Észak-Magyarország, 1954. január (11. évfolyam, 2-26. szám)
1954-01-16 / 13. szám
Vexetőségrálasxtások előtt A KÖZPONTI VEZETŐSÉG júniusi és októberi határozata, valamint a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat szerteágazó és bonyolult feladatok elé állítja pártszervezeteinket, kommu- * nistáinkat, dolgozó népünket. A szocializmus építésének új szakaszába léptünk, amelyben — eddigi sikereinkre támaszkodva — állandóan és lényegesen emelni akarjuk népünk életszínvonalát. Világos, hogy e nagy. szerű célok csak becsületes, odaadó munkával érhetők el. Megyénk dolgozói hatalmas lelkesedéssel készültek pártunk legutóbbi kongresszusára is. A II kongresz- szus alkalmából hatalmas munkaverseny bontakozott ki, s ez nem kis eredménnyel járt. Az ózdi kohászati nagyüzem ennek során nyerte el a kongresszusi versenyzászlót. Az ilyen eredmények még inkább kötelezik megyénk kommunistáit, hogy most még jobban, még alaposabban készüljenek fel a III. kongresszus méltó megünneplésére. DOLGOZÓINK eddigi győzelmeiket pártunk vezetésével vívták ki. E sikeres harcukban igen nagy szerepük volt az alapszervezeteknek is, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a dolgozókkal. Az alapszervezeteknek az a nagy feladatuk, hogy napról-napra küzdjenek a párt politikájának végrehajtásáért, a tervek teljesítéséért, hogy állandóan foglalkozzanak a dolgozó emberekkel, növeljék öntudatukat és kibontakoztassák képességeiket, fokozzák aktivitásukat a szocialista társadalom felépítéséért. Az új szakaszban pártunk és kormányunk célkitűzései: a dolgozókról való fokozottabb gondoskodás. Nagy és komoly feladatot ró ez az üzemi, de főleg a falusi párt- szervezetekre. Ezért a soronkövetke- ző vezetőségválasztásokon szükséges olyan vezetőségeket választani, amelyek képesek erős, jól működő párt- szervezeteket összekovácsolni, olyan pártszervezeteket, melyek alkalmasak arra, hogy saját területükön elsőszámú harcosai legyenek a Központi Vezetőség határozata megvalósításának. ÉPPEN EZÉRT pártbizottságainknak meg kell értetniük a párttagsággal, hogy a vezetőségek újjává- lasztása nemcsak jogokat jelent számára, hanem nagy felelősséget is. Meg kell magyarázniok a párttagoknak, hogy az ő vállaikon nyugszik most az alapszervezetek jövendő munkája. Rajtuk áll, hogy az alapszervezetek élére a legkiválóbb kommunistákat válasszák, akik ismerik és értik a párt politikáját s bizonyságát adták annak, hogy lelkesen tudnak küzdeni e politika megvalósításáért. Olyan elvtársakat kell a vezetőségekbe választani, akik tiszteletben tartják a párttagok jogait s fejlesztik a pártdemokráciát: akik képesek arra, hogy érvényrejuttas- sák a kollektív vezetés elvét és akik nem parancsolgatással, hanem meggyőzéssel vezetik a pártszervezetek tagságát. Olyan elvtársakat, akik a párttagokra és a párlonkívüli dolgozókra támaszkodva, kitűntek a Központi Vezetőség júniusi és októberi határozatának végrehajtásában. Azt mondja a KV határozata, hogy a vezetőségekbe be kell választani az új erőket is. De vájjon azt jelenti-e ez, hogy most valamennyi vezető szerv tagját, a vezetőségi tagokat le kell váltani? Nem és nem is jelentheti. A jó pártvezetőségek létrehozásának, megválasztásának igen fontos előfeltétele, hogy bennmaradjanak az alapszervezetek vezetőségeiben azok a régi, kipróbált harcosai pártunknak, akik gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek a pártmunka területén. Becsüljük meg a párt ilyen régi harcosait még akkor is, ha munkájuk során kisebb, vagy nagyobb hibákat követtek el. PÁRTTAGSÁGUNK vegye figyelembe és váltsa le azokat a vezetőket, akik egy-egy nagyobb feladat megoldásánál gyáván, opportunista módon viselkedtek. Az ilyen vezetőket nem szeretik a tömegek és míg ezeket látják a párt vezető posztjain, terhet éreznek magukon, melytől szeretnének megszabadulni. Már most kell gondoskodni pótlásukról. A vezetőségek választása során jóvá kell tenni az olyan