Észak-Magyarország, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-17 / 91. szám

2 ÉSZAKMÁGYARORSZÁG Szombat, 1951. április IT Az USA uralkodó körei katonai egyezményt kötve Francoval, arra használják jel a spanyol diktátort, hogy nyomást gyakoroljanak Franciaországra, részben az amerikai befolyás erősítésére Francia-Marokkóban. (Újsághír) Működésben az. amerikai- spanyo/ egyozm eny... wESSwJtr/ **JZA­Hazánkban először vizsgázott nö a nemzetközi I. osztályú rádiótávírói kezelésből A távirászok között a felszabadu­lás előtt Is Igen sok nő dolgozott, azonban a legmagasabb fokú képe. sítést eddig még nő nem nyerte el hazánkban. A II. osztályú rádió távirászok közül tavaly Szabó La- josné és Kálmán Éva, a Központi Táviróhivatal dolgozói tudásban messze kimagaslottak társaik kö­zül. Ekkor engedélyt kaptak arra, hogy az I. osztályú tanfolyamon résztvehessenek. A tanfolyam hall­gatói most tették le vizsgájukat és a két rádiós nő a férfiakét felül­múló tudásról tett bizonyságot. Szabó Lajosné és Kálmán Éva a vizsga letétele után megkezdték munkájukat a Központi Táviróhi- vatalnál. Tizenegyezer (orintot talált és juttatott vissza egy ipari tanuló Hirsch László, a budapesti MTH 13-as számú intézetének tanulója csütörtökön az iskolá­ból hazafelé menet egy tömött aktatáskát talált. A táskában tizenegyezer forint volt, több dolgozó havi fizetése. Mivel sem a tulajdonos nevét, sem lakás­címét nem találta a táskában, azonnal átadta az aktatáskát a legelső rendőrőrszemnek. Hirsch László ipari tanuló be­csületességből jelesre vizsgázott. Szovjet-csehszlovák árucsereforgalmi egyezmény Moszkva (TASZSZ) Sikeres szovjet-csehszlovák kereskedelmi tárgyalások ered­ményeként április 15-én Mosz­kvában jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság 1954. évi árucser^- forgalmáról. A jegyzőkönyv a kölcsönös áruszállítások keretének továb­bi növelését írja elő, mind a hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény által az 1954. évre megállapított szállításokhoz, mind az 1953-ban elért árucse- reforgalomhoz viszonyítva. A jegyzőkönyvet szovjet rész­ről I. G-. Kabanov külkereskedel­mi miniszter, csehszlovák rész­ről R. Dvorák külkereskedelmi miniszter írta alá. Németország Kommunista Pártja 1954 őszére összehívja a pártkongresszust Berlin (MTI) Németország Kommunista Pártja elnökségének 13. üléséről a következő közleményt adták — Németország Kommunista Pártjának elnöksége 13. ülésén elhatározta, hogy 1954. őszére összehívja Németország Kom­munista Pártjának kongresszu­sát és jóváhagyta a pártkon­gresszus politikai és szervezeti előkészítésének irányvonalait. A pártkongresszus előkészítése so­rán a pártszervezetek új vezető­séget választanak. Hármas ikrek Kisu srál'áson A kisújszállási szülőotthonban Balta Albertné 29 éves asszony három egész­séges kisgyermeknek adott életet. Mind­három kisgyermek — egy fiú, kettő leány — súlya megközelíti a 2—2 kilót. Bállá Albert a kisújszállási városi tanács dolgozója most már öt gyermek boldog apja. A kis hármasikrek mamá­jukkal együtt a legjobb egészségnek ör­vendenek. Ma nyílik meg „I tiszta Miskotcért!