Észak-Magyarország, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-19 / 66. szám

4 ÉSZAKMACYXRORSZAG Péntek, X85*. március ». Lyukói bányászok a kongresszusi verseny sikeréért (T adőátónktól.) A lyukéi ssónibányavállalat dolgozói wárcnis első napjaiban elmaradtak a terv teljesítésével. A műszaki és fizikai dol­goztok azonban közös harcban, jó kollek­tív munkával máris elérték, sőt túl is szárnyalták « 100 százalékot. A termelés grafikonja napról napra felfelé ível, március 17-éni 101-5 százalékot, 18-án az első műszakban pedig 103.2 százalékot mutatott. Minden nap és minden műszakban fo­kozódik a kongresszusi verseny lendülete. Gömöri János 20 tóbői álló DISZ-bri- gádj.a például nemcsak széuternielési ter­vét teljesíti túl állandóan, de eredményes munkát végez a front átszerelésénél is, csökkentik az átszerelést időt. A Mátyás, szinti fronton Gaál Ferenc sztahanovista vájár, valamint Károlyi Gyula frontbri- gádvezető és brigádjaik példamutató mun­kája nagyban, hozzájárul az egyre növekvő teljesítményekhez- Az adriányi bányaüzem Barak Sándor üzemvezetővel az élen, ugyancsak nagyszerű eredményeket élt el. Havi esedékes előirányzatukat eddig 109.6 százalékra teljesítették. Megfogad­ták, hogy a kongresszusig még ezt a szép teljesítményt is túlszárnyalják. A kon­gresszusi versenyben a bányászok mellett helytállnak a termelés parancsnokai, a jó műszaki vezetők is. Barak Sándor üzemvezető, Almai Vilmos üzemvezető helyettes, Rácz János harmadvezető ak­nász és Cselényi Lajos szállítási rendező példamutatóan biztosítják a bányászok­nak tervük és felajánlásuk teljesítéséhez a megfelelő műszaki feltételeket. Ezek a vezetők méltán megérdemlik azt a szere­tetet és raegjiecsülést, amelyben őket bányászdolgozók részesítik. Dicséretet érdemelnek a kiváló szállítók is, akiknek műszakján a csapatoknak ürescsille el­látása kifogástalan, legkevesebb az üzem­zavar és legtöbb a szénkiszállítás. Má­tyás-szinten Kulifai Lajos és Uj Erzsébet brigádja, az adriányi üzeminél pedig Bá­rány Ferenc és Császár István fó'akna- csatlósok járnak élen a kongresszusi ver­senyben. A szakszervezet is Jó munkával Járul ahhoz, hogy a lyukúi szénbányavállalat épületen most már állandóan büszkén ragyog a vörös csillag. A fizikai és műszaki dől gőzök eredményeik továbbfokozásával arra törekszenek, hogy időelőtt valóraváltsák pártunknak adott szavukat. FÜSTI M. LÁSZLÓ ISMERD MEG MEGYEDET! A rejtvénypályázat III, részének helyes válaszai Mi az értelme a Sajó és Hejő nevek nek? , , , válasz: A Sajó nevem* ertetkne So -+• jó = Só folyó; a Hejő a Hév + jó össze­tétele, értelme hév, azaz meleg folyo­Melyik várat építette Bors vezér a Sajó-völgy védelmére? — Borsod várát. Kinek fizették a XVI. században Mis­kolc lakói a tizedet és a kilencedet? — A tizedet az egri püspökségnek, a kilencedet a diósgyőri vár földesurának fizették. _ Mi *az értelme ennek ia miskolci ser- tésnek: „Te Pecére való?’