Észak-Magyarország, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-14 / 62. szám

BfiHYflSZ ELVTflRSflK! Pártunk III, kongresszusdaak tiszteletére teljesítsétek túl az első negyedéves tervet! Levelezőink írják megyénk életéből A miskolci sütőipari dolgozók ünnepsége a Nemzetközi Nőnapon hír e k Március 5-én meleg, bensőséges tinntpély keretében emlékeztek meg a -miskolci sütőipari dolgozók a Nemzetközi Nőnapról. Az ünnepélyen- megjutalmazták az eredményes mun­kát végző nődolgozókat. Ugyanekkor megalakítottuk MNDSZ-szervezetün- ket is. A megválasztott vezetőség ígéretet tett arra, hogy elősegíti a nődolgozók még jobb, még eredmé­nyesebb munkáját. BEEKES JANOSNÉ Beadásban élenjáró sajóbábonyi dolgozó parasztok A sajóbábonyi dolgozó parasztok nem akarnak lemaradni a kon­gresszusi versenyben, özv. Kiss Andrásné egész évi tojás- és ba- romi'ibeadását teljesítette. Az adófi­zetésben mindig az elsők között van. Id. Tóth István 8 holdas gaz­da nagy mezőgazdasági szaktudás­sal és sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Értékes javaslatokkal segítette már a tanács munkáját. Példát mutat abban is, hogy egész évi baromfibeadását teljesítette. Szemán József is rendezte egész évi tojás- és baromfibeadását. Mikó György dolgozó paraszt még januárban kijelentette, hogy ebben az évben batáridő előtt teljesíti ál­lampolgári kötelezettségét, annál is inkább, mert az ő beadását Is csökkentették. Állta szavát, mert félévi tojás- és baromfibeadásának már eleget tett. * GABIK JÓZSEF vb. elnök A miskolci dróígyár dolgosóinak sikerei örömmel és büszkén jelentjük, hogy első negyedévi eredményeink alapján elnyertük a Kohó és Gép­ipari Minisztérium tömegcikkipari igazgatóságának az energiatakaré­kosságban kitűnő és a tervszerű megelőző karbantartást legjobban végző üzem részére kitűzött vándor- Zásglaját. , Az acéldrótgyár gépeinek javítási állásórája egy hónapra 5150 óra. Ezt az időt 3469 órára csökkentettük, így a gépek 1681 órával többet működ­hettek. ami lehetővé tette, hogy a gyár tervét túlteljesíthesse, A vándorzászló még jobb munká­ra serkenti a TMK dolgozóit. A kongresszus tiszteletére vállalták, hogy a már eddig is alaposan lecsók-, kenteit gépállásidőt március hónap-1 ban 3295 órára csökkentik. A vil­lanyszerelő részleg vállalta, hogy üzembehelyezi a házi segédáramfor­rást, hogy a szűk energiakeresztmet­szet ne gátolja a termelést. Úgy aka­runk dolgozni, hogy a legkisebb ener­giafogyasztás rhellett a legnagyobb termelést érjük el. FEKETE FERENC főmechanikus Medve István fakitermelő brigádjának íiősies munkája rA Bódvavőlgyi Állami Erdőgazdaság 'dolgozói a III. pártkongresszus tisztele­tére felajánlották, hogy első negyedéves tervüket február 28~ig befejezik. A ver_ senyből a bódvaszilasi erdészet került ki győztesen. Február 26-ra 104 száza­lékra teljesítette negyedéves tervét. A sflép eredmény elérésében nagy része van Medve István fakitermelő brigádjának. Nem törődve az időjárás viszontagságával, a brigád tagjai — nem egyszer térdig érő hóban — végezték munkájukat és állandóan 160—170 százalékos tervteljesí_ test értek el. A brígádtagok napi kere­sete 50—70 forint volt. Medve István jó munkájáért ,,kiváló dolgozó“ jelvényt és 500 forint pénzjutalmat kapott. Boros Gyula és Boros Lajos fakitermelő mun­kások 198 százalékos eredménnyel járul­tak hozzá a terv túlteljesítéséhez. OROSZ JÓZSEF MEDOSZ Éjszakai ügyeletes orvosi szolgál?, 1 Megyei kórház (lel.: 16—363). 