Észak-Magyarország, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-17 / 40. szám

SaerSa. 1954. február 1*7. " 1 J ÉS2AKMAGYARÖRSZAG 3 megye DíSZ-saserreseteinek munkája a megyei pártválasstmány előtt A megy*! pártválasztmány leg­utóbbi ülésén a megyei pártbizott­ság beszámolóját Koszti Lajos elv­társ, a DISZ megyei bizottság titká­ra mondotta el. A beszámoló ismer­tette hogy milyen a párt vezetése a Jalusi DISZ-szervezetekben. Beve­tőben összegezte azokat az eredmé­nyeket, amelyeket a DISZ szervezeti vonatkozásban ért el a falun, majd arról beszélt, hogy a DISZ-fiatalok példamutatóan mindenkor igyekez­tek előljárni a munkában, a felada­tok végrehajtásában. Élenjártak a termelőszövetkezetekben, gépállo­másokon és állami gazdaságokban dolgozó DISZ-tagok. így például Mátyás János, az emődi Szabadság- harcos tsz tagja több mint 300 mun­kaegységet teljesített. Nyíri Margit, a taktaharkányi állami gazdaság fejőoöje az egyedi takarmányozás bevezetésével és a napi háromszori fejőssel tervét 125 százalékra teljesí­tette« A fiatalok körében lelkes mozga­lom indult a mezőgazdáság megse­gítésére. Mint a beszámolóból kitű­nik, a Lenin Kohászati Müvek DISZ-tagjai munkaidőn túl többszáz csavart ‘gyártottak le é.s küldtek ki a szendrői és baktakéki gépállomás­ra. Ezzel nagymértékben hozzájárul­tak ahhoz, hogy ezek a gépállomá­sok határidő előtt befejezhessék a gépjavítási munkát. A kazincbarci­kai erőmű építésén dolgozó fiatalok brigádot alakítottak, amely már két vasárnap nyújtott segítséget a put- nc-ki gépállomásnak a gépjavításban. A beszámoló a továbbiakban hang­súlyozta: — A párt Központi Vezetősége 1932 júniusi határozata, megállapítot­ta, hogy különösen elmaradás ta­pasztalható a falusi ifjúság politikai fejlődésében. Azóta ezen a téren is vannak eredmények. Az 1952—53-as oktatási évben a falusi DISZ-tagok 30 százalékát vonták be a DISZ po­litikai oktatásba — a tanulásban résztvevő tagok mintegy 80 százalé­ka le is vizsgázott. Ezévben a tag­ság 35 százaléka tanul DlSZ-okta- tásban. A falusi fiatalok politikai nevelését nagymértékben elősegítet­te az előadásos propaganda is­mteljük a DISZ-szervezetek tömegbe folyását A párt Központ: Vezetősége jú­niusi határozatának végrehajtásában jelentősebb eredményt csak az utób­bi hónapokban értek el DlSZ-szer- vezeteink. A DISZ tömegbefolyása a falusi ifjúság között az elmúlt év­ben igen lassú volt. A szervezetek nem ölelik fel megyénk parasztifjú­ságának döntő többségét. Az olyan járásokban is, mint a szerencsi já­rás, mely kimondottan mezőgazdasá­gi jellegű, a múlt évben áprilistól novemberig mindössze 47 új tagot vettek fel. A falusi szervezetekben a taglétszám elsősorban azért nem emelkedett, mert ezeknek a szervezeteknek több­sége nem élt rendszeres szerve- - zeti életet. Ä vezetőségek hiányosan, vagy egy­általán nem működtek. Nem tartot­ták meg rendszeresen a taggyűlése­ket- A szervezeti demokrácia meg­sértése gátolta a fiatalok kezdemé­nyezését, öntevékenységének kibon­takozását. Falusi DISZ-szervezeteink megszi­lárdításában, a vezetőségek megerő­sítésében és a belső demokrácia fej­lesztésében jelentős eredményeket hozott a vezetőségek újjáválasztása. A falusi szervezetek élére többsé­gükben tekintélyes fiatalokat válasz­tottak, akik képesek mozgósítani