“ című kiállítás A tisztasági mozgalom keretében a miskolci I. kér. tanács egészség- ügyi csoportja ,.A tiszta Mislcolcért“ címmel kiállítást nyit meg ma, szombaton déli 12 órakor a Magyar Repülő Szövetség, Maros-u. 1. szám alatti helyiségében (Lenin tér mel­lett). A kiállítás vasárnap kivételé­itől mindennap 8 órától délután 5 óráig tekinthető meg. I francia kormány minisztertanácsot tartott április 15-én Páris (TASZSZ) A francia kormány René Coty köztársasági elnök elnökletével április 15-én délelőtt miniszter- tanácsot tartott, amelyen meg­vitatták az „európai védelmi kö­zösségiről szóló szerződés par­lamenti vitája időpontjának kérdését. A minisztertanács elhatározta, felkéri a parlamenti csoportok képviselőit, gyűljenek össze má­jus 18-án együttes ülésre és „tegyenek intézkedéseket arra vonatkozóén, hogy azonnal meg­kezdhessék a vitát a brit és ame­rikai biztosítékokról, a Saar-vi- dékre vonatkozó megegyezésről, a pótjegyzőkönyvekről, a bonni és a párisi szerződésekről“. Nyulfenyésztési szakkönyv jelent meg A mezőgazdasági könyvkiadó a na. pókban nyultenyésztési szakkönyvet jelentetett meg. Szerzője: Anghi Csaba, a kisállattenyésztési kutató- intézet prémesállattenyésztési osztá­lyának vezetője A szakkönyv érté­kes tanácsokat ad mind a nagyüze­mi, mind a házinyultenyésztöknek, részletes leírásokban ismerteti a te­nyésztés különböző módszereit. AZ AMERIKAI PEDAGÓGIA IGAZI ARCA A-toin-bom-ba, A-tom-bom-ba... A nyuszi ágaskodó füle, a kis­kutya kerek elnyíló szeme, a cica miau-ja és sok más szívmclegítő apróság az, amelyhez a mi kicsi­nyeink első emlékei fűződnek, az a, b. c, d és a többi betűkről, az ABC meghitt, kedves világáról. És az amerikai gyermekek? Mik az első képzeletek, az első fogal­mak, amelyek összefonódva az ABC-vei, örökre bevésődnek a gyermek viaszfogékonyságú lei­kébe? A-tom-bom-ba, a-tom-bom-ba. — így ismerkedik a kis amerikai elc- mlsta az ABC kezdőbetűivel. Az atombomba hisztéria mesterségesen nagyranövesztett réme vet árnyé­kot az amerikai iskolásgyermekek­re. Az Iskolákban rendszeres lég­oltalmi gyakorlatokat tartanak, a tanulónak hirtelen és váratlan ria­dójelre csukott szemmel a pad alá kell buknia, kezét a fejére tenni, háttal fordulva az ablaknak, arcát a falhoz szorítani. De ez nem elég: Newyork állami iskolahatóságai elhatározták, — különleges kerámia-anyagból ne­hezen olvadó plakettet készítenek, amelyekre a tanulók nevét és egyéb adatait jegyzik fel. hogy atombombatámadás esetén köny- nyebben felismerhessék a gyer- mekholttestckct. Az iskolások még nagyobb megfélemlítésére atom- bombázásról szóló „oktató“ filme­ket mutatnak be. Mindezzel termé­szetesen sötét, komor légkört te­remtenek az iskolában. Wilfold Hals, a gyermekközpont pszichiáte­re. az atomvédelmi gyakorlatok idején tett megfigyelései alapján kénytelen volt beismerni, hogy a gyermekek „igen feszült idegálla­potban vannak“. E tudós férfiú a borzalmas komédia betiltása he­lyett csupán annyit ajánl, hogy »z atojmvédelmi gyakorlatok alatt a gyermekek a feszültség enyhítésé­re. ha suttogva is. — de beszélget­hessenek egymással. „Olcsó tantárgyak áruháza“ A mesterséges pánikkeltés csak egyik módszere az amerikai agresz- szoroknak, hogy az ifjúságot gon­dolkodásnélküli ágyútöltelékké ne­veljék. Más módszereket is fel­használnak. Ezt a célt szolgálja az egész nevelés — mármint a dolgo­zók gyermekeinek