* __ Te égetni való boszorkány! A Pece árkában égették meg a boszor­kányokat. Rákóczi vezérei közül kikről neveztek él utcákat Miskolcon? — Miskolcon van: Bercsényi, Bezerédi, Vak Bottyán azaz Bottyán János, Balogh Ádám, Eszterbázy és Esze Tamás utca. Mikor, mely király alatt leit Miskolc királyi tulajdon? — 1365-ben I. Lajos király idején. A régi miskolciak gyakran tartottak 'állomást és tort. Mikor tartották ez©j bet? — Adás-vevés alkalmával áldomást, temetések után pedig tort tartottak. Melyik toronyiban harangoztak Rákóczi idejében? — Az egyetlen avas! toronyban. Mi a különbség a jobbágy és zsellér néposztály között ? — A jobbágynak háztelkéhez a határ­ban szántóföld és rét is járult. A zsellér­nek ellenben csak apró telke volt szán­tóföld nélkül. így a zsellér főleg nap­számból tengette életét. Hogyan keletkezett a Hámori tő? — Az ómassai kohó ellátására a Ga- ■nácina patak arra alkalmas szakaszát tóvá duzzasztották fel, amelynek vize kisebb vízierőművet hajtott. A nagy gátat 1800 ■tikján építették. A Hámori tó helyén azonban már a középkorban is volt ha­lastó, amelyből sok pisztrángot fogtak ki. Miskolc várost mivel kerítették körül • kuruc háborúk idején?----Árokkal és sánccal vették körül, aaon belül tövisből és gallyakból sövény, kerítést fontaik. Hol és mikor épült Miskolc első isko­lája? — Ä ma? múzeum-épület helyén már • XV. században. Volt-e azegényparasztá megmozdulás tragy aratősztrájk Miskolcon? — Már 1406-ban történt egy jobbágyi összefogás a birtokos barátok szőlőjének megművelése ellen. Ugyanakkor a job­bágyok bojkottot mondtak ki a barátok malma ellen. Mi minden létesült a 3 éves terv alatt Miskolcon? — A 3 éves terv elsődleges feliadata az újjáépítés volt. Legalább 100 külön­böző épületet, hidat, vasúti építményt állítottak helyre. Ezenkívül új bérbáza- kat kezditek emelni, így pl. a Tizeshon véd-utcán öt nagy bérházat, stb. Összeállította: Marjalaki Kiss Lajos A III. REJTVÉNYPÁLYÁZAT NYERTESEI: ?• díj: Pálinkás László villanyszerelő (Nehézszerszámgépgyár); II. díj: Kim Dezső; III. díj: Arany József; IV. díj: Jakab Zoltán; V, díj: Fekete Károly; VI. díj: Földi Anna; VII. díj: Perjéssy Márta­Oklevelet kaptak: Zsadányi Guidó, Jcszenszki Mária, Zámpori Vilma, Mol­nár Erzsébet, Smirsánszki Istvánná. Dicséretben részesültek: Beoe Sára, Csecsei Márta, Smirsánszki Gabriella és Imre Mária. Az „Ismerd meg; Miskolcot rejtvénypályázat IV. része Hol volt Miskolcon a Vörös Rák (tatvány Miskolcon? 1. vendégfogadó? 2. Kik alapították Miskolcon a keres­kedelmet és mikor? 3. Ki volt az a miskolci tanár, aki or- szágoshírü botanikus volt ? 4. Hol vannak Miskolcon a nagy ár. vizet jelző emléktáblák? 5. Miről híres Szénfly Gusztáv és hol temették el? 6. Hol volt Miskolcon a Varga-szög, ahol a bőröket szárították? 7. Hol volt az utolsó csizmadiiaszín Miskolcon? 8. Hol állott Miskolcon a kaloda? 9. Hol vezetett a Papp-malomhoz a malomárok? 10. Miről kapta nevét a Selyemrét? 11. Melyik Miskolc legrégibb cukrász, dája és miért műemlék? 12. Miért van a múzeum épületén huszártorony? 13. Hol készült az első illegális nyom­14. Mikor és hol alakították meg Mis­kolcon ,az első kommunista pártszerveze­tet és ki volt annak szervezője? 