hibákat is, — amelyeket pártbizottságaink általában elkövettek —, hogy jogtalanul, bürokratikus módon egyes vezetők önkényesen kizártak pártunk soraiból elvtársakat. Alsóbereckiben például 37 tagot zártak ki, de ugyanakkor egyet sem vettek fel a pártba. Ezek a jelenségek nemcsak Alsóbereckiben, hanem megyénk számos üzemében, községében tapasztalhatók. A vezetőségek választása során komoly gondot kell fordítanunk arra, hogy a vezetőségekben az eddiginél nagyobb számban kapjon helyet az értelmiség: üzemekben elsősorban mérnökök, technikusok, a műszaki vezetés középkáderei, aknászok, művezetők, falun agronómusok, tanítók, orvosok, st.b. Ez nemcsak abból a szempontból fontos, hogy pártunk befolyását ebben az irányban is kiszélesítse, hanem azért is, mert az értelmiség bevonása a vezetőségbe, haszonnal jár. Ezek az értelmiségiek tanácsaikkal, szakmai tudásukkal nagyban megkönnyíthetik párt- szervezeteink termeléssel foglalkozó munkáját. ÜGYELNÜNK kell az újjáválasz- tásnál arra, hogy ne kerüljenek be a vezetésbe kétesmultú, karrierista, lazaerkölcsű, megalkuvó elemek. Ezek a tekintélytelen, dolgozóktól idegen emberek a legjobban működő pártszervezetet is rövid idő alatt le tudják rombolni. Vigyáznunk kell, mert ezek az emberek magatartásukkal, viselkedésükkel elriasztják nemcsak a párttagokat, hanem a pártunkkal szimpatizáló, becsületes pártonkívüli dolgozókat is' Ezért kötelességünk éberen őrködni s leleplezni ezeket a vezetésre nem alkalmas elemeket. A másik igen fontos feladat ezen a választáson, hogy nagyobb gondot fordítsunk a párttagok jogainak tiszteletben tartására. Megyénkben még ma a Központi Vezetőség határozata megjelenése után is gyakori, hogy megsértik a párttagok jogait. Közel 40 alapszervezeti titkárt állítottak járási pártbizottságaink, vagy községi függetlenített titkáraink a tagság megkérdezése nélkül egyes pártszervezetek élére. Az ilyen kijelölt, egyes helyeken a tagságra ráerőszakolt vezetőket nem érzik magukénak a párttagok. Nem ők választották, s ezért nem bíznak úgy bennük. De ezen túlmenőleg úgy vélik, hogy nekik nincsen joguk megválasztani saját vezetőiket. Ezeknek a vezetőknek, bármilyen jól dolgoznak is, megnehezül a munkájuk, mert a tagság nem követi őket. Ezért a mostani választások után véget kell vetni annak a helytelen gyakorlatnak, hogy a felsőbb pártszervek a tagság megkérdezése nélkül bürokratikusán kijelöljék a vezetőket. Biztosítani kell, hogy ha a tagok egyike, vagy másika nem ért egyet a jelölőbizottság javaslatával, jogában álljon újakat jelölni, mint ahogyan ezt a Központi Vezetőség határozata le is szögezi. Külön alá kell húzni annak a tény. nek hatalmas jelentőségét, hogy pártunk alapszervezetei a felszabadulás óta először választják titkosan vezetőségeiket. Ez újabb lépés a párt- demokrácia következetes érvényesítésében. JÓELÖRE figyelmeztetni kell arra: fennáll annak a veszélye, hogy a vezetőségválasztások előkészítése és maga a választás elvonja a pártszervezeteket, a párttagok figyelmét a termelés napi feladatairól. Nem szabad megengedni, hogy a most. következő hetekben pártszervezeteink és párttagjaink csupán a pártszervezet belső ügyeivel törődjenek. Ellenkezőleg: el kell érni, hogy párttagságunk az eddiginél sokkal aktívabb legyen, elevenebb felvilágosító munkát végezzen, fellendítse az üzemekben a munkaversenyt, megszilárdítsa a munkafegyelmet, megjavítsa a termékek minőségét. Eredményezze a pártvezetőségek újjáválasztása azt, hogy pártszervezeteink élén szilárd, a párthoz hű, a párt politikáját megvalósítani képes vezetőségek álljanak, amelyek a dolgozó tömegekkel összeforrott szervezetekké teszik pártszervezeteinket. NAGY ALKOTÁSAINK ÉLENJÁRÓ HARCOSAI KOVÁCSUK FERENC a 31/1. sz, Gyárépítö Vállalat kiváló építésvezetőjet a minisztérium vált. dorzá-szlajának büszke tulajdonosa. Decemberben ISO százalékos terv- teljesilést jelentett. Súlyosan lemaradtak csütörtökön az ózdi és a