nevelése. Rend­szeres, úgyamennyire tudományos oktatás csak azokban a magáninté­zetekben létezik, amelyekben a tandíj meghaladja egy munkás át­lagos évi bérét. A középiskolások oktatására, a tantárgyak összeválo- gatására, a pedagógusok összetéte­lére döntő befolyást gyakorolnak a helyi iskolabizottságok, amelyek­nek tagjai elsősorban a gyárosok, bankárok, vállalkozók sorából ke­rülnek ki. Ezek természetesen ébe­ren ügyelnek arra, hogy a gyerme­kek csak olyat tanulhassanak, ami az ú osztályérdekeiket szolgálja. Törekvéseiket nagymértékben elő­segíti, hogy az Egyesült Államok­ban nincs egységes tanterv, egysé­ges órarend, minden iskolában mást tanítanak, sőt előfordul az is, hogy egy iskola két párhuzamos osztályában is más és más a tan­terv. A tantárgyak egyre növekvő so­kasága között válogathatnak az is­kolák. Az utóbbi időben már több mint 500 tantárgy van forgalomban, sőt a különböző érdekeltségek kí­vánságainak megfelelően, egyre újabb tantárgyakat iktatnak a tan­tervekbe. így például több bankár követelésére a takarékosság fon­tosságáról tartanak előadásokat egyes amerikai iskolákban, máshol az életbiztosítási társaságok „Az élet védelme“ című tantárgyat varrták az iskolák nyakába. Az egyes tantárgyak nyíltan szolgáljak az amerikai uralkodó körök világ- uralmi törekvéseit, a földrajztanu­lás célja például, hogy a gyerme­keket hozzászoktassák a gondolat­hoz: az Egyesült Államok a világ közepe. A térkép közepén Észak- és Délamerikát helyezik el, Euró­pát, Ázsiát, Afrikát és Ausztráliát valahol a térkép oldalán, félreeső és jelentéktelen helyen tüntetik fel. A közoktatási bizottság Európa és Távolkelet országai földrajzának ta­nulmányozását szorgalmazza, mint­hogy „ezekben az országokban a fiatal amerikaiakra olyan szerep vár. amilyenről apáik nem is ál- modhattak.'" Az exakt tudományo­kat is propagandára használják fel. A fizikát a tudományellenes meta­fizikai álláspont alapján értelme­zik, tagadják az okságot, a tör­vényszerűséget. Viszont tűzzel-vas- sal propagálják azt a szerepet, amelyet a modern fizika az atom­fegyver létrehozásában játszott. Az USA középiskolái Candell profesz- szor szavai szerint — az áruba bo­csátott olcsó tantárgyak áruházai­vá válnak. És amellett viszonylag milyen kevés gyermek jut hozzá ehhez a selejtes, híg tanításhoz is, a tandíj nagysága, a szülök szegénysége miatt. Egy utóbbi statisztika szerint az Összeírt 74.776.000 huszonötéves lakos közül 2.8 milliónak Semmi­féle iskolai végzettsége nem volt. 7-305.000 csak az elemi iskola első Hruscsov elvtárs 60 éves Nyfklta Szergejevlcs Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Kőim munlsta Pártja Központi Bizottsága első titkárának, Moszkva, A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége forró üdvözletét küldi Ünnck, Hruscsov elvtárs, 60- születésnapja alkalmából. A magyar kommunisták, az egész magyar nép tisztelettel és nagy megbecsüléssel tekint az ön sok évtizedes tevékenységére, amelyet Le­nin ügyének áldozatkész szolgálatában, Sztálin harcosaként a Szovjet­unió Kommunista Pártjának soraiban kifejtett. Üdvözöljük önt, mint címek a pártnak, a világ kommunista és munkáspártjai példaképének egyik kiváló szer\ ezőjét és vezetőjét a kommunizmus építésének