15. A 19-es forradalom idején ki volt a Vörös Hadsereg parancsnoka Miskol­con? Beküldési határidő: 1954 március 29, hétfő. Eredményhirdetés: március 31-én este 6 órakor, a „Miskolc jelene és jövője1* című előadáson. Előadó: Máthé László tanár. A IV. REJTVÉNYVERSENY DIJAI: 1. díj: Hímzett matyó terítő; 2. díj: Utikeszlet; 3. díj: Borotvakészlet: 4. díj: Villanyvasaló; 5. díj: Levéltároa; 6. díj: Hőpalack; 7. díj: Puskin: Anye­gin című müve. Az első hat díjhoz ajándékul adjuk Puskin: Anyegin című művének legújabb kiadását­A kongresszusi verseny élenjáró harcosai TASZNER GYÖRGY jelvényes sztahanovista, az alberttelepi bá­nyaüzem dolgozója. A versenyben példát mutat társainak. Eddig ese­dékes tervét 145.8 százalékra telje­sítette. KÜRTI IMRE zoótechnikus a szentistváni Béke tsz-ben lelkesen segíti az állattenyésztési brigád munkáját. Nagyrésze van abban, hogy a csoport szép állatállománya egyre fejlődik. HÍREK KERESÜNK 24—40 éves férfiakat. Fizetés 900—1000 forint és teUe® ruhaellátás Jelentkezni lehet a Le* nin Kohászati Művek munkaerő- gazdálkodás! osztályán. Az utóbbi 5 év alatt 997.498 fogadó nyert a Totón. A közeljövő­ben. esetleg már e héten a nyerte­sek száma eléri a* 1.000.000-t. A sportfogadási osztály a szeren­csés nyertest ebből az alkalomból külön ^ értékes jutalomban fogja részesíteni.. Az elmúlt héten főbb mint 330 000 totó-szelvény érkezett be. A 12 tajálaíos szelvények egyen­ként 10.612 forintot nyertek. Éjszakai Uaveleles orvosi szolgálat 1 Megyei körház (tel.: 36—363). 2. Ka­zinczy uV 20; (15^032). 3. Ujdiósgyőr I. u> 4. sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak' Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. az. Malinovszkit u. 4 SS Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. Helő. csaba: Gsabavezér u. 68. sz. Vasárnap ügyelefet nem tart. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u L szára alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot _____ IDŐJÁRÁS Várható időjárás péntek estig: túlnyo­móan felhős idő, néhány helyen eső. he- lyenkint köd, mérsékelt, időnkint élén, kebb déli, délnyugati szél A hőmérséklet alig változik. , . , Várható hőmérsékleti értékek péntek reggel kettő-öt, délben 10—13 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható közép, hőmérséklet pénteken négy fok felett lesz. — Vadászi Elememé országgyűlési kép­viselő március 19*én délután 2-től 6-ig fogadóórát tart a zemplénagárdi ta* nácsházán. _ — A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG 35 év­fordulója alkalmából március 19-én, pénteken este 6 órai kezdettel _ az MSZT (Déryné utca 5 sz.) Csajkov- szki termében emlékünnepélyt tart a TT1T Előadó: Gábor Sándornó a munkásmozgalmi intézet munkatársa. Kísérőműsor a Feledhetetlen 1919. című film. Az ünnepélyre Miskolc dol­gozóit meghívja a TTIT. történelmi szakosztálya. — Eytlelfon angol gyarmatügyi minisz, tér kedden elutasította azt az afrikai ja­vaslatot. hogy az afrikaiak nagyobb kép­viseletet kapjanak az új kenyai miniszter, tanácsban — Kairói jelentések szerint katonai bí­róság elé állítanak hét egyiptomi tisztet, akik tagjai a muzulmán testvériség szer­vezetének A vádpontokat nem közöljék. — Brazíliában tevékenyen folynak az előkészületek az április 2-án Rio de Ja- neiroban megnyíló „Brazília nemzeti fel­szabadításáért“ konferenciára. A JOURNAL DE GENEVE című svájci polgári lapban Olivier Reverdin hoszm szú cikkben bélyegzi meg azt a francia mesterkedést, hogy a francia idegen­légióba svájci fiatalokat toborozzanak. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület kétnapos ankétja Miskolcon A Magyar Elektrotechnikai Egyesület helyi csoportja ..A villamos szereléssel kapcsolatos időszerű kérdések vizsgálata a legújabb szovjet módszerek alapján“ tárgykörből kétnapos ankétet tart már­cius 23-án, kedden és 24,én, szerdán az Eszakmajjyarországi Áramszolgáltató Vál­lalat Patak utca 9. szám alatti helyiségei, ben. Március 23-án délelőtt 10 órakor Ma- róti György a mezőgazdaság; létesífmé, nyék villamosításáról. 15 órakor dr Szi- ráky Zoltán a lakóházak villamos beren­dezéséről. délután fél 5 órai kezdettel Bá. nóczy György „Erintésvédelem a lakóhá­zaknál és üzemi berendezéseknél“ címmel tart előadást. Március 24-én délelőtt 10 órakor Túrán György, a villamos berendezések kihasz* nálási tényezőjének, valamint fáziselto­lási tényezőjének kihatásáról és javítási módjáról, délután 3 órakor Faragó György Sándor az elektromos készülékek kivitelével kapcsolatos kérdésekről tart előadást Az előadásokat vita kőveff. Tüzelő-szén telepeinken kor­látlan mennyiségben kapható. Tüzép V. KISS KÁROLY' sátoraljaújhelyi Máv. műszaki tiszt segítségével a 12-es számú pályamesteri szakasz fizikai dolgozói a csonkavágány építését 8 nappal hamarább befe­jezték. TÖTH JÁNOS gépkocsiszerelő a Miskolci Gépkocsiközlekedési Vál-t lalatnál felajánlotta, hogy az elf használt részeket 10 százalékban selejtanyagból pótolja. Felajánlását teljesítette. Az elmúlt év tapasztalatai alapján készülnek a sportolók Hernádnémetiben az idei feladatokra A hemádnémctl iskolában a falu fia|aL jainak nevelője — mindenki Gyuri bácsi­ja — mosolyogva fogad, amikor kedves témájáról. n kis borsodi falu sportjáról érdeklődünk. Marosi György tanítónak, n sportkör elnökének nem kis része van abban, hogy miskolci járásban a hemádnémeti legjobb falusi sportkör. Nem is hinné az ember, hogy ebben a néhány száz lakosú községben már nyolc sportszakosztályt alakítottak meg. A falu apra.ia-nagyja résztvesz a sportmunkában és ennek meg is van az eredménye. A sportkör elnöke Marosi elv, társ büszkén emlegeti az elmúlt év ered­ményeit. — Labdarugó csapatunk eljutott a me­gyei selejtezőkig, a szpartakiádoken fiaink és lányaink több járási bajnokságot nyer, tek. A megyei döntőn két első és második értékes helyezés mutatta, hogy komolyan készültünk fel a tömegversenyre. Férfi és női röplabdacsapatunk képviselte n. me­gyét is az országos döntőn. Nem lebecsü­lendő siker, hogy az alig egy éves múlt­tal rendelkező férfi csapat a 4 «. női csa­pat pedig n 9 helyen végzett az igen erős mezőnyben! 17 versenyzőnk hat felejthe­tetlenül szép napot töltött a fővárosban Jól szerepeltek «. járási bajnokságokon a többi szakosztály versenyzői is. És mind, ezt a sikert saját erőnkből értük el Igaz, hogy kezdetben segített a Munkaerőtarfa­Apróhirdet és e k Apróhirdetések díja 10 szóig:: hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint« A Déryné Színház mai műsora Délután fél 3 órai kezdettel: Gimnázis* fák Ifjúsági előadás, József Attila bérlet. Este 7 órakor: Gimnázisták, 6 sz bér­let. A Szovjetunió Állami Népi Együttesé­nek miskolci vendégszereplése miatt a színház március 20,án és 21-én nem fart előadást. északmagyarobszAg A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: . szerkesztőbizoftsS*. Felelős fctadő: Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 80. Telefonszámok: 15—015. 15—016. 