2. Ka. zinczy u. 20. (16—032). 3. Ujdiösgyőr I u, 4. sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárai« Állandó Oszakai szolgalat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovsziti; u. X sz Iljdiósgyör: Mars Karoly h 38. Heiö- csaba: Csaba vezér n. 68. sz. Vasárnap ügyeletéi nem tart. Ma Diósgyőrött a Hegyaljai u I. szám alatti rrvótryazertár tart óiszakiM ^zolgá laiot — Ügyeletes állatorvos 1954 március 13-án fléllői 1954. március lp^én reggelig Nagy Pál Hejőcsaba, Vöröshadstreg 78. sz. Telefon: 16—605. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: to­vábbra is erősen felhős, párás idő. Több helyen kisebb eső. Mérsékelt délkelen, déli szél. a hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek vasárnap 1—4, délben 9—12 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható kö, zéphőmérséklet vasárnap négy fok felett lesz. (MTI) — A MISKOLCI I. KERÜLE­TI értelmiségi dolgozók részére ma, vasárnap délután 3 órára meghirdetett értelmiségi nagy­gyűlés közbejött akadtok miatt elmajjad. ’Tv —s-A VÁMOS i ILONA LEÁNYCUU NÁZIUMBAN a Hermann Ottó múzeum anyagából „Borsodi népművészet“ címen kiállítás nyílt meg9 amely szerdáig tart. — A legkiválóbb albán gyapotfermc. lök a napokban konferenciára gyűltek1 össze. A konferencia célja tapasztalat - csere volt, s mintegy, százötvenen vettek részt rajta. — Az ..Österreichische Volkásfimme** je­lentése szerint az osztrák legfelső bíró­ság a napokban különböző idcjíí börtön- büntetésre itélfe Hartmann, Wimmer és Marton munkásokat. ak«k egy fasiszta— ellenes tüntetésben vettek rész*. • Kvanyecz Mihály a mezőcsáti pék­üzemnek volt a vezetője Az üzem készUh téből 120 mázsa fát akart eladni A vevő csak gzinleg kötötte meg az egyezséget s Kranyecz ajánlatát a sütőipari oszt igazgatójának tudomására hozta. A mező- csáíi járásbíróság a vádlottat sikkasztás miatt i évi és 6 hónapi börtönre, 1000 fo. rint pénzbüntetésre és a közügyektől va­ló 3 évi eltiltásra ítélte. — Növendékhangversenyt rendez március 16.án, kedden délután fél 5 órai kezdettel a vasas szakszervezet ujdiósgyő- ri nagytermében a miskolci II. kerületi állami zeneiskola. — A Magyar Vöröskereszt miskolci vá­rosi szervezete hathetes ..Egós/ségvcdc. lemre Kész“ tanfolyamot indít. Ezen a tanfolyamon nők és ^férfiak egyaránt résztvehetnek. Korhatár nincs. Jelentkez­ni lehet március 18ág a tanácsbáza III. udvarában lévő Vöröskereszt helyiségé­ben. — Az I kér. állami zeneiskola március 16-án. kedden este 7 órakor a zeneiskola hangversenytermében növendékhangver, senyt rendez. A msácHOfi sutija Vasárnap minden magyar labdarúgó bajnoki csoportban, megkezdődik a küz, delem a bajnoki pontokért. Az NB I-es csapatok után most már bekapcsolódnak a bajnoki küzdelembe az NB II-ős. me. gyei, járási és városi bajnokságban