fárad­hatatlan munkását, aki mindig állhatatosan harcolt a párt és a nép el­lenségeivel szemben, szüntelenül fáradozott a béke és a népek barátsá­gának megszilárdításáért. Teljes szivünkből kívánjuk, hogy ön, Hruscsov elvtárs, még so­káig éljen erőben, egészségben s még hosszú évekig folytathassa al­kotó munkáját a Kommunista Párt, a szovjet nép és az egész világ dol­gozói javára a taitós béke, a népek szabadsága és boldogsága érdeké­ben. A MAGVAR DOLGOZÓK PÁRTJA KÖZPONTI VEZETŐSÉGE. (MTI) Heves harcok Dien Bien Ph u belső védelmi övezetének területén a néphadsereg rohamosztagai h étszáz méternyire a franciák parancsnoksági központjától Páris (MTI). Az indokínai francia főparancs­nokság szaigoni szóvivője csütörtö­kön este kénytelen volt elismerni, hogy harminchatórás küzdelem után a néphadsereg rohamosztagainak -i- került megvetniök lábukat a fran­ciák által kétségbeesetten védett Dien Bien Phu táborerőd legfonto­sabb repülőtere kifutópályájának északi részén, amely alig hétszáz mé­ternyire van a franciák központi pa­rancsnokságának székhelyétől. Pa­risba érkezett hírügynökségi jelen­tések szerint az ostromlók a csü­törtökre virradó éjjel futóárkokkal közelítették meg a repülőteret és egyes fontos részeit sikerült aknák­kal felrobbantaniok. A francia főparancsnokság szóvi­vője azt sem hallgathatta el, hogy a néphadsereg rohamosztagai az éj leple alatt egyre mélyebben építik be futóárok-rendszerüket a franciák, védelmi berendezései közé és ilymó- don veszélyeztetik az egész védelmi rendszer keleti és nyugati övezete közötti belső összeköttetés fenntar­tását. Bao Daj amerikai parancsra lépéseket tett a háború kiterjesztésére Peking (Uj Kína). Az Egyesült Államoknak az indo­kínai háború kiterjesztése érdeké­ben Bao Daj bábrendszerére gyako­rolt nyomása legutóbb eredménye­ket hozott, amennyiben Bao Daj „háborús kormányt“ alakított és „totális mozgósítást“ rendelt el A bábcsászár április 10-én rendel­te el a2 úgynevezett háborús kor­mány megalakítását. Ennek a kor­I mánynak legelső tevékenysége az volt, hogy „totális mozgósítási“ pa­rancsot adott ki. Az üzletelt nyitvatartása április 17-18-án A megyei fanács kereskedelmi oszfálya a nyilfájrusífású üzletel; záróráját április 17—18-án az alábbiakban állapította meg: Április 17, szojvibat: a fűszer, h«s és kenyérbolfok tartanak nyitva. Azok az élelmiszer üzletek, amelyek egyébként 18 óra után zárnak, most is a későbbi időpontig árusítanak Az ajándék, játék és illatszer boltok 19 óráig tartanak nyitva, kivéve azokat az üzleteket, ame­lyeknek rendes szombali záróráját 19 óra utánra állapították meg A többi iparcikk. boltokra * rendes szombati nyi traf art i-d r?ő érvényes ÁPRILIS 18. VASÄRNAP: Ások as él*L ‘ imsrerboltok tíüsicr. hús, tej, lölristg) édességboltok, piacok és csarnokok, ame­lyek vasárnap egyébként ts nyitvatarla- nak. * szokásos rend srerint “ ömsitanak. At. iparcikk boltok körül Miskolcon ar. Or, «zásros Knlturcikkcroskedetmi Vállalat Széchenyi u 36. sz. alatti illatszerboltja art nyitva rendes vasárnapi árusítási rend szerint A virágüzletek 1)—IS óráig árusítanak. Lapzártakor jelentik: Flamengo—BP Kinizsi 5:0 (2:0) Pénteken délután a Népstadionban hatalmas érdeklődés mellett került sor a brazil bajnokcsapat, Flamen­négy