizet ad naponta. Ez azonban még csak pillanatnyi megoldást biztosit. Tapolcán olyan nagymennyiséül vizet találtak, hogy ide nagy gépházat építenek, korszerű csőhálózattal. amely — ha elkészül — egyedül képes lesz Miskolc vízellátását biztosítani. A tervezést már megkezdték. A borsodi vízművek igyekszik helyrehozni a mulasztást, igyekszik megjavítani a | város vízellátását. A teljes sikerhez azonban szükség van a lakosság támogatására. Jelenleg, éppen a sokat panaszkodó miskolciak pocsékolnak el 4000 köbméter vizet naponta. Hogyan? A rossz, csepegő csapokkal, a be nem jelentett csőrepedésekkel. Ez a vízmennyiség 8000 ember vízszükségletét -elégítené ki, naponta 4000 kádat lehetne vele szinültig megtölteni. A vízművek vezetősége vállalta, hogy minden bejelentett hibát 24 órán belül kijavít. Az esetleges telefonköltségeket is megtéríti a bejelentőknek. A vállalat megegyezést kötött az ÁVESZ-szel, hogy az esetleges áramszüneteket — amelyek nem pillanatnyi műszaki hibából adódnak — 48 órával előbb tudomására hozza a lakóknak, hogy be tudják szerezni a szükséges vizet. A város vízellátását javítja meg az az intézkedés js, hogy július 1-től a vasúti mozdonyok nem vehetnek vizet az ivóvízhálózatból. Ez napi 2000 köbméter víz megtakarítását jelenti. A diósgyőri Mária utcai kutakból eltűnt a víz, amikor üzembehelyezték a közeli homokbányát. A vízművek július 1-re három közkutat szerel fel az utcában. Május 1-re megoldják Lyukóbónya lakóinak vízellátását is. A Borsodi Szénbányászati Tröszt vállalta, hogy több új kutat kapcsoltat be. * Ezek az előkészületek és a részben már folyamatban lévő munkák, jóleső érzéssel töltik el a dolgozókat» Különösen Pereces és a miskolci Vas“' vári utca lakói őrülnek, hogy ezentúl nyugodtan alhatnak éjjel, nem kell figyelniük: iön-e a viz? A szer élők, a kubikosok, a mérnökök, szíwel-lélekkel látnak munkához. Érzik a felelősséget tudják, tőlük függ. hogy ezen a nyáron megjavul-e a vízellátás Miskolcon, vagy sem Igazat kell adnunk azonban azoknak is, akik őzt mondják ..Mái régen kellett volna-' . . .u Valóban nem szabad lett tolna ennyire elhanyagolni ezt aS ügyet, de mée mindig nem késő. Ha a vízművek *■ kivitelező vállalat olyan lendülettel és lelkesedéssel fog dolgozni, ahogyan hozzákezdett, nem marad el az eredmény, sőt várható, hogy kellő támogatással, még előre ^ i* tudják hozni az1 új vezeték beszerelésének határidejét. ADAMOVICS ILONA