15—017. .............. _ KIADÓHIVATAL: Miskolc, Széchenyi u. 30. Telefon! 15—907. Postafiők: 114. Borsodmegye, Nyomdaipari Vállalat. _ , „ Miskolc. FneWs nyomdavezető: Széniről isagíné. Gépírni jől tudó kisert, jő adminisztrátornőt azen, nal felveszünk. Cím a kiadóhivatalban Április 1-1 belépésre ke­resünk gépésztechnikusi végzettséggel rendelkező üzemvezetőt és vasszak. mában jártas önálló anyagbeszerzőt A jelent­kezők önéletrajzzal az Építőgénkarbantartó Vál­lalatnál. Vágóhíd u. 1 sz. alatt jelentkezzenek. 439 Kérjük Miskolci Géza traktorvezetőt, aki az MTH 100. sz intézettől 1954 március 4 én traktorának kivontatásához 3 fm vas­láncot kölcsönkapott ki. segítésképpen. sürgősen adja vissza intézetünk­nek Tanműhely vezető­sége 438 A Miskolci Patyolat Vállalat fűtőt és mosodai segédmunkásokat azonnal felvesz 445 A DIMÄVAG Gépgyár felvételre keres: forgá­csoló. kovács szakmunká­sokat és férfi segédmun. kásokat Jelentkezni lehet minden nap délelőtt 7-től 10 óráig, a DIMÄVAG Gépgyár munkaerőgazdál- kodást osztályán. Bővebb felvilágosítás* a munka­erőgazdálkodási osztály ad 411 Vállalatunk alkalmaz Fordson Cormick Hof- her stb traktor szerelőket. Jelentkezni lehet minden délelőtt 9—12-ig. Mező. gazdasági Gépjavító V. Bessenyei «, 3A> m al»W. Kocsist azonnali belé­pésre felveszünk Sörki­rendeltség Miskolc. Zsol. cai kapu 5 452 Bába elektromos targon­cánkhoz vezetőt keresünk Miskolci Cementáruipari V. műszaki osztálya. Mis. kolc. József Attila u. 23— 25. 430 Kőműves szakmunkáso­kat. segédmunkásokat azonnal felvesz a Miskol­ci Építő és Épületjavítő Vállalat Széchenyi u. 8 sz 449 Takarítónőt felveszünk. Cím a kiadóhivatalban. Magas jutalmat adok elveszett karórámért. Te­lefon 15—324. 759 Síremlékek műkőből, márványból és gránitból szép kivitelben az Építő, ipari Szövetkezet kőfara­gó. és szobrász üzemei­ben. József Attila u. 2 és 30. sz alatt 444 Férfi segédmunkást felvesz az Építőipari Szövetkezet kőfaragó üzeme, József Attila u 30. 443 Eladó 2 darab javított sertés. Cím: Hejőc’saba. Sütő János u. 34. 747 Német gyártmányú acél. tőkés zongora eladó. Tóth József tanító Gagyvendé- gt. ____________" 714 Zongora kereszthuros. Páncélszerkezetű, eladó. Malinovszkij 54. ajtó 4. Mérlegképes főkönyvelő hozzájárulással azonnal helyet cserél Levélcím: Dajka Barnabás Szendrő 710 A Diósgyőri Vendéglátó, ipart Vállalat, Sztálin ut 123. megvételre keres hi telesített szeszfokolőt. 463 Konyhai kisegítőt keres a Bányaipari Diákotthon. Csabai kapu 20. 455 A Miskolci Cementipari V. (József A. u. 23 ) férfi és női segédmunkásokat, va. lamint lovakkal bánni tu dó férfiakat lóápolői munkára azonnal felvesz 464 Éjjeli őrt azonnali belé. Pésre felvesz « Miskolci Kertészeti Vállalat I-es számú telepe. Szinva utca, Tiszai p. u. mellett. 462 Vezető állású férfiak részére bútorozott szobát, vagy üres szobát kere­sünk. Szíjgyártót azon­nali belépésre felveszünk. Raktárhelyiséget kere­sünk Állami Kordélyos Vállalat Miskolc, Sánc u. 15 Telefon: 16—022. 457 Szobafeonyhás. sneizos lakás elcserélhető hason­lóra Érdeklődni Széche­nyi u 63 özv. Bedécsné, nél. 756 Jó állapotban lévő bőr-, vagy textilhuzatú garni, túrát (fotel, kanapé, do­hányzóasztal) és közép, szőnyeget vesz a Sertés- tenyésztő V. Miskolc, Hu. aradi u. 32. 