diósgyőri kohászok Ózd és Diósgyőr közötti párosversenyben január 14-én mindkét üzem szégyenletesen lemaradt terve teljesítésében. A legnagyobb napi eredményt az Ózdi Kohászati Művek durvahenger- déje érte el s az is 83.8 százalék volt csupán. Kohászok, hozzátok be a lemaradást, ahogy ezt dolgozó népünk kívánja tőletek. Előre a több vasért, acélért! Harc a több széoért a bánfalvi bányában Bánfalva bányászai tettekkel akarnak válaszolni az ország kérésére. A bányában nemes vetélkedés indult, ki ad több szenet a hazának. Ennek érdekében a 12es ereszke dolgozói legjobb tudásukkal azon vannak, hogy a bányának ez a fontos szakasza is mielőbb ontsa a szenet- Jelenleg az újraácsolási munkálatoknál tartanak és a kaparóvágatok kihajtását végzik. A legutóbbi napon a brigádok megtárgyalták a feladatokat. Halász Jenő, Varga Pál és Ágocs László vájárok megs fogadták, hogy a 480 perc kihasználásával, melegcsákányváftással lehetővé teszik, hogy a 12-es ereszkében jóval a kitűzött határidő előtt meginduljon a termelés. KLEKNER RUDOLF vájár, Bánfáivá MARKUS MIHÁLY a kohóépítkezés egyik legjobb kőmüve sbrigátijának vezetője. A gépház vakolásánál állandóan minőségi munkái: végez. Átlagteljesítménye 150 százalék_ Az új év első dekddját 190 százalékra teljesítette. FOGARASI JÓZSEF főművezető a diósgyőri középhenger- sori építkezésnél. A gépalapok épi- ttis.; munkálatait irányítja. Pontosan, szakszerűen végzi feladatát. 130 százalékos átlagteljesítménnyel dolgozik. Az ózdi járás szakemberei szakmai segítséget nyújtanak a mezőgazdaság dolgozóinak Az ózdi járás vezetői, mezőgazdasági szakemberei értekezletet tartottak, amelyen tervet készítettek a járás termelő- szövetkezetei és egyénileg dolgozó parasztjai nagyobbmérvü megsegítésére- Az értekezlet résztvevői vállalták, hogy Röviddel a szakszervezeti választások után, az új vezetőség legfőbb feladatának a versenymozgalom kiszélesítését tartotta. A sajókazai bányában az üb. elnök és Varga János szakszervezeti bizalmi jó felvilágosító munkája nyomán Manca Gyula frontbrigádja versenyre hívta ki a másik két harmadon Szües Béla és Gyenes István 21 fős brigádját, régi veíélytársait. A Manca brigád vállalta, hogy 0.2 százalékra csökkenti az igazolatlan hiányzást, nem tűri a lógást, kimaradást, a fegye- lcmlazílókat kiközösítik a brigádból. Az anyagtakarékosság érdekében az előírásnak megfelelően ácsolnak Segítik a gyengébbeket, az új bányászokat és minden erővel azon lesznek, hogy 100 százalék alatt senki ne teljesítsen. Elhatározták, hogy az első negyedévben a brigád minden tagja napi 48 mázsa szén helyett 51 mázsát termel. Kezdetét vette a lelkes verseny Ku- rityánban, a felsőnyárádi bányában és Bánfalván is. Ezek az üze.mek szántén jelentős mennyiségű szenet ajánlottak fel terven felül. A Borsodi Tröszt bányászszakszersorban szakmai segítséget nyújtanak a munkához, hogy ebben az évben a párt és a kormány határozatának szellemében növeljék a terméshozamokat. Elhatározták, hogy a mezőn konkrét gyakorlati munkával segítik a mezőgaz dasági dolgozókat. vezetői vegyenek példát az élenjáróktól, vonjanak be minden dolgo zót a versenybe. Érezzék a nagy felelősséget az iránt, hogy dolgozó népünk több szenet kér a bányászoktól. A kérésnek eleget tenni — dicsőséges kötelesség. VIRÁG JÓZSEF Bányász Szakszervezet Tröszt Bizottsága. Bányaüzemi dolgozóink elhatározták, hogy első negyedévi tervük teljesítésénél igen nagy gondot fordítanak a minőségre. Vállalást tettek, hogy az egy mázsa szénnél megengedeti 21 kiló palatartalmat lényegesen csökkentik. Kurucz József 8, Müller István 8, Kovács V. Sándor és Pál Gyula id. 10, Fazekas István I. és Juhász József 13, La Miklós és Balogh K. Béla 14 kilóra akarja csökkenteni a palatartalmat. . Egyre kevesebben akadnak olyanok, mint ifj. Pál Gyula, Balog K. József és Dancsok Jenő, akik túllépték a megengedett palatartalmat. A csapatok a lőszerrel is takaré------ '—»Ml »im«... Borsodnádasdiak