osztálya közül végzett el né­hányat. Tisztogatás, tisztogatás Az amerikai iskola jellegéből kö­vetkezik, hogy ott nincs helye ha­ladó, szabadgondokodású tanár­nak, tanítónak. A pedagógusokat nemcsak a hírhedt McCarran tör­vény, de a különböző államok kü­lönleges törvényei alapján Is egy­re gyakoribb hisztérikus tisztoga­tásokkal tizedelik. Maryland ál­lamban az Ober-fél’j törvény a pe­dagógusoktól eskü alatt követeli meg, hogy ne legyenek tagjai a kommunista pártnak. Déldakota és Washington államb in minden olyan pedagógust elbocsátanak, aki bí­rálni merészel, vagy tiszteletlenül nyilatkozik az Egyesült Államok kormányáról. Kaliforniában az ál­lami iskolák valamennyi tanáráról ujjlenyomatot vettek. Louis Jaffet társadalomtudományi tanárt azért bocsátották el, meri; egy pedagó­giai folyóiratban közölt cikkében azt fejtegette, hogy a világbéke a Szovjetúnió és az Egyesült Álla­mok kölcsönös megértésétől függ. • így fest az „amerikai életforma és demokrácia“ az amerikai isko­lákban. A cinizmus tetőfoka és éle, reflektorfényt vet íz egész hazug amerikai propagandára James Mo- rell, az USA veze.ő neveléstudo­mányi intézetének, a Columbia Egyetem tanári kollégiuma munka, társának „Az amerikai demokrácia iskolája“ című könyve. — Az amerikai iskolarendszert minden más ország iskolai rend­szerétől megkülönbözteti — dicsek­szik Moreit — az iskolai oktatás univerzális jellege, a tanulók sza­mának soha nem tapasztalt növe­kedése és egységes, osztálykülönb­séget nem ismerő oktatási rend­szere. go és Bp. Kinizsi nemzetközi mér­kőzésre. A találkozó mindvégig sportszerű keretek között folyt le és a brazil csapatban kitűnő együttest ismert meg a magyar közönség. Flamengo—Bp. Kinizsi 5:0 (2:0). Vezette: Harangozó. Góllövő: Zezin- ho (három), Benitez (2). Flamengo: Garzia — Merinho, Pavao — Servilio, Jadir, Jordan — Joel, Evaristo, Zezinho, Benitez, Za- gallo. Bp. Kinizsi: Gulyás •— Rudas, Kispéter, Ombódi — Szabó, Dékány — Egresi, Orosz, Láng, Szusza, Fenyvesi. Új csehszlovák tengerjáró hajó Gdynia kikötőben a .Julius Fucik’ új csehszlovák tengerjáró gőzösre ünnepélyes keretek között vonták fel a csehszlovák lobogót. Az ün­nepségen megjelent W. Grega, Gdynia népi tanácsának elnöke, Potapov gdyniai szovjet konzul és J. Staracek stetini csehszlovák fó- konzul is. Az ünnepség megnyitá-i sa után az új csehszlovák tengere járó hajó kapitánya letette az es. küt a csehszlovák főkonzul kezé­be- Staracek fökonzul beszédében hangsúlyozta, hogy a csehszlovák állami zászló ünnepélyes felvoná­sa Gdynia kikötőjében a két test­véri ország sikeres együttműködé­sének újabb kifejezője. — La Pazban, Bolivia fővárosában á.P- rilia 10-én ünnepélyes keretek közt men­nyi] t a Magyar Népköztársaság életét is­mertető dokumentációs kiállítás A meg­nyitóünnepségen. amelyen a köztársasági elnök is képviseltette makrát. * boliviai társadalmi és kulturális élet számos kivá­ló képviselője jelent meg Az egybeayiilt közönség nagy tetszéssel fogadta az ün­nepség1 ulán bemutatott ..Rákóczi hadna­gya'* és az ..Este n fonóban“ című filmet. Mész, cement, gipsz, fcdéllemez és szerszámnyelek kis tételben beszerezhetők a Tüzép Vállalat Béke-tér 19. sz. alatti kiseladáai boltjában V

Next

/
Thumbnails
Contents