a falu ifjúságát a párt Központi Ve­zetősége határozatainak végrehajtá­sára. Növekedett a vezetőségi tagok között az egyénileg dolgozó pa- i rasztfiatalok száma is. A vezetőségválasztó taggyűlések felélénkítették a DISZ-szervezetek munkáját. Hosszú idő óta most sike­rült elérni, hogy a megye DISZ-tag- ságának mintegy 80—85 százaléka vett részt taggyűléseken A vezető­ségek újjáválasztása kedvező szerve­zeti feltételeket teremtett a falusi DISZ-munka megjavításához- A fa­lusi DISZ-szervezetek gyengesége megmutatkozott abban is, hogy nem nyújtottak minden esetben, mint harcos politikai szervezetek, segítsé­get a pártnak. A DISZ-szervezetek nem foglalkoztak megfelelően a fia­talok gazdasági munkájával sem. A gépállomásokon gyakran eltűrik, hogy a fiatal traktoristák egyrésze nem teljesíti tervét, igazolatlanul kimarad a munkából, rossz minősé­gű munkát végez, elpocsékolja az üzemanyagot. A termelőcsoportok DISZ-szervezetei nem segítik kel­lően elő, hogy a tsz minden fiatalja rendszeresen résztvegyen a közös munkában. Nem őrködnek a közös vagyon feléit, belenyugszanak abba, hogy a tsz állatállománya elhanya­golt istállókban, megfelelő gondozás nélkül van. A falusi DlSZ-szerveze- tek általában nem karoljál« fel kel­lően a fiatalok kezdeményezéseit, az élenjáró módszerek elterjesztését, a magasabb terméshozam elérésére. Kevés figyelmet fordítanak a fiata­lok szakmai képzésére, mezőgazda­A falusi DISZ-szervezetek nevelő­munkája nem eléggé színes, sokol­dalú, nem elégíti ki a fiatalok igé­nyeit, érdeklődését, nem használják ki a nevelőmunka rendkívül széles lehetőségeit. . Ritkán rendeznek elő­adásokat, vitákat, mozilátogatásokat, sok DISZ-szervezet nem vesz részt kulturházak munkájában, nem kezdeményeznek sportversenyeket. Nem gondoskodnak a fiatalok sza­bad idejének helyes felhasználá­sáról- Falusi DISZ-szervezeteink ilyenirányú munkájukhoz nem kap« tak kellő segítséget állami és társa­dalmi szervezeteinktől. Gyakori, hogy egyes helyeken a tanács és népművelési szervek nemhogy segí­tenék a DISZ-szervezetek nevelő­munkáját, egyenesen akadályozzák. Sok falusi DISZ-szervezet.nek nem biztosítanak megfelelő helyiséget. A Központi Vezetőség júniusi ha­tározata után falusi szervezeteink jöbban kezdenek törődni az ifjúság igényeinek kielégítésével. Harcot indítanak azért, hogy a fiatalok jobb körülmények között lakjanak, orvo­solják jogos sérelmeiket. A léhi, vagy a pogonypusztai állami gazda­ságban a DISZ-szervezetnek köszön­hető, hogy a fiatalok rendszeresen sági ismereteik bővítésére. Külö­nösen a szocialista szektorokban elha­nyagolják a fiatalok bevonását a szocialista munkaversenybe, nem szerveznek ifjúsági brigádokat, nem biztosítják a munkaverseny nyilvánosságát, a legkiválóbb fiata­lok jutalmazását. Nem fejlődött ki­elégítően a falusi ifjúság körében végzett nevelőmunka. Az agitációs munkában háttérbe szorult a mező- gazdasági munka megszerettetése a falusi fiatalokkal. Sokoldalú harcos agitáció kapnak tiszta lepedőt, hogy beren­dezték azokat a szállásokat, ahol a fiatalok élnek. A falusi DISZ-szervezetek mun­kájának gyengeségei tükrözik azokat a hibákat, amelyeket a DISZ megyei bizottsága és a járási DlSZ-bizottsá- gok munkájukban elkövettek. A megyei bizottság és általában a DISZ-bizottságok csak az utóbbi időben fordítanak gondot és figyel­met a falusi DlSZ-szervezetekre Különösen háttérbe szorult a DlSZ-bizott- ságok munkájában az elmúlt évben az egyénileg gazdálkodó fiatalokkal való törődés. Nem té*fűk fel eléggé falusi DISZ- szervezeteink előtt azokat a lehető­ségeket, amelyek a mezőgazdasági termelés fejlesztésében az egyéni gazdaságokban vannak. A beszámoló ezután a DlSZ-bizottsá- gok munkastílusát bírálta és leszö­gezte, hogy még mindig sok a bü­rokrácia, a papírmunka. Munkájuk túlzottan reszortjellegú, nem kollek­tív. Gyakran előfordul, hogy futár­munkát végeznek, így tehát" nem is tudnak kellő segítséget nyújtani az alapszervezeteknek. Biztosítsuk a párt vesető szerepét a DISZ-ben A párt Központi Vezetősége júniu­si határozata a legfontosabb feladat­ként jelölte meg, hogy maradékta­lanul biztosítsuk a párt vezetőszere­pét a DISZ-ben, a párt ifjúsági szervezetében. A párt vezetésével dolgozni, a párt vezetöszerepét érvényesíte­ni a DISZ munkájában, elsősor­ban azt jelenti, hogy harcbavisz- szük az ifjúságot a párt politiká­jának, a párt határozatainak megvalósításáért. A párt vezetőszerepe a falusi DISZ­szervezetekben különösen az utóbbi időben erősödött, ami mégmutatko­zik most elsősorban abban, hogy egyre erőteljesebben bontakozik ki a DISZ-szervezetek kezdeményezé­se a párthatározatok végrehajtásáért. A vezetőségválasztások idején ja­vult a DISZ-bizottságok és DISZ- szervezetek kapcsolata a pártbizott­ságokkal és pártszervezetekkel. Erő­södött a pártszervek ellenőrző és irányító munkája a DISZ-ben. Rendszeresebben beszámoltatták a DISZ-titkárt és konkrét elvi és gya­korlati segítséget nyújtottak. A pártvezetés hibái a falusi DISZ-szervezetekben A pártvezetésben azonban — ha a DISZ munkáját vizsgáljuk — me­gyénkben még igen sok a hiányos­ság. Előfordul még, különösen a fa­lusi alapszervezeteknél, hogy a DISZ vezetősége a pártvezetés alatt csak a pártszervezettel való kapcso­latot érti. A párt segítségét sokhe­lyütt azon mérik le, hogy milyen technikai segítséget kapnak. A DISZ-bizottságok és DISZ- szervezetek még nem ismerik, nem tanulmányozzák rendszeresen a párt határozatait, nem fognak hozzá öntevékenyen a határozat végrehajtásához, külön utasítás­ra várnak. Ez a helyzet például az abaujszántói járási DISZ-bizottságon. A megyei pártbizottság több alka­lommal felhívta a DlSZ-megyebi- zottság figyelmét: fordítson nagyobb gondot a termelőszövetkezetekben a DISZ-szervezetek megerősítésére. Ennek ellenére a DISZ megyebizottsága a leg­jobban ezt a területet hanya­golta el. A DISZ-bizottságok vezetői még nem tekintik elsőrendű kötelessé­güknek, hogy rendszeresen tájékoz­tassák a pártot a DISZ-munka hely­zetéről, nem tárják fel a munkában levő hiányosságokat teljes nyíltság­gal. Nem kérik a pártbizottság, a pártszervezetek vezetősége vélemé­nyét. javaslatait a feladatok végre« hajtásához- A DISZ és a pártbizott­ságok között nem alakult még min­dig ki mindennapos munka-kapcso­lat. A DISZ-bizottságok elhanyagol­ják azt a kötelességüket, hogy a leg­jobb DISZ-tagokat javasolják a pártba tagjelöltnek. A párt Központi Vezetősége jú­niusi határozata megállapította, hogy a DISZ-szervezetek irányítását és támogatását a párt állandó jellegű, egyik legdöntőbb felada­tának kell tekinteni. Ez a határozat az elért eredmények ellenére még nem érvényesült kielé­gítően. Sok pártfunkcionárius még mindig nem értette meg, hogy a párt tömegbefolyása erősítésének fontos területe az ifjúság. A pártbizottsá­gok ritkán vizsgálják meg a DISZ- munka egyes kérdéseit, nem foglal­koznak behatóan a DISZ-szerveze tek helyzetével, általában ismerik a DISZ-szervezetek előtt álló felada tok végrehajtásának állását. Ezért a munkáról hozott határozatok sok­szor általánosak. Hiba, hogy a me­gyei pártbizottság a vezetőségválasz­tásoktól eltekintve, mintegy féléve nem tűzte napirendre a DISZ- munka egy-egy kérdését. A me­gyei pártbizottság és a DISZ me­gyebizottsága egyes osztályai között nincs meg a kellő kapcsolat, ami érezteti hatását a munkában. Ezek a hiányosságok sokkal élesebben mu tatkoznak meg a járási pártbizottsá­gokon. Falusi pártszervezeteink fordítsanak nagyobb gondot u DISZ-szervezetek munkájára községben történt, ahol a pártszer­Falusi pártszervezeteink különösen elhanyagolják a DISZ-szervezetek irányítását, gyakran érdektelenek a DISZ munkája iránt. Lebecsülik a falusi DISZ-szervezetet. Sokszor elő­fordul olyan eset, mint ami Ziliz vezet titkára kereken kijelentette: őt nem érdekli a DISZ vezetőségvá­lasztás. Ez nemhogy előbbrevinné, de gátolja a DISZ munkáját. Javaslatok a DISZ-szervezetek munkájának megjavítására A beszámoló ezután azokkal a ten­nivalókkal és feladatokkal foglalko­zott, amelyek az elkövetkezendő időkben a DISZ-szervezetek előtt ál­lanak. A feladatok között fontos he­lyet foglal el, hogy a falusi DISZ szervezetek legfontosabb tennivaló­ként célul tűzzék ki a párt Központi Vezetősége júniusi, októberi, illetve decemberi határozatainak ismerteté­sét és a fiatalok mozgósítását a hatá­rozatok végrehajtására. Ennek érde­kében tovább kell fejleszteni a fa-. lusi DISZ szervezetekben a helyes és jó kezdeményezéseket. A falusi DISZ munka középpont­jába a mezőgazdasági termelést kell állítani. Fejlesszék tovább most a pártkon­gresszus tiszteletére indított mozgal­makat, járjanak élen a mezőgazdaság gépekkel, szerszámokkal, alkatré­szekkel való ellátásában, különösen a gépállomások patronálásában. Álta­lában fordít,sanak nagyobb gondot a falusi DISZ fiatalok tanítására, ne­velésére. Tovább kell javítani a falu­si DISZ szervezetek nevelőmunkáját is, erősíteni kell a fiatalokban a párt iránti szeretetet. Meg kell javítani a marxizmus-leninizmus propagandáját a fiatalok között. Tovább kell javíta­ni mind a megyei DISZ bizottságon, mind a járási bizottságon a vezetés színvonalát. A vezetés fő módszeré­nek a fiatalok között végzett eleve o szervező munkát kell tekinteni. Szün­tessék meg a munka reszort jellegét. Tartózkodjanak többet a területen, egy-egy alapszervezetben és nyújtsa­nak konkrét segítséget. A feladatok sikeres végrehajtása eredményezni fogja, hogy gyors ütemben növekedjen a DISZ befo­lyása a dolgozó parasztfiatalok köré­ben, hogy felsorakoztassuk a falusi ifjúság nagy többségét a párt mögé S büszkén beszélhessünk arról, hogy DISZ szervezeteink valóban harcos segítői a pártnak, amelyre minden feladat megoldásában bátran támasz­kodhat. A választmányi ülés vitája A beszámolót igen élénk, széleskörű vita követte. Gönczi Bertalan elvtárs, a szerencsi járási DISZ bizottság tit­kára arról beszélt, hogy a járásban a vezetőségválasztás után fellendüli a DISZ élet. Még olyan községben is, mint Taktakenéz, ahol egy éve nem volt szervezeti élet, a tagság lelkesedéssel dolgozik, kezdeményez Hangsúlyozta, hogy tovább kell javí­tani a DISZ bizottságon a vezetés színvonalát. Bakai elvtárs, az abaujszántói já­rási pártbizottság DISZ titkára arról beszélt, hogy a vilmányi gépállomás fiataljai milyen lelkesen, eredménye­sen dolgoznak. Ez annak köszönhető hogy maga a járási pártbizottság is igyekezett a legnagyobb segítséget adni a szervezetek munkájához. Olyan példával is dicsekedhet a já­rás, mint például Korlát község, ahol ezelőtt egyáltalán nem folyt szerve­zeti élet, — ma a fiatalok ösztönzik szüleiket arra, hogy minél jobb, mi­nél eredményesebb munkát végezze­nek. Felhívta a figyelmet arra, hogy harcos helytállással, az ellenséggel szembeni kérlelhetetlen magatartás­ra kell nevelni a fiatalokat. Petrák Lajos elvtárs, a DISZ Köz­ponti Vezetőségének titkára arról be­szélt, hogy Borsod megyében is, a DISZ szervezetek nagy része csak papíron volt meg. A vezetőségválasz­tásokkal azonban új, friss erők kerül­tek a vezetésbe, megélénkült a DISZ élet. Hangsúlyozta a pártszervezetek és a DISZ szervezetek jó együttmű­ködését, ami elengedhetetlen feltétele az eredményes, jó munkának. Beszélt arról, milyen fontos a vezetés színvo­nalának állandó és rendszeres növe­lése, majd néhány szervezeti kérdés megoldásához adott át igen értékes tapasztalatokat és módszereket. Módis József elvtárs, a miskolci járási DISZ bizottság titkára értékel­te a járás szervezetei és a DISZ bi­zottság munkáját. Megállapította, hogy a hibák kijavításához a nemré­giben lezajlott DISZ vezetőségi vá­lasztások adtak igen nagy lendüle­tet. A választásokon elért eredmé­nyek azt bizonyítják, hogy fel tudtuk kelteni az érdeklődést a fiatalokban a DISZ iránt —• mondta. Leskó Árpád elvtárs a sátoraljaúj­helyi járási DISZ bizottság titkára a DISZ bizottság terveit mondotta el: hogyan akarják megjavítani a járás­ban a munkát. Igen nagy súlyt fek­tetnek a DISZ tagok szakmai és poli­tikai nevelésére, arra törekednek, hogy minden DISZ szervezetet szer­vezetileg is jól megerősítsenek. Kristóf János elvtárs arról számolt be, hogyan erősödtek a járásban a DISZ szervezetek. Elmondotta, hogy a vezetőségválasztó taggyűlések ide­jén a járás DISZ tagjainak létszáma 100-zal nőtt, Bartha Balázs elvtárs. az edelényi járási pártbizottság titkára részlete­sen elmondotta, milyen segítséget nyújtott a járási pártbizottság a DISZ szervezetnek. Fontos szempontra hívta tel a figyelmet, amikor hang­súlyozta: csak úgy tudjuk megerősí­teni a DISZ szervezeteket, ha nagy gondot fordítunk a pártsz.ervezetek megerősítésére is. A kettő nem vá­lasztható el egymástól. Gácsi Ferenc elvtárs, a Lenin Kohászati művek DISZ bizottsá­gának titkára a gépállomások­nak nyújtandó állandó és hathatós segítségről beszélt. A kohászat DISZ bizottsága a baktakéki gépállomást patronálja. Nemcsak műszaki, techni­kai segítséget nyújtanak a gépállo­máson, Iranern gondot fordítanak ar­ra is, hogy átadják tapasztalataikat a gépállomás DISZ szervezetének. Tóth Lajos elvtárs, a sárospataki járási pártbizottság titkára arról be­szélt, milyen fontos, hogy minden DISZ tag ismerje a párt- és kormány- határozatokat. A DISZ bizottságok nagy gondot fordítanak ennek ismer­tetésére, mert ez az alapja a további jó munkának. Elmondotta, hogy nem­csak a pártszervezetek hibásak ab­ban, hogy nem volt jó a járásban az együttműködés a párt és a DISZ alapszervezetek között, hanem a DISZ is, mert nem igényelték kellő­en a pártszervezetek segítségét. Kőszegi Károly élvtárs, a mezőkö­vesdi járási pártbizottság titkára ér­tékelte a járás DISZ szervezeteinek munkáját és megállapította, hogy nagy fejlődés tapasztalható. Részlete­sen ismertette, milyen segítséget ad­tak a DISZ szervezeteknek. ígéretet telt, hogy a jövőben még hatható­sabb támogatásban részesíti a párt- bizottság a fiatalokat. Putnoki László elvtárs, a me­gyei pártbizottság párt- és tö­megszervezetek osztályának veze­tője, helyesnek tartotta a me­gyei pártbizottság tömegszervezeti osztálya felé gyakorolt bírálatot, majd néhány elvi problémára hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, milyen fontos a jó kapcsolat a párt és a DISZ szervezetek között. Komoly gondot kell fordítani arra — mon­dotta —, hogy pártbizottságaink na­ponta tartsanak kapcsolatot a DISZ bizottságokkal. Adjanak konkrét megbízatásokat a DISZ-nek, különö­sen most, a kongresszusra való fel­készülés idején. Felhívta a figyelmet arra, hogy fel kell számolni a DISZ munkájában az egyes területeken ta­pasztalható közömbösséget, ami sem­mibeveszi a párthatározatok végre­hajtását. Vonatkozik ez a megyei pártbizottság és a járási pártbizottsá­gok által hozott határozatokra is. A felszólalásokra Koszti Lajos elv­társ adott választ. Az ózdi kohászok segítik a traktorosokat Alig egy hónapja tettek fo­gadalmat az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói arra, hogy pártunk és kormányunk felhí­vásának eleget téve. patroná- lói lesznek az ózdi III. kerületi gépállomásnak. Megfogadták, hogy minden segítséget meg­adnak az amúgy is szép ered­ményeket elérő gépállomás dolgozóinak. Az elvtársi segít­ségnyújtás keretén belül vállal­ták, hogy február 20-ára a gép­állomás használhatatlan álla­potban tévő 6 traktorát kijavít­ják. A munkában a karbantartó műhelyben dolgozó Réti József sztahánovista lakatos brigádja járt elől. Két traktort javítottak ki. A jó példa nyomán a gép­műhelyből Marosi Ferenc laka­tos brigádja egy, a javító üzem­ből Balogh Barna brigádja egy, az iparvasuti lakatosoktól Be- recz József kollektívája egy, s az ózdi tűzálló gyárból Nagv János lakatos kollektívája egy traktort vett, át generáljavítás­ra. A dolgozók állták adott sza­vukat. Erről ad ragyogó bizo­nyítékot a kedden délben meg­tartott ünnepély, amikor mind a hat traktort teljesen kijavítva felzászlózva adták át a gépállo­más dolgozóinak. Több tejeshannát a taktaharkányi állami gazdaságnak A taktaharrkányi állami gazdaság új­világ-harangod: üzemegységében a tehe­nészek azon fáradoznak, hogy nap mint nap több tejet adjanak dolgozó népünk­nek­Súlyosan akadályára» azonban munka- jak at, hogy a Tejipari Vállalattól nem kapnak tejeskan-iákat és a tejtermékeket sem szállítják el. így például 450 liter tejszín már egy hete áll a kannában« Gondoskodjon a Tejipari Vállalat arról, hogy a gazdaság dolgozói rendsaeresea megkapják a szükséges tejeskaimákat.

Next

/
Thumbnails
Contents