köszöneté as ósdinknak A Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozói nevében köszönetét mondunk az ózdi. elvtársaknak, hogy december második és harmadik dekádjában a platinaszáLt lításokaf olyan ütemben végezték, hogy az első dekád lemaradását behozva, decemberi és így negyedik negyedévi tervünket teljesíthettük. Kérjük az ózdi elvtársak további se-t gítségét, hogy ezévben se legyen terv- teljesítésünknek akadálya. koskodnak. Többen ezért jutalmat is kaptak. Egyes brigádoknál azonban levonást alkalmaztunk, mert pocsékolták a lőszert, mint a Béke sikló 11 és 13. számú csapatánál és a DISZ brigádnál. Az I. negyedévi terv teljesítésére tett vállalásoknál csaknem minden munkacsapat ígéretet tett a takarékosságra és a szén minőségének megjavítására. Biztosak vagyunk benne, hogy dolgozóink valóra váltják szavukat s jó minőségű szenet adnak népgazdaságunknak. IMRE LÁSZLÓ müsz. titkár, putnoki bányaüzem. « járás mezőgazdasági dolgozóinak elsőEleven verseny a borsodi trösst bányáiban TÓTH LÁSZLÓ igazgató KRÁLIK BÉLA főmérnök Putnoki bányászok a szén minőségének megjavításáért Ózdi „acél főzök“ és tanítójuk fényes eredményei Mudnczki Lajos sztahánovista olvasztár és acélgyártója. Kovács László együtt dolgozik az ózdi martin Vili. kemencéjénél. F.dzett, sok gyű. zelmet elért emberek az acélfözés szép munkájában. Régi, szoros barátság fűzi össze őket. Már csaknem 10 éve együtt figyelik a szikrázó acél tüzes játékát, összeforraltak a munkában. A brigád tagjai apjukként kezelik Kovács Lászlót, a kiváló acélgyártót, aki minden ügyes- bajos dolgaikban segítségükre siet. Talán nincs olyan probléma, me_ lyet ez az aktíva nem tudna megoldani, A szoros kapcsolni, az együttműködés még csak fokozódott az utóbbi időben. Kovács elvtárs magáévá tette a párt politikáját és még szorosabb kapcsolatot teremlett a fizikai dolgozókkal. Tudják valamennyien, hogy a le 'döntőbb feladat most a terv minőst ás mennyiségi teljesítése, amely összppnioé&ani kell minden erőt. Ti nek..a' hoppnak az eredménye a m szaki és a fizikai dolgozók szoros kapcsolatán múlik. Kovács elvtárs még nem párttag, de minden, igyekezete arra irányul, hogy kiérdemelje ezt a kitüntetést. Munkáját példamutatóan végzi. A Mudriczki-brigád versenyvállalásának teljesítését jó munkával segíti elő. A havi, és napi tervet állandóan ismerteti a brigádok közölt. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy ilyen magas és felelős helyre állították. A kemence első műszakján Ko-vács elvtárs segítségével jól megszervezett verseny teszi lendületesebbé a több acélért folytatott küzdelmei. Kovács elvtárs kitartóan tanítja a hozzá beosztott olvasztárokat. Mint mondani szokta: -elsősorban az acélgyártás szakácsainak, a martinászoknak kell átadna a jobb és fejlettebb módszereket. — Tapasztalataimat az új, élenjáró szovjet módszerekkel kapcsolom ősz. sze és azokat eredményesen hasznosítom olvasztdraimndl — mondja. A jó kollektiv munka eredménye különösen az új év utáni időszakban mutatkozik meg. Látni ezt a Mudriczki-brigád termelését jelző grafikonon is. A martinász. brigád ebben a hónapban már többször csapolt napi i adagot Kovács elvtárs vezetésével. Növekszik a teljesítmény, emelkedik az életszínvonal. Erre fényes bizonyíték, hogy Mudriczki elvtárs keresete december hónapban 1300 forint volt. Kovács elvtárs pedig azt hangoztatja, hogy azért harcol szívreljélek- kel, mert jövőre felsőiskolába megy a fia, aki kohómérnök szeretne lenni. a mostani tervévben még szorosabbá, kívánja tenni a’kapcsolatot a fizikai dolgozókkal, meg akarja szilárdítani a technológiai és a munka- fegyelmet a hozzá beosztott martinász- brigádoknál. Szavait tettek követik, amit bizonyít. hogy a szerdai napon a Vitt kemence. A adagot csapol; és a Mudriczki-brigád Kovács László vezetésével as százalékos teljesítést én el. ÉSZAKMAGYARORSZAG 1 X. évfolyam 13. szám Ár« 50 fülér Miskolc, 1954 január 16, szombat