részt­vevő csapatok is. A magyar labdarúgás vezetői, edzői remélhetőleg jól használták fel a téli idényt és felkészítettek játéko, saikat az ebben az évben sorra kerülő bajnoki mérkőzésre. Az 1954 év nagyobb feladatot jelent a labdarúgók számára, mert » bajnoki rendszer átszervezése ko­molyabb erőkifejtésre késztet majd min­den csapatot, bármelyik csoportban is' játszik. Éppen a kiélezett küzdelem he. vében kell minden sportvezetőnek vigyáz­nia arra., hogy a mérkőzések .sportszerű keretek között folyjanak le. Reméljük, hogy megyénk sportvezetői, játékosai, ed­zői. játékvezetői mindent el fognak kö­vetni annak érdekében, hogy a világbaj­nokság évében a magyar labdarúgás még fokozottabb mértékben haladjon előre a fejlődés útján A vasárnapi sportműsor: LABDARÚGÁS A Di. Vasas Sztálinvárosban játszik a Sztálin Vasmű Építők csapata ellen. Igen nehéz feladat hárul a diósgyőri csapatra és már az is siker lenne, ha az NB I újonca pontot szerezne a sztálinvárosi csapattól. Ha ** diósgyőri csapat olyan lelkesen harcol, mint az elmúlt vasárnap és legalább olyan jó játékot is nyújt, a siker nem fog elmaradni. A mérkőzés lefolyásáról helyszíni köz­vetítés lesz a vasgyári stadionban, ezt a közvetítést a városi hangos hiradó is adni fogja Az NB II. keleti csoportjában a Miskob ci Lokomotív sporttelepén kettős mérkő­zés lesz A Miskolci Honvéd—Miskolc) Építők mérkőzés kemény és kiegyenlített küzdelmet ígér. A Miskolci Lokomotív —Nyíregyházi Építők mérkőzés esélyese a vasutas csapat. Perecesen a Debreceni Honvéd lesz a bányászcsapat ellenfele. Itt a pereces) csapat győzelmét várjuk. Ozdon nehéz ellenfelet kap az ózdi csa­pat, az NB I-ből kiesett Postást. Nagy küzdelem, kis gól arányú vasas győzelem n tippünk A Sajószentpéteri Bányász Salgótarján­ban játszik a Salgótarjáni Vasas ellen. Ha a bányászcsapat tartja előző jó for­máját. pontot szerezhet idegenben is. A megyei bajnokság I osztályában a következő i>áros(tásban játszanak a csa, Datok: MISKOLC: Miskolci Vörös Meteor- Miskolci Drótgyár, Lók pálya 11.30, (vezeti: Szabó.) Miskolci Haladás—Szikszó Népkert H.30 (vezeti: Szeli). Miskolci Traktor—Miskolci Dózaa Szirma. 15.30 (Ökrös). Sátoraljaújhely: Saujhelyi Szpartakusz —Di Vasas Vörös Csillag 15. (Murányi). Mezőkeresztes: Maszolaj—Mezőkövesd 15. (Popovics). Encs: Encsi Fáklya—Saujhelyi Lokomo­tív 13, (Horváth). Szerencs: Szerencsi Kinizsi—Sárospataki Dózsa 15. (Urbán). Barcika: Barcikai Szikra—Futnék 15, (Maróth). Kurityán: KurUyáni Bányász---Bánszál­lás 15.30. (Dr Borossy). Diósgyőr: Di, Bányász—Ózdi Építők 11, (Kovács). Di. Gépgyár—Somsáiy 1530, (Hernádi.) Sajószentpéter: Sajószenlpéteri Építők— Ormosbánya 16.3Ö. (Bogdanovics). Királd: Királdi Bányász—Edelény Äi (Szegedi). Boraodnádasd: Borsodnádasdi Vasas- Diósgyőri Papírgyár 15. (Kalocsay). ATLÉTIKA r' f Vasárnap több helyen rendezik meg a területi mezei futóbajnokságokat. A Bá­nyász SE területi elnöksége vasárnap délelőtt 10 órakor Perecesen. Ä Vasas a Lyukóbánya feletti területen, a Miskolci Honvéd a miskolci rádióállomás környé­kén rendezi meg- a mezei futóversenyét. KERÉKFA3 A Miskolci Városi TSB vasárnap reg­gel 9 órai kezdettel a szokott terepen. Szemere, Kálvin, Rákóczi ut közötti út­szakaszon rendezi meg a hagyományos Petőfi vándordíjas háztömbkörüli kerék­páros versenyét. KÉZILABDA A Munkaerőtartalékok területi elnöksé­ge a vasgyári kézilabda kispályán vasár­nap reggel 8 órától bonyolítja le * vén, dordíjas ..Szabad ifjúság“ kézilabda vil­lámtornát, hat ifjúsági csapat részvéte­lével BIRKÓZÁS Megyénk birkózó válogatottja az ow»i. gos szabadfogású birkózó versen yen vesz részt Birkózóinktól sikeres szereplőst vá­runk. SAKKHIR Az országos egyéni sakkbajnokság mis­kolci csoportjának végső eredménye: 1. Zenlfti Gyula, 2. Osváth Zoltán, 3. Cseh József Pereces. 4 Sebestyén Béla. 7 és félponttal. 5. Dr. File Gusztáv, Forgács Zoltán. Puszta Sándor 6 ponttal, dr. Cső­vári Zoltán 6 és íélpcnttal. Az első há­rom bekerült az országos döntőbe. Miskolc város I. osztályú sakkcsapai bajnokságának végső eredménye 1 Ko- hászat. 2 Petőfi, 3. DIMÁVAU Gépgyár. 4. Lokomotív. Borsod megye sakkcsapatbajnoksága ma. március 14.én megkezdődik Az első for­dulón a miskolci járás Mezőcsátra. a saujhelyi járás Szerencsre, a gépgyár csapata az ózdi járáshoz Ozdra, a Mis­kolci Lokomotív csapata Szikszóra megy. ÉRTESÍTJÜK kedves vevőinket. hogy a Tanácshiztér 16. st és ar. I jgyör Ka búk Lajos n. 1 s*. alatt levő háztartási boltjainkat vasár- ; nap délelőtt 9—12 óráig nyitva tartjuk. KICSE, TOKAJ és EDELÉNY köz, bégekbe keresünk jutalékos bizomá­nyost, 15 százalék részesedésért. Ajánlatokat önéletrajzzal Állami Könyvterjesztő V. Miskolc, Kazinczy utca 2. címre kérünk. KERESÜNK 24—40 éves férfiakat. Fizetés 900—1000 forint és teljes ruhaellátás Jelentkezni lehet a LjV. nin Kohászati Müvek munkaerő- gaodálkodási osztályán. Állandó hétköznapi műsorszámok: kossuth badio e. 30: Színházak és mozik 4.50: Hírek, időjárásjelen. műsora. 6.45: A Szabad Nép mai 5.30: A Szabad Nép mai vezércikke vezéreikké. 6.00: Falurádió Rádióműsor 7.30: Naptár, műsorismer, 20.00: Hjrek. időjárásjelen. tetés lés. 10.00: Hírek, iddjárásjelen- 20.10: Mit hallunk holnap? 14.00Í Időjárás, és vízállás. ^ id8j4rásjelett‘ 7.00: Hírek, időjárásjelelj, x^ffirek. időjárásjelen. “fi id5™e,en­tés. tés. 0.10: Műsorzárás. Hétfő. műre. IS KOSSUTH HADIG 6 30: Vasárnapi sportered­mények és toióhirek 8.20: Zenekari muzsika. 8.56: A gyermekrádió műsora. .0.10: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. 10 S0: Hangverseny ovodá. soknak L1.00: Színes délelőtti mu­zsika. t.32: Magyar fúvósindulók. 2.10: Déli hangverseny. 8.00: Magyar dalok .3 30: Fényes Szabolcs operettjeiből 4 20: Úttörő hiradő. .4.45: Heli zenés kalendá­rium. ;5.35: A magyar rádió esztrádzenekara játszik. .6.00: Ifjúsáei fejittrő. .6 25: Műsor az útiörök ze. nej szakköreinek Í6.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire L7.10: A 75 éves Einstein. NovobAczky Károly Kos- suth-díias egyetemi tanár előadása. 17.25: Vidám népdalok. 17.40: Petőfi Sándor versei ég dalai. 18 10: Dalos László verses, zenés összeállítása. 19.00- Jó munkáért — szép muzsikát 20.10: Tegnaptól — hol­napig. Esti krónika. 21.00: Sziinfónikus hangver. senv. 22.10: Tíz perc külpolitika 22.20: Jani József és zene, kara látszik 22 50: Petőfi napja előjj. Részlet Hatvány Lajos könyvéből. 23.00: Részűét két népszerű operettből. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népdalok ás népitén- cok. 6 50: Kerinarők. 14.00: A magyar rádiő kis. egvü'tese játszik. 14 40: Könnyű zene. 15.33: Bánhalmi György zongorázik. 16.00: Revizor érkezett. Sza­tirikus jelenet. 16.20: Népdalok Petőfi ver­seire 1640: Zenekari hangverseny 17.20: Ifjúsági műsor. 17.40: Szív küldi 18 30: A moszkvai rádiő összeállítása 19.00: Operarészletek. I&40; Soorthiradó. 20.00: Szórakoztató zene. 21.00: Előadás 21.10: Tánczene 22.00: A szabadság eszméje az operaszínpadon. Kedd, miire. 16 KOSSUTH KÄDIO 8.20: Zenekari muzsika 9.40: Zenélő doboz. 10.10: Szórakoztató zene. 11.W: Fúvószenekari táncok. 11.30: Népzene. 1216: Déli hangverseny. 13.00: Dalok. 13.30: Balettzene. 14.20: Hangverseny gyer­mekeknek. 14.50: Ifi. Magyari Imre és zenekara játszik. 15.15: Operarészletek 16.00: Gyermekrádió műsora 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 17.10: Szív küldi 17.40: Magyar író bemuta­tása: Urbán Ernő 18.00: A magyar—szovjet barátság hónapja alkal­mából köszöntő az üdü­lőknek 19.00: Hangos újság 19.30: Tánczene. 2010: Mesejáték. 22.30: Hanglemezek 23.00: Mi történt a nagyvi, lágban? 23.05: Beethovenhangver- seny PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népek dalai. 6.50: Verbunkosok és csár, dások. 14.00: Délutáni hangverseny 15.00: A magyar rádió kis- együftese Játszik. 15 38: Rachmaninov: A.moll prelúdium 15.40: Első szerelem. Gri- bácsov elbeszélése. 16.10: Operettrészletek, 1715: Beszélő atlasz. 17.30: Vidám népi muzsika. 18 00: Előadás 18.20: Liszt-művek. 18.30: A moszkvai rádlő összeállítása. 19.00: Egy falu — egy nóta, 20 00: Tánczene. 21.00: Operettrészletek 2200: Népi muzsika. Saerda műre. 1 7 KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A gyermekrádió műsora. 9.40: Daltanulás 10.10: Olasz dalok. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Rácz Béla és zene. kara játszik. 11.30: Kemény: Őszi séta. Az összekötő szöveget ír­ta : Dalos László 12.15: Hangos újság. 12.45: Két rapszódia. 13 00: Fali Leó műveiből. 14.20: Úttörő hiradó. 14.45: Népi együttesek hangversenye 15.40: Könnyű szimfónikus zene 16.00: A gyermekrádió műsora. 16.40: Részlet Verdi operái, bői. 17.10: Szív küldi. 17.40: A rádió levelekre vá­laszol 18.00: Ifjúsági műsor. 18.30: A magyar rádiő énekkara énekel. 19.00: Mi újság a mező- gazdaságban? 19.30: Jó munkáért — szép muzsikát. 20.10: Szülőföldünk: Sopron Varga Domokos Írása. 20 30: Nóta.csokor 21.00: Ki mit szeret. 21.30: Liszt műveiből. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.30: Szórakoztató muzsika 22 40: Petőfi napia után Részletek Hatvány Lajos könyvéből. 23.00: Híres előadóművészek PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Szórakoztató zene. 6.50: Reggeli zene. 14.00: A masvar rádió kis­együttese játszik. 14 30: Hegedűmuzsika. 14.50: Tiz pere tudomány. '16 00: Operettrészletek. 16.40: Darázs Endre költe­ményei. 16.00: Délutáni hangverseny 17.00: Üzemi kórusok éne­kelnek. 17.25: Előadás 17.40: Cigány románcok 18.04: Hanglemez 18.30: A moszkvai rádió összeállítása. 19.40: Sporihiradő. 20.00: A magyar—szovjet barátság hónapja 22.55; Hanglemezek. Ci 5tűrtök, márc.lB KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: A gyermekrádió műsora 9.40: Gyermekzene 10.10: Wanda Landowsk« cinibal mozik. 10.30: Lakatos Vince és ze, nekara jáiszik. 11.00: Kamarazene. 11.3o: Cseh fúvósegyütlesek műsorából. 12 15: Déli hangverseny. 13.00: Ifjúsági kórusok. 13.30: A magyar rádió népi zenekara muzsikál. 14.20: A rádió gyermekűjsag műsora a kis iskolások­nak. 15.05: Hanglemezek. 16.30: Előadás 16.45: A gyermekrádió műsora 16 00: Szabad emberek. Részle, Halldor Laxness regényéből. 16.30: Állami Népi Együttes műsora. 16 40: Válaszolunk falusi hallgatóinknak kérdéseire 17.10: Ajándékmflsor „ MÁV Épületszerelő és Előregyártó üzemi v. dolgozóinak 17.45: Előadás. 18.00: Szív küldi. 18.30 Rimszkij.Korszakov művészete *19.00: Hangos újság 19.30: Egy falu — egy nóta. 20.10: Csillag Kazakevics regényének rádióváltozata 20.55: Tánczene 21 30 : 800 millió... 22.20: Az Állami Hangver- senvzenckar és a magyar rádió szimfónikus zeneka­ra játszik 23.25: Sosztakovics: Hét gvermekdarab. 23.30: Esti muzsika. PETŐFI RADIO 6.00: Népdalcsoker 6.50:' Könnyű dallamok. 14.00: Délutáni hangverseny 15.00: A magyar rádió kis­együttese játszik. 15.10: Operarészletek. 16.30: A gyermekrádió műsora 17.25: Előadás. 17.45: Két magyar daljáték zenéjéből. 18.30: A moszkvai rádió összeállítása. 19 00: Zenekari hangverseny 19 40: Soorthiradó 20 00: Magyar dalok. 20.13: Debussy prelüdök. 20.30: A magyar rádió népi zenekara játszik. 21.10: Tömörkény István elbeszélése. 21.30: Tánczene. 22.00: Filmzene hangver­seny ntáre. 19 * 9 * 11 * * 14 * * 17 18 * * * 22 Péntek. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Zenekari muzrika. 9 20: A gyermekrádió műsora 10.10: Hangszeres táncok, J0.30: Óvodások műsora. 10.50: Az okos Mackó. 11 00: Népzene 11.30: Illés Béta ..Honfog­lalás" e. regényének har­madik kötetéből részlet. 12.15: Részletek Polgár: Blaháné c daljátékából. 12.42: Déli hangverseny. 13.27: Jahn: Perpetuum mobile. 13.30: Népi táncok, népi dallamok. 14.20: Úttörő hiradő. 14 45: Szórakoztató zene. 15.10: Hanglemez 15.30: Zenekari művek. 16.00: Orosz nyelvlecke. 16.20: Fiatalok sport, hiradó.ia. 16.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire 17 10: A.iándékműsor Tolna némedi község dolgozói­nak. 17.46: Agrotechnikai -elő, adás 18.00: Tánczene. 19.00: Szovjet versek és dalok a tavaszról 19.30: Jó munkáért — szép muzsikát! 20 10: Tegnaptól — hol­napig. Esti krónika. 20.55: Operaszinpadaink tnüsorából. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22 20: Hazánk zenei életé­ből. 23 30: Tánczene PETŐFI RADIO 6,00: Fúvósindulók. 6.50: Könnyű hangsz,—•- szólók. 14.00: Magyar és szovjet operettek 17.00: Találkozás szovjet vendégeinkkel. 17.30: Boda István ós Lödi Ferenc költeményei. 17.45: Operettkettősök. 18 10: Schumann dalok. 18 27: Glazunov: Keleti tánc 18 ?0: Előadás. 18 50: Hanglemezek. 19.10: A moszkvai rádió összeállítása. 1940: Snortbiradő 20.00: Szovjet tájak dalai. 21.00: O'ánczene 22 00: Rimszkij—Korszakov és Musszorgszkij operái- hói. __j Saombat, műre. 20 KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.20: Úttörő hiradó. 9.45: A gyermekrádió műsora. 10.10: A Zeneművészeti Fő. iskola hallgatóinak hang­versenye. 10 27: Vivaldi: Tavasz a Négy Évszak c. sorozat­ból 10.40: Fű vészen e. 11.00: Szimfónikus láncok. 11.30: A magyar rádió népi zenekara jáiszik. 12.15: Déli hangverseny 13.00: Dalok és hangszer, szólók. 13.30: A Pénzügyőrzenekar játszik, vezényel Józsa Sándor. 14.15: Uj zenei újság. 15.20: Szív küldi 15.60: Emile Verhaerea versei 16.15: Operetizene. 16.40: Rádió a levelekre vá. laszol. 17.10: Ajándékműsor a nagykanizsai Vörös Csil­lag tsz dolgozóinak. 17.30: Szövetkezeti hiradó. 18.00: Egy falu — egy nóta. 18.30: Hangos újság. 19.00: Szombatesti muzsika. 2010: Jót nevettünk feb, ruárban. 20.20: Tánc éjfélig. • PETŐFI RADIO 6 00: Román népzene. 6.50: Operarészletek. 14.00: Bura Pál és zenekara játszik. 14.35: Borodin-dalok 14.40: Délutáni hangverseny 15.20: Mindenki operája. 16.20: Előadás. 16.40: A szovjet rádió kis együttese és Alekszandrov kórus műsora. / 1710: Előadás 17.20: Nevelőknek és szü­lőknek. 17.40: Tánczene. 18.00: Látogatás Csehszlo­vákiában 18.30: Szív küldi. 1910: A moszkvai rádió összeállítása. 19.40: Soorthiradó. 20.00: Előadóművészeink hangversenye. 21.00: Magyar népi muzsika 22.00: Hires operarészletek. PETŐFI RADIO 6.30: A kis iskolások műsora 6.40: Torna. 11.80: Műsorzárás, 19.40: Sportliiradő. 23.00: Műsorzárás Vaaáman, tnáre. 21 KOSSUTH RADIO 6.00—8 00-ig: Reggeli zene. 7.30: Naptár, Színházak és mozik műsora 8.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. Lapszemle 8.15; Egy falu — egy- »óta« 9.00: Zenés fejtörő 10 00: Vasárnapi levél. 10.10: A gyeirmekrádíó mű­sora. 11.00: Épülő szép hazánk. 12.15: Jő ebédhez szól a nóta. 12.46: Hangverseny Kim szkij-Korszakov müvei­ből 14.15: Hanglemezek. 14 45: Egy hét n kÜIpolift, kában, 15.00: Verses, zenéé szív küldi. 15.50: Szabadság, «zerelem. A rádió irodalmi folyó­irata. 16.40: Helyszíni közvetítés a labdarugómérkőzésről. 17.25: Tánczene. 17 40: Kincses Kalendá­rium. 18.40: Esti szórakoztató zene 19.30: Magyar népzene. 20.10: Báljnt elindul. DérT Tibor rádiódrámája. 21.25: Hang-lemez. 21 30: Vasárnap sportja, 22.10: Tánczene. 23.00: Helyszíni közvetítés Budapest hangverseny - termeiből PETŐFI RÁDIÓ 8 00: Reggeli zene. 9.00: Falurádió. 9.30: Miska bácsi lemezes- ládája. 10.10: Szórakoztató zenekari muzsika. 11.00: Szovjet népek dalai. 11 30: Népi Együttesek műsora. 12.3C: A világirodalom hu­mora. 13.00: Hangverseny j 14.00: Müvészlemezek. 15.00: Tudományos fejtörő. 15.20: Népi muzsika. 16.00: Magyar operákból 16.40: A rádió gyermekszín­házának műsora. 17.20: Sólyom László két szatíráig 17.40: Szórakoztató zene. 18.35: Kamaraművek 19.10: A moszkvai ródió ‘ összeállítása. 19.40: Tartós békéért népi demokráciáért c. lap is mertetése. 19.55: Tánczene 20 40: Klasszikus operett részetek. 2.1 /A): Hangverseny 2200: Bach műveiből.

Next

/
Thumbnails
Contents