459 lékok területi elnöksége, de eredményein, két látva, saját lábunkra állított bennün, két. Hogyan sikerült ilyen jól mozgósítani *. falu fiatalságát? i 8«-— Nem sajnáltuk az idői a felvilágosító munkára és a közönségszervezésre sem, így elértük azt. hogy most már nemcsak a versenyzők, hanem a nézők ís szívesen jönnek cl versenyeinkre. Versenyek alkal­mával • 1 nem fukarkodtunk a tiszlűletdíjakkal sem. Könyv, töltőtoll, ceruza, atlétaing. váll­háló és egyéb kisebb díjak mutatják a sportkör figyelmességét a győztesek;, iránt. Természetesen a fejlődés nem ment simán. Sok érvelés kellett, míg » sporto, lók és a vezetők is megértették, hogy a labdarugó mérkőzés bevételeit ne a, mér, kőzések utáni drága hüsítőzésre költsük, hanem vegyünk rajta felszerelést a többi szakosztály részére. Tavaly olvastuk a3 Északmagyarországban. hogy Gesztely sportolói jeget termeltek a földműves szövetkezetnek. Az idén már mi is ke, restünk hasonló munkán 3000 forintot. Csemeteültetést és gondozást is vállaljak: sportolóink Sokat segített munkánkban a tanács ts. Gondoskodtunk állandó bevé­teli forrás biztosításáról is Felosztottuk falut aktíváink között, akik a tagdíjat rendszeresen beszedték. A hangosan be­szélőn népszerűsítettük azokat, akik segi, tettek bennünket. Hadd tudja a falu, hogy kik segítik sportegyesületünket. így teremtettük meg sportkörünk működésé­nek anyagi alapját. Sportolóink télen sem pihentek Keményen készültek az idei ver­senyekre. Jó szervezés, kollektív vezetés hozta meg a szép eredményeket. De nem pihenünk habárainkon, elsőségünket meg akarjuk tartani ebben az évben is Pon­tos munkaterv alapján készülünk az idei feladatokra és reméljük, hogy a falu fiataljainak lelkes munkája ebben az évben is meghozza majd a gyümölcsét. Ezüstös hajszálak csillognak a falusi tanító fején, de szeméből és arcából a sport lelkes harcosainak fiatalos lendülete,- tüze árad felénk. Ez a fiatalos hév ra­gadja magával a falu valamennyi dolgo­zóját. nyújt biztosítékot arra. hogy a tervek, amelyeket a hernádnémeti sport­vezetők szőnek, meg is fognak valósulni. A mozik műsorát BÉKE Március 18—24: Mexikói lány. Kezdés: fél 6, háromnegyed 8. vasár, nap: 4. 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné-: Hópelyhecske KOSSUTH. Március 18—24: Senki nem tud semmit. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasár­nap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. TÁNCSICS. Március 20—22: Trubadúr. Kezdés: 5, 7 óra. vasárnap: 3, 5. 7 óra. FÁKLYA Március 17—19: Város a tengeren. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. va. sárnap fél 4, háromnegyed 6. 8 óra. Pénteken egy előadás fél 7 órakor. HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ Minden vasárnap délelőtt előadás a Fáklya filmszínházban 10 órai kéz- dettel 1 forintos egységes helyárak­kal. Március 21-én szovjet—magyar híradó, sporthíradó és fényes kísérő­műsor UJDIOSGYÖRI VASAS OTTHON Március 20—21: Egy hét a csendes, házban. Kezdés: fél 5. vasárnap fél 3. fél 5 óra Vasárnap délelőtt 10 órakor: Semmel! weiss. HEJÖCSABA. Március 19—21: Különös örökség. Kezdés: 7 órakor, vasárnap: 3. egyne­gyed 6. fél 8 óra. UJDIOSGYÖRI BÉKE Márctns 18-19: Gyapotfiindérke és Bíbor virágocska Kezdés: háromnegyed 5. 1 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents